1987. március 4., szerda

MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. március 3.

AZ UTOLSÓ IDŐKBEN KIÁRASZTOM LELKEMET SZOLGÁIMRA ÉS SZOLGÁLÓIMRA

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!

Köszöntelek testvérem az örök Atya, az ő szent Fia, a megváltó Jézus Krisztus és Isten szent Lelke által, a Szentlélek Úr Istenben.
Imádkozzunk testvérem! Áldás és dicsőség a szentháromságú egy Istennek, magasztalunk áldunk, imádunk és dicsőítünk, most és mindörökkön örökké.

Mennyei Atyám, ki elküldted egyszülött Fiadat a világ megváltására, hogy mindaz, ki benne hisz, örök élete legyen általa. Mint ahogy a Fiú feltámadott az Atya által, úgy mi is feltámadjunk a Fiú által.

Köszönjük Atyám, hogy a Fiú által kinyilatkoztattad az egy igaz Istent három személy­ben, az Atyát, Fiút és a Szentlelket.
Áldunk és magasztalunk szent Fiad által, mint fiaidat meghívtál bennünket a te orszá­godba, hogy a megváltó Jézus Krisztussal ott legyen az ő megváltott népe, hogy mint te Atyám, egy vagy a Fiúval, úgy legyünk mi is eggyé a Fiúban, és a Fiú által benned is örök Atyám, kiket a Szentlélek egyesítő ereje gyűjt egy akolba.

Áldott légy Atyám, ég és föld Ura, a te irgalmas szeretetedért, mert ahogy egy vagy a Fiúval, úgy egy vagy a Fiú által a megváltásban is. Mint ahogy a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz egy volt a szenvedésben szent Fiával, ugyanúgy ott voltál te is felséges Atyám. Ahogy a szent Szűz látható alakban követte szent Fiát - ez jelkép is egyben - ugyanúgy ott voltál, de emberi szem elől elrejtve. Hisz ezt megmondotta az Úr, az Isten, Jézus Krisztus is apostolainak, "TI ELSZÉLEDTEK ÉS MAGAMRA HAGYTOK, DE ÉN NEM LESZEK EGYEDÜL, MERT VELEM LESZ ATYÁM." Mint ahogy a szent Szűz lélekben szenvedte át szent Fia mérhetetlen kínjait, elképzeli­tek azt, hogy az Atya gyönyörködött talán benne? - Nem, az Atya is épp úgy szenvedett, de ő is más formában.

Elmélkedj ezen testvérem. Köszönd meg az Atyának, ég és föld Urának szent Fiát. Adj hálát az ő végtelen szerető irgalmáért, mivel megváltott benneteket az örök kárhozattól. Ezt ti fel sem tudjátok fogni, csak annyira, amennyire titeket alkalmassá tesz rá. Ezt jegyezd meg: itt csak a hit által világosít meg benneteket Isten szent Lelke, nem az emberi okoskodáson keresztül. Kérd Isten szent Lelkét, hogy adja meg neked a szelle­mek megkülönböztetésének kegyelmét, mert szükséged lesz rá a jövőben, hogy felis­merd, mi jő Istentől és mi jő a sátántól. Ezért kérlek én is Uram és Istenem, Jézus Krisztus, mert vannak kegyelmek, mik kéréshez vannak kötve. Ezért mondottad, hogy kérjetek és adatik, kopogtassatok és nyittatik.

Kérem Isten szent Lelkét, a Szentlélek Úr Istent, szent kegyelmének erejével árassza el testvérem lelkét, hogy a megszentelő kegyelem ragyogja be lelkét, hogy helytállhasson azokban az Isten által neki szánt feladatokban, mit az Úr Jézus, a megváltó Isten tőle elvár, és mit neki, csakis neki szán.

Kérem Uram, szent kegyelmed erejét, hogy erősítsd meg és világosítsd meg és szenteld meg, hogy győzelemre vigye harcát te általad és tebenned.

Kérem a szentháromságú egy Istent, őrizze lelkét, hogy a te gyűjtő munkádban részt vegyen, a te kegyelmed által. Mert Uram azok az idők jönnek, hogy egybegyűjtöd juhaidat és számot adsz róluk Atyádnak. Ezért áraszd ki szent Lelkedet a kicsinyekre, az elesettekre és készítsd őket elő erre a feladatra, kik elesettekké váltak szenvedéseik és megpróbáltatás aik által, hogy eszközeid, hogy munkásaid legyenek.

Áldott légy Uram, Jézus Krisztus. Befejezem imámat a te imáddal Uram. Áldalak, dícsérlek mennyei Atyám, hogy mindezt elrejtetted a nagyok és az okosok elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Áldott légy Uram és Istenem! Ámen.

Testvérem, haladj ezen az úton. Imádkozzál! Tetszik a te Uradnak akarásod, mert mi több, benned van mindaz, ami az Úrtól jön. Te csak add át magadat a kegyelemnek. Hagyd magadat vezetni, mert ehhez hit és bizalom, a feltétel nélküli hit kell. Ne félj testvérem, mert mindent megkapsz, mikor mire van szükséged. Mikor valamit tudnod kell, azt Isten szent Lelke megadja neked. Hisz ezt már magadon tapasztaltad. Tapasztaltad azt is, mikor ráhagyatkoztál Uradra, milyen simává tette a te utadat. Azt is tapasztaltad már, főképp az utóbbi időben, hogy amit a te magad erejéből akartál tenni, mennyit köszködtél. De mert Isten minden rosszból tud jót kihozni, mikor te testileg, lelkileg elfáradtál és a kegyelem által felajánlottad kudarcaidat Istennek, nem is tudod ezzel milyen szolgálatot tettél embertársaidnak.

Ne feledd el ezt azt igét, mikor Isten azt mondotta: "AZ UTOLSÓ IDŐKBEN KIÁRASZTOM LELKEMET SZOLGÁIMRA ÉS SZOLGÁLÓIMRA.": Testvérem, ezek az idők itt vannak. Figyeljétek az idők jeleit és ismerjétek fel.

Hát nem látjátok, hogy a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz, Isten anyja Mária köztetek él! Miért nem hallgattok rá! Miért vagytok farizeusok? Miért nem hallgattok sürgető szavára? Ilyen nagy kegyelmet még nem kaptak a föld lakói! Miért nincs hitetek?

Résztvehettek Isten megváltói munkájában. Embertársaitok üdvössége a ti kezetekben is van. Mint ahogy a földi mannával jóllakathatjátok az éhezőket, megmenthetitek a testi haláltól egy időre, pont a lélek vagyonát, azt ne tudnátok hasznosítani a lelkek javára?

Hisz azzal üdvösséget vehettek, kegyelmeket a szegény lelkeknek. Miért nem látjátok meg Jézus Krisztus akaratát?! Hát Krisztus nem az emberekért halt meg? - Ahogy Krisztus a kínszenvedés érdemeit nem magának tartotta, hanem odaadta mindenkinek és abból az ajándékból mindenki vehet, úgy adjatok felebaráti szeretetet. A felebarát szeretete mire való, ha nem arra, hogy azokat a kegyelmeket, mit akaratotok által, hiteteken keresztül kaptok, másoknak adjátok. Mert a szeretetnek az a parancsa, hogy üdvözüljetek, és azt akarjátok, hogy minden ember üdvözüljön.

Az már nem rátok tartozik, hogy a végtelen irgalmas szeretet hogyan hasznosítja azt a többi ember számára. Ti csak higgyétek, a többi Isten dolga!

Testvérem, tégy mindig többet és többet! Vidd el ezeket Isten papjának, hova már többször is küldtelek és imádkozz és imádkozz!

Tartsatok bűnbánatot és üdvözültök! Ámen.

Most búcsúzom, Áldjon meg a szentháromságú egy Isten, az Atya, Fiú és a Szentlélek. Az Úr Jézus kegyelme legyen veled és őrizzen, erősítsen és majdan üdvözítsen. Ámen. Ármin.