2016. június 20-án nagy örömmel tettem fel a honlapra, „A világ első Szeplőtelen Fogantatás-kápolnája”
címmel a budaörsi Kőhegyen álló kápolna történetét. Az akkori beszámoló
így kezdődött: „Wendler Ferenc és a Szeplőtelen Fogantatás-kápolna –
Magyarországon, a budaörsi Kőhegyen áll az a kápolna, amely a világon
először viselte hivatalosan a Szeplőtelen Fogantatás nevet.”
Most, másfél évvel később mélységes megdöbbenéssel és leírhatatlan szomorúsággal kell beszámolnom arról, hogy a Szeplőtelen Fogantatás kápolnát, valamint a kápolna mellett álló Szentháromság szobrot és keresztet sátánista jelekkel mázolták tele.
A kápolna mellett áll egy hirdetőtábla, melyen a kápolna építésének történetét bemutató fotók, és a kápolna újraépítését lehetővé tevő adakozók nevei állnak. A tábla üvegét már 2016. júniusában összemázolva találtam, de a barbár rongálók magát a kegykápolnát és katolikus hitünk legszentebb titkait ábrázoló szobrokat nem bántották – valahányszor fent jártam a hegyen, ez mindig megnyugvással töltött el, és a vandálok iránt még valamiféle „elismerést” is éreztem. Talán azért, mert olvastam egy szent életében, hogy megtérését annak tulajdonította, hogy még hitetlen katona korában társai garázdálkodása elől megmentett egy Szűzanya szobrot. Úgy gondolta később e tettéért kapta meg a Szűzanya közbenjárására a megtérés kegyelmét.
Nos, a kápolnát megszentségtelenítő sátánisták nem „egyszerű” rongálók voltak: Nem vaktában romboltak, hanem pontosan tudták, hogy mit akarnak, és azt akkurátusan végre is hajtották. Egyetlen „fölösleges” firkát nem hagytak maguk után. Nem, ők tudatosan a Sátán birtokába vették a kápolnát és a szobrokat azáltal, hogy ezek minden oldalára, szabályos távolságokban feje tetejére állított keresztet mázoltak.
Amorth atya Egy exorcista meséli című könyvében azt írta, hogy az exorcizmus alatt a démonok szörnyűséges szidalmakkal illetik Jézust, Istent, a szenteket, de a Szűzanyát még ők sem merik káromolni. Ezek szerint a magyarországi sátánisták még e démonoknál is rosszabbak: ők egyenesen a Szűzanyát vették célba.
Arról már olvastam, hogy Amerikában, Olaszországban és Németországban sátánista csoportok alakultak, de hogy Magyarországon, a Boldogságos Szűz országában léteznek ilyenek, én még nem tudtam. Mikor megláttam a Sátán bélyegét a Szeplőtelen Fogantatás kápolna falán, elsőnek ez jutott eszembe: Nem érdemlünk kegyelmet, ez az ország sem érdemel kegyelmet.
http://katolikus-honlap.hu/1701/kohegy.htm