2014. március 18., kedd

A Szűzanya éves jelenése Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 2014. március 18-án


Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenésen a Gospa rábízta a tizedik titkot és azt mondta, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig minden év március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez eddig minden évben. Több ezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzér imára. A jelenés 13:46-kor kezdődött és 13:51-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Drága gyermekek! Édesanyaként szeretnék segítségetekre lenni. Anyai szeretetemmel szeretnék segíteni abban, hogy megnyissátok szíveteket és Fiamat tegyétek első helyre a szívetekben. Azt szeretném, hogy Fiam iránti szeretetetek és imátok által rátok ragyogjon Isten fénye és beteljetek Isten irgalmával. Azt szeretném, hogy ily módon eltávozzon a sötétség és a halál árnyéka, amely körül akar venni és el akar csábítani benneteket. Azt szeretném, hogy érezzétek az Isteni ígéret áldásának örömét. Ti, az emberek gyermekei, Isten gyermekei vagytok, az én gyermekeim. Ezért gyermekeim induljatok el azokon az utakon, amelyekre szeretetem vezet, alázatra, bölcsességre tanít és utat talál a Mennyei Atyához. Imádkozzatok velem azokért, akik nem fogadnak el és nem követnek engem, akik szívük keménysége miatt nem tudják megérezni az alázat, a vallás, a béke és szeretet örömét – Fiam örömét. Imádkozzatok, hogy pásztoraitok áldott keze mindig Isten áldásának örömét adja számotokra. Köszönöm nektek.
http://www.medjugorje.hr/hu/

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. március 2. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nézzetek fel Rám, a keresztre! Ezen a földön csak a kereszten találtok meg. Ott vagyok veletek minden szenvedésben. Velem azonosultok, ha kigúnyolnak és megaláznak benneteket Énértem. Veletek vagyok, ha Miattam mindenféle rosszat és rágalmat mondanak rátok. A szenvedésben, a kereszthordozásban vagytok Hozzám a legközelebb. Erre hívtalak meg benneteket, amikor felszólítottalak, hogy Engem kövessetek. De csak úgy tudtok követni, ha megtagadjátok Értem magatokat. Mi az önmegtagadás? Az, ha teljesen lemondotok mindenről. Ha saját akaratotokat az Enyém alá helyezitek. Ha minden élethelyzetben Velem együtt mondjátok: Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint Te. 
Gyermekeim! Ez a ti üdvösségetek. Átkarolni és elfogadni a kereszteket. Vakon és rendületlenül bízni Bennem, Megváltó Istenetekben, hogy egyedül Én tudom, mi válik az üdvösségetekre, és azt meg is adom, mert Mindenható vagyok.
Gyermekeim! Ne lázadjatok semmi ellen! Fogadjátok el a kereszteket zúgolódás nélkül! Rendületlenül higgyétek, hogy mindezek örök javatokat szolgálják. Adjátok át az életeteket Nekem! Hagyatkozzatok Rám teljesen! Bízzatok Bennem, mert Én minden rosszból jót hozok ki! Imádkozzatok egymásért, hogy békében és szeretetben éljetek! Adjátok át Nekem megromlott kapcsolataitokat! Imádkozzatok ellenségeitekért! Én barátokká alakítalak át benneteket. Higgyétek: minden az Én kegyelmem. Ha hittel imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni. Én a lélekmentésre hívlak meg mindnyájatokat. Nektek is azt mondom, amit apostolaimnak: tegyetek tanítványaimmá minden népet! Most nektek is ezt mondom: Hirdessétek az Evangéliumot! Életpéldátokkal, szavaitokkal és cselekedeteitekkel! Éljetek tanításom szerint! Akkor tele kézzel érkeztek meg Hozzám. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
Szentírási megerősítés: Zsid. 8, 8. 10. „…mondja az Úr.”

2014. március 4. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Már itt az óra, amikor beteljesülnek a próféciák. Higgyetek Bennem, és váltsátok tettekre szavaimat! Figyelmeztetéseim hamarosan befejeződnek, egyben beteljesülnek. Amint azt már előre megmondtam nektek: mindenki meg lesz rostálva. Nem lehet többé két úrnak szolgálni. Ellenfelem, a sátán már nyíltan támadja Egyházamat. Hamarosan olyan kaotikus dolgokat fogtok látni Egyházamban, hogy azt fogjátok mondani: nem hiszünk a szemünknek. Nem, ezt nem engedheti meg az Isten. Onnantól, hogy megváltoztatják tanításomat, elferdítik, félreértelmezik az igazságot, már bármi megtörténhet. Felrúgják törvényeimet. Új szokásokat állítanak fel, vagyis Egyházamban már minden szabad lesz. Behozzák a liberális szokásokat. Már nem csak egy férfi és egy nő járulhat a házasság szentségéhez, hanem két férfi, és két nő is. Innentől a házasság nem lesz többé szentség, mert elveszíti szentségi tartalmát, ami az Én tanításom. Mint ahogy a világban zűrzavar és káosz uralkodik, ugyanaz lesz az Egyházban is. Ekkor már megszűnik a mindennapi áldozat. Beteljesül Dániel próféta jövendölése. Lesz, ahol a kenyeret és a bort csupán jelképként kezelik. De lesznek helyek, ahol magát a sátánt fogják imádni a kígyó és a fenevad képében. Keresztemet meggyalázzák, fejjel lefelé fordítják, és a sátánt teszik fel rá a kígyó és a fenevad képében. Most elszörnyülködve olvassátok ezeket a sorokat. De száz évvel ezelőtt kikérte Egyházamat a sátán, hogy megsemmisítse. Most fog letelni a száz év. Ezek az utolsó évek. Ellenfelem most támad a leghevesebben, ahogy a döntő ütközetben harcolnak az ellenfelek. De csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Csak azokat ragadhatja magával a pokolba, akik hisznek neki. 
Gyermekeim! Száz éve a világ különböző helyein megjelenik Édesanyám. Üzeneteket adunk Én és Ő. Figyelmeztetünk benneteket. Mindazok, akik elolvassák, és tettekre váltják szavainkat, megmenekülnek. Akik viszont hátat fordítanak Nekünk, beleesnek a sátán csapdájába, és örökre elvesznek.
Gyermekeim! Most döntő óra nehezedik erre a világra. Újra mondom: nem lehet kétfelé sántikálni. Vagy Velem, vagy Ellenem. Örök sorsotokat ti magatok döntitek el a szerint, hogy ki mögé sorakoztok fel. Vagy Engem követtek a keresztúton az önmegtagadásban és a kereszthordozásban, vagy ellenfelemet, aki hazug élvezeteket kínál fel nektek, aminek a vége az örök kárhozat. 
Gyermekeim! Figyeljétek a jeleket! Már teljesülnek a próféciák. Gyűljetek körém, amíg még nem késő! Az idő nem áll meg. Az életetek véget ér, és mindnyájatoknak meg kell állni ítélőszékem előtt, hogy ki-ki elvegye örök jutalmát, vagy örök büntetését a szerint, ahogy földi életével kiérdemelte. Olvassátok a Szentírást, benne tanításomat, az Evangéliumot, és váltsátok tettekre, amíg még nem késő! Tartsátok meg törvényeimet! Csak egy mennyország van, de azt ne a földön keressétek! A mennyország Én Magam vagyok, és Atyám országa, amely örökké tart. A mennyország az Isten végtelen szeretete és dicsősége, a halhatatlan örök élet, örök boldogság. A mennyország a Szentháromságos egy Isten színről színre látása mindazoknak, akik hisznek Benne. A mennyet azoknak készítette Atyám, akik Őt szeretik. Ez a főparancs: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, és minden erődből! A felebarátot pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, amikor az életemet adtam oda értetek. Ha így éltek, a mennybe jöttök. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. március 6. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Ti mindig csak így imádkozzatok: Atyám, legyen meg a Te akaratod! Jézusom, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te! 
Kedves gyermekeim! Ti vagytok magatoknak a legnagyobb ellenségeitek. Mert mindaz, amit ti akartok, az lehet a sátán kísértése. De ha mindig úgy imádkoztok, ahogy Én tettem a Getszemáné kertben, akkor nem tud becsapni a sátán. Akkor Atyám cselekszik az életetekben, és ez maga az üdvösségre vezető út.
Kicsi gyermekeim! Széles az út, amely a kárhozatra visz. Sokan mennek rajta. Adtam nektek, Mózes által, a tíz parancsot. Mindaz, aki betartja, üdvözül. Az Evangéliumban adtam nektek a főparancsot. Ez megerősíti a tíz parancsot. Ha szeretetben éltek egymással, akkor nem tudtok rosszat tenni a másiknak. Az Evangéliumban példabeszédekben tanítottam a népet. Ha tettekre váltjátok tanításomat, életszentségben fogtok élni. 
Drága gyermekeim! Ezt az életet arra kaptátok, hogy megszentelődjetek, és másokat is megszenteljetek. Mit jelent ez? Azt, hogy ismerjétek meg tanításomat, és váltsátok tettekre! Ha ezt megteszitek, szentekké lesztek. Életpéldátokkal és tanításotokkal másoknak is hirdessétek az Evangéliumot, szeretetetekkel és jó cselekedeteitekkel vonzzátok őket Hozzám! Ha így éltek, rátok is vonatkoznak szavaim: akik sokakat tanítottak az igazságra, ragyogni fognak Atyám országában, mint a nap.
Gyermekeim! Ne hagyjátok magatokat elcsábítani a gonosznak! Ha kísért, azonnal mondjatok neki ellent! Ne feledjétek: a tíz parancsot és a főparancsot soha át ne hágjátok! Akkor szentül fogtok élni a földön, és elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
Ima a Szentlélek által: „Hőn imádott drága jó Jézusom! Te ott függsz a kereszten. Szent Tested csupa Vér. A hajad a Véredtől van összetapadva, ami a töviskorona szúrásai miatt patakzottak drága Szent Fejedből. Az egész Tested csupa Seb, melyet a megostorozás okozott Neked. Az ostor végén levő ólomgolyók összeszaggatták Testedet, darabokat téptek ki belőle. Leírhatatlan kínokat szenvedtél el ártatlanul a mi bűneinkért. De még ez sem volt elég. A nehéz kereszt benyomódott Szent Válladba, amelyet Veled cipeltettek fel a Golgotára. Drága Szent Testedet keresztben, hosszában széttépték, hogy az előre kifúrt lyukakhoz szegezzék. Te mindezt szótlanul tűrted. Ha mégis megszólaltál, zsoltárokat mondtál, és Atyádat kérted: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Kétezer éve tanítasz bennünket, hogyan viseljük el a sértést, a szenvedést. Azt tanítottad, hogy hetvenszer hétszer bocsássunk meg egymásnak. És mi mégis haragot tartunk. Gyűlöletben égünk, a másikat hibáztatjuk, miközben magunkat vádjainkkal még jobban beszennyezzük. Urunk, Te türelmesen vársz a mi megtérésünkre. Példát éltél elénk. Évről évre minden Nagyböjtben lelkiismeret vizsgálatra intesz. Az életünk elszáll, mint a perc. A halál nem kér bebocsátást. Sokszor hirtelen jön. Te figyelmeztetsz: Éljetek szüntelen készenlétben! A Miatyánkban ezt tanítottad: Atyánk, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Vannak, akik kihagyják ezt a részt az imából. De jaj azoknak, akik nem bocsátanak meg, mert ők sem nyernek bocsánatot. Uram, kérlek, add meg minden embernek a megbocsátás kegyelmét!
Jézusom, Te a keresztről ezt kiáltottad: Szomjazom! A mi lelkünkre szomjazol a világ végéig. Kérlek, add meg nekünk a kegyelmet, hogy mi Rád szomjazzunk! Téged megismerjünk és viszontszeressünk! Irántad való szeretetből mindig megbocsássunk mindenkinek! Akkor feloldasz bűneink súlya alól. Akkor már nem nehezedik vállunkra a meg nem bocsátás óriási terhe. Akkor be tudunk menni a szűk kapun a mennybe. Erre hívtál meg bennünket. Hatalmas árat fizettél a lelkünkért. Nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tiéd. 
Drága Jézusom, hőn imádott töviskoronás Királyom! Taníts meg bennünket, hogy hogyan kövessünk Téged az önmegtagadás és a kereszthordozás útján! Add, hogy mindig a Te Vérző, csupa Seb Testedet lássuk magunk előtt a keresztfán! Csak Téged szeressünk, imádjunk, kövessünk! Így vegyél fel Magadhoz az örök hazába! Ámen.”


2014. március 9. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan sokaknak meg kell állni Szent Színem előtt. Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! A háborúk egyre több helyre ki fognak terjedni. Nemsokára ki fog törni a harmadik világháború. Rengeteg lesz a halott. Fiatal életek mennek az ítéletre. Imádkozzatok az ifjúságért! Tudatlanok és tapasztalatlanok. De Én megadom nekik a kegyelmet, hogy felismerjenek Engem, a világmindenség Alkotóját, és vágyakozzanak Hozzám, Teremtőjükhöz akkor is, ha soha nem hallottak Rólam.
Gyermekeim! Én Mindenható vagyok. Ha Én vonzok egy lelket, az már nem kárhozik el. Mondom nektek, ha soha nem is hallott Rólam, de felnéz a csillagos égre, tudni fogja, hogy ezt a természetet Valaki alkotta, és ez a Valaki teremtette szeretetből az embert. Ó, ha látnátok, hányan vannak a mennyben, elesett fiatal kiskatonák, akik egy örökkévalóságon át hálát adnak Nekem azért, hogy megadtam nekik a kegyelmet, hogy felismerjenek Engem a természet szépségéből, a világ Alkotóját, és higgyenek Bennem, hogy haza várom őket, mint jóságos Atya, Aki helyet készítettem nekik országomban.
Gyermekeim! Mondom nektek: elsősorban a lelkek üdvösségéért imádkozzatok, csak azután kérjetek mást, mert ez a legfontosabb. Nem az számít, hogy egy ember mennyit élt ezen a földön. Egy napot, vagy száz évet, hanem csak az, hogy üdvözüljön. Jóllehet, nagy kegyelem a hosszú élet, de csak annak, aki kamatoztatja. Aki kincseket gyűjt a mennybe. Aki eltékozolja az időt és a lehetőségeket, annak nehéz lesz róla számot adni. Ezért kicsinyeim életetek minden pillanatát kamatoztassátok! Használjátok ki becsületes munkára, állapotbeli kötelességeitek teljesítésére, és minden szabad időtöket fordítsátok imára, mert ma erre van a legnagyobb szükség! Ima a Szentírás, vagy más vallásos könyv olvasása. Ima a kötetlen beszélgetés Velem. Ima, ha saját szavaitokkal kértek Engem magatokért, vagy másokért. De ima az is, ha figyelmeztettek valakit szeretettel, hogy hogyan maradjon meg a keskeny úton, amely hozzám vezet. Végül ima, ha hirdetitek az Evangéliumot, hisz ezt adtam parancsba: „Menjetek el az egész világra! Hirdessétek az Evangéliumot minden népnek!”
Gyermekeim! Minden ima, ami Rólam beszél, és Hozzám vonzza a lelkeket. De vannak olyan helyzetek, amikor egy ember süket és vak a tanítás befogadására, mert vagy súlyos bűnben él, vagy kísértés alatt áll. Ilyenkor nem mondom, hogy beszéljetek vele, hanem mondjatok érte kilencedet, és ajánljátok fel a Szentmisét! Az ilyen lelkekről mondtam: ne beszéljetek nekik Rólam, hanem Nekem beszéljetek róla! Én meghallgatom, és megadom a szükséges kegyelmet. A hittel teli ima csodákat művel. Engeszteljetek és imádkozzatok a békéért! Ha nem is tudjátok elkerülni a harmadik világháborút, mert már annyi a bűn, de enyhíteni lehet a csapásokat, és lelkeket lehet menteni, hogy ne haljanak meg fiatalon, és később is üdvözüljenek.
Gyermekeim! Vegyétek nagyon komolyan szavaimat! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek halálra készen, hogy amikor meg kell állnotok ítélőszékem előtt, a jobbomra tudjalak állítani benneteket, és ezt halljátok Tőlem: Jöjjetek, Atyám áldottai! Vegyétek birtokba az országot, amely öröktől fogva nektek készült! Mondom nektek: Hamarosan lezárul ez a korszak. Egy új világ következik, amit csak nagyon kevesen fognak megérni. Ezért figyelmeztetlek benneteket, vegyétek nagyon komolyan szavaimat! Éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát! Életetek minden pillanatában éljetek úgy, ahogy halálotok pillanatában szeretnétek, hogy éltetek volna! Akkor megnyílik előttetek országom kapuja, és elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: Hőn imádott édes jó Jézusom! Kérlek, szánj meg minket, nyomorult bűnösöket! Őrizz meg a bűntől, ments meg a pokol tüzétől! Tarts távol minket minden bűnre vezető alkalomtól! Add, hogy csak egytől féljünk: bűnt soha el ne kövessünk! A jelszavunk ez legyen: inkább meghaljunk, mint vétkezzünk! Mert a test halála után, ha a lelkünk a kegyelem állapotában van, egyenesen felmehet a mennybe, az örök életbe. De a bűn elválaszt Tőled, legnagyobb Jótevőnktől, drága Megváltónktól. Te felvitted bűneinket a keresztfára. Te fizettél helyettünk ártatlanul elégtételt. Kérjük kegyelmedet, hogy jobban vigyázzunk lelkünk üdvösségére, amelyet ártatlan kiontott drága Szent véred szerzett meg nekünk, mint szemünk világára! Soha, soha bűnt el ne kövessünk! A szeretetet, amelyet főparancsba adtál, mindig megtartsuk! Úgy, ahogy Te parancsoltad: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint magadat!” És Te hozzátetted: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket!” Te az életedet adtad értünk. Add, hogy mi is az életünket adjuk felebarátainkért, és hitünkért, ha Te így kívánod! Erre áldj meg minket édes Üdvözítőnk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!”

2014. március 12. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő közel. Elvesznek Engem tőletek, Aki a legméltóságosabb Oltáriszentségben most még köztetek vagyok. Utálatosságokkal fognak Engem az ál ökumenizmus jegyében felcserélni. De mindennek be kell teljesülni. Most válnak valóra Dániel próféta szavai: „Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap (=3,53 év) lesz.” (Dániel 12, 11.) Ellenfelem most rúgja az utolsókat. Azt hiszi, hogy győzni fog, pedig most fogom megláncolni ezer évre.
Gyermekeim! A sátán most azon van, hogy minél több lelket rántson magával a pokolba. Rajtatok múlik örök sorsotok. Soha ne imádjátok őt, sem a bálványisteneket, akiket elétek fog állítani. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, akkor tehetetlen lesz veletek, és lelketeket megmentitek az örök boldogságra.
Gyermekeim! Tudjátok meg, hogy ezt a bűnös világot a Szentmise, az Én vértelen keresztáldozatom, és az igaz, tiszta engesztelő lelkek tartják fenn. Ha eltörlik a Legszentebb Áldozatot, az Eucharisztiát, vagyis Engem, akkor Atyám olyan büntetést zúdít a földre, amilyen még nem volt, és nem is lesz soha. Az emberiség kétharmada kipusztul. Hatalmas természeti csapások és világméretű háború fogja sújtani a földet. A sátán emberei, akik azt hiszik, hogy majd uralkodhatnak a megmaradt embereken, nagyot tévednek. Tüzet bocsátok le rájuk, és egy pillanat alatt megemészti őket. A lelküket, amely halhatatlan, pedig az örök tűz fogja égetni a pokol legalján.
Gyermekeim! Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Soha ne kövessetek el bűnt! Akkor Én, Aki Mindenható vagyok, és látom lelketek tisztaságát, Magammal viszlek benneteket Atyám házába, abba az örök boldogságba, amely azoknak készült, akik Istent szeretik.
Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott eseményeknek lesztek tanúi. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Akkor Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2014. március 17. itthon a kegyelem órájában az Ú Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hamarosan fellép az antikrisztus. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még köztetek vagyok, mert hamarosan elvesznek Engem tőletek. Addig járuljatok a Szentségekhez, amíg még megtehetitek, mert nemsokára megszüntetik a Szentgyónást a Szentáldozást, és a többi Szentséget is.
Gyermekeim! A saját üdvösségetek érdekében kérlek benneteket, ne halogassátok megtéréseteket, mert hamar lezárul a kegyelem ideje. Az antikrisztus korában már nem lesznek Szentségek, csak bálványok. Kigúnyolnak Engem, amikor a helyembe magát a sátánt ültetik.
Gyermekeim! Mindez már nagyon-nagyon közel van. Jöjjetek Hozzám mielőbb! Járuljatok a Szentségekhez, amíg még lehet! Kérve kérlek benneteket, ne hagyjátok elveszni a lelketeket! Buzdítsátok egymást a megtérésre, amíg még időt kaptok rá! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Nem mindenki szereti a hitgyülis bolondokat

Még vasárnap történt, hogy egy ismeretlen elkövető kővel zúzta be az ATV nevű cionista propagandát folytató, felforgató erővel bíró televízió kőbányai épületét. Természetesen a térfigyelő kamera rögzítette az esetet, a felvételek alapján pedig nyomozást indítottak a szervek. Javasoljuk, hogy legközelebb akkor is indítsanak nyomozást, ha Kálmán Olga vagy Bombera Krisztina gúnyolja a magyarokat. De akkor is lehetne, amikor Bánó András és Avar János szélsőségesen cionista propagandájával igazi közösség elleni izgatást valósít meg.
Ez a bélférgekkel egyenértékű televízió Vidám Vasárnap címen elmebeteg orgiákat mutat be, uruk a sátán dicsőségére. Ez pedig a Hit Gyülekezete, az emberbőrbe bújt, démonikus pszichopata lény, Németh Sándor vezetésével. A földön fetrengő, őrjöngő, üvöltő, rohangáló, öklendező, maga alá piszkító torzszülöttekről felesleges bármit is írni. Elég annyi, hogy elég erős szavazóbázisa lehetnek a cionista érdekeknek. Bár többségében testi és lelki hulladékokról beszélünk, nem becsülhetjük le őket, mivel komoly tőkével rendelkeznek. Rendelkeznek még többek közt óriási magyargyűlölettel, amit ők egyszerűen antifasizmusként aposztrofálnak.
Hídfő.net | A jól ismert fénykép: Németh Sándor és a nagy csapatA jól ismert fénykép: Németh Sándor (jobbról a harmadik) és a nagy csapat
Tehát valaki kővel törte be az ATV egyik ablakát. Na és? Lehet,hogy egy magyar ember volt, aki aggódik a gyermekei jövőjéért és nem akarja, hogy az ATV gyűlölködő televíziója megfertőzze. Persze az is lehet, hogy egy Hitgyülis pszichopata összekeverte az önök épületét a neonáci Hír TV-ével. Minden megtörténhet...
Hadnagy Ármin