Az iszlám előtti behódolás (németül maga az „iszlám” szó is „behódolás”-t jelent) nem a muszlimok létszámával kezdődik, hanem Európa népeinek szellemi, lelki kapitulációjával. Felvetődik a kérdés, hogy a vallások közötti párbeszéd a szinkretizmuson keresztül természetszerűleg vezet a behódoláshoz? Számos európai helyszínen ez a behódolás már nem a jövő, hanem nagyonis a jelen helyzet.
A milánói, Olaszországnak a római után legnagyobb repülőterén a Loretoi Miasszonyunk kápolnát „kikölcsönözték” a mohamedánoknak. A mohamedánokkal való közös imádkozás akceptálása azzal az indokkal, hogy úgyis ugyanahhoz az istenhez imádkozunk, kikerülhetetlenül oda vezet, hogy a keresztényeknek egyre homályosabb elképzelésük lesz hitükről és ennek alapjairól. Az első következmény az, hogy hitüket nem védelmezik többé és egyáltalán nem támogatják. A hitvallások ezen közösülése egy „globális vallásba” természetszerűleg az erősebb dominanciájával jár együtt. Az a vallás, amelyik elszántabb, és a médiától, a politikától, bármilyen okból, több támogatással rendelkezik, kerekedik felül, és a politikai és társadalmi téren kivívott vezető szerepét idővel a konvertálások hulláma követi.
Az eddig elhangzottakat egy konkrét példa is bizonyítja. Zwolle holland városban egy általános iskola növendékeit buzgó tanáraik és az ugyanannyira buzgó iskolai vezetők a helyi mecsetbe vitték látogatásra. Ott, egy nem kevésbé buzgó imám elmagyarázta az  iszlám kultikus helyek jellegzetességeit, és hogy a gyermekek valóban megértsék és megtanulják, amit mond, kioktatta őket az iszlám imádkozásra és az elmondottakat rögtön a gyakorlatban is kipróbáltatta velük. A lányokat és fiúkat szigorúan szétválasztva, letérdeltette a gyermekeket és Mekka felé fordulva a földig hajoltatta. Kezüket a fülükhöz vezettette, ahogy ezt az iszlám imádkozási rítus előírja. A holland EU-szkeptikus szabadságpárt lefilmezte és ily módon dokumentálta az esetet (lásd a képeket).
A mecsetlátogatás része annak az iskolai projektnek, ami azt a célt szolgálja, hogy a fiatal hollandokat vallási multi-kulturalizmusra neveljék. Eközben a gyerekek, akiknek a holland statisztika szerint legfeljebb a fele van megkeresztelve, az ideológiai kísérlet játékszereivé válnak. Ez az iskolai projekt nem a mohamedánoktól indult ki, mégha ők is a haszonélvezői. Szemben a belga fővárossal, Brüsszellel, ahol a város vezetésében a mohamedánok már jelentős befolyással bírnak, Zwolle-ban a 39 városatya között (eddig) csupán kettő a mohamedán.
Ami Zwolle-ban történt, az nem a jövő képe, nem apokaliptikus látomás, hanem nagyonis valóság, sőt manapság már mindennapos a nyugati, egykor keresztény országokban. A gyerekeket tudatosan, egy politikailag korrekt terv szerint agymosásnak vetik alá. A mecsetlátogatás kapcsán derült ki az is, hogy a holland gyermekekkel karácsonykor az iskolákban ugyan ismerős dallammal, de teljesen új szöveggel énekeltettek karácsonyi dalokat. Az új szövegek között ilyenek voltak: „Üdvözlünk, üdvözlünk menekülő.”
Az ilyen manipulálást már a politikai korrektséggel sem lehet mentegetni. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az állami intézmények feljogosítva érzik magukat, hogy egy ország konkrét, speciális identitását lábbal tapossák, és saját személyes ideológiájuk számára gátlástalanul kihasználják. Az alkalmazott módszer a tipikusan laicista gondolkodást tükrözi vissza, ami tegnap még a keresztény szimbólumoknak és kultusznak nyilvános helyeken való jelenléte ellen harcolt könyörtelenül, ma pedig a gyermekeket iszlám imádságra kényszerít. Aki egyfelől azt állítja, hogy Isten nem létezik, másfelől viszont gyermekeket imádságra kényszerít, eklatáns módon sérti meg az alapvető szabadságokat, elsősorban és mindenek előtt a vallásszabadságot.
Lehetséges, hogy az illetékes tanügyi hatóság és a holland tanárok, akik ezt a projektet létrehozták és gyakorolják, mindez csak egy társadalompolitikai játék egy  kis egzotikus folklórral fűszerezve. A mohamedánok számára azonban ez se nem játék, se nem folklór, számukra a mecsetlátogatás és az iszlám ima nagyonis konkrét jelentőséggel bír. Az iszlám nem változott: ma is, csakúgy, mint az elmúlt évszázadokban szent háborút folytat, azaz a „keresztény” Európa meghódítását tűzte ki célul maga elé.
Hogy Európában masszív iszlamizálás folyik, azt senki nem vonhatja kétségbe, a mohamedán lakosság számának növekedését látva. E számoknál azonban sokkal aggasztóbb az egykor keresztény Európa szellemi, lelki kapitulációja. A kereszténység eltűnésével együtt jár a mentális készség a tűzzel való játszásra. (Ma) még nem az jelent veszélyt, hogy a zwollei gyermekek ezután mind az iszlámra térnek, a veszély az, hogy szellemileg, lelkileg nem képesek már semmi lényegeset az iszlámmal szembeállítani. Egy Olaszországban végzett kutatás szerint a 13-14 éves tanulók 90 százaléka inkább gondolkodás nélkül áttérne az iszlámra, minthogy kitegye magát az iszlám terrornak.
A holland Zwolle esete nem kivétel, Európában még a „katolikus” iskolák programjaiban, tantervében is szerepel a kötelező mecsetlátogatás [Ravenna érseke az év utolsó napján mise helyett buszokkal mecsetbe szállítatta a misére jövőket]. Udvariassági látogatással kezdődik…, de a mecset nincs messze a szomszédos korán iskolától, és ezek az iskolák holnap a hatalom középpontjaivá válnak, csakúgy, ahogy egykor a liberálisok által oly nagyon sérelmezett plébániai iskolák. A liberálisok leghőbb vágya mindenfajta vallás felszámolása, ami azonban csupán vágyálom. Az emberi realitás szerint egy vallás felszámolását mindig egy pótvallás megjelenése követi. Ők, a liberálisok azok, akik tegnap a plébániák befolyását felszámolták, és ma a korán iskolák befolyását támogatják.

(forrás: www.katholisches.info – 2017. január 11.)
http://katolikus-honlap.hu/1701/isz.htm