2018. május 24., csütörtök

ELINDULT AZ S4C.NEWS – TEMATIKUS HÍROLDAL A KERESZTÉNYÜLDÖZÉSRŐL.

A mai nappal megkezdte működését a 777 Közösség Egyesület által gondozott S4C.news tematikus híroldal, amely a keresztényüldözés jelenségét és az üldözött keresztények megsegítésének formáit mutatja be. Az oldal angol és magyar nyelven is olvasható, cikkeiben széles nemzetközi kitekintést tesz és számos hiánypótló tartalmat szolgáltat az olvasóknak.
  1. május 24-én, pünkösd ünnepét követően megkezdi működését a 777 Közösség Egyesület gondozásában megjelenő S4C.news híroldal.
A két nyelven, magyarul és angolul szolgáltató portál célja, hogy a közvélemény figyelmét a keresztényüldözés jelenségére irányítsa, bemutassa annak háttereit, mozgatórugóit és formáit. Egyszerre foglalkozik a fizikai valójában megnyilvánuló – elsősorban Ázsiában és Afrikában jellemző – üldöztetéssel és a nyugati világban tapasztalható, a szimbólumokat célba vevő, a lelkiismereti szabadság korlátozása útján terjedő jelenséggel, amely határozottan támadja a keresztény értékeket. Az oldal folyamatosan beszámol azokról a kezdeményezésekről, programokról is, amelyek az üldöztetést szenvedő keresztény közösségek megsegítését célozzák, így a magyar kormány ez irányú tevékenységéről, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság munkájáról is.
Az oldal az s4c.news és az s4c.hu címen egyaránt elérhető, szerzői gárdájában a 777 olvasói számára már ismert nevek is feltűnnek. A hírportál működése az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásának köszönhetően vált lehetségessé.
Az oldal neve (Stand for Christians) a kereszténység és a keresztények melletti kiállást, szolidaritást hangsúlyozza. A híroldal munkája egyaránt követhető a Facebook, az Instagram és a Twitter közösségi oldalakon.

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. május 1. Szentségimádáson az Úr Jézus: Drága gyermekeim! Eljön az óra, sőt már itt is van, amikor sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Vigyázzatok minden szavatokra, cselekedetetekre, mert Előttem csak a szeretet számít. Ezt adtam főparancsba. Minden szavatok és tettetek, amiben nincs szeretet, bűn. Minden lelkiismeret vizsgálatnál bánjátok és gyónjátok meg, ha vétettetek a szeretet ellen. Csak az jöhet be országomba, aki szeret.
Gyermekeim! Szeretetből adtam oda az életemet értetek. Nemcsak hirdettem, de példát is adtam rá. Nektek is magatokra kell ölteni az Én képmásomat. Minden helyzetben tegyétek fel magatoknak a kérdést: az én helyemben hogyan cselekedne Jézus? Kérjetek meg Engem, hogy Én vezéreljem minden gondolatotokat, szavatokat és cselekedeteteket. Kérjétek, hogy Én éljek és működjek általatok. De ezt csak úgy tudom megtenni, ha átadjátok az életeteket Nekem. Akkor Én irányítom lépteiteket és alakítom a körülményeket. Minden Engem szolgál. Még a sátán is, jóllehet akarata ellenére. Csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Ha behívtok Engem az életetekbe, elhárítom az akadályokat, amik miatt nem tudjátok teljesíteni törvényeimet. Szabaddá teszlek benneteket. Lefejtem rólatok bűneitek béklyóit. Csodálatos, soha nem tapasztalt, felszabadult örömre és békére hívlak meg benneteket.
Kicsinyeim! Az élet rövid. Siessetek Hozzám mielőbb! Hagyjátok, hogy kézen fogva vezesselek benneteket a szűk ösvényen, ami az örök hazába visz. A keresztfán értetek kiáltottam: Szomjazom! Meg akarom menteni a lelketeket! Ki akarlak ragadni a sátán markából! Jöjjetek Hozzám mielőbb! Addig, amíg még megtehetitek. Leveszem vállatokról a terhet. Megszabadítalak a gondoktól. Adjátok át Nekem azokat, és Én megoldom. Veletek vagyok minden nap a világ végéig. Nélkülem semmit sem tehettek. Fogadjátok áldásomat, amely által megerősítelek benneteket, és készségessé teszlek, hogy tettekre váltsátok tanításomat. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. május 16. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Nem különb a szolga Uránál. Ahogy Velem tettek, veletek is úgy fognak bánni. Már elő van készítve egy hatalmas, véres keresztényüldözés. Ki akarnak irtani titeket a Föld színéről. Egyházamat meg akarják semmisíteni. De nem számolnak Velem. Nem tudják, hogy akaratuk ellenére is Engem szolgálnak. Ez most a nagy szétválasztás ideje. Hatalmas eretnekség van, és el kell döntenie mindenkinek, hogy melyik oldalon akar állni. Papjaim szorítóba kerülnek, mert ha igaz lelkűek: az eretnekséget nem tudják elfogadni. Olyan ez nekik, mintha a szívüket tépnék ki a helyéről. Ha viszont képmutatók, akkor csak az egyéni érdeküket nézik, és követik az eretnekséget.
Drága gyermekeim! Köztetek ne így legyen! Kövessetek Engem a keresztúton, fel a Kálváriára, s ha kell: a keresztre! Jelszavatok ez legyen: „Inkább meghalni, mint Jézust elhagyni, mert Ő az Igazság, Aki meghalt az igazságért. Ő az Út, Akit, ha követünk, jó célba érünk. Ő a mi Örök Életünk.”
Gyermekeim! Most sokan meg fognak halni az igazságért, akik Engem követnek. Ők az örök boldogságra mennek, Velem lesznek mindörökké a Mennyben. Akik viszont elhagynak hűtlenül, és sokakat tévutakra vezetnek az eretnekség által, rengeteg lelket rántanak a pokolba. Ők maguk is a kénköves, tüzes tóban fogják végezni.
Megáldalak titeket, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 23, 34. 36. 37: „…íme, küldök hozzátok prófétákat... Közülük egyeseket megöltök...” „Bizony, mondom nektek” „Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat…”

2018. május 17. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Amint a zsidóknak mondtam, úgy nektek is ezt mondom: már nem leszek sokáig köztetek. Mert jön a tolvaj, a rabló, aki kilop Engem a Szentostyából és a Borból. Nem lesz többé az Én Testem és Vérem az oltáron. Helyette mindenféle ocsmányságot, a csúszó-mászókat fogják imádni és a nép elé állítani. Sokakból ez nagy undort fog kiváltani, és elfordulnak az Egyháztól. Ekkor következik be a teljes és végleges szakadás. Gyermekeim már nem fogják tudni, hogy hova forduljanak, ezért sokan elhagyják még a hitüket is, és más vallásokban keresnek maguknak vigaszt. De mindez nem fog sokáig tartani. Ellenfeleim napjai, órái, percei meg vannak számlálva. Visszajövök, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. A pokol fenekére taszítom, és ezer évre megláncolom. Felvirágoztatom az ezer éves béke uralmát, amely a béke és a szeretet országa lesz.
Kedves gyermekeim! Ti, akik Hozzám tartoztok, örüljetek, vigadjatok és reménykedjetek Bennem, mert amikor visszajövök, meglátjátok üdvösségeteket. Amíg a veszedelem tart és ez a mindenféle ocsmányság napvilágra kerül, rejtőzzetek el! A rejtekben mutassátok be a Szentmisét, ott imádjatok Engem! Ha egy pap csak egymagában mutatja be a Legszentebb Áldozatot, már ez is kiengesztel Engem a legmagasabb fokon, és fenntartom miatta ezt a világot.
Gyermekeim! Az idő rövid. Soha nem látott szörnyű események követik most egymást. A világháború nem várat sokat magára. Már előre kitervelték, kiforralták bosszújukat egymás iránt, és megvan a forgatókönyvük, hogy hogyan robbantsák ki. Eszméletlen nagy pusztítást foknak okozni. Órák alatt emberek millióit fogják kiirtani. De ti ne féljetek: Nálam biztonságban vagytok. Mostantól fogva imádkozzatok az áldozatokért, akik az életüket fogják veszíteni a háborúban, hogy még mielőtt lelkük kiröppenne porsátor testükből, megkapják Tőlem a bűnbánat kegyelmét, és megmentsem őket a kárhozattól.
Megáldalak titeket Szívem csodálatos, minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 24, 4-13: „Jézus azt válaszolta nekik: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni. Harcokról és háborús hírekről fogtok majd hallani. Vigyázzatok majd, meg ne rémüljetek. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. (Dán 2,28) Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Sokfelé éhínség lesz és földrengés. De mindez csak a fájdalmak kezdete lesz. Akkor majd gyötrelmeknek vetnek alá benneteket és megölnek titeket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért. Sokan megbotránkoznak majd, elárulják és gyűlölni fogják egymást. Sok hamis próféta támad és sokakat félrevezetnek. Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül.”

Elmélkedés Jézusról és a papság eszményéről:

Ilyennek láttam Jézust álmomban: édes kettesben voltam Vele, mint legközelebbi családtag, mint Hitvestárs. Csodálatos volt megtapasztalni az Ő végtelen kedvességét, közvetlen szeretetét, elragadó bájosságát, ami egy egyszerű, de nagyszerű Ember csodálatos viselkedése, beszéde, közvetlensége, szeretete. Egyszerűen csodálatos volt Vele lenni, és életem legnagyobb vágya, hogy újra Nála lehessek, és örökre Vele maradjak. Nem volt Benne semmi fennkölt, semmi úrias, semmi távolságtartás, semmi lehajlás, semmi felsőbbségérzet: Ő egyenrangúnak mutatta magát Velem azért, hogy egységben tudjak Vele érezni, beszélni, szeretni. Tehát Ő ugyanolyan, mint bármelyik ember, csak annyiban különbözik, hogy tökéletesen szeret. Csodálatos az Úr Jézus, csodálatos! Ez a drága, egyszerű ács, a Megváltó, Aki csak mosolyog és szeret, és közvetlenül társalog. Ő egy akar lenni velem, egységben akar élni velem. Ugyanakkor rendkívül diszkrét és mérhetetlen tisztelet van Benne irántam. Egyszóval: csodálatos, és mindig visszavágyom Hozzá.
Nagy boldogság megélni azt, hogy Ő itt is velem akar lenni, elrejtőzve a Kenyér és a Bor színei alatt, táplálékul adva magát, hogy lelkemet megmentse a pusztulástól, mert Ő az én Erőforrásom, Védőpajzsom, Megváltóm, Megmentőm, Istenem és Mindenem. A legnagyobb boldogság Vele lenni, csak Rá gondolni, és szüntelen imádni, Vele társalogni és a legbensőségesebb, személyes kapcsolatban élni. Ezt jelenti nekem az Úr. Szavakba nem tudom foglalni az Ő végtelen szeretetét, és azt a szeretetet, amelyet Tőle kaptam, hogy viszontszerethetem Őt. Soha nem akarok Tőle elszakadni: inkább odaadom az életemet is Érte, mint ahogy Ő értem.
Az Úr közeledni akar, személyes kapcsolatban akar lenni velünk. Jóllehet, azt mondta, hogy Király vagyok és Úr, és jól mondjátok. Mégis megmosta a tanítványok lábát, és ezzel alázatra akarta tanítani az apostolokat, hogy ők is így cselekedjenek.
Egy papnak, ha követni akarja az Urat, mély alázatban kell élni, és olyan közvetlen, baráti kapcsolatot kell kialakítani minden emberrel, a legszegényebbtől a leggazdagabbig, hogy a hívek megnyíljanak felé, és őszintén feltárják problémáikat, sérelmeiket, örömüket és bánatukat. Egy pap soha nem zárkózhat be az önmaga tákolt fellegvárba, hanem egységben kell lennie a nyájjal, együtt kell velük élnie, mint az Úr Jézus tette, amikor a Földön élt, Aki azt mondta Magára, hogy „Én vagyok a juhoknak az ajtó. Aki Rajtam keresztül ki-be jár, az legelőre talál.” A juhok ismerték a pásztor hangját, érezték testének illatát, és így tudták fölismerni, és követni Őt.
A papnak hagynia kell teljesen szétszedni magát, hogy a hívek számára mindig elérhető legyen, hisz ők az ő családja, ahogy Jézus mondta: „aki megteszi Atyám akaratát, az Nekem mind testvérem, nővérem és anyám”. Bonajunkta atya is ilyen pap volt. Nagyon gyönyörű a papi hivatás, de csak akkor, ha életszentséggel párosul. A probléma mindig ott kezdődik, hogyha a pap külön utakat akar járni. Jézus mindig egy volt a nyájjal, és városról-városra ment, hogy mindenütt hirdesse az Isten Igéjét. Csodáival elnyerje az emberek hitét és bizalmát, és így az örök üdvösségre vezesse őket. Ezért fontos a cölibátus, hogy a pap osztatlan szívvel csak Istent és a rábízott nyájat szolgálja. Mindenkié és senkié: ez a pap élete.
Az Úr Jézus nem a díszes miseruha és a süveg ellen van, amennyiben ezt az Ő tiszteletére viseli a pap, püspök. A tömjénezés, a zenék az Úr Jézus tiszteletére vannak. A püspöknek és a papnak teljes közvetlenséggel, szeretettel kell törődnie a nyájjal, mint a pásztor, aki minden este végignézte a báránykái lábát, és ha tüske ment bele, akkor ő maga húzta ki. A püspöknek is így kell törődnie papjaival és a kispapokkal, hogy bizalmat ébresszen, és segítő szeretettel törődjön velük. Ki kell kérni a véleményüket, és hogyha azok helytállóak, azokat meg kell fogadni, akár mint tanácsot. Soha nem szabad, hogy féljenek a püspöktől. Neki egy olyan közvetlen, szeretetteljes kapcsolatot kell fenntartania papjaival és a hívekkel, mint egy jóságos édesapának a gyerekeivel, a családjával. Erről a közvetlenségről II. János Pál jutott eszembe, aki pápa volt, és mégis hagyta, hogy ölelgessék. Odament közéjük, és együtt ünnepelték Jézust. Ami nagy volt a szent pápákban és papokban, hogy soha nem önmagukat adták, hanem mindig Jézust. Ahogy Teréz anya is mindig Jézust látta az elesettekben és Jézusként gondoskodott róluk: ettől volt ő szent. Egyedüli példakép minden ember számára csak az Úr Jézus lehet, Aki úgy szeretett minket, hogy az életét adta értünk.



2018. május 23. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Szabad akaratot adtam az embernek, ezért rajta múlik, hogy mennyire nyitja meg lelkét kegyelmeim özöne előtt. Azok, akik megnyílnak és befogadják, eljutnak a csúcsra. Először a Golgotára és a keresztre, ahová Engem, Üdvözítőjüket követnek, mert kereszt nélkül nincs megdicsőülés. De ha hűségesen kiállták a próbát, akkor följönnek dicsőségembe, hogy ott legyenek, ahol Én vagyok.
Drága gyermekeim! Elképzelni sem tudjátok azt a nagy boldogságot, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik. Jól teszitek, ha mindig figyeltek törvényeim megtartására, üzeneteim tettekre váltására és a Szent Evangélium megélésére. Mindez maga az életszentség. Ezt az egyet kértem tőletek: szentek legyetek, mert Én Szent vagyok. Azért, mert csak így vagytok méltóak Hozzám, és csak így tudjátok megtapasztalni Isten végtelen szentségét, Aki emésztő tűz, Aki Magába alakít minden teremtményt anélkül, hogy elvenné szabad akaratukat. Megtartva méltóságukat, de kiégetve belőlük minden tökéletlenséget, ami nem a szeretethez tartozik. Isten tekintete átlát mindent. Előtte mindenki üvegből van, akit az Úr, a Teremtő tökéletesen ismer. Ezért, drága gyermekeim, váltsátok tettekre a főparancsot, a szeretetet, mert csak a szeretet tudja formálni a lelketeket Istennek tetszővé, és csak a szeretetben tudtok átalakulni, hogy szentek legyetek, és így betöltsétek a feladatot, amit az Úr rátok bízott. Atyám végtelenül szeret minden embert, a tökéletleneket is, de csak az életszentségben élők juthatnak közel Hozzá. A tökéletlenek távol maradnak Tőle, mert bűneik akadályozzák őket, hogy közelebb jussanak. A bűn hegyeket jelent, akadályokat Isten közelébe jutni. De van megoldás: a hegyeket el lehet hordani és a halmokat is meg lehet semmisíteni egyetlen jó döntéssel, amikor szakítotok a bűnnel. Vétkeiteket megvallva, meggyónva megsiratjátok azokat. Átadjátok az életeteket Nekem, és kéritek, hogy Én legyek szívetek Ura és Királya. Akkor leszállok hozzátok, lelketek trónjára ülök, bekötözöm sebeiteket, amelyeket a bűnök okoztak. Felüdítelek titeket, és boldog örömre hívlak meg már itt a Földön, amely az Én szolgálatomat jelenti. Gondoskodom rólatok, vállamra veszem terheiteket, és együtt megyek veletek, hogy célt mutassak nektek és értelmet nyerjen életetek.
Drága gyermekeim! Ezt mondtam: „Nélkülem semmit sem tehettek.” Ha boldogok akartok lenni, azt csak Velem együtt éritek el. Itt a Földön mindig megédesítem szenvedéseiteket. Jóllehet, sokszor mást adok, mint amit kértek, de Én Isten vagyok, és isteni távlatokból szemlélem egész életeteket. Ezért ezen a Földön minden kegyelmet úgy adok, ahogy az az üdvösségeteket szolgálja. Mindentől megfosztalak benneteket, ami a kárhozatotokra válik. Legyen az emberi kapcsolat, élvezet, vagy anyagiak. Mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelke kárt szenved. Ezek helyébe saját Magamat adom nektek, a Legnagyobbat, Akit fölfogni nem tudtok, Akit a világ be nem fogadhat: de az Engem szerető, hívő ember birtokolhat. Magamat adom nektek a hitben, a békében, a reményben és a szeretetben. Papjaim által Én Magam oldozlak fel bűneitektől. Én ragyogok a lelketekben, a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Kisugárzok minden emberre, akik észreveszik ezt, és jólesik számukra az Én jelenlétem. Ezért szívesen vannak a közeletekben. Így készítem fel őket arra, hogy megnyissák lelküket a ti evangelizálásotok előtt. Nektek, akik Engem birtokoltok, a szívetekben hordoztok, életpéldátokkal, szavaitokkal és tetteitekkel kell hirdetnetek a Szent Evangéliumot, az Én tanításomat. Meg kell élnetek a szeretetet. Oda kell fordulni a szegényhez és a rászorulóhoz. De mindig úgy, hogy előbb Engem adjatok neki, mint lelki táplálékot, mint tanítást, és csak másodsorban az anyagi javakat. Ha ez a tanítás csak egyetlen szelíd mosolyra korlátozódik, mert az illető nem tudja befogadni, akkor is Én mosolygok rajtatok keresztül, és Én vonzom Magamhoz a lelket. Nagy titok ez. Az Én végtelen szeretetem rejtőzik benne. Azt akarom, hogy senki el ne vesszen, hanem mindenki üdvözüljön. Erre áldalak meg benneteket Szívem csodálatos, minden emberi elképzelést felülmúló, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Máté 21,42: „Jézus mondta”