bigstock-little-boy-studying-the-script-80780252-752x440
Miután egy kaliforniai iskolakerület rendőrt küldött egy elsős kisdiák otthonába, amiért az bibliai idézeteket osztott meg társaival, az ügy váratlan fordulatot vett és a hatóságok feloldották a korlátozást.
Az iskolakerület által a kisfiú jogi képviselőinek küldött levél szerint a „C” kezdőbetűvel jelölt kisdiák szabadon beszélhet vallásos meggyőződéséről az iskolában a tanítási órákon kívül.
Két hónappal ezelőtt még arról érkeztek hírek, hogy az iskola magát a serif helyettest küldte ki a kisfiú otthonába, mert az édesanyja az ebédje mellé mindig csomagolt neki némi lelki táplálékot is egy-egy bibliai vers formájában, amit a kisfiú bátran megosztott társaival az ebédszünetben.
A gyerekek annyira megkedvelték az idézeteket és rövid bibliai történeteket, hogy egyre többen kértek maguknak másolatot belőlük.
Amikor azonban az egyik kislány elmesélte a tanárának, hogy „ennél gyönyörűbb történetet még sohasem hallott”, a tanár az egyház és az állam szétválasztásának manapság szinte minden helyzetben bevethető öklével reagált a helyzetre és a papírra vetett idézeteket kitiltották az iskolából, meghagyva a kisfiúnak, hogy kizárólag a kapuban adhat ilyesmit a többieknek és csakis az utolsó kicsöngetés után.
A kisfiút emellett kétszer is leszidták az osztály előtt és felszólították, hogy se a hitéről ne beszéljen, se az édesanyja által készített idézeteket ne osztogassa.
Miközben az érdeklődő kisdiákok száma tovább nőtt, az iskola igazgatónője nyomatékosan közölte a kisfiúval, hogy az idézeteknek nincs helye az iskolában és amikor az eredménnyel nem volt elégedett, kiküldte a serif helyettest a gyerek otthonába, hogy az nyomatékosan megtiltsa neki az idézetek megosztását, mondván, hogy esetleges „megbánthat” valakit.
A tegnapi napon azonban a kisfiút képviselő Liberty Counsel közölte, hogy közbenjárásukra az iskola elismerte a gyerek alapvető jogait, aminek része a szólás szabadsága is.
„Ilyesmit az egykori kommunista Romániában tudtam volna elképzelni, ahol magam is felnőttem és ahol általános iskolába jártam, de a rendőröknek nem kellene 7 éves gyerekeket megfélemlíteni azért, mert Jézusról mernek beszélni a „szabadság országában,”
mondta Horatio Mihet, a Liberty Counsel jogi osztályának vezetője.
Forrás: wnd.com
http://idokjelei.hu/2016/08/eloszor-rendort-kuldtek-az-elsos-otthonaba-most-megis-beszelhet-hiterol