A SZABADKŐMŰVESSÉG I. 2013.01.08.
Ezt a szót: szabadkőművesség mostanában gyakran halljátok, de talán jó
lenne ezzel a fogalommal bővebben megismerkedni. Ehhez a tanításhoz
felhasználtam Paul Josef Jakobius: „Utolsó harc a fény és a sötétség között” c. könyvét.
A
szabadkőművesség keletkezése a régi középkorra nyúlik vissza, amikor a
román és gót stílusú díszes templomokat építették. Ezekhez az
épületekhez a nehéz, durva munkát, a kövek kifaragását a kőművesek
végezték. A finomabb, művészi faragásokat, pl. a díszeket, a
kőcsipkézeteket, a szobrokat, ablakokat az úgynevezett szabadkőművesek.
Azért hívták őket „szabad”-kőműveseknek, mert szabadon mozogtak, oda
mentek, ahol szükség volt rájuk. Míg a durva munkát végző kőművesek
helyi céhekbe tömörültek, addig a szabadkőművesek szervezetekbe.
Kunyhóikat „loge”-nak, páholynak hívták. A szabadkőművesség Angliából
származik. A nevükben szereplő „szabad” szóra építették alapelvüket: Az
ember az első és legfontosabb, szabadnak kell lenni Istentől,
vallástól, erkölcstől. A szabadkőművességet 3 angol férfi alapította:
1. egy protestáns udvari lelkész, 2. egy protestáns ókor-kutató, 3. és
egy londoni protestáns prédikátor. 1717-ben alakultak és hárman
létrehozták a nagypáholyt. Hamarosan e páholyok elterjedtek
Németországban, Franciaországban és mindenfelé. Akik ezekbe a
szervezetekbe beléptek, engedelmességgel tartoztak a nagymesternek.
Árulásért vagy kilépésért meggyilkolták őket. Ugye, ez a hitleri
gestapóra, a testvérgyilkosságra emlékeztet? Ott is mindenki kémkedett
mindenki után, és aki hibát követett el, azt megölték.
Hogy
ez a szervezet alapelvét, az emberi szabadosságot megteremtse, azok
ellen fordult, akik ezt akadályozták: 1. Az állam ellen, mely hozza a
törvényeket és betartatja, 2. a pápa és a katolikus egyház ellen, aki a
Tízparancsolat törvényeinek figyelembevételére nevel hitre,
istenszeretetre. Céljuk lett a királyok és fejedelmek, valamint a pápa
és az Egyház megsemmisítése. Azt mondták a szabadkőművesek, hogy minden
vallás el fog tűnni, és a tiszta emberiesség vallása, a
szabadkőművesség lesz a jövő évszázadok és évezredek vallása. De hát
gondoljatok bele, Testvéreim, hová vezet ez az öntörvényűség, a törvény
sárba tiprása? A káoszba, a zűrzavarba, a bűn mocskába.
Most azt szeretném bemutatni nektek, hogy a szabadkőművesek
hogyan befolyásolták a történelmet.Ők indították el az I. és II.
világháborút, és ők fogják előkészíteni a háttérből a III. világháborút
is.
Nézzük mi történt az I. világháború előtt!
Az
angol uralkodó, VII. Edwárd látta, hogy a szabadkőművesség a
legnagyobb titkos hatalom. Ezért ő is belépett közéjük, az angol páholy
nagymestere lett. Az volt a terve, hogy Ausztriát és Németországot
leveri, megdönti a monarchiát és így ebben a 2 országban uralomra
kerülnek a szabadkőművesek. Ausztriában ekkor az öreg Ferenc József volt
a császár, aki jó katolikus, mélyen vallásos volt. De fiát, Rudolfot a
langyos vallású, egyházellenes Erzsébet császárné nevelte. Gyenge
jellemű, erkölcstelen fiatalember volt a zseni és az őrült között. Már
18 évesen titkos szabadkőművesek közé keveredett. Angliába került és
összebarátkozott VII. Edwarddal, a szabadkőművesek vezetőjével. Ez
felbiztatta őt, hogy Ausztriában, apját, Ferenc Józsefet letaszítsa a
trónról. De ezt az árulást a császárt védő titkosszolgálat felfedezte és
megakadályozta. Erre Rudolf szerelmével együtt főbe lőtte magát. Ezzel
meghiúsult az angol szabadkőművesség terve, hogy osztrák-magyar
szabadkőműves államot hozzanak létre. Elhatározták, hogy Németországot
fogják bekebelezni. Sikerült nekik Olaszországot és Franciaországot a
németek ellen fordítani és Belgiumot rávenni, hogy náluk landolhassanak
az angol csapatok, hogy alkalomadtán Ausztriát és Németországot
letámadhassák. Ausztriában még mindig Ferenc József öreg császár
uralkodott, de ott volt mellette a trónörökös, Ferenc Ferdinánd, aki
erős kézzel rendet akart teremteni. Ráncba szedte az osztrák-magyar
monarchiát. Felvette a harcot a támadó Boszniával. Mint a hadsereg
főparancsnoka vezette az ütközetet, amely 1914. júniusában volt. Közben a
szabadkőművesek mesterkedései eredményeként a trónörököst, Ferenc
Ferdinándot Szarajevóban meggyilkolták. Az osztrák rendőrség kimutatta,
hogy a szerb szabadkőműves páholy parancsára ölték meg feleségével
együtt. A szabadkőművesség parancsára Oroszország hadat üzent
Ausztriának és Németországnak. Folyton a németek győztek, és úgy tűnt,
csődöt mondtak a szabadkőművesek. Ebbe a csődbe nem nyugodtak bele.
Politikát változtattak: ne legyen háború, de legyen forradalom. Ezzel a
forradalommal, amit Wilson szabadkőműves amerikai elnök ajánlott,
megdöntötték az osztrák-magyar monarchiát. Így lett vége az első
világháborúnak.
Látjátok,
Kedves Testvéreim, mit műveltek a szabadkőművesek? Hátulról, a
rejtekből egymásnak ugrasztották a nemzeteket, a végén pedig szörnyű
forradalmakat szítottak.
Nézzük mi volt a II. világháború előzménye?
Vajon
kinek fordult meg először a fejében egy új világháború terve? Az
akkori amerikai szabadkőműves elnöknek Franklin Rooseveltnek. Azt
mondta, hogy egész Európát bombatámadásokkal kell megsemmisíteni. Ez
lesz a szabadkőművesek jövendő Országa. De nem úgy lett, ahogy
Roosevelt gondolta, hanem Oroszország lett a győztes. Jött a nemzetekre
a bolsevizmus. Roosevelt, mint elnök és szabadkőműves nagymester nem
tudta elfogadni a vereséget. Ezért Japánt izgatta fel. Japán nem akart
háborúskodni, de Amerika sokat bosszantotta őket és végül egy
ultimátumot adott nekik. A japánok erre úgy válaszoltak, hogy 1000
repülőgépet küldtek és megsemmisítették az amerikai flottákat. 4000
fiatal amerikai tengerész veszett oda.
A szabadkőművesek szervezik majd meg a III. világháborút is.
A
Szűzanya az ecuadori Patriciának ezt mondja: „Közel van a harmadik
világháború. Imádkozzatok gyermekeim Kínáért, Oroszországért,
Csehszlovákiáért. Imádkozzatok a déli országokért. Ott katasztrófák
lesznek. Imádkozzatok Pamamáért, Nicaraguáért, El-Salvadorért. Tartsatok
bűnbánatot, böjtöljetek, vezekeljetek! Mondd meg nekik, hogy
mindegyiküket nagyon szeretem! Imádkozz sokat Latin Amerikáért és Közép
Amerika országaiért. Imádkozz értük. Ezek az országok fognak részt
venni a 3. világháborúban. Németország, Anglia is köztük lesz.”
Érdekes,
hogy Magyarországot és Lengyelországot az európai államok közül
kihagyta a Szűzanya! Talán azért, mert ők felajánlották a koronájukat és
országukat Neki?
Most
pedig az Úr Jézus szeretne szólni hozzánk. Jöjj, Szentlélek Isten,
hogy Megváltónk szavait méltóképpen tudjam közvetíteni testvéreimnek.
Jézus:
Drága
Engesztelő Gyermekeim! Elmondom nektek, hogy ezután a tanítás után mi
történik Velem. A pusztában vagyok, bűnös gyermekeim közé igyekszem,
hogy kegyelmeimmel felébresszem őket. Szembe jön Velem ellenségem, a
gonosz. Öntelten és gúnyosan vigyorogva így szól: „Csak nézz körül itt a
Földön! Láthatod, hogy az embereket megnyertem magamnak. Már nem
hisznek benned és Atyádban. Sárba tapossák parancsaitokat. A gonosz
lelkek és földi szolgáim segítségével a bűn útjára léptek. Kiöltük az
erényt belőlük. A végén minden ember az Enyém lesz és pokolba kerül.
Legnagyobb szolgálatot tette nekem a szabadkőművesség és a bolsevizmus.
Látod? Hiába áldoztad fel magad az emberiségért, egy embert se hagyok
neked. Az én követőim és neveltjeim: az Antikrisztus és a hamis próféta
mindent megtesznek, hogy elragadják Tőled gyermekeidet, még a
leghűségesebbeket is.”
Én, Jézus erre így reagálok:
„Tévedsz,
gonosz. Mutatok neked valamit. Jöjj Velem az űrbe. Nézd, itt a Föld
bolygó! Sűrűn tele van égő gyertyákkal. Minden gyertyaláng egy
engesztelő közösséget jelent.” A Sátán nevet és leheletére a lángok
harmada kialszik. Én, Jézus így folytatom: „Szentlelkem hatalmasabb
nálad. Azon nyomban leszáll a Földre és Szeretetlángjával újra éleszti a
kialvó engeszteléseket. Azt is megmutatom neked, hogy mikor
elhatalmasodnak híveimen a te gonosz megbízottjaid, maradék Egyházam
tovább él a rejtekekben. Hamarosan cselvetéseidnek vége. A 3 legnehezebb
nap után eljövök dicsőségben égi seregemmel és Téged csatlósaiddal
együtt megláncolva a pokolra küldelek. Nézd! Mutatom neked az Új
Világot. Látod ezt a fehér ruhás tömeget? Örülnek, ujjonganak. Ők az Én
hűséges követőim, a Mennyország örökösei. Ők az Én Egyházam, mely
legyőzhetetlen, örökkön örökké fennmarad.”
Azután
így szóltam hozzá fenséggel és hatalommal: „Most pedig távozz Tőlem,
Sátán, ne merj kísérteni tovább, mert Én vagyok a te Urad, Istened!”
Mutató ujjammal megérintettem a mellét és ő azonnal köddé vált.
Drága Gyermekeim! Bízzatok Bennem! Csak imádkozzatok, engeszteljetek, harcoljatok és Én végső győzelemre vezetlek benneteket.
Megáldalak titeket a remény lelkületével: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”
2013.01.15.
SZABADKŐMŰVESSÉG II.
Egy idézettel kezdem a Jelenések Könyvéből.
János így szól:
„Akkor
láttam, hogy egy hatalmas angyal száll le az égből… Kezében kibontott
kis könyvtekercset tartott. Azután az égi hang újra szólt hozzám:
„Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a
földön áll.” Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét.
Így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a
szád olyan édes, mint a méz.” Elvettem és lenyeltem.
Testvéreim! Ez a könyvtekercs a lepecsételt Igazság Könyve volt, azért
kellett Jánosnak lenyelnie, hogy a tartalma ne kerüljön
kinyilatkoztatásra egészen az idők végéig, akkor majd felfedhető lesz.
Most érkezett el ennek az ideje. Ez a könyv az Igazság Könyve, az ír látnoknőé, és Isten üzenetei vannak benne, az eddig elrejtett titkai a jövőről. János
gyomrának azért volt keserű, mert sokak számára az igazság megismerése
keserűséget és félelmet okoz. Szája azért érezte édesnek, mert ez az
igazság édes azoknak, akik elfogadják Isten irgalmát, szeretetét,
elismerik bölcs terveit. Az Igazság Könyvének egyik
titka azt fedi fel, hogy a szabadkőműves csoportok, melyek Angliából
indultak és terjedtek szét az egész világban, összeesküvést szőttek
Isten és minden terve ellen. Ez az összeesküvés azzal indult, hogy a
szabadkőművesek beszivárogtak az Egyházba.
Ugye ismeritek a Szentírásból, a Jelenések könyvéből a két vadállatot?
Az egyik a tengerből emelkedett ki, a párduchoz hasonlított, a Sátán erővel és hatalommal ruházta fel: ez Testvéreim, a szabadkőművesség jelképe. A másik vadállat a szárazföldből jött elő, a bárányhoz hasonlított. Ez az egyházi szabadkőművességet jelenti.
Beékelődtek
a hierarchia tagjai közé, papok, szerzetesek közé. A templomba járó
hívek között is van belőlük. A szabadkőművesek az ateista, egyház- és
Isten ellenes érzelmű tagjait a papi szeminárium szolíd, tiszta szívű
hallgatói közé küldik. Ezek a ravasz, báránybőrbe bújt farkasok hamarosan püspökök, bíborosok lesznek, és belülről bomlasztják az Egyházat. Közülük egyesek tanítani fognak a szemináriumban és a kispapokat félreinformálják. Képzeljétek
csak, egyik nap felhívott egy anya, akinek mindkét fia papnak készül. A
nagyobbik, aki már utolsó éves, majdnem sírva panaszkodott, hogy
az egyik paptanár kifejtette, hogy a meséket nem kell elhinni, ugyanis
Jézus személye nincs jelen valóságosan az Oltáriszentségben, mely csak
az utolsó vacsora emlékeként van a szentmisén. Megdöbbenten hallgattam
ezt a hírt a telefonban. Hiszen az ilyen tanár keze alól kikerült és
felszentelt fiatal papok ki tudja, hány százaléka nem fog hinni a
valóságos jelenlétben, és ezt a hamis elméletet ülteti bele hívei
lelkébe.
Ezek után már nem is kételkedek abban, hogy a múltban is a nem odavaló elemek hozták az Egyházba a reformokat. A pápák a hagyományok hívei, a Szentlélek vezeti őket.
Higgyétek
el, nem ők találták ki az újításokat. Ti még emlékeztek a szép fehér
csipketerítővel borított áldoztató rácsokra. A mi drága Jézusunk milyen
boldog volt, hogy mi, az Ő gyermekei szentáldozáskor térdeplésünkkel hódolatunkat fejezzük ki iránta, Ég és Föld leghatalmasabb ura iránt. Az egyházi szabadkőművesek befolyására hamarosan bevezették a másik tiszteletlenséget: a kézben áldoztatást. Szomorúan nézem az elsőáldozók szentmiséjén, hogy a gyermekek ezt a szent cselekményt külső tiszteletadás nélkül végzik. Úgy tanítják meg nekik, hogy a Szentostyát állva és tenyerükkel vegyék magukhoz. Azután tekintsetek a szembe misézésre. A papok, ellentétben a régi évszázadok szokásával, hátat fordítanak a szentségi Jézusnak, aki be van zárva a tabernákulumba. Azután az egyházi szabadkőművesek nyomására megszüntették a latin nyelvű szentmisét, mely azelőtt az Egyház egységét fejezte ki.
Régen bármelyik országban elmehettünk templomba, értettük a mise
menetét. Megszoktuk a latin szavakat és a fordítását olvashattuk az
imakönyvből.
Az is a szabadkőművesek beszivárgását jelenti az Egyházba, hogy a templomokban lecsökkentik a különböző vallásgyakorlatokat. Sok testvér azzal a panasszal fordul hozzám, hogy falujukban vagy városukban egyáltalán nincs szentségimádás. Mások mondják, hogy nem engednek rózsafüzért imádkozni a szentmisék előtt. Sok helyen különböző indokkal megszüntetik az engesztelést Isten Házában. A szentgyónásokat is helyenként elsorvasztják, mondván, ott a közgyónás.
A Sátán hatására az Egyház szerkezetébe is beleszólnak a szabadkőművesek.
Nézzük a nemzeti püspöki konferenciákat. A II. vatikáni zsinat után
hazatértek a püspökök és saját nemzeti konferenciát létesítettek. Olyan
irányba fejlődtek, hogy a Vatikán egyre kevesebb szerephez jusson
náluk. Lassan a püspök személyes felelőssége megszűnik, együtt döntenek
mindenről. Ez olyan eljárás, amire nem volt példa a történelemben.
Jézus Krisztus utolsó prófétájához, az ír látnoknőhöz így szól:
„A
katolikus Egyház az Antikrisztus első számú célpontja és ő addig nem
fog megállni, ameddig Egyházam vezetőinek legalább a felét el nem
térítette ezen a Földön.
Olyan felkészületlenek a bíborosaim, püspökeim és pap fiaim, hogy nem
képesek felismerni azokat a kifinomult változásokat, melyek a saját
köreikben észlelhetők.
Szegény, szeretett szolgáim! Sokan közülük csak ártatlan gyalogosok az
élet sakktábláján, ki vannak szolgáltatva azoknak a sötét erőknek, a
szabadkőműveseknek, akik óvatosságból nem fedik fel kilétüket.”
Az Antikrisztus csatlósainak, a szabadkőműveseknek az a feladata, hogy a lelkeket romlásba vigyék, amikor bálványimádásra
késztetik őket. Az utóbbi 40-50 évben az emberiség elé undorító
bálványokat állítottak: a pénzt, a vagyont, a szabad szerelmet, a
homoszexualitást. A legnagyobb bálvány, amit imádtatni fognak
mindenkivel: a hamis Krisztus, a tengerből kiemelkedő, párduchoz hasonló
vadállat, az Antikrisztus. Az ökumenizmus jegyében az összes vallást világegyházba tömörítik. Ezek az egyházi szabadkőművesek hamis próféták lesznek és próbálják elhitetni velünk, hogy szavaik Istentől valók. Azért
küldi őket az Antikrisztus és a Sátán, hogy felkészítsenek titeket a
következő pápa fogadására, aki a Hamis próféta lesz. De most még van egy
akadály előttük: XVI. Benedek pápa.
Tervbe vették, hogy elüldözik vagy megölik. Egyenlőre próbálják
rávenni a reformokra: a cölibátus eltörlése, az abortusz törvény, az
eutanázia engedélyezése, az egyneműek házasságának bevezetése. Ha a
pápa engedne ezeknek a bűnös reformoknak, a 10 parancsolat ellen
cselekedne, már nem lenne az a szikla, amelyre Krisztus az Egyházat
alapította. Ez soha nem lesz, mert Jézus azt ígérte, hogy a „pokol
kapui sem vesznek erőt rajta”.
A szabadkőművesek nemcsak a pápa ellenségei, hanem a Tanítóhivatalé is. Régimódinak, középkorinak, elmaradottnak tekintik.
Ha meg akar maradni, át kell alakulnia az új idők szelleméhez. Az
evangéliumot is elítélik, korszerűtlennek tartják. El akarják taposni a
vallást, főleg a katolikust és az emberiséget hitetlenségbe,
pogányságba sodorni.
De ne féljetek, Testvéreim az Egyházat nem lehet eltiporni.
Titkos helyeken, pincékben, lakásokban működik tovább. Jézusnak vannak
lánglelkű, bátor, elszánt pap fiai, akik lángoszlopként vezetnek
bennünket. Szentmiséket tartanak majd a rejtekekben és kiszolgáltatják
nekünk a szentségeket. Az Egyház Isten oltalma alatt lesz, és új fényben, megtisztulva fog kikerülni a megpróbáltatásokból.
Még a szabadkőműves szimbólumokról szeretnék szólni néhány szót.
Az
emberiség történetét jelképek, szimbólumok kísérik, melyekkel mutatni
akarnak valamit. Pl. ilyen jelkép a kereszt, Krisztus megváltásának
jele. A náci uralom szimbóluma a horogkereszt, a szovjet hatalomé a
vörös csillag és a vörös zászló.
A szabadkőműveseknek is vannak szimbólumai. Ilyen a pentagramm, amit boszorkányszögnek neveznek. Ez egy ötágú csillag, a belsejében ötszög van. A
sugárzó csillag, Lucifer, a fényhordozó jelképe. Kifejezi az Istentől
megszabadított embert, aki széttárt karokkal terpeszállásban áll. Ha a csillag fordított, egy hegyén áll, akkor sátánközpontúságot jelent. Ezt a szimbólumot a szabadkőművesek mindenhová
belopják: ruhákba, reklámokba, cipőkbe, játékokba, ékszerekbe,
futball-labdákba, még a kegytárgyakra, rózsafüzérekre is igyekszenek
rárakni. Olyan kegytárgyakat, rózsafüzéreket ne terjesszünk, amelyeken egyértelműen láthatók ezek a jelképek.
A másik szabadkőműves jelkép az ököl, amely a tengerből kiemelkedő vadállat jelképe, az erőszaké. A nyitott ököl, amikor a mutató és középső új V alakban szét van terjesztve és a többi új bezárva, az a meghamisított Krisztus jelet, a hamis pápa jelét mutatja. Ezt a szimbólumot „Győzelem-jelként” hozták forgalomba.
A negyedik: a sarló és a kalapács. A
kalapács a hatalom és erőszak, a vadállat szimbóluma. A sarló a hamis
papság jele, a hamis ellen -egyház szimbóluma, de jót is jelent, a
Holdat, a holdsarlót, mely a jelenések könyve szerint Szűz Mária lába
alatt van, az Ő győzelmét szimbolizálja az utolsó időkben.
Ezután a Mennyei Atya kíván szólni hozzátok. Jöjj, Szentlélek, segíts nekem, hogy az Atya szavait méltóképpen tudjam közvetíteni!
Drága engesztelő Gyermekeim!
Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok.
Szent
Fiam hatalmas alakjának körvonalát fényből. Az Ő teste az Egyház. Az
igaz, hogy beletartozik a győzedelmes és a szenvedő Egyház is, de most csak titeket, a küzdő Egyházamat mutatom meg benne. Ott
hemzseg a belsejében a sok ember, hívők és hitetlenek, tiszták és
bűntől feketéllők, férfiak és nők, gyermekek, fiatalok, öregek. Mindenki
a szokásos életét folytatja: esznek, isznak, dolgoznak, szórakoznak,
imádkoznak, engesztelnek, templomba járnak, rabolnak, fosztogatnak,
házasságot törnek, paráználkodnak, betegségekben szenvednek. Látom, hogy
a föld mélyéből démonok jönnek fel undorító szörnyalakokban és ellepik
őket.
Fülükbe vallásellenes, istenkáromló szavakat suttognak és titkos szervezetekbe terelik őket. Ezek a szabadkőművesek.
Hamis
jelszavakkal, mint szabadság, egyenlőség, testvériség, szeretet,
szabad szerelem, önmegvalósítás, sok hiszékeny embert toboroznak maguk
köré. Zakójukban jelvényeket hordanak: pentagramm, sarló és kalapács,
zárt ököl, nyitott ököl.
Vezetőjük kimagaslik közülük és egy földgömböt tart magasan a kezében és ezt kiáltozza lelkesen: „Világkormány, egységes világvallás, Új Messiás!”
Híveit csatasorba rendezi. Célpontja a Római Katolikus Egyház és feje, a Pápa.
Fegyverük a hazug szó, az új bálványok, a szabadosság, a bűn. Az Egyházon mély sebeket ütnek.
Jézus szeméből patakokban hullik a könny, Szent Szíve teljesen el van borítva tövissel.
Tagjai
közül a legbuzgóbb, legbátrabb felszentelt szolgái, a leglángolóbb
hitű, imádságos lelkületű hívei és a buzgón engesztelők sokasága
odaáramlik Szíve köré. Kihúzogatják töviseit, letörölgetik véres sebeit
és csókjaikkal borítják. Ti is köztük vagytok, drága kicsi Gyermekeim.
Majd így szól hozzájuk:
Köszönöm,
Barátaim, az együttérző szereteteteket, vigasztalásotokat. Már sokat
enyhítettetek szenvedésemen. Fájdalmaimat akkor tudnátok teljesen
elmulasztani, ha imádkoznátok rosszakaróitok, az egyházi szabadkőművesek
megtéréséért. Ők is az Én szeretett gyermekeim, és a kárhozat felé
haladnak. Kérjétek
Szentlelkemet, hogy a Nagyfigyelmeztetéskor az egyházi szabadkőművesek
is fogadják el Irgalmasságomat, láthassák meg utálatos bűneiket és
bánják meg azokat. Ti vagytok, Kicsinyeim, az Én bátor hadseregem. Fegyveretek a Keresztes imahadjárat füzete és a rózsafüzérek, pajzsotok az Én Szent piros Vérem, mellyel tetőtől talpig beborítottalak benneteket. Győzelemre vezetlek benneteket.
Köszönöm,
hogy meghallgattatok és nagy szeretetünkben Atyám és Én egyszerre
áldunk meg titeket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.