Hamarosan tanúi lesztek a globális védőoltásnak, amelyről 2010 – ben beszéltem nektek
2014. október 3. péntek, 15:10
Drága
szeretett leányom, jól figyelj most Ígéretemre: Én újra el fogok jönni,
hogy kihirdessek egy új kezdetet, egy vég nélküli új világot. Amikor Én
kiárasztom Irgalmamat az egész világra, mindazok, akik elfogadják Isten
Kegyelmét, Királyságom részei lesznek.
Én
az emberiségnek megadtam minden jelet, minden figyelmeztetést és minden
Kegyelmet, hogy az emberek felkészítsék lelküket. Egyesek meghallották
Isten Szavát úgy, ahogyan az a Szent Evangéliumban rögzítve van, és
figyelmet szenteltek neki. Mások hallották és látták az Igazságot, de
nem voltak hajlandóak azt elfogadni. Hamarosan eljön a nap, amikor a
teljes Igazság és az, hogy Én Ki Vagyok, napvilágra kerül, a bűnösök
pedig kellő időt fognak kapni arra, hogy szabad akaratuk szerint
meghozzák döntésüket. Senki nem lesz arra kényszerítve, hogy elfogadja Irgalmamat, mert ezt a döntést egyedül csak ti hozhatjátok meg.
Mások vonakodni fognak attól, hogy tanúságot tegyenek az Igazságról,
még akkor is, amikor az nyilvánvaló lesz számukra. Sajnos, ők el fognak
veszni. Másoknak szükségük lesz ugyan egy bizonyos időre, még
mielőtt hűséget fogadnának Nekem, de a Nagyfigyelmeztetés megtörténte
utáni idő rövid lesz.
Most
azért jövök, hogy beszéljek nektek azokról az eseményekről, amelyek
feltárják ezeknek az időknek a jeleit, és e Küldetésben való Jelenlétem
jelét. Viharokat lehet majd látni sok nemzetben, és ezek hetekig fognak tartani. Hamarosan
tanúi lesztek a globális védőoltásnak, amelyről 2010-ben már beszéltem
nektek. Isten Keze lesz majd látható az Ő Isteni
Igazságszolgáltatásában, amikor megengedi, hogy kísértéseket helyezzenek
azok elé, akik Egyházamban Őt szolgálják. Amikor ezek és
minden más prófécia valóra válik, Én várni fogok. És aztán jönni fog a
Nagyfigyelmeztetés. Ez röviddel a Nagy Nap előtt fog bekövetkezni,
amikor azon Ígéretem, hogy újra eljövök, végre beteljesedik.
Nektek
bíznotok kell Jóságomban, Szeretetemben és Irgalmamban. Ha ezt
megteszitek, elég erősek lesztek ahhoz, hogy szembenézzetek mindenféle
megpróbáltatással és sértéssel, melyeket az Én Nevemben szórnak majd
rátok, és hogy a kegyelem által hűek maradjatok Szent Szavamhoz.
Maradjatok
békében, és legyetek reményteljesek, mert az irántatok való Szeretetem
és a ti Irántam való szeretetetek el fogja pusztítani a gonoszságot,
mely hatalmába kerítette azokat a lelkeket, akik elszakították magukat
Tőlem.
Jézusotok