Valamivel
több mint 50 évvel ezelőtt elvették tőlünk a kultuszunkat.
"Szakemberek" kis csoportja úgy döntött, hogy lebontják a római mise
építményét, amit csaknem kétezer éven keresztül a szentek bölcsessége
türelemmel felépített, és egy általuk kitalált valamivel helyettesítik.
Ugyanúgy viselkedtek, mint ahogyan azon idő kormányai, akik szintén
ekkor döntöttek úgy, hogy a szép, történelmi épületeket lebontják, és
hatalmas betonkockákkal helyettesítik, melyekben senki ember nem tud
élni. [szerk. megj.: Nem szabad összekeverni: ez utóbbi az elsőnek, azaz
a vallás szétzúzásának az egyenes következménye volt, nem pedig
fordítva!]
Mindazok,
akik az elmúlt napokban a nagyhét hagyományos rítusain vettek részt,
és még sokkal inkább azok, akik abban a szerencsében részesültek, hogy
ezt olyan helyen tehették – mert ilyen hely is akad bőven –, ahol
ezeket a valódi, eredeti hagyományos formában ünnepelték, azaz az 1955 előttiben, tudják, hogy miről beszélek: Megraboltak bennünket.
Majdnem ugyanaz a csoport – Annibale Bugnini-vel az élen –, amit XII. Pius 1948-ban azzal bízott meg, hogy a nagyszombati és a nagyheti rítust megnyirbálják és szétszedjék, volt 10 évvel később a szentmise megnyirbálásával és szétszedésével is megbízva.
– És csak nagyon kevesek szólaltak fel ez ellen a rombolás ellen. A
világ püspökei, akik közül sokan talán nem is örültek e katasztrófának,
mégis hallgattak, és egy rossz értelemben vett engedelmességre
hivatkoztak. „Az én püspököm a pápa” – nyilván ezt mondták ők is, úgy
ahogy egy tisztségétől megfosztott "püspök" még ma is mondani szokta. És
ezzel az üres szólammal hagyták, hogy Isten sokat "dicsőített népétől"
elrabolják azokat a kincseket, melyeket az Egyház az évszázadok
folyamán gyűjtött össze.
„Ez
csak a rituálét érinti”, mondták egyesek, akik a liturgiát lenézték, és
ragaszkodtak ahhoz, hogy a fontos harc a dogmáért és az erkölcsért
folyjon. Nem értették meg, hogy az ember azt hiszi és azt gyakorolja,
amit imádkozik. És ily módon éljük ma át, hogy hogyan rabolták el tőlünk a dogmát és az erkölcsöt is. Az 1970-es évek elején egyesek az üldözött tanúk közül így figyelmeztett: „A vallás miatt jönnek (a vallás ellen vonulnak fel).” És nem tévedtek: valóban magát a vallást is elrabolták tőlünk.
[A cikk
szerzője ezután arról számol be, hogy Argentína "prímása", Buenos
Aires "érseke" – Bergoglio utóda – húsvéti üzenetében az Ószövetség és
az Újszövetség ünnepét egyenrangú ünnepnek állította be, úgy, hogy
Jézus Krisztus nevét egyszer sem említette meg. „Egyszerűen eltörölték a
vallás horizontjából, mert Jézus politikailag nem korrekt. A primás
már csak egy humanista istenről beszél, akit Voltaire és a
kereszténység többi ádáz ellenfele is habozás nélkül elfogadhat.”]
Buenos
Aires "érseke" aposztata lett. Ahelyett, hogy társainak Jézus Krisztus
evangéliumát hirdetné, és az apostoloktól tanított hitben megerősítené,
lebeszéli őket erről, megtéveszti őket, és elvezeti őket a zöld
legelőről és az élő víztől. És az argentin "püspökök", akiknek nevében
beszél, hallgatnak. Mert tudják, hogy az "érsek" Bergoglio közvetlen
barátja, és azt is, hogy mi történik azzal, aki a "főnökök főnökét"
ellenségévé teszi.
Azok, akik hallgatásukkal lehetővé tették, hogy elrabolják tőlünk a kultuszt, most azt
teszik lehetővé, hogy a vallástól is megfosszanak bennünket. Ez a
szomorú valóság. És a [NOM-os] katolikusok nem tehetnek ez ellen
semmit….
(forrás: www.katholisches.info – 2024. április 2.)
https://www.katolikus-honlap.hu/2401/wanderer2.htm