Az ima gyógyír a léleknek
Drága gyermekek! Ma imádságra hívlak benneteket. Legyen az ima gyógyír lelketekre, mert az ima gyümölcse az öröm, az ajándékozás, az életetekkel való tanúságtétel Istenről mások számára. Gyermekeim, az Istennek való teljes önátadás által Ő maga fog gondoskodni mindnyájatokról, megáld benneteket és áldozataitok értelmet nyernek. Veletek vagyok és megáldalak benneteket édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.A Szűzanya 2019. október 25-i üzenete
A Boldogságos Szűz Mária nem mond le
rólunk, hanem arra buzdít bennünket, hogy komolyan kezdjük el és
folytassuk utunkat Istennel, hisz egyedül ez adhat értelmet életünknek.
Ebben az üzenetben is érezhető az
édesanyai szív vágya, hogy felébressze Isten utáni vágyunkat. Ezt a
vágyat nem mi találtuk ki. Az Isten utáni vágy a szívünkben van. De ezt
a vágyat elnyomhatja bennünk a rohanás, a gondok, a munka és minden
egyéb, amit eltávolít bennünket Istentől. A szívünket nem csaphatjuk
be, mert jól ismeri alkotóját, Istent. És csakis Isten ajándékozhat
békét a szívünknek.
Egyrészt vágyakozunk Isten után,
másrészt ellenállunk a Teremtő rendjének. Szívünk vágyakozik Isten
után, akaratunk pedig ellenáll az imádságnak, amely az egyetlen
Istenhez vezető út. Az a harc, amelyet megélünk bensőkben, az áteredő
bűn következménye. A bűn előtt, a mennyországban a földi Ádám úgy
imádkozott, ahogyan lélegzett. Ez teljesen normális volt, mert Isten
kegyelmében élt.
Az életben minden kegyelem. Az ima Isten
kegyelme. Az elmélkedés, a saját akaratunkból való Istenhez fordulás
felülről való ajándékok. A Szűzanya arra hív, hogy kérjük az imádság
Lelkét, mint kegyelmet, mert e kegyelmet kérve kezdhetünk el imádkozni.
Krisztus nélkül nem tudunk semmit sem
tenni és az imára is alkalmatlanok vagyunk. Kegyelmének szikrája nélkül
nincs sem vágyunk, sem erőnk, hogy Hozzá forduljunk. De az első
kegyelem az, amely segít megértenünk, hogy sohasem utasít el bennünket,
ha hiányt szenvedünk.
Ezért maga Jézus buzdít bennünket:
„Kérjetek és kaptok! Zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt 7,7).
„Mondom nektek, könyörgésük miatt meghallgatást nyernek.”
Jézus buzdít bennünket a kérés, az ima, a
zörgetés és a kitartás szükségességére, hogy megkaphassuk Istentől
azt, amit kérünk. Jézus buzdít minket a szüntelen, kitartó, elszánt és
alázatos ima szükségességére.
Az ima gyümölcsei legjobban a
hétköznapjainkban ismerhetők fel, az egymás közti kapcsolatainkban, ott
ahol élünk és dolgozunk. Csakis azt, amit Istentől kaptunk és az
imában megtapasztaltunk, azt tudjuk adni másoknak és arról tudunk
tanúságot tenni.
A hittapasztalatot nem lehet megtanulni.
A tapasztalat olyan tudás, amelyet semmilyen elmélettel sem lehet
megcáfolni. A tapasztaltból él és arról tesz tanúságot. Az Istennel
való találkozás tapasztalatát nem lehet megtartani önmagunk számára.
VI. Pál pápa „Az Evangélium hirdetése”
című apostoli buzdításában írja: „A világnak, amely az Istennel
szembeni elutasítás számtalan jele ellenére különös ellentmondásképpen
egészen váratlan utakon keresi is őt és érzi fájdalmasan a hiányát,
szüksége van olyanokra, akik hirdetik neki az evangéliumot és beszélnek
Istenről, akit ismernek és akihez közel vannak, mintha látnák a
Láthatatlant.” (EN 76).
Csak az, az ember tud tanúságot tenni
mások számára, akinek van hittapasztalata. Ez a tapasztalat nem olyan
dolog, amelyet őrzünk, hanem amelyet az Istennel való találkozás új
tapasztalata táplál és éltet bennünk.
Imádság
Szűz
Mária, kegyelemmel teljes, Te, aki boldog vagy, mert hittél akkor is,
amikor nem volt egyszerű hinni, járj közbe értünk. Ó, Mária, Te életünk
útján jártál és szüntelenül eljössz hozzánk, hogy mindig újra
felébressz, buzdíts és hívj bennünket. Minden lelkileg alvó és holt
szív tapasztalja meg Isten mindenhatóságát és kegyelmét, amely értelmet
ad életünknek, áldozatainknak és magának a halálnak is.
Járj
közbe minden házaspárért és családért, hogy merjék kinyitni házuk és
otthonuk ajtaját, hogy így megtapasztalhassák Isten jelenlétét a
családi, közös ima által. Az Úr adjon békét ott, ahol békétlenség és
félelem lakozik. Isten kegyelme békítsen ki minden haragost, hogy
legyen bátorságuk bocsánatot kérni és megbocsátani, mert ez az út,
amelyen Isten életünkbe lép. Ámen.
M.MFordította: Sarnyai Andrea