2008. május 17., szombat

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete 2008. május

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK
Mária Julianna által adott üzenete



2008. május 9.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Az idő közel. Közel van mindannak a beteljesülése, amelyet előre közöltem veled. Évek óta felkészítettelek. Ellenőrizd a próféciákat! Mások által is megerősítettelek. Már ütött az óra. Gyermekek és csecsemők szája által hirdetem igazságomat. Higgyél és készülj! Légy szüntelen készenlétben, mert olyan hirtelenül tör ki a keresztényüldözés, mint ahogy a sas lecsap a zsákmányra. Ti védtelenek lesztek. Elhurcolnak, és sokakat megölnek közületek. Lesznek, akik árulókká válnak félelmükben azért, hogy őket ne hurcolják el. Imádkozzatok ellenségeitekért, és azokért akik elárulnak és elhurcolnak benneteket! Ne felejtsétek el, hogy Én mindnyájatokért meghaltam, és azt akarom, hogy mindenki üdvözüljön. Nagy volt a lelketek ára! Az Én kiontott drága Szent Vérem, rettenetes kínszenvedésem és kereszthalálom. Azt kívánom, hogy egyesüljetek Velem az irgalomban. Bocsássatok meg szívből ellenségeiteknek, egymásnak, és imádkozzatok értük. Ezt tartsátok mindig szem előtt: Minden itt marad. De a cselekedeteit mindenki magával hozza. Előttem lepereg az egész élete, és aszerint lesz megítélve, ahogyan élt a Földön. Ne ragaszkodjatok se tárgyhoz, se személyhez, de még az életetekhez sem. Boldogok a lélekben szegények. Boldog az, aki odaadja Értem az életét, mert Bennem megtalálja azt, mert Én az örök élet vagyok. Nagyon szeretlek. Látod, imáidra csodákat teszek. Sok kegyelmet adok. Annak, aki szívből és hittel imádkozik, mindig megadom, amit kér, ha az a lelke javára válik. Akiért imádkozol meg fog térni. Jóllehet sok bosszúságot okozott neked, de majd az örök életben hálálkodni fog, amiért most oly buzgón imádkozol a megtéréséért. Tudom, mindezt Irántam való szeretetből teszed, hogy az Én drága Szent Vérem ne legyen hiábavaló egyetlen lélek számára sem. Ezért sok lélekkel jutalmazlak meg. Azt kérem mindazoktól, akik szeretnek Engem, hogy úgy mutassák ki Irántam való szeretetüket, hogy imádkozzanak a bűnösök megtéréséért. Ne hallgassanak a sátánra, aki azt sugallja, hogy úgyis hiába. Az ima sohasem hiábavaló. Ha nem is tapasztaljátok meg azonnal a jótékony hatását, csak folytassátok kitartóan. Ezzel mutassátok meg, hogy bíztok Bennem, és elismeritek mindenhatóságomat, Aki a bűnösökből is tudok szenteket faragni. Soha ne adjátok fel a reményt! Én a rejtekben, csendben működöm az emberi lélek mélyén. Még ha egész életében is bűnben él egy ember, Én a halála előtti pillanatban is meg tudom menteni a lelkét, mert mindenható vagyok. Ti csak imádkozzatok és bízzatok! Az eredményt bízzátok Rám! A Megváltó Én vagyok.”

2008. május 12.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Amiképpen az Én számomra is elérkezett keresztre feszítésem ideje, úgy ennek a bűnös nemzedéknek is elérkezik a nagy számadás napja. Már nem tudom tovább nézni, hogy lábbal tiporják törvényeimet, és a legszentebb dolgokból gúnyt űznek. Ilyenek a gyermek tisztasága, amelyet megrontanak. A házasság szentsége, amelyet kigúnyolnak, akár úgy, hogy élettársi viszonyban egybekelnek, vagy amikor egyneműek csinálják ugyanezt. Az életellenes bűnök, az abortusz és az eutanázia. Nem beszélve a házasságtörésről, a korrupcióról, a hazug beszédről, mások kifosztásáról, egészen a brutális gyilkosságokig, és a bűnpártolásról. A lelkek úgy hullanak a pokol tüzébe, mint ősszel a falevelek. Nagy a tudatlanság a lelki élet területén. Pontosan úgy van, ahogy Szent Pál megírta: „Folyton csak tanulnak, de az igazság ismeretére el nem jutnak.” Ellenfelem könnyűszerrel félrevezeti őket ezekkel a gondolatokkal: „Neked mindent szabad. Valósítsd meg önmagad!” Gyermekeim! Mindannyian meg lesztek rostálva. Az Egyház is, a szekták is, és az egész teremtett világ. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen! Szüntelenül őrködjetek lelketek tisztasága felett! Nem tudjátok, melyik pillanatban kell megállnotok Szent Színem előtt az egyéni számadásra. Életetek minden pillanatában éljetek úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Az idő rövid. Ti drága, Véremen megváltott gyermekeim! Nagy volt a lelketek ára! Úgy őrizzétek lelketek tisztaságát, mint legdrágább kincseteket! Éljetek szüntelen készenlétben! Most különösen, mert az idő lejárt. Ütött az óra. Aki eddig nem merített irgalmasságomból, és nem tért meg, az most igazságosságom kelyhét fogja kiinni. Jaj azoknak, akik bűnökben élnek, és gúnyt űznek szentségeimből!

2008. május 13.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Szívemnek gyöngyszeme! Imádj Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, amíg még teheted! Mert hamarosan olyan idők jönnek, amilyenek még nem voltak a te életedben. Elhurcolnak Engem a templomokból, és Velem együtt titeket is, akik itt most imádtok. Mindez nagyon hirtelen jön. De villám csap le az égből, és megsemmisíti támadóitokat. Előtte azonban titeket bilincsbe vernek, és megölnek. Maga a Szentlélek fog tanúságot tenni Rólam általatok. Csak azok, akik igazán szeretnek Engem, csak ők fogják az életüket adni Értem. Nem mindenki lesz vértanú. Lesznek, akik megtagadnak, és elfutnak félelmükben. De azok, akik méltónak bizonyulnak, vérük kiontásával tesznek tanúságot Rólam, mert sziklaszilárdak a hitben, és önzetlenek a szeretetben.