2023. szeptember 29., péntek

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepe

SZENT MIHÁLY
Az angyalok életéről nincsenek az emberekéhez hasonló életrajzi adatok. Az ő életük más formában valósul meg. Történetük a teremtéssel kezdődött, ők lettek a legtökéletesebb teremtmények. Kegyelembe öltöztek - tanítják atyáink - és próbára lett téve hűségük. Szabad akaratuk lehetővé tette a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást. A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett.
A szenthagyomány Mihályt teszi meg a nagy harc vezérévé, ebben a harcban a bukott angyalok le lettek taszítva a mennyből (Jel 12, 7-9).
Mózes testét halála után angyalok temették el ismeretlen helyre (MTörv 34, 5-7), nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék. Mihály főangyal volt az, aki viaskodott a Sátánnal, védve Mózes testét (Júd 1, 4-10).
Ő az az angyal, aki Dánielnek megviszi a hírt a szabadulásról és az óvásról (Dán 10, 21- 11, 1; Dán 12, 1-4).
495-ben Dél-Itáliában, Apuliában megjelent, ettől kezdve ott, Garganó hegyén kegytemplom várja a búcsújárókat.
Nagy Szent Gergely pápának is megjelent Hadrián császár mauzóleuma felett, jelezve a nagy pestis járvány végét. Ma az Angyalvár tetején látható ércszobra figyelmeztet minket Mihály jelenésére.
Franciaországban is híres búcsújáróhely alakult ki a Mont-Saint-Michel sziklatömegén. Már 966-ban bencés apátságot alapítottak itt Szent Mihály tiszteletére.
Lovagrendek tisztelték védőszentjüknek, hadseregek hímezték képét zászlóikra (például 955-ben a magyarok ellen Lech mezején), az Egyház is segítségül hívja a rossz elleni küzdelemben (Ef 6, 11-17).
Példája:
Segíts a rossz elleni küzdelemben!
SZENT GÁBOR FŐANGYAL
a Szentírás szavai szerint az Úr előtt álló hét főangyal egyike (Tób 12,15; Lk 1,19). Láng-követek ők, akik az emberiséget irányítják. Szerepüket hasonlítják a hétágú gyertyatartóhoz, Isten világosságát terjesztik a történelem szentélyében. Jelképezik a Szentlélek 7 ajándékát, vagy a 7 szentséget.
Szent Gábor szerepe: a hívatottaknak Isten terveit hírül vitte.
Dánielnek megjelent a fogság idején, s megmutatta az üdvtörténet fejlődését, a nagy birodalmak harcait és pusztulását, Izrael szabadulását, és a Messiás eljövendő országát. Megmagyarázta Gábor főangyal Dánielnek a különböző látomások értelmét. (Dán 8, 16-26; Dán 9, 21-27)
Zakariásnak megjelenve a főangyal a jeruzsálemi templomban hírül adta Keresztelő Szent János születését és a megváltás elérkeztét (Lk 1, 11-20). Magáról elmondja ekkor, hogy az Úr színe előtt áll.
Názáretben Máriánál megjelenve a Megtestesülést jelentette be. Magáról ekkor semmit sem mondott, Lukács evanelista nevezi Gábornak. Szavait idézzük minden "Üdvözlégyben". (Lk 1, 26-45)
Ünnepe a II. Vatikáni Zsinatig március 24-én volt. és a Zsinat tette egy napra a három ismert nevű angyal ünnepét.
SZENT RAFAEL ANGYAL
Egyike a hét angyalnak, aki mindig kész arra, hogy az Úr színe elé lépjen. A Bibliában csak Tób könyvében szerepel.
Az ifjú Tóbiás kisérője. (Tób 12, 15) Segít nehéz helyzetekben, gyógyít, ártalmatlanná tesz démont.
A zsidó irodalomban mint angyalfejedelem, vagy trónálló angyal jelenik meg, így a Kumráni leletekben is. A keresztény hagyomány a főangyalok közé sorolja és az úton levők védelmezőjét látja benne.

 

Hogyan lesz az emberből humanoid

A világon minden Isten akarata szerint történik

 

1.
Nem azon múlik, aki igyekszik, hanem egyedül a könyörülő Istenen (v. ö. Róm 9,16)

A zsinati szekta legújabb botrányai nem csak általános felháborodást, hanem mozgolódást is kiváltottak az ú. n. tradicionalista oldalon. Szinte minden megszólaló egyetért abban, hogy „ez így nem mehet tovább”, tenni kell végre valamit Bergoglio és co. rombolásai ellen.
Még a német ú. n. szedesvakantista einsicht-aktuell.de oldal, mely a legkorábban ébredő katolikus médiumok közé tartozik, is most, a legutóbbi számában tett közzé egy felhívást, melyben összefogásra szólította fel a megmaradt katolikusokat (akiket szedesvakantista néven ismer mai világunk).

De valóban az effajta aktivitást várja el a katolikusnak megmaradni akaróktól az Úristen?

Több katolikus oldal szerkesztője évek óta szigorúan bírálja, sőt katolikus-ellenesnek bélyegzi meg azokat a papokat, akik misekofferrel járják a világot, valamint azokat a híveket, akik megelégszenek, ha "régi" misén vehetnek rendszeresen részt, és a többi nem érdekli őket. Érveik logikusak, katolikusak, és minden normális helyzetben teljesen helytállóak lennének. De vajon azok-e a mostani, teljesen abnormális, eleddig soha még csak el sem képzelt korban is?

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, csak azt látjuk, hogy Isten már mintegy 150-170 év óta nem teremtett senkit, akire rábízta volna Egyházának valódi megreformálását, s ezzel, úgymond, a katolikus élet rendbehozatalát: Lourdes és Fatima, Máriának ez a két csodás jelenése volt az egyetlen, amivel Isten ez idő alatt megpróbálta észhez téríteni a modern egyháziakat, de ők ezt sem hallották és szívlelték meg. És Isten mégsem lépett közbe, látszólag semmit nem tett, amivel az általános aposztáziát, sőt újpogányság kialakulását megakadályozta volna. Természetes, hogy mindezt elég nehéz megértenie és elviselnie egy katolikusnak.

Katolikus létünk alapja az Istenbe vetett feltétlen hit; hogy bizton hisszük, hogy a világon minden Isten akarata szerint történik. Ebből a szilárd meggyőződésből pedig csak az következhet, hogy alázattal elfogadjuk, hogy ha Ő azt akarja, hogy Egyháza a rá bízott feladatát elvégezze, akkor teremt olyan embereket, akik ezt valóban végre is hajtják. Tény azonban, hogy Isten évtizedek óta nem teremtett ilyen embert, ilyen közösséget, tehát más az Ő akarata, az Ő terve.
Ez az, amit a mai ú. n. tradicionalista "tevékenykedők" nem akarnak tudomásul venni. Ehelyett mindenütt közösségeket szerveznek, itt is, ott is buzgón számolják "híveiket", serénykednek, úgy viselkednek, mintha bármit is javítani tudnának a katolikusság mai siralmas helyzetén.

Szent Pál írta a Rómaiakhoz szóló levelében: Isten „megmondta Mózesnek: Könyörülök azon, akin könyörülök, és irgalmazok annak, akinek irgalmazok. Tehát nem azon múlik, aki akar, vagy aki törtet, hanem a könyörülő Istenen.” (Róm 9,15-16)
Ezek a szavak nem mondanak ellent Jézus felszólításának: „Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, és aki keres, talál, és a zörgetőnek kinyitnak.” (Mt 7,7-8) Jézus szavai az ember saját helyes viselkedéséhez, üdvössége elnyeréséhez szükséges és ezért érdemszerző „törtetésére”, szólítanak fel, Pál apostol pedig olyan „igyekezetről” beszél, melyekre nem Isten szólított fel, mellyel nem Isten bízta meg az érintett embert. Saját üdvösségünkön nagyonis sokat és állandóan munkálkodunk kell, mások, pláne közösségek sorsával azonban csak annyit, amennyivel Isten megbízott bennünket.

Mindezek ismeretében – mint már oly sokszor e honlapon – megint csak Pie bíboros szavaira kell hivatkoznunk: Egy mai katolikusnak tudomásul kell vennie, hogy „az Egyház … egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni”. – Tudomásul kell vennünk, és alázattal el kell fogadnunk, hogy olyanok lettünk, mint azok a hajótöröttek, akiket egy csupasz szirtre vetett ki a tenger hulláma, ahol semmi lehetőségük nincs a túlélésre. És akik csak egyet tehetnek, és ezt kötelező megtenniük: Istenben bízva, katolikushoz méltóan várni és fogadni a halált: nem szitkozódni, nem átkozódni, nem egymásnak esni. Úgy várni a véget, ahogyan a Titanicnak azon utasai várták, akik a jeges vízből megkapták utastársuk, egy pap feloldozását, aki hogy ezt megadhassa nekik, a süllyedő hajón az utolsó pillanatig kitartott.

A honlapon már 10 éve fent van Richard Williamson püspök 2013. szeptember 7-i Szervezett ellenállás? címet viselő kommentárja, amelyben a szerző egy bölcs, idős pap szavait idézi: „Valójában csak egyet kellett volna tennünk: … a hívek maradéka számára Noé bárkáját felépíteni, és ezen a bárkán olyan sokáig dolgozni, amíg az özönvíz el nem múlik” – a mai helyzetben ehhez tegyük hozzá: amíg Isten így, vagy úgy meg nem könyörül rajtunk.

Ahhoz azonban, hogy Isten könyörületét alázattal, hittel, Benne való teljes bizalommal várhassuk, meg kell hoznunk a magunk áldozatát, és ebben nem szabad tétlennek mutatkoznunk, hanem, mint Jézus fenti szavai mutatják, nagyonis „keresnünk” kell: Hacsak egy mód van rá, igyekeznünk kell érvényes szentségekhez járulni. Ne azt várjuk, hogy hozzánk jön egy érvényesen felszentelt misekofferes pap, hanem mi menjünk oda, ahol és amíg ilyen papot még találni lehet. A még létező kevés katolikus papnak ma is a legfontosabb, legelső feladata Isten dicsőítése az érvényes szentmisében; és ezt követően a megmaradt csekély számú hívő szentségekkel való ellátása, de semmi esetre sem a szervezkedés.

 


 

2.
„Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből…és felebarátodat mint tenmagadat” (Mt 22,37/39)

Egy pap mondta, hogy a hallott gyónásokból tudja, hogy milyen sokan vannak, akik nem szeretik saját magukat. Pedig csak az az ember tudja felebarátját szeretni, aki önmagát is szereti.
Ez az első hallásra furcsa megállapítás rögtön érthető lesz, ha meggondoljuk, hogy mit jelent a szeretet. A szeretet – nem csak katolikus, hanem – minden értelemben ezt jelenti: a saját, illetve a mások javát akarni.
Az az ember azonban – és úgy tűnik, az emberek többsége ilyen –, aki folyton elégedetlen önmagával, aki állandóan többet vár el magától, mint amire képes, nem tudja magát szeretni, nem tud helyesen jót akarni magának, hiszen folyton többre, másra vágyik, mint ami az ő javát szolgálná.

A mai elképesztően hitetlen világot látva, felmerül a kérdés, miért nem tud az emberek többsége megtérni, miért nem tud megfelelő választ adni Isten hívó szavára? Netán pont a szeretet hiányzik belőlük? Hiszen ha már a gyónni járó katolikusok között is sokan vannak, akik nem képesek magukat, következésképpen felebarátjukat szeretni, akkor nyilván a nem-katolikusok között még többen vannak ilyenek.

Egy példa arra, hogy mit jelent a másik szeretete, a más javának akarása:
Az 1970-es években gyakori volt a kemény, sok havat hozó tél. Házunk előtt az a pár lakó, akinek volt már gépkocsija, több esetben is térdig álló hóban kaparta ki kocsijának a parkolóhelyet, amit a többiek általában tiszteletben is tartottak. Velem azonban, mivel több ízben későn értem haza, többször előfordult, hogy az általam kiásott helyet már más elfoglalta. Ilyenkor őrjöngtem a dühtől, de még ez sem tudott soha rávenni arra, hogy egy másik lakó még szabadon levő helyét elfoglaljam, hanem fogcsikorgatva mentem a lapátért, hogy kiássak a magam kocsijának egy újabb helyet. Nem voltam még katolikus, és tudtommal nem szerettem a helyemet elfoglaló idegeneket sem. Csak egyet éreztem: Képtelen voltam elviselni, hogy másnak akkora dühöt és kellemetlenséget okozzak, mint amit nekem okoztak. Ez a tulajdonságom megmaradt: Nem tudtam senkinek – tudatosan – olyan rosszat okozni, ami, ha engem ér, fájdalmat, dühöt okozott. Abban a hiszemben élek, hogy ez a hozzáállásom közrejátszott abban, hogy Isten megkönyörült rajtam, és két évtizeddel később megadta a szükséges kegyelmet a megtérésemhez.

„Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. E két parancsolaton függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-40) Jézus eme szavai szerint a felebarát szeretete rögtön az első, a legfontosabb parancsolat, azaz Isten szeretetének parancsa után következik. Sőt a második az elsőből ered és annak megerősítése. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a felebarát helyes szeretete vezet el Isten szeretetéhez, hiszen a másokra való odafigyelés érzékenyebbé, megértőbbé tesz – nem csak önmagunk irányában, hanem Isten felé is.
Igyekezzünk tehát magunkat jobban megismerni és elfogadni, azaz megszeretni, hogy másokat is helyesen szerethessünk. Mielőtt másnak valamit teszünk, vizsgáljuk meg, hogy ugyanaz nekünk mit jelentene: jót vagy rosszat, kellemeset vagy kellemetlent, a javunkat szolgálná-e vagy sem.



https://katolikus-honlap.hu/2301/feleb.htm

2023. szeptember 27., szerda

Angela Fabiani - Simona Patalano (Zaro)

 

Simona és Angela – Azért jövök hozzátok, hogy megmutassam…

Zaro di Ischia Szűzanya  Simona Patalanonak 2023. szeptember 26-án:

láttam anyát; csupa fehérbe volt öltözve, fején tizenkét csillagból álló korona és a lábáig ereszkedő kék palást, amit egy kőre helyeztek, amely alatt vízfolyás folyt. Anya üdvözlésképpen kitárta a karját, jobb kezében pedig egy hosszú, szent rózsafüzér volt, mintha jégcseppekből készült volna. Legyen Jézus Krisztus dicséret.

Gyermekeim, régóta jövök közétek: azért jövök hozzátok, hogy megmutassam nektek az utat, amely Fiamhoz, Jézushoz vezet, azért jövök hozzátok, hogy segítsek, békét és szeretetet adjak nektek. Azért jövök hozzátok, gyermekeim, hogy beszéljek nektek az Atya, a jó és igaz Isten hatalmas szeretetéről. Óriási szeretetében nekünk adta Egyszülött Fiát, aki teljesen átadta magát neked kenyérként. Gyerekek, nincs szebb dolog, mint odaadni önmagunkat, odaadni magunkat teljes lélekkel és testünkkel, odaadni magunkat szeretetből. Gyermekeim, azért jöttem hozzátok, hogy megmutassam nektek az utat, amely az Úrhoz vezet, egy utat, amely gyakran keskeny és kanyargós, néha fárasztó; Azért jövök, hogy kézen foglak és vezesselek, nehogy eltévedj az úton, és ha fáradt vagy és nincs erőd, a karomba veszlek, és úgy viszlek, mint a gyerekeket. Gyermekeim, adjátok át magatokat a karjaimban, hadd vezesselek titeket, hadd vezesselek titeket épségben az Atya házába.

Gyermekeim, szeretlek benneteket, hatalmas szeretettel szeretlek benneteket. Gyermekeim, ne forduljatok el Szeplőtelen Szívemtől, ne hagyjátok el a kezemet. Gyermekeim, az Atya Isten jó és igazságos, és hatalmas szeretettel szeret benneteket, páratlan szeretettel. Átmegyek köztetek, gyermekeim, simogatlak benneteket, megérintem szíveteket, letörlöm könnyeiteket, hallgatom sóhajaitokat. Szeretlek, gyerekek, szeretlek titeket.

Most szent áldásomat adom neked. Köszönöm, hogy siettél hozzám.

Zaro di Ischia Szűzanya Angela Fabianinak 2023. szeptember 26-án:

Ma délután anya fehérbe öltözve jelent meg; a körülötte tekert köpeny is fehér és széles volt, és ugyanaz a köpeny takarta a fejét is. Fején tizenkét ragyogó csillagból álló korona volt. Anya mellkasán tövisekkel koronázott hússzív volt. A Szűz imára kulcsolta a kezét; kezében egy hosszú szent rózsafüzér volt, fehér, mint a fény, és szinte a világra helyezett mezítlábig ért.földgolyó]. A világon ott volt a kígyó, akit Szűz Mária szilárdan tartott a jobb lábával. A világot egy nagy szürke felhő borította. A Szűz a köpenyének egy részét a világ egy részére csúsztatta, eltakarva azt. Anya arca szomorú volt, de a mosolya anyai. Legyen Jézus Krisztus dicséret.

Drága gyermekeim, térjetek meg és járjatok a jóság útján; gyerekek, arra kérlek benneteket, hogy térjetek vissza Istenhez. Fogadd el a meghívásomat. Imádkozz többet, imádkozz szívvel, imádkozz a szent rózsafüzért. Jöjjetek hozzám: mindnyájatokat Fiamhoz, Jézushoz akarlak vezetni. Jézus jelen van az Eucharisztiában. Jézus csendben vár rád a föld minden sátorában: ott Jézus él és igaz.

Kedves gyerekek, kérlek térjetek meg! Imádkozzatok kitartással és bizalommal; Egyesülök az imáiddal, egyesítem magam a bánataiddal, egyesítem magam az örömeiddel. Gyerekek, a világot elhomályosítja és megragadja a gonosz. Sokan elutasítják Istent. Sokan elfordulnak Tőle; így sokan csak a szükség idején bízzák rá magukat. Gyerekek, csak Isten mentsen meg!

Drága szeretett gyermekeim, ma ismét arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok szeretett Egyházamért és minden szándékomért.

Aztán anya megkért, hogy imádkozzam vele, szélesre tárta a karját, és együtt imádkoztunk. Amíg vele imádkoztam, több látomásom volt, de a Szűzanya megkért, hogy ne írjak. Aztán mindenkit megáldott, de különösen a betegeket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

2023. szeptember 26., kedd

Jézus üzenete. NAGY VÁLTOZÁSOK JÖNNEK! Élő Láng – 1308-as üzenet.

Jézus Krisztus vagyok, Isten Fia, a Szentháromság második személye. Drága, édes fénygyermekek, kedvesek Szent Szívemnek, annyira szeretlek benneteket, annyira szeretlek benneteket, hogy Szeretetből úgy döntöttem, megváltalak benneteket szenvedésemmel és kereszthalálommal. Isten Szeretetével telve jövök, és rajtad keresztül adom át fiadnak Isten Akaratának Igéit ezen az áldott helyen, amelyet a Szentháromság és Szent, Szeretett Anyám választott. Ne félj semmitől és ne csüggedj el semmitől, mert számtalan hibád és gyengeséged ellenére veled vagyok.

Itt vagyok, élve és valóságosan, köztetek, Mennyei Atyámmal és a Szentlélekkel együtt. Nagyon szeretlek, és a szívem örül, hogy számtalanszor megérkeztél erre az áldott helyre. Áldom a papot, aki eljött és ezen a helyen celebrált szentmisét. Ó, papom, azt akarom, hogy ne félj, vegyél bátorságot, de legyél körültekintő is a tetteidben. Szent Szívem szerint pap vagy, szeretlek, segítek lelki harcaidban és egyéb bajaidban.

Drága világosság gyermekei, szeretettel ölellek mindnyájatokat Szentséges Szívemhez, és Mennyei Atyám és a Szentlélek is szorosan ölel benneteket. Tudom, hogy sokaknak sok gondja, problémája, baja, családi problémája van, megtéretlen emberei vannak, akik szentségtörést követnek el. A Sátán birtokba vesz mindenkit, akit csak tud és tud, nemcsak az imában jelenlévő családotoktól, hanem számos családtól is, hanem azoktól is, akik hallgatják vagy olvassák az Élő Láng által adott Üzenet szavait.

2023. szeptember 25., hétfő

Égi Édesanyánk üzenete 2023. szeptember 25-én Medjugorjéból

 

Medjugorjei Üzenet, 2023. szeptember 25

"Drága gyerekek!
Erős imára hívlak benneteket. A modernizmus be akar hatolni a gondolataidba, és el akarja lopni az ima és a Jézussal való találkozás örömét. Ezért, kedves gyermekeim, újítsátok meg az imát a családotokban, hogy anyám szíve örömteli legyen, mint az első napokban, amikor kiválasztottalak titeket, és az éjjel-nappali ima meghallgatásra talált, és a mennyország nem hallgatott el, hanem bőségesen adott békét és áldást. ezen a kegyelmi helyen. Köszönöm, hogy válaszolt a hívásomra."

2023. szeptember 23., szombat

BKP: Reakció Schneider püspök Strickland püspökhöz intézett nyílt levelére

 

Tisztelt Athanasius püspök,

Az Ön Strickland püspökhöz intézett nyílt levelének elolvasását követően konstatálnunk kell, hogy nemcsak mi, hanem minden igazhitű püspök vagy katolikus aláírhatja az Ön levelét. Találóan idézi az egyházatyákat, mint Nagy Szent Vazult és Szent Athanasiust. Az első lelkesedést követően a hívők pár ellenvetést tártak elénk. Lelkiismeretünk arra indított bennünket, hogy felhívjuk a figyelmét ezekre.

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://pour-nous.wistia.com/medias/2m99e7gbpe
https://ugetube.com/watch/sImCdFG2Sxa4wse
https://rumble.com/v3mptgp-reakci-schneider.html
https://cos.tv/videos/play/47663088555823104
https://www.bitchute.com/video/8kZvkNNy85XN/
https://gloria.tv/post/8FgjjYH1r6DPBVruU6iohAVSN

 

 

Első ellenvetés: Miért nem írt Schneider püspök hasonló nyílt levelet Lenga érseknek is? „A bergogliánus szekta“ c. könyve katolikusabban és határozottabban fejezi ki a jelen helyzetet, azaz, hogy egy heretikus nem lehet érvényes pápa. Lenga érsek kijelentése összhangban áll az egyházatyák és a Szentírás tanításával. Lenga érsek világosan rámutat, hogy Bergoglio Ferenc nyílt herézisei miatt, amelyeket soha nem vont vissza, nyilvánosan kizárta magát a katolikus egyházból. Ebben az esetben nem lehet az egyház feje, és a katolikusok nem engedelmeskedhetnek az eretneknek, mert ezzel a herézis és az aposztázis útját vállalnák fel.

Hasonló prófétai szót lehetett hallani Altman amerikai paptól is. Lenga érsekhez hasonlóan azt nyilatkozta, hogy Bergoglio Ferenc már nem is katolikus, ezért nem lehet a katolikus egyház feje.

Strickland püspök levelében megemlítette, hogy a katolikus egyház iránti hűsége miatt senki sem lesz skizmatikus. Abból lesz skizmatikus, aki elszakadt a katolikus tanítástól.

Ehhez hozzáfűzhetjük: Az a heretikus, aki tagadja a hit alapigazságait, már nemcsak skizmatikus, hanem az ilyen már nem is keresztény.

A hívők másik ellenvetéssel is fordultak hozzánk, mégpedig azzal, hogy Ön 2019. március 20-án egy értekezést írt „A heretikus pápa kérdéséről“ címmel, amelyet soha nem vont vissza. A hívők az állítják, hogy Ön ebben abból az abszurd előfeltételezésből indul ki, hogy a heretikus pápát semmi esetre sem lehet hivatalától megfosztani.

A hívők idéznek az Ön értekezéséből: „A pápa a tekintélyét egyenesen Istentől kapja, nem az egyháztól, ezért őt az egyház nem mondathatja le semmilyen okból kifolyólag.“

Erre azonban szükséges eképpen válaszolnunk: A heretikus pápa egyenesen Istentől kapja az anatémát, ezért az egyháznak, amely engedelmes Isten iránt, le kell őt mondatnia.

Athanasius püspök, a továbbiakban Önt idézzük: A heretikus vagy a félig heretikus pápa helyzetét végsősoron át kell vészelni és elviselni az isteni lényegbe vetett hit világosságába, az egyház elpusztíthatatlanságába és Szent Péter utódának hivatalába vetett hittel.“

Erre a következő a válaszunk: Csakhogy Ferenc heretikus pápa hiperaktív a herézisek egyházi szorgalmazásában. Amennyiben időben nem fejtünk ki nyomást az azonnali lemondása érdekében, az infekció az egész szervezetet fogja sújtani, s ezután a gyógyítás már lehetetlenné válik. Képmutatóan az egyház isteni lényegére hivatkozni, és ezzel becsapni a nyilvánosságot azzal a céllal, hogy a heretikus hivatalban maradjon, a manipuláció bűne és Szentlélek elleni bűn.

A hívők az Ön következő idézetét tüntetik fel: „A heretikus pápa mindenáron való lemondatása a túlságosan emberi magatartás jele, ami végső soron a heretikus pápa földi keresztként hordozásának elutasítására utal.“

A válasz a következő: A heretikus pápa lemondatására irányuló igyekezet minden püspök elsődleges kötelessége. Ez az igaz hit, az Isten Igéje iránti engedelmesség (Gal 1,8-9) és a Magisztérium (Cum ex apostolatus officio hittani bulla) jele. A hívőknek kötelessége hatékony nyomást gyakorolni a heretikus pápa eltávolítása érdekében. A heretikus és követői Isten akaratának megvalósítása miatt üldözni fogják őket.

Az ilyen üldöztetés az igazi kereszt, amiből 2018-tól C. M. Viganó érseknek és a vele egységben levőknek is kijutott. Miközben Ti, Athanasius, a valódi kereszt elől kitértek, és a hamis kereszt hordozására buzdítotok, azaz a heretikus pápa mindenáron való hivatalban tartására. Ezzel azonban elterjed a herézise és egyházpusztító heretikus struktúrája.

Végezetül a hívők következő kérdése így szól: Mit gondoljunk most Schneider püspökről, ha előző kijelentéseit nem vonta vissza?

Athanasius püspök, Önön a sor, hogy világos választ adjon.

Ezekben a napokban veszi kezdetét a Vatikánban a szinodalitásról szóló rablózsinat, amely az LMBTQ egyházi legalizációját propagálja. Isten parancsolatainak, az erkölcsi parancsoknak ezen felszámolását szorgalmazta a prágai kontinentális találkozó is. A védnökséget Hollerich bíboros SJ látta el, és fellépett rajta a német LMBTQ szinodális út fő propagátora, Bätzing püspök is. A programjával együtt ovációval fogadták.

Müller bíboros, aki nem vesz részt a szinodális találkozókon, világosan nyilatkozott a szinodális úttal kapcsolatosan. Azt mondta, hogy „hittanilag inkompetens és egyházjogilag illegitim“. Nemrégiben ez a bíboros úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a pápa nyílt heretikus, automatikusan elveszti a hivatalt.

Tisztelt Athanasius püspök, nem lehet egyszerre érvényben az Ön dícsérete a katolikus egyház iránti hűségért és a pápai trónon ülő eretnek Ön által való védelme, amivel elárulja Krisztust és az evangéliumot. Az igazhitű tan a nyílt heretikus hivatalának érvénytelenségét mondja ki, úgy a püspöki, mint a pápai hivatalra vonatkozóan.

Az Ön kettős álláspontja a katolikusokat lelki skizofréniába viszi. Ezért nagy lelki haszon származna abból, ha helyre tenné, hogy mi is az Ön valódi álláspontja.

Krisztusban

 

a Bizánci Katolikus Patriarchátus (BKP) püspökei

 

2023. 9. 23.

 

Letöltés: BKP: Reakció Schneider püspök Strickland püspökhöz intézett nyílt levelére  (2023. 9. 23.)


2023. szeptember 21., csütörtök

ETELKÉT AZ ÚR HAZAHÍVTA! ISTEN NYUGOSZTALJA! ADJON NEKI AZ ÚR BÉKESSÉGET! ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI!

Kedves Lelkigyakorlatozók!
Végtelen szomorú hír!
A mi Édes Drága Etelkénk a mai napon meghalt! ????❤️????️????
Imádkozzatok Érte és aki csak tud mondasson Érte Szentmisét!
Jutalmazza meg Őt a Jóságos Isten egy gyönyörű Örökkévalósággal!❤️
Egész szívünkből köszönjük Neki azt a tengernyi jót, amit az Angyalműért és értünk tett! ❤️
Köszönjük áldozatos munkáját, minden fáradozását, kedvességét és szeretetét!
ŐT SOHA NEM FOGJUK ELFELEJTENI! ❤️????️✝️
ISTEN VELED ÉDES ETELKÉNK!
❤️❤️❤️
AZ ÚJ VILÁGBAN HAMAROSAN TALÁLKOZUNK ÉS ÚJRA EGYÜTT LESZÜNK!❤️❤️❤️
Fájdalmas szívvel: Magdaléna, Lina és Siegfried atya!




KAPTAM ÉS TOVÁBBÍTOM!
A PASSIO DOMINI NAPJÁN VETTE MAGÁHOZ AZ ÚR! ????????
A SZENT ANGYALOK VISZIK ŐT AZ ÉGI HAZÁBA. ????????
DICSŐSÉG ISTENNEK AZ Ő ÉLETÉÉRT,SZOLGÁLATÁÉRT! HÁLÁS VAGYOK ,HOGY MEGISMERHETTEM.????????


Köszönjük kedves Magdaléna  szívből jövő soraidért !

Hála drága Etlkénkért !
Jóhír ! Van egy fix közbenjárója az Angyalműveseknek, az nem kérdés ?!
Nagy szeretettel emlékezünk Rá, és küzdünk továbbra is hazánk küldetéséért, lélekben együt:: mármint Égi Édesanyánk, Szen Mihállyal együttes győzelméért az " ártó-vádló" végleges elűzetéséért hazánk szent földjéről.
Ehhez kérjük Etelke hathatós segítségét, a többi kedves érintetel együtt !
Hiszek Egy Istenben, Hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában !
Egységima!... !   DEO gratias ! Amen ! Alleluja !


Búcsú Márton Jenőné Etelkétől

Rengetegen ismerték, szerették. Igazi apostoli lélek volt. Külön apostoli szolgálata, németül Apostolat-ja volt. Rengeteg szép imát, történetet, rózsafüzért fordított németből és rengeteg szentképet, kegytárgyat, szórólapot terjesztett, azokat ingyen osztogatva, vagy maximum önköltségi áron tovább adva. Mindezt szerényen, háttérből, alázattal, szinte észrevétlenül tette.

Nemcsak vér szerinti családja gyászolja, hanem saját halottjuknak tekintik az általa szervezett lelkigyakorlatok résztvevői, a Szeretetláng Mozgalom tagjai, az Engesztelők, nagyon sok pap, szerzetes és olyanok is, akik talán a nevét sem ismerték, de az általa fordított imákat, ájtatosságokat nap mint nap imádkozzák ma is.

Egyik kedvenc imádsága a Könnyek Anyja rózsafüzér volt, és a Könnyek Anyja érem nagy terjesztője is volt. Akik ezt terjesztik, többek között abban az ígéretben részesülnek, hogy még haláluk napján kiszabadulnak a Tisztítótűzből, ha oda kerülnének. Hogy ez Etelkére is igaz lehet, látszik abból, hogy többeknek eltűnt a szívéből egészen gyorsan az eltávozása miatti fájdalom, és földöntúli örömöt kaptak a helyébe.

 

Temetése Erdélyben lesz családi körben

Az érte való rekviem, amelyet családja mondat, plébániatemplomában, ahová tartozott, Máriaremetén, a Kegytemplomban lesz szeptember 27-én, szerdán 18:00 órakor.

Mivel sokan ismerték, és minden bizonnyal sokan szeretnének részt venni az érte bemutatott talán nem is gyász- hanem inkább hálaadó szentmisén, ezért egy a távolabbról jövők számára is elérhető időben,

szeptember 30-án, szombaton 11:00 órakor is szentmisét mutatunk be Etelkéért a váci Szent Anna Piarista templomban (Szentháromság tér)

https://engesztelok.hu/bucsu-marton-jenone-etelketol/

2023. szeptember 20., szerda

Üzenet Fényes Csillagnak és Sárga Liliomnak – 2023. szeptember 19-én

(Ez a két látnok Kanadában él)

Fényes csillag:A harmadik évtized eleje óta az elülső feszület nagyon nagyra nőtt, és ragyogó fényt dobott. Megváltónk Korpuszát elnyelte a fény ragyogása, és a tető eltűnt, a feszület pedig magasan, magasan az égen.. Hatalmas. A kereszt közepén van egy ajtó, és az ajtó kinyílik, és az ajtón elsőként Pio atya lép be. Mosolyog és bólint felém. Szent, József jön. Sok szent jön ma este. A kilenc arkangyal átjön, és elfoglalják a helyüket a kápolnán kívül, a kápolna körül. És angyalok tízezrei jönnek a birtokon, a kápolnán és az égen mindenhol. Egyszerűen gyönyörű. Úgy tűnik, a mennyország szomorú, de örül ma. És most látom a St. Péter a régi idők tizenkét apostolával jön át, és balra mennek, és félkört alkotnak közvetlenül az oltár fölött. És most látom II. Pétert. Megjelent és letérdel az apostolok előtt. II. Péter mögött pedig három hatalmas angyal áll. Azt hiszem, ők a három Szerafi. Az első rám néz és köszön:

St. Royalus: Fényes csillag, én St. Royalus vagyok.

Fényes csillag: A második angyal köszönt nekem, és azt mondja:

Szent Romianus: Fényes csillag, én Szent Románusz vagyok.

Fényes csillag: És a harmadik angyal köszönt nekem, és így szól:

Szent Próféta: Fényes csillag, én Szent Próféta vagyok. Felhatalmazást kaptunk, hogy megvédjük az Utolsó Helytartót, és megvédjük a háromszoros szövetséget is, amelyet Istenetek kötött vele.

Fényes csillag:És most az angyalok, akik még mindig bejönnek a kapun, az ajtón. És mindenhol sok-sok angyal van, csak ezer. És most az ajtón keresztül látom, hogy a Szűzanya jön, és ő a La Salette-i Szűzanya. Annyira gyönyörű, hogy nehéz elmagyarázni, milyen gyönyörű. A rózsái mind valódiak, és a szépséget tükrözik, és érezni lehet a virágok illatát. Olyan zseniálisak. A nyakában lévő feszület pedig sok fényt vet a területre és az itteni emberekre. A fény mintha csak behatolna minden jelenlévő lelkébe. Azt is látom, hogy anya szívéből fény árad, és Ausztráliában a lelkekbe megy. Anyának gyönyörű mosolya van, ahogy emberről emberre néz, aki jelen van. Nehéz megmagyarázni az anya szeretetét a pillantásával, csak magába szív téged. Anya mosolyog, és felemeli a kezét: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MI HÖLGYÜNK: Köszöntelek, Isten Szeretetének Fényes Csillaga, és még egyszer köszönöm, hogy válaszoltál Isten hívására. Ó fiam, megszakad a szívem, mert a világ elfordult Istenüktől. Felvállalták a világ minden dolgát, és a pénz és az anyagiak már évek óta az isteneik. Ó, imádkozzatok kicsinyeim, imádkozzatok, mert olyan sokan elvesznek. Arra kérlek benneteket, hogy most elmélkedjetek, gyermekeim, hogyan volt Isten népe fogságban, és hogyan küldte el Mózest Isten hatalmával a háta mögött, hogy elengedje népét. Nos, azért jöttem, hogy elmondjam önöknek ma este, hogy a mi vikáriusunkat hamarosan szabadon engedik, és Isten erejével elő fog lépni, hogy kiszabadítsa az embereket a gonosz szorításából. Vissza fogja hozni Isten népét, és ti, kicsinyeim, kiválasztottak vagytok a követei. Ti vagytok azok, akik arra hivatottak, hogy bizonyságot tegyetek az igazságról. Az árnyékban maradni, gyermekeim, már nem választható, mert Isten előre hív, hogy tanúskodj az igazságról. Mindazok, akik langyosak, félre fognak esni, mert a legtöbb embernek választania kell a jó vagy a rossz mellett.

Nektek, gyermekeim, megadatott ez a felkészülési idő, mert sok minden fog kibontakozni a következő pár hónapban. Ó, gyermekeim, ez az ajándék édesanyádtól az volt, hogy megerősítsen benneteket, hogy előrehaladhassatok, tudva, hogy a győzelem a miénk lesz. Legyetek békében, gyermekeim, mert Isten terve tökéletes. Ő akarja ezeket a dolgokat. Évekig felkészített benneteket, gyermekeim, hogy készen legyetek, amikor előhívott benneteket.

Legyetek békében, gyermekeim, mert Istennek sok ajándéka van választottjai számára, hogy segítsen nekik harcolni a gonosszal. Vigasztaljatok, gyermekeim, abban a gondolatban, hogy ti lesztek győztesek, hogy a szívem győzedelmeskedik minden gonosz felett, és minden gonosz a tűzgödörbe kerül. Nemsokára a vikáriusom eloldja a láncokat, amelyek megkötözik, és előremegy, hogy felállítsa Fiam Egyházát, amely a mély sötétségben hamarosan összeomlik, mert a gonoszok hamarosan összegyűlnek, hogy lerombolják Fiam egyházát [Szerk. Megjegyzés: a zsinati szinódus, amely 2023. október 4-től 2023. október 29-ig tart].

És ti, kicsinyeim, csak a fény lesztek, amely megmaradt, hogy megmentse gyermekeimet, és elhozza az igazságot az Ő gyermekeinek. Ne féljetek ettől, gyermekeim, nyugodjatok meg, mert sok éven át jártam a világot, kis csoportokba gyűjtve a kiválasztottakat. A világ minden táján helyezkednek el, Isten akaratának megfelelően. Mindannyian összejönnek, gyermekeim, és mindenki hű és igaz lesz, és mindenki Isten tisztességéért és dicsőségéért fog harcolni. Ó, gyermekeim, amint Isten terve kibontakozik, öröm fogja elönteni szíveteket, amikor látjátok, hogy Isten terve győz a démonok felett. Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy továbbra is imádkozzatok. Gyertek össze, gyermekeim, mert hatalom van abban, ha sokan összegyűlnek Isten tisztességére és dicsőségére.

Fényes csillag:Anya most átmegy a kápolnán. Levette magáról a feszületet, amely elől lóg, és Pio püspökhöz megy, anya pedig a fejére helyezi a feszületet, és látom, ahogy az egész lényében hatalmas fény járja át a lelkét. . Anya elment József püspökhöz, és ugyanezt tette. János Pál püspöknek, és ugyanezt tette. Most mindegyik hölgyhöz elment, és ugyanezt tette. Ahogy Anya elhagy minden embert, az ember csak fényt áraszt, mintha olyan kegyelemmel töltött el bennünket, hogy az kiárad rólunk. Anya most Sárga Liliom előtt áll, és anya is a Sárga Liliom fejére teszi a keresztjét. A sárga liliomba is sok fény hatol be. És anya a Sárga Liliom homlokára teszi a kereszt jelét; az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MI HÖLGYÜNK: Üdvözöllek, lányom, és üdvözöllek újra betlehemi közösségemben. Köszönöm, lányom, hogy válaszolt a hívásunkra, bár nem veszi észre, mennyi mindent elért itt. Biztosíthatom önöket, hogy egy nap meg fogja érteni, milyen jelentős volt ez. Isten akarta, mert minden hamarosan kibontakozik, és a gyermekeimnek meg kellett erősödniük az elkövetkező napokban. Leányom, ismerem minden bajodat, és mindet a Szívembe veszem. De lányom, még sok mindent el kell végeznem értem. Te, lányom, sokat fogsz utazni a közeljövőben. Légy békében, lányom, mert én vagyok az útitársad. Nagyon szeretlek a tiszta szíved és a fiatod miatt, amit minden nap adsz Istenednek. Leányom, biztosíthatom, hogy a jutalmad egy napon nagyszerű lesz. Légy békében, lányom, mert nem kérek többet, mint amennyit hajlandó vagy adni. Nagyon szeretlek, lányom.

Fényes csillag: Anya megfogta a két kezét, és Sárga Liliom arcának mindkét oldalára tette, és megcsókolja a homlokát.

Szűzanya: Csókomat adom neked, lányom, az erődért, hogy előre tudj menni, tudva, hogy Édesanyád szeretete veled van.

Fényes Csillag: Anya visszament a frontra, és anya felemeli a feszületet, amely még mindig a kezében van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A MI HÖLGYÜNK: Légy békében, Fényes Csillag, mert Édesanyád is szeret téged, és arra fognak hívni, hogy sok mindent megtegyél Édesanyádért mindaddig, amíg a szíved nyitva áll, és Istened Szeretete továbbra is belőled fakad. Fel foglak használni az Ő becsületére és dicsőségére. Szeretlek, fiam, és biztos lehetsz benne, hogy én is elkísérlek ezen az úton, mert a gonosz olyan erős most a világban, hogy csak Isten tudja az Ő isteni tervében megtisztítani ezt a világot, és visszahozni a világba. Isten azt akarja, hogy így legyen. Légy békében, fiam, és menj előre szeretettel, türelemmel, szeretettel. Hadd lássa minden lélek Isten Szeretetét belőled. Ezt ajánlom minden választottamnak. Arra kérlek benneteket, hogy légy példa a körülötted élőknek, mert a láthatáron hamarosan minden szem rád szegeződik, a példát keresve és az igazságot keresve. Szeretlek mindegyikőtöket, gyermekeim, és arra kérlek benneteket, ahogy haladtok előre, ne számoljátok az árat, mert sokkal nagyobb lesz a jutalom. Szeretlek titeket, gyermekeim, és maradok az imák végéig. Megáldalak most: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Sárga liliom: A második évtized elejétől vagy a második évtized közepe óta láttam Urunkat. Ő volt, az oltár elé jött, de lejött a három lépcsőn az oltárhoz, az úrvacsorakorláthoz, és az úrvacsorakorlát jobb oldalán állt. Arra kértem Urunkat, hogy jöjjön el, és áldjon meg minket bármilyen szóval, vagy bármivel, amit szeretne mondani, bátorításul minden hívőnek, amiért hálát adott, amiért a közösségbe jöhettem.

Lehajtottam a fejem, és a harmadik évtized elején újra felemeltem, és végig néztem. Ott volt a kis Jézus. Egy kis rövid tunika volt rajta, rövid ujjú, derekára kötve. A kis zubbonya éppen a kis térde fölött volt, mezítláb volt, futott az oltár előtt, az úrvacsora előtt, oda-vissza, és lerohant. Elnézést, kihagytam egy részt, úgy mutatott minden szoborra, mintha megmutatta volna őket, itt és itt, itt és itt. És az első dolog, amit tett, megfordult, és két kézzel a Tabernákulumra és a Feszületre mutatott.

Aztán újra lerohant, visszajött és leült. Az a vicces, hogy van egy kis kék párna. Nem a kék párnán ült, hanem mellé ült. És a kis Kezét behúzta, a Lábai fölé, éppen a Térde alatt. Tudod, milyen kicsi gyerekek fognak belebújni, és Ő csak nézett mindenkire, mosolygott, nézett és nézett. Aztán ahogy Fényes Csillag átvette, odament, ahogy a Szűzanya kiemelkedett a látomásból, odarohant.

Először megcsavarta a Testét, hogy anyukájára nézzen, majd odarohant a sarokban lévő szoborhoz [Szerk. Megjegyzés: Our Lady of Grace], és letérdelt elé, ha Fényes Csillag beszélt. És akkor visszajött és újra lerohant, és megcsókolta őt (Fényes Csillag), és azt mondta nekem – Visszaszaladt hozzám – azt mondta, hogy „megcsókolom” (Fényes csillag). A térdét, a lábát, az ölét csókolgatta, mint egy kisgyerek. És akkor éreztem, hogy a Boldogságos Anyánk előttem közvetlenül a Fényes Csillag előtt, valóban megerősítette, hogy Ő, Szent Anyánk ott áll előttem. És a kis Jézus még mindig itt van, és most itt áll, itt közvetlenül előttem. És azt mondja:

URUNK: Nagyon jó, Sárga liliom.

Sárga liliom: Kicsi, de nagyokat beszél. Sétál, most is jár, megmutatja, hogyan jár az oltár elé, és két ilyen kis csókot lehel [mindkét kéz mozdulata a szájból csókot fúj]. És halkan mosolyog, majd azt mondja:

URUNK: Ne félj! Ne félj. Legyél boldog!

Sárga liliom: És úgy teszi fel a kis karját [mindkét karját az ég felé emeli]. Elmosolyodik és az oldalára teszi őket, majd felteszi a kis kezét. Nézem, amint felemeli a kis kezét, és azt mondja:

URUNK: De tegyél meg mindent, amit anyukám mond. Nagyon ügyes vagy, nagyon boldog leszel.

Sárga liliom: És akkor azt mondja… okos (belső gondolat kimondva; Sárga liliom azt hiszi, hogy Jézus okos):

URUNK: És ez igaz, ez igaz. Péterem, Péterem, igaz pápám, az Atya pápája jön ki. Ne állj le imáidban.

Sárga Liliom: Nagyon vicces, mert olyan kicsi, és olyan szavakat használ, mint a desist.

URUNK: Ne állj le imáidtól, hanem mint mindig, egyre keményebben és keményebben. Csukja be szorosabban a szemét. Érezd a szíveddel erősebbnek.

Sárga liliom: Mint a kis Jézus, úgy összeráncolja Kis Arcát, két ilyen kis kezével [mozdulatokkal]. Aztán leteszi a kezét, és azt mondja:

URUNK: Áldalak, szeretlek és megcsókollak [két kézmozdulat puszifújásból].

Sárga liliom: És akkor azt mondja, olyan nagyot:

URUNK: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Sárga liliom: És most az anyukájához fordul (a szobor a sarokban), és azt mondja:

URUNK: Köszönöm, anyu.

Sárga liliom: Puszi, két puszi anyunak [két puszi gesztus anyunak]. És akkor megfordul és meglátja Szent József szobrát, és megcsókolja Szent Józsefet [mozdulatok]. És akkor az Oltár elé fordul. Megváltozik, és most nézem, ahogy az Atyja [az Örök Atya szobra] előtt mozog. Ó, és leborult a Mennyei Atya szobra előtt. Ő ilyen. És a kis Jézus most feltámad, és leporolja magát. Mondja:

URUNK: Még egyszer köszönöm.

Sárga liliom: Hátralép, és nem látok többet.

2023. szeptember 19., kedd

RABBI: AZ ISZLÁMOT AZÉRT HOZZÁK IDE EURÓPÁBA HOGY KIIRTSÁK A KERESZTÉNYEKET

MI AZ A KERESZTÉNY MISZTIKUS?

 

A misztikusok azok az emberek, akik olyan egyedülálló kapcsolata van Istennel, amit sokan nem értünk.
Sok spirituális hagyományban a „miszticizmusra” vagy a „miszticizmusra” utalnak. A katolikus hit hagyományai szerint ennek különleges meghatározása van, és számos szentet ír le, akiket misztikusként ismernek.
A misztikum szó nem meglepő módon kapcsolódik a "rejtély" szóhoz. Ebben a kontextusban a misztikus lét automatikusan rejtélybe burkolódik, és nehéz kívülről leírni.
A keresztény hagyományban a misztikum viszont elég egyszerű, és bizonyos értelemben minden keresztény célja.
A katolikus enciklopédia így magyarázza: „A misztikum ezt tekinti a végnek ... az emberi lélek közvetlen egyesülése az Isteniséggel az elmélkedés és a szeretet által, és igyekszik meghatározni a folyamatokat és eszközöket ennek a célnak a megvalósításához.
Ez az elmélkedés a misztika szerint nem puszta végtelen analóg ismeretén alapszik, hanem a végtelenség közvetlen és közvetlen megérzésén.
A misztikus az, aki Istennel való egyesülésre vágyik, és aktívan igyekszik előmozdítani ezt az egyesülést. Néha ez az egyesülés csodával határos módon extázison vagy spirituális látomásokon keresztül fejezi ki magát, de ez nem mindig van így.
Egy igazi misztikus nem keresi ezeket a rendkívüli élményeket, hanem gyakran előfordulnak, mert a szíve olyan mély egyesülésben van Istennel.
A misztikusok gyakran titokzatos emberek, mert részben ebben a világban, részben a túlvilágon élnek. Istennel való egyesülésük olyan közel van, hogy nehezen maradnak a földön, mert mindig arra vágynak, hogy teljesen egyesüljenek a végső szeretetükkel.
Az Egyház tele van misztikusokkal, és bizonyos értelemben minden szentet „misztikusnak” lehet tekinteni a maga módján. Mindenki arra vágyott, hogy teljes mértékben kapcsolódjon Istenhez, és kövesse az ő akaratát, hogy elérje ezt a cél A leghíresebb misztikusok közül néhány: Szent Pio atya, Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz és Szent Margherita Maria Alacoque.
Bizonyos értelemben nem az a cél, hogy misztikussá váljunk, mintha meghódítandó cím lenne, hanem az Istennel való mély, szeretetteljes egyesülés elérése. Ezért kell mindannyian "misztikusnak" lennünk a magunk módján, életünket a végső cél felé orientálva, ami lenne teljesen megvalósult életünk végéig.

"Cronicas de Papa Francisco": Az új jezsuita rend új egyházának új Jézusa ... A jezsuita rend átépítésétől az egyház átépítéséig

 

Julio Meinvielle (1905-1973) argentin teológus 1964-ben „A keresztény progresszizmus” című kis írásában arról számolt be, hogy a jezsuita Teilhard de Chardin (1881-1955), Montini kedvenc teológusa és írója, az 1950-es években egy teljesen sajátos "misét" mutatott be. Ehhez nem oltárt, hanem egy egyszerű asztalt használt, és nem kenyeret és bort konszekrált, hanem helyette a világot, az anyagot áldozta fel a kozmikus istennek [erről önkéntelenül is Lénárd Ödön atya "miséje" jut az eszembe, aki kitűnő egészségi állapota ellenére, szintén egy asztalnál ülve kis asztali lámpánál "misézett" 1992-ben!].
A jezsuiták túlnyomó többsége támogatta de Chardin újításait, figyelmen kívül hagyva ezzel az akkori rendfőnök Jean-Baptiste Janssens (1889-1964) figyelmeztetéseit, hiszen ők ekkor már tudták, hogy nemsokára, sőt, igen hamar, egy új zsinatot fognak összehívni, ami az általuk követelt "reformokat" jóvá fogja hagyni.

És akkor, valóban is jött ez az ökumenikus zsinat, az ú. n. II. Vatikáni Zsinat (1962-1965), melynek két fő szereplője és irányítója két jezsuita, a francia Henri de Lubac (1896-1991) és a német Karl Rahner (1904-1984) volt, ez utóbbi azon Nouvelle Théologie [a "mindenki meg van váltva"-tan] képviselője, amit XII. Pius a Humani generis kezdetű enciklikájában 1950-ben elítélt.
A zsinaton résztvevő többi "tanult ember" vagy de Lubac oldalán állt, akinek irányzata "mérsékelt" volt, vagy Rahnerén, akié radikális volt. A "zsinaton" de Lubac irányzata kerekedett felül, ….
Wojtyla és Ratzinger ezt az irányvonalat folytatták, s bár megbélyegezték a visszaéléseket, de a tévedéseket nem ítélték el, mert nem akarták elfogadni, hogy ezek a tévedések abból a "zsinatból" erednek, melyen ők is részt vettek, és amiben ők is annyira hittek. Ezért inkább azt mondták, hogy a hiba nem a "zsinatban" van, hanem annak téves interpretációjában. …

Egy a katolikus tanintézetekben 1972-ben lefolytatott felmérés arra az eredményre jutott, hogy a megkérdezettek többsége szerint minden idők legnagyobb teológusa az akkor 68 éves Karl Rahner [mai is egyetemek, szemináriumok, közterek vannak róla elnevezve, szobra több helyen megtalálható]. Alig telt el tehát hét év a "zsinat" óta, és már nem csak Aqinói Szent Tamás, minden teológus közös tanítómestere merült feledésbe, de már a 76 éves jezsuita de Lubac is túlhaladottnak számított.

E változást az a sietség váltotta ki, mely az újítókat arra sarkalta, hogy a csaknem 200 éves tervezgetés és munkálkodás után, ne kelljen tovább várniuk, és végre elérjék hőn vágyott céljukat. Reformokat akartak, melyeket a jezsuita rend már a 20. század kezdete óta folyamatosan a magáévá tett, és amit az egész egyház jezsuitává változtatásával ekkor már végre is tudott hajtani. A baszk Pedro Arrupe – aki 1965-től 1981-es leváltásáig a jezsuita rend főnöke és Jorge Mario Bergoglio nagy mentora volt – lett a "II. Vatikáni Zsinat szellemének" legsikeresebb terjesztője.

Csak egy jezsuita tudja a "zsinati szellem" forradalmi reformjainak megvalósítását befejezni. Bergoglio az első "pápa", aki nem vett részt a II. Vatikáni Zsinaton, de ő az első, aki ezt a zsinatot egész teljességével "élte és éli". Őt nem érdekli a folytonosság, mert neki az a célja, hogy az elődei alatt lelassult folyamatokat újra lendületbe hozza, vagyis minden lassító tényezőt eltüntessen a forradalmi reformok végleges és tökéletes végrehajtása elől.
Egy portugál jezsuita ezt mondta Bergoglionak [szószerinti fordítás]: „Maga a II. Vatikáni Zsinat utáni álmaim pápája. Mert ahogy Szent V. Pius (1566-1572) lett a Trienti Zsinat (1545-1563) határozatainak nagy végrehajtója, úgy Ferenc a II. Vatikáni Zsinat reformjainak nagy végrehajtója.”
Ezt azért fontos megérteni, mert végre mindenkinek be kell látni, hogy ez a "pontifikátus" nem baleset a reformok útján, hanem sokkal inkább azok érett gyümölcse.
[Az ú. n, II. Vatikáni Zsinatról Gerhard Müller, Bergoglio előtt a Hittani Kongregáció prefektusa, mostanra pedig az "igaz hit" egyik nagy "védelmezője", a napokban a kath.net hírportálnak ezt nyilatkozta [szó szerinti fordításban]: „A 21. században az egyház legjobb vezérfonala a II. Vatikáni Zsinat, mert annak tanítása a katolikus hit, vallás autentikus kifejeződése.”Csoda hát ezek után, hogy az ú. n. konzervatív ellenállás sem sokkal katolikusabb, mint Bergoglio és társai?]

Minden, amit Bergoglio a Lisszabonból való hazautazásakor mondott – „mindenkit, mindenkit, mindenkit bevenni”, a megtérés megkövetelése nélkül; a cél egy mindenki számára nyitott egyház stb. – nem új, hanem olyasmi, amiről már korábban is többször beszélt. Most csak még sürgősebb neki, hogy befejezze "művét", hiszen tudja, hogy már nincs sok ideje hátra, és biztosítani akarja, hogy az utóda az ő útját fogja folytatni.

De hogyan fog ez az új szinódusi egyház kinézni? A Civilta Cattolica [a jezsuiták fő lapja] 2023. június 17-én arról írt, hogy „a Szentháromságot újra kell formálni”, mert a múltban a Szentlélek rovására, túl sok súly lett Krisztusra helyezve. És a jezsuita Antonio Spadaro, a Civilta Cattolica szerkesztője, az augusztus 20-i evangéliumhoz fűzött kommentárjában – amit az Il Fatto quotidiano napilap nyomtatásban leközölt – merészelte azt állítani, hogy Jézus a kánaáni asszonnyal szemben (Mt 15,22-28) mutatott szigorúságával „bűnt követett el”, azáltal, hogy a tanra hivatkozott, de aztán „megtért”, és belátta, hogy az emberek fontosabbak, mint a teológia.
[Az ilyen elképesztő blaszfémiákat Isten talán csak azért engedi megtörténni, hogy azoknak, akik ezt a zsinati szektát még mindig a katolikus Egyháznak tartják, semmilyen mentségük ne maradjon.]

Bergoglio a portugál jezsuitákkal folytatott beszélgetésekor azt is kijelentette, hogy mivel a Tízparancsolatot, azaz Isten törvényeit csak kevesen tudták teljes mértékben betartani, ezt az "egyháznak" tudomásul kell vennie, és ezért azokat is be kell fogadnia, akik saját lehetőségeik szerint élnek, anélkül, hogy beismernék, hogy ők bűnösök. – Ahogy ezt a Spadaro és co. elképzelt jézusa is tette.

Kiemelten ajánlott cikkek e témában:
A római katolikus Egyház elárulása
Két katasztrófa egy személyben – Egy jezsuita a pápai trónon
Két katasztrófa egy személyben – Exkurs: Karl Rahner és a teológia lerombolása

(forrás: www.katholisches.info – 2023. szeptember 19.)
https://www.katolikus-honlap.hu/2301/jezsuit.htm


2023. szeptember 18., hétfő

Üzenet 2023 októberéről – kezdődik a nagy nyomorúság

Üzenet Oliveira atyának a nagy nyomorúságról

Látomás a Fatimai Boldogasszonytól

"Kedves szeretett gyermekem, nagyon figyelj. Ez év októberében kezdődik a Nagy Nyomorúság időszaka, ahogyan azt a franciaországi, portugáliai és spanyolországi jelenésekben megjósoltam. Korábban már elmagyaráztam e megpróbáltatások okát abban a három jelenésben. Arra kérlek benneteket, hogy elsősorban lelkileg készüljetek fel, mert ez a szakasz nem fog hirtelen, mennydörgő eseményekkel berobbanni - hanem fokozatosan és egyenletesen fog elterjedni az egész világon." 

2023. szeptember 17., vasárnap

Következő járvány-biológiai fegyver halálos oltás, széthúzás harc ébredés

Társadalomként és emberi fajként a legrosszabb időket éljük, mivel egy csendes harmadik világháborúban élünk, ahol emberek milliói halnak meg a bioterrorizmus biológiai fegyvere, a Covid-19 vakcina miatt, amely valójában egy kísérleti génterápia, amely módosítja a DNS-t, és az embert a káros tüskefehérjék gyárává változtatja, ráadásul a vakcinákba mérgező anyagokat, nanobotokat és nanotechnológiát oltottak be, amint azt már bizonyították.
De emellett a legrosszabb az, hogy a többség nem tud semmit, mintha normális lenne, hogy az emberek hirtelen meghalnak vagy súlyos betegségben szenvednek, senki nem tesz semmit, nem kérdez semmit, tudatlanságban és gyávaságban alszanak, mert nem akarnak tudni, elszakadva élnek attól, amit gondolnak, és a valóságtól, amit normálisnak szeretnének, de az már nem létezik, csak milliók szenvedése és fájdalma.
Ezért a perverz elitek sötét napirendjükben előkészítettek egy következő világjárványt, az "X betegség" vagy a Covid 2.0 révén, amelyre új drákói intézkedéseket akarnak majd bevezetni, ismét bezárva minket, hogy folytassák az egész lakosság beoltását, hogy még betegebbek legyünk, és hogy mindenki meghaljon egy végső népirtásig.
Ezért kell felébrednünk, nyomoznunk kell, ki kell lépnünk a tudatlanságból és a gyávaságból, itt az ideje felébredni és harcolni vagy meghalni, mert nincs több időnk, az emberiség sokkal több, 99% vagyunk az embertelen elit 1%-a ellen, és ha felébredünk, látva a valóságot és azt, amit tenni akarnak velünk, még időben vagyunk, hogy megnyerjük ezt a végső csatát.

Dr. Ana Maria Mihalcea: A beoltott vér 4 Hz-es frekvencián reagál, amely a HAARP által termelt frekvencia

Dr. Mihalcea elmagyarázza, hogy a 0 és 25 000 hertz közötti frekvenciákat alkalmazva a véren azt találták, hogy a beoltott vér a 4 hertzes frekvencián erős reakciót mutat, míg a nem beoltott vér egyáltalán nem reagál. A beoltott vér tehát manipulálható. A bolygón mindenütt ott van a 4 Hertz-es környezeti mező. Ez mesterséges, és a HAARP állítja elő.

Amerikai Egészségügyi Minisztérium, korrupt hatóság, amely lefizette a szülésznőket, nőgyógyászokat

SÜRGŐS FELHÍVÁS! Kérjük, hogy valamennyiünk érdekében a lehető legszélesebb körben terjesszék ezeket a videókat családtagjaik és ismerőseik között, mert súlyos veszélyben vagyunk egy orvosi-társadalmi zsarnokság uralma alatt, melynek célja, hogy elpusztítsa az emberiséget.

Dr. Naomi Wolf arról számol be, hogy már 2020 elején a szülészeknek és nőgyógyászoknak csak egy űrlapot kell kitölteniük a portáljukon, és máris közvetlenül a HHS-től kapják a pénzt. Összesen 16 milliárd dollárról beszéltek. Mindössze annyit kellett tenniük, hogy megvizsgálják a betegeiket, és az elsődleges diagnózisuk Covid legyen. De ha a páciensük terhes volt, akkor ez lehetett másodlagos diagnózis. Aztán 2021-ben következtek a pénzügyi ösztönzők. Ma már nemcsak ösztönzik őket, hanem anyagilag is büntetik. Ösztönzést kapnak azért, hogy hazudjanak a terhes nőknek arról, hogy az mRNS-vakcina mennyire biztonságos és hatékony számukra, és anyagilag büntetik azokat, akik az igazat mondják - mondta.

A globalista elit embereknek látszik, de nem azok, azért vannak itt, hogy megöljék a gyermekeinket

Dr. Lee Merrit elítéli, hogy az ellenséget finanszírozzák, és ennek véget kell vetni. Ne éljetek félelemben. Valahogy elszívják az energiánkat, amikor alacsony energiaállapotban vagyunk. Ezért nem szabad félelemben élnünk, és éppen ellenkezőleg, szeretetet kell sugároznunk. Ne aggódjunk folyton a vereség miatt. Isten mindig győz. Fel kell ismernünk, hogy végső soron az üdvösségünk a hitünkön keresztül történik - mondta.

2023. szeptember 16., szombat

Csehország Püspöki Kollégiumának és Szlovákia Püspöki Kollégiumának Nyilatkozata az időszerű dolgokról

 

A vázlatot a BKP püspökei készítették

Mi, Csehország és Szlovákia emeritus püspökei, tudatában vagyunk a hit és az erkölcs mély válságának, és annak, hogy a jelenlegi Ferenc pápa a legalapvetőbb normák áthágásával, amelyeken áll vagy bukik az egyház, Isten anatémáját vonta magára. Ebben az esetben az egyház iránti felelősség a territoriális területen automatikusan az igazhitű püspöki kollégiumra száll.

 

Ezt a videót megnézheted itt is: https://immaculate.wistia.com/medias/fsngsu0rng
https://rumble.com/v3oyomn-kollgiumnak-nyilatkozata.html
https://youtu.be/nbLwxYUJ5Y0 https://ugetube.com/watch/Jho5vbCbI1KIPcL
https://cos.tv/videos/play/47880480128013312
https://www.bitchute.com/video/E4iEn4j3OC18/
https://gloria.tv/post/fsgm9JdExq3s1q7hhM2W6pRLB

 

 

A teljes októberi hónapban a Vatikánban zajlik a szinodális út világtalálkozója. Rejtett programja immár nyilvánossá lett, mégpedig hogy nem az egyház belső megújulásáról, hanem a hitbe és az erkölcsbe való beavatkozásról van szó.

Mi, igazhitű püspökök semmi esetre sem érthetünk egyet Ferencnek ezen önkényes, egyházpusztuláshoz vezető útjával. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy amíg nem kerül sor a helyzet stabilizálására, ránk, az igazhitű püspöki kollégiumra hárul a hit és az erkölcs kérdésében a teljes felelősség a helyi, csehországi és szlovákiai egyházak iránt, mégpedig úgy Isten, mint a világegyház előtt.

A kommunizmus kezdetén, az ötvenes években, felszámolták a szemináriumokat és a férfi kolostorokat. Papok sokaságát börtönözték be, és a püspökök vagy börtönben vagy izolációban voltak. Sosem felejtjük el az állhatatos püspököket, mint Josef Beran prágai püspököt, aki exíliumban halt meg, Josef Matochat, aki háziőrizetben halt meg, a szlovák Pavol Gojdič és Ján Vojtaššák püspököt és másokat, akik börtönben voltak és mártírként haltak meg.

Mi bizonyos szempontból még nehezebb helyzetbe kerültünk, mert a legfőbb egyházi tekintéllyel való visszaélés belső káoszt idéz elő az egyházon belül. A püspököket a múltban szó szerint a teljes katolikus nemzet hűsége tartotta meg. Mi és a hozzánk hűek, akik érzékelik az igazhitűség szükségességét, a világ lelke általi külső nyomásnak vagyunk kitéve, belülről pedig azok nyomásának, akik más tanítást és más lelket akarnak bevezetni. Szent Metód érsek és Szent Béla mártírpüspök is a pogányság hasonló nyomását és az egyházi tekintéllyel való visszaélést élte meg. Bárcsak ők ketten és nemzetünk patrónusai lennének a mi hatalmas szószólóink ezekben a sorsfordító időkben, amelyekbe bennünket Isten állított.

Először is bűnbánatot akarunk tartani azokért a tévedéseinkért, amelyekkel sok embert megbotránkoztattunk. Az utóbbi időben ez a kísérleti vakcinázás szerencsétlen propagálása volt. Képmutatóan nem az igazi, lelkiismeretes szakemberekre hivatkoztunk, hanem Ferencre. Szerencsétlen volt az ő szlovákiai látogatása, amikor a hívő népnek feltételül szabták a kockázatos vakcinálást! Úgyszintén tudatosítjuk a bűnbánat szükségességét a szlovákiai katolikus parókiákon létesített manipulációs vakcinációs központokért. Manapság sokan halnak meg a vakcína következményeként. Le akarjuk vonni ebből a tanulságot és őszinte bűnbánatot akarunk gyakorolni.

Ugyanakkor a mi bűnbánatunk további oka a szinodális út propagációja, és az ezzel kapcsolatos februári szégyen Prágában. Ezen szorgalmazták a szodómia bűnének a legalizálását. Ovációk közepette lépett fel Bätzing német álpüspök, az Isten törvényei elleni lázadás fő propagátora, de mások is. A püspöki tekintéllyel való visszaélés bűnét követték el, nagy botránkozást okozva a kicsinyeknek. Ettől az LMBTQ szinodális úttól ezennel nyilvánosan elhatárolódunk!

Egyes papok, akiket igazságtalanul büntettek meg, a Cseh Püspöki Konferenciát az StB-hez hasonlították. Ezt kissé túlzónak találjuk, az azonban tény, hogy a Cseh Püspöki Konferencia és a Szlovák Püspöki Konferencia püspöki tekintélyével nem a hit és az erkölcs védelmét szolgálta, és sokszor paralizálta Isten művét.

Másrészt örömmel nyugtázzuk, hogy a Cseh Püspöki Konferencia az idén nyíltan kiállt a család és a gyermekek mellett. Ennek következtében a cseh kormány is elutasította az Isztambuli Szerződést.

Drága papok és hívők, az októberi vatikáni szinodális világtalálkozó előtt állunk, amely a szent rózsafüzér ima hónapja. Az öngyilkos német úton kívül, amelyet ezen a találkozón akarnak legalizálni és példaként állítani, vitázni fognak a cölibátusról, amelynek célja a nők diakónusokká, ill. papnőkké szentelése. A németek az ún. szinodalitás keretében szorgalmazzák a püspökök megfosztását az egyház iránti felelősségüktől, és felelősségüket átruházzák az ún. szinodális tanácsra. Ebben a tanácsban a laikusok veszik át a kormányzást, de facto a szodomiták és a leszbikusok, méghozzá a hit és az erkölcs terén is. A belga püspökök már bírják Ferenc jóváhagyását az LMBTQ személyek házasságára vonatkozóan, ami az emberek állatokkal történő házasodását is jelenti az ún. queer párok esetében. Ez már valóban őrültség!

Ugyanígy a Vatikánban fognak vitázni a liturgia módosításáról a mexikói püspökök modellje vagy az amazoni modell alapján. Az amazóniai szinódus dokumentumairól Brandmüller bíboros úgy nyilatkozott, hogy nemcsak aposztázisról van szó, hanem butaságról is. A pogányság lelkének bevitele az ún. füstölő és principális által, valamint a pogány táncok által a konszekráció érvényességének kérdésével határos. A diakónusnők, papnők és a pogány elemek bevezetése a papi identitás, lényegében ennek a szentségnek az elvesztéséhez vezet. Ezért a különböző kérdésekre előre válaszolunk:

Ami ezen módosítások bevezetését illeti, mi, Csehország és Szlovákia püspökei, semmi esetre sem engedhetjük meg, hogy némely oktalan papok ezt megvalósítsák. Másrészt kijelentjük, hogy választható a tridenti liturgia vagy VI. Pál liturgiája. Nem akadályozzuk, hogy a pap, amennyiben jónak látja, úgy helyezze el az áldozati asztalt, hogy elé állhasson és a szentségház felé fordulva szolgáljon, és ne annak háttal.

A konszekráció mélyebb átélése érdekében ajánljuk a konszekráció előtti és utáni rövid elcsendesedést. Hasonlóan lehetőséget nyújtunk arra, hogy a konszekrációt követően az imádságok hangos elmondása helyett antifónát vagy miseéneket lehessen énekelni úgy, mint ahogy gyakorolták azt a latin liturgiában. A pap ezen idő alatt csendben imádkozza ezeket az imádságokat.

Ami a hívők imaaktivitását illeti az októberi hónapban, ajánljuk a Jeriko elnevezésű imakezdeményezést. Lényegében arról van szó, hogy a hívők 4 vasárnapon, október 8-án, 15-én, 22-én és 29-én járják körül a lakóhelyük, a járási és a kerületi székhelyük és a főváros terét, mégpedig 6x csendben és hetedszer énekkel, esetleg hangszerkísérettel, amint az Isten Igéjében (Józs 6) az élő hit inspirációjaként szerepel. A cél az, hogy leomoljanak a lelki falak, amelyek gátolják az egyház és a nemzet megújulását. Ezt a szerveződést vegyék át a papok a buzgó laikusokkal együtt.

Egész hónapon át ajánljuk a buzgó hívők számára a tizenöt tizedes rózsafüzér imát az egyház megújulásáért.

 

Csehország, Morvaország és Szlovákia igazhitű Püspöki Kollégiuma

  1. 9. 16.

A Jeriko akció megvalósítására utaló link: https://bcp-video.org/hu/jeriko-eleste/

 

Letöltés: Csehország Püspöki Kollégiumának és Szlovákia Püspöki Kollégiumának Nyilatkozata az időszerű dolgokról (2023. 9. 16.)