1982. december 15., szerda

RÓZSAFÜZÉR A KISJÉZUSHOZ.

Az Úr Jézus egy lengyel választottján keresztül adta ezt a szép, és igen kedves imát.
Később, 1982. 12. 15-én a következő történt: „Miközben imádkoztam a Kisjézus-Rózsafüzért, láttam lelki szemeimmel az Úr Jézust kb. 4 évesen, hosszú, kék ruhában. Hosszú, szőke, göndör haja válláig ért. A Kisjézus a levegőben térdelt, összetette imára a kis kezeit, és velem együtt imádkozta e Rózsafüzért.”
A RÓZSAFÜZÉR A KISJÉZUSHOZ hagyományos Rózsafüzéren imádkozható. Kezdetre: 1 Hiszekegy, 1 Miatyánk, 1 Üdvözlégy + 1Dicsőség Nagy szemekre: 1 Miatyánk, 1 Üdvözlégy, 1 Dicsőség Kis szemekre 10x mondjuk: Jézuska szíve a Boldogságos Szűz Máriától született – Betlehem istállójában –, áldd meg az egész emberiséget, újítsd meg szívüket, ragyogd be a családokat, tanítsd őket Istent szeretni.” Így imádkozzuk mind az öt tizedet. Befejezésre: 1 Dicsőség
Miközben a Kisjézus együtt mondta választottjával az imát, közben a „hogyant” megmutatva tanította őt „jól” imádkozni. E tanítás nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a Fatimai Angyal tanította a pásztorgyermekeket: „E szavaknál: „Tanítsd őket Istent szeretni!” – ujjacskájával felfelé mutatott. Lelki szemeimmel láttam, hogy megnyílt az Ég, és számtalan Szent térden állva imádkozott. E szavaknál – „Tanítsd őket Istent szeretni!” – mindnyájan földig meghajoltak a Tüzes Trónhoz fordulva, amely nagy és szép ragyogásban volt. Mielőtt befejeztem a Rózsafüzért, a Kisjézus ezt mondta: „Bármit is fogsz kérni, meg fogom neked adni, meg fogod kapni. Jegyezd meg! Ne halogasd későbbre, ne idegenkedj tőle. Imádkozd a reggeli órákban szerető szívvel.” A Boldogságos Szűz Mária pedig e Rózsafüzérhez ezt az ígéretet adta: „Aki bármikor és bármilyen jó szándékkal imádkozza ezt a Rózsafüzért, kérése hamar meghallgatást nyer. – A Kisjézus gyorsan és hatékonyan cselekszik. A Mennyei Atya semmit sem tagad meg a Kisjézustól!”
Jegyezd meg! Tanítsd e Rózsafüzért a világnak, mert a Kisjézus Szíve és a Boldogságos Szűz Máriának, Krisztus Anyjának Szíve nagy Kegyelmeket fűztek hozzá. Szűz Mária nagyon szereti ezt a Rózsafüzért, és kéri, hogy mindenki imádkozza!
Az egész Mennyország is imádkozza!”

1982. december 11., szombat

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1982. december 10.


A MÉRTÉKTELENSÉG A LELKET ZÁRJA KÖRÜL, ÉS NEM ENGEDI A NEKI - RENDELT ÚTRA LÉPNI, LELKI SÜKETTÉ ÉS LELKI VAKKÁ TESZ


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!

       Köszöntelek testvérem, az Atya Isten, a Fiú, a megváltó Isten, a Szentlélek Úr Isten szent nevével a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Dicsőíttessék és áldassék szent és szentséges szent neve. Te, aki az Atya jobbján ülsz, könyörülj rajtunk. Te édes Jézus, Te szerető Jézus, Te megbocsátó Jézus, Te irgalmas Jézus, Te kegyes Jézus, Te az élő vizek forrása, Te jó pásztor. Te, aki vagy az Út, az igazság és az élet. Te mennyei kapu, Te édes éltető Jézus. Te, aki egy vagy az Atyával. Te az Atya egyszülött fia, ki feláldoztad magad az emberért, szeretett gyermekeidért. Te megdicsőült Jézus, Te feltámadott Jézus, ki mindvégig velünk maradsz, akiket annyira szerettél. Te, aki az Oltáriszentségben magadat adod, hogy mindaz ki benned hisz az el ne vesszen, hanem mindörökké éljen a Te dicsősségedre és dicsőségedben. Mert mondottad, „Senki sem jöhet hozzám, csak ha Atyám vonzza”. Meg azt is mondottad, hogy: “Senki sem juthat az Atyához, csak én általam”.
       Te üdvözítő Jézus, Te Szentháromság, Te örök Titok, kit emberi elme fel nem fog, kit elme fel nem ér, csak feléd vonzódó lelke sejt és remél. Te magad vagy a fenséges Úr és Te vagy a szolga is, mert nem Úrnak jöttél le a földre, hanem szolgának, egyben tanítónak, megváltónak, áldozati báránynak, aki az utolsó csepp véredet odaadtad váltságul a bűnért. Te, aki ilyen nagy árat fizettél a lelkekért, és Te, aki mindvégig hű maradsz. Te, aki az újszövetséget megkötötted, amit a Te szent és szentséges véreddel írtál meg, mert kiáradó szeretettel szeretted a tiéidet.

       Édes Jézus Krisztus, te felséges Isten, ki birtokolod mindazt a hatalmat, amit Atyádtól kaptál, mert az Atya minden szentséges tulajdonsága benned dicsőül meg. Mert Te megdicsőítetted az Atyát és Ő is megdicsőített Téged. Te, aki fenékig ittad azt a kelyhet, mivel a mi bűneinket megváltottad. Te váltságdíjat fizettél minden egyes ember bűnéért, hogy eggyé válhasson teveled. Mint ahogy te is egy vagy az Atyával és a Szentlélek Istennel, te Úr Jézus!

       Mikor megkérdezték tőled tanítványaid, hogy ki a legnagyobb, és te azt mondottad, aki mindenkinek a szolgája. Te ennek példáját adtad, aki végtelen szeretettel és végtelen alázattal megmostad tanítványaid lábát. Te Uram mindenben elől jártál, te a magad példájával mutattad meg az utat Hozzád. Neked nem volt megalázó szolgálni tiéidet, pedig te Istenük, teremtőjűk vagy. Te, alázat teljessége. Közöttünk maradtál, hogy szent kegyelmeddel segíts minket. Nekünk csak hittel, bizalommal, akaratunk által reád kell hagyatkozni, hogy lelkünk szőlőjében levághasd a vadhajtásokat, hogy sokszoros termést hozhassunk a Te dicsőségedre és a mi üdvösségünkre.

       Testvérem! Imádkozzál, fohászkodjál a lélek szárnyán, szólj a te Urad és Istened felé. Mert mondom, ahogy le tudtok magatokról rázni egy rossz hajlamot, úgy szabadul fel a lélek. Úgy törnek szét rajtatok a bilincsek. Mert mondom, és ezt hangsúlyozottan mondom, ahogy győzedelmeskedtek a test ösztönei felett, úgy válik le rólatok a rablánc, mi a testhez köt, mert a test a lehúzó erő.

       A győzelem mindig attól függ, melyik az erősebb. Mert mondom a test ördöge nagy Úr a bűnben. Ismer benneteket, fel tudja szítani a mértéktelenséget, mert az ember, aki bármiben mértéktelen, vétkezik lelke ellen, mert mértéktelensége a lelket zárja körül és nem engedi a neki rendelt útra lépni. Tehát a bűn a lelket olyannyira körül tudja venni, hogy lelki süketté és lelki vakká teszi. Ahol a lélek nem nyugszik bele a bűn szolgaságába és küzd ösztönei ellen, ott egy rés marad, ahol Isten végtelen nagy kegyelme bejuthat és munkálkodhat.

       De ez a harc tart, mint már mondottam, a bölcsőtől a sírig. De Isten végtelen kegyelme megengedi az esendő embernek, hogy a küzdelemben bármikor leálljon. A hangsúly a mindvégig való kitartáson van. Ezt magyarázza a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd.

       Most magyarázom, hogy érthetőbb legyen. Egy ember vallásos nevelésben részesül és élete első felében hisz is, még a templomba is eljár, a szentségekhez járul. És jő a kísértés, a pénz, a vágy és mind a bűn, ami ezeknek a gyümölcsei és minden másról elfelejtkezik és meghal ebben a bűnben. Elkárhozik, pedig élete első felében Istennek tetsző életet élt. De viszont, aki ha csak élete utolsó órájában is, de fel tudja magában indítani a tökéletes bánatot, az üdvözül. Miért? - mert ki kell tartani mindvégig. Tehát az utolsó pillanatig Isten végtelenül irgalmas. Mert a ti Uratok megváltott benneteket a bűntől, de csak azt, aki akarja. Mert mint már annyiszor mondottam, Isten senkit sem üdvözít akaratán kívül. De ne úgy éljetek, hogy van még idő, míg fiatal vagyok élvezem a világ nyújtotta örömöket, majd ráérek az évek elmúltával, amikor már nem is Ő, hanem a bűn egy része hagyja ott az embert, akkor ráér megbánni a bűneit.

       Testvérem! Nem tudjátok melyik az utolsó óra. Mert mint mondotta a mi Urunk, Jézus Krisztus: “Mint tolvaj érkezem hozzátok, mikor nem is várjátok.” Testvérem! - úgy éljetek, hogy mindig készen legyetek. “Mert boldog az a szolga, akit ura készen talál” - mondotta a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ezért imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert fegyver, de nagy fegyver az ima, és ezt aláhúzva mondom, az állhatatos ima.

       Mert a gonosz erőszakos és megkísérti az imádkozó embert is. Ekkor szoktátok azt mondani, hogy ima közben elkalandozik az eszetek. Ez nem egészen úgy van, nem minden gondolat a tietek, ami ima közben átsuhan az agyatokon. Hanem akkor válik a tietekké, ha foglalkoztok vele és szövitek tovább. És rendszerint abbahagyjátok az imát mondván, nem tudok imádkozni, mert szórakozott vagyok. És akkor csatát vesztettetek. Ne feledjétek, ha nektek azaz ima akármilyen nehezetekre is esik, ha százféle gondolat is végigfut elméteken és ti, ha küszködve is, de befejezitek az imát, a ti Uratok Istenetek előtt el nem múló érdemeket szereztek.

       Könnyű úgy imádkozni, mikor áhítatotokat nem zavarja semmi, mert ekkor Isten végtelen nagy kegyelme magához emel titeket és engedi érezni nektek is szent szeretetét Tekintsétek testvéreim az áhítatos imádságot Isten végtelen nagy kegyelmének, ezt testvérem ne feledd, soha! Tehát, akarj imádkozni akármekkora erőfeszítésedbe kerül is, ha százszor belezavarodsz, akkor is kezd mindig újra és újra, és te testvérem, ekkor nagyon akartad Krisztust.

       Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg a mennyei Atya, mert valóban Atyád és te gyermeke vagy, még többet mondok édes gyermeke vagy. De neked is méltónak kell lenned a te Atyádhoz, mint édes gyermeknek illik.

       Áldjon meg a te Urad Istened, az Üdvözítő Jézus és töltse be lelkedet a megszentelő kegyelem, Isten Szent Lelke, és ragyogja be a te utadat, szent ereje legyen veled, hogy harcos győzelemre vidd.
Én, pedig imádkozom éretted és veled. Ármin.

1982. december 5., vasárnap

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1982. december 4.


MERT A ROSSZNAK JOBBÁ, A JÓNAK MÉG JOBBÁ KELL LENNI. AKI TÖBBET KAPOTT, ATTÓL TÖBBET IS VÁRNAK.


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy Testvérem a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!

       Köszöntelek Testvérem az Atya, a megváltó Jézus Krisztus, a Szentlélek Isten nevével és az Úr Jézus szentséges szent ereje által, a Szentlélek Isten nevében. Áldassék és dicsértessék a Szentháromság egy Isten, mindenkor és mindörökké. Ámen.

       Áldott légy Uram, Jézus Krisztus, Te minden szentség forrása, Te végtelenül szerető, Te végtelenül irgalmas, Te végtelenül kegyelmes, Te végtelenül bölcs, Te végtelenül igazságos, Te végtelenül jóságos. Neked adta az Atya mindazt a jót, mi a Te Atyádban lakozik. Mert Te egy vagy az Atyával és eggyé akarsz lenni minden esendő emberrel a végtelen szereteted által. Mert a Te akaratod ez, és ezért haltál meg itt a földön, és ezért támadtál fel az emberi testben és az emberséget is magáddal vitted a megdicsőült Istenségedbe. Jelezve azt, mint Isten, egy vagy az Atyával, Te kinek fontos az ember, aki az emberért a legdrágábbat adtad. Te, aki magadra vetted az emberi testet annak minden hajlamával, és vállaltad az ember halálát is, mégpedig annak a legborzalmasabb halálát a kereszten: a kínhalált.

       Te, aki ennyire szereted övéidet, vállaltad a legborzalmasabb halált, a kereszten a kínhalált, Te, aki ennyire szeretted Övéidet irgalmazz, kegyelmezz! Te minden hatalommal teljes Isten, akinek fáj az eltérített bárány; az eltévedett ember. Aki minden embernek az üdvösséget nyújtja. Aki minden jóság kútfeje vagy. Akinél van a mennyek országának kulcsai. Az Örök Élet igéit hordozod magadban és felkínálod magad élő eledelül az embernek. Hát lehet-e még ennél többet adni? Uram, Jézus Krisztus! Te, aki esendő gyermekeidnek csak az akaratát kéred, és a Te végtelen nagy kegyelmed és szent erőd megvédi a Te gyermekeidet a sátáni kísértéssel szemben. Mert az ember egymagában senki és semmi, de a te végtelen kegyelmed által és szent erőddel minden magaslatot elérhet. Csak nektek akarni kell Krisztust! Csak nyissátok ki lelketek kapuját Krisztus felé, és a ti Uratok beköltözik abba, és munkálkodik a ti lelketekben. Mert ez a ti akaratotok nélkül nem történik meg. Mert mint mondottam, akaratotok nélkül senki sem üdvözül.

       Testvérem, a tanításom ez: először, mi az akarat, másodszor mik az előnyei, és harmadszor mik a hátrányai? Ezen elmélkedj és kérd az Isten szent Lelkét, hogy világosítsa meg elmédet ennek megértésére és tegye lelkedet alkalmassá ennek a befogadására.

       Először mi az akarat? Ezt, ha egy szóval akarnám kifejezni: MINDEN. Azt jelenti, hogy szuverén urai vagytok magatoknak. A döntés joga a tietek. Ebbe senki nem avatkozhat bele. Ebben egyedül vagytok, a döntés joga csakis kizárólag a tietek. És ez az akarat szabadsága végigkíséri egész életeteket.

Most térek át a második részre. Mi az előnye?

       Először, akinek szabad akarata van, az ura lelkének, tehát ura önmagának. Akinek nincs akarata az szolga. Mert a szolga ura akaratát teljesíti. Tehát meg van fosztva akaratától. Ezt azért magyarázom így, hogy érthetőbb legyen az, hogy megértsétek, hogy ti nem szolgaságra születtetek, mert a szolgát bérrel fizetik és ezt a bért ura dönti el, annak  mennyiségében ura dönt. És ez az Úr jót is tehet szolgájával és rosszat is, senki azt nem kéri tőle számon, a föld törvénye szerint. De a ti Uratok, Istenetek teljes szabad akaratot adott minden egyes gyermekének. Az Isten előtt mind, -mint szabad akaratú emberek - Isten gyermekei vagytok.
       De a fizikai síkon mindenki egy bizonyos körülmények közt él. És minden ember különböző hajlamokkal születik. Erről beszélt a ti Uratok, Istenetek abban a példa-beszédben, mikor a szolga urától különböző értékű talentumot kapott. Ki ennyit és ki annyit. Tehát minden ember megkapja a maga talentumát, amit a lélek fogantatása pillanatában kap az Ő Urától, Istenétől.
       Ez meghatározó, tehát ezen a tükrön keresztül van elbírálva minden cselekedet. Mert aki keveset kapott, attól keveset is várnak, aki többet kapott, attól sokat várnak. De viszont aki keveset kapott az ugyanúgy elérheti azt a fokot, vagy jobban mondva érdemi fokot, mint aki sokat kapott, mert Isten végtelen igazsága ebben teljes. Mert van, aki egy csomó rossz tulajdonsággal jött a világra és a világ szemében rosszabb, mint aki jó tulajdonsággal érkezett. De ez neki nem érdeme. Erre világított rá a ti Uratok, Jézus Krisztus mikor a farizeusoknak azt mondotta: “Bizony mondom nektek, a cédák megelőznek benneteket a mennyek országába vezető úton”. Mert csakis Isten tudja ki milyen adottságokkal születik, és mit tudott ehhez tenni, vagy mit vesztett el belőle. Mert a rossznak jobbá a jónak meg még jobbá kell lenni.
       Mert van, aki megszületik, igen rossz körülményekben és bűnös emberek közé. Ezt tudja a ti Uratok. Van, aki jó körülményekben is jó Istent szerető nevelést kap. Tehát ennek az embernek elérhetőbb az üdvösség, mert az esélyek teljesen egyenlőek. Mert Isten végtelenül igazságos. Mert Isten azt is látja, hogy egyik ember a másik bűnében mennyire részes. Ezért a ti ítéletetek hamis. Egyedül Isten az igazságos bíró, mert Isten minden embert egyformán szeret, mert ha nem így volna, ott eldőlne az ember üdvössége, hogy ki milyen környezetbe születik. Akkor Isten személyválogató lenne. Ezért mondottam annyiszor, hogy ti még saját magatokat sem ismeritek, nemhogy embertársatok felett ítélkezhetnétek.

       Mindig arra törekedjetek; hogy embertársaitokon segítsetek, és tirajtatok is segítenek embertársaitok. Segíteni, pedig apostolkodással és nem utolsó sorban imával. Mert mondom, az ima ellenértéke a kegyelem. Mert az ima a lelkeknek annyi, mint a föld emberének a pénz. Ezért jegyezzétek meg immár, hogy emberi hasonlattal éljek, kegyelmet érdemelhettek, vagy vásárolhattok magatok és embertársaitok számára!
Az már a ti Uratok Istenetek dolga, hogy eldöntse imáitok mindenkori értékét.

Most rátérek a harmadik részre, a szabad akarat hátrányára:

       Ez pedig semmi más, mint azt jelenti, hogy egyenlő esélyetek van az üdvösségre és a kárhozatra. Mert ha Isten szolgának teremtette volna az embert, akkor megvonta volna szabad akaratát. Tehát elestetek volna attól a nagy méltóságtól, hogy Isten, mint Atyátok legyen. Szabad akarat nélkül Istenetek csak uratok és ti, pedig akarat nélküli senkik lettetek volna, ami annyit jelentene, hogy nem üdvözülhetnétek. Nem lenne örököse az ember a mennyek országának. Nem lenne Örök Kárhozat sem, mert nem állna módotokban sem üdvözülni, sem elbukni.
       Sorsotok a halállal beteljesedne.. A sötét sír mindent befedne. Tehát a szó legszorosabb értelmével teljesen megsemmisülnétek. Akkor nem kellett volna a ti Uratoknak, Isteneteknek alászállani a mennyből, hogy kínhalált haljon értetek. Ezen elmélkedjetek! És értsétek meg már végre Isten végtelen jóságát, bölcsességét és igazságosságát. Mert mondom a keresztfán maga Isten ontotta vérét, hogy övéinek Örök Élete legyen és feltámadott, hogy higgyetek. Mert Isten akkor is Isten, az egek Ura lett volna a ti megváltásotok nélkül. Nem általatok lett az Emberfia az Üdvözítő, Jézus Isten, hanem eleven példáját is adta szeretetének, hogy számotokra is kézzelfogható bizonyíték lett szent szeretete. Egyben szent szövetséget is kötött veletek, amit saját isteni vérével írt meg, és ez a szövetség annyit jelent, hogy aki Őbenne hisz, még ha meghal is élni fog!

       Testvérem, kérd az üdvözítő Jézust, a Megváltót, hogy engedje érezni azt a szeretetet, mivel megváltott téged és megadja neked. De ennek csak úgy tudod teljesen megérteni a nagyságát, ha érezni engedi szent sebeinek fájdalmát is, mert a szentek, kiket Isten, végtelen nagy kegyelme arra méltatott, hogy engedte hordozni szent sebeit, azok a fájdalom mellett mind ugyanolyan arányban érezték azt a végtelen szeretetet is, amivel Uratok Istenetek szeret benneteket. Másképpen képtelen lenne ember ezt a kínt elviselni. Ez a titka annak, hogy szentjeitek miért ragaszkodtak annyira a szenvedéshez.
       Testvérem! Ezen elmélkedj és érezd át, hogy ki neked Krisztus, és te ki vagy Krisztusnak. És igazodjál mindig - ahogy tőled telik - ehhez.

       Most búcsúzom és azt mondom, áldd meg Istenem testvéremet, Atyám, Teremtőm,
Istenem, Üdvözítőm, Istennek Szent Lelke légy vele most és halála óráján.
Áldjon meg az érted megfeszített Jézus Krisztus és hallgassa meg kérésedet.
 Te pedig imádkozz, apostolkodj!
Én pedig imádkozom érted és veled. Ármin.