2023. február 10., péntek

Mert…

… „jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal.” (Tób 12,8)

Isten a világot saját dicsőségére teremtette, ennek szolgálata a mi feladatunk is, és az üdvösségre való meghívásunk is Isten dicsőségének, azaz tökéletességének boldogító szemlélésére szól. De miért akarja Isten, hogy böjtöljünk, alamizsnálkodjunk? Miként szolgálja ez az ő dicsőségét?

Az elhomályosult értelem, a rosszra hajló akarat és a rendezetlenné, azaz nem alárendelten, hanem az értelemtől függetlenül, annak ellentmondóan működő alsóbb képességek, a test uralma a lélek fölött az eredeti bűn következményei, amelyek gyakran megakadályoznak bennünket Isten szolgálatában, abban, amiért Isten megteremtett bennünket. A rendezetlen emberi képességek alárendelése az értelemnek és akaratnak Istenért, az ő kegyelmével helyrehozzák, ismét Isten dicsőségének szolgálatába állítják azokat.

A helyreállítás eszközei a Rafael – azon hét szent angyal egyike, akik készen állnak arra, hogy az Úr fönséges színe elé lépjenek (Tób 12,15) – által jónak mondottak: az ima, a böjt, az alamizsna és az igazság.

És hogy mit jelent ebben az összefüggésben az utolsónak szereplő igazság? Azt, ami minden helyreállítás kezdete: annak az alapvető igazságnak elismerése, hogy teremtményként teljesen alárendeltek vagyunk Istennek és önmagunkban elégtelenek. Inkább nem vagyunk, mint vagyunk hozzá képest. Ez az igazság fejeződik ki az ószövetségi bűnbánóknál a hamuba ülésben és önmaguknak hamuval való megszórásban is. Ez az ember igazság szerinti helyzete. Ezért indul a nagyböjt ugyanezzel a hamuval való meghintéssel. Csak ezen az alapon van bármi értelme a többi önmegtagadásnak, böjtnek, alamizsnának. Ha ez nincs meg benne, lehet az önmegtartóztatás természetes eszköz egy cél elérésére, ahogy például egy sportoló étkezésben mutatott önfegyelme a jobb teljesítmény érdekében, de ennek semmiféle természetfölötti célja, így ilyen következménye sincs. Ha ez viszont megvan benne, akkor az embert kegyelem szerinti új helyzetéhez segíti.

Az alamizsna a természetes rend szerinti igazságosságon túlmutató természetfeletti jóvátétel, mert az Isten szeretetéért szétosztott anyagiak arról szóló bizonyságok, hogy még azok a javaink is, amelyekért verejtékesen megdolgoztunk, Isten ingyenes jótéteményei, ahogy mindenünk az. És a róluk való lemondásban ugyanaz az Isten dicsőségére irányuló törekvés nyilvánul meg, ami a böjtben. Az alamizsna “megment a haláltól és megtisztít minden bűntől” mert az alamizsna révén közvetlenül is részt veszünk Isten életet fenntartó gondviselő ingyenes szeretetében, és ezáltal különösen is megvalósul istenképiségünk és hasonlatosságunk. A böjttel és alamizsnával rendezett képességek, értelem és akarat szükségesek ahhoz, hogy megadjuk Istennek a bűnbeeséssel tőle elvett dicsőséget, amivel tartozunk neki. Ez a rendezettség azért dicsőíti meg Istent, mert a teremtésünkkor általa alkotott állapothoz közelít bennünket, és ez az állapot Isten „képe és hasonlatossága” bennünk, az Ő, teremtésünkben is megvalósuló tökéletességének, dicsőségének megnyilvánulása.

Előböjti időszakban vagyunk. Most kell átgondolnunk és felkészülnünk arra, hogy mivel tudjuk legjobban megdicsőíteni Istent a negyven nap alatt. Mi az, ami Isten teremtő szándékának bennünk való megvalósulásához közelít bennünket, ezáltal Isten dicsőségét leginkább szolgálja?

„Dicsőítsétek Istent és valljátok meg minden élőlény előtt azért a jóért, amit velünk tett. Áldjátok és dicsőítsétek nevét. Isten tetteit hirdessétek és ne szűnjetek megvallani. A király titkát jó elrejteni, Isten tetteit azonban föl kell fedni és meg kell vallani. Tegyétek a jót és akkor a gonosz nem árthat nektek. Jó az imádság böjttel és az alamizsna igazsággal. Többet ér a kevés igazsággal, mint a sok igazságtalansággal. Jobb alamizsnát adni, mint aranykincset gyűjteni. Az alamizsna megment a haláltól és megtisztít minden bűntől. Akik jótékonykodnak, életet nyernek: de akik bűnt és igazságtalanságot cselekszenek, ellenségei saját maguknak.” (Tób 12,6-11)

https://invocabo.wordpress.com/2023/02/10/mert/

A BKP felszólítja a cseh és morva püspököket, hogy radikálisan utasítsák el a szinodális utat

 

A Cseh Püspöki Konferencia tisztelt Tagjai!

Minden józan ítélőképességű ember azt feltételezné, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy az egyház számára Isten törvényei és parancsolatai a fontosak, nem pedig az LMBTQ antitörvények. Az is világos, hogy az eretnek és Isten törvényeinek felszámolója nem lehet tagja még külső egyházi szervezetnek sem, nemhogy Krisztus titokzatos Testének, tehát Krisztus élő egyházának tagja. Nektek, mint az apostolok utódainak, kötelességetek elsősorban Krisztus evangéliumát és Isten törvényeit védeni. Ha azonban valóban igazhitű püspökök vagytok, akkor azt is tudjátok, hogy az evangélium arra adatott, hogy a nép üdvözüljön. Itt azonban valaki a covid, az ökológiai és – a szinodális út leple alatt – a szodomita antievangéliumot hirdeti. Ez a valaki nyilvánosan a katolikus egyház fejeként lép fel és Szentatyának – tehát Krisztus földi helytartójának – hívatja magát. Ez azonban égbekiáltó istenkáromlás és gúny! A pápaságnak ez a bitorlója belőletek eladható szajhákat csinál, akik a saját egójukat és a karrierjüket féltve, elárulják Krisztust, valamint a lelküket, és becsapott katolikusok tömegeit taszítják az örök kárhozatba.

 

A kompromittált Cseh Püspöki Konferencia (CSPK) tisztelt Tagjai! Ébredjetek fel végre a lelki delíriumból. Nézzetek szembe az igazsággal és tartsatok igaz bűnbánatot. Kötelességetek, hogy ebben ti legyetek a példa minden pap és hívő számára. Ne engedjétek, hogy az ún. szinodális úttal az egyház az LMBTQ pöcegödrévé váljon annak minden mocskával. Ez a Bergoglio arra kényszerít benneteket, hogy átkonvertálódjatok, mégpedig Krisztus apostolaiból szodomita istenkáromlókká és az LMBTQ üdvözlőivé váljatok. Konkrétan így nyilatkozott a pápaság bitorlója január 24-én a nemzetközi sajtó számára. Ő a maga szektájában nem tűr meg senkit, aki ne vetné alá magát az ő despota diktátumának.

Ti azonban nevezzétek az igazságot igazságnak, a hazugságot hazugságnak és az eretneket eretneknek. Ha azonban valamelyik cseh püspök azt az abszurd képtelenséget állítja, hogy minden eretnekség ellenére Bergoglio rendes pápa, akkor ezzel azt árulja el, hogy maga magát már kizárta az egyházból és magára ipso facto exkommunikációt vont.

Mindenki számára teljesen világos az is, hogy kit szolgál a CSPK elnöke, Jan Graubner. Tudatosítsátok, hogy drága Dominik bíboros, František Radkovský püspök, Jan Baxant püspök, Vojtěch Cikrl püspök. Ráébredtetek, hogy végül is kit szolgáltok? Ezt a kérdést teszi fel nektek minden őszinte katolikus is, akik nem akarják az egyházban az LMBTQ erkölcstelenség diktátumát. Ugyanígy mi valamennyien azt is kérdezzük tőletek: Krisztust vagy az antikrisztust szolgáljátok? Krisztus útján vezetitek-e lelkeket az menny örök honába? Vagy az ún. szinodális úton vezetitek őket az örök kárhozatba?

A Cseh Püspöki Konferencia feje Jan Graubner, aki a szodómia propagátora és a 2023. február 5-12. között Prágában tartott LMBTQ-sabbath főszervezője. A szodomita sabbath elkendőző manővere a szent liturgiával való visszaélés. Arra február 8-án kerül sor a prágai katedrálisban és ezt az Isten és az egyház elleni bűntettet szentesítő lepelként kell szolgálnia. Ott a szent apostolok, vértanúk és egyházatyák maradványainak kincseskamrája felett kell beteljesednie ennek az Isten és az Ő törvényei elleni lázadásnak. A prágai katedrális az a hely, ahol a szentek és vértanúk legtöbb maradványa van összegyűjtve.

Nektek, drága Püspökök, kötelességetek leleplezni és nyilvánosságra hozni ezt az ún. szinodális út általi árulást, amely az egyház lelki önfelszámolása. Kötelességetek, hogy Krisztus útjára álljatok, Krisztus evangéliumának útjára és az Ő parancsolatainak útjára. Csak így tudjátok magatok és a rátok bízott lelkek számára biztosítani az örök üdvösséget.

Ezért tegyétek meg azt a radikális lépést, amely nélkül nem lehet elérni az üdvösséget. Nyilvánosan utasítsátok el a hamis és önfelszámoló szinodális utat. Tagadjátok meg és határolódjatok el annak megalkotójától, aki Bergoglio Ferenc!

Közöljétek az egyház valós állapotát, és azt, hogy az egyháznak mostanság nincs pápája! Az, hogy Bergoglio elbitorolta és megszállás alatt tartja a pápai hivatalt, semmit nem változtat ezen a dolgon. A valóság az, hogy az egyháznak nincs pápája, sede vacante állapot van. Mondjátok ezt ki világosan és ezt követően tegyétek meg az igazság radikális lépését – határolódjatok el az érvénytelen pápától. Az objektív valóság a sede vacante állapot addig, amíg az egyháznak nem lesz igazhitű, azaz érvényes pápája.

Amíg elismeritek Bergogliot, addig átok alatt vagytok. Az megbénít benneteket és nem vagytok képesek látni az igazságot és nem vagytok képesek harcolni az igazságért! A tragédia az, hogy amennyiben ennek az elhatárolódásnak a radikális lépését nem teszitek meg, az egész cseh nemzetre és egész Európára kiterjesztitek az átkot. Ismét tudatosítanotok kell, hogy Bergoglio a Teremtő Isten és az egész tízparancsolat elleni lázadás állapotában van. Kanadában nyilvánosan odaszentelte magát a sátánnak. Ő már korábban trónra emelte Pachamama démont a katolikus egyház legfőbb templomában. Hiperaktív módon juttatja érvényre az olyan bűntetteket, amelyek az egyház és az emberiség elleni bűntettek. Mindenki számára világos, hogy ez az antikrisztus lelkével bíró Júdás nem pápa. Ti magatok is tudjátok ezt, ám eddig még nem voltatok képesek megtenni az elhatárolódás történelmi lépését. Éppen az érvénytelen pápától való elhatárolódás az élő hit megnyilvánulása és az igaz bűnbánat jele, valamint az üdvösség feltétele. Ezen radikális lépésetek precedenssé kell hogy váljon az egész katolikus egyház megmentésében.

Váltsátok le a CSPK elnöki funkciójából Graubner érseket. Ő – a szodómia propagátoraként – hordozza a felelősséget a szodomita találkozó miatt Prágában. Ezzel magára vonta ipso facto a látható egyházból való kizáratás büntetését, ám egyidejűleg Isten anathémáját is, a Krisztus titokzatos testéből való kizárást a Gal 1,8-9 alapján. Ezzel Isten átkát vonta magára és lelki pestisként cinikus módon beborítja azzal egész Csehországot. Prágából kell ennek a pestisfertőzésnek kiterjednie egész Európára. Egészen az európai kontinens fizikai kiirtásáig kell előrehaladnia.

Graubneren és Bergoglion Isten sokszoros anathemája – átka ül.

A Bizánci Katolikus Patriarchátus, pusztába kiáltott szóként ezennel felszólítja a püspöki konferenciák valamennyi elnökét, hogy utasítsák vissza részvételüket a szinodális önfelszámolásban, amelybe belerántják saját magukat, az adott országban működő egyházat és a nemzetüket. A találkozó valamennyi résztvevőjére, de főként a püspöki konferenciák elnökeire, akik részt vesznek ezen a szodomita sabbath-on, az egyházból való kiátkozás hull és Isten anathémája, átka.

Részvételükkel nyilvánosan kinyilvánítják Krisztus és az Ő evangéliumának elárulását és hogy nyilvánosan az egyház és saját nemzetük önfelszámolásának útja mellett döntöttek.

Honorius pápa a következő indokkal lett kizárva az egyházból: „A tévtanítás fellobbanó lángját, ahogy az az apostoli tekintélyhez illett volna, nem oltotta el, hanem hanyagság által támogatta”. A pápaság bitorlója, Bergoglio, nem csak hanyagság által, hanem aktív módon szítja a tévtanítás lángját az LMBTQ legalizációja által. Ebben a bűntettben részt vesz Graubner érsek is a Szinodalitásról szóló zsinat ún. kontinentális találkozójának szervezése által Prágában. Mindketten ezért magukra kiátkozást és anathémát hívtak le.

A Cseh Püspöki Konferencia tisztelt Képviselői! Elérkezett a szinodális úttal való szembeszállás történelmi pillanata. Ez egyben az érvénytelen pápától való elhatárolódást is jelenti és egyidejűleg egy igaz reform meghirdetését is, amely friss új vért önt a papság és Isten népének ereibe. Ennek a lelki reformnak az igaz bűnbánaton kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy el kell szakadni a bűn, a hazugság és a rossz útjától. Krisztus, Isten törvényei és az üdvösség útjának igaz elfogadása kell hogy elkövetkezzen. Senki másban nincs üdvösség! A szinodalitás hamis útja a katolikus egyház elleni legnagyobb bűn, mivel fokozatos átmenetet jelent a sátánista New Age antiegyházba. Az a démonokat tiszteli és Isten törvényei helyett ott az LMBTQ antitörvényei vannak érvényben.

A Bizánci Katolikus Patriarchátus egyidejűleg a valamennyi kontinensen élő valamennyi püspöki konferenciához fordul: határolódjatok el az érvénytelen pápától, Bergogliotól és hagyjátok el az általa hirdetett hamis utat. Maradjatok a sede vacante állapotában egészen addig, amíg nem lesz igazhitű és érvényes pápa választva. Az majd megújítja Krisztus útját, amely az örök üdvösséget biztosítja.

Csehország tisztelt Püspökei! A legkorosabb tagokhoz fordulok, Radkovsky püspökhöz és Duka bíboroshoz, hogy álljanak a kezdeményezés élére és vegyék magukra a felelősséget az egyház eme történelmi jelentőségű és szükséges reformja miatt Csehországban.

A megmenekülés és az áldás akkor átterjed a csehországi egyházról az egész katolikus egyházra. Ebből ered majd a megmenekülés az egész emberiség számára. Ez a ti Istentől kapott feladatotok. Ti mindketten, más őszinte és bátor püspökökkel együtt, viselitek a felelősséget, de ti nyeritek a jutalmat is ezért a megújító folyamatért az egyházban. A Bizánci Katolikus Patriarchátus pusztában kiáltó szóként egy pásztorlevél vázlatát adja közre, mégpedig a cseh egyház számára:

Drága Testvéreink a püspöki szolgálatban, Papok, Szerzetesek és minden őszinte Katolikus Cseh- és Morvaország szerte! Elérkezett az idő, nekünk pedig kötelességünk Isten előtt és előttetek igaz bűnbánattartást kezdeni, amire benneteket is hívunk. Ezen bűnbánattartás lényege az igazságot igazságnak, a hazugságot hazugságnak, az eretnekséget eretnekségnek nevezni, a szinodális utat pedig annak, ami valójában, hamis útnak. Ugyanígy az érvénytelen pápát is érvénytelennek kell nevezni. Kötelességünk megmondani nektek az igazat, hogy a katolikus egyháznak most nincs pápája. Miért? Azért, mert azt, aki elárulta Krisztust és szembeszegült Isten törvényeivel, nem lehet pápának tartani. Bergoglio Ferenc egy sámán által odaszentelte magát Kanadában az ördögöknek. Ő nem Krisztus földi helytartója és nem is lehet az. Az önfelszámoló szinodális utat szorgalmazza, amely eltörli Isten parancsolatait és törvényeit. Célja az LMBTQ erkölcstelenség egyházi legalizálása! Maga Bergoglio Ferenc Isten anathémáját, tehát átkát hívta le magára és kirekesztette magát az egyházból. Ő emiatt nem Péter apostol utóda és nem is lehet az. Tisztelt Katolikusok! A Katolikus egyháznak nincs pápája. A sede vacante-nak nevezett állapot áll fenn.

Ezennel mi, a CSPK püspökei arra kérjük a Papokat, hogy a mai naptól kezdődően már ne említsék az érvénytelen pápa, Ferenc nevét a szent liturgiában. Azok a Papok, akik a liturgiában továbbra is kijelentenék az érvénytelen pápával, Ferenccel való egységet, azok ezáltal elszakadnának Krisztus egyházától és betagozódnának a bergogliánus szektába.

A hívek figyelmeztessék az ilyen papokat, esetleg tudassák azok nevét a megyés püspökkel.

Kijelentjük azt is, hogy a szodómia és az egyház szinodális önfelszámolásának szorgalmazása miatt Jan Graubner érsek Isten anathémáját – átkát vonta magára, ami az egyházból való kiátkozással (exkommunikáció) jár. Felszólítjuk a papokat és a híveket, hogy határolódjanak el tőle. Azokra, akik támogatni fogják őt és egységben lesznek vele, ugyancsak Isten anathémája hull és kiátkozás (exkommunikáció).

Továbbá mi, a CSPK püspökei felszólítunk benneteket arra, hogy már most kezdjétek el az igaz reformot, tehát hogy amellett döntetek, hogy életeteket Krisztus útjára építitek, amely Krisztus felszólításával kapcsolódik egybe: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt 16,24) Figyelmeztetünk arra is, hogy egy reform sem kezdődhet imádság nélkül.

Az imádság által Istentől jövő világosságot és erőt kapunk. Minden őszinte katolikus, aki szívén viseli a lelkek üdvözülését és az egyház igaz reformját, vezesse be imaprogramjába a rendszeres imaórát 20 és 21:00 között. Ehhez a rózsafüzér imát ajánljuk. A buzgó apostoli lelkeket arra hívjuk, hogy szenteljék oda Istennek a nap egy tizedét, tehát 2,5 órát naponta a belső imádságra. Különösen is a nyugdíjas nőtestvérekhez fordulunk és azokhoz a személyekhez, akiket nem köt munkahelyi kötelesség, hogy vegyék magukra ezt az imakötelezettséget. Az imádság és a böjt a legerősebb fegyver. Tartsatok televízió-, okostelefon- és szociális háló-böjtöt, ne keressetek fölösleges, sőt kártékony információkat az interneten. Ugyanígy arra hívjuk az összes papot és buzgó laikust, hogy kezdeményezzenek minden plébánián legalább egy imacsoportot, ami 23 emberből áll. Mindenkinek lenne egy saját imaórája, amikor egész héten keresztül imádkozna. Az ideális a szüntelen imádság lenne, amit négy, egyenként 23 főből álló imacsoport alkot, akik hetente váltják egymást. Ez a négy csoport alkotja az imaőrséget.

Mindenki, aki ezen a módon bekapcsolódik a lelki harcba, ezzel az egyház igaz reformját segíti elő, ám a legtöbbet ő maga nyeri. Isten ígéretet ad arra, hogy meghallgatja azokat, akik éjjel és nappal kiáltanak Hozzá (Lk 18). Mennyivel inkább meghallgatja őket, ha az egyház megújulásáért és a nemzet megmeneküléséért kiáltanak.

Drága Hívek Cseh- és Morvaország szerte! Nem hallgathattunk tovább, mert Krisztus elárulása és Isten törvényeinek még az egyház legmagasabb képviselői általi megtaposása is átkot von le és ezáltal a nemzetek genocídiumát.

A Cseh Püspöki Konferencia nevében

Dominik Duka bíboros

František Radkovský püspök

 

Letöltés: A BKP felszólítja a cseh és morva püspököket, hogy radikálisan utasítsák el a szinodális utat