2006. szeptember 25., hétfő

Medjugorjei üzenetek 2006. szeptember

2006. szeptember 25.
„Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok és a teljes megtérésre hívlak benneteket. Döntsetek, gyermekeim, Isten mellett és Istenben megtaláljátok a békét, amit keres a szívetek. Kövessétek a szentek életét és ők legyenek a példaképeitek, én pedig buzdítani foglak benneteket mindaddig, míg a Mindenható megengedi, hogy veletek legyek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

2006. szeptember 7., csütörtök

Megfékezhetetlen ébredés Indiában



Levél Ayophy-tól, egy helyi lánytól 2006. Szeptember 6-án:
“Elképeztő az újságok cimlapján az ébredésről olvasni…
Nem is olyan rég kezdődött Shillong külvárosaiban az ébredés csodálatos megindulása: 4-7 éves gyerekek elkezdtek prófétálni, látásokat látni, prédikálni és prófétai imákat imádkozni Jézus Krisztus visszajöveteléről. Sok szétesett család újra egyesült, rengeteg hindu jött Jézushoz, és a gyülekezetek hatalmas ütemmel kezdtek nőni…
Most pedig már Shillong városában is terjed az ébredés. Az iskolákban kezdődött múlt héten: 8 iskolán söpört végig a Szent Szellem! Az egyik hindu iskolában az igazgató sem tudta megfékezni a gyerekeket - teljesen tanácstalan volt, hogy mit kéne tennie: hivta a rendőrséget, a rendőrség meg a lelkészeket… És ez még csak a kezdet!
Ez a folyamat csak egyre erősödik! Kedden például egy katolikus iskolában a nővér teljesen összezavarodott a gyerekek viselkedése miatt, nem tudott velük mit kezdeni: bezárta őket az osztályterembe és azt mondta, hogy ő nem hisz ilyen értelmetlen dolgokban…

Emberek! Missziós csoportok, akik itt jártatok és a Szent Szellem kiáradásáért imádkoztatok! Nem izgalmas ami itt történik?!!! Mikor itt voltatok, még semmit sem láthattatok, de most a kitartó imáitok hallgattatnak meg!
Kérlek imádkozzatok tovább, mert most még sokkal inkább szükségünk van emberekre, mint ezelőtt. “Az aratnivaló sok, a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba’”

A gyülekezetben, ahova én járok (City Church) hihetetlen látni, hogy már 4-5 hete főiskolai és egyetemi hallgatók tömege kötelezi el magát Jézus mellett - először vagy most újra! Minden héten csatlakoznak fiatalok a gyülekezetünkhöz. A hivő diákok tizesével hozzák osztálytársaikat, barátaikat a gyülekezetbe…

Az a vágyunk és imánk, hogy ez az ébredés felébresszen rengeteg fiatalt, akiket kiküldhetünk majd Észak-kelet India többi részére, sőt egészen a Föld végső határáig, hogy vigyék az Örömhirt!
Imádkozunk még több missziós csoportért, akik jönnek, buzditják, motiválják, tanitványozzák a fiataljainkat… még több misszióban szeretnénk mi is részt venni! Ezen a nyáron például Kinába vagy Bhutánba szeretnék missziós csoportot vinni. Kétségkivül a rövid missziós utak során ide érkezett fiatalok adják nekünk a hajtóerőt, hogy mi is előrébblépjünk a misszióban. Imádkozzatok velünk, hogy meglássuk, mi van Isten szivén - hogyan kapcsolódhatunk bele az Ő álmainak az épitésébe, ami Észak-kelet Indiára, illetve az egész világra vonatkozik! Imádkozzatok tovább az ébredésért is!

Az ébredés a presbitériánus gyülekezetekben és iskolákban indult el, de mára már minden felekezetre átterjedt. Főiskolákban, éttermekben térnek meg hinduk és muzulmánok… A gyülekezetek és templomok tömve vannak - éjjel-nappal nyitva tartanak.
Régen annyi volt a részeg fiatal az utcákon, hogy este 8 után senkinek sem volt ajánlott egyedül közlekedni az utcákon, most meg akár ha éjfélkor is megyek haza, a Szent Szellemtől megittasult embereket találok az utcán csak… Tánc, nevetés van mindenhol - az utcákon, az otthonokban. Minden iskolában, irodában, boltban az ébredésről és Istenről beszélnek az emberek, és mindenki evangelizál és hirdeti, hogy ez az ébredés előkészület arra, hogy készek legyünk a Király közeli visszajövetelére!”

Levél Sunny-tól, szintén egy helyi gyülekezeti vezetőtől 2006. Szeptember 8-án:
“Shillongban kitört az ébredés. Az iskolákban a gyerekek érintést kapnak Istentől: az órákon meglátogatja őket a Szent Szellem. A gyülekezetek tömve vannak, valahol egész éjjel összejövetelt tartanak… Jelek és csodák történnek mindenfele! Még arany por is száll emberekre. Rengetegen térnek meg! A gyülekezetek tömve vannak emberekkel. A média is az ébredésről szóló hirekkel van teli. Saját szememmel látom és a magam bőrén tapasztalom az ébredést: ez valóságos!! Dicsőség Istennek!”

Shillong Times (helyi újság)- 2006. Szeptember 1.: Diákok elájulását szellemi ébredésnek hivják a gyülekezetek
“Az “ébredés szelleme” szétterjedt a shillongi iskolákban csütörtökön: lányok ájultak el az iskolaidőben. Minimum 30-40 diák az All Saints’ School iskola 7-8. Osztályában rövid időre elájult. Többüket elvitték az All Saints’ Templomba Lyngdoh lelkész tanácsáért.
Lyngdoh lelkész szerint az ébredés a Szent Szellem eljövetelét hirdeti és bizonyitja - mindenütt a Khasi és Jaintia Hills területén (Meghalaya állam). “Az állam más területeiről is hasonló beszámolókat hallottunk - vidéki és városi területekről egyaránt” - mondta el Lyngdah lelkész. “Ezek a Szent Szellem megnyilvánulásai és ebben semmi rossz sincs” - mondta.
Az az általános “divat”, hogy a lány diákok elájulnak egy rövid időre, majd mikor visszanyerik az öntudatukat, sokkal jobban érzik magukat. “Boldogok, hogy Jézussal lehetnek - ezek jó dolgok jelei” - mondta Lyngdoh lelkész. Szerinte ezek a történések az emberi erőn és hatalmon felüliek, amiket nem kezelhetünk az elme betegségeiként. Ő adta tudtunkra azt is, hogy Khasi, Jaintia és Garó népcsoportokon kivül két bengáli lánynak is hasonló élményekben volt része csütörtökön. Más riportok pedig a Laban Presbitériánus Középiskolai eseményekről számoltak be: az ébredés szelleme oda is kiáradt.
Meg kell emlitenünk azt is, hogy az 1906-os Mairang-I ébredésnek áprilisban ünnepelték a 100. Évfordulóját. 100 éve terjedt el a kereszténység Mizoram államba. A százéves évfordulót követően sorra érkeztek be az ébredés szellemének újboli kiáradásáról szóló beszámolók Sohra, Lumparing, Lawsohtun, Nongkrem és Smit területekről.”

Guardian News Bureau (újságcikk)- 2006. Augusztus 31. : A Szent Szellem érintése egyre erőteljesebb
A Khasi Hills-I Presbitériánus Gyülekezet hivei a Szent Szellemnek olyan hatalmas érintését tapasztalják meg, ami még a hitetleneket is elképeszti.
A Szent Szellem kiáradásának ébredésszerű erejét a Presbitériánus Gyülekezet száz éves ébredési évfordulója (2006. Április 23, Mairang) óta azóta tapasztalják meg ilyen hatalmasan. Mind a hivok, mind a racionalistak közt euforikus állapot alakult ki.
Két iskola (All Saints’ Középiskola és Khasi Jaintia állami általános iskola) tanulói is kapták ma a Szent Szellem kenetét.
Lyngdoh legfőbb lelkész igy nyilatkozott: ‘Ez egy isteni fenoména, a Szent Szellem munkája. Imádkoztunk a Szent Szellem eljüveteléért, és most kapjuk a Szent Szellemet.’
Lyngdoh elmondta a The Meghalaya Guardian-nak, hogy délután 2:30 körül kezdődött a kenet kiáradása, amikor is a 7. Osztály egy dicsőitő éneket hallott, majd betöltötte őkjet a Szent Szellem, ami aztán átterjedt a többi osztályra is. Összesen kb. 30-40 diákra áradt ma ki a kenet - tette hozzá.Lyngdoh lelkész maga sem érti, hogyhogy a gyerekekre árad ki a Szent Szellem elsősorban és nem az idősebbekre: bizonyára valamilyen különös terve van Istennek, amiért mindez ilyen módon valósul meg.
Az evangéliumi ébredés a következőket jelenti: ‘életet hozni vagy helyreállitani, helyreállást és … hozni Isten megnyilvánuló jelenlétén keresztül, ami bűnbánatot, szabadulást, szentséget, felszabadult örömet, áldásokat, csodákat, fizikális gyógyulásokat, üdvösséget, megnyugvást, a tűz fellobbanást a szivekben, prófétálást, a Szent Szellembe való belemerülést és az igákat letörő kenetet hoz magával’.
Az ébredés a Hills területein futótűzként terjed - elsősorban a gyerekeken keresztül. De fiatal lányok valamint a Presbiteriánus Gyülekezet vezetői és idősek is hasonlókat tapasztalnak meg. A gyülekezetek megtelnek megtérni akaró bűnösökkel…”


Fény az imatermi kereszt körül

“Kedden hajnalban, a Malki Persbiteriánus gyülekezetben a fa kereszt körül különös fény jelent meg. A hívők ezt a Szent Szellem erejének a megnyilvánulásaként, az ébredés egy újabb elemeként értelmezik, ami hetek óta terjed a Khasi és Jaintia Hills területein. Az utóbbi napokban különböző iskolák diákjai felváltva vesztették el az eszméletüket rövid időre, amit szintén a Szent Szellem jelenlétének tulajdonítanak a hívők. Azt mondják, hogy sokan nagyon áldott pillanatokat éltek meg a Szent Szellemmel az utóbbi napokban, hetekben. Kedden este például az egész éjszakát a templomban töltötték a hívek - Isten jelenlétében - Jézushoz imádkozva.”
“Az unokaöcsém a gyülekezet bejáratához közel ült - egy éjjelig húzódó Istentiszteleten. Először ügyet sem vetett egy kisfiú kiáltozására: “Jézus, Jézus, nézd, Jézus!” - azt hitte valaki újabb látomást kapott, és ez már nem is új az utóbbi napokban. De aztán kiderült, hogy a falon levő nagy fakereszten egy férfi alakja jelent meg - fényből. Ő értesítette a húgomat és engem is. Saját szememmel láttam. Aztán elmentem reggel is megnézni, hátha csak a fénynek valami játéka ez. De nem: a fény-test még élénkebben kezdett világítani, ahogy feljött a nap. Ma már 6-ik napja látható ez a jelenség.”

Ébredés az iskolások közt
“Iskolás gyerekeket ér el a Szent Szellem hulláma - egyszerű tanórák alatt. Összeesnek, sírnak, bűnbánatot tartanak, Isten erejét keresik, prédikálnak hirdetve, hogy az iskolában mindenkinek meg kell térnie, látásokat látnak Jézusról, angyalokról, mennyről és pokolról, az Élet Könyvéről. Több iskolát ideiglenesen be is kellett már zárni…”

“Minden imáért hálásak vagyunk. Hihetetlen látni, mik történnek! Iskolák zárnak be, mert nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, akik mikor összegyűlnek, elkezdenek imádkozni, énekelni és összeesni. A gyerekek látomásokat látnak arról, hogy az Úr azt üzeni: hamarosan visszajön és az ajtók hamarosan bezáratnak. Az Úr kéri őket, mondják meg a szüleiknek: térjenek meg, jöjjenek vissza Őhozzá…”

“Ez történik számos kollégiumban, főiskolán és középiskolában is.”

“Ma napközben kaptam a hírt, hogy az ébredés betört az All Saints iskolába, ami a város közepén található. Ez az iskola a Church of North India alá tartozik. Elmentünk megnézni, mi történik.Találkoztam az iskolaigazgatóval, aki egyben előljáró ebben a gyülekezetben. Ő mondta el nekem, hogy ma reggel, még az órák kezdete előtt a 11-12. osztály több tanulóját megérintette Isten ereje. Tehát ahelyett, hogy a tanterembe vezették volna őket, az iskola kápolnájába vitték őket, ami az iskolaépület mellett van közvetlen. Már késő délután volt, mikor mi odaérkeztünk a kápolnába. Sokan voltak ott: elsősorban diákok, a szüleik, tanárok, és néhány bámészkodó. Énekeltek, kiáltoztak és imádkoztak.
Mikor közelebb mentem, megláttam két fiatal lányt a földön feküdni. Néhányan körbevették őket és imádkoztak értük. Azt, hogy ezelőtt mi történt, nem tudom, de látszott rajtuk, hogy már sok mindent tapasztaltak meg a mai napon. Néhányan az ellenség erejét űzték el, mások kérték őket, hogy vallják meg hangosan, hogy Jézus az Ő Uruk és Megváltójuk. Próbáltam közelebb férkőzni, kérdezősködni, de úgy tűnt, teljesen azzal vannak elfoglalva, ami történik. Kis idő múlva a két lány visszanyerte az eszméletét, és felült a padra, a többiek mellé, Istent imádva énekeltek ők is.
Leültünk egy padra. Az előttünk levő padon többen oldalra dőlve imádkoztak. Aztán megláttam egy másik lányt, aki feküdt - felette imádkoztak a többiek. A lány teljesen erőtlennek tűnt, aki nem igazán képes megmozdulni. A szeméből ömlött a könny. Egy idő után segítettek neki a többiek felülni. Habár ott voltak a szülei is, és próbáltak kiszedni belőle valamit, a lány egy szót sem szólt. Képtelen volt rá. Csak a könnyek folytak a szeméből: úgy tűnt, teljesen máshol jár lélekben.
Felállt egy gyülekezeti vezető, és bejelentette, hogy aki akar maradni, maradhat, de aki menni szeretne, legyen szabad rá. A szülők már várnak a gyerekeikre. Mikor elhagytuk a termet, a diákok még mindig énekeltek…”

“Hasonló történt Assam állam, Silchar városában is. Oda is kitöltetett a Szent Szellem. Az iskolavezetőknek fogalmuk sem volt, mit kezdjenek a jelenséggel, így a kórházba szállították a gyerekeket. Néhány pásztor elment meglátogatni őket Shillongból. Ők a nemzeti tévécsatornából értesültek a történtekről, ahol “Hisztérikus Összevisszaság” címen beszéltek a számukra érthetetlen jelenségről. Azóta több gyülekezetre és iskolára is kiáradt a Szent Szellem.”

“Jóel próféciája teljesül be, ami az Apcsel. 2: 16-18-ban is le van jegyezve.”

Addig maradnak eszméletlenek a gyerekek, amíg mindenki meg nem tér körülöttük
“Nagyon sok esetben addig maradnak eszméletlenek a gyerekek, míg a családjuk tagjai mind meg nem térnek. Ha akár csak egy is tiltakozik a bűnbánat ellen, a gyerek visszaesik az önkívületi állapotba”

A szülők kapcsolata a gyerekek imája által gyógyul
“A gyerekek azt hangoztatják, hogy a szülők kapcsolata helyre kell, hogy álljon. Ez egy általános téma. A szülők cikiben érzik magukat, mert ezt hangosan mondják el a gyerekek. Úgy tűnik, hogy ezekben a napokban a gyerekek rengeteg titkot felfednek.”

Egy lányt egy falu utcáján kapott el a Szent Szellem
“Múltkor például egy fiatal lány az úton esett össze. Éppen egy ébredési összejövetelről tartott hazafele, Nongstoinban (kisebb falu Shillong közelében). Vissza kellett vinni a gyülekezeti épületbe.”

Egy természetimádó lányhoz közvetlenül szólt Isten
“Egy törzsi természetimádó népből való lány, akinek az anyukája alkoholkészítéssel foglalkozik, szintén elkapott a Szent Szellem, és azt mondta neki, hogy az anyukájának abba kell hagynia ezt a foglalkozást, üzletet.”

Egy hindu fiú az Élet Könyvét látta látomásban
“Egy Bihar államból való hindu fiú két dolgot látott: a poklot és egy nagy könyvet. De se az ő, se a szülei neve nem volt benne a könyvben. Aztán megtudta, hogy csak annak a neve kerül be a könyvbe, aki elfogadja Jézus Krisztust, és akinek a neve nincs benne a könyvben, az a pokolra megy. Azóta már lelkigondozzák a családot.”

Az ébredés szelleme kiterjedt egy buddhista iskolára
“Szeptember 4-én az ébredés betört egy buddhista iskolába is”

A pásztorok az iskolákba járnak lelkigondozni
“Mind a Presbiteriánus, mind a karizmatikus pásztorokat hívják az iskolákba a diákokhoz - lelkigondozni. A pásztorok harmóniában dolgoznak együtt.”

Egy hindu lány látomásában látott egy jóképű férfit - Jézust!
“Egy hindu lány Shillong Polo nevű területén egy látást látott és hangosan felkiáltott: “Jóképű, jóképű”. A hindu anyuka megkérdezte, ki jóképű, mire a lány azt mondta, hogy a férfi, akit lát a látomásban. Mikor megkérdezte az anyuka, hogy kit lát, a lány így válaszolt: “Yeshu” (Jézus hindiül)”

Tiszta látás egy minden vallást keverő iskolában
“A Cherrapunjee városbeli Ram Krishna Iskola szintén ébredést tapasztal. Ez az iskola az ún. Swami Vivekananda vallási nézetet képviseli, ami azt vallja, hogy minden út ugyanoda vezet, tehát ünneplik a karácsonyt, van a falon Jézus kép, de a hindu rituálékat is megtartják. Most ott is a Szent Szellem vette át az uralmat.”

Bűnbánat és Jézus visszajöveteléről szóló próféciák
“Két szóban lehetne összefoglalni a Shillong-i ébredést: bűnbánat és “Jézus hamarosan visszajön”. A gyerekek keresik a bocsánatot a bűneikre és prófétálnak Jézus közeli visszajöveteléről.”

Látomások az utolsó időkről
Egy indiai ezt a látomást látta, mikor “elkapta” a Szent Szellem: “Csak 2-3 lap maradt a Bibliából - a többit már kitépték: már csak egy pár fejezet van, ami még nem teljesedett be.”
Egy másik ember ilyen képet látott: “Jézus egyik lába már a Földön, a másik még a mennyben van. Már megérintette a lábával a Földet. Nagyon közel van az, amikor teljesen megérkezik!”

Szokatlan Istentiszteletek
“Anyukámat jöttem meglátogatni Shillongba, aki egy műtéten esett át nemrég. Amikor elmentek a helyi Presbiteriánus gyülekezetbe, teljesen más képet mutatott, mint korábban. Nem volt semmilyen program, szabály, de mégsem volt összevisszaság. Volt aki állt, volt aki ült, valaki tapsolt, valaki felemelte a kezét - mégis rend volt. A befejező ima alatt valami olyat hallottam, amit soha előtte: valami esőszerű hang volt ez, ami egyre erősödött. Felnéztem, és láttam, hogy az emberek kitörésszerűen, mélyen, szívből jövően imádkoznak. A Jelenések 14:2, illetve 19:6-beli “sok vizek zúgását” juttatta eszembe mindez. Úgy éreztem, mintha a menny kapuján kopognának. Felemelő érzés volt - és mindez egy ortodox Presbiteriánus gyülekezetben! Olyan ez, mintha áttört volna az akadály, olyan ez a hang, mintha egy nagy gát törne éppen át. A gyerekek prófétálnak, fiatalok látomásokat látnak. A démonok kimennek emberekből, és menekülnek. Az utcák mégis békések. Nincsenek részegek, erőszakoskodások, veszekedések, csak késő éjjelig éneklő fiatalok. A hétközi alkalmakon is tömve vannak a gyülekezetek - nincs ülőhely.”

“Jézus szeret téged” cédulákkal evangelizálják egymást a diákok
” A gyerekek kérés nélkül is magukkal viszik a Bibliájukat az iskolába. Egyik nap az egyik katolikus iskolában egy tanár (akit személyesen ismerek, pár napja beszéltem vele) azt vette észre, hogy órán kis cédulákat adogatnak egymásnak a gyerekek “Jézus szeret Téged” felirattal. Mikor megkérdezte, hogy ki írta a cédulákat, egy kisfiú állt fel. Azt mondta, hogy nem tudja megmagyarázni, miért, de elkezdett ilyen papírokat írogatni azzal az elhatározással, hogy az iskolában ahány embernek csak tudja, odaadja. A tanár teljesen meg volt lepve, ugyanis a fiú egy szigorú Jainta vallású családból jött, és valószínűleg sosem hallott még az evangéliumról semmilyen formában.”

Varázslódoktortól kapott amuletteket égettek
“Egy lány rávette a vonakodó anyukáját, hogy elégessék a korábban egy varázslódoktortól kapott amuletteket. Az égetés alatt kiáltozott és visítozott az anyuka…”

Családok helyreállnak
“Tegnap beszéltem egy lánnyal, aki most ért vissza Shillongból Bangaloreba. A hétvégére hazament - a családi egyesülés hírére: mindenki kibékült mindenkivel, és életükben először együtt imádkoztak mindannyian.”

A gyülekezetek tömve vannak
“A gyülekezetben, ahova én járok, hihetetlen látni, hogy már 4-5 hete főiskolai és egyetemi hallgatók tömege kötelezi el magát Jézus mellett - először vagy most újra! Minden héten csatlakoznak fiatalok a gyülekezetünkhöz. A hivő diákok tízesével hozzák osztálytársaikat, barátaikat a gyülekezetbe…”

2006. szeptember 4., hétfő

2006. -A Szentírás éve - “Vedd és olvasd, éld és beszélj Isten Szaváról!”" 2006. szeptember 1-2-3.

19. Elsőpéntek, Elsőszombat és Elsővasárnap a Szentháromság hegyén
Szent Pál apostolnak: a Galatákhoz, az Efezusiakhoz és a Filippiekhez írt leveleit olvassuk és éljük.
Havi mottó: “Ma, ha az Isten Szavát meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket!”
Közös imaszándék: hála a Szentháromságnak a karizmáért, az engesztelő közösségért és minden lelki közösségért!
Konkrét feladatunk: lakásunkat, a kis házi Oltár elkészítésével családi szentéllyé akarjuk alakítani!
I. Nagyfalu: visszatekintő - lelkiismeretvizsgálat
Bűnt adsz-e a Gonosz kezébe, megbüntetésedre vagy erényeket adsz-e Isten Kezébe, megjutalmazásodra? Jézus szolgáló Egyházában uralkodni vagy szolgálni akarsz-e? A Gonosz Lélek vagy a Szentlélek vezet-e téged? Isten Dicsőségére vagy saját dicsőségedre cselekszel-e? Önző vagy önzetlen lelkületű vagy-e? A világ mulandó örömeit vagy Jézus maradandó örömeit keresed-e? Elhiszed-e, bárki, aki utolsó - bűnbánattal - lehet első, és bárki, aki első - beképzelten - lehet utolsó? Hálás vagy-e a Mennyei Atyának, aki Jézus és Mária által mindent megadott neked? A keresztutadon elhiszed-e, hogy a kegyelem mindig nagyobb, mint a kereszted? Jézus benned - a tisztaság által - és köztetek - a kölcsönös szeretet által - jól érzi-e magát? Felajánlott életed által el tudod-e mondani: én az Istené vagyok? Világítottál-e jó példát adva és csak a jó példákat követve?
II. Nagyfalu - jelen
Az Úr Jézus tanítása, 2006. szeptember elsőpéntekére
“Jelenleg, azt szeretném nektek elmondani, hogy az utolsó időben, Szent Édesanyám Nagy Hatalmat kapott mennyei Atyámtól. Őt, a mennyei Atya küldte közétek, hogy anyai gyöngédsége és szeretete által a szíveteket Felém fordítsa. Ha kéritek és elfogadjátok Szent Édesanyám segítségét, hamarosan az elsők között lehettek.
Anyám, a Megtestesülésemkor és mindenben megtette mennyei Atyám Akaratát. Vegyétek tudomásul, akik Szent Édesanyámat elutasítják, azok több lehetőséget nem kapnak a megmenekülésre, ugyanis Ő - a Szentháromság Akaratából - az utolsó mentőöv a fuldoklók számára. Én mondom nektek, ne higgyetek azoknak, akik azt állítják, hogy nincs reményetek a megmenekülésre. Tudnotok kell, ezt a Gonosz súgja nektek, azért, hogy kétségbe ejtsen titeket. Ne féljetek, mert a Remény Anyjával, minden lehetőséget felhasználunk, hogy megmentsünk benneteket. Ami, ezen az Általunk kiválasztott Helyen történik, abban nincsen semmi rendkívüli. Itt, felelevenítjük a Szentírást, visszatérítünk a hithez, a reményhez és a szeretet cselekedeteihez. Újra emlékeztetlek benneteket, nagyon közel van visszatérésem ideje!
Ellenfelem, el akarja hitetni veletek azt a hazugságot, hogy az Oltáriszentségben való Jelenlétem csak jelkép és nem valóság. Én alapítottam az Oltáriszentséget a Földön és biztosak lehettek abban, hogy a pokol hatalmas erői sem fogják megszüntetni azt. Szent Édesanyám kapta meg azt a nagy feladatot - a Szentháromság megbízásából - hogy ezekben az utolsó időkben a Gonosz hatalmát megtörje. Ő, a Térdenálló mindenhatóság, mint Királynő fog eljönni Velem együtt a Földre, ahonnan testestől-lelkestől felvétetett és megkoronáztatott a Mennyben. Anyám: alázatával, engedelmességével és hite által elnyerte a mennyei Atyám tetszését. Ő, az erényei által kapta meg a Nagy Hatalmat a Gonosz fölött. Ti is követhetitek Szent Édesanyám példáját, hiszen Ő is teremtmény volt. A példás élet nektek is sikerülni fog, ha kéritek a segítségünket és ha ti is akarjátok azt.
Ha mindvégig kitartotok Mellettünk, a jutalmatok, Anyámmal és a Velem való boldog találkozásotok lesz. Kérlek benneteket, bízzatok jobban Szent Édesanyámban, mert Ő, Hozzám vezet titeket. Megáldalak titeket a bizalom lelkületével!”
Szűz Mária tanítása, 2006. szeptember elsőszombatjára
“Kedves Gyermekeim! Ma, az Egyházban lévő Társmegváltó-i jelenlétemet és az Oltáriszentség Titkát újítom fel előttetek. Majdnem 2000 évvel ezelőtt történt, amikor Szent Fiamnak, halála után, a kereszten, egy római katona, lándzsával átdöfte a Szent Szívét, belőle Vér és Víz folyt ki. A Víz, az Én Könnyeimet, a Vér, Szent Fiam emberségét jelenti. Amikor Szent Fiam Szent Testét, halála után, levették a keresztről, János apostol ezekkel a szavakkal tette az ölembe: ‘Íme Krisztus Teste!’. Szent Fiam Szent Teste - Szent Vére - Embersége, a Szentlélek által, Belőlem jött létre; Istensége - Lelke az Atyától származott.
Szent Fiam, amikor a Földön élt, az Utolsó Vacsorán, az Apostolok jelenlétében, ezeket a szavakat mondta, amikor a kenyeret megtörte: ‘Ez az Én Testem, mely értetek adatik.’ Azután felemelte a borral telt kelyhet ezekkel a szavakkal: ‘Ez az Én Vérem, amely értetek kionttatik a bűnök bocsánatára.’ Ránézve az Apostolaira, így folytatta: ‘Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre!’
Ma is, minden Szentmisében felelevenedik Szent Fiam keresztáldozata, az egész emberiségért. A felszentelt szolgáink, ma is minden Szentmisében, átváltoztatáskor, az ostya és a bor felett a következő szavakat mondják: ‘Istenünk, Atyánk, kérünk Téged, küld el Szentlelkedet, hogy a kenyér és a bor, melyet ajándékba hoztunk, Teste és Vére legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak.’ Ekkor a Szentlélek átváltoztatja a kenyeret-Szent Fiam Testévé és a bort-Szent Fiam Vérévé! Az Oltáriszentség nem jelkép, hanem Élő Valóság, ami felelevenedik - a felszentelt szolgáink által - most is, minden Szentmisében! Ha felismernétek, milyen Értékes Áldozatot hagyott Szent Fiam az egész emberiségnek, akkor felhasználnátok a bűnbocsánat szentségét, hogy megtisztult lélekkel találkozzatok Vele, az Oltáriszentségben!
A Szentháromság megbízásából, azt a feladatot kaptam, mint Égi Édesanyátok, hogy a bűnbánat által vezessem vissza Szent Fiamnak a Nyájába az eltévedt Juhokat és Bárányokat, mindazokat, akik hagyják magukat megmenteni. Ha Reám hallgattok, részesei lehettek annak a Boldog, Új Világnak, amit Szent Fiam fog elhozni a Földre! Édesanyai áldásom adom rátok!”
A mennyei Atya tanítása, 2006. szeptember elsővasárnapjára
Mennyei Atyánk! Mi kicsiny teremtményeid most is szeretnénk Téged megörvendeztetni!
A mennyei Atya válasza: “Azok a gyermekeim örvendeztetnek meg, akik Jézussal és Máriával engesztelnek Engem. Akik, ebben a kis közösségben engesztelnek és a Szentháromság hegyen rendszeresen összejönnek, örömömre vannak. Ti, engesztelő gyermekeim, a tanításainkat nyitott szívvel és lélekkel hallgatjátok és megpróbáljátok azokat gyakorlatba tenni.
Itt, Jézus és Mária, választott eszközeinken keresztül vezetnek titeket. Már elmondtam nektek, tetszésemre van, ha egymást szolgálva és a keresztjeiteket elfogadva és felajánlva jösztök Hozzám a keskeny úton. Jól jegyezzétek meg, még az enyéimet sem kímélhetem meg a szenvedésektől, mert ezek által váltok igaz gyermekeimmé. Ha tovább is, kezet nyújtva, szeretetből, segítitek egymást, fel tudlak használni benneteket az Új Világ építésében. Ha szolgáltok a Tőlem kapott hatalmatokkal - ahogy ezt Jézus megmutatta nektek - akkor az Én áldott gyermekeim között fogtok lenni. Ellenben, akármilyen okosok is vagytok, ha uralkodtok egymás fölött, akkor Lucifer gőgös szelleme vezet benneteket. Ebben a lelkületben bármit is tesztek az Én Nevemben - de nem az Én Lelkületemben - nem lelem örömömet bennetek.
Ezen a Szent Hegyen - amely Nekem lett ajándékozva - egy Nagy Titkot rejtettem el. Ennek a titoknak a tartalmát, kiválasztott leányomon keresztül, egy Általam meghatározott időben fel fogom fedni előttetek. Akkor meg fogjátok tapasztalni az egész emberiség iránti Irgalmamat és Szeretetemet. Addig is olvassátok a Szentírást, amelyből világosan felismerhetitek az Én Akaratomat. Azt szeretném, hogy minden gyermekem minél közelebb kerüljön Hozzám. Kérlek benneteket, tegyétek alkalmassá magatokat nagy Szeretetem befogadására, amit ki akarok árasztani, Szentlelkem által, az egész Földre. Higgyétek el, a sok szenvedésetek után, végül el fog érkezni az Én Békém a Földre, amit megígértem nektek Jézus és Mária által. Az Én Békém, Örömöm és Szeretetem által, boldog gyermekeim lesztek! Szentháromságos áldásom adom rátok!”
Tanúságtétel a Szentírás évében
Először is azt kell elmondjam, ma, elsőszombaton, Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén, a Szűzanya jelenlétét szinte tapintható módon érzem! Nt. Németh Lászlónak hívnak és Köröstarján-i plébános vagyok. Cs. János atyával kb. 30 éves baráti szeretet köt össze. Aradon születtem, ahol elsőáldozó és bérmálkozó voltam.
Észrevettem, hogy azok, akik templomba járnak, nem sokkal jobbak azoknál, akik nem járnak a templomba. Emiatt lassan elhagytam a templomot, Istent. Az igazságot, az élet értelmét már gyerekkoromtól fogva kerestem. Mivel nem értettem a világban lévő sok igazságtalanságot, szenvedést, a bűnt, a halált, ezért elhatároztam, hogy Kolozsváron, a Babes Bólyai Tudományos Egyetemen, a filozófiában keresem a választ. Kereső lélekként, sajnos voltak ateista megnyilatkozásaim is.
5 év után, Bukarestbe küldtek minket, hogy kiképezzenek, mint ateista propagandistákat. Ekkor kezdett megvilágosodni az értelmem, kezdtem rájönni arra, hogy nem az emberi tanításokban, hanem a Szentírásban, Istennél van az Igazság, Krisztusban van az új ember. Mivel a meggyőződésemet elmondtam, Máramarosszigeten, egy pedagógiai líceumban, mint tanár, csak megfigyelés alatt taníthattam.
Egy idő után felhívattak Nagybányára, a Tanfelügyelőségre és elbocsátottak a Tanügyből. Egy kollégámnál laktam, állás és pénz nélkül. Azon gondolkoztam, hogyan legyek öngyilkos! Egy adott pillanatban letérdeltem, felkiáltva: “Istenem, hogyha vagy, segíts rajtam!” Ekkor megjelent előttem a Kereszten, töviskoronával Jézus és azt mondta: “Én mindig szerettelek téged! Meghaltam érted! Kiválasztottalak, hogy el ne vesszél!” Ekkor megeredtek a könnyeim, láttam a bűneimet, amelyet Isten Szeretete ellen követtem el. Térdenállva sírtam több órán keresztül. A Szűzanya Könnyei és Jézus Vére érettem is hullott. Jézus megbocsátott nekem. Felemelkedve éreztem, hogy valami történt velem. Jézus beköltözött a szívembe. Amikor kinyitottam a Szentírást, Szent János evangéliumában a következőket mondta Jézus: “Megismeritek az Igazságot és az Igazság szabaddá tesz titeket.”
Mindig az Igazságot kerestem és végre Jézusban megtaláltam az egyedüli Igazságot. Azután Kolozsváron és Aradon dolgoztam, mint munkás. Sokszor megaláztak, de én boldog voltam, hogy Jézusért szenvedhetek. Nagybátyám református lelkész, aki a hitéért börtönben is volt. Az ő közösségében jobban megismertem a Szentírást. Aradon dolgoztam, templomba jártam és imádság közben mindig az a gondolatom volt, hogy legyek pap. Én tiltakoztam kifogásokat keresve. De csak akkor költözött a békesség a szívembe, amikor igent mondtam a teológiára. Csodálatosak voltak a teológián eltöltött évek. 1983-ban lettem pappá szentelve. Csodálatos kegyelem a papság, a szentmise!
Belepusztulnék, ha nem misézhetnék! Cs. János atyával együtt kerültünk Nagyváradra. Ezután ismertem meg B. M. Éva Asszonyt. 1987-ben, Mária évében, együtt mentünk Csíksomlyóra, ahol jelen voltam a karizma születésénél. Ők vállalták az értetlenséget úgy a papok, mint a hívek részéről. Vállalták éveken keresztül a sok keresztet és most látjuk a gyümölcsöket! Ha hallgatunk a Szentlélek sugallatára és követjük Isten Akaratát, csodák történnek bennünk és körülöttünk. Számomra csoda: a karizma; a Szentháromság hegye; az engesztelő közösség; az Úr Jézus és a Szűzanya jelenléte… Meg vagyok győződve arról, itt még nagyobb csodák is fognak történni!!! Nem hiába mondta II. János Pál pápa: “Románia, a Szűzanya virágos kertje”.
A Szűzanya minden nemzetiségű és vallású gyermekét meg akarja menteni. Engedjük, hogy megmentsen minket! A karizma 19. évfordulóján megköszönjük Cs. János atyának és a csodálatos Éva Asszonynak, hogy hallgattak és hallgatnak az Égiek Szavára és üzeneteket közvetítenek a mi számunkra. A mi feladatunk az, hogy a tanításokat: befogadjuk, tovább adjuk, vállaljunk áldozatokat… és akkor a mi életünkben is csodák fognak történni. Ezeket azért mondtam el, hogy Istent dicsőítsem egyedi ajándékaiért! Áldassék az Úr Jézus és a Szűzanya mindörökkön örökké!
Jelmondatom: “Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. (Róm. 8, 28)”
III. Nagyfalu - előretekintés októberre
Közös imaszándék lesz: egész hónapban szabadító és gyógyító imát fogunk végezni magunkért és szeretteinkért, hogy így az Úr Jézus és Szűz Mária rendkívüli segítségét megtapasztalhassuk!
Konkrét feladatunk lesz: “Imák nehéz helyzetben”, című imafüzetet fogjuk terjeszteni!
Szt. Pál apostolnak: a Kolosszeiekhez, a Tesszalonikaiakhoz és Timóteushoz írt leveleit fogjuk olvasni és élni!
Házi feladat szeptemberre és egész évben:
“VEDD ÉS OLVASD, ÉLD ÉS BESZÉLJ ISTEN SZAVÁRÓL!”