FELHÍVÁS
A KATOLIKUSOKHOZ ÉS MINDEN JÓAKARATÚ EMBERHEZ Veritas liberabit vos
Joh 8,32
A tények megmutatták, hogy a Covid-19 járvány leple alatt sok esetben megsértik az állampolgárok elidegeníthetetlen jogait, és elemi szabadságjogaikat, beleértve a vallásszabadsághoz, a szabad véleménynyilvánításhoz és a mozgásszabadsághoz való jogaikat, melyeket aránytalanul és indokolatlanul korlátoznak. A közegészségügynek nem szabad és nem lehet alibiként szolgálnia ahhoz, hogy az egész világon emberek millióit fosszanak meg jogaiktól, nem is beszélve arról, hogy a polgári hatóságokat felmentsék azon kötelességük alól, hogy a közjó érdekében bölcs döntéseket hozzanak. Ez utóbbi annál nagyobb szükség lenne, mivel különböző oldalak felöl egyre több kétely kerül nyilvánosságra a vírus tényleges fertőzőképességével, veszélyességével és rezisztenciájával kapcsolatban. A világon sok mértékadó tudományos és orvosi tekintély erősíti meg, hogy a média Covid-19-cel kapcsolatos rémhírei semmilyen módon nem tekinthetők indokoltnak.
A halottak számáról szóló hivatalos adatokra támaszkodva alapos okunk van azt feltételezni, hogy léteznek olyan erők, amelyek abban érdekeltek, hogy a világ lakosainak körében pánikot keltsenek. Ezen erők ily módon akarják ráerőltetni a társadalomra, hogy a szabadságjogok elfogadhatatlan korlátozásának most bevezetett formái tartósan érvényben maradjanak, hogy ily módon tudják az embereket kontrollálni és mozgásukat szemmel tartani. E szabadságot korlátozó intézkedések meghozatala nyugtalanító kezdetét képezik egy világkormány megalakulásának, mely mindennemű ellenőrzés alól kivonja magát.
Továbbá úgy véljük, hogy az alkalmazott korlátozó intézkedések, ideértve az üzletek és vállalkozások bezárását, egyes esetekben olyan válsághoz vezettek, amely egész gazdasági szektorokat állított le, és ily módon idegen hatalmak beavatkozását segíti elő, ami súlyos szociális és politikai következményekkel jár.
A társadalmi befolyásolás ezen formáit a döntéshozóknak el kell törölniük, mégpedig olyan intézkedések meghozatalával, melyeket a polgárok védelmében hoznak meg, akiknek ők a képviselőik, és akiknek érdekében legfontosabb kötelességüknek eleget téve tevékenykedniük kell. Segíteniük kell a családokat, mint a társadalom legfontosabb sejtjeit, és meg kell akadályozniuk, hogy elesett és idős embereket indokolatlanul azzal büntessenek, hogy hozzátartozóiktól való fájdalmas elszakadásra kényszerítik őket.
(A kormányzati felelősséggel bíró személyeknek) a személyes és szociális kapcsolatok kriminalizálását ama terv elfogadhatatlan részeként kell elítélniük, mely terv alapján (a fent említett erők) az egyének elszigetelődését akarják elérni, hogy ily módon jobban lehessen mindenkit manipulálniuk és irányítaniuk.
Felszólítjuk a tudományos társaságokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a Covid-19 orvosi kezelése mindenütt a közjó érdekéért való őszinte aggodalommal folyjon le, és ily módon a lehető legbiztosabban meg lehessen akadályozni, hogy gyanús gazdasági érdekek a kormányok és a nemzetközi hatóságok döntéseit befolyásolhassák. Oktalan dolog olyan gyógyszereket, melyek már egyszer hatékonynak bizonyultak és többségükben költségkímélők, elvessenek, hogy helyettük olyan kezeléseket vagy oltásokat részesítsenek elsőbbségben, melyek a gyógyszergyáraknak magasabb nyereséget garantálnak, holott nem annyira hatékonyak, mint az olcsóbb és már bevált gyógyszerek. Ezzel csak megnövelik a közegészségügyi kiadásokat. Az Egyház pásztoraiként emlékeztetünk arra is, hogy a katolikusok számára erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy olyan oltásokkal kezeljék őket, melyek előállításához abortált magzatokból származó anyagot használták fel.
Ezen kívül felszólítjuk a döntéshozókat, hogy gondoskodjanak arról, hogy az emberek feletti ellenőrzés formái, legyen szó nyomkövető rendszerekről, vagy bármilyen más helymeghatározási módszerről, a legszigorúbban betiltsák. Jelentsen bármekkora veszélyt is a Covid-19, az ellene folytatott küzdelem akkor sem szolgálhat ürügyként azon nemzetek feletti szervezetek és csoportok rejtett szándékainak a támogatására, melyek ezzel a projekttel nagyon komoly politikai és gazdasági érdekeket követnek. Különösen pedig a polgárok számára kell lehetőséget biztosítani arra, hogy személyes szabadságuk eme korlátozásait elutasíthassák, hogy azok számára, akik se oltást nem akarnak kapni, se semmilyen nyomkövető rendszert vagy más hasonló eszközt nem akarnak viselni, ez bármiféle hátrányos szankcióval járna.
Vegyük figyelembe azok nyilvánvaló ellentmondásait is, akik egyfelől drasztikus népesség-korlátozási politikát folytatnak, és ugyanakkor másfelől az emberiség megmentőiként tetszelegnek, holott erre semmilyen politikai vagy társadalmi legitimitással nem rendelkeznek. Végezetül azok politikai felelősségét, akik a népet képviselik, semmiképpen sem szabad olyan „szakértőkre” bízni, akik – és ez valóban felettébb nyugtalanító – a maguk számára büntetőjogi felelősség alól való felmentést követelnek.
Nyomatékosan felszólítjuk a médiát, hogy aktívan kötelezzék el magukat a hiteles információk továbbadása mellett, és ne büntessék a véleménykülönbségeket cenzúrával, amint ez a közösségi médiában, a sajtóban és a televízióban manapság széles körben történik. A korrekt információátadás azt jelenti, hogy másoknak, az uralkodó véleménytől eltérő hangoknak is teret adnak. Csak ez teszi lehetővé a polgárok számára, hogy tudatosan, megfontoltan értékelhessék a valóságot anélkül, hogy igazságtalan és méltánytalanul erős pártos beavatkozások befolyásolnák őket. A demokratikus és őszinte vita a legjobb ellenszer azon veszély ellen, melyet a diktatúra agyafúrt formái jelentenek, melyek feltehetőleg még rosszabb formái a zsarnokságnak, mint azok, melyeket társadalmunk a közelmúlt évtizedeiben felemelkedni és elbukni látott.
Végezetül engedtessék meg nekünk, mint Krisztus nyájáért felelős pásztoroknak, hogy emlékeztessünk arra, hogy az Egyház nyomatékosan igényt formál az önrendelkezésre a vezetés, az istentisztelet és az igehirdetés területein. Az Egyház ezen önrendelkezése és szabadsága alapvető jog, amit Urunk Jézus Krisztus adott neki azért, hogy követni tudja azon célokat, melyek az ő sajátjai. Ezen okból mi, mint pásztorok, igényt tartunk arra a jogunkra, hogy a szentmise megünneplése és a szentségek kiszolgáltatása felett szabadon mi dönthessünk. Ugyancsak követeljük korlátlan autonómiánk tiszteletben tartását minden olyan ügyben, melyek az egyházi tekintélyek közvetlen hatáskörébe tartoznak, mint például a liturgikus normák és a szentáldozás kiszolgáltatásának jogi előírásai, valamint a szentségek kezelése. Az államnak semmi joga nincs arra, hogy bármily okból beleavatkozzon az Egyház szuverenitásába. Az egyházi tekintélyek soha nem vonakodtak együttműködni az állammal, de egy ilyen együttműködés nem hatalmazza fel a civil hatóságokat, hogy – mindegy, hogy milyen formában – a nyilvános istentisztelet és lelkigondozás tiltását vagy korlátozását elrendelje. Ezért követeljük, hogy a nyilvános istentisztelet ünneplésére hozott korlátozásokat oldják fel.
Minden jóakaratú embert arra szólítunk fel, hogy ne vonják ki magukat azon kötelezettségük alól, hogy állapotuk és lehetőségük szerint, és a felebaráti szeretet szellemében a közjóért tevékenykedjenek. Az Egyház kívánja az ilyen együttműködést, amelynek kedvéért azonban se a természetjog tiszteletben tartásáról, se az egyes ember szabadságának garantálásáról nem szabad lemondani. A polgárok civiljogi kötelességei feltételezik saját jogaiknak az állam részéről való elismerését.
Mindannyian arra vagyunk felszólítva, hogy a mostani történéseket az Evangélium tanításával összhangban ítéljük meg. Ez döntést követel tőlünk: Vagy Krisztussal vagy Krisztus ellen! Ne hagyjuk magunkat azoktól megfélemlíteni, sőt akár megrémiszteni, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy mi csak kisebbség vagyunk. A Jó sokkal szélesebb körben van elterjedve és sokkal hatalmasabb, mint ahogy azt a világ velünk elhitetni akarja. Egy láthatatlan ellenség ellen harcolunk, aki a polgárokat el akarja egymástól szakítani: a gyermekeket a szüleiktől, az unokákat a nagyszülőktől, a híveket lelkipásztoruktól, a tanulókat a tanítóiktól és a vevőket az eladóktól távol akarja tartani. Ne engedjük, hogy a keresztény civilizáció évszázadait egy vírus leple alatt eltöröljék, hogy helyére egy megvetésre méltó technokrata zsarnokságot állítsanak fel, melyben az emberek, akiknek nevét és arcát nem ismerjük, a világ sorsáról önkényesen dönthessenek azáltal, hogy bennünket egy virtuális világba száműznek. Ha ez az a terv, amellyel e világ hatalmasai minket meg akarnak törni, akkor tudják meg, hogy Jézus Krisztus, a történelem Királya és Ura, megígérte, hogy a sötétség kapui nem fognak győzelmet aratni (lásd Mt 16,18).
Bízzuk a kormányzó szerveket és mindazokat, akik a nemzetek sorsát irányítják a mindenható Istenre, hogy a válság e súlyos pillanatában világosítsa meg és vezesse őket. Gondoljanak arra, hogy az Úr, miként minket, pásztorait a ránk bízott nyája miatt meg fog ítélni, ugyanúgy fogja a most kormányzó személyeket is megítélni, akiknek az a kötelességük, hogy népüket védjék és bölcsen kormányozzák.
Szilárd hittel kérjük az Urat, hogy oltalmazza Egyházát és a világot. A Boldogságos Szűz Mária, a keresztények menedéke tapossa szét a kígyó fejét, és semmisítse meg mindazoknak a terveit, akik a sötétség fiai közé számláltatnak.
2020. május 8.
a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének ünnepén
a Pompeji Rózsafüzér Királynőjének ünnepén
Mgr. Carlo Maria Vigano, Ulpiana érseke kezdeményezésére katolikus személyiségek felhívást tettek közzé az országok vezetői felé – mégpedig olyan hangnemben és olyan katolikus szöveggel, amit – nem túlzás kimondani – XVI. Gergely pápa óta a katolikusok a világgal szemben nem mertek mindeddig használni.
Vigano érsek külön internetes oldalt hozott létre, melyen a felhívás szövege több nyelven is elérhető: angolul, olaszul, franciául, németül, spanyolul, portugálul és lengyelül.
A felhíváshoz csatlakozni lehet: ennek menete a következő. A http://veritasliberabitvos.info/ oldalon fent a különböző nyelvekre kattintva kijön a felhívás szövege és az aláírásra szolgáló ablak (az angol nyelv alatt még az első aláírók neve és rangja is lehívható).
Miután az aláírni akaró kitölti a kötelező adatokat: keresztnév, családnév, lakhely, e-mail cím – és elküldi szándékát, kijön egy figyelmeztetés, hogy feliratkozása csak akkor válik érvényessé, ha az e-mail fiókjában ezt jelzi. Kb. 10 mp múlva, meg is jelenik az e-mail fiókban az üzenet, amit szintén el kell fogadni. Ha ez megtörtént, az eredeti oldalon megjelenik az üzenet, hogy aláírását elfogadták. A dolog egyszerűbb, ha két böngészővel dolgozunk egyszerre, az egyiken a veritasliberabitvos.info oldal marad nyitva, amíg a másikon megnyitjuk az e-mail fiókunkat. Persze egy böngészővel is lehet, csak akkor nem látható egyszerre a két folyamat.
Amíg legalább a legfontosabb részek magyarul is megjelennek, angolul és németül itt olvasható a felhívás.
Angol nyelven
Német nyelven
Első aláírók neve
Érdekességek:
1. A világhálón eddig a kath.net és a katholisches.info oldalakon kívül csak ezek tették közre a felhívást:
appello per la chiesa e per il mondo. a tutti, in sei lingue.www.marcotosatti.com › 2020/05/07
17 órája - EIN AUFRUF FÜR DIE KIRCHE UND FÜR DIE WELT an Katholiken und alle Menschen guten Willens. V eritas liberabit vos. Joh 8,32. In einer Zeit schwerster ...
Appell gegen Panikmache in der Corona-Krise | Die Tagespostwww.die-tagespost.de › aktuell › appell...
3 órája - ... Ze-kiun und Janis Pujats unterstützen einen Wahrheits-Aufruf von Ex-Nuntius ... Kirche und für die Welt an Katholiken und alle Menschen guten Willens“ trägt
2. A katholisches.info – jellemző módon – nagy igyekezetében az aláírók között Sarah nevét is megadta. Erre ma reggel megérkezett Sarah válasza, amit azonban csak a kath.net közölt le, a katholisches.info – eleddig – nem. Íme:
Sarah bíboros időközben twitter üzenetében közölte, hogy nem írta alá a petíciót. Ezt írta: „Egy bíboros-prefektusnak, a római kúria egyik tagjának politikai ügyekben bizonyos korlátozásokat figyelembe kell vennie. Az ilyen ügyekben nem szabad petíciókat aláírnia. Ezért ma reggel a petíció szerzőit határozottan megkértem, hogy ne említsék meg a nevemet. Az alapszabadságok korlátozásaival kapcsolatban néhány kérdéssel vagy kétellyel magánemberként egyet érthetek, de ezt a petíciót nem írtam alá. Robert Kardinal Sarah”
Sarah-nak ez a viselkedése majdnem annyira fontos, mint maga a felhívás létrejötte. A napnál is világosabban megmutatja, hogy 1) a Vatikán maga is részese a meghozott intézkedéseknek, és az a célja – miként ezt Malachi Martin világosan leírta –, hogy az új világkormányban is jelentős szerephez jusson; 2) meddig terjed a vatikáni alkalmazottak ú. n. bátorsága, de kiváltképp katolikus érzülete; 3) a vatikáni alkalmazottak még a lelküket is képesek eladni, csak ne kelljen jól jövedelmező, és őket védelmező posztjukról lemondani.
3. Roberto de Mattei professzor neve szintén nem szerepel a listán! Vagy csak véletlenül maradt ki? Mindenesetre ez is furcsa részlet.
Helyesbítés:
1. Mgr. Carlo Maria Vigano nyilatkozata szerint Robert Sarah először aláírta a felhívást, majd pár órával később visszavonta. Mgr. Vigano szerint tehát Sarah nem mond igazat, amikor twitter üzenetében azt állítja, hogy egyáltalán nem írta alá a dokumentumot.
2. Időközben az elsőnek feltett nagy világnyelveken megjelent szövegek közül a német nyelvűt – csekély mértékben ugyan, de – megváltoztatták, mondhatni több helyen leegyszerűsítették (a változtatások milyenségének megítéléséhez jó lenni tudni, hogy az eredeti szöveg milyen nyelven íródott: angolul, olaszul, netán latinul?, és azt is, hogy csak a német szöveget korrigálták, vagy másokat is).
3. Mindeközben a felhívás szövegét több más európai nyelvre – magyarra – is lefordították. De mivel a http://veritasliberabitvos.info/ oldalon található magyar fordításból (amit magyarnyelvű internetes honlapok is átvettek) pont az a „plusz” hiányzik, ami az eredeti szövegben annyira lelkesítő és egyedülálló volt, az új, remélhetőleg végleges német szöveg alapján erre a honlapra saját fordítást teszek fel.
4. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ilyen kifejezések: „kérjük”, illetve „felszólítjuk”, továbbá: „sérültek”, illetve „megsértették” nem ugyanazt jelentik. Az előbbi mézes-mázos, az utóbbi határozott, vagyis olyan hangnemű, amilyet Krisztus Egyházának kötelessége Krisztus ellenségeivel szemben használni, az előbbiek a hivatalos magyar fordításban, és meglepő módon a google-fordításban is, az utóbbiak az új német szöveg most elkészült fordításában szerepelnek.
Ebben a Msgr. Vigano által megfogalmazott szövegben minden megvan, ami a mostani helyzetre jellemző: vagyis, hogy nem sorsszerű csapásról van szó, hanem egy nagyonis megfontoltan végrehajtott tervről, melynek nagyonis határozott céljai vannak. És az is, hogyha Urunk nem lép közbe, akkor emberi erővel ezen célok megvalósulását már nemigen lehet meghiúsítani – erről a szomorú tényről elsősorban a túlnyomó többség eddigi viselkedése, gyávasága, hallgatása gondoskodott. Ezért van az is, hogy minél világosabban kiderül, hogy valójában soha nem volt világjárvány, az intézkedéseket nem szüntetik meg, csak átalakítják őket, mégpedig az eredeti terv céljainak megfelelően. Például e célnak felel meg a kötelező maszkviselés is, mert ez feltűnően mutatja meg az emberek hovatartozását, következésképpen élesebben választ el: ki a cinkos, és ki a tudatos ellenálló.
http://katolikus-honlap.hu/2001/felhivas.htm