2012. december 1., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Legyetek okosak és higgadtak!
Kedveseim, legyetek készen arra, hogy meg tudjatok felelni azoknak, akik kérdeznek titeket életviteletek felől. Éljetek példamutató életet, hogy akik látnak, felismerjék az isteni szeretet működését bennetek! Legyetek okosak és higgadtak! Megfontoltan tegyetek tanúságot, mint akik rendelkeznek a megkülönböztetés ajándékával. Engedjétek át gondolataitokat a Szentlélekistennek és kérjétek, alakítsa beszédeteket neki tetsző módon. Bátor, határozott és szeretetteljes legyen minden tevékenységetek, mert arra fel fognak figyelni az emberek.
2012.11. 02. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-okosak-es-higgadtak

Minden nap kérni a Szűzanya támogatását
Kedveseim, napjainkban különösen kiáradt Édesanyánk szeplőtelen szívének szeretetlángja. Mindenki, aki hozzá folyamodik, megtapasztalja édesanyai gyöngéd szeretetét. Bízzatok Benne és ragaszkodjatok Hozzá, mert Ő vezet el titeket a Szentháromság örömébe. Ha készen álltok, mint az Ő engesztelő katonái, akkor biztosak lehettek abban, hogy minden eszközt megragad, hogy győzelemre vigyétek küzdelmeiteket. Ha mellette álltok, soha nem maradtok alul, mert a Szűzanya gondoskodó szeretete minden nehézség fölé emel benneteket. Kérjétek minden nap égi Édesanyánk támogatását, mert azt soha nem vonja meg tőletek. Így biztos utatok lesz a Szentháromság jelenlétében.
2012.11. 03. Anna Terézia

Isten szavai hogyan hatnak képességeinkre
Jézus: Drága gyermekeim, hallgassatok szavamra, amikor felidézem nektek azokat a tanításokat, melyek közelebb hoznak benneteket Hozzám. Figyeljétek szavaim értelmét és engedjétek, hogy mélyen a szívetekbe hatoljon. Mondataim, ha átjárják bensőtöket, átalakítják egész lényeteket. Hogyan történik ez? Úgy, hogy a szó az értelemre hat. Amikor felfogjátok, mi is valójában a szó értelme, és mit akarok valójában elmondani, akkor a lelketek megmozdul és a kegyelem kapuja megnyílik bennetek. Ekkor hatol át az értelem fénye szívetekbe és jótettekké alakul. Azért fontos, hogy minden jó dolog cselekedetté formálódjon, mert a megvilágított értelem az akaratot is átjárja és mozgatja. De az is előfordulhat, hogy az értés nem az elménkbe hatol először, hanem a szívünket járja át. Minél nyitottabbak vagyunk a szavak által közvetített kegyelmek befogadására, annál mélyebbre hatol szívünkben az értelem fénye. Ebben a világosságban megtapasztalt dolgok annyira elragadják a lelkünket, hogy már nem szükséges a fontolgatás, mert működésbe lépnek azok a tiszta szívű cselekedeteitek, amelyek hatására mások is elindulnak az üdvösségre vezető úton. Imádkozzatok, hogy a szív egyszerűségével szóljon minden szavatok és a szív bőségéből túlcsorduljon minden tettetek. Szent akaratom jeleként megadok minden szükséges kegyelmet, hogy szavaitokat jócselekedetek kövessé
2012.11. 04 Anna Teézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-szavai-hogyan-hatnak-kepessegeinkre


A szentáldozásban átlényegülni
Kedveseim, találjatok megnyugvásra, amikor a szentmisében átadjátok magatokat! Amikor teljesen és maradéktalanul Jézusra bízzátok egész valótokat, akkor vesz igazán birtokba benneteket. A szentáldozásban tudtok a legjobban átlényegülni, amikor Vele egyesültök. Ezért nagyon fontos ilyenkor teljes imádatban leborulni szentélyetekben Jézus előtt. Higgyétek, hogy ez a mély bensőségesség akkor is létrejön, ha ezt nem igazán érzékelitek. A fontos mindig az, hogy maradjatok Vele, amíg csak tudtok, hogy egészen átjárja bensőtöket szentséges jelenlétével. Bízzatok, és hagyatkozzatok rá!
2012.11. 06. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozasban-atlenyeguelni


Tisztán és feddhetetlenül
Kedveseim, legyetek felkészülve arra, hogy nem lesz könnyű nektek sem a küzdelem idején! Ha a lelketeket tisztán tartjátok, akkor nehezen fog tudni fogást találni rajtatok a gonosz lélek. Ha megőrzitek testeteket a bűn fertőitől, akkor biztonságban érezhetitek magatokat. Akik tisztán egyesülnek Jézussal a szentáldozásban, azoknak megadja az Úr a tisztánlátás kegyelmét a megkülönböztetés által! Őrizkedjetek a bűntől, különösen, amit szándékosan követtek el, mert az mély sebet ejt lelketekben és testetekben. Imádkozzatok, hogy tisztán és feddhetetlenül járjátok életetek útját.
2012.11. 08. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/tisztan-es-feddhetetlenuel


Közbenjáró ima
Kedveseim, mindig figyeljetek a Szentlélek által egymásra, mert a lélek, ha nyitottak vagytok rá, megmutatja nektek, hol kell segítenetek testvéreiteknek. Amikor rájuk gondoltok, és az ő gondolataikat felajánljátok a Szentháromságnak, akkor komolyan is közbenjártok értük. Ez azért fontos, mert ha testvéretek a teher alatt elgyengül, a ti segítőkész lelkületek, amellyel rábízzátok őt Istenre, felemeli lelkét és megmenti a lehúzó erőktől, melyek már oly nagyon kínozzák. Gondoljatok mindig erre, és bár ti látszólag nem sokat enyhítetek szenvedésén, mégis, amikor imáitok által felemelitek őt, és rábízzátok gondját a Szentháromságra, akkor ezzel teszitek vele a legnagyobb jót. Bátran higgyetek ennek a közbenjáró kegyelemnek a hatékony működésében, és eszerint járjatok el!
2012.11. 09. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/koezbenjaro-ima


Vágyódás
Kedveseim, minél nagyobb szeretettel vágyódtok a Szentháromság személyei és égi Édesanyánk iránt, annál erősebben tapasztaljátok meg a kegyelmek áradását. A Szentháromságot csak úgy tudjátok szeretni, ha előbb engeditek, hogy megnyilvánuljon bennetek az a gazdagság, amelyet csak az Ő végtelen szeretete áraszthat felétek. Soha nem ti kezdeményeztek, csak fogadjátok be mindazt, amit nektek szánnak ajándékul. Milyen felfoghatatlan ez a szeretet, melyet, ha csak egyszer is megéltek, mindig vágyakozni fogtok utána, még akkor is, ha nem éreztek semmit ebből az örömből. Az a tudat, hogy részesülhettek szeretetük egységében, amikor például szentmisében egyesültök a szentségi Jézussal, felülmúlja minden elképzeléseteket, mert a Szentháromság élete megnyilvánul bennetek.
2012.11. 13. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vagyodas


Másokkal való kapcsolat
Kedveseim, mindig legyen bennetek nyitottság, amikor egymás felé közeledtek! A jót feltételezzétek a másikról, mert ez kegyelmet közvetít számára! Gondoljátok meg, hogy a bizalom inkább bizalmat fog szülni, mint ellenállást a másikban. Úgy is közeledhettek testvéreitekhez, hogy a rejtett dolgaitokat zárva tartjátok előle, de attól még nem kell azt éreznie, hogy elzárjátok magatokat tőle. A szeretet célirányosan betalál abba a részbe, amely a leginkább szükséges számára. Engedjétek, hogy szívetekből áradjon a közeledés, akkor lelketeket biztosan a Szentháromság vezérli.
2012.11. 14. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/masokkal-valo-kapcsolat


Vízen járni
Kedveseim, hozzátok áldozataitokat a Szentháromság elé, és bízzátok rá magatokat teljesen! A ráhagyatkozás azt jelenti, hogy teljes szívetekből, teljes lelketekből és minden erőtökkel azon legyetek, hogy egyre tökéletesebb áldozatot hozzatok. Ha őszinte bizalommal fogadtok el mindent a Szentháromság személyeitől, annak reményében, hogy nevetek fel van írva az Élet Könyvében, akkor bátran ráléphettek a vízre, mert megtart benneteket a kegyelem. Bízni, hogy Isten mindent elvégez bennetek, ha átengeditek neki ezt a munkát. Ti csak legyetek nyitottak és készséges lelkületűek!
2012.11. 16. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/vizen-jarni



A szentáldozás fontossága
Kedveseim, várjátok azt a pillanatot, amikor egyesülhettek Urunk, Jézus Krisztus szent Testével és Vérével! Tudatosan készüljetek befogadására, amíg csak lehet! Méltóképpen járuljatok szent Színe elé és alázkodjatok meg Előtte, mert oly hatalmas kegyelmekkel áraszt el titeket, melyhez foghatót elképzelni sem tudtok. Ne keressetek a világban élvezeteket, mert mindent megkaptok Krisztusban, ha méltón járultok eléje. Ő jól látja minden szükségeteket és felismeri gyengeségeiteket. Csak bízzátok rá magatokat, akkor félelmeiteket elveszi szívetekből.
2012.11. 25.               Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentaldozas-fontossaga 


Hűség, igazsághoz való ragaszkodás
Kedveseim, figyeljetek minden nap arra, hogy mit kér tőletek a Szentháromság! Hallgassátok, mit üzen a Szentlélek a szívetekben. Sajátítsátok el, miként tudtok ráhangolódni, hogy minél tökéletesebben teljesítsétek kívánságát. Ha jól megélitek a pillanatokat, vagyis hűen reagáltok az elétek tárulkozó eseményekre, akkor eleget tesztek a Szentháromság elvárásainak. Hűséget és az igazsághoz való ragaszkodást kívánnak tőletek, amikor feladataitokat teljesítitek. Legyetek buzgók és állhatatos lelkületűek, mert akkor mindvégig az Úrnak szolgáltok.
2012.11. 26.     Anna Terézia

Bizalom
Kedveseim, engedjétek, hogy kibontakozzon bennetek a Szentháromság szeretete! Ha mindig elégedettek lesztek azzal, amitek van, akkor már magatokban hordozzátok a szeretetben történő elfogadást. Ha nem aggodalmaskodtok azon, hogyan lesz a megélhetésetek a jövőben, hanem elfogadjátok Isten kezéből azt, amit nektek juttat,akkor a bizalom virágai kibontakoznak bennetek. Ez hatalmas ajándék, melyet nem lehet kiérdemelni. Akinél működni kezd ez a kegyelem, abban már a Szentháromság gyümölcsei érlelődnek. Viselkedjetek mindig alázattal az Úr irgalmas szeretete előtt, és akkor megtapasztaljátok mindenre kiterjedő segítő szeretetét.
2012.11. 27.                  Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/bizalom



A hitben járás ajándéka
Kedveseim, minden próbatétel, melyet felajánlotok, óriási értékű a Szentháromság szemében. Legyetek készek bármikor bármiféle próbát kiállni, mert nagy jutalom vár az állhatatos lelkekre. A legnagyobb kegyelem mégis azokat illeti meg, akik a hit birtokosai. Aki hiszi, hogy a Szentháromság jelenlétében él és cselekszik, az már elnyerte a hitben járás ajándékát. Ne gondoljátok, hogy ezt egyszerű elérni. Komoly kitartásra van szüksége annak, aki a hit útjára lép, mert semmit sem fog megtapasztalni a világban abból, amit csak a hit szemével ismerhet fel. Aki teljesen átitatódott az isteni jelenlét bizonyosságával, az lát igazán helyesen. Ezt az utat keressétek és válasszátok, mert többet ér minden értéknél, melyet e világban fellelhettek. Nem jár sötétben az, akinek ösvényét a hit fénye világítja be. Törekedjetek ebben a világosságban élni!
2012.11. 30.            Anna Terézia

Római Riport - 2012.12.01.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

 Amikor elveszik a szólásszabadságot, akkor az Igazság rejtve marad
  
2012. november 30. péntek, 15:55
Drága szeretett leányom, a próféciák akkor kerülnek kinyilatkoztatásra, amikor véget ér a nemzetek szabadsága, amely megengedi, hogy bilincsek nélkül beszéljenek.
Üzenetemben, melyet 2011. január 1-én adtam neked, azt mondtam, hogy a médián keresztül elrejthetik és elvehetik a nép hangját az emberiség elöl.
Amikor a média szabad hangja elnémul, akkor tudnotok kell, hogy egy diktatúrában éltek.
A média ellenőrzése által sok változást erőltettek a nemzetekre. Amikor a szólásszabadságot elveszik, akkor az Igazság rejtve marad. Akkor majd a pogányok által diktált hazugságokkal fogják etetni egyik nemzetet a másik után.
Az Igazság Könyvét azért kapja a világ, hogy az emberiség érezni tudja Isten szeretetét, az Igazság felé legyen vezetve, és ez által békére találjon.
A szabad választásotok jogának a lehetőségét az elit csoport el fogja venni tőletek. Olyanok vagytok, mint a bárányok, melyeket a vágóhídra vezetnek, és sokakat félrevezetnek közületek, akik vakok lesznek az Igazságra.
A szabadság egy ajándék Istentől minden ember számára, Aki tiszteletben tartja gyermekei szabad akaratát.
Szabad akaratotokon keresztül sok döntést fogtok hozni. Néhány ilyen döntést Atyám helytelenít majd, mindazonáltal soha nem fog beavatkozni szabad döntésetekbe, mert Ő nem tudja és nem is fogja elvenni tőletek azt.
A Sátán rabszolgái mindig támadni fogják szabad akaratotokat. Ezt a nemzetekre gyakorolt kísértések által teszik, hogy elvegyék azok szabadságát, akik fölött uralkodnak. Mindezt ők több okból kifolyólag teszik:
Az egyik ok, hogy rabszolgákká tegyenek benneteket a saját önző nyereségvágyuk miatt. A másik, hogy szabályozzák a lakosság növekedését. A harmadik ok pedig az, hogy Isten minden nyomát eltöröljék.
Kereszthalálom óta ennek a tervnek sok országban voltak már tanúi. Mégis a nyugati világnak sikerült mentesnek maradnia a diktatúrától, amennyire csak lehetséges volt.
Minden nemzet átveszi, egyik a másik után. Egymás között fognak harcolni a hatalomért. Sok nemzet fog olyan törvényeket bevezetni, melyek felérnek a kommunizmussal.
Aztán eljön az idő, amikor a Vörös Sárkány és a Medve mindent ellenőrizni fog, de sok ember ezt nem fogja észrevenni, mert ezek közül a diktatúrák közül sok rejtve marad majd a nyilvánosság szeme elől.
Tudnotok kell a következőket. Amikor megpróbálják kiirtani Isten Nevének gyökerét, és amikor a hazugságok rabszolgájává váltok, akkor Atyám keze le fog sújtani.
A világ egyharmada el lesz törölve, és az Isteni beavatkozás az utolsó napig fog tartani.
A gonosz törvények enyhítésének érdekében, melyeket országaitokban fognak bevezetni, ahol az Igazság rejtve marad előttetek, a következő imát – a Keresztes Imahadjárat 87. imáját – kell mondanotok, hogy megvédjétek a nemzeteket a gonosztól.
A Keresztes Imahadjárat 87. imája: Védd meg nemzetünket a gonosztól
Ó, Atyám, Fiad nevében, ments meg minket a kommunizmustól.
Ments meg minket a diktatúrától.
Védd meg nemzetünket a pogánysággal szemben.
Mentsd meg gyermekeinket a bajtól.
Segíts nekünk, hogy meglássuk Isten Világosságát.
Nyisd meg a szívünket Fiad Tanításaira.
Segíts meg minden Egyházat, hogy hűségesek maradjanak Isten Igéjéhez.
Kérünk Téged, tartsd biztonságban nemzetünket az üldöztetéstől.
Drága Atyánk, Irgalommal tekints le ránk, függetlenül attól, hogy mennyire bántottunk meg Téged.
Jézus, Emberfia, boríts be minket Drága Véreddel.
Ments meg minket a gonosz csapdáitól.
Könyörgünk Hozzád, drága Istenünk, lépj közbe és állítsd meg a gonoszt abban, hogy elnyelje a világot ebben az időben. Ámen.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert Atyám Szíve megszakad attól a sebességtől, ahogyan a bűnös törvényeket a föld nemzetei elé tárják ebben az időben a Földön.
Reménykedjetek! Imádkozzatok és bízzatok Bennem, hogy ezt a pusztítást gyengíteni lehessen.
Imádkozzatok, hogy Istennek annyi gyermeke amennyi csak lehetséges, minden időben nyitva tartsa szemét, és hű maradjon Tanításaim Igazságához.
Jézusotok


A zsidók ellenségei minden nemzetben összegyűlnek, hogy eltiporják Izraelt
 
2012. november 30. péntek, 22:20
Drága szeretett leányom, az az idő, melyet az Ószövetség próféciái megjövendöltek a zsidók sorsára vonatkozólag, hamarosan nyilvánvalóvá válik.
Választott népem szenvedni fog.
A zsidók, akik elutasították Isten Szövetségét, melyet Mózes jegyzett le, szenvedni fognak, mint ahogy évszázadokon át szenvedtek. El fogják tőlük venni őseik földje fölötti hatalmukat és az egyetlen megoldás csak az lesz, hogy aláírjanak egy szerződést, mely által az Antikrisztus rabszolgáivá válnak. Választott népem szenvedni fog – mint ahogy Én is szenvedtem –, és csak kevés irgalommal lesznek irántuk.
A zsidókkal való bánásmód rosszabb lesz, mint amit a Második Világháború alatt a népirtás során mutattak nekik.
Izraelben a Gyötrelem tisztán látható lesz, amint meg volt jövendölve.
Izrael miatt fognak a háborúk fokozódni, amikor már nehéz lesz meghatározni, hogy ki a valódi ellensége.
A békeszerződést nemsokára azután alá fogják írni és a béke embere fellép majd a világ színpadára.
Az Európai Unió Isten minden nyomát el fogja tiporni
A tízszarvú fenevad – mely az Európai Unió – el fogja tiporni Isten minden nyomát.
Most van itt az ideje felkészülni kegyetlenségeikre, amely példátlan lesz, ami a Kereszténység megszüntetésekor fog jönni.
Milyen büszkék lesznek majd, amikor a „kicsi”, aki megbújik közöttük, felemelkedik és büszkélkedni fog hatalmával. Ők üdvözölni fogják az új egyház kinevezett vezetőjét és hatalma elterjed majd az egész világon.
Ez gyorsan fog kibontakozni, és azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik nem fogadják el az Igazságot, tudniuk kell a következőket:
Ha alávetitek magatokat Róma új törvényeinek, annak a városnak, melyet a hazug és az Antikrisztus szolgája foglal majd el, akkor ti az új rendszer rabjai lesztek. Amikor azt látjátok, hogy a Szent Eukarisztia Szentségét módosítják, és a felismerhetetlenségig megváltoztatják, akkor tudnotok kell, hogy ez lesz az alkalom számotokra, amikor hátat kell fordítanotok ennek a gonosz rendszernek.
Egyházam tévedhetetlen. És tévedhetetlen is marad. Azonban azok, akik Egyházamon belül Tanításaim ellen lázadnak és megváltoztatják a Szentségeket, ki lesznek dobva Egyházamból. Az új rendszer, mely nem Istentől való, esendő lesz, mert nem az Igazságot fogja képviselni. Csak az Én Tanításaimat képesek betartani a keresztények.
Ha az ember alkotta vallást követitek, akkor ti nem nevezhetitek magatokat keresztényeknek. Bárki, aki azt mondja, hogy Egyházam tévedhetetlen, helyes.
Bárki, aki azt állítja, hogy egy új egyházhoz tartozik, ahol Tanításaimat meghamisították és ahol a Szentségeket eltörölték, az hazugságban fog élni.
Ez egy nagyon nehéz időszak lesz felszentelt szolgáim számára, mert nekik az Egyházam által felállított Törvényeket kell követniük. Most azt mondom nektek, hogy továbbra is ezt kell tennetek. De amint Szentségeimet megszentségtelenítik, kövessétek igaz Egyházamat. Akkorra majd csak az Igazságot követő szolgák állíthatják azt, hogy az Általam meghatározott utasításoknak megfelelően vezetik népemet, melyeket az Én időmben állítottam fel a Földön.
A pogányság felemelkedése
A pogányság felemelkedése végig söpör majd a Földön, és nyomdokában egy hamis béke fog létrejönni. Aztán látni fogjátok a hírességek növekvő dicsőítését, és a New Age spiritualizmusa iránti fanatikus hódolatot és a sátáni imádást, melyet a modern pszichológia terápiájával álcáznak. Ekkor az önimádat lesz a legfontosabb tulajdonság, amire törekednek.
A szexuális erkölcstelenség növekedni fog, amint az Armageddon Csatája fokozódik.
Az abortusz és a gyilkosság annyira gyakori lesz, hogy sokan mentesek lesznek a kiszolgáltatottak iránti szánalom minden érzésétől.
Ez alatt az idő alatt, hadseregem elszántan fogja folytatni küldetését a lelkek megmentésében. Semmi sem fogja őket megállítani, és Én imáik minden órájáért sok szenvedést fogok megenyhíteni a világban.
A zsidóknak a következőket mondom: Ti azért szenvedtetek, mert nem hallgattatok Isten Szavára, mely próféták által adatott. Azonban hamarosan el fogjátok fogadni végre az Igaz Messiást. Mert ti szintén csatlakozni fogtok Hadseregemhez, miközben az, az Antikrisztus elleni győzelem felé menetel.
Ti szenvedni fogtok, ahogyan Én is szenvedtem, mivel ez meg volt jövendölve. Dávid Házának eljön a győzelem napja, és azon a napon a hamuból támasztom fel az Új Jeruzsálemet. Amint Új Királyságom kiemelkedik, a pogány világ királya és szolgálói hamuvá válnak.
Azon Ígéretem, hogy eljövök, és Atyám Királyságába viszlek benneteket, közel van.
Megígérem nektek Szeretetemet és Hűségemet, mint a számotokra oly régen megígért Messiásotokat.  Ez a ti örökségetek. Ti nem Engem, Jézusotokat utasítottatok el, amikor Keresztre feszítettetek Engem. Ti Istent utasítottátok el.
Én Isten vagyok. Én vagyok az út számotokra, hogy belépjetek az Új Paradicsomba. Fogadjátok el Kezemet, mert Én, szeretlek benneteket és megbocsátok nektek. Ti az Én népem vagytok és eljövök értetek.
Jézusotok