2011. szeptember 30., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Isten, az Atya: A sátán napjai nemsokára véget érnek a földön…

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:15

Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya.
Szeretett leányom, közeledik az idő a világ számára, hogy tanúja lehessen annak az irgalmasságnak, melyet drága Fiam, Jézus Krisztus az emberiségnek meg kell, hogy mutasson.

A gonosz erői legjobban azon elveszett lelkek által tapasztalhatóak meg, akik hűséggel vannak a csaló, a sátán iránt. Ők is készülnek a Nagyfigyelmeztetésre, és pimaszul (arrogánsan) azt hiszik, hogy az a hatalom, amelyet a sátán ígért nekik, egy saját maguk által készített új, világi paradicsomba vezeti őket. Ez a sátán eddigi legnagyobb hazugsága, aminek ők mind bedőltek. Ezeknek a lelkeknek a sötétsége azt jelenti, hogy ők nem lesznek a szívük által irgalmasak azokkal szemben, akik hisznek Bennem, az Istenben, minden dolog megteremtőjében. Azonban most már a rendelkezésükre álló hatalmuk meggyengült.

A sátán napjai nemsokára véget érnek ezen a földön. De a sátán mégsem fog megnyugodni addig, ameddig ezeknek a félrevezetett, és tévhitben lévő lelkeknek millióit be nem hálózta. Imádkozz értük leányom, hiszen ők cél nélküli lelkek. Ők (lelkileg) ketté vannak szakadva és a pánik miatt meg fognak próbálni mindent, amit csak tudnak, hogy anyagi javaik által ellenőrizhessék gyermekeimet.

Vegyétek figyelembe Szavamat. Az emberiségnek nincs hatalma. Az egyetlen hatalmat csak az ima fogja létrehozni, ez lesz a fegyver a gonosz emberek ellen. Ők, akik halálos bűnben élnek, megbántottak Engem és értékes teremtésemet, és ezért szenvedni fognak. Oly sok esemény fog most lejátszódni egy hitetlen világ szeme előtt. Olyan sok gyermekem lesz összezavarodva és sokkolva, amikor érezni fogják a Tisztítótűz és a Pokol szenvedéseit.

Minden bűnös meg fogja tapasztalni a Nagyfigyelmeztetés alatt és után, hogy mi történne velük, ha az életüket elveszítenék. Mindazok, akik bűnben élnek, ugyanazt az égető megtisztulási folyamatot fogják elszenvedni, mint a Tisztítótűzben levő lelkek, akik arra várakoznak, hogy Dicsőséges Királyságomba bemehessenek. Mindazok, akik halálos bűnben élnek, mély kétségbeesést és a Pokol tüzének sötétségét fogják megtapasztalni. Ez a szenvedés nem fog túl sokáig tartani, és azután ismét meg fogják ízlelni a világot, mint ahogy azt a Nagyfigyelmeztetés előtt tapasztalták.
Ez a világ azonban teljesen más lesz, mint az azelőtti világ volt. Végül is a szemük meg fog nyílni a Mennyország, a Pokol és a Tisztítótűz valósága előtt. Aztán dönteniük kell, hogy melyik ösvényt szeretnék követni. Neked, leányom az lenne a véleményed, hogy ők az  én Isteni Szeretetem és Irgalmasságom ösvényét fogják követni. De nagyon sok megátalkodott bűnös esetében nem ez lesz a helyzet. Annyira meg lesznek fertőzve a hamis, üres ígéretek által, amelyet a csaló adott nekik, hogy újból az ő irányítását fogják követni. Ők harcolni és küzdeni fognak, és a démonok hatása alatt, akiket a sátán oldozott el a Pokol mélyéből, lelkükben meg fogják engedni, hogy a sátán globális uralmának gonosz tervébe beszippantsa őket.

Ez a sürgős felhívás, mindannyiatok figyelmeztetésére szolgál, hogy szívetekből keressétek a megváltást önfejű életetek miatt. Még van arra idő, hogy ezt megtegyétek, de gyorsan cselekedjetek.

Készüljetek fel, hogy kérhessétek az irgalmasságot. Én minden gyermekemet szeretem. A nagy esemény minden gyermekem javára szolgál. A félelem helyett engedjétek meg nekem, hogy Szeretetemmel borítsalak be benneteket, hogy megerősödjetek.  Így majd helyt tudtok állni abban a szenvedésben, ami még előtettek áll.

A ti szerető Örök Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten


A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai…

2011. szeptember 29. csütörtök, 20:45

Drága szeretett leányom, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, kérd meg szeretett követőimet, hogy imádkozzanak és örömmel legyenek hálásak azért a nagy kegyelemért, amelyet Örök Atyám az emberiségnek adott.

Ennek a dicsőséges cselekedetnek a hatására, amely tiszta szívből fakad, az emberiség nagy része megmenekülhet, hogy a földi béke korszakát élvezhessék. Legyetek hálásak, hogy ti, ezekben az időkben éltek, mert milliók fognak megmenekülni közületek, akik különben sohasem mehettek volna be a Mennyország kapuján.

Az előkészületek befejeződtek. Készítsétek fel otthonaitokat, néhány hétre legyen elegendő szentelt gyertyátok, vizetek és élelmiszeretek. Az utóhatások nehezek lesznek, de nem kell félnetek. Inkább könnyebbüljetek meg, mert a szenvedést hálaadásként, az örök életért lehet felajánlani, amelyet most azok a drága lelkeim kapnak, akik elfogadják (átölelik) ezt a nagy ajándékot.


Legyetek békességben. Bízzatok Bennem, ne feledjétek, hogy Èn vagyok a ti Megváltótok és a hűséges lelkeket minden pillanatban, védelemben részesítem. Èn veletek lépkedek. Vezetlek benneteket. Gyengéd szeretettel tartom a kezeteket. Az Enyéim vagytok, és nem fogom sohasem hagyni, hogy Szent Szívemtől elszakadjatok. Ti, követőim, azokkal a kegyelmekkel vagytok körülvéve, amelyekre szükségetek lesz, hogy a Nagyfigyelmeztetést túléljétek.

Szeretett Jézusotok

Az emberiség Megváltója és Megmenekítője

Calcuttai Boldog Teréz anya idézetek

2011.július 01.
Ebben a Jézus drága vérének szentelt hónapban meg kell erősítenünk szeretetünket a szentmise és Krisztus szenvedése iránt, örömmel kell fogadnunk a nap, mint nap reánk váró apró áldozatokat. Ne meneküljetek el az apró küzdelmek elől, mert azok nagyon üdvösségesek számotokra és mások számára is.
2011. július 02.
Hogyan kell megtanulni imádkozni? Nehéz imádkozni akkor, ha a szívben nem honol csend, mert Isten a szív csendjében szólal meg, és csak ezután, szívünk teljességéből születhet meg bennünk a hang.
2011. július 03.
Erősen emlékezzetek arra a három dologra, amit Teréz anya mond nektek: Istennek való teljes önátadás, kölcsönös, szeretetteljes bizalom, öröm mindenkinek és mindenkivel. És így valóban szentek leszünk, ahogyan Jézus.
2011. július 04.
A szeretetnek nincs köze a leereszkedéshez; a jótékonyság nem szánalomból, hanem szeretetből táplálkozik. A szeretet és a jótékonyság egy, mert ha jót cselekszünk, szeretettel tesszük. A szenvedőnek elsősorban nem pénzre van szüksége.
2011. július 05.
Ne féljetek a szegénységtől, mert ez Jézus szegénységét hirdeti! Rómában nővéreik építettek egy házat, amely nagyon hasonlít az egyszerű emberek házához. Mivel ez a ház csak szegényes barakk volt, nem sok idő kellett az elkészítéshez. A szegénységnek ez az eleven példája nagy kegyelmet sugárzott mindenkire.
2011. július 06.
Személyes tapasztalatom alapján mondhatom Nektek, hogy ahányszor csak engedelmeskedtem, mindig nagy béke, és óriási áldások szálltak reám. Mindig nagyon komolyan vegyétek az engedelmességet. Az engedelmesség a javatokra szolgál.
2011. július 07.
A szeretet ruhájának szegélye van, és ez leér a földre. Felsöpri a szemetet az utakról és a sikátorokból. Megteheti és meg is kell tennie. „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”(1Kor13,4-6)
2011. július 08.
Azt mondják, hogy az alázat igazság, és Jézus az igazság: így hát leginkább az alázat által válunk Jézushoz hasonlóvá. Ne higgye senki, hogy az Istentől kapott ajándékok elrejtése vagy az eredménytelen munka alázat lenne. Ismételjétek gyakran ezt a kis imádságot: „Jézus nevében és Jézus szeretetéért, mert Jézus mondta, hogy bármit is kérünk nevében, megadja azt, add nekem a kegyelmet, Jézusom, hogy csak Téged szerethesselek, hogy szívem a Te szelíd és alázatos szívedhez váljék hasonlatossá”.
2011. július 09.
Ha a szegények találkozásunk után nem lettek jobbak, akkor időnk elvesztegetett idő volt. Kötelességünk, hogy Jézus szomját csillapítsuk a lelkek megtérítéséért és megszenteléséért végzett munkánk által. Amikor Jézus kiválasztotta apostolait, emberhalászoknak választotta őket, hogy az „üdvösség bőséges gyümölcseit” teremjék maguknak és másoknak egyaránt. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” (Jn 15,16)
2011. július 10.
Köszönetet akarok nektek mondani, mert minden lehetőt megtettetek azért, hogy örömöt szerezzetek a Szűzanyának és családotok tagjainak. Erről az örömről „fölismerik majd, hogy az én tanítványaim vagytok”(Jn 13,35).
2011. július 11.
Életeteket teljes szívvel, szabadon kell átadnotok Istennek. – Meggyőződéssel kell ezt tennünk.
2011. július 12.
Szeretetteljes, lerombolhatatlan bizalom. Jézus azért jött el, hogy Jóhírt jelentsen a világnak, a szegényeknek – és mégis milyen különös: harminc évet töltött Názáretben egy kicsiny faluban, amely ma is kicsiny. Képzeljétek el, mekkora lehetett akkor! A zsidók is semmibe vették: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). Talán a Szűzanyában is fölmerült a kérdés, hogy mikor is kezdi el majd Fia a tevékenységét?
2011. július 13.
Egy egyszerű szűz hordta Őt méhében. Kicsiny volt, gyönge, védtelen és egészében ettől az egyszerű asszonytól függött. Úgy született meg Szűz Máriától, mint bármely más gyermek. Csakhogy anyja a születés után is szűz maradt. Nem volt hely számára, nem volt ház, nem volt bölcső sem. Csakúgy, ahogyan bármely kalkuttai vagy New-York-i szegény gyermek számára sincs. Anyja rongyokba csavarta. Szerencsére legalább rongyok voltak.
2011. július 14.
Hiszem, hogy Jézus egy kicsivel többet kér mindannyiunktól: nagyobb szeretetet, tisztább életet és alázatot. Szoros egységben élünk Vele és nagy szeretettel újítjuk meg fogadalmainkat: meg kell tanulnunk békében élni.
2011. július 15.
Meg kell magunkat győzni, hogy nincs nagyobb ékesség a lélek számára, mint a tisztaság erénye, és semmi sem szennyezi be azt annyira, mint az azzal ellentétes bűn. Mindenesetre ne csapjuk be magunkat: a tisztaság dicsősége nem a kísértésektől mentes életből fakad, hanem abból, hogy le tudjuk győzni a kísértéseket. Nem az az igazán erényes, aki nem találkozik kísértésekkel, hanem aki legyőzi azokat.
2011. július 16.
Isten szeretetének hordozói vagyunk. Szívünkben mégis gyakran sötétség lakozik, amely tulajdon szavainkból ered.
2011. július 17.
Étkezéskor azt együk, amit a szegény emberek. Példánk őszintesége így segít majd nekik is.
2011. július 18.
Ha a kánai menyegzőn nem tették volna meg azt az egyszerű dolgot, amit Jézus mondott nekik, hogy teletöltik vízzel a korsókat és fölszolgálják a vendégeknek, akkor nem ismerhettük volna föl örvendezve Jézus szeretetét anyja iránt és az anya hitét fiának hatalmában.
2011. július 19.
Kérjétek Jézustól, ahogyan az apostolok kérték: „Taníts meg bennünket imádkozni” (Lk 11,1). Az imádság hallgatással kezdődik. Isten szívetek csendjében szólal meg, és utána szívünk teljességéből szólhatunk. Ha nem hallgattuk meg Istent az imádságban, semmit sem mondhatunk semmiről.
2011. július 20
Jézusnak lehetett volna palotája is… Kérdezzétek meg magatoktól: miért választott így Jézus? Azért, hogy könnyűvé tegye számunkra is a szegénységet. Nemcsak könyvekből, hanem a valóságban kell megismernünk Őt. Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a szegényeket, meg kell ismernünk, miben áll a szegénység.
2011. július 21.
Az igazi engedelmességet életünk minden napján gyakorolnunk kell. Ma sok-sok különvált család van, mert nincs meg az engedelmesség; férj és feleség, szülők és gyermekek nem adják át magukat egymásnak. A fiatalok szabadok akarnak lenni, hogy mindent saját tetszésük szerint tegyenek. Azért van családjainkban annyi összeütközés, baj és összevisszaság, mert mindenki azt szeretné csinálni, amit akar.
2011. július 22.
Fordítsunk különös gondot arra, hogy családjaink a szeretet és egység közösségében éljenek, hogy ellenálljunk minden gyűlöletnek, és elűzzük azt otthonainkból. A szeretet otthon kezdődik. Sok múlik azon, hogyan szeretjük egymást. Alapozzuk életünket erre a szeretetre! Terjesszük Isten szeretetének illatát, bármerre járjunk is. Ne féljetek, a szeretet nem tesz rosszat – Jézus is így szeretett bennünket.
2011. július 23.
Ha ma meg kellene halnotok, mit mondanának rólatok? Mi volt szép, Krisztushoz hasonlatos bennetek, ami segített másokon? Álljatok meg Jézus előtt, és ne elégedjetek meg bármilyen válasszal.
2011. július 24.
„Ő engem dicsőségének ruháiba öltöztetett.” (vö. Iz 61,10) A régi időkben az áldozat bemutatására kiválasztott varázsló különleges személy volt, mivel méltósága az egész törzsre visszahatott. Meg kell ismételnünk azt, amit a pap a misén cselekszik, azonban a kenyér és a bor helyén – számunkra – a szegény emberek állnak.
2011. július 25.
A szerető gondoskodás a hiteles szellemi élet kezdetét jelenti. Ha megtanuljátok a gyöngédség művészetét, mindinkább hasonlatosak lesztek Krisztushoz, mert az Ő szíve szelíd volt, és mindig figyelt mások szükségleteire.
2011. július 26.
Ott van az otthon, ahol az édesanya van. Egyszer összeszedtem egy kisgyermeket és hazavittem. Megmosdattam, tiszta ruhát adtam rá és elláttam mindennel, de egy nap után megszökött. Újra megtalálták és visszahozták a házba, de megint csak megszökött. Utánaküldtem az egyik nővért. Egy fa alatt találta egy asszonnyal, aki két kő között éppen főzni készült valamit. A nővér megkérdezte a gyermeket: „Miért menekültél el a házból?” – Ő azt válaszolta: „Nekem ez az otthonom, mert itt van a mamám.”
2011. július 27.
Úgy cselekedjetek, hogy életetek olyan áttetsző legyen, hogy az emberek belétek láthassanak és ott csak Jézusra találhassanak. Így az Ő hasonlatosságában fogtok növekedni.
2011. július 28.
Tudjátok, miért szeretjük annyira a Szűzanyát? Mert Ő volt Isten szeretetének makulátlan tükre.
2011. július 29.
Hogyan szeretem Istent? Én igent mondok Krisztus szeretetére – de hogyan? Hogyan mutatom ki a szeretetemet? Világos: szeretetteljes és ingyenes szolgálatunkkal a szegények között is a legszegényebbeknek.
2011. július 30.
Alázata vezette Jézust a Szűzanyához. Szabad volt, mert szegény volt. Olyan tiszta volt, olyannyira kegyelemmel teljes, hogy Isten felhasználhatta életét, hogy életet adjon az Ő Fiának. Testéből és véréből formálta Isten Jézus testét és vérét. Azt a vért, amely oldalából a keresztre folyt, mint a megváltás, a bocsánat és a végtelen szeretet közvetítője. Valami csodálatos dolog történt, amikor átdöfött szívének utolsó, vízből és vérből való csöppje kicsordult. Utolsó gondolata Édesanyja volt. Hogy legyen valaki, aki szeresse őt, Jézus Jánosra bízta, aki Jézus iránti szeretetében magához vette. Mint édesanyját.
2011. július 31.
A szentmiseáldozat alatt Jézus azt mondhatná nekünk: „Íme, a te Anyád!” Van-e olyan gyöngéd a szeretetünk és a szívünk tiszta-e annyira, hogy magunkhoz vehessük a Szűzanyát úgy, ahogyan János tette? Olyan gyöngéden, ahogyan János vette Őt magához.
2011. augusztus 01.
Ismételjétek gyakran magatokban: Szent szeretnék lenni. Szolgálni szeretnék. Imádkozni szeretnék. Mindig azzal az elhatározással kell élnünk, hogy mindenünket odaadjuk, mert másképp nincs értelme az életünknek.
2011. augusztus 02.
A Szűzanya nagysága alázatában áll. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy Jézus oly szoros egységben élt vele. Mintha csak azt kívánná, hogy egyetlen dolgot tanuljunk meg: szelídnek és alázatos szívűnek lenni.
2011. augusztus 03.
Tanuljatok meg imádkozni. Nagy veszéllyel jár, ha mind ritkábban imádkoztok. Vegyétek komolyan elhatározásotokat, hogy hűségesen fogtok imádkozni.
2011. augusztus 04.
Tudjátok, hogy szerintem melyik Kalkutta legbecsesebb háza? Bizonnyal a Szeplőtelen Szűz, a Haldoklók Háza. Miért éppen az? Mert ebben a házban soha senki sem halt meg szorongva, reménytelenül, senki sem szenvedett éhhalált, és senki sem halt meg szeretetlenül. Mi az odaérkező szegényeknek csak azt adjuk, amit kérnek tőlünk, mindenkinek saját hite szerint: a Gangesz vizét vagy szenteltvizet… Segítünk nekik, hogy az igazi hazába jussanak, amelyről hitük könyve beszélt, legyen az a Biblia, a Korán vagy a Védák…
2011. augusztus 05.
Nem várjuk otthon ülve, hogy az emberek eljöjjenek hozzánk: felkelünk és „sietve” elmegyünk szolgálni, ahogyan a Szűzanya, miután Jézus megfogant benne. Járjuk az utakat (kezdetben valaki úti nővéreknek nevezett minket), és ahogy megyünk, imádkozunk.
2011. augusztus 06.
Az élet csodálatos szépség; Az élet megvalósítandó álom; Az élet játék, amit játszani kell; Az élet fájdalom, amit le kell győzni; Az élet dal, hogy daloljuk; Az élet kaland, mellyel szembeszállunk… Végül hozzáteszem: Az élet élet, amelyet meg kell menteni.
2011. augusztus 07.
Nagyon boldog leszek akkor, ha tudomásomra jut majd, hogy közületek a legnagyobbak is meghozzák az engedelmesség áldozatait, és ha a legfiatalabbak is áldozatot vállalnak a szeretetszolgálatban a szegények között. Kérlek mindannyiótokat, hozzatok áldozatot a tisztaságban; a belső és külső tisztaságban egyaránt.
2011. augusztus 08.
Egy ember, akit szörnyű bűne miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, elérkezett halála pillanatához, és akkor azt mondta nekem:”Teréz Anya, amikor fejfájásom van, elviselem, mert közben Jézus töviskoszorújára gondolok. Amikor fáj a hátam, a Jézust ért ostorcsapásokra gondolok, amikor pedig a lábam vagy a kezem fáj, Jézus szöggel átütött kezére és lábára gondolva viselem el azt.” Íme, így tanítanak bennünket a szegények. És emlékezzetek mindig arra, hogy amit ők adnak, több annál, mint amit ők kaphatnak tőlünk.
2011. augusztus 09.
Tisztaság, önmegtartóztatás, szüzesség – ezek az erények Máriában különös szépséget teremtettek, és ez fölkeltette Isten érdeklődését iránta. És Isten akkor, hogy kimutassa a világ iránt érzett hatalmas szeretetét, odaadta neki Jézust. Köszönöm, Mária. Segíts nekünk, hogy megóvjuk tisztaságunkat, akár életünk árán is. Hogy semmiféle tisztátalan gondolat, szó vagy cselekedet be ne szennyezhesse azt.
2011. augusztus 10.
Tudjuk, mit jelent, amikor valaki: éhezik és egyedül van; szomjazik és nem szeretik; beteg és nem akarják látni; szükségben szenved és visszautasítják;hajléktalan és nem értik meg. De vajon a szükségben szenvedők ismernek-e bennünket? Boldogok-e akkor, amikor velük vagyunk?
2011. augusztus 11.
Mit hoz nektek Teréz Anya szeretete? Áldásokat és imákat, hogy munkátok iránti hűségben mindjobban növekedjetek Isten szeretetében. Mária nem habozott: Az Úr Szolgálóleánya lett, és sietve elindult, hogy szelíd alázatát gyakorolhassa.
2011. augusztus 12.
Ha mi valóban és egészen Hozzá tartozunk, akkor az Ő rendelkezésére kell állnunk, hogy szabadon szolgálhassunk Neki, hogy bármikor, bármit megtegyünk Neki, engedelmeskedve a fölöttünk állóknak, bárkik legyenek is azok. Elöljáróink lehetnek olyan emberek, akik tetszenek nekünk, és olyanok is, akik nem. Lehetnek rátermettek, jó képességűek vagy épp ellenkezőleg – számunkra ez nem jelent különbséget. Az egyetlen, ami érdekes, hogy meg vagyunk győződve arról: ők számunkra Isten akaratának eszközei, és hogy sohasem hibázunk, amikor engedelmeskedünk.
2011. augusztus 13.
Isten iránt érzett osztatlan szeretetemet Szent János fogalmazza meg világosan: „Ha nem szereted felebarátodat, és azt mondod, hogy szereted Istent, hazug vagy”(1Jn 4,20). Ha ilyen hazugok lennénk, akkor lelki és szellemi fogyatékosokká válnánk.
2011. augusztus 14.
Jézus biztos volt magában, ám az emberek szemében mégis kicsinek tűnt. Hogy merészelt prédikálni? „Talán nem az ácsnak fia?” (Jn 6,42). A világ üdvözítése mégis vele jött el. Ti és én miért vagyunk itt? A szegények között is legszegényebbek üdvözítéséért és megszenteléséért. Milyen eszköz által? A szeretettel, amely mindenre képes.
2011. augusztus 15.
Az egyházi évben Mária ünnepei a legszebbek, mert az egyetemes Anya dicsőségét hirdetik. Borítsuk virágokkal oltárát, és ajánljuk fel Neki a gyöngédség és a derű ajándékait.
2011. augusztus 16.
Adjuk át magunkat Istennek valaki által, aki talán fiatalabb is nálunk.
2011. augusztus 17.
Teljesen világosan meg van írva a Bibliában: „Neveden szólítottalak, becses vagy nekem… Barátaimnak hívtalak benneteket… A víz nem pusztít majd el és nem éget meg a tűz. Nemzeteket adok érted cserébe, mert te drága vagy nekem. Hogyan felejthetné el egy anya gyermekét, akit méhében hordott? De ha meg is történne ez, én sohasem feledkezem meg Rólad. Te drága vagy nekem, neved tenyerembe van írva” (vö.Iz 43,1-7)
2011. augusztus 18.
Jézus olyan gyenge, semmit sem tud tenni, mert teljesen magára hagyták. És ugyanígy a kereszten is: nem mozdulhat, megint tehetetlen. És végül az Oltáriszentségben: ez a teljes megadás.
2011. augusztus 19.
A legfontosabb: Isten rendelkezésére állni, hogy úgy használjon bennünket, ahogyan Ő kívánja, szolgálni és átadni magunkat neki. A Szűzanya mély és szerelmetes bizalommal bízott az angyalban, mert elhozta neki a Jóhírt. Ő Isten követe volt. Ez a mi hitünk is.
2011. augusztus 20.
Higgyetek Benne, bízzatok Benne vakon és teljes bizalommal, egyszerűen azért, mert Ő Jézus.
2011. augusztus 21.
A legnagyobb felajánlás, amit csak tehetünk, a gyöngéd szív. Akarjatok Krisztus hiteles munkatársaivá válni: Jézus személy szerint választott bennünket és mekkora öröm, hogy szeretetszolgálatunk által minden pillanatban szoros kapcsolatban lehetünk vele!
2011. augusztus 22.
Az Úr „szolgái” – „szolga” annyit jelent, hogy valakinek a rendelkezésére állok, a másik kívánsága szerint cselekszem teljes bizalommal, és örülve annak, hogy feltétel nélkül hozzá tartozom.
2011. augusztus 23.
A hétköznapi szeretetszolgálatnak teljesen alázatosnak, egyszerűnek, nyíltnak, gyöngédnek, megbocsátónak és figyelmesnek kell lenni. Tanulnunk kellene általánosságban az udvariasságot, a megértést, az érettséget és a kölcsönös, mély bizalmat illetően is. Nehezen fogadjuk el a jó tanácsokat, és nem változtatjuk meg időben, amit meg kellene változtatnunk.
2011. augusztus 24.
Amikor valaki hibázik, nyomban ott terem egy másik, aki ujjal mutat rá. Cselekedjetek úgy, hogy a kívülálló kritikus jobb útra térjen.
2011. augusztus 25.
„Tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy egyetértetek, egymást szeretitek, együttéreztek, egyet gondoltok. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak. Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másokét is.” (Fil 2,2-4) Eme egység nélkül a család szellem nehezen maradhatna fenn.
2011. augusztus 26.
A szeretet otthon kezdődik. Minden attól függ, hogyan szeretjük egymást. Ebből a kölcsönös szeretetből táplálkozzon családi életetek, és bármerre járjatok is, ezt a szeretetet sugározzátok magatokból. ne féljetek a szeretettel járó szenvedéstől, mert Jézus maga is így szeretett.
2011. augusztus 27.
Munkátoknak imádságnak kell lennie, de az imádság idejét ne cseréljétek föl a munkáéval. Jegyezzétek meg: nem imádkoztok akkor, ha csupán fölmondjátok az imádságokat.
2011. augusztus 28.
Amíg szegényeink étel, fény, víz hiányában szenvednek, képes vagyok-e én lemondani egy kis csemegéről, ami nem is szolgálja feltétlenül az egészségemet? Vigyázok-e arra, hogy ne használjak feleslegesen vizet és áramot? Jól elzárom-e a csapokat és leoltom-e a villanyt, vagy mindig másra hagyom ezeket a dolgokat?
2011. augusztus 29.
Nemcsak szavakkal lehet hazudni. Ha nem vagyunk őszinték, a hazugság a viselkedésünkön is átüt.
2011. augusztus 30.
A kudarc legfontosabb okai az imádság elhanyagolásában és az őszinteség hiányában keresendők. Ezért van szükség arra, hogy mindannyian teljes őszinteséggel önvizsgálatot tartsunk.
2011. augusztus 31.
Isten nagyságát és dicsőségét mindig beragyogja az alázat. Milyen csodálatosak az Úr útjai! Alázatossá, kicsinnyé, gyengévé és szegénnyé tette magát, hogy megmutassa, mennyire szereti a világot. Ne féljetek attól, hogy alázatosak, kicsinyek, gyengék vagytok. Így meg tudjátok mutatni Isten iránti szereteteteket.
2011. szeptember 01.
Néha közbejöhet ugyan valami vagy valaki, de sohasem fogom megengedni, hogy akadály álljon Jézus és közém – ez az én szilárd elhatározásom.
2011. szeptember 02.
Ma reggel az Ő irgalmas szeretetéről elmélkedtem. Szeretném, ha ti is megtennétek ezt. Gondoljatok többször Rá, és találjátok meg magatokat az imádságban. Lelkiismeret-vizsgálat előtt kérjétek: „Jézus, aki szeretetben égsz értem, lobbantsd lángra szívemet!”
2011. augusztus 03.
Az Egyház sokat vár tőlünk. A jók meg vannak győződve arról, hogy életrendszerünk minket és sokakat, másokat is a szentséghez vezet majd. Ha teljes egészében élem ezt az életet, akkor ez valóban a szeretet tökéletesedéséhez vezet majd. Megvalósulhatok általa, mert tökéletesen megszerethetem benne Istent.
2011. szeptember 04.
Miért kívánok tiszta lenni? A tiszta szív szabad. A szabad szív a gyermeké.
2011. szeptember 05.
Jézust kortársai visszautasították, mert szegénysége ingerelte gazdagságukat. Szegényeink visszautasítanak-e bennünket, mert bántja őket gazdagságunk, vagy jól érzik magukat velünk, mert egyformák vagyunk a szegénységben?
2011. szeptember 06.
Így vagy úgy, de ezen a világon mindenkinek engedelmeskednie kell valakinek. Miért van annyi szétesett család? Mert a feleség nem fogadja el, hogy engedelmeskednie kell férjének, és a férj sem fogadja el, hogy engedelmeskednie kell asszonyának. A munkavállalók azért engedelmeskednek, mert rá vannak szorítva, különben oda a munkahelyük. Az engedelmesség nem tréfa, hanem áldozat: mi Jézus szeretetéért tesszük.
2011. szeptember 07.
Egy nagyon szegény nő sorbanállás közben megpróbált előbbre jutni. Angol-indiai volt. Valaki durván arrébb lökte és ráförmedt: „Te akarsz mások elé állni, mi?!” – És a nő hazament. Két vagy három óra múlva meghalt. Ki tudja mi volt annak a nőnek a szívében… És ugyan mit jelentett a szegények szolgálata annak a másik embernek?
2011. szeptember 08.
Mély hála Istennek és áldott jó Édesanyánknak. Jézus, aki leszállt Máriába és testet öltött benne, ugyanaz a Jézus, mint aki eljön közénk és életünkké válik. Nekünk is csakúgy, mint a Szűzanyának, sietnünk kellene, hogy ezt a krisztusi életet megosszuk a hozzánk legközelebb állókkal.
2011. szeptember 09.
A helyesen megélt engedelmesség megszabadít bennünket az önzéstől és a gőgtől, és így segít, hogy megtaláljuk Istent. És Benne az egész világot. Az engedelmesség apró cselekedetei építik a folyamatos, készséges, boldog és teljes engedelmességet, és mint az olajcseppek, táplálják Jézus lámpását, amely világít életünkben.
2011. szeptember 10.
Helyesen gondolkodjatok és jót szóljatok mások jóságáról! Becsüljétek meg a jót, amit mások tesznek, és mindig mosolyogva találkozzatok egymással: mert ez a legnagyobb szeretet! Hálám és szeretetem mindannyiótoknak mélyből fakadó és személyes szeretetem. Ahogyan Krisztus szeret engem, úgy szeretlek én benneteket. Mindannyian egyetlen szeretetteli szív vagyunk, és megengedjük Jézusnak, hogy mindannyiunkban teljességgel élhesse életét.
2011. szeptember 11.
Jézus alázata jól látható a jászolban, az egyiptomi száműzetésben, rejtett életében, abban, hogy saját népe nem értette meg, apostolainak hűtlenségében, a zsidók gyűlöletében, keresztútjának szörnyű szenvedéseiben, halálában… és most, immár folyamatosan, az Oltáriszentségben. Nagy erény az alázat gyakorlása – főként akkor, ha nem is tudjuk, hogy alázatosak vagyunk.
2011. szeptember 12.
„A szív bőségéből szól a száj…” (Lk 6,45). Ha szívetek szeretettel teljes, akkor szeretettel fogtok szólani.
2011. szeptember 13.
A szeretet az, ami mindent megcselekszik. Ti és én, miért vagyunk mi itt? A szegények között is legszegényebbek megmentéséért és megszenteléséért. De milyen módon? Megmosva a leprásokat, tanítva a gyermekeket- tehát apró dolgokat cselekedve. De épp a kis dolgok vezetnek az üdvözüléshez, ami nem más, mint szentté lenni.
2011. szeptember 14.
Jézus azt kéri mindannyiótoktól, hogy mosolyogva fogadjátok mindazt, amit Ő küld, és amit kér, azt pedig mosolyogva ajándékozzátok neki.
2011. szeptember 15.
Az emberek mindent megtesznek azért, hogy kizárják Istent az emberi életből. Abortusszal pusztítják el az életet és lombikgyerekeket csinálnak, csak hogy megmutassák – mint „egykor az Isten” -, képesek életet teremteni. Az Isten képmására teremtett ember megpróbálja most elpusztítani Istent. Jelenlétetekkel ti épp az ellenkezőt próbáljátok tenni! Nem mintha büszkének kellene erre lenni, de a ti teljes bizalmatoknak és engedelmességeteknek Istenről kell tudósítania az embereket. Azt kell mondania, hogy Isten él, közöttünk lakozik. Ki kell nyilvánítani a világnak, hogy „Isten létezik”.
2011. szeptember 16.
A bűnbánat arra hív, hogy megtérjünk a bűnből Istenhez: a középszerűből a lángoló és nagylelkű élethez. Megbékélés akkor lesz, ha nem magunkhoz, hanem Hozzá fordulunk, hogy a bűnök bűnhődéséből eredő kegyelemből és az Istennel való megbékélésből mások is részesülhessenek.
2011. szeptember 17.
Szeretni – adni – elfogadni. Ez a három az öröm, és ezek benne vannak az örömben. Nincs okunk arra, hogy boldogtalanok legyünk: senki sem kényszeríthet bennünket rá.
2011. szeptember 18.
Newmann bíboros írja: „Segíts, hogy árasszam illatodat, amerre csak járok. Tedd, hogy szavak nélkül szóljak, tetteken keresztül beszéljek, a vonzás erejével, cselekedeteim elsöprő hatásával, a szeretet teljességével, amelyet szívem táplál irántad.”A béke jegyében munkálkodunk.
2011. szeptember 19.
A legkisebb dolgokhoz való hűség nem azt jelenti, hogy azokat önmagukban célnak tekintjük, hanem azt, hogy a nagy dolgok Isten akarata szerint a kicsikben tükröződnek. A legkisebb szabály is ugyanúgy magába foglalja Isten akaratát, mint az élet nagy dolgai.
2011. szeptember 20.
Jézus mindig megóvja azok szívét, akik magukat Neki adják. Ha valaki nem keresi Istent, akkor ne vitatkozzatok vele és ne válaszoljatok kérdéseire: hagyjátok el, mert még nincs „készen”, de imádkozzatok érte, hogy megvilágosodhasson.
2011. szeptember 21.
A bűnösöket legegyszerűbben saját életünk tanúságtételével téríthetjük meg. Azzal a szellemmel, amellyel választ adunk isteni küldetésünkre; teljes odaadásunkkal, nagylelkű és boldog szolgálatunkkal, azzal a szeretettel, amelyet egymás iránt táplálunk, és a szegények között is legszegényebbek iránti apostoli buzgósággal. Így teszünk tanúbizonyságot Krisztus szeretetéről.
2011. szeptember 22.
Jézus azt mondta Szent Pálnak: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4). Nem azt mondta: „Miért üldözöd a keresztényeket?” Nyilvánvaló igazság szól itt: „Bármit tesztek a legkisebb testvéreimmel, velem teszitek azt.” (Mt 25,40).
2011. szeptember 23.
A bűnbánat mindenképpen szükséges. Nincs hatékonyabb eszköz ennél a lélek rendezetlen szenvedélyeinek megfékezésére és a természet ösztöneinek átvilágítására. Így jutunk majd az égi boldogság birtokába, amely minden földi örömöt fölülmúl, ahogyan a lélek a testet és az ég a földet.
2011. szeptember 24.
Gyakran kiejtünk olyan szavakat, amelyek nem a szeretetből fakadnak, és amelyekben nincsen meg a szeretet. Ezek a szavak a mi szívünkből jönnek és nem Istentől. Fiatalon nagyon figyeljetek a csendre, mert később sokkal nehezebb lesz.
2011. szeptember 25.
Szent Tamás mondja: „A szentség nem áll semmi másból, csupán abból a szilárd elhatározásból, hogy Istennek adom magam. Tántoríthatatlan akarattal szeretjük Istent, választjuk Istent, futunk Isten felé, elérjük és magunkhoz vesszük Őt.”
2011. szeptember 26
Csak egyetlen életünk van: miért kell azt megnehezítenünk egymásnak? Mindannyiunknak más-más talentuma van. Jézus, Mária, József alkották a Szent Családot, nem csupán Jézus. Ahhoz, hogy a család teljes legyen, Józsefre, az ácsra, Jézus nagyságára és Mária szeplőtelenségére is szükség volt. Ugyanígy a mi családjainkban is.
2011. szeptember 27.
Szerelmetes bizalom az Isteni gondviselésben. Tudjátok, hogy ezer meg ezer embernek adunk itt enni Kalkuttában. Történt egy napon, hogy egy nővér odajött hozzám és azt mondta nekem: „Anyám, nincs semmi, amit megfőzhetnénk.” – Sohasem történt ilyen azelőtt. De íme, pontban kilenckor jön egy autó tele kenyérrel: a Kormány bezárta az iskolákat arra a napra, és az így megmaradó kenyeret elküldte nekünk. Lássátok meg újra Isten gondoskodását: inkább bezáratta az iskolákat, de nem hagyta meghalni az éhezőket. Mennyi gyöngédség és gondoskodás jön Istentől.
2011. szeptember 28.
Tanuljunk Máriától, aki a gyermek Jézus gondviselője és tanítója volt. Ahogyan Ő tette, mi is úgy figyeljünk arra, hogy mire van szüksége szegényeinknek és mindenkinek, melyek az anyagi és szellemi szükségleteik. Úgy, ahogyan Ő járt, vele járjunk a szegények közé, a betegekhez, a magányosokhoz, az éhezőkhöz, a rosszul öltözöttekhez, a hajléktalanokhoz, és mindig és mindenben viselkedjünk az Ő példája szerint.
2011. szeptember 29.
Amikor a keresztre és a szentségtartóra nézünk, megkérdezzük magunktól, hogy miután Jézus értünk meghalt, és szeretetéről, irgalmáról ily módon tanúskodott, mindezek után miért hagyta reánk az Oltáriszentséget is? Bizonyára elég volt az, amit tett, de ránk gondolva megadta nekünk a lehetőséget, hogy osztozzunk keresztre feszítésében, és életünkben megélhessük azt. Az Utolsó Vacsoránál Ő már tudott a tövisekről, az árulásról, már mindent tudott… Kapcsoljátok össze azokat a szenvedéseket és a keresztre feszítést a szentségtartóval; az Ő testét az Oltáriszentséggel: teste úgymond újra megtöretik, áldozata mindennap megújul.
2011. szeptember 30.
Gyakran, nagyon gyakran beszélünk az imádságról, és sok könyvet is írtak már erről. Halljátok meg, mit mond Szent Ignác, a szent, aki az ima alamizsnáját kérte: „Hová mész? Ki elébe járulsz?” – Ő kis dolgokat tanácsolt: egy pillanatra megállni mielőtt a szentelt vízhez érnénk, köszönetet mondani, mielőtt magunkhoz vennénk az ostyát…: apró dolgok, jelentékteleneknek is mondhatjuk, de hozzájárulnak az imádságos szellem megteremtéséhez.

Szent Mihály ördögűző ima

NAGY EREJŰ ÖRDÖGŰZŐ
                      IMA
MELYET SZENT MIHÁLY
               ARKANGYAL
              MAGA ADOTT
   LENGYELORSZÁGBAN
     LENGYELORSZÁG ÉS
AZ EGÉSZ VILÁG RÉSZÉRE


Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály Arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon, Lengyelországban,..., és az egész világon, a mi Urunk Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért, Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért és minden szenvedéséért melyet Passiója és egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

Könyörgünk Urunk Jézus Krisztus, küldd el Szent Angyalaidat, hogy a gonosz erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon, Lengyelországban és az egész világon eljöhessen Isten uralma és Isten kegyelme áradjon minden szívbe.
Hogy ezáltal Magyarország, Lengyelország és minden ország a Te Békéddel teljen el.

Mi Nagyasszonyunk és Királynőnk, tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el Szent Angyalaidat, hogy letaszítsanak a pokolba, az örök kárhozatba minden gonosz lelket kiknek el kell veszniük.

Szent Mihály Arkangyal, a mennyei seregek vezére, az Úr Téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a kárhozat helyére kerüljenek.
Egyesítsd mind erőidet, hogy legyőzd Lucifert és bukott angyalait, kik Isten Akarata ellen fellázadtak és most a lelkek vesztére törnek.
Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed, kérd Istentől számunkra Békéje és Szeretete kegyelmét, hogy mindég követhessük a mi Urunkat Isten Országa felé.
                                                                Amen
                                               

« Minden imádság 50 ezer démont taszít le a kárhozatba, hatalmas kegyelem ez, imádkozzátok minél gyakrabban!  Ez Isten nagy ajándéka számotokra, általam, az én ünnepem alkalmából.                
Nagyon nagy szabadulásokat eszközölhettek ki ezáltal országaitok számára. A sötétség erői reszketnek ezelőtt az ima előtt, mert örökre el kell tűnniük.  Ez az ima megszabadíthatja országotokat és sok országot a világon. »

     Szent Mihály Arkangyal,   2011. szeptember 29.    

Megjegyzés : Mivel Lengyelország kapta azt a nagy kegyelmet Szent Mihály Arkangyaltól, hogy ezt az imát a világ többi országában is terjessze, mintegy köszönetként Lengyelország említését a fordításokban is megtartották.

2011. szeptember 27., kedd

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2011. szeptember 23. Szentségimádáson Jézus: „Édes kislányom! Az idő rövid. Készülj! Készüljetek fel a nagy figyelmeztetésre! Tisztítsátok meg a lelketeket a bűnbánat szentségében! Járuljatok Hozzám, Aki a legméltóságosabb Oltáriszentségben köztetek trónolok! Engeszteljetek Engem a méltatlan, szentségtörő gyónások és áldozások miatt. Ó, ha tudnátok, hogy mennyien megsértenek Engem! Még a Nekem szenteltek közül is. Gyermekeim! Már nem bírom tovább nézni, hogy mennyien mennek a széles úton, amely a kárhozatba visz. Kérlek benneteket, imádkozzatok bűnben élő hozzátartozóitokért, és engeszteljetek értük! Imáitokra és áldozataitokra megkapják Tőlem a megtérés kegyelmét. Gyermekeim! Térjetek meg, amíg a kegyelem ideje tart. Irgalmasságom tartja fenn ezt a világot. Kapaszkodjatok bele irgalmasságomba! Éljetek ezzel a páratlan lehetőséggel! Meneküljetek irgalmas Szívembe! Most még tágra nyitottam előttetek Szívem ajtaját. Addig jöjjetek, amíg még időt és lehetőséget kaptok rá, mert hamarosan beköszönt igazságosságom napja. Ez a nap forróbb lesz minden másnál. Égetni fogja a bűnös lelkeket, és a lelkiismeret fogja mardosni. Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Ne tegyétek hiábavalóvá magatokban kegyelmeimet! Ne akarjátok magatoknak a legrosszabbat, az örök kárhozatot, amely megváltozhatatlan, és egy egész örökkévalóságon át égni és szenvedni fogtok az örök tűzben. Most még a kezetekben van a döntés. Most még választhattok jó és rossz között. Ne dőljetek be a sátánnak, aki a hazugság atyja. Nekem higgyetek, Aki úgy szeretlek benneteket, hogy a keresztfán meghaltam értetek! Most még tart a kegyelem napja. Most még nyitva vannak a templomok, a gyóntatószékek. Most még letehetitek bűneiteket, amelyek gúzsba kötnek benneteket. Éljetek a lehetőséggel! Tisztuljatok meg! Szülessetek új emberré a Szentlélek által! Várlak benneteket, mint tékozló fiakat, hogy hazatérjetek az Atyai Házba. Szent Testem és Vérem a királyi lakoma. Az örök élet kenyerét és borát kínálom nektek. Jöjjetek királyi asztalomhoz! Ne várassatok! Elepedek a lelketekért! Szomjazom rátok! Nektek, bűnben élő raboknak kiáltottam a keresztről: szomjazom! A ti lelketekre vágyom, hogy megtisztítsam, és bevezesselek benneteket az örök hazába, amelyet szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív fel nem foghat, amelyet Isten azoknak készített, akik szeretik Őt. Ne utasítsatok vissza! Válaszoljatok mielőbb hívásomra, mert az idő rövid. Hamarosan lezárul ez a korszak, és később már nem lesz lehetőség. Ha nem tértek meg, elvesztek, és örökre viselnetek kell a következményeket. Ettől akarlak megóvni benneteket. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet, mert örök élet azoknak, akik engedelmeskednek, de örök halál azoknak, akik megmaradnak megátalkodottságukban. Megáldalak benneteket az Atya a fiú és a Szentlélek nevében.”

2011. szeptember 26. Drága kislányom! Az idő rövid. Készülj! Készüljetek fel a nagy megtisztításra! Megrostálom az egész világot. Lehullnak az álarcok. Két táborra oszlanak. Az igaz hívők, akik megtartják törvényeimet, és a megátalkodottak, akik ti ellenetek fognak fordulni. Készüljetek gyermekeim, mert üldözni fognak benneteket, és sokakat meg fognak ölni közületek. Valljatok meg Engem még az életetek árán is az emberek előtt, és akkor Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt. Éljetek szüntelen készenlétben, mert hirtelen tör ki az üldözés! Atyám és angyalai már készen állnak, hogy megbüntessék ezt a bűneiben fetrengő világot. Atyám rengeteg kegyelmet adott ennek a világnak a megtérésre, de ők süketek és vakok a kegyelem befogadására. Elvakította őket a bűn. A szemük csak a paráznaságra éhes, a fülüket pedig a hamis hírekkel csiklandoztatják. Ilyenek: a média reklámjai: „Valósítsd meg önmagad! Cseréld le partneredet…stb.” Még kimondani is szégyen. Pedig most még nagyobb bűnben van a világ, mint amikor Szent Édesanyám Fatimában megmondta: „Ha nem tér meg a világ, akkor egy még szörnyűbb háború következik.” Sajnos ez meg is történt. Most is megjelenik Édesanyám harminc éve Medjugorjéban. Buzdít az imára és a megtérésre. Mégis sokan elutasítják, csakhogy ne kelljen megtérni. Jaj lesz nekik az elszámoltatásnál! Nem csak a tetteik miatt fognak bűnhődni, hanem azok következményei miatt is, amit a lelkek kárára tettek.
Kicsinyeim! Ti, akik elfogadjátok üzeneteimet, és törvényeim szerint éltek, készüljetek! Készüljetek fel a vértanúságra! Életetek feláldozásával, sőt, véretek kiontásával tegyetek tanúságot Rólam, Aki az életemet adtam oda, a Véremet ontottam ki értetek a keresztfán. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Nézzetek apostolaimra! Kivétel nélkül mindnyájan elszenvedték a vértanúságot. Szent János apostol már keresztem alatt lelki vértanúvá lett. Tekintsetek az elmúlt két ezer év keresztény vértanúira! Mind az Én kegyelmemből lettek hősök és szentek. Ne féljetek! Nektek is megadom a kegyelmet, hogy ki tudjátok inni kelyhemet, és megvalljatok Engem az emberek előtt. Olyan erőt, bátorságot és ékesszólást adok nektek, amivel legyőzitek félelmeteket, és önként, Isten dicsőítve fogtok meghalni Értem. Amit kiszáll a lelketek ideiglenes, porsátor testetekből, egyenesen feljön Isten trónja elé, és örökkön örökké zengeni fogja a felséges Isten dicséretét, és örömötöknek soha nem lesz vége. Örök boldogságotok ez: Isten szemlélése színről színre teljes dicsőségében, amivel egy egész örökkévalóságon át nem tudtok majd betelni. Már most, előre örüljetek és ujjongjatok, hogy a mennyei haza örökösei vagytok, és ujjongó örömmel fogtok örvendezni örökkön örökké. Készüljetek! Tűz által tisztítom meg a világot. Ez az idő már nagyon közel van. Ti, akik még bukdácsoltok, sürgősen térjetek meg, mert az idő rövid! Erre áldok meg mindenkit az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 2011. szeptember 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Már csak karnyújtásnyira van mindannak beteljesedése, amit mondtam neked.
Drága gyermekeim! Készüljetek! Szokatlan jelek lesznek az égen. Mindez figyelmeztetés lesz a bűnösök számára, hogy térjenek meg, mert ha nem, akkor tűz által pusztul el a világ. A kereszt az Én megváltásomat jelenti. Keresztem alá várok minden bűnét megbánó embert, mert a kereszt az üdvösség jele. A kereszten haltam rettenetes kínhalált a világ összes bűnéért. Így engeszteltem ki Atyám jogos haragját. Kereszthalálom által nyitottam ki számotokra a mennyország kapuját. Gyermekeim! Figyeljetek a jelenésekre! A ti korotokban, a ti napjaitokban válik valóra Joel próféta jövendölése: „Fiaitok és leányaitok prófétálnak, és álmokat látnak.” A világ számos táján megjelenik Édesanyám, és figyelmeztet a megtérésre. Én ugyanezt teszem. Sőt, még Szent József is megjelenik. Ismertetjük nektek a jövőt, hogy mi vár a világra, ha nem tér meg. Az üzenetek tartalma megegyezik a szentírással: „Tűz által tisztul meg a világ.” (2 Pt. 3) Kérdezzétek meg magatokban: Kinek az érdeke, hogy ne fogadjátok el ezeket az égből jövő üzeneteket? Én megmondom nektek: a sátán érdeke. Egyedül ő akar elbuktatni benneteket. Ő soha nem fogja mondani nektek, hogy térjetek meg, járuljatok a szentségekhez, és imádkozzatok. Gyermekeim! A józan eszetekre hallgassatok! Minden üzenet, amelynek a tartalma megegyezik a Szentírással, az magától Istentől jön, Aki meg akar menteni benneteket. Csak Isten buzdít a megtérésre, a szentségek vételére és az állandó imára. Ne higgyetek a sátánnak! Minden látnokot üldöztek, mint ahogy apostolaimat is. Ti ne álljatok az üldözők mellé! Fogadjátok meg Szent Pál tanítását: „Vizsgáljatok meg mindent! A jót tartsátok meg, a rossztól határolódjatok el!” Ezek az égi üzenetek életmentő kegyelmek minden ember számára. Ahol túlárad a bűn, ott  túlárad a kegyelem. Isten a látnokain keresztül árasztja ki kegyelmét erre a bűnös világra. Ha csak egy ember tér meg, már nem volt hiábavaló a figyelmeztetés.
Gyermekeim! Térjetek meg sürgősen, amíg még nem késő! Az idő, a haladék hamar lejár. Ezt a földi életet arra kaptátok, hogy felkészüljetek az átmenetre a földről a mennybe. Minden ember életében a legfontosabb, sorsdöntő pillanat a halál pillanata. Egész életetekben úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Ez a szüntelen készenlét, amit az Evangéliumban kértem tőletek, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Úgy jövök el, mint a tolvaj, vagyis meglepetés szerűen. Amikor lelketek kiszáll ebből az érzékies porsátor testből, meglát Engem, a Mindenhatót, az Örökkévalót, a Megváltót színről színre. Akik bűnben haltak meg, azok haláluk után szembesülnek az igazsággal, hogy Én vagyok. De akkor már nem tudnak változni, és örökre elvesznek. Ó, ha tudnátok, mennyien kárhoznak el!!! Éjjel-nappal imádkoznátok, csakhogy egyet is megmentsetek. Kérve kérlek benneteket, ne az evilági élvezeteknek éljetek, hanem higgyetek az Evangéliumban, és váltsátok tettekre tanításomat! Aki hisz, az üdvözül. Aki nem, az elkárhozik. Ne hagyjátok, hogy a sátán elültesse a szívetekbe a kétely magvait! Őrizzétek meg Belém vetett hiteteket, mert ez üdvösségetek alapja! Ez kormányozza tetteiteket, és irányítsa egész életeteket! Ebből fakad a remény, és magából Istenből a szeretet. Ez a három isteni erény. Ezt kövessétek, és élni fogtok örökké! Soha ne álljatok szóba a sátánnal! Évát is hazugsággal szedte rá. Veletek is így bánik el. De ti ne hagyjátok magatokat! Kioktattalak benneteket. Egyedül Nekem, az élő Istennek higgyetek! Én kereszthalálommal bizonyítottam, hogy szeretlek titeket. Megáldalak benneteket az örök üdvösségre az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2011. szeptember 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő rövid. Már csak karnyújtásnyira van mindannak beteljesedése, amit mondtam neked.
Drága gyermekeim! Készüljetek! Szokatlan jelek lesznek az égen. Tűzvörös felhő jelenik meg, benne a véres kereszt. Mindez figyelmeztetés lesz a bűnösök számára, hogy térjenek meg, mert ha nem, akkor tűz által pusztul el a világ. A kereszt az Én megváltásomat jelenti. Keresztem alá várok minden bűnét megbánó embert, mert a kereszt az üdvösség jele. A kereszten haltam rettenetes kínhalált a világ összes bűnéért. Így engeszteltem ki Atyám jogos haragját. Kereszthalálom által nyitottam ki számotokra a mennyország kapuját. Gyermekeim! Figyeljetek a jelenésekre! A ti korotokban, a ti napjaitokban válik valóra Joel próféta jövendölése: „Fiaitok és leányaitok prófétálnak, és álmokat látnak.” A világ számos táján megjelenik Édesanyám, és figyelmeztet a megtérésre. Én ugyanezt teszem. Sőt, még Szent József is megjelenik. Ismertetjük nektek a jövőt, hogy mi vár a világra, ha nem tér meg. Az üzenetek tartalma megegyezik a szentírással: „Tűz által tisztul meg a világ.” (2 Pt. 3) Kérdezzétek meg magatokban: Kinek az érdeke, hogy ne fogadjátok el ezeket az égből jövő üzeneteket? Én megmondom nektek: a sátán érdeke. Egyedül ő akar elbuktatni benneteket. Ő soha nem fogja mondani nektek, hogy térjetek meg, járuljatok a szentségekhez, és imádkozzatok. Gyermekeim! A józan eszetekre hallgassatok! Minden üzenet, amelynek a tartalma megegyezik a Szentírással, az magától Istentől jön, Aki meg akar menteni benneteket. Csak Isten buzdít a megtérésre, a szentségek vételére és az állandó imára. Ne higgyetek a sátánnak! Minden látnokot üldöztek, mint ahogy apostolaimat is. Ti ne álljatok az üldözők mellé! Fogadjátok meg Szent Pál tanítását: „Vizsgáljatok meg mindent! A jót tartsátok meg, a rossztól határolódjatok el!” Ezek az égi üzenetek életmentő kegyelmek minden ember számára. Ahol túlárad a bűn, ott  túlárad a kegyelem. Isten a látnokain keresztül árasztja ki kegyelmét erre a bűnös világra. Ha csak egy ember tér meg, már nem volt hiábavaló a figyelmeztetés. Gyermekeim! Térjetek meg sürgősen, amíg még nem késő! Az idő, a haladék hamar lejár. Ezt a földi életet arra kaptátok, hogy felkészüljetek az átmenetre a földről a mennybe. Minden ember életében a legfontosabb, sorsdöntő pillanat a halál pillanata. Egész életetekben úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Ez a szüntelen készenlét, amit az Evangéliumban kértem tőletek, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Úgy jövök el, mint a tolvaj, vagyis meglepetés szerűen. Amikor lelketek kiszáll ebből az érzékies porsátor testből, meglát Engem, a Mindenhatót, az Örökkévalót, a Megváltót színről színre. Akik bűnben haltak meg, azok haláluk után szembesülnek az igazsággal, hogy Én vagyok. De akkor már nem tudnak változni, és örökre elvesznek. Ó, ha tudnátok, mennyien kárhoznak el!!! Éjjel-nappal imádkoznátok, csakhogy egyet is megmentsetek. Kérve kérlek benneteket, ne az evilági élvezeteknek éljetek, hanem higgyetek az Evangéliumban, és váltsátok tettekre tanításomat! Aki hisz, az üdvözül. Aki nem, az elkárhozik. Ne hagyjátok, hogy a sátán elültesse a szívetekbe a kétely magvait! Őrizzétek meg Belém vetett hiteteket, mert ez üdvösségetek alapja! Ez kormányozza tetteiteket, és irányítsa egész életeteket! Ebből fakad a remény, és magából Istenből a szeretet. Ez a három isteni erény. Ezt kövessétek, és élni fogtok örökké! Soha ne álljatok szóba a sátánnal! Évát is hazugsággal szedte rá. Veletek is így bánik el. De ti ne hagyjátok magatokat! Kioktattalak benneteket. Egyedül Nekem, az élő Istennek higgyetek! Én kereszthalálommal bizonyítottam, hogy szeretlek titeket. Megáldalak benneteket az örök üdvösségre az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe

2011. szeptember 26., hétfő, 23:45
Drága szeretett leányom, ma este adtam neked az első bepillantást Keresztrefeszítésem történetébe, amely meglepett téged. Mégis, nagy jelentősége van annak, amit felfedtem előtted.

Sokan a langyos hívők közül, azt gondolják, mivel Én Isten Fia vagyok, hogy amikor Engem keresztre feszítettek, talán mégsem szenvedtem el azt a testi fájdalmat, amit egy ember elszenvedne. Azon a véleményen is vannak még, hogy Isteni állapotom miatt, semmi félelmem sem volt, azaz nem is lehetett volna, az által az erő által, amelyet Atyámtól kaptam.

A valóság egészen más volt. Nagyon egyedül éreztem magam és féltem. Számomra, a (Getszemáni) kertben eltöltött idő, emberi természetem miatt, borzasztó volt. Ne feledd, hogy testben jöttem hozzátok. Ugyanazt a fájdalmat és bánatot éreztem, mint minden más ember. Sok ember ezt nem érti meg.

Elhagyatottnak éreztem magam Örök Atyám által és bizonyos szempontból az apostolok ezt magától értetődőnek tartották, mert semmit sem tettek azért, hogy ebben a szörnyű órában megvigasztaljanak Engem.

Amikor hóhéraimmal álltam szemben, reszkettem a félelemtől és vádaskodásaikra alig tudtam válaszolni. Úgy éreztem magam, mint minden más ember, amikor egy erőszakos kivégzéssel kell szembe néznie. Méltóságom azonban megmaradt, tekintettel arra az áldozatra, amelyről tudtam, hogy ezt az emberiségért kell meghoznom. Tudom, hogy ellentmondásnak tűnik, mégis a szenvedésem alatt, a Szívemben, szeretetet és örömet éreztem. Mert tudtam, gyermekeim, hogy a halálom, az Örökkévalóságra fogja a lelketeket megmenteni. De most azt szeretném, ha megkérdeznétek magatoktól: kereszthalálom által, hányan menekülhetnének meg közületek? Ki szeretne megmenekülni, és ki érti valóban ennek a jelentőségét?

Mert halálom által, az emberek, most beléphetnek a Mennyországba. Vajon tudják – e, hogy, csak a saját elhatározásuk és a szabad akaratuk által valósulhat ez meg? Számotokra, az Istenbe, a Mennyei Atyába vetett hitetek előnyt kell, hogy élvezzen. Gyertek előbb Hozzám és Én, Hozzá viszlek benneteket. Kövessétek tanításaimat, melyeket a Szentírás által kaptatok. Szeressétek a felebarátaitokat. Maradjon a hitetek egyszerű. Tartsatok a hitetekről egy kiegyensúlyozott képet. Szeressetek Engem. Imádkozzatok Hozzám. Imádjatok Engem. Engedjétek meg Nekem, hogy gyengéd Szívemmel szeresselek benneteket, így Isteni Jelenlétem eláraszthatja értékes kis lelketeket. Én a tietek vagyok. Ti az enyéim vagytok. Ez ilyen egyszerű.

Minél többet imádkoztok, annál közelebb fogtok kerülni Hozzám és annál szorosabban fog összefonódni a szívetek, az Enyémmel.

Jézusotok,

Az emberiség Megváltója

2011. szeptember 26., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Elküldtem most prófétáimat a világba


2011. szeptember 25., vasárnap, 11:45
Drága szeretett leányom, az, hogy hogyan lehet meggyőzni a fiatalokat és azokat, akik egy tevékeny, értelmetlen életstílusba bonyolódnak, egy olyan kihívás, amelyet megmagyarázok neked.

Az a te feladatod, hogy meggyőzzél egy fiatal, modern társadalmat Létezésem igazságáról, minden kommunikációs eszköz felhasználásával, melyek a rendelkezésre állnak. Megígérem, hogy mindazok a fiatal gyermekek, akiknek az igazság, ilyen eszközök által adatik meg, érezni fogják Jelenlétemet, amint olvassák üzeneteimet. Leányom, most terjeszd üzeneteimet a világ minden sarkába és térítsd meg gyermekeimet. Erre a szerepre lettél kiválasztva. Azáltal, hogy üzeneteimet vírusként terjeszted, egyre több embert lehet elérni. Használd az internetet és a médiát. Azok a követőim, akik részt vesznek, idővel mindenhol terjeszteni fogják az igazságot.

Ez a küldetés, csak most kezdődött. Az alapokat már lerakták. Most, Atyám pontos időzítésének megfelelően, a világ fel fog figyelni ezekre az isteni üzenetekre.

Megígértem, hogy vissza fogok térni. Az út kiegyengetésére, most a világba küldtem prófétáimat, beleértve téged is, leányom. Sokan most válaszolnak hívásomra a világ minden országában, habár a hangjuk még gyenge. Idővel őket is meg fogják hallgatni és ők is hirdetni fogják Dicsőségemet, visszatérésemet híresztelve.

Még egy kevés idő van addig, ameddig ez a Dicsőséges visszatérés bekövetkezik. Addig is készítsétek fel gyermekeimet. A Nagyfigyelmeztetés milliókat fog megtéríteni, de ez még csak a kezdett. Az ezt követő időszakban, a lelkeknek táplálékot kell és muszáj adni, biztosítva a megfelelő felkészülésüket, hogy alkalmasak lehessenek arra, hogy belépjenek Atyám Új Paradicsomába a Földön.

Sokat kell elviselnetek, gyermekeim, de oly sok jó vár rátok, ha megkapjátok a lehetőséget a belépésre, a béke csodálatos korszakába, mely az örömé és a boldogságé lesz a földön. Most a lényeg, a kitartás. Bátorságot és kitartást azok fognak kapni, akik a Szentlelket hívják segítségül. Aztán ti, hadseregem, azok lelkét fogjátok felemelni, akik a Hozzám vezető úton eltévednek. Ezen lelkek közül, egyet se engedjetek letérni az útról, hogy el ne vesszenek a vadonban. Imádkozzatok értük. Szeretettel és megértéssel legyetek irántuk. Soha ne mondjátok nekik, hogy elkárhoztak és soha ne okoljátok őket a bűneikért, mert ez Szememben súlyos sértésnek számít. Helyette legyetek határozottak, de kedvesen. Csak az igazságot mondjátok nekik. A többi már rajtuk múlik.

Gyermekeim, ti nem tudtok megnyerni minden lelket. Ti csak a tőletek telhető legjobbat tehetitek.

Szeretett Jézusotok

2011. szeptember 25., vasárnap

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. szeptember 25.

Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy ez az idő a tanúságtétel ideje legyen számotokra. Ti, akik Isten szeretetében éltek és megtapasztaltátok ajándékait, tegyetek tanúságot szavaitokkal és életetekkel, hogy ez mások örömére és buzdítására legyen a hitben. Veletek vagyok és szüntelenül közbenjárok mindnyájatokért Istennél, hogy hitetek Isten szeretetében mindig élő és örömteli legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Magyarázzátok el a pokol borzalmát azoknak, akik vakok a sátán létezésével szemben

2011. szeptember 24. szombat, 22:15
Drága szeretett leányom, miért ragaszkodnak az emberek ahhoz, hogy megtagadják a pokol létezését?

Sok gyermekem, akik modern felfogásúnak tartják magukat, nyilvánosan tagadják a pokol létezését, miközben Isten, az Örök Atyában vetett hitüket hirdetik. Ők félrevezetik gyermekeimet, amikor azt hozzák fel mentségül, hogy Isten mindig irgalmas.
Azáltal, hogy arról győzik meg gyermekeimet, hogy mindenki a Mennyországba kerül, akaratlanul is felelősséggel tartoznak mindazokért, akik hamis tanításaikat követik.

A Sátán létezik, és ennek következményeként a pokol is. A pokol egy olyan hely, ahová a sátán azokat a lelkeket viszi magával, akik a földön hűséget mutattak iránta. Ezek azok a lelkek, akik minden Istennel kapcsolatos gondolatukat félre teszik és elősegítik a gonosz tettek elfogadását a földön. Egyes esetekben az emberek még a lelküket is eladják a sátánnak, cserébe egy gazdag életért, a hírnévért és a hatalomért. Az évek folyamán ezt sokan megtették a zeneiparban. Keveset gondolnak arra, hogy a csoportavatások, az okkult praktikák (titkos, rejtett gyakorlatok) azok a módok, melyekkel nagyon gyakran, az iránta való hűségre vezetik őket.

Másrészt ott vannak azok is, akik saját véleményük szerint is gondtalan, szórakozással teli életet élnek, ezek olyan életek, melyekben ők állandóan saját maguk megelégedettségükre vágyakoznak. Ők csak azok a néhány lelkek, akik megdöbbennek és hitetlenkedve rázzák a fejüket, amikor a pokol kapujához érkeznek, látván azt a sorsot, amely rájuk vár. Nem tudják elfogadni, hogy az a rémület, amellyel szembesülnek, a saját tetteik miatt van. Azt a szabadságot, amelyet a földön adtak nekik, mindenek javára meggyalázták, amellyel Istennek fájdalmat okoznak. (Megjegyzés: Azért kaptuk fentről a szabadságot, hogy jóra fordítsuk. Ők nem a jóra fordították, meggyalázták.)

Gyermekeim, kérlek benneteket, hogy magyarázzátok el a pokol borzalmát mindazok számára, akik vakok a sátán létezésével szemben. Nem számít, ha kinevetnek benneteket, vagy gyalázatot szórnak rátok. A ti kötelességetek, hogy figyelmeztessétek őket arra a rémisztő sorsra, amely mindazokra a szegény lelkekre vár, akik majd ott végzik.

Azok az ateisták, akik a halálos ágyukon azt hiszik, hogy szenvedésük az utolsó lélegzetvételkor befejeződik, hallgassatok most meg Engem. Közületek azoknak mondom, akik ezen a földön tagadják Isten létezését, habár életetek során ez nektek ki volt nyilvánítva: A ti szenvedésetek a pokol tűzében, csak kezdete lesz az örök kárhozatnak. Ti, szegény gyermekeim, akik saját, szabad akaratotok által súlyos bűnöket követtek el, elutasítotok Engem. Helyette a sátánt választjátok. Ő vár rátok a halálotok után. Engem sehol sem fogtok találni. Mert akkor már túl késő lesz, hogy Irgalmasságomat megmutassam nektek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, mindannyian, hogy közösen megmenthessük ezeket a lelkeket. Nem szabad megengedni sátánnak, hogy ellopja lelküket. Segítsetek Nekem megmenteni őket, addig, ameddig még a földön élnek.

Szeretett Jézusotok

2011. szeptember 24., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Isten az Atya: az Antikrisztus és egy új világ pénznem

2011. szeptember 23. péntek; 21.30
Leányom, amíg a világ talán retteg a Nagyfigyelmeztetéstől, el kell fogadnia, hogy a Jelenések Könyvében levő próféciák (jövendölések) a küszöbön vannak. Egyházam Szent állama (a Vatikán) most veszélyben van, ahogy Izrael állam is. A próféciák akkor fognak kibontakozni, amikor a világot az Antikrisztus fogja irányítani, aki megpróbál majd ellenőrizni benneteket egy új világ pénznem által. Ha ezen a módon ellenőrizve (irányítva) vagytok, akkor minden más módon is ellenőrizve (irányítva) lesztek.
A Nagyfigyelmeztetés véget fog vetni ennek és más – a globális erők által tervezett - gonosz rémtetteknek, amelyek felfoghatatlanok lesznek gyermekeim számára az egész világon. Ártatlan sakkfigurák vagytok egy játszmában, amit nem ti játszotok, de meg foglak védeni benneteket az Igazság Keze által.
Keljetek fel, gyermekeim és harcoljatok a gonosz ezen sorozata ellenaz ima által. Közületek nem mindenki tud vagy fog megmenekülni az Antikrisztus szorításából, aki a markában fog tartani benneteket.
Gyermekeim a sátán soha sem fog győzni. Soha nem kapta meg a hatalmat, és ahogy az ő szorítása elkezdett lazulni, most magával fog vonszolni a pokol mélyére annyi lelket, amennyit csak tud. Mély szomorúsággal siratom az Én gyönyörű teremtésemet és az Én értékes lelkeimet.  Ó, bárcsak hallgatnának az igazságra.
A tudományos értékelés értelmetlen, mert egyetlen tudomány sem fogja helyettesíteni Isteni Királyságom valóságát.  Nincs egyetlen személy sem a földön, aki valaha is fel tudná fogni azt a szépséget és csodát, amely mindannyitokra vár, mert ez emberi kifejezésekkel leírhatatlan.
Hamarosan meg fogjátok érteni a terveket, Nekem ki kell mentenem a világot a csaló kezei közül.
Mindannyiatokat szeretem, és meg fogom védeni minden követőmet, minden szinten, bármilyen tervezett üldözés során.
Nézzetek Rám. Tárjátok ki karotokat, és engedjétek Nekem, hogy tartsalak és védelmezzelek benneteket.

Gyermekeim, aki hisz Bennem, annak nincs mitől félnie.

Szeretett Teremtőtök
A Magasságos Isten
Isten, az Atya

2011. szeptember 23., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Szűz Mária: A világ minden táján imádkozzatok a védelmemért

2011. szeptember 22. csütörtök, 21:00
Gyermekem, meg kell kérned gyermekeimet, hogy imádkozzanak Hozzám azért, hogy ezekben az időkben, legszentebb palástommal takarhassam be őket. A gonosz munkálkodása növekszik és futótűzként terjed szét. Azt a gonosz ellenőrzést, amelyet magatok körül láttok, ő és démonainak hadserege irányítja. Ők sok szenvedést és fájdalmat okoznak a világban. Szent Rózsafüzérem imádkozása meg fogja őt állítani kártevéseiben, amellyel ennek a világnak ártani akar.

Imádkozzatok gyermekeim, bárhol is vagytok, különleges védelmemért a gonosz ellen.

Imádkozzatok, hogy enyhüljön szeretett Fiam szenvedése, akinek olyan nagy szüksége van a vigasztalásotokra.  Szüksége van imáitokra gyermekeim, hogy közreműködése által, ismét megszabadíthassa az emberiséget bűnös és csökönyös életétől.

Most úgy imádkozzatok, mint még eddig sohasem.

Áldott Édesanyátok

A Béke Királynője


Szomorkodom elveszett gyermekeimért, akik nem akarnak hallani Rólam 

2011. szeptember 22. csütörtök, 21:30

Drága szeretett leányom, készítsd fel családodat a Nagyfigyelmeztetésre. Kérd fel gyermekeimet, az egész világon (mindenhol), hogy könyörögjenek bűneik bocsánatáért. Könyörgéseik a szívükből kell, hogy jöjjön. Különben, az Isteni Irgalmasságom Megvilágítása alatt a Tisztítótűz égő fájdalmát fogják elviselni, amikor Én, egyenként mindannyitokkal találkozni fogok (szembe fogok nézni). 
A bekövetkező megtisztulás, olyan tartós és felejthetetlen érzést fog kelteni a lelketekben, hogy örökre a Szívem keblén fogtok maradni.
Azokhoz szólok, akik ismernek és szeretnek Engem: kérlek benneteket, hogy készüljetek fel most a nagy ajándékomra. Szerezzetek be szentelt gyertyát és Szenteltvizet és legyetek készen, így az imában egyesülhettek a Mennyország szentjeivel, hogy segíthessetek valamennyi gyermekem lelkének megmentésében, az egész világon.
Először életetekben, valóban egyedül lesztek az Én társaságomban (Velem). Egyetlen egy hang nélkül látni fogjátok Keresztre feszítésemet, és ami a hitetleneket illeti, végre ők is meg fogják érteni, az emberiség miatti Szenvedésem igazságait.
Ti, gyermekeim, érteni és üdvözölni fogjátok Irgalmasságom nagy ajándékát, és olyan erőt kaptok, amelyet csak a szentek ismernek a Mennyországban. Ez az erő fogja később, az új hadseregemet összekovácsolni a földön. Ez a nagy hadsereg millió más lelket fog megmenteni az Antikrisztus által vezetett hadsereg karmaiból. Ez alatt a döntő időszak alatt, az emberiség teremtése óta, most az ima milliókat fog megmenteni és segíteni fog a megtérésben.
Hagyjátok gyermekeim, hogy már most megöleljelek benneteket. Engedjétek, hogy megadjam nektek a bátorságot és az erőt, hogy még több lelket hozzatok Hozzám. Szükségem van a szeretetetekre. Sebeim (újra) megnyíltak! Szomorúságom kimondhatatlan, a sok elveszett gyermekem miatt, akik nem akarnak hallani Rólam.
Vigasztalannak és egyedül érzem Magam. Segítsetek Nekem, gyermekeim, hogy idejében megmentsük őket. Habár Isteni irgalmasságom nagy cselekedete isteni fényt hoz a világba, és ezt olyan mértékben, hogy még a lélegzeteteket is elállítja, mégis egyben a szomorúság ideje is les z azok számára, akik képtelenek lesznek kiállni a sokkot.
Kérlek benneteket, ne nyugtalankodjatok. Én nagy szeretettel és könyörülettel jövök hozzátok. Mivel szeretlek benneteket, most közbelépek, hogy megmentselek benneteket, azoktól a gonosz tettektől, amelyeket a globális erők akarnak végrehajtani, akik a világ népességét akarják megtizedelni. Ezt az ellenőrzés által akarják megtenni. Én nem fogom ezt megengedni nekik. Atyám várakozik. Amennyiben az emberek beismerik azokat a bűnöket, amelyeket elkövettek, akkor a világ a béke és a szeretet helye lesz. Ha nem fognak a Nagyfigyelmeztetésből okulni, akkor nem lesznek megkímélve. Akkor Atyám keze le fog sújtani.
Jézus Krisztus vagyok
Az egész emberiség Királya és Megváltója

Dr Kellermayer Miklós: A kezdet és a vég misztériuma között bajbajutott ember

2011. szeptember 22., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A kétségek megerősítenek benneteket az Irántam való szeretetetekben


2011. szeptember 21. szerda, 22:00
A magam, Jézus nevében jövök, aki eljött testben és emberré lett.

Drága, szeretett leányom, te most nagyon közel állsz Szívemhez, mégis olyan messze érezheted magad Tőlem. Időnként arra gondolsz, hogy elszakadtál Tőlem, valójában csak közelebb lettél vonva a Velem való egységben.

Leányom, most olyan erősre építem fel a bizalmadat, hogy Szavamat továbbra is hirdetni tudd az emberiségnek.  Ez egy nagyon fontos küldetés. Mivel ezekben az időkben, a sátán által, a démonok milliói szabadultak el, támadnak téged minden sarkon.  Az első emberek, akiket felhasználnak, a hívők lesznek, akik felsorakoznak, hogy az első követ vessék rád.

Ahogy az emberiség iránti Irgalmasságom nagy cselekedete egyre közeledik, úgy fogják a démonok is meggátolni az igazságot, és megakadályozni az embereket, a jó embereket, abban, hogy időt szánjanak Rám, amelyre szükségem van részükről, hogy megmentsem azon gyermekeim lelkét, akiknek egyáltalán nincs hitük. Ne engedd, hogy a kegyetlen rágalom, amely egyre szaporodik, elvonjon téged Munkámtól.

Most figyeljetek Próféciámra (Jövendölésemre). Minden egyes ember által, aki ebben az időben megbánja bűneit, emberenként három lélek menekülhet meg. Így gondoljatok erre. Az áldásokat, amelyeket az az ember kapná, aki a megbocsátást keresi, annak családja fogja megkapni. Minden lélek, aki most Hozzám imádkozik és kéri Tőlem a közvetlen családtagjai és barátai megmenekülését, Irgalmasságomban (kegyelmekben) bőségesen fog részesülni.

Az ima a ti megváltásotok, gyermekeim. Minél többet imádkoztok, annál jobban fogom a szíveteket megnyitni és Igazságomat felfedni (kinyilvánítani). Most annyira meg fognak szaporodni kegyelmeim, hogy hasonlónak ezen a földön még nem voltatok tanúi. Mégsem tudom kiárasztani ezeket a hatalmas kegyelmeket, hacsak nem kéritek ezeket.

Leányom, engedd, hogy figyelmedbe ajánljam, hogy a rosszindulatúság (gonoszság), amely meg fog rémiszteni téged, most az üzenetek egyre szélesebb körű támadásában fog megnyilvánulni. Ne foglalkozz vele. Csukd be a szemed. Dugd be a füled. Helyette imádkozz, hogy az ilyen lelkek megvilágosodjanak majd.

A kétségek, leányom, megpróbáltatások, amelyet nemcsak te, de szeretett követőim is megtapasztaltak. Habár ezek nyugtalanítóak lehetnek, mégis megengedem azokat, hogy ti mindannyian megerősödjetek az Irántam való szeretetetekben.

Most nyugodjatok meg, gyermekeim. Fogadjátok el Szavaimat. Úgy éljétek életeteket, ahogy Én azt elvárom tőletek. Családjaitokat mindenekelőtt, az első helyre helyezzétek. Miattam soha sem szabad elhanyagolnotok őket. Most csendes bizalommal imádkozzatok és legyetek biztosak abban, hogy Örök Atyám parancsára Próféciáim be fognak teljesülni. Ezek az események Atyám tökéletes időzítésének megfelelően fognak bekövetkezni.

Soha se feledjétek gyermekeim, hogy sok titok, amelyeket látnokaimnak adtam, és amelyek az elkövetkezendő eseményeket jövendölik meg, az ima által enyhültek.  Nagyon sok természeti katasztrófa lett elhárítva, Áldott Édesanyám iránt tanúsított odaadás által. Az Ő hívei sok földrengést, árvizet és cunamit hárítottak el, imáik által. Az imának nagyon nagy hatása lehet. Egy személy imái és szenvedése, egy egész nemzetet tud megmenteni. Ezt ne feledjétek.

Én minden gyermekemet szeretem. A hatalom, hogy egymást megmentsétek, a ti kezetekben van, gyermekeim. Ne feledjétek el, amit eddig mondtam nektek. Az ima a ti fegyveretek ebben a világban, a gonosz ellen. Az ima enyhíteni tudja a globális katasztrófákat.  Folyamatosan imádkozzatok a békéért a világban. Imádkozzatok egy könnyű átmenetért is, az Új Paradicsomba, a földön, amely mindazokra a gyermekeimre vár, akik a megváltásukat keresik.

Szeretett Jézusotok

A jövendőmondás (jóslás) nem Tőlem származik

2011. szeptember 21. szerda, 23:30
Leányom, ez az utazás egyre intenzívebbé válik számodra. Te már fel vagy készülve, sokkal jobban, mint bármikor is képes lehetnél erre. Ne aggódj küldetésed miatt, mert segíteni fog az emberiség nagy részének megmentésében. A te feladatod előre meg volt jövendölve, és a Mennyből van irányítva. Te vagy az eszköz. Én vagyok a te Mestered.

Ebben a legszentebb munkában sikered lesz, mert ez nem tud és nem is fog meghiúsulni. Időnként lehet, hogy nagyon csüggedt vagy, magányos és bátortalan. Fogadd ezt el. A te szenvedésed értékes lelkeket hoz nekem, haláluk pillanatában. Ezek a lelkek most érted imádkoznak. Örvendezz, mert ha látnád azt a szeretetet, amely feléd árad, akkor örömödben sírnál.

Szentjeim a Mennyben vezetnek és megvédenek téged a gonosztól, és ez által átmenetileg többször megkönnyebbülsz, amelyek meglepnek téged és örömet szereznek neked. Sohase kételkedj ebben a munkában. Ez az egyik legnagyobb küldetése Munkálkodásomnak a földön. Légy erős, bátor és magabiztos, de mindenáron maradj alázatos. A színpad már be van rendezve. Azok az események, amelyekről beszéltem, most fognak kibontakozni. Amikor ez bekövetkezik, akkor a bizalmad is visszatér. Mert meg fogod kapni azokat a bizonyítékokat, amelyekre szükséged van. Igen, néhány alkalommal a sátán félbeszakította ezt a munkát. Mindezt azért engedtem meg, hogy ez minden időben, biztosítsa alázatodat.

Dátumot ne tégy közzé. Ne kérdezd meg, hogy hogyan fog az emberek jövője alakulni, ha ezt kérik tőled. A jövendőmondás (jóslás) nem Tőlem származik. Az egyetlen jövő, amit Én kinyilatkoztatok, az gyermekeim lelki jólétére vonatkozik. Légy hálás azért, hogy ez a nagyon különleges ajándék neked adatott. Habár te ezt tudatosan sohasem kívántad, mégis már az első lélegzetvételedkor, erre a munkára voltál megalkotva, és végre is fogod hajtani Szent Szavaimat, egészen az utolsó lélegzetvételedig.

Indulj el az Én nevemben, szívedben szeretettel és örömmel, és segíts Nekem az egész emberiség lelkének megmentésében.

Szeretlek téged, drága leányom. Örömömet találom a szívből jövő szeretetedben, Irántam és szeretett Édesanyám iránt.

Jézusod

Bűnbocsánat

Meghatározott földrajzi hely jelzi az “észak”-ot és a “dél”-t, mégpedig az Északi-sark és a Déli-sark. De nincs olyan pont, mint “kelet” és “nyugat”. Nem számít, milyen messze megyünk kelet felé, sohasem érkezünk el oda, ahol a nyugat kezdődik, mert a “nyugat” meghatározás a “kelet” ellentétje. A kettő sohasem találkozik. Sohasem találkozhatnak, mert egymás ellentétjei. Amikor Isten a bűneinket olyan messzire veti tőlünk, mint amilyen messze van napkelet napnyugattól, akkor ezzel azt fejezi ki, hogy senki sem találhat rájuk többé. Isten ilyen bűnbocsánatot ad a megtérőnek.

2011. szeptember 21., szerda

“Aki bűnbe esik, az ember; aki szomorkodik a bűn miatt, az szent; aki dicsekszik a bűnnel, az ördög.” Ehhez a mondáshoz valaki még hozzátette: “aki megbocsát, az Isten.”

Modern inkvizíció (HAARP-GWEN-Chamtrails)

Az utóbbi időben egyre többen panaszkodnak időjárás függetlenül fejfájásra, üresség érzetre, dekoncentráltságra, depresszióra és fáradékonyságra. A látszólag ok nélkül jelentkező, főleg agyi zavarok - a hipochonderek kivételével (azok akkor is betegek, ha nincs rá okuk) - a legtöbb embernél egyre gyakoribbakká válnak, aminek csak részleges okai, a égbolton keresztbe-kasul húzódó USAF vegyi permetezés látványos mintái, és az ezekből alászálló, és kimosódott vegyi anyagok. Az elmúlt héten érte el a Földet egy "M" osztályú napkitörés sugárzási felhője. Sokan érezték a hatását, mert a nagyenergiájú részecskék erőteljes elektromágneses alacsony-frekvenciás sugárzást okoznak. Mivel a Föld gravitációs mezeje, az elmúlt 10.000 évben 2/3-ára csökkent, az ózonpajzs, és ezzel együtt a gyilkos erejű kozmikus sugárzást elnyelő védőréteg hatásossága is csökkent. Az egyre szélesebb körben ismerté váló másik ok, az elektromágneses hullámokkal létrehozott tudatmódosítás.

A Teremtő célja, hogy az élőlények harmonikusan rezonáljanak a természetes frekvencia lüktetésére, de fogalmazhatunk úgy is, hogy az élet kialakulásakor, alkalmazkodott az elektromágneses sugárzási viszonyokhoz. Az ionoszféra és a földfelszín közötti üregben az amerikai kormányok, "tudósok segítségével" manipulálják HAARP állomásaikkal (Nagyfrekvenciás Aktív hajnali Research Program) az időjárást és a természetes Schumann-frekvenciát. Ezek az állomások elküldik koncentrált sugárzási teljesítményüket felmelegedést okozva az ionoszféra bizonyos részein, amely visszaverődve ELF hullámokat generál. A célzott területeken, a geomérnökök hangulatváltozásokat hoznak létre emberek millióiban.
64 elem hozza létre a föld modulációs (moduláció=a vivőfrekvencia képessé tétele információ hordozására) variációit. A "Föld természetes agyi ritmusa" ezekkel válik kiegyensúlyozottá. Ezek ugyanazok ásványi anyagok, mint a szervezetben a vörös vértestekben. Szoros összefüggés van a vér és a geomágneses hullámok között. A HAARP működése és természetes Schumann- hullámok egyenlőtlensége geomágneses hullámokat kelt, és megzavarja bioritmust. Ezeket a természetes geomágneses hullámokat váltják le, a mesterségesen létrehozott, alacsony frekvenciájú (VLF) földi hullámok, amik a "GWEN tornyoktól", és más mostanában épült hasonló létesítményektől érkeznek (pl. NATO "radarok").
Az agyunk rendkívül érzékenyek minden olyan technológiára, amely ELF hullámokat küld ki, mert azonnal elkezd rezonálni a külső jellel, egyfajta "villa-berezgető" hatást kiváltva.

Dr. Andrija Puharich kísérletei közben felfedezte, hogy a 7,83 Hz-et (föld pulzusszám) előállítva, a kísérletben résztvevő személy jól érzi magát. A 10,80 Hz zavart viselkedést, a 6,6 Hz depressziót okoz. Puharich változást idézett elő ELF hullámokkal, törést okozva az RNS-és DNS hidrogénkötésekben, hogy a személy magasabb vibrációs rátát érjen el. Azt akarta, hogy a célszemély lépjen túl a lelki 8 Hz-es agyhullámfrekvencián, és felerősítsék a "psi" jelenségeket. James Hurtak, aki egyszer Puharich mellett dolgozott, könyvében írt a "kulcsokról", amelyek hidrogénkötések törését idézi elő a felvett vibrációval.

A Föld be van csomagolva egy fánk alakú mágneses mezőbe. A kör alakú vonalak (fluxusok) folyamatosan érkeznek az Északi-sarkra és jelennek meg a Déli-sarkon. Az ionoszféra, az elektromágneses hullámok karmestere. 100 km-re a föld felett van egy réteg, az elektromosan töltött részecskéket elzáró pajzs, ami megvédi a felszínt a napszéltől. A természetes hullámok kapcsolódnak a légkör elektromos aktivitásához. Összességében, ezek a hullámok "a Schumann Rezonancia" frekvenciájában, legerősebben a 7,83 Hz-en, és felharmonikusaiban érzékelhetők. Ezek az (ELF) hullámok a "föld agyhullámai", spektrumukban megegyeznek a mi agyhullámainkkal.

GWEN (Ground Wave Emergency Network) adók 320 kilométerenként (200 mérföld) vannak elhelyezve az USA-ban lehetővé téve bizonyos frekvenciákkal igazgatva a geomágneses-térerősséget az egyes területeken. A VLF 150 és 175 kHz tartományban működnek, de kibocsátanak URH hullámokat is, a 225 - 400 MHz tartományban. A VLF jelek körbeutazzák a földet. A GWEN állomás továbbítja körkörösen akár 500 km-re (300 mérföld) is a jelet. A teljes GWEN rendszer részei, (adatforrástól függően), az 58-ról, a tervezett 300 adóval lefedni az Egyesült Államokat. A tornyok mindegyike 30-150 m (300-500 láb) magas. A rádió-hullám energiája nagyon nagy távolságokban is érzékelhető a földön. Az USA fürdik ebben a mágneses mezőben, amely akkor is eléri az elme-vezérelendő célszemélyt, ha 150 m mélyen "lement a pincébe". Az egész mesterséges föld-hullám kiterjed az USA-ra, de kiépítése Európában is folyamatban van. Könnyebb elme-szabályozni és hipnotizálni azokat, akik rendszeresen mesterséges elektromágneses hullám sugárzásának vannak kitéve. A GWEN adók számos más funkciót betöltenek, beleértve az időjárás, az elme, a viselkedés és a hangulat ellenőrzés kontrollálását.

Ezek a HAARP rendszerek együtt működnek az orosz "Woodpecker" (harkály) adókkal, melyek hasonlóak a HAARP-hoz. Az oroszok nyíltan kivitték a "piacra" egy kisebb változatát az "időjárás-tervezés" nevű rendszernek ami elvégzi az időjárás finomhangolását több mint 200 mérföldes körben, és ugyanúgy "dolgozik", mint a GWEN egység. Egy működik a moszkvai repülőtéren is. A GWEN tornyok hatalmas energiát lőnek a légkörbe, szinkronizálva a HAARP-al.

Felvetődik a kérdés, hogyan lesz elektromágneses sugárzás segítségével például eső?

Láthatatlan hatalmas vízfolyók hömpölyögnek gőz formájában a sarkok felé az alsó légkörben. Ezek rivális áramlását képezik az Amazonas folyónak, és 670-770 km-es (420-480 mérföld) szélességben, 7800 km-es hosszon "csordogálnak". Ezek 3 kilométeres magasságban a föld felett szállítanak kb. 150 kg mennyiségben vizet másodpercenként. Jelenleg 5 légköri folyó található mindkét féltekén. Hatalmas árvíz jöhet létre felduzzasztásukkal. Nehéz megállapítani manapság, hogy hol, mi miért történik az időjárásban! Mindezek ismeretében érdemes elgondolkodni, hogy egyes helyeken miért pusztít az aszály, vagy miért önti el a víz a vetéseket?
Mivel kapcsolódik a témához, a vegyi-permetezések nyomán keletkező ökölnyi jegekkel pusztító jégverések sem olyan érthetetlenek, mert a cseppképző mikroszkopikus méretű porszemcsék felületén nem csak vízcsepp alakítható ki, de kicsit feljebb permetezve jégkristály is!

Csak érdekességként, a GWEN tornyok, a Missouri és a Mississippi folyók mentén, az északra eső területeken voltak bekapcsolva, talán gúnyból, 40 napra és 40 éjszakára kifigurázva az özönvizet. Ezek együtt, létrehoznak egy több ezer kilométer hosszon áramló "folyót" az égen, ami a sarki jég-sapkánál bukik alá, manipulálva az ún. "jet-stream" (sugáráram) áramlást. Ezekkel a "folyókkal", manipulálásukkal okoznak 120-150 milliárd dolláros mezőgazdasági károkat, veszteségeket, és kombinálva a HAARP rendszerekkel, összpontosítva a törésvonalakra, földrengéseket, mint a legutóbbi igen nagy, 8,9-9-es erősségű Japán-földrengést is!
E "rendszerek" szorosan kapcsolódnak a biológiai hadviseléshez is, mert, a bizonyos vegyületek is átalakíthatók, "aktválhatók" velük, szoros összefüggést mutatva védőoltásokkal, gyógyszerekkel, és élelmiszerekbe kevert "adalékanyagokkal"!

Nagyobb árvizek az USA-ban: Link

/Tulok/