Gyermekeim, készüljetek! Az óra itt van. Már nem sokáig
beszélek hozzátok. Mindent tudtul adtam nektek. Váltsátok tettekre üzeneteimet,
és akkor nincs mitől félnetek! Egy csodálatos, örömteli, teljes, örök élet vár
rátok a mennyben. Erre áldalak meg benneteket, Szívem mindeneket felülmúló,
megerősítő, átölelő szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2016.
június 7. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Tartsátok nagy
kitüntetésnek, hogy még köztetek vagyok az Oltáriszentségben! Vegyétek
nagy kegyelemnek, hogy a szívetekbe térek, mert mondom nektek:
ellenfelem el akar venni Engem tőletek. Már elő vagy készítve a terv,
amivel meg fognak titeket Tőlem fosztani. Lesz ugyan az asztalon kenyér
és bor, de az nem lesz átváltoztatva Testemmé és Véremmé, hanem csak –
mint a protestánsoknál – pusztán jelképpé alacsonyodik. Hatalmas zuhanás
ez: szentségből profán tárgy, kegyelemből pusztán vallási gyakorlat.
Gyermekeim,
imádkozzatok, hogy a földalatti Egyházban, ami most van kialakulóban, a
rejtekben, mindig legyenek szentéletű papjaim, akik életük kockáztatása
árán is bemutatják a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét, ahol
valóságos Testemmel és Véremmel táplálnak benneteket. Kicsinyeim! Egy
nagy véres keresztényüldözés van tervbe véve. Ellenfelem már mindent
előkészített. Hirtelen fog kirobbanni és nagyon sokan fognak áldozatul
esni. Minden a mennyben dől el, csak annyi történhet, amennyit Én
megengedek. Vannak gyermekeim, akiket öröktől fogva vértanúknak szántam
és vannak, akiket még megtartok szőlőmben, mert szükségem van a
munkájukra.
Kicsinyeim!
Ti csak azt kérjétek, hogy maradéktalanul beteljesítsétek rátok
vonatkozó örök szent tervemet! Arról ismeritek meg, hogy akaratomat
teljesítitek, hogy mindig szent vágyat adok a szívetekbe rá. Amikor
szent vágyat éreztek a Szentáldozásra, akkor Én megteremtem a
lehetőséget és az alkalmat, hogy a szívetekbe térjek. Amikor szent
vágyat éreztek rá, hogy templomba menjetek, vagy beszéljetek Rólam egy
másik embernek, hogy megtérjen, az ilyen vágyakat mindig Én sugalmazom
nektek. Mielőtt vértanúim az életüket adnák Értem, szent, erős vágyat
adok a szívükbe, hogy ez megtörténjen, és ők színről-színre lássanak
majd Engem.
Drága
kicsinyeim! Ne féljetek a haláltól, ez velejárója a földi életnek, ez
elől egyetlen élő sem futhat el. Jól osszátok be az időtöket! Ne az
evilági haszon után fussatok, hanem csak a maradandókra koncentráljatok,
mert minden itt marad, de a lelketek üdvösségét csak itt tudjátok
megszerezni és más lelkeket is csak itt tudtok megmenteni. Csak
cselekedeteiteket hozzátok magatokkal az ítéletre és Engem, mint
egyedüli, drága Kincset hozhattok magatokkal a túlsó partra. Én ugyanis,
Akit a szívetekbe fogadtok, Örök vagyok és Mindenható. Minden
Szentáldozás egy megkezdett mennyország, egy-egy lépcső az örök élet
boldogságába és minden Szentáldozással képesebben lesztek az
örökkévalóságban a Velem való társalgásra. Minden Szentáldozásból az
örök boldogság forrásozik a lelketekben, mint megannyi patak, amely
beletorkollik a hatalmas Szeretetóceánba, Amely Én Magam vagyok. Amikor
színről-színre meg fogtok látni Engem, annak fogtok a legjobban örülni,
hogy tiszta lélekkel a szívetekbe fogadtatok. Ugyanis ez számomra a
legnagyobb boldogság, amelyet megéreztetek mindazokkal, akik ezt az
örömöt Nekem nyújtják.
Drága
kicsinyeim, az idő rövid! Éljetek szentül, járuljatok minél gyakrabban a
Szentáldozáshoz, lehetőleg naponta, és éljetek életszentségben!
Drága
kicsinyeim! Már benne éltek az időben, amikor teljesülnek a próféciák.
Már a természet sem bírja elviselni ezt a rettenetes nagy bűnt, ami a
világban van. Ezért van annyi katasztrófa, szerencsétlenség és baj. Ha
az emberek megtérnének, akkor a föld, mint jámbor állat, szolgálná az
embert. De a bűn láttán fellázad az ember ellen, mert a bűnt nem akarja
szolgálni. Ha az emberek nyitott szemmel járkálnának és lenne hitük,
mindnyájan megtérnének, és sorsuk jobbra fordulna
Gyermekeim!
Minden ember mellett ott áll egy démon, aki akadályozza, gáncsolja és
bűnbe akarja taszítani. A legtöbb embert, akik nem imádkoznak, és nem
hisznek, sikerül nekik elbuktatni és kárhozatra taszítani. De ti, akiket
kiválasztottam, kegyelmemből hisztek és imádkoztok, veletek nem bír el,
mert Én mellettetek vagyok, különösképpen azok mellett, akik a
Szentáldozásban egyesülnek Velem és mivel ott ragyogok a lelketekben és
ezt a kisugárzást látják belőletek, ezért a démonok hordái mind
eltakarodnak, mert nem bírják azt a vakító fényt, mely Általam árad
belőletek. Ezért maradtam itt köztetek a Legméltóságosabb
Oltáriszentségben, hogy megerősítselek titeket földi zarándokutatokon és
Velem egyesülve legyőzzétek a sátánt. Ha látnátok, milyen ocsmány és
rút a gonosz, és minden bűn, amire rá akarja venni az embert,
elmenekülnétek előle. De mivel szép köntösbe öltözteti a bűnt, ezért a
gyanútlan hitetlenek a hálójukba esnek.
Kicsinyeim,
imádkozzatok a szegény bűnösökért, mert odaát a mennyben meg fogjátok
látni, hogy mitől mentettétek meg őket imáitokkal, és együtt fogtok
velük örülni az örök boldogság hazájában.
Drága
gyermekeim! Vegyétek nagy kegyelemnek, hogy tanítalak benneteket, hogy
szólok hozzátok, váltsátok tettekre szavaimat és akkor már itt a földön
nagy béke és öröm tölt el benneteket, a mennyben pedig az örök élet
boldog részesei lesztek.
Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mk 4, 24: „Jézus szólt.
2016.
június 9. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Azért beszélek nektek,
hogy eljussatok az igazság ismeretére és üdvözüljetek általa. Kicsi
gyermekeim! Legyetek mindig nyitottak tanításaim befogadására, mindig
szakítsatok időt lelketek művelésére és üdvösségére! Nincs ennél
fontosabb, mint hogy megismerjétek a szent Evangéliumot, a tanítást, az
Igét, amelyet elhoztam a mennyből, az Atyától nektek. Ezért születtem
meg a Szent Szűztől, az Én drága Anyámtól és lettem Emberré, hogy
hirdessem az Igét, és csodáimmal igazoljam, hogy Én Isten Fia vagyok, a
Messiás, a Krisztus. Végül föláldoztam Testemet a ti üdvösségetekre és
misztikus, Eucharisztikus Testemmel és Véremmel köztetek maradtam, hogy
tápláljam lelketeket ebben a kietlen sivatagban, hogy eljussatok az
üdvösségre.
Gyermekeim!
Az Én Testem és Vérem, melyet a Szentáldozásban, ha tiszta lélekkel
fogadtok, minden kegyelmet megad nektek. Megóv titeket a bűntől, amely
elválasztana Tőlem. Távol tartja tőletek az összes gonosz szellemet,
akik állandóan harcra készen állnak, hogy elveszejtsenek titeket. Megóv,
betakar, védőpajzs, biztonság mindazok számára, akik hisznek valóságos
Jelenlétemben, segítségemért folyamodnak és szeretnek Engem. Gyermekeim,
ha semmi másotok nem lenne ebben a világban, csak egy falatka Kenyér és
Bor, amely az Én Testem és Vérem a Szent Eucharisztiában, már
mindenetek megvan, mert ez maga az örök élet, az örök boldogság.
Drága
kicsinyeim! Naponta adjatok hálát azért, hogy itt maradtam köztetek.
Nemcsak akkor, amikor Szentáldozáshoz járultok, hanem ahányszor
eszetekbe juttatja a Szentlélek, midig köszönjétek meg, hogy évezredeken
át, nap, mint nap, külön-külön minden embernek rendelkezésére állok,
hogy a szívébe térjek. Tőletek csak annyit kérek, hogy illő módon,
tiszta lélekkel és hittel járuljatok e nagy Szentséghez, amely a
legnagyobb kincs mennyben és a földön. Azok, akik vakok, és az evilági
mammont hajhásszák, nem boldogok, mert nem tudják mikor, de egyik
pillanatról a másikra mindent itt kell hagyniuk. De ti, akiknek Én
vagyok az egyedüli Kincsük, magatokkal visztek Engem az Atya trónusa
elé, és mint legdrágább Kincset, átadtok Neki ezekkel a szavakkal:
„Atyám, hálát adok Neked, Aki Egyszülöttedet elküldted a földre, hogy
üdvözüljön Általa a világ. Atyám, köszönöm Neked Őt, a szentek Szentjét,
Aki itt maradt köztünk a világ végezetéig, hogy drága szent Testével és
Vérével táplálja lelkünket. Atyám, köszönöm Neked, hogy ez a drága
Kincs az enyém is lehetett, és hogy most színről-színre láthatom Őt, Aki
a világ Megváltója, Üdvözítője, a Te Egyszülött Fiad. Atyám, hálát adok
Neked, hogy megteremtettél, hogy üdvözítettél, hogy a Tied lehetek
örökkön-örökké. Ámen.”
Drága
kicsinyeim! Ezen a földön csak úgy szabad élnetek, mint zarándokok,
akik egyik helyről a másikra mennek, mert nincs itt maradandó hazátok. A
ti hazátok a mennyben van, ahol a teljes örök boldog élet vár rátok,
amelyet megszereztem nektek a keresztfán, értetek kiontott drága szent
Véremmel.
Kicsinyeim
adjatok hálát Nekem szüntelen ezért a nagy kegyelemért, hogy Általam
Atyám gyermekeivé fogad titeket és az örök élet részesei, birtokosai
lesztek. Kicsinyeim, azt szeretném, ha a világ forgatagában, megélhetési
gondok közepette soha nem feledkeznétek el az igazgyöngyről, az Igéről,
a tanításról, az Eucharisztiáról, örök életetekről. Újra csak azt kérem
tőletek, hogy ne az evilági mammonért fáradozzatok, hanem az örök
boldogságot igyekezzetek elnyerni! Fordítsatok Rám idő! Dolgozzatok
saját lelketek megszentelődésén, és másokat is vezessetek el az örök
boldogságra!
Kicsinyeim,
a boldogság csak Istenben van. Ami a világban van, az csak a boldogság
imitálása. Az igazi öröm az örök élet. Hazavárlak titeket Atyám
kimondhatatlan szerető karjaiba és az Én irgalmas Szívembe, amely nyitva
áll mindazok előtt, akik Istent szeretik. Erre áldalak meg titeket
Szívem túláradó, végtelen, irgalmas szeretetével az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében. Ámen.
Szentírási megerősítés: Mk 14, 18: „Jézus így szólt…”
2016.
június 10. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves
választottjai! Szeressetek viszont Engem úgy, ahogy Én szerettelek
titeket! Hogyha kell, az életeteket is feláldozzátok Értem.
Kicsinyeim,
mint ahogy Én Önmagamat adtam nektek a keresztfán és a szent
Eucharisztiában, úgy Én sem érem be kevesebbel a részetekről: az
életeteket kérem, hogy szenteljétek Nekem, vagyis éljetek
életszentségben! Ezt úgy éritek el, hogyha átadjátok magatokat Nekem. Ha
engeditek, hogy Én irányítsam lépteiteket, Én vezessem gondolataitokat,
Én formáljam a lelketeket, és ha minden eseményt átadtok Nekem, hogy Én
irányítsam a környezeteteket, és ha mindent elfogadtok, mint Tőlem jövő
dolgokat, legyen az jó, vagy rossz, akkor nagy békétek lesz, és nem tud
fogást találni rajtatok a sátán.
Kicsinyeim,
ha így éltek, gyorsan az életszentség magas fokán találjátok magatokat.
Szeretettel gondoltok arra a hivatásra, amellyel megajándékoztalak
benneteket, legyen ez világi, vagy egyházi hivatás. Bárhol is vagytok,
mindenütt hirdethetitek az Evangéliumot és ne felejtsétek el, hogy ti,
akik a keresztségben Mennyei Atyám gyermekei lettetek, az általános
szent királyi papság tagjai vagytok. Ez azt jelenti, hogy hirdetnetek
kell az Evangéliumot életpéldátokkal, szavaitokkal, tetteitekkel
egyaránt. Nagy szükségem van rátok, mint munkásokra az aratásban, mert
sok helyre nem jutnak el papjaim és nem tudják elérni azokat, akik nem
mennek be a templomba. Ti viszont, akik köztük éltek, hirdethetitek
nekik az üdvösség jó hírét.
Drága
gyermekeim! Becsüljétek meg papjaitokat, segítsétek őket, különösen, ha
rátok szorulnak! Úgy gondoskodjatok róluk, mint legközelebbi
családtagjaitokról! Osszátok meg velük javaitokat, mert ők a legnagyobb
jót, az üdvösség jó hírét osztják meg veletek. Fogadjátok be őket
házaitokba és úgy lássátok el őket, mintha személyesen Engem fogadnátok,
mert ők Engem képviselnek! Akkor rátok is vonatkozik, amit mondtam,
hogyha csak egy pohár friss vizet adtok valakinek azért, mert az Én
tanítványom, nem marad el a jutalma.
Áldjátok
mindazokat, akik segítenek, de áldjátok ellenségeiteket is, mert az
áldástól megretten a pokol, és lehet, hogy ez az egyetlen áldás fogja
üdvözíteni azt a lelket, aki egyébként nem lenne méltó rá.
Hamarosan
beteljesülnek a próféciák, akkor egy egészen más világot fogtok élni.
Akkor különösen meg fogjátok tapasztalni gondviselő szeretetemet, mert a
jelenlegi komfort megszűnik. Éljetek szüntelen készenlétben, legyetek
egymás segítségére, legfőképpen pedig szeressétek egymást és viseljétek
el egymást türelemmel! Mindig a szándékot nézzétek, hogy milyen
szándékból cselekedett a másik ember. Ha rossz szándékból és csalódást
okoz, akkor kerüljétek! De ha jó szándékból, akkor megértő szeretettel
vegyétek őt körül! Hívjátok őrangyalaitokat, különösen, amikor nagy
szükségben és ínségben fogtok élni, kérjétek az ő segítségüket,
különösen azt, hogy az ellenséges emberek őrangyalai imádkozzanak
védenceik üdvösségéért és azért, hogy jóindulatúakká legyenek hozzátok.
Kicsinyeim, megáldalak benneteket Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási
megerősítések: Mk 9, 33 cím: A tanítványok oktatása Mk 6, 41-44:
Kenyérszaporítás. Az Úr Jézus ehhez kapcsolódóan: „Mindig gondoskodom
rólatok.” Mk 6, 50: „Jézus szólt.” Ef 1, 9: „tudtunkra adta akaratának
titkát”