2018. augusztus 29., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Kútvölgyi kápolna engesztelés

2018. 08. 11, Szombat
A kútvölgyi kápolna előtt leültem egy kis padra, ahol csendben elmélkedtem. Váratlanul az Úr hófehér ruhában ki jött a kápolnából (melynek ajtaja tárva nyitva volt) és leült mellém, majd kedvesen így szólt hozzám:
“Ne félj, Én vagyok!” Aztán tovább folytatta: “Sebeim engesztelésén keresztül akarom megmenteni országotokat mindattól a büntetéstől, mely más országokat már javában sújt.”
Megértettem e szavak alapján, hogy a magyar nép legfőbb feladata Jézus sebeinek az engesztelése a világ bűneiért.
Az Eucharisztia előtt nagyon szépen zajlott az imádság, ami gyakran a csenddel volt kiegészítve. A csendben megkérdeztem az Úrtól, hogy mi az Ő akarata. Erre Jézus azt felelte: “Leányom, azt akarom, hogy eggyek legyetek Velem mind a földön s mind az égben.”
A csenddel kapcsolatban Jézus azt mondta: “A csendben ismerhetitek fel igazán isteni és emberi szívem lényegét, mert Én a csendben imádkozó lelkek előtt tárom fel misztériumom titkait. A szentek a csendben való elmélkedések során egyesültek Velem tökéletesen.”
Az ima alatt az Úr egy látomást is adott. Láttam, hogy Magyarországot kősziklák hegye veszi körül. A hegy mögött a természeti katasztrófák sorakoztak fel pl. árvíz, földrengés, vihar stb. A kősziklákon repedések és lyukak voltak, ám mégis fel tudta tartóztatni a katasztrófák sokaságát. Az Üdvözítő azt mondta:
“Sok magyar ember visszautasítja Atyám hívását, mert a hitüket elhagyták. Ennek ellenére mégis találok egy magot -kevesen vannak- hazátokban, akiknek hite szilárd és készek harcolni a lelkek megmentéséért. Az ő hitük és imájuk ereje alkotja a kősziklákból álló hegyet, amely nagy részben megvédi országotokat a nagyobb csapásoktól. Gyermekeim, adjatok hálát Istennek, hogy a természeti katasztrófáknak csak egy kisebb részét tapasztaljátok meg! Bizony mondom nektek, hogy ahol nincs hit, ott már jelen van a pusztulás. Mindazok az európai országok, amelyek vakmerően befogadják a menekülteket, bajba sodorják vele saját népüket, mert ezek az emberek a Sátánt szolgálják Allah képében és magukkal hozzák a népek büntetését. Ez a bűn következménye, amelyet senki sem kerülhet el csak imával, bűnbánattal és jóvátétellel.”
Láttam, hogy az imádság hatására Isten az ő angyalainak megparancsolta, hogy a kősziklák repedéseit és lyukait hozzák rendbe. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hazánk minden katasztrófától mentes lesz.
Az engesztelés alatt az angyalok a szívünket (közepéből egy kis tömjénfüst szállt fel) a Szűzanya elé vitték, aki a szívek fölé emelte Szeplőtelen Szent Szívét, melyen kereszül a tömjénfüst még nagyobb erővel és fénnyel haladt az égbe egyenesen a Szentháromság trónja elé. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek az engesztelésre válaszként háromszoros kegyelmet küldtek vissza a magyar népre és a világra. Az Úr azt mondta: “Édesanyám mindig veletek van, amikor engeszteltek és Szeplőtelen Szent Szívén keresztül tökéletesen továbbítja imáitokat a Szentháromság elé. E kegyelem által engesztelésetek értéke megsokszorozódik, amit Én számtalan lélek javára fordítok. Lelketek akkor fejlődik igazán, ha édesanyámmal teljesen együttműködtök, aki ismeri az üdvösséghez vezető utat.”
Mária Magdolna

Jézus, az élet kenyere

2018. 08. 16, Csütörtök
Álmomban Budapesten tartózkodtam és láttam, hogy az egyik templom előtt sok katolikus ember várakozott ünnepélyes ruhában. Mindenki Szent István király ünnepére (augusztus 20.) készült, amely nagy ünnepséget jelentett az egész országban. Az örömteli hangulat alatt észrevettem, hogy több koldus és éhező gyermek megjelent, és a felnőttektől ételt kéregettek. Sokan nem figyeltek rájuk, szinte meg sem hallgatták őket. Nem messze egy sarokban találtam egy nagy kosarat, melyben öt kenyeret láttam. Tudtam, hogy ez kevés lesz az éhező gyermekek számára, ezért belső indítattásból imádkoztam az Úrhoz, hogy segítse meg a gyermekeket. Amikor ezt imádkoztam: “Uram, könyörülj rajtunk!”, akkor a szemem láttára megtelt a kosár kenyérrel, amely soha nem fogyott el, mert újra és újra megtelt. Az égen egy kör alakú szivárvány jelent meg a csoda után, és a szivárvány mindegyik oldalából fénysugarak áradtak ki.
Jézus: “Az éhező gyermekek képében Én jelentem meg. Koldultam a szeretet és az irgalom után az emberek között. Országotokban sokan tapasztalják a jólétet, még a katolikusok között is. Szívem szomorú, mert az emberek megfeledkeznek az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről, amelynek önzetlen szeretetből kell fakadnia. A magyar nép bőségesen részedesedik a mindennapi kenyérből, amely számtalan család asztalán megtalálható. Ám Én vagyok az élet kenyere, és bennem rejlik a ti üdvösségetek. Gyermekeim, a testnek szüksége van a mindennapi eledelre és a léleknek pedig az Eucharisztiára. Aki eszi az Én testemet és issza az Én véremet, annak örök élete van. Ha a lelketeket nem tápláljátok, akkor a lélek üressé válik és éhezik. A lélekből fakad minden jó és rossz tett. Ha bőségben éltek, akkor ne sajnáljatok másoknak adni, hiszen mindent a gondviselésnek köszönhettek. Aki sokat kap, az tudjon sokat is adni. A kosár megtelt kenyérrel úgy, ahogyan a kenyérszaporítás során. Szent István királyotok méltó módon gyakorolta a szeretet, az igazságosság és az irgalmasság cselekedeteit. Kövessétek magyar királyotok példáját, aki szövetséget kötött Velem, a mindenség királyával.”
Mária Magdolna


A pokol nyitott kapui

2018. 08. 18, Szombat
Az Úr megmutatta nekem, hogy a pokolban milyen hatalmas a forróság, amely elviselhetetlen a lelkek számára. Láttam, hogy a pokol kapui meg vannak nyitva, mert az emberek a bűnök elkövetésével sok bukott angyalt engednek a világba. Jézus azt mondta:
“Gyermekeim, a nagy hőség, melyet a világ több országában tapasztaltok nemcsak az éghajlatváltozásoknak köszönhető. Amióta az emberiség felelőtlenül viselkedik a teremtett világgal szemben (környetszennyezés, a világ energiakészleteinek felhasználása stb.), azóta maga a természet is különböző folyamatokon megy keresztül. A Föld egy teljes megtisztulás és átalakulás előtt áll. A hőmérséklet emelkedése katasztrófákat idéz elő. Száz évvel ezelőtt Atyám megengedte a Sátánnak, hogy próbára tegye Egyházamat és rajta keresztül az egész emberiséget. A pokol kapui ezzel megnyíltak, ami olyan eseményeket indított el a történelemben, amelyet a világ még nem látott. Édesanyám számtalan helyen megjelent, ahol imára és bűnbánatra hívott titeket. Az események többségét nem kerültétek el, mert a gonosz sokakon erőt vett. Minden rossz, ami a világban történik a vétkező ember döntéséből fakad, aki enged a kísértéseknek. A pokol izzik a hőségtől, mert a bűn ellentéteket szít a szívekben. A gyűlölet és a harag tüze halottá teszi az embert, míg Én a szeretetem tüzével ellenállhatatlan vágyat ébresztek mindazokban, akik valóban az élet igazi értelmét és célját keresik. Gyermekeim, a gyűlölet tüze mindent rombol és pusztít, míg a szeretet tüze a legfőbb Jó felé vonz. A szeretet olyan, mint a mágnes, amely szüntelen vonzza az ember szívét. A próbatétel ideje nemsokára lejár, és ezzel a Sátán is tisztában van. Ahol Istent elhagyják, ott a Sátán egyre jobban megnyilvánul személyesen. A próféciák beteljesednek, amennyiben az emberek nem változnak meg. Bizony mondom nektek, hogy második eljövetelem eseménye már a küszöbön áll. Azon a napon magam fogom helyreállítani a természet rendjét, amelyet a bűn felforgatott.”
Mária Magdolna


A magyar himnusz kegyelme

2018. 08. 20, Hétfő
Isten megmutatta, hogy a magyarok a himnusz alatt milyen nagy kegyelemben részesülnek. Láttam, hogy az égbolt megnyílt és a Mennyei Atya kegyelmeket árasztott a magyar népre, miközben a Sátán ereje meggyengült. Olyan a magyar himnusz imája, mint amikor a zsidó nép felkiáltott Istenhez a szenvedés és a megpróbáltatás során. A nép felkiáltására Isten mindig választ küldött közvetítőin keresztül. Hallottam, ahogyan Jézus ezt mondja:
“A magyar himnusz kedves előttem, mert Atyámat dicsőiti mindenekfölött. Himnuszotok egy egységes imát jelent, melyben jelen van a könyörgés és a bűnbánat gyakorlása is. Őseitek ismerték a keresztény hitet és nem szégyellték azt mások előtt megvallani, mert tudták, hogy az ellenségeik felett aratott győzelmüket Istennek köszönhették. Ha szívből éneklitek ezt az imát, akkor Isten kegyelme benneteket is át fog járni, amely erősíti a haza iránti szeretetet.”
Mária Magdolna


Szellemi harc

2018. 08. 21, Kedd
Láttam, hogy fekete viharos felhők közeledtek Budapest felé. A felhőkből bukott angyalok szálltak le, de abban a pillanatban Isten angyalai is megjelentek. Az angyalok között hatalmas szellemi harc volt. A hűséges angyaloknak sikerült elűzniük a bukott angyalokat bizonyos időre, akik elmenekültek. Láttam, hogy a fekete felhők az ország déli határa felé haladtak.
Jézus: “Magyarország fölött hatalmas szellemi harc zajlik. Ám láthattad, hogy Atyám nem hagyta védtelenül édesanyám népét angyalai által. A fekete felhők dél felé haladtak, az ország határához. Sok iszlám hívő akar az országotokba özönleni, hogy a keresztény hiteteket porig alázzhassák. A magyar nép még nem tért meg egészen. A hitehagyás csapása benneteket is utolért. Mindennek ellenére azt akarom, hogy országotok megmeneküljön, mert tervem van a magyarokkal. Európa népeinek tekintete reátok szegeződik a zűrzavar közepette. Nektek kell világos útmutatást adni ezeknek a népeknek, hogy a bajban megoldást találjanak. Európa népei csak úgy menekülhetnek meg, ha bűnbánatot gyakorolnak és visszatérnek Istenhez. Még sok harc áll előttetek, mert a Sátán éberen kószál mindenütt.”
Mária Magdolna


Isten felszentelt papjai

2018. 08. 28, Kedd
Az Úr véres könnyeket hullatott mindazokért a papokért, akik elhagyták a hivatásukat. Bár egyszerű emberként élnek, mégis a felszenteltség eltörölhetetlen pecsétjét hordozzák mindennapjaikban. Jézus így szólt:
“Amikor egy pap otthagyja hivatását a bűn miatt, akkor egy olyan láncreakció indul el, amely kihat a következő papok életére. Elsősorban a hívő közösség felelős azért, ami történik. A közösségnek nem elítélni kell felszenteljeimet a hibáik és gyengeségeik miatt, hanem támogatni és szeretni. A lelkipásztorokért való imádságok elengedhetetlenül szükségesek a hívők részéről, mert a pásztorok személye rájuk van bízva. Ahol nem imádkoznak a hívők külön a saját papjukért, ott a lelki élet lassan széthullik. Fájdalommal nézem, hogy egyes gyermekeim nem Istent helyezik az első helyre, hanem a pásztoraimat. A papok csak eszközök az Én kezemben. Vannak emberek, akik konfliktusba kerülnek a saját papjukkal és ezért inkább más templomba járnak. Az ilyen lelkek szomorúságot okoznak Nekem. Ha a szívük valóban telve lenne szeretettel és hittel, akkor félretennék a sérelmeket. Imádkozzatok a papokért, akik számtalan módon ki vannak téve a kísértéseknek! Nélkülük nem juthattok hozzá a szentségekhez, amik benneteket életben tartanak. A léleknek ugyanúgy szüksége van a táplálékra, mint a testnek.”
Mária Magdolna

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. augusztus 4. Szentségimádáson az Úr Jézus…

Drága gyermekeim! Értsétek meg végre: Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot, mert a haladék lejár. Ütött az óra. Már benne éltek az időben, amikor kinek-kinek megfizetek cselekedetei szerint. Mindnyájatoknak meg kell jelenni isteni ítélőszékem előtt. Én vagyok az Örök Bíró. Atyám Rám bízta az ítéletet. Ezért kicsinyeim, kérve kérlek benneteket, ne tegyétek magatokban hiábavalóvá az Isten kegyelmét. Éljetek a lehetőséggel, amíg még a kegyelem ideje tart, mert mondom nektek: már itt az óra, amikor kegyelmem idejét felváltja igazságosságom haragja. Megfizetek minden bűnösnek. Akkor már nem lesz sem idő, sem alkalom a megtérésre.
Hamarosan fellép az antikrisztus. Mindenféle tévtanokat fog terjeszteni. Megjelenése már elő van készítve. A mai sok tévtanítás az ő útját készíti elő. Most nagy szellemi zűrzavar uralkodik. Csak azok látnak tisztán, akik ismerik az Evangéliumot, és kérik a Szentlélek vezetését. A többiek vakok, akik világtalanokat vezetnek a pokolba. Ők azok, akik hallgatják ugyan az Igét, de tettekre nem váltják. Olyanok, mint a homokra épített ház, ami, ha ráfúj a szél, romhalmazzá válik. Nagyon sok ilyen romhalmaz lelkű ember él ma a Földön. Azért, mert hátat fordítanak Nekem. Nem ismerik tanításomat. „…van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket. (Mt 13, 13-15)
Ők a sátán foglyai. Hiábavalóságokkal töltik meg agyukat. A mammont hajhásszák, de a semmit fogják. Ugyanis mindent itt hagynak. Üres kézzel fognak megállni Előttem. Nem lesz semmi érdemük, amire üdvözíthetném őket. Ezekért kérem imáitokat. Azért, hogy Szent Vérem ne omoljon értük hiába.
Gyermekeim! Éljetek halálra készen! Már elhatározták veszteteket. Értsétek meg: benne éltek az időben, amikor megítélem a világot. Ne késlekedjetek! Halljátok meg szavam, és váltsátok tettekre!
Erre áldalak meg benneteket Szívem féltő szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2018. augusztus 19. Az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Újból a keresztről szólok hozzátok. Készüljetek, mert hamarosan sokan meg fogtok állni ítélőszékem előtt. Nézzetek Rám, Véremtől áztatott, agyonkínzott Testemre! Rátok is ez vár. Miattam elhurcolnak, börtönbe vetnek, és meg fognak ölni. Nem különb a szolga Uránál. Számotokra is a kereszten át vezet az út a Mennybe. Készüljetek, hogy az a nap ne érjen váratlanul benneteket! Így készüljetek: Éljetek tisztán, erkölcsösen! Kövessetek Engem a keresztúton az önmegtagadás szellemében! Hordozzátok türelemmel azt a kis szálkát, amelyet juttatok nektek keresztemből, melyet azért kaptok, hogy itt a földön levezekeljétek bűneiteket, és ha ezt megtettétek, akkor másokért ajánljátok fel, hogy megmeneküljenek a kárhozattól. Minden áldozatotokat és szenvedéseteket az Én kínszenvedésem és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve ajánljátok fel, mert csak így értékes Atyám előtt. Megáldalak benneteket Szívem, együtt érző, szeretetteljes megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentírási megerősítés: Márk 7, 27: „Jézus mondta”

2018. augusztus 23. Az Úr Jézus…

Az Úr Jézus: „Így imádkozz: Ó lángoló Tűz, Szeretet, Aki az életedet adtad értem! Kérlek, add, hogy én is az életemet adjam Érted! Gyújtsd szívemet lángra, hogy én is lángoljak az Irántad való szeretettől, hogy ebben a lángolásban elemelj Magadhoz! Ámen.

2018. augusztus 24. Az Úr Jézus…

Ezt üzenem X-nek: Drága kisfiam! Szívem szeretete átölel téged. A keresztfán érted kiáltottam: Szomjazom! Üdvözíteni akarlak téged! Add át Nekem az életedet, hogy formáljalak, szent képmásomra alkossalak, mert csak így leszel alkalmas arra, hogy belépj országomba. Abba a dicsőségbe, amelyet Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt. Ne félj semmitől! Bízzál Bennem rendületlenül! Mindig melletted állok, a szívedben élek. Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Mindent a te javadra fordítok. Megáldalak téged és édesanyádat szívem csodálatos, minden emberi értelmet felülmúló szeretetemmel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Lukács 1, 45: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
2018. augusztus 25. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága Gyermekeim! Az óra eljött. Mindenki menjen fedezékbe! A fedezék az Én irgalmas Szent Szívem. Kéredzkedjetek be ide, hogy biztonságban legyetek, mert egyedül Én tudlak titeket biztonságban tartani.
Drága gyermekeim! Már nem beszélek sokáig hozzátok. Mindent tudtul adtam nektek. Már élitek az üzenetek beteljesülését. Készüljetek! Hamarosan a többi próféciám is beteljesül. Már mindent előkészítettek kiirtásotokra. Jól jegyezzétek meg: csak egy a biztos a halál. Éljetek halálra készen! Ha bármikor jön, várjátok, legyetek készenlétben. Egész életetekben úgy éljetek, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna. Mit jelent ez? Azt, hogy minden élethelyzetben tartsátok meg parancsaimat. Éljetek szeretetben! Szeressetek Engem úgy, ahogy Én szeretlek titeket, hogy az életemet adtam értetek. Nektek is az életetekre fognak törni miattam. Nem különb a szolga Uránál. Ha Engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ne kérdezgessétek: hogyan történhet meg ez? Mindez váratlanul fog bekövetkezni. Váratlanul fogja érni mindazokat, akik figyelmen kívül hagyták üzeneteimet. De ti, akik olvassátok, és igyekeztek azokat tettekre váltani, olyanok vagytok, mint az okos szüzek, akiknek a lámpásuk tele van olajjal, és bejöttök Velem a menyegzőre. Az olaj a ti életszentségeteket jelenti. Ezt kértem mindnyájatoktól.
Gyermekeim! Az óra itt van. Elérkezett. Sokakat most fogok magammal vinni Atyám dicsőséges Országába, vértanúságuk által. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, mert csak így üdvözülhettek. A gyávák, a képmutatók és az árulók nem jöhetnek be a Mennybe.
Imádkozom értetek most is, mint a Gecemáné kertben, hogy kiálljátok a próbát, és megmeneküljetek a gonosz minden cselszövésétől. Aki hűséges marad Hozzám mindhalálig, azzal együtt vacsorázom Atyám dús asztalánál. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet! Minden nap éljetek úgy, mintha az lenne az utolsó napotok!
Erre áldalak meg benneteket Szívem lángoló tűz szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Mt 26, 45: „Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.”
Ef 4, 11-12. 30: „Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.”


2018. augusztus. 27. Szentáldozás után az Úr Jézus…


„Drága gyermekem, Szívemnek igaz gyöngyszeme! Nagyon-nagyon szeretlek téged. Szem nem látta, fül nem hallotta, amit készítettem neked. Az idő már itt van, amikor belépsz országomba. Várd kitörő örömmel! Így énekelj Nekem a lelkedben dicsőítő himnuszt: Ó drága Megváltóm, Isteni Hitvesem! Jó nekem itt lenni a Te ölelő karodban. Jó nekem itt ülni oltárod lépcsőjén. Ó, mily drága nekem a Te hajlékod! Hát még a szívemben birtokolni Téged, Aki itt maradtál köztünk és magadat adod nekünk! Ó édes Megváltóm! Várva várom hívó szavadat: Jöjj! Beviszlek Atyám házába! Ó mily édes lesz az a pillanat, amikor megláthatlak Téged, Akire oly nagyon vágyom. Édes jó Jézusom! Kérlek, add kegyelmedet, hogy életem minden percében hűségesen várjalak, hogy ki ne aludjon lelkem szeretetlángja. Mindvégig csak Rád szomjazzak, Téged óhajtsalak, imádjalak és Hozzád vágyakozzak! Hőn imádott édes Megváltóm, Isteni Hitvesem! Lelkem minden erejével szeretlek és imádlak Téged. Egyedüli vágyam az, hogy színről színre lássalak! Téged, Igaz Megváltó Istenemet és Mindenemet. Ámen.”

2018. augusztus 28. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagy keserűség borítja el a lelkemet. Éppen úgy, mint egykor a Gecemáni-kertben. A szenvedés kelyhét most ti fogjátok kiinni. Az Egyház most megy fel a keresztre. De még előtte végérvényesen kettészakad. Igaz papjaim és híveim rejtekbe kényszerülnek. Üldözni fogják őket, és Velem együtt kiisszák a szenvedés kelyhét. Az üldöztetésben és a szorongattatásban tapasztaljátok meg legjobban segítő kegyelmemet.
Gyermekeim! Készüljetek! Valljatok meg Engem az életetek árán is! Soha ne cseréljetek fel idegen istenekre, soha ne áruljatok el hűtlenül, mert akkor nem tudlak titeket üdvözíteni. Az idegen istenek ugyanis nem tudnak senkinek üdvösséget adni. Az egyetlen Üdvözítő, Messiás Én vagyok. Én, Aki az igazságért vállaltam, hogy keresztre feszítsenek. Az igazság pedig ez: „Én vagyok a Messiás, az élő Isten Fia.” Úgy szereztem meg nektek az örök élet boldogságát, hogy Magamra vettem bűneiteket, és elégtételt fizettem érte Atyámnak. Bármennyire is tagadják: van ítélet. Szavaim ott állnak az Evangéliumban: ezeket letagadni nem lehet. Sőt, az ítélet már itt lángol a világ felett: kézzel foghatóvá válik Atyám haragja, és fiainak megfenyítése. Mert nagy szükség van a gyermekek fenyítésére, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Ha nem büntetném őket, még azt hinnék, hogy akkor is jót cselekszenek, amikor szöges ellentétben élnek Atyám törvényével.
Gyermekeim! Jól vigyázzatok minden gondolatotokra, szavatokra, cselekedetetekre, mert csak akkor jöhettek be Országomba, ha mindezek összeillenek a szeretet főparancsával. Ha nem, akkor bűnben éltek. A számból kijövő kétélű kard által lesztek megítélve. Ez pedig nem más, mint az Evangélium és a szeretet főparancsa. Ezért igyekezzetek tettekre váltani tanításomat addig, amíg a Földön éltek, mert utána nem lesz rá lehetőségetek. A halál után az ítélet következik, és el fogjátok venni tetteitek jutalmát vagy büntetését. Szavaim nagyon súlyosak és kemények mindazok számára, akik elutasítják tanításomat, az Evangéliumot, és üzeneteimet, amellyel fáradhatatlanul újra meg újra figyelmeztetlek benneteket. De mindazok számára édesek, akik tettekre váltják azokat.
Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen szeretetével adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mt 21, 12 cím: A templom megtisztítása. 13: „Azt mondta nekik: »Írva van: ‘Az én házamat az imádság házának fogják hívni’, ti pedig rablók barlangjává teszitek azt«.” Jézus mondja: „Megtisztítom Egyházamat.”

A szabadkőművesség és az erkölcs felbomlása Az emberiség a totális kiszolgáltatottságban, melyben az állam a minden

A szabadkőművesség egyik célja az volt, hogy a női ruházkodásban mindennemű szemérmet és mindennemű illemet kiirtsanak, hogy ezzel a nép körében a vallást megfosszák gyökereitől. Erről ír az US-amerikai Colleen Hammond – egykori modell és színésznő, aki katolikus vallásra tért – „Dressing with Dignity” (Öltözködés méltósággal) című 2005-ben megjelent könyvében.
Hammond, aki négy gyermek anyja, állításának igazolására többek között az International Review on Freemasony nevű szabadkőműves újság egy 1928-ban megjelent kiadásából idéz: „A vallás nem fél a kardcsapásoktól; de a bomlasztás ütései alatt kialszik. Használjunk fel ilyen területeket ürügyül, mint a sport, a higiénia, az egészség. Szükség van a korrumpálásra, hogy elérjük, hogy fiataljaink gyakorolják a meztelenséget.” … „Hogy megelőzzük a heves ellenreakciókat, módszeresen kell eljárnunk: a könyök szabaddá tételével kel elkezdeni, aztán a térddel folytatni, utána a teljesen csupasz lábakkal és karokkal, végül a felsőtesten a vállaknál elkezdeni és onnan folytatni.” (53. oldal)
[Hogy mindez mennyire így történt, arról ma már a nap minden percében meg lehet győződni. a) Kíváncsi vagyok, hányan vannak a mostani új-konzervatívok közül olyanok, akik felkapták a fejüket, és tiltakoztak, amikor bevezették, hogy a kifejezetten férfisportágakat nők is űzhetik. Számomra az, aki megnéz egy ilyen női viadalt – például, és ezek nem is a legdurvábbak: női foci-, vízilabda meccset –, az már maga is híve a gender ideológiának, mégha nem is hajlandó ezt tudomásul venni: ő ekkor már nem más, mint olyan valaki, aki a sátánista szabadkőművesek által rá kiosztott feladatot kiválóan teljesíti. – b) Minél gyakrabban jelentgetik a nők, hogy őket férfiak inzultálták, mert például valaki véletlenül rátette kezét a karjukra, annál több félmeztelenül, prostituáltaknak való ruházatban megjelenő hölgyike látható mindenütt, az utcán, a középületekben és a média egész területén. – c) És ma már jóformán nincs olyan magát „katolikusnak” nevező intézmény, fórum, amelyik ne szerepeltetne soraiban illetlenül, pogány módon öltözött „tanúságtevő” nőket.]
A Hammond által idézett szabadkőműves lap megjelenése előtt fél évszázaddal a szabadkőművesek stratégiája már ugyanígy hangzott. XVI. Gergely pápa (1831-1846) pontifikátusa alatt az Egyházi Állam rendőrsége lefoglalta a carbonari titkos társaság tagjainak levelezését és egyéb dokumentumait. Ezekben az állt, hogy a hatalom megszerzéséhez először az emberek erkölcsét kell aláásni és megrohasztani.
A pápa kívánságára néhány dokumentumot nyilvánosságra hoztak, hogy az emberek betekintést nyerhessenek e titkos társaságok ideáiba és terveibe: „Úgy döntöttünk, hogy nem akarunk többé keresztényeket; kerüljük tehát el, hogy vértanúkat hozzunk létre: ehelyett terjesszük el a nép körében a bűnöket. A legfontosabb, hogy a férfit izoláljuk el a családjától, és oltsuk belé egy szabad, kötelezettségektől és családtól mentes élet utáni vágyat.”
Angela Pellicciari, katolikus értelmiségi és a 19. századi egyház- és idea-történelem szakértőnője, a következő kérdést tette fel egyik munkájában: „Miért támogatja a szabadkőművesség az erkölcs felbomlását a társadalomban?” Válaszként két érdekes megnyilatkozásra hívta fel a figyelmet. Az első a Civilta Cattolica olasz jezsuita újságé, a második XIII. Leó pápáé.
A Civilta Cattolica újság egy 1852-ben [!] megjelent cikkében foglalkozott ezzel a kérdéssel. „A titkos társaságok alapvetően vallásellenesek és antiszociálisok. Még az olyan szent kötelékek felbontását is követelik, mint amilyenek az embereket egymással összekötik, az Egyházban, a társadalomban, a családban, hogy ezáltal az emberiséget egy új alakzatban totális alávetettségben újra teremtsék, amiben az állam a minden, és az állam pedig a titkos társaság vezetői.”
XIII. Leó pápa az 1884-ben megjelent Humanum Genus enciklikában, melyben a szabadkőművesség természetét leplezte le – ami abban az időben az új Olaszország politikai és társadalmi életét egészen a pápa ajtajáig uralta –, a szabadkőművesség fő fegyverének a fegyelmezetlenség támogatását nevezte meg.
[XIII. Leó bíboros-államtitkára, Rampolla is szabadkőműves volt; lásd vele kapcsolatban a honlap következő cikkeit:
Egy „pápajelölt” – és új „boldog” – portréja: Johann Baptist Montini,
Az Egyháznak tévedhetetlen tanításával ellentétes gyakorlata]
XIII. Leó pápa ezen enciklikájában megfogalmazott véleménye szerint a szabadkőművesség csak akkor tud korlátlanul uralkodni, ha sikerül neki „kifinomult kieszelt fortéllyal az elpuhult és kéjelgő testnek tápot nyújtva gyönyörérzékének hízelegni, hogy annál könnyebben elaltassák az elcsábított erényt. … Miután pedig álnok és csalárd embereknek senki sem szokott oly szolgailag engedelmeskedni, mint azok, kik a szenvedély uralma alatt egészen elfajultak s szellemileg megtörtek, olyanok sem hiányoztak a szabadkőművesek táborából, kik nyíltan hirdették, miszerint minden módon arra kell törekedni, hogy a néptömeg tervszerűen a bűnök korlátlan szabadsága által kielégíttessék, hogy ezáltal bármilyen gonosztettekre eszközül szabadon fölhasználhassák.”
(forrás: www.katholisches.info – 2018. augusztus 29.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1801/erkolcs.htm