2014. április 14., hétfő

Szevasztopolban betiltották a buziparádét


A meleg büszkeség (?) felvonulást április 22-23-ra tervezték a szevasztopoli "melegjogi" csoportok, ám a helyi önkormányzat visszautasító választ adott nekik. "A Krím-félszigetre mostmár az orosz törvények vonatkoznak, a hivatal meglátása szerint azzal teljes összhangban jártunk el" - nyilatkozta egy önkormányzati képviselő. Nyikolaj Alekszev, a GayRussia felforgató szervezet vezetője már próbálkozott egy felvonulás szervezésével, ravaszul a krími népszavazás előtt, április 4-ére időzítve, ám azt a hatóságok elutasították "nem megfelelő útvonalterv"-re hivatkozva. A fellebbezés mire elérte a bíróságokat, már a Krím-félsziget Oroszországhoz tartozott.
Hídfő.net | Szevasztopolban betiltották a buziparádét

http://www.hidfo.net/2014/04/14/szevasztopolban-betiltottak-buziparadet

A sátánista rend új „gyerekvédelmi” kampánya

A sátánisták is követelik a jogot az iskolai imádsághoz, feltéve, hogy a gyerekek az ördöghöz intézik azt.
A new yorki Satanic Temple sátánista rend saját elmondása szerint azért harcol, hogy a gyerekek erőszakmentes környezetben tanulhassanak az iskolában.
Néhány napja kiadott nyilatkozatukban leírják, hogy május 15-ét a „Védd a Gyerekeket” napjává akarják nyilvánítani, aminek célja, hogy véget vessenek az állami iskolák fizikai és mentális visszaéléseinek.
Miután egy gyerek regisztrál a Sátáni Templom gyerekvédelmi honlapján, a „Templom tájékoztatja az érintett iskola vezetőségét a rend számára rendkívül fontos hittételről, ami elítél minden fizikai és pszichológiai bántalmat, beleértve a testi fenyítést, a fizikai korlátokat vagy elkülönítő szobákat, mint a fegyelmezés eszközeit,” áll a rend sajtónyilatkozatában.
A „Védd a Gyerekeket” projekt weboldalán a regisztrálás mellett döntőknek meg kell adniuk nevüket, email címüket és iskolájuk nevét, hogy segítséget kaphassanak a Sátáni Templomtól. A szervezet azt mondja, hogy a regisztráció nem jelent automatikus templomi tagságot és bármilyen felekezet tagjai számára nyitva áll.

„A Sátáni Templom egyik alapvető tana az egyén szuverenitása valamint testének és elméjének sérthetetlensége,” mondja Lucien Greaves, a Templom szóvivője. „Megütni egy gyereket vagy büntetésként elkülöníteni teljes mértékben ellenkezik hitünkkel.”
Az Education Week cikke szerint az Egyesült Államokban nincs törvény a testi fenyítés ellen és ez 19 államban legális. A Sátáni Templom sajtónyilatkozata az amerikai oktatásügyi hatóság statisztikáira hivatkozva azt írja, hogy évente 200.000 diák részesült fizikai fenyítésben az iskolában.
A Védd a Gyerekeket weboldal az iskolai fizikai és pszichológiai bántalmazással kapcsolatos információkat, egy Gyakran Feltett Kérdések szekciót valamint egy „Sátánista foglalkoztató füzetet” tartalmaz.
„Azt akarjuk, hogy a gyerekek tudják, megengedett számukra, hogy Sátánhoz imádkozzanak az iskolában, valamint, hogy bizonyos szabályok betartása mellett megoszthatják hitüket másokkal,” mondta a szóvivő.
A Védd a Gyerekeket weboldalról letölthető sátánista foglalkoztató füzet első oldala A Védd a Gyerekeket weboldalról letölthető sátánista foglalkoztató füzet első oldala
„Az [ördög] emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8:44

Forrás: au.christiantoday.com

Vigyázat! Szcientológia a magyar munkahelyeken! - Olvasóink figyelmeztetései

Nem bírom ki, hogy ne osszam meg tapasztalataimat a kedves olvasókkal. Az elmúlt 3 évben ez volt a 3. olyan munkahely, ahol a L. Ron Hubbard (sci-fi író, a szcientológiai "egyház" alapítója) által cégvezetésről készített tanulmányokat magukévá tevő vállalkozással találkoztam. Itt most nem a szekta vallási szokásaira kell gondolni, hanem ez a szektaalapító L. Ron Hubbard készített különböző tanulmányokat arról, hogy hogyan kell egy vállalatot vezetni. Ezek a tanulmányok különböző szélhámosok révén beszivárogtak hazánkba, oktatják és alkalmazzák őket.


Az első egy nagy német tulajdonú multi biztosító volt (nem nehéz kitalálni a nevét, A-val kezdődik), ahol csak munkatársi pletyka szintjén hallottam róla, hogy feltehetően a céget ezen elvek alapján vezetik. Tény és való, hogy a cégnél 2008 óta, amióta ez a jelenlegi vezetés megjelent, soha nem látott terror uralkodik. Ez a vezetés már korábban „átszervezett” egy ismert nagy biztosítót és egy bankot is. Ahol megjelennek, ott sok száz ember elbocsátása várható. A jelenlegi biztosítónál becslések szerint legalább 1500 embert rúgtak ki. 2009 novemberében a két nagy kárrendezési központ dolgozóit kérték, hogy pakoljanak össze, mert holnap csótányirtás lesz. Az emberek engedelmesen megtették, másnap megszűnt a munkájuk. Megismételném, hogy ekkor még csak pletyka szintjén hallottam a szcientológiáról ennél a cégnél. Állandó jelenség volt az agymosás, tréningek keretében.
A következő „élményem” egy kicsi brókercégnél volt, ahol kissé furcsa cégvezetést tapasztaltam. 9-10 fő dolgozott a cégnél, nő volt az ügyvezető. Minden hétfőn este értekezletet tartott (munkaidőn túl), ahol az alkalmazottaknak a saját teljesítményüket kellett elemezni. A héten elintézett ügyeket össze kellett számolni (minden ügy elintézése 1 pontot ért, függetlenül attól, hogy 1 perc vagy több hónap volt az elintézése), a pontokat egy négyzethálós milliméterpapíron kellett ábrázolni, majd a bejelölt pontokat össze kellett kötni. Így előbb utóbb egy diagram (görbe) alakult ki. Ezt nevezték statisztikának. Hétfőn esténként az értekezleten mindenkinek elemezni kellett a saját görbéjét, hogy milyen tendenciát mutat. Fölfelé ível vagy lefelé, stagnál stb. Megjegyzem, normális cégvezető hétfőn este nem tart értekezletet, mert már a hét elején elveszi a dolgozó kedvét a munkától. Az alkalmazottak úgy tudták, hogy főnökasszonyuk matematikus, és megszállottja a számoknak. A nő sokak szerint (akik már ismerték) komplett hülye volt. Személyiségteszteket is kellett természetesen kitölteni. Furcsa kifejezéseket használt: „kalapleírás” (ez a munkaköri leírást jelentette), „csataterv” (ez pedig a heti munkaprogramot). Máshol, normális cégeknél ezt nem így nevezik. Egy-két ember kivételével általában 3 hónapot dolgozott nála egy alkalmazott, volt, aki az első nap után lelépett. Elég rossz híre van a cégnek a szakmában, normális ember már nem is megy oda dolgozni. Engem is megkérdeztek, hogy miért léptem ki, nem mondtam semmi rosszat, mert egyébként rendesen kifizetett. Csak a szakmabeli ismerősök mondták, hogy kissé furcsa ez az egész társaság.



Később egy ipari cégnél dolgoztam. Ott is nő volt az ügyvezető. Több hónap munkaviszony után a kezembe adott egy több mint 200 oldalas tanulmányt, hogy nézzem át, tanuljam meg, mert ő e szerint kívánja vezetni a cégét. Szerinte egy céget a statisztikák irányítanak. Mondta, hogy az ne zavarjon engem, hogy a szerző a szcientológiai egyház alapítója, mert hasznos dolgokat ír, és ha így járunk el, akkor a cég fejlődni fog. Azt is elárulta, hogy az a tanfolyam, ahol ezt kapta, több mint 200 000 forintjába került. Megnéztem a tanulmányt. Hát ott aztán volt agymosás bőven, amerikai módra. Közgazdasági diplomám van, velem nem lehet minden hülyeséget megetetni. Írtak benne a kommunizmusról is, hogy az azért ment tönkre, mert megszüntette a termelést stb. Nem akarom a kommunizmust védeni, de éppen az volt rá a jellemző, hogy akkor is termelt, ha nem kellett. A tanulmány lényege, hogy a dolgozó egyén vagy cég állapotát modellezi egy sajátos felfogás szerint. Konkrétan: ha valaki elkezd dolgozni, akkor a „nemlétezés” állapotában van, mert még nem termelte ki a költségét. Érdemes figyelni a kifejezéseket! Majd jön a „válság”, majd a „veszély” állapota. A „normál működés” állapotában már jobb a helyzet. Ezek után jön a „bőség” állapota, legvégül a „hatalom” állapota. Gondolom, a kifejezések nem szorulnak különösebb magyarázatra, hogy mit jelentenek, itt inkább a magyar nyelvünk gazdagságának köszönhetően tükrözi az agymosó jelleget, mert lehetne szakszerűbb, kevésbé idétlen szavakat is használni, mint ahogyan azt az iskolákban szokás. Lássunk csodát: a tanulmányban is találkoztam a „kalap” és „csataterv” kifejezésekkel. Ekkor értettem meg, hogy az előző céget is a szcientológia elvei alapján vezetik. A főnökasszony erősködött, hogy márpedig ő ezek alapján vezeti a cégét. Itt még nem ér véget a történet.
Értekezleten voltam a főnökasszonynál, mondta hogy maradjak bent az irodájában, mert érkezik hozzá valami vendég, aki cégvezetésről, fejlesztésről tud tanácsokat adni. Hamarosan meg is érkezett a két nő (mint mester és tanítványa a Star Warsban). A vezető, H. Ildikó mondta, hogy a Lawrence & Bennett Zrt.-től jöttek. Én is bent ültem, és hallgattam, hogy mit mondanak. Nem tudta, hogy ki vagyok, ezért beszélt bátran. Ha valaki bővebben akar tájékozódni róluk, a Google hoz néhány linket, de mindenki figyelmébe ajánlom az alábbit. Korábban valaki már nyomozott utánuk, és a tapasztalatait közzétette az interneten, melyek ide kattintva olvashatók.



Mondta, hogy értékesítőt nem érdemes alkalmazottként bejelenteni, szigorúan vállalkozóként szabad csak alkalmazni. Az alkalmazott az olyan, hogy elmegy másik céghez és az élet megy tovább, de a vállalkozó csak a saját vállalkozására számíthat. Már az elején generálta az ellentétet a tulajdonos és az alkalmazott között. Nem tudta, hogy én vagyok az, és hallgatom, ahogy már ismeretlenül is, de ki akar rúgatni annak ellenére, hogy a cég működéséről semmit se tud. Elmesélte, hogy a cég neve csak egy fantázia név, amelyet az internetről szerzett valahogy. Több apró cégre oszlott a vállalkozás, mert a magyar kormány rájuk szállt. Megjegyzem, hogy a kormány az nem száll rá senkire, legfeljebb egy vagy több állami hatóság. Jól betanult szövege volt, amellyel hiszékeny cégvezetőket kiválóan meg lehet vezetni. Ő is használt varázslatos kifejezéseket arra, hogy említettük, hogy hírleveleket is küldünk ki: hát persze a „kiáramlás” mindig „beáramlást” is hoz. Itt a bevétel növelése a lényeg. Vannak olyan nagyobb cégek, akikkel olyan szerződést kötnek, hogy garantálnak egy bizonyos bevételnövekedést (pl 8% az előző évhez képest). Ha nem sikerül elérni. akkor visszafizetik a munkadíjukat. Végül abban állapodtak meg a főnökasszonnyal, hogy néhány nap múlva újra négyszemközt beszélgetnek.
Ezek után elkezdtem nyomozni, akkor találtam a fenti linket. Egy ügyvéd ismerősömmel is beszéltem, aki hallott róluk. Megerősítette, hogy szélhámosok. Drágán dolgoznak, mert az ostoba magyar vállalkozó azt hiszi, hogy ami drága, az jó is. Összeuszítják a tulajdonost az alkalmazottal, felveszik a nagy pénzt és eltűnnek. Ezzel is óriási károkat okozva vállalkozóknak és alkalmazottaknak is. Az ügyvéd arról is tudott, hogy állami hatóságok szálltak rá ezekre a cégekre, amit a hülye nő is megerősített magáról. Ezek szerint vannak vállalkozók, akik azért fizetnek nagy pénzeket, hogy tönkretegyék őket.
Figyelmeztettem a főnökasszonyt a nyomozásom eredményéről. Azt válaszolta, hogy a mi cégünk az nem ilyen elvek alapján működik. Egy hónapon belül elvesztettem ezt az állásomat!
Ha esetleg valaki hasonló jelenségeket tapasztal, vagy hallja ezeket a kifejezéseket a munkahelyén, akkor ezek után tudhatja hogy milyen cégnél dolgozik.
(Olvasónktól)
Frissítés: Időszerű a figyelmeztetés - a szekta szemében "PTS" (potenciális bajforrás) olvasónk levele
Tisztelt Kurucok!
A „Vigyázat! Szcientológia a munkahelyeken” című cikkhez szeretnék pár gondolatot hozzáfűzni.
Éveken át egy észak-magyarországi nyelviskolában dolgoztam nyelvtanárként. A kedves levélíró által írt levél olvasása közben olyan érzésem volt, mintha erről a nyelviskoláról lenne szó. Nem tudom, hogy most mi a helyzet annál a cégnél, mert ahogy hallottam, már nem a volt főnökasszonyom vezeti, de annak idején szinte szóról szóra ugyanúgy mentek a dolgok a nyelviskolánál, mint ahogyan a levélíró leírta.
A Hubbard-féle „adminisztratív technológia” alkalmazását a saját bőrömön tapasztaltam meg én is. Ugyanúgy voltak heti értekezletek, ahol mindenki bemutatta a saját „statisztikáját” egy milliméterpapírra rajzolt görbe segítségével. Az értekezlet után mindenkinek le kellett írnia, hogy milyen lépéseket fog tenni a következő héten, hogy a következő, „jobb” állapotot elérje. A főnökasszony is használta a levélíró által említett „szakkifejezéseket” (kalap, csataterv és egyebek).
A főnökasszony egyszer elszólta magát, amikor azt találta mondani, hogy régebben egy másik vállalkozásban fél nap alatt megkereste azt a bevételt, amit a nyelviskolában egy hónap alatt. Ebből is látható, hogy a Hubbard-féle technológia mennyire jól működik. Mondanom sem kell, hogy a nyelviskolánál is szinte havonta-kéthavonta adták egymásnak a kilincset az emberek. Nagy dolognak számított az, ha 2-3 hónapon keresztül nem lépett le senki a cégtől. Ahogy az lenni szokott, mindig akkor volt létszámhiány, amikor egyszerre sokan akartak nyelvet tanulni (pl. nyáron).
Olyannyira jól működött a technológia, hogy egy korábban jól működő szentendrei nyelviskola rövid időn belül teljesen eltűnt. Történt ugyanis, hogy az említett szentendrei nyelviskola vezetője valamilyen sugallat hatására úgy döntött, hogy ő is bevezeti a Hubbard-féle technológiát a cégénél. A tanárokat és az adminisztratív munkatársakat elküldték hozzánk „átképzésre”. Nem tudom, hogy milyen volt az agymosás, de azt hallottam pár héttel később, hogy az említett szentendrei iskola minden tanára otthagyta a céget.
A vezetők és a dolgozók közötti viszony a volt munkahelyemen annyira elmérgesedett, hogy szinte tapintható volt a feszültség. A volt főnökasszonyomnak ez sem volt elég. Ő még rátett egy lapáttal. A csoportszervezőket és egyéb adminisztratív dolgozókat a tanárokkal ugrasztotta össze és fordítva. Ha nem ment jól a cégnek, akkor azt mondta az adminisztratív munkatársaknak, hogy a tanárok rosszul végzik a dolgukat, ezért az emberek nem akarnak további órákat, tanfolyami szinteket venni. A tanároknak, akik elég gyakran lázadoztak az alacsony fizetés miatt, azt mondta, hogy a csoportszervezők a bénák, mert nem tudták beszedni az előirányzott heti vagy havi bevételt.
A fizetés miatt, sok más kollégához, kolléganőhöz hasonlóan, néhány alkalommal magam is összetűzésbe kerültem a főnökasszonnyal. Mivel az ott elöltött idő nagy részében a központtól távol, kirendeltségeken és kihelyezett tanfolyamokon dolgoztam, gyakran sikerült megúsznom, hogy részt kelljen vennem az értekezleteken, illetve ún. statisztikákat kelljen mutogatnom hétről hétre. Ahogy utólag hallottam, elég sok letolást is megúsztam. Éveken át arra kényszerítették a dolgozókat, hogy egyéni vállalkozóként dolgozzanak a cégnél, mivel a járulékfizetés gondja és terhe így nem a céget érintette.
Az utolsó ott töltött hónapjaimban erőteljes meggyőzést folytatott a főnökasszony, hogy én is vegyek részt Hubbard-féle tréningeken. Mivel erre nem voltam hajlandó, a volt főnökasszony megállapította, hogy a családom „elnyomó hatása” alatt állok, ezért PTS (potenciális bajforrás) vagyok, így az a célom, hogy tönkretegyem az ő cégét. Ekkor írtam egy levelet, amelyben szembesítettem a nőt mindazzal az igazságtalansággal, amelyet másokkal és velem szemben elkövetett. A levél befejezéseként bejelentettem a felmondásomat.
Nem éreztem haragot vagy gyűlöletet a cég vagy a kollégák iránt. Ezt mutatta az a tény is, hogy hajlandó voltam a rendes felmondási időn túl még egy hónapot dolgozni, mivel nem találtak azonnal embert a helyemre. Az utolsó napok, hetek úgy teltek, hogy a nő mindenkit ellenem hangolt, a többiek levegőnek néztek, még a köszönésemet sem fogadták.
A kedves olvasótárs által adott figyelmeztetés igencsak időszerű, és nagyon elszomorít, hogy ez a veszélyes és káros agymosás ennyire terjed.
Tisztelettel,
egy hűséges olvasójuk

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden Velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni.

2014. április 13. vasárnap, 19:00
Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy azok, akik igazán szeretnek Engem, a Kiengesztelődés Ajándékával próbáljanak jó útra térni a Nagyhét alatt. Ha a bűneitekért igaz megbánást tanúsítotok, Én, Szent Akaratomnak megfelelően, az Elfogadás különleges Ajándékát árasztom rátok. Arra buzdítalak benneteket, hogy bízzatok Bennem a történelemnek ebben az időszakában, amelyhez hasonló nem volt még soha, mert ha figyelmesen meghallgatok Engem, akkor mindenki számára hallhatóvá tudom tenni a Hangomat, beleértve azokat is, akik egyáltalán nem ismernek Engem.
Amikor ellenségeim elfogtak Engem, semmitől sem riadtak vissza, hogy lejárassanak. Ők rázúdították sok szegény ártatlan emberre a haragjukat, és megkínozták az embereket, azt gondolván, hogy Engem kínoznak. Hazugságokat terjesztettek Apostolaimról, többféle módon próbáltak lejáratni Engem, és dühbe gurultak, amikor nem tudtak fizikailag bántalmazni Engem. Ők már Nagypéntek előtt megöltek volna, ha sikerült volna nekik elfogniuk Engem – ha nem védtem volna Magam. Gyűlöletük, hazugságaik, a rágalmaik, melyeket Küldetésemről terjesztettek, minden városban és faluban elterjedtek még azon nap előtt, míg végül is az Enyéim közül az egyik elárult Engem.
A méreg, mely ellenségeim szájából ömlött, a kígyótól származott, aki megfertőzte a lelküket. Ezek mindenféle módon utánozták a kígyót (a sátánt) – éktelen haraggal ordítottak Rám, bár vádjaik hamisak és értelmetlenek voltak. Apostolaimat leköpték, tanítványaimat megkínozták valamint a szerencsétlen embereket, akiket összetévesztettek Velem. Másokat is megpróbáltak Ellenem fordítani, akik nem hallottak Rólam, és gonosz dolgokat beszéltek azokról, akiket nem tudtak meggyőzni arról, hogy lemondjanak Rólam. Földi Időm utolsó hetében – amikor Szavam sokak szívét átszúrta és ezreket térített meg – a Pokol gyomrának minden ördöge kínozott Engem.
Amikor Jelenlétem a legerősebb volt, a gyűlölet fokozódott, és azok üvöltései, akik szembeszálltak Velem olyan volt, mint amilyet a vadállatok hallatnak. Azok az emberek, akik a Farizeusok csoportjaihoz csatlakoztak, hogy büntetést mérjenek Rám, ugyanolyan rosszakká váltak, mint azok, akik a Személyem elleni haragra biztatták őket. Azzal vádoltak Engem, hogy Testben és Lélekben tisztátalan Vagyok. Azt mondták, hogy Szavam a tisztátalan lélektől származik. Azt mondták, hogy hamis tanúbizonyosságot tettem Mózes ellen, és hogy Engem a gonosz küldött a lelkük megrontása végett. Ők figyelmen kívül hagyták a Szeretetet, amelyet terjesztettem, a megtérést, hogy szeressék egymást, melyet Én hoztam létre közöttük, és az Általam tett csodákat. Miközben ocsmány dolgokat kántáltak Ellenem, felvágva és büszkén álltak, azt állítván, hogy Isten Nevében beszélnek, ugyanakkor pedig Istent káromolták. Pontosan így csapja be a Sátán az embereket.
Azok, akik Keresztre feszítésem során káromoltak Engem, nem élnek a Királyságomban, mert ők most a legsúlyosabb büntetést szenvedik. Atyám el fogja pusztítani mindazokat, akik azt mondják, hogy Én a Sátán hangjával beszélek. Tehát azoknak mondom közületek, akik azt állítják, hogy az Én Hangom a gonosz hangja: tudjátok meg, hogy a ti szenvedésetek rosszabb lesz, mint a halál. A ti nyelvetek többé már nem fogja kiköpni azt a mérget, amelyet a Sátán helyezett a lelketekbe; a szemetekkel nem fogtok többé látni, mert ti csak a sötétségre vágytok – akkor tehát legyen így. A ti fületek soha nem fogja meghallani édes Hangomat, mert nem vagytok hajlandók hallani – akkor tehát legyen így. A szívetekben nem volt szeretet és így az soha nem fog szeretet érezni, mivelhogy kizártátok Isten Szeretetét. Szavaitok a bukásotok lesz, és amikor ti Engem, az Úristent, az emberiség Üdvözítőjét és Megváltóját azzal vádoltok, hogy gonoszságot beszélek – nem lesznek többé hallhatók. Mert azok meg fognak halni.
Haragom ebben az időben a képmutatókkal szemben – akik bekóborolják a világot, azt színlelvén, hogy Tőlem jönnek -, meghaladta türelmemet, és Büntetésem le fog lesújtani mindazokra közületek, akik leköpnek Engem. Távozzatok Tőlem – ti alig befolyásolhattok Engem. Félre foglak dobni benneteket.
Amikor hallom azok ordításait, akiknek a lelkét megszállta a Sátán gyűlölete, és az Irántam való hűségüket nyilvánosan ki merik nyilvánítani, undort érzek. Ők undorítanak Engem, és semmivel sem jobbak azoknál, akik „kézzel – lábbal” azért harcoltak, hogy ki üsse be az első szöget a Testembe.
Ahogy a Nagypéntek közeledik, azok, akik gyötörnek Engem, és megpróbálnak minden velem kapcsolatos nyomot eltörölni, azon a napon nagyon fognak szenvedni. Azon a napon, amikor el fogjátok szenvedni az Én kínszenvedésemet, mely azért adatik nektek, hogy magatokhoz térítsen benneteket, tudni fogjátok, hogy Én hívlak benneteket. Ezt nem azért teszem, mintha Rokonszenvem egy szikráját is kiérdemeltétek volna, hanem mert, mindennek ellenére, szeretlek benneteket. Arra kérlek benneteket, hogy azon a napon az alábbiak szerint hívjatok Engem:
„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.”
Én válaszolni fogok, és Szívem Szeretetével és Örömével segíteni fogok nektek, hogy Hozzám jöjjetek.
Jézusotok