2018. december 4., kedd

A Vatikán bizottság alá helyezi az olasz Familia Christit

A virágzó olasz régi rítust követő Familia Christi közösséget bizottság alá helyezték, amelyet Luis Ladaria bíboros vezet, a Hittani Kongregáció prefektusa. A tényt megerősítik a pletykák, amelyekről hónapok óta lehetett hallani.

Az új Familia Christi vezetője a 65 éves Daniele Libanori római segédpüspök lesz. A valódi vezetőt eltávolították.

A Familia Christit a kiváló ferrarai Luigi Negri püspök alapította. Ferenc pápa 2017 februárjában nyugdíjazta, azonnal a 75. születésnapja után.

Egy évvel később a Vatikán megkezdte a Familia Christit üldözését, rendszeresen meglátogatták, hogy "információt gyűjtsenek".

A bizottságnak most pedig döntenie kell a "lehetséges jövőbeli utakról" (azaz megsemmisítsék a közösséget vagy átalakítsák valami mássá).

2013-ban a Familia Christit fogadott egy csoportnyi ferences volt növendéket, akik távoztak, mielőtt bizottság alá tették a szerzeteseket 2013 júliusában. Ez feldühítette a Vatikánt.

Az elmúlt években Ferenc pápa több virágzó közösséget is megsemmisített, mint pl. a Szeplőtelen Szűz Ferences Testvérei és Nővérei, Jézus Kistestvérei. Az volt a "bűnük", hogy katolikusok voltak.

#newsBiwxomurje

https://gloria.tv/article/FrcoZXS2NX7S6GKtBSJqEpivS

Az olasz püspök a Szentírás fölé helyezve magát azt mondja, hogy megjavítja a házasságtöréseket konverzió nélkül.

A mantuai 53 éves Marco Busca püspök nyilvánosan azt állította, hogy megjavítja a házasságtöréseket anélkül, hogy a házasságtörők változtatnának életükön. November 30-án a püspök ezt állította egy levélben:

"A mai naptól fogva az elvált és újraházasodott hívők, valamint azok, akik egy második, stabil kapcsolatban élnek, megbocsátást kérhetnek, ami ahhoz vezet, hogy részt vehetnek a szentáldozáson. Az ezzel kapcsolatos papírok elérhetők minden plébániában."

Ezzel a bejelentéssel Busca a Szentírás és a katolikus egyház fölé helyezte magát. Nyíltan népszerűsíti a bűnben élést, ezzel nyilvánosan is bevallotta, hogy eretnek.

#newsOxftuohpwk

Újabb szeánsz a bécsi Stephansdomban

thumbs_vienna-4.jpgChristoph Schönborn bécsi érsek bíboros felajánlásából múlt pénteken ismét showműsor helyszíne lett a bécsi Stephansdom székesegyház. Ezúttal egy egészen ördögi és megbotránkoztató képi világú színházi rockshowt tartottak a templomban, az AIDS Világnapja tiszteletére, a szentélyt használva a produkció színpadául.
A performansz, amelyet az osztrák színész-énekes Philipp Hochmair és társulata adott elő, a "Jedermann (reloaded)" címet viseli, és az osztrák író Hugo von Hofmannsthal "Jedermann" című drámájának modern feldolgozása.
Az eseményt, amin a bíboros érsek is részt vett és köszöntő beszédet mondott, ismét az LMBT-aktivista Gery Keszler szervezte. A show belépőjegyeiből befolyt összeget HIV-pozitív embereknek ajánlják fel.
Az előadáson készült kezdőképünkön a színész úr épp az áldoztatórácson állva sörözik. A műsor további képeit erős idegzetű olvasóink ide kattintva nézhetik meg.
A produkció (két éve Berlinben előadott változatának) reklámvideója és további információk itt találhatók.