Mivel
Krisztus egy, az Ő Teste, az Egyház is egy, ahogy a hit is az. Nincs
több Egyház, csak a Katolikus Egyház, nincs több üdvösségre vezető hit,
csak a katolikus hit.
Amikor
valaki érvényesen részesül a keresztség szentségében, tagjává lesz
Krisztus Testének, az egy, szent, katolikus és apostoli Egyháznak,
megkapja a természetfölötti hit, azaz a katolikus hit kegyelmét és
mindaddig tagja marad, amíg el nem szakad tőle. Ez igaz azokra is, akik a
Katolikus Egyháztól elszakadtak és eretnekek révén érvényesen
részesülnek a keresztségben.
Krisztustól
elszakadni morális bűnnel, de a hitet még megőrizve, vagy hit ellenes
bűnnel, így a hitet elvesztve is lehet. A szakadárok és eretnekek révén
keresztségben részesülők, ha tudatosan követik azokat, elszakadnak az
igaz hittől, hit nélkül pedig még az érvényesen kiszolgáltatott
szentségek sem válnak üdvösségükre.
Az
üdvösséghez szükséges eszközök nem léteznek az Egyházon kívül, ahogy
kegyelmi élet és üdvösség sincs az Egyházon kívül. Az elszakadtak és
eretnekek által kiszolgáltatott szentségek az Egyház szentségei,
amelyeket azok úgy bitorolnak, ahogy a tolvaj a lopott értékeket:
ténylegesen megtörténik a használatuk (érvényesség), de minden jogot
nélkülözve. És amikor érvényesen kiszolgáltatják azokat, az Egyház
szentségeit adják, amelyek – amennyiben szentségek – nincsenek az
Egyházon kívül. Ellentétben azokkal, akik ilyenkor kiszolgáltatják.
Amint például egy muzulmán is kívül van az Egyházon, habár érvényesen
szolgáltathatja ki a keresztséget.
Mivel a
szakadárok és eretnekek a katolikus Egyház szentségeit jogtalanul
bitorolják, ezért nem mondható jogosan, hogy ők az üdvösség eszközei
lennének. Senki sem üdvözült és nem is fog üdvözülni azért, mert
szakadár és eretnek közösséghez tartozik, ha pedig valaki mégis üdvözül
ilyen közösségből, az nem azért, hanem annak ellenére történik, hogy
közülük jött. Mivel az emberek végtelenül sötétek lehetnek és “a bolondok száma végtelen”
(Préd 1,15), elképzelhető olyan helyzet, amikor valaki úgy él le egy
életet szakadár és eretnek közösségben, hogy mégis megőrzi a
keresztségben kapott katolikus hitét, mert nem jut el az értelméig az
eretnekség. Ez a hülyeség az egyik válfaja annak a bizonyos
legyőzhetetlen tudatlanságnak, ami egyedül mentheti meg – a halál előtti
bűnbánaton kívül – a szakadásban és eretnekségben létezéséért.
Aki azt
állítja, hogy ez ma már nem igaz, mert ma az egyház már mást tanít,
annak gőze sincs arról, hogy miről beszél. Az Egyház sosem taníthatja
annak ellenkezőjét, amit mindig is tanított. És az ilyennek azt is kell
állítania, hogy a Katolikus Egyház nem az igazság szerint szólt,
amikor tévedhetetlenül azt mondta: „Továbbá kinyilvánítjuk,
kijelentjük, meghatározzuk, hogy az üdvösségre mindenképpen szükséges,
hogy minden emberi teremtmény legyen alávetve a római pápának.” (VIII. Bonifác: Unam Sanctam bulla – Denzinger 875.)
Ha
viszont ennek hamisságát állítja valaki, igen súlyos dologban téved. Ha
pedig megátalkodottan ragaszkodik ehhez a tévedéséhez, már nincs is
benne a Katolikus Egyházban, az pedig igen nagy baj, mert az, hogy
mindenképpen szükséges az üdvösséghez, azt jelenti, hogy nem lehetséges
másként az üdvösség, mint a pápának alávetve elérni azt, tehát a
„szentséges Római Egyház”-hoz tartozva.
Amely „Erősen
hiszi, vallja és hirdeti, hogy senki, aki nincs a katolikus Egyházban,
nemcsak a pogányok, hanem a zsidók, vagy eretnekek és szakadárok sem,
nem lehet részese az örök életnek, hanem az örök tűzre fognak kerülni, „amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett” (Mt 25,41), kivéve, hogyha életük befejezése előtt az Egyházhoz csatlakoztak: az Egyház testének az egysége pedig annyira erős, hogy csak a benne maradóknak szolgálnak üdvösségére az egyházi szentségek, és csak
ezeknek számára teremnek örök jutalmakat a böjtölések,
alamizsnálkodások és a jámborság többi művei, valamint a krisztusi
katonáskodás gyakorlatai. Senki sem üdvözülhet, hacsak nem maradt meg a
katolikus Egyház oltalmában és a vele való egységben, bármekkora
alamizsnákat adott, vagy akár ha vérét is ontotta Krisztus nevéért.” (IV. Firenzei Zsinat Cantate Domino bulla – Denz. 1351).
Még akkor sem, ha vérét ontotta Krisztus nevéért…
A
Katolikus Egyház nem Krisztus Egyházában van („subsistit in” – Lumen
Gentium 8.), hanem azonos Krisztus Egyházával, és nincs rajta kívül
üdvösség. És az Egyház nem csak azt a tételt ítélte el eretnekségként,
hogy „Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget” (Denz. 2916), hanem azt is, hogy „Legalább jó reménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában” (Denz. 2917).
Tehát
nem lehetünk jó reménységgel azok üdvösségét illetően, akik nincsenek
Krisztus egy, szent, katolikus Egyházában, a Katolikus
Anyaszentegyházban.
Az ökumenikus imahét lezárásaként erről lenne érdemes megemlékezni.
https://invocabo.wordpress.com/2025/01/25/az-egyhazon-kivul-nincs-udvosseg/