2009. február 26., csütörtök

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete 2009. február.

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete

2009. február. 15.

Szentségimádáson Jézus: „Ami most történik, olyat még nem látott a föld. Szentséges Szívem, és Édesanyám Szeplőtelen Szíve esdette ki Atyámtól ezt a nagy kegyelmet. Ez a nagy kegyelem a nagy figyelmeztetés, amely által sok lélek meg fog térni. Gyermekeim, ha tudnátok, hogy a pokolban és a tisztítótűzben mennyire nagyon meg kell szenvedni minden bűnért, kivétel nélkül mindannyian szentül élnétek. Gondoljatok bele: Az Isten Maga a szeretet. Az Ő végtelen szeretetéből teremtette meg az embert. Ti a végtelen Szeretet gyermekei vagytok. Arra lettetek teremtve, hogy szeressetek. Szeressétek az Istent, Akitől az életet, és vele együtt mindent megkaptatok, és szeressétek embertestvéreiteket úgy, ahogyan Én erre példát adtam, amikor kínhalált haltam értetek a keresztfán. Ez a főparancs. Mindaz amit nem szeretetből tesztek, bűn. Miért hallgattok a sátánra, aki hazug, és a veszteteket akarja? Ti a Szeretet gyermekei vagytok. Nektek csak szeretni szabad. Erre lettetek teremtve. Mindannyian szeretetre szomjaztok. Csak akkor lehettek boldogok, ha szerettek, és ha szeretetetekre válaszul szeretetet kaptok. A lelketek vágyát egyedül Isten tudja csak betölteni. Atyám úgy teremtett benneteket, hogy Őrá szomjazzatok, Őt kutassátok. Csak Vele és Benne legyetek boldogok. Lelketek békéjét csak Őbenne találjátok meg. Legyetek szerető kisdedek Atyám ölelő karjaiban. Hagyatkozzatok Rá. Ő végtelenül szeret titeket, és gondot visel rátok. Ő Mindenható Atya és Isten. Bízzatok Benne! Adjátok át Neki az életeteket. Ő az örök életre, az örök boldogságra vezet titeket. Velem mindent nektek adott. Tulajdon egyszülött Fiát adta oda áldozatul értetek. Ó, ha fel tudnátok fogni azt, hogy mennyire nagyon szeret titeket a végtelenül jóságos és irgalmas Atya, sírnátok a meghatottságtól, és szentül élnétek, Iránta való szeretetből. Azért, hogy Neki örömöt szerezzetek. A szívetek izzana a vágytól, hogy Őt színről színre meglássátok, és a szent angyalok és szentek milliárdnyi karával egyesülve örökkön örökké dicséretet zengjetek, és hálát adjatok neki. Ilyen a ti Mennyei Atyátok. De Őt színről színre csak az láthatja meg, aki erre méltó. Aki életszentségben él a földön, csak az jöhet fel fénylő trónusához. Igyekezzetek tettekre váltani Atyám tanítását, az evangéliumot, amelyet Én hoztam le nektek. Ez az életszentség. Ha ezt megteszitek, boldogok lesztek már itt a földön, és mindörökké a mennyben.

Most arról beszélek neked, hogy mennyire szeret az Isten. Amikor megfogantam a Szentlélektől Szent Anyám méhében, teljesen elrejtettem istenségemet. Egészen kiszolgáltatottá váltam a teremtményeknek. Szükséges volt, hogy Édesanyám fogantatásától meg legyen óva az áteredő bűntől, mert másképp méltatlan lett volna ekkora kegyelemre. Csak így tudta magában tartani a titkot, Engem, Aki az Isten Fia vagyok. Mivel nem volt benne bűn, alázatos és engedelmes volt mindhalálig. Undorodott mindenféle bűntől, és sohasem állt szóba a sátánnal. Az Ő kincse az Isten volt, Aki megajándékozta Őt, az Ő egyszülött Fiával. Édesanyám öröme az Isten imádása volt, Aki elhalmozta Őt végtelen szeretetével, örömével, és áldásával. Csak így tudta elviselni a nagy fájdalmakat és szenvedéseket, amikor születésemtől fogva nélkülözni és szenvedni látott Engem, Akit mindenkinél jobban szeretett. Mivel kezdettől, a fogantatásomtól fogva tudta, hogy Én engesztelő Áldozat, a világ Megváltója vagyok, így értette meg a sok nélkülözést és szenvedést, amelyen születésemtől kezdve átmentem. Csak Isten gondviselő szeretete adott Neki erőt ahhoz, hogy elviselte megváltói szenvedéseimet. A megostorozás, és gúnyáradat, a kereszthordozás, és a keresztre feszítés iszonyatos kínjait. Nagy alázata nem engedte lázadni. Ő magát mindig az Atya szolgáló leányának tekintette. Engem pedig az Isten Fiának. Csak Szeplőtelen Szíve szeretett Engem lángolóan, hisz Én az Ő méhében öltöttem Magamra az emberi testet. Az Ő tejével táplálkoztam, és az Ő anyai szerető gondoskodása által növekedtem felnőtt Emberré.
Ilyen az Isten szeretete. Az Atya elküldte egyszülött Fiát, hogy egy legyen az emberek közül. Gyógyítson, tápláljon, halottakat támasszon fel, és végül Áldozattá legyen. Mindezt azért, hogy helyrehozza azt, amit az ember a bűn által elrontott. Ti is legyetek egy a bűnösök között, hogy életszentségetekkel tanúságot tegyetek Rólam, Akinek az örök életeteket köszönhetitek. Ha kell, legyetek áldozattá Értem, így bizonyítsátok Irántam való szereteteteket.

Most szentségeimről beszélek neked. Szentségeim és a Szentmise tartják fenn a világot. A Szentmise az Én keresztáldozatom megújulása. Valóságosan jelen vagyok az oltáron Szent Testemmel és Szent Véremmel. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Azért, mert Én élek tovább abban az emberben. Az ilyen lélek Belém istenül, Én pedig őbenne folytatom megváltásom szent művét. Ezért olyan fontos, hogy csak tiszta lélekkel járuljatok a szentáldozáshoz. Mert mindaz, aki megtisztította magát a bűnbocsánat szentségében, méltó erre a nagy kegyelemre. De jaj azoknak, akik bűnös lélekkel közelednek Hozzám. Mondom neked: a kárhozatukra vesznek Engem magukhoz. Ezért aki súlyos, vagy halálos bűnt követett el, jobb, ha megfürdik a kegyelem vizében, vagyis a szentgyónásban elnyeri bűnei bocsánatát. A szentáldozást nagyon komolyan kell venni. Magát az Istent fogadjátok a szívetekbe. Jól teszitek, ha a szentáldozás után csendet teremtetek a lelketekben, és meghallgatjátok a hozzátok szóló Istent. Ilyenkor ne a földi dolgokkal foglalkozzatok, hanem éljétek át ezt a nagy titkot, ezt a fenséges csodát: Az Isten eggyé válik a teremtményével. Mélységes alázattal, megsemmisülten adjatok ezért hálát. Amennyire csak tudjátok, szítsátok fel a szívetekben az Irántam való szeretetet. Gondoljatok rettenetes kínszenvedésemre és kínhalálomra, hogy mibe került Nekem a lelketek megváltása, és az utolsó vacsorán az Oltáriszentség megalapítása. Ó, ha felfognátok, mily nagy árat fizettem a lelketekért, soha de soha nem tudnátok elkövetni még a legkisebb visszatetszést sem, amivel Engem esetleg megszomorítanátok.”


Levelezés

Drága kislányom! Nagyon szeretlek. Kiválasztottalak Magamnak. Azt akarom, hogy csak az Enyém légy. Én irányítom lépteidet. Én alakítom sorsodat. Megengedem, hogy vívódj, hogy ezáltal is közelebb juss Hozzám. Szabad akaratot kaptál. Azt akarom, hogy te döntsd el a sorsodat. Figyelmeztetlek: a szív vágyát soha ne nyomd el! Én az akaratomat az emberek szívébe oltom bele. A vágyat Én adom. Ha igent mond hívásomra, Én betöltöm életét, értelmet és célt, békét és boldogságot adok neki. Én soha nem erőltetem Magamat senkire. Nekem a ti szeretetetekből fakadó válaszotokra van szükségem. Rajta! Ne várj tovább! Mondj igent hívásomra, és Én gyönyörködni fogok benned. Minden segítséget megadok. Kegyelmem beragyogja életedet. Aki Engem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Légy áldott! Én vonzalak. Várom válaszodat.”