„A
tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért
jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” – János evangéliuma
10:10
Sokáig tanakodtam, hogy írjak-e erről a
felkavaró esetről, mert meg kell vallanom, ezúttal számomra is nehéz
volt meglátni a napot a felhők mögött, pedig általában elég könnyen
megy, de aztán rájöttem, hogy nem minden helyzetben ez az én feladatom.
Illetve akármilyen kifordult világban élünk is, „nincs olyan rejtett
dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék”Máté 10,26 és mint láthatjuk, erre nem mindig kell az utolsó ítéletig várni.
A LiveAction és a DailyWire tehát a következőkről számolt be:
Az úgynevezett „méltóságos halál” hívei
nem veszik számításba, hogy bizonyos esetekben az orvosok vagy a család
önző érdekektől motiválva is kezdeményezheti az eutanáziát.
Hollandiában sajnos ennél is messzebb mentek az érintettek, amikor egy
idős nőn akarata ellenére hajtottak végre eutanáziát, mert a családnak
már terhes volt gondoskodni a betegről.
Én ezt mondjuk nem eutanáziának, hanem
gyilkosságnak hívnám, de maradjunk a sajtó által használt kifejezésnél,
bár a helyzetet ez egy cseppet sem szépíti meg.
A LiveAction szerint a demenciában
szenvedő 74 éves nő korábban említette néhány embernek, hogy „ha eljön a
megfelelő idő” vállalná az orvos közreműködésével végrehajtott
öngyilkosságot. Közben demenciája fokozatosan rosszabbodott, azonban
sohasem tett hivatalos nyilatkozat, amiben beleegyezését adja az
eutanáziához, időközben pedig az állapota meghaladta azt a pontot, ahol
ez lehetséges. Orvosa ekkor kijelentette, hogy a nő „elviselhetetlenül
szenved” és elvégezte az eutanáziát.
A LiveAction így foglalta össze a szomorú esetet:
A nővel nem tudatták, hogy mi fog történni, azzal indokolva eljárásukat, hogy „nem akarnak szükségtelen aggodalmat okozni”. Kávéval kínálták, amibe belekeverték az altatót, a nő azonban ezt nem volt hajlandó meginni, majd fizikailag harcolni kezdett az orvossal, aki megpróbálta végrehajtani az eutanáziát. Annyira keményen küzdött, hogy az orvos felszólította a családtagokat, hogy fogják le, amíg ő elvégzi az eutanáziát.
Az ügyben vizsgálódó orvosi bizottság
felmentette az orvost az etikai vádak alól, azzal érvelve, hogy
jóhiszeműen járt el, a döntést azonban felülbírálta a Regionális
Eutanázia Felügyeleti Bizottság, amely kijelentette, hogy az orvos
eljárása etikátlan volt és öt másik hasonlóan felkavaró esettel együtt
ki fogják vizsgálni.
Jelenleg semmilyen bizonyíték nem áll
rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy mentális képességeinek birtokában a
nő valaha kifejezését adta volna annak, hogy meg akar halni, arra
viszont igen, hogy élni akart. Voltak rossz napjai, amikor azt kívánta,
bárcsak meghalna, míg más napokon élni akart.
A „méltóságos halál” támogatói szerint a döntés veszélyezteti azokat a demenciában szenvedő betegeket, akik meg akarnak halni.
Veszélyezteti? Mitől? Az élettől?
„Legalább tisztán látunk,” nyilatkozta Bert Keizer, egy holland eutanázia létesítmény orvosa. „Azok számára, akik előrehaladott demenciában szenvednek, de saját akaratukból meg akarnak halni, ez egy negatív döntés, mert ha már nem tudják jelezni, hogy még mindig meg akarnak halni, az eutanáziát csak akkor végezhetik el rajtuk, ha önszántukból megisszák az altatót.”
Tavaly 83 mentális betegségben szenvedő embert öltek meg ilyen módon Hollandiában.
http://idokjelei.hu/2018/08/hollandiaban-eroszakkal-hajtottak-vegre-eutanaziat-egy-idos-non/
http://idokjelei.hu/2018/08/hollandiaban-eroszakkal-hajtottak-vegre-eutanaziat-egy-idos-non/