2015. január 4., vasárnap

TÉT,MAGYARORSZÁG ÉS A VILÁG JÖVŐJE...!

Kedves magyar testvéreim! Államelnökünk újévi beszédében megemlékezett rólunk, bölcs öregekről, ezért veszem a bátorságot, hogy – újév lévén - néhány szó erejéig a jövőbe tekintsek  . Bár Isten örök örömökre teremtett minket, mégis pillanatnyilag mindennél jobban érdekel bennünket, hogy mit hoz a jövő, milyen lesz ez a ma kezdődő, 2015-ös esztendő? Mivel én már végigéltem egy nagyon hasonló időszakot, ezért pontosan tudom a választ, mert a történelem megismétli önmagát! Bizonyára nagyon merésznek gondoljátok a kijelentésemet. Nem tudom, hogy megérem-e 2016-ot, de ha igen, akkor felelősségre vonhattok, ha tévedtem!  A Szűzanya, ha meg akar menteni egy népet, azt kéri, hogy építsenek számára egy kápolnát. Ezt számtalan helyen meg is tették. Hogy csak Guadalupét említsem, ahol kérésére azonnal felépítették, és Mexikóban 9 millió indián egy év alatt megtért. 1939-ben a Szűzanya, - hogy meg tudja menteni Magyarországot, - azt kérte Natália nővértől, hogy: „Az Egyház készítsen nekem helyet, ahová kegyelmemmel leszállhatok, hogy onnét szólíthassam a bűnösöket megtérésre, s a bűnbánat útjára az egész emberiséget.” De nem hallgattak a nővérre, és én átéltem ennek szörnyű következményeit. És a Szűzanya már hetvenöt éve vár a kápolna fölépítésére. Ha még ebben az évben felszentelik az engesztelő kápolnát, csodálatos új élet virrad édes hazánkra. Ha nem, minden, amit építettünk romba dől! Nem szeretném még egyszer átélni a borzalmakat! Az engesztelőkápolna felépítésétől függ országunk jövője! És én úgy kívánok nektek „Boldog Újévet”, hogy kizárólag tőlünk függ, hogy mennyire lesz boldog ez az újesztendő!  Itt a cselekvés ideje! Arra kérnélek, hogy legalább beszélgessünk róla! Szeretettel: Szabolcs atya.   

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Üdvösség Anyja: Sok cserére sor fog kerülni, míg végül az új vallás kialakul

2015. január 3. szombat 17:05
Drága gyermekeim, Fiam földi Egyházának arculata a felismerhetetlenségig meg fog változni, és a helyébe egy olyan egyház fog lépni, amely nem Fiamtól származik. Egyik csere a másikat fogja követni, míg végül Fiam Tanításait a feje tetejére nem állítják, és fel nem cserélik hamis világi tanokkal.
Az Egyházakban nincs helye semmilyen más tannak, mint egyedül Isten Igéjének, mely kinyilvánítja, hogy Jézus Krisztus nyomdokait követi. De eljön az idő, amikor Fiam Egyháza egy nagyszabású politikai mozgalom részévé válik, és útmutatást fog adni minden e világot érintő dologban, kivéve Isten Igéjét, amelyhez nem marad hű úgy, ahogyan azt Isten meghatározta. Mindezek a dolgok meg fognak történni, amint az meg volt jövendölve, mivel Örök Atyám megengedi ellenségeinek, hogy felfalják az Ő egyetlen Fia Testét – de csak egy meghatározott időre. Ő azért engedi meg ezeket a megpróbáltatásokat, hogy próbára tegye azok erejét, akik ismerik az Igazságot, és azokét, akik hűek maradnak Egyházához, valamint azokét, akik előnybe részesítvén a sötétség tanait, félredobják Egyházát.
Időbe fog telni, amíg ezek a változások végbemennek, de a magok már el vannak hintve. A vallások egyként fognak egyesülni, majd pedig össze fognak olvadni a kormányokkal, mint részei egy új globális egységnek, egyengetvén az utat addig a pillanatig, míg a bűn embere be nem lép, hogy elfoglalja székét. Sok cserére sor fog kerülni, míg végül az új vallás kialakul, és ez a vallás mindent, ami felszínre bukkan, úgy fogja hirdetni, mintha az mindenki javát szolgálná.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok drága gyermekek erőért, hogy el tudjátok viselni az előttetek álló fájdalmakat. Fiam, Jézus Krisztus a nagy szomorúság könnyeit sírja a módért, ahogyan elárulják Őt, és azokért a lelkekért, akik útközben el fognak veszni Számára. Az Ő hűséges szent szolgáinak kell majd a hajót kormányozniuk, mely meg fogja tartani Igaz Egyházának a helyes irányát, miközben hömpölygő és viharos vizeken vitorlázik. De kérlek benneteket, legyetek biztosak abban, hogy minden kegyelemet meg fognak kapni azok, akik ezekben a megrázó és nehéz időkben hűek maradnak a világ Üdvözítőjéhez és Megváltójához.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja



Mennydörgés és villámcsapás fog lesújtani az Úr Templomára




2015. január 3. szombat, 20:20
Drága szeretett leányom, amikor Isten a próféták által átadta a világnak az Igazságot, akkor ez egy Irgalmasság Aktus volt az Ő részéről. Oly sokan elfelejtették Istent, és hamis isteneket imádván – amelyek a Sátán hierarchiájából származnak -, elkezdtek hinni a saját legyőzhetetlenségükben. Ha Isten nem lépne közbe, sok embernek szörnyű büntetést kellene elszenvednie.
Az, amit Isten a kezdetektől fogva elmondott a prófétáknak, bekövetkezett. Az emberiségnek adott figyelmeztetései azt eredményezték, hogy Ő megmentette azokat, akik meghallgatták a figyelmeztetéseket, míg azokat, akik ezt figyelmen kívül hagyták, félre dobta. Mindaz, ami meg volt jövendölve, be fog következni, és azoknak, akik szembeszállnak Istennel – miközben Ő azzal próbálkozik, hogy békét és üdvösséget hozzon gyermekeinek – dacos magatartásukról számot kell majd adniuk. Mivel elferdítették az Igazságot, Isten Igéjét pedig figyelmen kívül hagyták, az emberek továbbra is hátat fognak fordítani Isten Szent Igéjének. A sötétségbe való elmerülésük, a Legmagasságosabb Isten büntetését fogja számukra eredményezni.
Örök Atyámnak Fájdalmat okoz látni azt a mélységet, amelybe az ember belezuhant, mivel csak azokra a dolgokra törekedett, amelyek élvezetet nyújtottak számára. De az a nap, amikor a Szentáldozat megszűnik, és elérkezik az óra, amikor a csalók megszentségtelenítik Oltáromat, az utolsó tüske lesz, amellyel átszúrják az Oldalamat. Egy meghatározott időpontban Mennydörgés és villámcsapás fog lesújtani az Úr Templomára, és az össze fog omlani. Jaj annak az embernek, aki részt vesz ebben a szentségtörésben, mert nem fog több haladékot kapni, és mint egy kő, úgy fog belezuhanni a mélységbe. Senki sem fogja védelmébe venni azt az embert, aki meg fogja szentségteleníteni Oltáromat, mert ha egyszer Isten Keze, mint egy nagy fejsze, lesújt, meg fogják érteni az Igazságot.
Jóllehet sokan elhagyták Istent, de a legtöbben mégis hívni fogják Őt, hogy vigaszt keressenek Karjai között.
De létezik egy mag – a fenevad bandája – kiknek külső megjelenése elpalástolja a bennük rejlő gonoszságot, akik biztatni, csábítani, és magukhoz fogják vonzani a megkeményedett szívűek lelkét, mely tökéletes csapattá tette őket Testem megszentségtelenítésének összeesküvésében.
Ez az az oly régen megjövendölt csoport, mely megpróbálja majd elpusztítani az emberiséget. Hatalmuk – bár tűnhet nagynak – azonban korlátozva lesz. Atyám már nem fogja sokáig engedni a Velem, az Ő egyetlen Fiával szemben történő nagy ellenszegülést.
A jószívűek össze fognak gyűlni és Hozzám jönnek. A gőg és az arrogancia bűne miatt fog létrejönni az emberek közötti legnagyobb megosztottság, és ha az emberek nem hagynak fel gyengeségeikkel, nem lesznek képesek arra, hogy elfogadják Irgalmamat.
Az Igazságot védelmezni kell, mert ha ti valami mást fogadtok el, és nem az Igazságot, nem Isten Igéjét, akkor a semmivel fogtok maradni.
Jézusotok