Az
assisi találkozó után közel negyven évvel, a pachamama után lassan
három évvel és a kanadai „Nyugat nagyanyjának” megidézése után néhány
nappal furcsának hathatnak Szent Pál figyelmeztető szavai. A pünkösd
utáni kilencedik vasárnapra ugyanis a szentmise szentleckéje Szent
Pálnak az első korintusi leveléből van:
„Ez
pedig számunkra előképként történt, hogy mi ne kívánjuk meg a rosszat,
mint ahogy ők megkívánták. Se bálványimádók ne legyetek, mint egyesek
azok közül, amint írva van: »Leült a nép enni és inni, és fölkeltek
játszani«. És ne paráználkodjunk, ahogy egyesek paráználkodtak azok
közül, és egy nap huszonháromezren pusztultak el. Krisztust se
kísértsük, mint egyesek azok közül kísértették, és elvesztek a kígyók
által. Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és
elvesztek a pusztító által. Mindezek előképként történtek velük, és
azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége
elközelgett. (1 Kor 10, 6-13)
Ezekből
úgy tűnik, hogy a bálványimádás nagyon súlyos dolog – a zsidóknál
biztosan, de talán még Szent Pál idejében is. Jó, persze, azt eddig is
tudtuk, hogy a zsidók számára a bálványoktól való elfordulás komoly
parancs volt, de hát ezt akkor ők megtették, ha pedig visszatérni
próbáltak hozzájuk, akkor komoly figyelmeztetést kaptak, és kész. Mi
pedig már felvilágosult keresztények vagyunk, akik immár tudjuk, hogy az
Isten csak szeretet és irgalom, a bálványimádásnak pedig az árnyéka
sem vetődhet ránk, nemhogy a vádja. Értelmetlen felvetés maga a
bálványimádás is.
De
tényleg így van? A probléma ezzel a felfogással az, hogy nem logikus,
hiszen lehetetlen fenntartani ezt a meggyőződést anélkül, hogy ne
tagadnánk az ószövetség és újszövetség Istenének azonosságát vagy
hazugnak ne tartanánk Istent. Mert mi is történt a zsidókkal a Szent Pál
által felidézett eseményekben?
A Kiv
32,6-ban a nép belefáradt az éppen a hegyen tízparancsolatot átvevő
Mózesre való várakozásban, és rávette Áront, hogy a közösbe beadott
ékszereikből aranyborjút öntsön. A hegyről leérkező Mózes porrá zúzta
és megitatta velük, Lévi fiaival pedig lemészároltatta saját
testvéreiket és rokonaikat, mintegy huszonháromezer embert. Mészárlás
egy kis aranyborjúval való bohóckodásért.
A Szám
25,1.9-ben a Szittimben tartozkodó nép a moabiták bálványait imádta
evéssel, ivással, tánccal kultikus paráználkodással, amiért az Úr
megparancsolta Mózesnek a nép főembereinek bitófára akasztását „szembe a nappal”.
Mózes a nép bíráival viszont mindenkit lemészároltatott, aki
Beelfegorhoz szegődött. Áron unokája, Fineesz ez alkalommal nyerte el a
papságot leszármazottai számára, amikor dárdájával átszúrta a parancsot
nyilvánosan megsértő főembert és partnerét. Ez alkalommal
huszonnégyezer embert öltek meg. Mészárlás evésért, ivásért, meg némi
szexért.
A Szám 21,5-ben Mózes és Isten ellen zúgolódott a nép, mert „unni kezdte az utat meg a fáradságot”.
Ezért Isten kígyókat bocsátott rájuk, és ebben a csapásban sokan
meghaltak. Kínhalál unalomért és fáradságért, zúgolódásért, buhogásért.
A Szám 14,2.36-ban a harctól való félelmében „Izrael valamennyi fia zúgolódott Mózes és Áron ellen”, ezért az Úr megesküdött arra, hogy “senki,
akit megszámláltak a húszesztendősök s az idősebbek közül, aki
zúgolódott ellenem, be nem megy arra a földre, amely felől esküre
emeltem kezem, hogy lakóivá teszlek titeket, kivéve Kálebet, Jefóne fiát
és Józsuét, Nún fiát.” Nem létezik tehát az én kis igazságom
Isten igazságával szemben, amit a zúgolódás bátorsága feltétez, és
nincs helye félelemnek Isten parancsával szemben? Kitagadás az Ígéret
földjéről félelem és zúgolódás miatt.
Az Úr
osztatlan szívet követelt a zsidóktól, és a zúgolódás, bálványimádás,
az aranyborjúval való bohóckodás vagy Beelfegor követőivel végzett
evés, ivás, tánc, szexuális kicsapongás ezt tagadja meg tőle. Ez így
világos és érthető, de hogy ennek megszegése miatt véres
tömegmészárlást akarna Isten? Az irgalom Atyja és minden vigasztalás
istene? Ez valahogy nem fér össze istenképünkkel. Hogy kívánhatta Isten
ennyi ember halálát ilyen vétségek miatt?
Egyszer
egy ismerősöm mesélte, hogy módszeresen végigolvasta az ószövetséget,
és hát, amit ez a Mózes tett, az naggggyon durva! Az egy dadogó
tömeggyilkos volt! Ráadásul azt állította, hogy Isten miatt tette,
holott mi már tudjuk, hogy Isten a szeretet istene… Elképzelhetetlen,
hogy az ószövetség istene ugyanaz lenne, mint a mienk, vagy maximum azt
tudja elfogadni, hogy az egész történet csak egy pedagógiai célzatú
mese, ha pedig nem mese, akkor esetleg pedagógiai célzatú mészárlás
volt, ami azért történt meg akkor, hogy többé ne kelljen megtörténnie.
De szerinte leginkább mégis kitalált, egyszeri üzenet (ha teológiát
tanult volna, mondhatta volna, hogy sajátos műfaji sajátoságokkal
rendelkező irodalmi alkotás). Ezt akár alá is támaszthatná Szent Pál
szava, mely szerint mindezt a mi okulásunkra írták meg: „a lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle” alapon…
De
vajon azért veszejthette el az Úr ilyen szörnyű módon azokat az
embereket, mert az akkori emberek élete és üdvössége kevésbé volt
fontos, mint a mienk? Valószínűleg azért hagyjuk a feledés jótékony
homályát ráborulni ezekre a történetekre, mert ez sokunk ki nem mondott
meggyőződése. Mert az új, a friss, a most morálisan is jobb, mint a
régi? (Hegel, örülj! Lehetséges, hogy több követőd van az egyházban,
mint Krisztusnak!)
De ha
az Ószövetség Istene ugyanaz, mint az Újszövetségé, ha Isten nem
változik, ha tökéletesen igazságos, szerető, jó és szép, akkor
iszonyatosan fontos dolog lehet a bálványimádás tilalma, és botorság
lenne azt gondolni, hogy nekünk nem lehet részünk hasonló csapásban, ha
mégis bálványimádásra vetemednénk. És akkor még esetleg az is
elképzelhető, hogy egy pachamama történetnek súlyos következményei
vannak? Főleg, ha később még egyéb „szellemek körét” is megidézzük,
biztos, ami biztos? Mondjuk járvány, háború és éhínség? Na, nem, ez már
azért túlzás lenne, ugye? Hiszen tudjuk, hogy Isten nem büntet.
Legfeljebb az ószövetségi ember gondolta így.
De ha a
világot Isten azért alkotta, hogy Ő megdicsőüljön benne, és ez maga a
tökéletes igazságosság megvalósulása, nem tökéletes igazságtalanság
minden olyan tett, amely hamis bálványokban leli meg a létezés és a
világ értelmét? Hiszen ez megfosztja Istent a dicsőségtől, amely a
teremtménye részéről jár neki. És nem tökéletes igazságosság és
szeretet minden ilyen hamis bálvány és bálványozó elpusztítása? Akkor
is, ha ez a test, az élvezetek, az étel, ital, szórakozás, szex,
hatalom, ároni papság? Netán maga Jeruzsálem, a szent város, vagy maga a
Templom? Igen, mert maga a Templom is válhatott bálvánnyá, ahogy
korábban a frigyláda is azzá vált, amikor az Istennek nem engedelmeskedő
zsidók annak jelenlététől várták a győzelmet, és annak jelenlétében
szenvedtek megsemmisítő vereséget.
Elsőre
talán nehéz meglátni az összefüggést a szentlecke és az evangélium mai
szakasza (Lk 19, 41-47) között, de a kapcsolat éppen ez: a zsidó
főpapok, akik az Ígéret Földjét és a népet saját birtokuknak
tekintették, a Templomot pedig a nép feletti uralmuk biztosítékának („Mit
csináljunk? Ez az ember ugyanis sok csodajelet művel. Ha hagyjuk ezt
neki, mindnyájan hinni fognak benne. Akkor eljönnek a rómaiak, és
elveszik tőlünk földünket és népünket.” – Jn
11,47-48). Nem azért nem hittek Jézusnak, mert nem látták a csodáit,
hanem azért, mert nem akartak hinni, nem akarták elfogadni Isten
látogatását, ennek ugyanis kellemetlen hatásai lettek volna gazdasági és
hatalmi érdekeltségeikre. Ezért még az Istentől korábban kapott
ajándékot is bálvánnyá tették. Az Ő jelenlétének helye a főpapok nép
feletti uralmának, és jólétének biztosítékává vált: bálvánnyá, amely
miatt „nem ismerték fel látogatásuk idejét”. Ezért kellett elpusztulnia a
Templomnak, kihalnia a papságnak és válogatott szenvedések között
elpusztulnia egymillió embernek, köztük napi sok száznak keresztre
feszítve, az ostromlott éhezőknek pedig minden emberségükből kivetkőzve,
szörnyű kínok között szenvedve.
Láthattuk
az ószövetségi példákban: az ároni és a levitikus papság is
vérfürdőben született: annak felismeréséből, hogy az igazságosság Isten
miatti igazságtételt követel meg. Akár véreset is. Így a bálványhitűvé
vált papságnak is vérfürdőben kellett elmúlnia. Talán mert ezt kívánta
az igazságosság.
Miből gondoljuk, hogy mi különb sorsot érdemlünk, ha bálványokhoz fordulunk?
https://invocabo.wordpress.com/2022/08/07/pedagogiai-celzatu-meszarlas/
