2014. október 24., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen gúnyolódik

2014. október 23. csütörtök, 15:14
Drága szeretett leányom, a felebaráti szeretet minden egyes jó cselekedete és tette alkalmával a gonosz erői meggyengülnek. A sötétségben levő lelkekért felajánlott minden ima és szenvedés megsemmisíti a gonosz cselekedeteket és a gyűlöletet. Tudnotok kell, hogy a Szentlélek Ereje által megérintett emberek jó cselekedetei, megsemmisítik a Sátán befolyását a világban.
Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért. Kérjetek, kérjetek, kérjetek, és Én válaszolni fogok nektek, amikor azokért imádkoztok, akikről tudjátok, hogy feltett szándékuk, hogy minden Belém, Jézus Krisztusba vetett hitet elpusztítsanak.
Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen, Istenségemen és azon Ígéretemen gúnyolódik, hogy újra eljövök. Mennyire zárt az elméjük azzal a Szeretettel szemben, amelyet a Szívemben tartok minden bűnös iránt, beleértve azokat is, akik elárulnak Engem. Milyen könnyen vezethetők azok, akikben nem lakozik a Szentlélek! Jaj azoknak, akik a Szentlélek Ajándéka ellen támadnak, mely minden dolog éltető ereje és amely Tőlem származik. Mennyire szomjasok vagytok ti, akik megtagadtok Engem. A víz soha nem fogja oltani a szomjatokat, és eljön majd a nap, amikor könyörögni fogtok Hozzám az Élet Forrásáért. Amíg el nem jön az a nap, nem lesz életetek, hacsak meg nem kértek Engem, hogy Belőlem igyatok.
Jöjjetek – kérjetek Engem, hogy világosítsalak meg benneteket. Engedjétek, hogy a Szentlélek tüze árassza el a lelketeket. Amikor teljes bizalommal és alázattal jöttök Hozzám, Én el foglak tölteni benneteket Jelenlétemmel, és ha elismertek Engem, megadom nektek azt az életet, amely után sóvárogtok. Csak ekkor fog béke uralkodni a szívetekben.
Jézusotok

Papok táncpárbaja hódítja meg az internetet - VIDEÓVAL

A két Rómában tanuló, egymással táncpárbajt vívó amerikai pap videója olyan sebességgel hódította meg az internetet, mint pár hónappal ezelőtt Cristina nővér bemutatkozása az olaszországi Voice tehetségkutatóban – tájékoztat a CNS és a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége.


A 29 éves New York-i David Rider és a 28 esztendős milwaukee-i John Gibson először áprilisban keltette fel sokak érdeklődését, amikor videóra vették egy jótékonysági rendezvényen, a római Észak-Amerikai Pápai Kollégiumban előadott táncukat. Múlt héten egy római eseményen megismételték a nagysikerű műsorszámot.

David Rider sztepptánccal hódította meg a közönséget, majd John Gibson következett, aki ír táncot adott elő. Kettejük fürge lépésű párbaját videóra vette a EWTN munkatársa, aki később megosztotta azt a YouTube-on. A videó nézettsége gyorsan emelkedett, ezidáig több mint 700 000 ember látta a felvételt.


David Rider már 17 évesen, sikeres sztepptáncosként, az Egyesült Államokat bejáró 42nd Street elnevezésű Broadway-show egyik főszereplője volt. A CNS katolikus hírszolgálat kérdésére elmondta, példaképe, II. János Pál pápa halálának hatására döntött a papi hivatás mellett.

Cristina Scuccia olasz szerzetesnővérhez szokták hasonlítani a két pap fellépését, és a nővérhez hasonlóan őket is érik kritikák az elismerő megjegyzések mellett; egy kommentelő például azt kifogásolta, hogy a feszület és Ferenc pápa portréja előtt táncolnak, amit tiszteletlenségnek érzett a hozzászóló. David Rider csak annyit fűzött a kritikákhoz: „Olvassák a Bibliát. Az Úr arra hív minket, hogy örömben éljünk”.
Fotó: News.yahoo.com
Magyar Kurír
(vn)

A liturgikus megújulás gyümölcsei 57. rész - Zsidó ceremónia a katolikus templomban

A liturgikus megújulás gyümölcsei 57. rész - Zsidó ceremónia a katolikus templomban

Az amerikai Illinois állam beli Invernessben található Holy Family Church [Szent Család Templom] megengedte a Zsidó Beth Tikvah  gyülekezetnek, hogy használhassa a templom oltárját és bemutathassák a Rosh Hashana-t szeptember 24-26 között. Visszatérésük után a templomban tartották a Yom Kippur ünnepüket. is.





http://apologetica-hitvedelem.blogspot.hu/2014/10/a-liturgikus-megujulas-gyumolcsei-57.html