1995. december 13., szerda

manduriai Debóra által

1995. december 12. 8.40-18.40


Olajat könnyeznek a következő szentképek és szob­rok:
a Jézus, a Kinyilatkoztatás Királya ikon
az orosz ikon, mely Máriát ábrázolja a kis Jézussal
az M. család 50 cm magas, a Szent Szívet ábrázoló gipszszobrából vér szivárog a kezén és a lábán lévő se­bekből, a szeméből, a homlokából, és körben a fején, tö­viskoszorú alakban. Az egész lakást rózsaillat tölti be.
Elmondása alapján tanúsítom, hogy a ház asszonya, Natália reggel a szentképek előtt imádkozott, és e sza­vakkal fordult az Úrhoz: „Uram, most, hogy elvisznek té­ged, mi bizonyítja majd, hogy itt jártál? Ha te is úgy akarod, ha nem fáj Neked, tégy csodát az én Szent Szív-szobrommal is, hogy azután a Te Dicsőségedre min­denkinek megmutathassalak, akivel csak találkozom. Natália úgy sírt, mint egy kislány, amikor ezt elmesélte, mert csak ő tudhatta, és az Úr, hogy így történt.
18.40-kor megérkezik az „Úrnő”. Mint rendszerint, most is ragyogó Fény övezi, kitárja a kezeit, a szíve ma­gasságában pedig ott az Oltáriszentség. A fejét aranyszí­nű fátyol fedi, fehér ruhát visel, öv nélkül, meztelen lá­bai egy felhőn pihennek, amely olyan, mintha puha hó­ból lenne. Az Úrnő elhozta nekem a Szent ostyát! Ma van a születésnapom.
„Dicsértessék Isteni Fiam, Jézus Szentséges Neve! Drá­ga leányom, 22. születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánok neked. Leányom, növekedjél Szere­tetemben, úgy, ahogyan tanítottalak! Az a legszebb aján­dék, hogy ennyi lelket hoztál Nekem68. Köszönöm, hogy te is gondoltál Rám!


 Azért kellett ide utaznod69, mert Szívem szeretett volna egy sugarat ajándékozni Fényemből, és különleges Áldást adni, mely Olajesővel70 ereszkedett le közétek. Mondd el az itteni gyermekeimnek, hogy rengeteget kell imádkoz­niuk, mert ellenségem, a Sátán nagyon nagy törést akar kieszközölni ezen a földön71.
Megáldom az egész világot, és téged is, kicsiny köve­tem. Én vagyok a Szent Olaj Királynője, és ezért az Örök Kenet Olajának egy forrásával akartalak meg­ajándékozni benneteket. Azt akarom, hogy tanúsítsá­tok Fiam Csodáit mindazok előtt, akikkel találkoztok, és akkor még máskor is meglátjátok a Mindenható Úr Dicső­ségét. Ne bátortalanodjatok el, ha testvéreitek nem vála­szolnak majd Hívó Szavamra! Nekem mindenekelőtt a ti bizalommal teli válaszotokra van szükségem.
Virágzó tavaszként szálltam le a földre, hogy enyhülést hozzak az emberi természetnek. Az Anyukátok vagyok, és ölellek benneteket. Folytassátok az imát: látlak, és a Szí­vemhez szorítalak benneteket. Kérlek, készüljetek a Szentségekkel arra, hogy hamarosan a földre érkezik Gyermekem, a Fény. Halleluja! Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
D. „Mindörökké dicsértessék! (Ez után az Üzenet után megkaptam a hetedik titkot.)

68  Az a pár személy, akiknek Debóra megengedte, hogy vele együtt imádkozzanak
69  Montrealba (Quebec, Kanada)
70  a szentképek olajkönnyeire utal
71  talán Quebecről van szó, amely külön akar válni Kanadától