Dicsőséges eljövetelének idejéről Krisztus azt mondta, hogy „Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri” (Mt 24,36). Így aztán felettébb meddő tevékenység lenne próbálkozni a nap és óra pontos meghatározásával. De még ha a pontos napot és órát nem is tudhatja senki, vajon az sem sejthető, hogy milyen ünnepen fog mindez megtörténni?

Prosper Guéranger apát 1840-ben megjelent Institutions liturgiques c. művében összefoglalta az eretnekségek sok évszázadnyi gyakorlatából kiolvasható alapelveket. Az ő összefoglalásából már jó előre, a II. vatikáni zsinat utáni liturgikus „reform” előtt egy évszázaddal mindenki számára megismerhető volt a mindenkori szentségtelen újítók liturgikus forgatókönyve, így a naaagy zsinat utáni liturgikus zúzásé is.

Guéranger szerint ez a tizenkét ismérv: 1/ a hagyomány gyűlölete; 2/ az egyházi formulák felváltása a Szentírásból való olvasással; 3/ újszerű formulák megalkotása; 4/ ősi hagyományok “visszaállításának” hazugsága; 5/ a liturgia demisztifikálása; 6/ „farizeusi hidegség ”a liturgikus imában, az ima szellemének teljes kioltása; 7/ minden közvetítő eszköz eltávolítása; 8/ a szent nyelv felváltása a népnyelvvel; 9/ a rítusok egyszerűsítése és a vallási kötelezettségek könnyítése; 10/ a pápai tekintély elutasítása; 11/ laicizálás, a szolgáló papság szentségi jellegének tagadása; 12/ a papok és a laikusok szerepének összemosása.

A hetedik törvénynél írja a szentségtelen újítóról a tudós bencés: „Megtisztítja a naptárt mindazoktól az emberi nevektől, amelyeket a római egyház oly bátran ír fel Isten neve mellé. Különös viszolygást érez a későbbi korok szerzeteseinek és más személyeknek nevei iránt, akiket azon apostolok neve mellett találunk, akiket Jézus Krisztus választott ki, és akik által alapíttatott ez az ősegyház, amely egyedül volt tiszta a hitben, mentes minden kultuszbeli babonától és minden erkölcsi lazaságtól.”

A hetedik ismérvnél említett liturgikus naptár kapcsán is kivillan az újítóknak az a felfogása, amely igazából minden Guéranger-féle szabály mögött felfedezhető hitetlenségük megnyilvánulása: mivel nem hisznek a szenthagyomány isteni eredetében, az általuk pusztán az emberi szempontok, tévelygés, önkény vagy a véletlenek összjátékának vélt liturgikus rend, és az azt szabályozó liturgikus naptár ugyanilyen önkényesen megváltoztatható. Nem hiszik a liturgikus naptár megfelelését az objektív isteni rendnek, így aztán olyan gyökeresen alakítják azt át, ahogyan a liturgikus zúzás során tették.

De mi van, ha a liturgikus naptár tényleg megfelel az isteni szándéknak, így az üdvtörténet eseményeinek nem csak szimbolikus ünneplése, hanem annál több, az üdvtörténetre vonatkozó objektív isteni rend leképezése, esetleg előrejelzése?  Ezt a lehetőséget és ennek folyományait egy aktuális ünnep kapcsán szemléltetném.

Bár Krisztus Király ünnepét csak 1925-ben rendelte el XI. Piusz pápa, de az ünnep elrendelése azokkal a jellemzőkkel bírt, amelyek a liturgia, így a liturgikus év szerves fejlődésének ismérvei. Erről írja az ünnepet elrendelő Quas primas apostoli levelében: „Történelmi adatok bizonyítják, hogy az ünnepnapokat a századok folyamán egymásután úgy hozták be, amint azt a keresztény nép lelki szükséglete vagy haszna kívánta: akkor tudniillik, amikor a népet vagy általános veszedelem idején erősíteni, vagy eretnekségek terjedő tévelyei ellen megedzeni, vagy bizonyos hittitkoknak, illetve a jó Isten egyes jótéteményeinek mélyebb megfontolására indítani kellett.”

Az ünnepet XI. Piusz október utolsó vasárnapjára, azaz a Mindenszentek előtti vasárnapra rendelte. A liturgikus zúzás hevében viszont Krisztus Király ünnepe átkerült az advent előtti utolsó vasárnapra, azaz Mindenszentek utánra került. És a probléma ezzel a változtatással az, ami a szentségtelen újítók minden tettével: ha az eredeti nap Isten szándéka szerint lett elrendelve, akkor annak megváltoztatása ennek a szándéknak szükségszerűen ellentmond.

Ha a hagyományos felfogásban, azaz a szenthagyományban megmutatkozó rend, amely szerint bevezettek új ünnepet az egyházban, megfelelt az üdvtörténelemben megnyilvánuló isteni szándéknak, amely indokolta azok bevezetését, akkor Krisztus Király ünnepének is lehet ilyen oka. De vajon lehet-e olyan tartalma ennek az ünnepnek, amely utalhat arra, hogy valóban nem mindegy az ünneplés időpontja?

Ettől az ünneptől a pápa azt várta, hogy„az emberi társadalmat a szeretettől égő Megváltóhoz visszatérésre bírja. A katolikusok kötelessége volna ezt a visszatérést szóval és tettel siettetni.” Világos, hogy ez egy mindenkor kívánatos cél, ebből tehát még nem fakadna különös jelentősége az ünnephez rendelt napnak. De XI. Piusz az emberek Krisztus Királyhoz való visszatérését a Nagy Visszatérés, azaz a maga teljességében megvalósuló dicsőséges királyság, Krisztus második eljövetelének ünneplésével kívánta elősegíteni. Én nem merném ezt véletlennek mondani, sőt, ha a liturgikus év objektív megalapozottságának megfontolásában elmélyedünk, feltételezhetjük, hogy egy ilyen ünnep bevezetése és az ünneplésre kijelölt nap üdvtörténeti szempontból valóban nem véletlen. Ez a nem véletlen viszont azt is jelentheti, hogy ez az ünnep így akár az az alkalom is lehet, amikor ez a dicsőséges visszatérés megtörténik majd: ezért gondolhatjuk tehát azt, hogy valószínűleg tényleg Krisztus Király ünnepén jön majd el dicsőségben az Úr.

De vajon, ha azt állítom, hogy Krisztus Király ünnepén lesz a dicsőséges eljövetel, nem cáfolom az Urat, aki azt mondta, hogy senki nem ismeri a napot és az órát?

Ha azt állítanám, hogy ez a dicsőséges eljövetel a folyó évi Krisztus Király ünnepén várható, akkor nyilván ezt valósítanám meg. Persze nem ezt teszem, és a második eljövetel konkrét ünnephez kötésével valójában alig lesz precízebb tudásban részünk, mintha azt mondanám, hogy szerintem vasárnap fog megtörténni a dicsőséges eljövetel. Mert továbbra sem tudjuk az évet, amely év Krisztus Király vasárnapján bekövetkezik a dicsőséges eljövetel.

Mivel a sugalmazó Isten Krisztus Király ünnepét mozgóünnepnek rendelte, amely november első napjához van kötve, és mivel november első napja a hét bármelyik napjára eshet, Krisztus Király és a Mindenszentek közötti napok száma egytől hatig változhat: van olyan év, amikor Mindenszentek ünnepe vasárnapra esik, így Krisztus Király ünnepe az egy héttel korábbi vasárnapra kerül, de olyan is, amikor a vasárnapi Krisztus Király ünnepét hétfőn követi Mindenszentek ünnepe.

Hogy van-e ennek bármi jelentősége?

Mivel a Mindenszentek liturgikus megünneplése nem véletlenül került Krisztus Király ünnepe utánra, fékezhetetlen agyvelejűként azt feltételezem, hogy a dicsőséges eljövetel utáni Mindenszentek ünnepét már minden üdvözült szent együtt fogja ünnepelni a Mennyországban: ez lesz az első igazi, mert teljes Mindenszentek ünnepe. És mivel az ünnepek közötti, napokban kifejezett távolságnak is lehet jelentősége, elképzelhetőnek tartom, hogy eme napok száma az utolsó ítélet „időtartamára” utalhat. Ezért aztán ha valaki megmondja, hogy vajon az utolsó ítélet mennyi ideig tart, postafordultával megírom neki, hogy melyik években valószínű Krisztus dicsőséges eljövetele, mert ez alapján már előrejelezhető lenne.

Lehet például teológiai ráció annak feltételezésében, hogy a dicsőséges eljövetel és az azt követő végítélet nem az ítéletek egymásutániságában zajlik majd, hanem valamiféle egyidejűségben, így a hétfőre eső Mindenszentek az örök üdvösség kezdő ünnepe lesz, az örökké tartó öröm első napja.

De az sem tűnik kevésbé elképzelhetőnek, hogy hat nap alatt zajlik majd az ítélet. Mert az ítéletet az Igaz Bírónak kell kimondania: Krisztus nem csak intellektuálisan kommunikál majd a végítéletnél, hanem fizikai kihirdetése is lesz az állapotunknak, és annak, hogy mit érdemlünk. Így a kárhozottak és üdvözültek is hallani fogják az ítéletüket. És mivel Ádámtól kezdve minden ember fölött nyilvánosan hangzik el az ítélet, joggal feltételezhető, hogy sok ideig tart majd az ítélet. Legalább olyan hosszú ideig, amennyi a világ teremtéséhez volt szükséges. Mert ha a világ teremtése hat nap alatt történt, akár az evilág befejezése is eltarthat annyi ideig.

A mozgóünnep két szélső állapotából következő „ítélet-hosszakat” megalapozó teológiai elképzelésekhez hasonlóan még sok más “teológiai” ötlet is felmerülhet. De mindegyiknek ugyanaz a vége: mivel nem tudjuk, hogy mennyi ideig tart majd az ítélet, nem tudhatjuk azt sem, hogy melyik évben várható Krisztus Király dicsőséges eljövetele.

De mivel tényleg elképzelhető, hogy Krisztus Király ünnepén történik majd meg, érdemes mindig úgy készülni, hogy az éppen soron következő lesz az a bizonyos nagy nap.

Ezért, bár tudom, hogy hosszúra sikerült a liturgikus-apokaliptikus felvezetés, de végtére csak eljutottam a rövid lényeghez: usgyi gyónni, barátom! És végre hagyd el, amit elhagyni kell, és tedd, amit tenni kell! Hátha éppen az előttünk álló Krisztus Király ünnepén jön el az Úr.

A novus ordóba szorultak pedig kössenek egy újabb csomót papírzsebkendőjük valamely sarkára: ne felejtsék számontartani, hogy az Isten örök tervének megfelelő liturgikus rend szerint mikor van Krisztus Király ünnepe, nehogy félrevezesse őket annak posztvatikáner dátuma, mert örökre késeinek bizonyulhat az akkorra halasztott gyónás.

Segítségképpen: Krisztus Király ünnepe 2024-ben október 27-ére esik, és négy nap van az ítéletre. Vagy hat nap, ha a két ünnep napjait is beleszámítjuk…

https://invocabo.wordpress.com/2024/10/20/a-harag-kozelgo-napja/