1986. március 10., hétfő

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1986. március 09.

TUDJÁTOK AZT, HOGY A BŰN BÁRMEKKORA, ISTEN SZERETETE MÉG NAGYOBB

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten szent nevével. A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből.
Imádkozzunk testvérem! Mennyei Atyám, áldassék és magasztaltassék a te szent neved, most és mindörökké. Áldassék és dícsértessék és felmagasztaltassék a te szent neved Urunk és Istenünk, megváltó Jézus Krisztus. Hála és imádat neked Isten Szent Lelke a vigasztaló Szentlélek Isten. Áldás és örök imádás neked szentháromságú egy Isten, ki mindöröktől és mindörökké vagy. Ámen.

Áldassék a te szent neved Üdvözítő Jézus Krisztus. Te a keresztáldozat és a megváltás egyedüli megszemélyesítője. Ki érettünk emberré lettél, hogy mint a magasságos Isten, emberközelbe légy, hogy közelebb férkőzzél a megváltottaid szívéhez. Te, aki isteni hatalmadat csak az ember javára fordítottad, magadat pedig alávetetted a világ gonosz­ságainak oly formában, hogy hagytad, hogy a világ keresztre vigyen, hogy meggyaláz­zon. Még többet is tett, mert gyilkosokkal és rablókkal egy szintre helyezett, téged te felséges Isten. Kiöntötte rád a gonosz minden mocskát és gyalázatát, és te Uram és Istenem nem tettél ellene semmit, pedig hatalmadban állt, de te hagytad, mert csodálatos istenséged épp ebben nyilvánult meg. Mert a szégyenfát a te isteni erőddel oly magasra emelted, mi a megváltás jele - a mi üdvösségünk jele - lett és megváltásunk záloga.
Jel lett, mi erőt és bátorságot ad ahhoz, hogy mi is fel tudjuk venni a magunk kereszt­jét és követni tudjunk téged. Mert mi is - mint üdvösségünk felé - visszük, mert fáj nekünk ha letesszük, mert nélküle hiába zörgetünk a mennyek országa kapuján, nem is­mersz meg és megtagadsz minket, úgy ahogy mi is megtagadtunk téged, te egek Ura és Istene. Mert cselekedeteink ítélnek és vádolnak és cselekedeteink üdvözítenek minket. Ezért Uram, Jézus kérjük szent erőd kegyelmét, hogy segíts nekünk, mert nélküled el­veszünk. Hisz te mondottad, hogy "MINDIG VELETEK LESZEK, NE FÉLJETEK!"

Ebben bízva erős hittel kérünk Uram, hogy tarts meg magadnak minket s kísértésben légy oltalmunk és menedékünk! Vigyázz ránk akkor is, ha már a mi erőnk fogytán, de a te erőd tartson meg minket. Mert tudjuk a nehéz megpróbáltatások ideje nagyon közel. Azt is tudjuk Uram, hogy a sátán még a választottakat is meg akarja téveszteni. Ezért remeg a lelkünk, de a te szent kegyelmed és irgalmasságod erejében bízvást bízunk, hitünket megerősítve általad, és tudjuk, hogy te mindenképp velünk leszel, és mi veled leszünk.
Adj bátor szívet, adj hős lelket Uram, hogy mindenképpen ellenálljunk a kísértésnek, általad és benned Uram. Add, hogy akkor benned lehessünk, és te bennünk, mint ahogy te egy vagy az Atyával, egy vagy a Szentlélekkel, úgy lehessünk mi is egyek veled. Tartson meg bennünket a megváltói végtelen szeretet mindenkor és minden körülmények között. Ámen.

HIT

Testvérem! Hited legyen erős és szilárd! Reményed legyen rendíthetetlen. Mert kinek reménye Krisztus, az lelkesedve szereti Urát és Istenét, ott a gonosz hatalma megtörik, mert célja az, hogy csüggedtté tegye a lelket.
Mert ha a lelketeket csüggedtté tudja tenni, akkor megöli a lelketek fő erősségét a reményt. S kinek reménye gyenge, annak a hite sem lehet erős, és váratok homokra épült, amit az első megpróbáltatások elsodornak, mert nem elég csak hinni. Ezt most testvérem megmagyarázom, hogy félre ne értsd.

REMÉNY

Mert te hiszel Istenben. Tudod, hogy Isten létezik. Tudod, hogy igazságos és tudod, hogy az ember mennyire esendő és mennyire távol álltok ahhoz, hogy tökéletesek legyetek. Mert megbotlotok napjában hetvenhétszer - és tudjátok és imádkozzátok könyörgéseitekben "hol a szent is alig áll meg" - ez így igaz. De ugyanakkor jusson eszetekbe, hogy Krisztus mint mondotta, nem az igazakért, hanem a bűnösökért jött, de az is jusson eszetekbe, hogy a szentek sem szentnek születtek. Nagyon sok az ki nagy bűnökből tért meg, az isteni végtelen kegyelem által.

Tudjátok azt, hogy a bűn bármekkora, Isten szeretete még nagyobb és a kereszt­áldozat meghozta a menekülést.
Mert mindenkinél ott a bűnbocsánat szentsége, ami bűnbocsánatot ad. Tehát mi a remény: maga a bűnbocsánat, az Isten irgalmába vetett hit.

Azért a gonosz, kinél Isten hitét nem tudja teljesen lerombolni - az tudja, hogy van Isten és hiszi is - ott az IRGALMAS ÉS MEGBOCSÁJTÓ ISTEN és a SZERETŐ ISTEN képét és hitét rombolja le, tehát a reményt. Mely oly sokat lehet hallani a meg­próbáltatások idején: "Ha volna Isten, ezt nem engedné". A hitetleneknek ennyi elég. De a hívőknek másképp tálalja fel a gonosz. Ott az Isten irgalmát és szeretetét rombol­ja, vagy erre kísért, és elveszi reményeteket. Ez nagyon veszélyes kísértés. Ebben kísérti az igazakat. De ti testvérem, ti azt tudjátok, hogy Isten végtelenül irgalmas és végtelenül szeret, ennek a jele Krisztus keresztje és nemcsak jele, hanem eleven záloga és jel a ti keresztetek is, mit felvesztek Krisztusért és embertársaitokért.

BŰNBOCSÁNAT

A bűnbocsánatra jel nektek Péter apostol tagadása, ki félelmében és reményét vesztve megtagadta Urát és Istenét. Hisz Krisztus, mint Isten megvédhette volna Pétert ettől a bűntől. De nem tette, mert jel lett Péter bűnbánata, és jel lett a bűnbánat, mert Péter a bűnbánat által megigazult. Mert a feltámadt Üdvözítő ugyancsak Pétert tette meg a fel­támadás után is az egyház fejének. Még csak meg sem rótta tagadásáért, pedig előre megmondotta neki. Ezért az idő közelsége miatt erőszakosabban kísért, mint valaha. Mindennél erősebb fegyver van a kezetekben Jézus Krisztusban, a bűnbocsánat.

Mit gondolsz testvérem, Júdásnak nem bocsátotta volna -e meg a bűnét Krisztus? De igen! Júdás ugyan megbánta bűnét, de nem hitt Isten irgalmában és szeretetében, elvesztette a reményt. A gonosz itt kísértett eredményesen. Mert ha Júdás a további életét a bűnbánatban töltötte volna, Isten megbocsát. De Júdás engedelmeskedett a sátánnak, elhitte hogy nincs remény és kezet emelt önnön életére, mit Istentől kapott. Testvérem! Itt pecsételődött meg Júdás sorsa. Ezért testvérem hitetek legyen erős és szilárd! Reményetek legyen töretlen, mert ez a kettő szorosan egybetartozik, mert mint mondottam; alázat nélkül nincs bűnbánat, de azt is mondom, hogy remény nélkül nincs bűnbocsánat.
Mert aki nem hisz és remél a bűnbocsánatban, az elveszett!

Testvérem, ezért hangsúlyoztam mindig a hit mellett a remény fontosságát. Mint már annyiszor mondtam, kinek Krisztus a reménye az üdvözül. Ámen.

Testvérem, kérd a hit és a remény megrendíthetetlen erősségét a te Uradtól és Istened­től, Jézus Krisztustól és ne félj semmitől. Az Úr Jézus szent kegyelme és reményed Jézus Krisztusban, a Szentlélek Isten ereje, világossága és bölcsessége, és a szellemek megkülönböztetésének kegyelme legyen veled, mindvégig. Az Úr, Jézus Krisztus irgal­mas szeretete őrizzen az örök életre. Ámen.
Én pedig imádkozom érted és veled. Amin.