2019. december 30., hétfő

Anna Terézia által Elmélkedések a napi evangéliumhoz és ünnephez

Gyermekeim! (MT 21, 23 – 27) Bementem a templomba, és tanítottam az embereket. Akkor odaléptek hozzám a főpapok, és a vének, és megkérdezték tőlem: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?” Most pedig én is kérdezek tőletek valamit, ha megmondjátok, akkor én is válaszolok nektek. Jánosra kérdeztem rá, „honnan volt keresztsége, a mennyből, vagy az emberektől?” Jánosról tudták, hogy próféta, mégsem mondták rá, hogy a mennyből való. De nem mondhatták azt sem, hogy az emberektől való, mert féltek a néptől. Mivel nem adtak választ kérdésemre, ezért én is megtagadtam tőlük, válaszomat. Nem voltak nyitottak felém. Hiába látták, és tapasztalták meg azokat a csodálatos gyógyulásokat, amelyeket Atyám nevében cselekedtem, mégis érzéketlenül álltak előttem, mert nem értettek meg semmit az én küldetésemből. Ismerték ugyan az írásokat, de teljesen elzárták szívüket előttem, nehogy felismerjék, amit rólam jövendöltek az ószövetségi próféták.

Jézus



Gyermekeim! (Mt 1, 1-17) Az ószövetségi zsidók nyilvántartották elődeiket, és nemzetségfákat szerkesztettek. Máté evangélista nemzetségtáblája azt bizonyítja, hogy Ábrahám törzséből, és Dávid király családjából származtam. Józsefnél megszakítja az evangélista a fölsorolást, és nem mond engem az ő fiának. De mivel József és Mária törvényes házassága idején születtem, ezért a nyilvánosság előtt József volt a törvényes apám. Ti már az evangéliumokból tudjátok, hogy József, az ácsmester, nevelőapám volt, mert az én igazi Atyám, a mennyei Atya. Édesanyám pedig Mária, aki a Szentlélek által szűzen fogant engem, és világra szült Betlehemben. Vajon, meg tudjátok-e köszönni, hogy éppen ebben az időben, és ebben a családban születtetek? Elfogadjátok, hogy Isten akaratából vagytok? Képviselőként tudtok imádkozni minden ősötökért, az előttetek élt generációkért és az utánatok következőkért, és az ő nevükben tudtok-e  bocsánatot kérni és megbocsátani? Kéritek-e, hogy töltsem el lelketeket és minden rokonotok lelkét örök szeretettel, és megbocsátással minden időben az egész vérvonalon keresztül? Akarjátok-e, hogy segítségemmel, és kegyelmemmel megteljék családfátok szeretet áramommal?  Akkor kérjétek, hogy áldjalak meg, szabadítsalak, és szenteljelek meg mindnyájatokat, most, és mindörökre!


Jézus




Gyermekeim! (Mt 1,18-24) A mai evangéliumi szakasz József dilemmájáról szól. A törvény értelmében a felek házassági szerződésük megkötése után már összeköltözésük előtt is törvényes házastársak voltak. Kölcsönös hűségre voltak elkötelezve, és élhettek a házasélet jogaival. Édesanyám a házassági szerződésének megkötése után hosszasan időzött rokonánál, Erzsébetnél. Mikor visszatért, meglátszott rajta áldott állapota. Ezen csak József akadt fönn, aki tudta, hogy a gyermek nem tőle van. Nem akarta házasságtörés miatt Máriát följelenteni, ezért titokban akarta elbocsájtani. József jogos vívódását angyali szózat oszlatta el, aki álmában jelent meg neki. Megértette, hogy a születendő gyermek világmegváltói feladatra hívatott. Engedelmesen elfogadja az angyal megnyilvánulását. Nemcsak elfogadja édesanyámat, és a benne fogant életet, hanem a leggondosabb őrzője lett mindkettőnknek. József őre voltál Máriának, és tanúja szűzi tisztaságának. Már tudta, hogy Isten irgalmából eljövök a Magasságból. Messiásként jöttem hozzátok, hogy az üdvösség napja megváltást hozzon a bűn és a halál alatt sínylődő embereknek.


Jézus


Gyermekeim! (LK 1, 5-25) Lukács evangélista a mai napon János születésének hírüladásáról emlékezik meg. Édesanyját, Erzsébetet magtalannak tartották, amelyet a zsidók Isten büntetésének tekintettek. Férje, Zakariás, aki a papi osztály szolgálattevője volt, éppen a templom szentélyében áldozatot mutatott be, amikor az Úr angyala megjelent neki, és közölte, hogy gyermeke fog születni. Hitetlenül fogadta, mert mindketten éltesebb korúak voltak. Az angyal mindent elmondott Zakariásnak, de ő továbbra is kételkedett szavain, ezért a beteljesedésig, néma maradt. Amikor hazaért, Erzsébet méhében fogant, de hat hónapig titkolta. Áldotta Atyámat, mert arra méltatta, hogy elvegye szégyenét. Atyám, mindig többet ad, mint amit el tudtok képzelni! Szüntelenül adjatok hálát neki, mert megmutatja irgalmas szeretetét irántatok is. De ez a szeretet elválaszthatatlan a Szentháromságos szeretetünktől, amelybe ti is beleoltódtatok keresztségetek által. Ezért magasztaljatok, és dicsőítsetek meg bennünket egész életetekkel, hogy lássák jócselekedeteiteket, és mások is kövessék példátokat.



Jézus




Gyermekeim (Lk1, 26-38) Születésem hírüladását is Gábriel angyal végzi, aki Isten színe elől jön. Megmozdul az ég a föld felé. Az angyalt Isten küldi. Nem csupán megjelenik, mint János születésének hírüladásakor, hanem jön. Elkezdődik az Isten jövetele az ember felé. József még nem vitte házába Máriát, szűz volt. Az angyal belépett hozzá, és megszólította: „Örvendj kegyelemmel teljes, Veled van az Úr. Áldottabb vagy, minden asszonynál.” E magasztos szavak hallatán meghökkent, és megijedt. „A Magasságos Isten ereje árnyékoz be, téged, és ezért a születendő gyermeked, Isten fia lesz”. Az angyal mindent elmondott rólam, amit tudnia kellett. Olyan dolgokat is feltárt előtte, amiről kiderült, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen.”  Az angyal átadta Isten üzenetét, és a döntést Édesanyámra bízta. Amikor kimondta „Igenjét” és ezzel kifejezte engedelmességét Istennek, akkor véget ért az angyal küldetése, és „eltávozott.” Nektek is figyelnetek kell szavunkra, amivel értésetekre adjuk üdvösség hozó tervünket. Legyen engedelmes a ti „igenetek” is, hogy amikor elénk álltok, beteljesedjen mindaz, amit elképzeltünk rólatok.


Jézus



Gyermekeim! (Lk 1, 57-66) János születését áthatja az öröm. Örül Erzsébet, s vele a szomszédok és a rokonság is örült. Mindenki hallotta, milyen nagy irgalmat gyakorolt vele Atyám, hogy elvette szégyenét, a meddőséget. A születés utáni nyolcadik napon megtörtént a körülmetélés, és a névadás is.  A János nevet kapta a gyermek, és nem azt, amit a hagyomány, és a rokonság elvárt. Amikor Zakariás írótáblát kért, hogy leírja, mi legyen a gyermek neve, megnyílt a szája, megoldódott a nyelve, és az első szavával Atyámat dicsőítette. Énekével magasztalta az üdvösségtörténeti óra jelentését, amely Jánossal felvirradt. Szentlelkem megvilágította Zakariásban, gyermeke küldetését, és a vele felvirradó jövőt is. Először Isten tetteit magasztalta, a második részben, pedig születésnapi jókívánságait fejezte ki, és a gyermek küldetését adta tudtul. Az üdvösséges események átélése, vagy hallása még nem elég ahhoz, hogy megértsük az összefüggéseket! Azokat meg kell szívlelni! Aki, felismeri lelkében, mit jelentenek ezek a gondolatok, annak megadom, belső párbeszédben, hogy mire figyeljen! Megmagyarázom neki, miért vezeti Isten ezt a gyermeket, olyan hatalmasan, miért történik vele mindez?


Jézus



Szent János apostol, evangélista


Gyermekeim! (Jn 20, 2-8) Szent János életéről a legjelentősebb forrás az általa írt evangélium. Amikor feltámadásom hírét Mária Magdolna jelentette az apostoloknak, akkor elsőnek Péter Jánossal futott oda a sírhoz. János, mivel még fiatal volt, ezért hamarabb odaért, kíváncsiam bekukkantott a sírba, de megvárta, Pétert, hogy ő is odaérjen. Látták az „otthagyott gyolcsot, meg a kendőt, amellyel fejemet takarták be, amely külön összehajtva volt, egy más helyen.” Ők azok a tanúságtevők, akik e látvány kapcsán kezdték megérteni az Írást, hogy harmadnapra feltámadok. János csak ennyit tolmácsolt evangéliumában: „Látta, és hitt.” Feltámadásom tanúságtétele erre a két szóra alapozódik. Az apostolok vállalták értem a legnagyobb megpróbáltatást, a vértanúhalált. Jánost ugyan forró olajjal teli üstbe dobták, de sértetlenül került ki. Akkor méreggel telt kehelyből itatták meg, de életben maradt.  Végül Patmosz szigetére száműzték, ahol egy viharos éjszakán hatalmas látomásban megnyitottam előtte a menny és a föld titkait, és feltártam előtte a jövőt. Sokáig maradt elragadtatásban. Később pergamenre írta látomásait, és elküldte a Kisázsiai egyházaknak.

Jézus

Aprószentek


Gyermekeim! (Mt 2,13-18)  Azokat nevezzük aprószenteknek, akiket azért öltek meg, mert a prófétai ígéreteket beteljesítő messiás-királyságom elérkezett. Heródes nem bírta elviselni születésemet, mert féltette királyságát, ezért megöletett minden fiúgyermeket, kétévestől lefelé, akiket a bölcsektől megtudakolt időben születtek.  Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben és környékén lemészároltatott fiúgyermekeket, mert biztos volt abban, hogy az áldozatok között leszek. A betlehemi anyákra alkalmazta az evangélista Jeremiás próféta sirató énekét, amit a babiloni fogságba hurcolt sirató anya keservét mondja el. A bölcsek, miután megtaláltak engem, hódoltak előtte,, és ajándékokkal láttak el, egészen más úton tértek haza. Józsefet is álmában figyelmeztette az angyal, hogy meneküljünk Egyiptomba, és tartózkodjunk ott, amíg a veszély elmúlik. Az engedelmes József még akkor éjjel útnak indult velünk, és csak Heródes halála után tértünk vissza, és Názáret városában telepedtünk le.

Jézus



Szent Család vasárnapja


Gyermekeim! (Lk 2,22-40) Szent családom a legnagyobb ajándék az emberiségnek. Nyolc nap elteltével szüleim felvittek a templomba, hogy eleget tegyenek a törvénynek, és körülmetéljenek.  A Jézus nevet kaptam, ahogy Gábor angyal nevezett az angyali üdvözletkor. Arról is beszélt, hogy királyságomban csodálatos tanácsadó és a béke fejedelme leszek, és megszilárdítom a jogot és az igazságot mostantól fogva és mindörökké. Azért kaptátok meg a békét, mert Atyám kegyesen fordult felétek, mert én kezeskedtem azért, hogy mindenkor megtegyem az Ő akaratát. Szent vagyok, mert Szűztől születtem, a Szentlélek erejéből, és egészen Atyám szolgálatára szentelődtem. A templomi bemutatás nyilvánosan is hírül adta mindazt, ami eddig rejtve volt. A Lélek indítására hittel eltelve érkezett Simeon próféta, aki karjában tartott, és magasztalta Istent. Úgy fogadott engem, mint a vendégeket szokták, teljes tisztelettel és szeretettel. Így kell fogadnotok nektek is az én küldötteimet. Legyen ennek az áhítatos szerető fogadtatásnak kezdete a hit, a vége pedig az én dicsőítésem és minden áldásom, ami tőlem származik.


Jézus


Gyermekeim! (LK 2, 36–40) A próféta mellé társult a prófétaasszony, tanúságtétele is. Izraelben mindig voltak olyanok, nők, akik a Lélek adományait birtokolták. Nemcsak Simeon lelkét, de Annáét is az ószövetségi jámborság formálta ki. Magas korukban is Istennek a tetszése voltak. Amikor Anna velem találkozott, élete fegyelmezett, és tiszta volt. Éjjel–nappal imádságban, és böjttel teltek napjai, egészen Istennek, élt. Anna alakja, a keresztény özvegyek ragyogó példája lett. Aki valóban özvegy, és magára maradt, az jó, ha nekem szenteli magát, kitartóan imádkozik és könyörög éjjel, és nappal. Anna, a Szentlélek fényében ismert fel engem, akit Édesanyám hozott a templomba. Messiási eljövetelem örömmel töltötte el, ezért tudott apostollá válni. Újból, és újból beszél rólam, azoknak, akik várták a megváltót. A kinyilatkoztatás szavát úgy kell befogadnotok, akár a vendéget. Megkezdődött megváltásom időszaka, mert bennem jelen van a végső időkre megígért üdvösség. Ez akkor fog teljes mértékben megvalósulni, amikor dicsőségesen felmagasztaltatom Jeruzsálemben.


Jézus



I. Szilveszter pápa


Gyermekeim! (Jn 1, 1-18) „Én vagyok a világ világossága”, azért jöttem, hogy megvilágosítsak „minden világra jövő embert.” Aki bennem hisz, az ujjá születik és bennem megigazul. A keresztény üldözések lezárultak, és Nagy Konstantin császár, győzelme után bevezette a szabad vallásgyakorlatot 313.-ban. A következő évben Szilveszter pápa volt az, aki elsőként vezette az Egyházat.  Mivel az üldözések idején is hitvalló életet élt, ezért választották meg. Legfontosabb tevékenysége a római egyház megszervezése, és a liturgikus ünneplések kialakítása volt. Konstantin elrendelte, hogy építsenek egy nagy bazilikát, amely a „minden templomok anyja” nevet kapja. Ezt a templomot Szilveszter pápa szentelte fel. Pápaságának idején kezdték építeni Szent Péter sírja fölé az első bazilikát, Szent Pál sírja fölé pedig egy kisebbet. Szilveszter pápát csodatévő hatalommal ruháztam fel, és ennek eredményeként az emberek tömegestül vették fel a keresztséget. Mindazok, akik hittel elfogadnak, és úgy követnek engem, azoknak megmutatom hatalmam csodajeleit.

Jézus

2019. december 28., szombat

Aprószentek ünnepén az abortuszról.

A betlehemi gyermekgyilkosság a Karácsony sötét epizódja, az emberi felelősségre figyelmeztet. Az alábbi írás már jó ideje terjed közösségi oldalakon, levelezőlistákon.
Egy asszony elment a nőgyógyászhoz:
– Doktor úr, óriási bajban vagyok, nagyon nagy szükségem lenne a segítségére! A gyermekem még nincs egyéves, és megint terhes lettem. Nem akarom, hogy ilyen kis korkülönbséggel szülessen meg a testvére!
– Rendben, mit szeretne tőlem?
– Azt szeretném, hogy szakítsa meg a terhességemet! Nagyon számítok Önre!
Az orvos gondolkodóba esett, majd így szólt:
– Azt hiszem, van egy jobb megoldás, ami az Ön számára is kevésbé veszélyes.
A nő elmosolyodott, gondolván, a doki megértette, mit szeretne. Az orvos folytatta:
– Nézze, hogy ne kelljen egyszerre két kisbabára vigyáznia, öljük meg ezt, amelyik az ölében ül most. Így tudna egy kicsit pihenni, mielőtt a másik megszületik. Ha meg akarjuk ölni az egyiket, mindegy, hogy melyik az, nem igaz? Az Ön testére semmi veszélyt nem jelentene, ha az ölében lévő babát választaná!
A nő elszörnyedt.
– Na de, doktor úr! Milyen szörnyű dolog! Megölni egy gyereket, az bűn!
– Szerintem is – mondta az orvos –, de nekem úgy tűnt, ez magának nem probléma, és azt gondoltam, akkor ez a legjobb megoldás – az orvos elmosolyodott, érezte, hogy érthető volt az álláspontja.
Vajon az asszony megértette-e, hogy nincs különbség a két lehetőség között?
December 28-án Aprószentek ünnepét tartja a Katolikus Egyház. Ezen a napon emlékezünk azokra a két évnél fiatalabb fiúgyermekekre, akiket Heródes hatalomféltése miatt a katonák kivégeztek Betlehemben (Mt 2,16–18.). Heródes remélte, hogy közöttük lesz az a gyermek is, aki a megjövendölt Messiás, vagyis veszélyt jelenthet az ő uralkodására. Jézust ekkor már Egyiptom felé menekítették a szülei. Az Aprószentek az első kereszténynek tekinthető vértanúk, és jelképei minden ártatlanul, védtelenül kivégzett gyermeknek, az abortusz áldozatául esett magzatoknak is. Így lett Aprószentek ünnepe a magzati élet védelmének, a megszületés jogának az emléknapja is.

2019. december 25., szerda

2019. DECEMBER 24-ÉN AZ SZŰZASSZONYÁNAK ÜZENETE A BETLEMI KÖZÖSSÉGI KÁPOLNÁBAN TÚZRÓZSÁNAK ÉS ISTEN SZERETETÉNEK FÉNYES CSILLAGÁNAK A BETLEMI SZENTÉLYBEN.

 

TŰZRÓZSA: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen. A Szűzanya itt volt a rózsafüzér kezdete óta, vagy már korábban is. Sok angyal veszi körül, néhány angyal megigazítja a fátylát, és üzenetet akar adni nekünk, mielőtt lemennénk a barlangba.

A MI HÖLGYÜNK: Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen. Édes betlehemi gyermekeim és minden gyermekem a világon, édes elitem, arra kérlek, hogy maradj békében. Ma este arra kérlek, hogy közvetítsd az Utunk az istállóba, amikor Betlehembe mentünk. Sokan elutasítottak minket, mert nem volt hely a Fogadóban. Arra kérlek, hogy elmélkedjél ezen, miközben csendben lesétálsz az istállóba, amíg meg nem érsz az istállóba, ahol elkezdheted a harmadik örömteli rejtélyt. Gyermekeim, nagyon örülök, hogy ma itt gyülekeztek. Legyen Neked szent és boldog karácsonyod minden évre, amikor ilyenkor érkezünk Urunk vár rád Vágyik rád. Mert ahogy megérkezett a világba és megszületett, az volt a kezdete mindannyiunk üdvösségének, amikor a mennybe juthatunk, amikor kereszthalálával megnyitotta a mennyország kapuit. Arra kérem gyermekeimet, hogy napról napra egyre jobban szeressétek Őt. És ez minden, amíg meg nem érkezel a barlanghoz. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

FÉNYES CSILLAG:Az évtized kezdete óta a csúcson lévő csillag kezdett sok fényt lőni belőle, majd belenyúlt a fehér keresztbe. Nagyon hatalmas fel az égbe, és az alja közvetlenül a mi Urunk születése mögött ereszkedik le előttünk. Van egy hatalmas kapu, mint a kereszt közepén, ami kinyílik. Ezen a kapun keresztül sok angyalt látok jönni. Ott van Szent Mihály, aki először jön át, és a többi arkangyal, akiket általában látok, kilenc arkangyal jön, és lassan jönnek lefelé az ösvényen, és két részre osztják a lefelé haladó út mindkét oldalát, ez olyan, mint egy fény, amely a fehér keresztről jön le a betlehemhez. Angyalok milliói jönnek most, mindenhova elmennek ezen az ingatlanon. Amennyire én minden irányban látom, mindenhol angyalok vannak, minden színben, és minden angyal egy ajándékot hordoz, és az ajándékok mindegyike gyönyörűen be van csomagolva. Némelyik olyan, mint az ezüst és az arany, a piros és a fehér, csak gyönyörű ajándékok, amelyeket minden angyal hordoz, és mindegyik angyalnak van egy. És látom, hogy a Szentek átjönnek Pio atyától kezdve. Pio atya az első, és látom, hogy jön Szent Charbel, sok szent van. Az apostolok most jönnek, átmennek a jobb oldalra, és egy félkört alkotnak, és mindannyian a lefelé haladó út felé néznek. Pio atya az első, és látom, hogy jön Szent Charbel, sok szent van. Az apostolok most jönnek, átmennek a jobb oldalra, és egy félkört alkotnak, és mindannyian a lefelé haladó út felé néznek. Pio atya az első, és látom, hogy jön Szent Charbel, sok szent van. Az apostolok most jönnek, átmennek a jobb oldalra, és egy félkört alkotnak, és mindannyian a lefelé haladó út felé néznek.

Olyan, mint egy gyönyörű arany fény, a fény magától az útról világít. És most látom, hogy jön a Szűzanya, karjában van a kis Jézus, gyönyörű, mint a fehér takaróba van burkolva, nem olyan fehér, mint amilyennek mi ismerjük, hanem gyönyörű. Nem tudom, hogyan magyarázzam el, olyan gyönyörű takaró, amibe a mi Urunk van betakarva. Bal karjában Urunkat hordja, jobb kezében rózsafüzér van. Ez az ő fehér rózsafüzére arany gyöngyökkel és arany feszülettel, és mellette látom Szent Józsefet, Ő is jön. Barna zubbony van rajta, a Szűzanya pedig olyan, mint egy királykék zubbony, és úgy vannak felöltözve, ahogy látod. Néha egyszerű, de gyönyörű arannyal és olyan élénk színekkel díszítve, hogy nehéz elmagyarázni, milyen szép, de egyszerű az. Anyának ez a gyönyörű mosolya van az arcán, csak a fény sugárzik anyából. Anya felemeli a kezét, és Jézus is felemeli a kezét, és együtt áldanak minket.

A MI URUNK ÉS A SZŰZANYÁNK: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

A MI HÖLGYÜNK: Köszöntelek Isten szerelmének Fényes Csillaga, és még egyszer köszönöm, hogy válaszoltál Isten hívására. Fiam ezen a legszentebb éjszakán arra kérlek benneteket, hogy gondoljatok isteni Fiamra, akit most annyira elutasított ez a világ, ó, gyermekeim, a világ egyre mélyebbre megy a sötétségbe, és Fiam Egyháza egyre mélyebbre megy a sötétségbe. A gonosz gyermekeim most megtámadják választottaimat. Sokat fogtok szenvedni Gyermekeim a következő évben, ezért imára hívom minden kiválasztottomat. Gyermekeim csak az ima által kapjátok meg a kegyelmet, hogy tovább menjetek azon az úton, amelyre Istenetek kijelölt titeket. Legyetek hűségesek imáitokhoz Gyermekeim. Ne hagyd, hogy a világ dolgai letérjenek arról az útról, amelyre Fiam kért, hogy járj. Ó, gyermekeim, nagyon sok minden fog történni a közeljövőben. Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy vegyétek számba mindazt, amivel rendelkeztek, és mindazt, amire szükségetek van, mert gyermekeim egy napon felébredtek, és az egész világotok megváltozik, és nem lesz időtek kimenni és megvásárolni azokat a dolgokat, amelyekre szükségetek van. . Figyelmeztetlek titeket erre Gyermekeim, mert szeretlek benneteket, és mert annyira hűségesek voltatok Hozzám és Istenetekhez. Ó, gyermekeim, bejártuk a világot, és minden nemzetből hívtuk gyermekeinket. Ó, gyermekeim, itt az ideje, hogy kiálljatok az igazság mellett. Ó, gyermekeim, egyként kell egyesülnetek. Felkészítettem egy lelket, gyermekeim, hogy bejárja a világot, és hívja gyermekeimet, hogy keljenek fel és védjék meg az igazságot. Hamarosan előremegy a nemzeteken, jobb kezében az igazságosság kardjával, baljában pedig legszentebb rózsafüzéremmel. Elűzi a gonoszt minden helyről, ahová akarom, hogy menjen. Ó, gyermekeim, ő vezetni fogja minden gyermekünket. Legyetek békében Gyermekeim, csak egy igazság van. Csak a büszkeség tart megosztva benneteket Gyermekeim, félreértelmezések.

Ó, gyermekeim, Isten az idők kezdete óta hívott benneteket, hogy álljatok elő az igazság védelmében. Ez a gyermekeim a ti feladatotok, hogy imádkozzatok, böjtöljetek, vezekeljetek, és jóvátételt szerezzetek mindazokért, akik ezt nem teszik. Arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy véssétek a szívükbe ezeket a szavakat. Ne hagyd, hogy a világ dolgai eltántorítsanak attól, amire elhívtalak. Ó, gyermekeim, az ördög olyan ravasz, hogy kis dolgokkal is levezet benneteket az utatokról. Összpontosítsatok mindarra, amit Isten kért tőletek, gyermekeim, nagyon rövid az idő, de még mindig sok lelket menthettek meg igenetekkel, imáitokkal, böjtötökkel. Ó, gyermekeim, kérlek, kérlek benneteket, hogy továbbra is minden nap többet ajánljatok. Felajánlok mindent, amit csak lehet, Gyermekeim, biztosíthatlak benneteket, Istenetek nagyon különleges módon fog megjutalmazni benneteket. Gyermekeim, láttátok, hogy Fiam házában a fiak most kiállnak az igazság mellett. Arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy álljatok ki ezekkel a fiainkkal, hogy megvédjék az igazságot a katolikus egyházon belül. Ó, gyermekeim, ez a ti munkátok része, hogy előre haladva megvédje az igazságot, megvédje Fiamat a Szent Eucharisztiában, megvédje mindazon igazságokat, amelyeket a Katolikus Egyház tanít. Ó, gyermekeim, nagyon szeretlek benneteket, és köszönöm nektek, hogy folytattátok a fiatotokat. Annyi lelket megmentettél Gyermekeim azokért az apróságok miatt, amelyeket nekem ajánlottál. A ti Isteneteket nem éri el a nagylelkűség, Gyermekeim, mert annyira szeret benneteket. megvédeni Fiamat a Szent Eucharisztiában, megvédeni mindazon igazságokat, amelyeket a Katolikus Egyház tanít. Ó, gyermekeim, nagyon szeretlek benneteket, és köszönöm nektek, hogy folytattátok a fiatotokat. Annyi lelket megmentettél Gyermekeim azokért az apróságok miatt, amelyeket nekem ajánlottál. A ti Isteneteket nem éri el a nagylelkűség, Gyermekeim, mert annyira szeret benneteket. megvédeni Fiamat a Szent Eucharisztiában, megvédeni mindazon igazságokat, amelyeket a Katolikus Egyház tanít. Ó, gyermekeim, nagyon szeretlek benneteket, és köszönöm nektek, hogy folytattátok a fiatotokat. Annyi lelket megmentettél Gyermekeim azokért az apróságok miatt, amelyeket nekem ajánlottál. A ti Isteneteket nem éri el a nagylelkűség, Gyermekeim, mert annyira szeret benneteket.

Köszönöm, hogy eljöttetek ma este. Ó, gyermekeim ilyen kevesen, annyit kell vinniük. Kérlek benneteket Gyermekeim, szeretitek-e eléggé Fiamat, hogy hordozzátok a terhet testvéreitekért, akik nem értik. Ó, gyermekeim, ezt kérem tőletek ma este. Ne számoljátok a költségeket kicsinyeim, legyetek erősek, legyetek az igazság katonái, akikre elhívtunk titeket. Ez az Én gyermekeim az, amire az idők kezdete óta elhívatott vagy. Szeretlek titeket Gyermekeim, és köszönöm nektek, hogy válaszoltatok hívásunkra, és hűségesek vagytok mindahhoz, amire Isten elhívott benneteket. Kérlek benneteket Gyermekeim, kérlek, imádkozzatok, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik nem értik. Imádkozzatok azokért az egyházon belül, akiket hamarosan megkísért az Antikrisztus. Ó, gyermekeim, nem tudják, milyen erős lesz az ereje, és ima, böjt és áldozat felajánlása nélkül sokan beleesnek a hálójába. Ó, gyermekeim, nagyon szeretlek titeket, azt kívánom, hogy egyetlen lélek se vesszen el nekünk a mennyben. Segítesz nekem Gyermekeim, folytatod? Ó, gyermekeim, gyűljenek össze a „Hűséges és Igaz” zászlaja alatt. Legyetek hűségesek Gyermekeim, biztosítom nektek, jutalmatok nagy lesz a mennyben.

FÉNYES CSILLAG: Anya most körülnéz, és anya minden egyes emberhez lejön, és még mindig a kezében van a Jézuska. Anya lehajol és homlokon csókolja Pio püspököt, és ahogy teszi, a Kis Jézus megáldja őt. És most anya mindenkinek odament itt, anya ugyanazt tette mindenkivel. Anya most felment Szent József mellé.

Szent József előlép Kezében van egy bot, Szent József pedig Pio püspök fejére helyezi a botját, és ahogy ő teszi, oldalról liligo nő. Szent József pedig veszi a liliomot, és elhelyezi Pio püspökben. Ő is átmegy mindazokon, akik itt vannak, és mindegyikkel ugyanazt teszi. És amikor eljön [Rejtve név]-hez, Szent József mindkét kezébe veszi [Rejtve név] fejét, és megcsókolja a homlokán, és megáldja.

SZENT JÓZSEF: Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

FÉNYES CSILLAG: Szent József visszament, a Szűzanya mellé állt. Anya olyan boldog ma este, hogy a fény csak úgy csillog a mosolyából, ahogy itt mindegyikünkre néz. Anya szemei ​​mintha minden lélekbe hatolnának. És ahogy az itt lévőkre néz, könnyei hullanak az arcára, annyira szeret minket, hogy az arcán csak látszik a szeretet. Anya most újra felemeli a kezét, és megáld minket.

SZŰZASSZONY: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

FÉNYES CSILLAG: Miközben Anya megáldott minket, láttam [láttam] az összes angyalt, eljöttek, és különböző ajándékokat helyeztek el minden egyes ember belsejében, és itt van [van] sok angyal, akik elmentek az egész világon. És mindenhol [vannak] emberek, akik megkapják ezeket a gyönyörű ajándékokat az angyaloktól. Anya azt mondja:

SZŰZASSZONY: Ezeket a gyönyörű ajándékokat Betlehemből kapják, Isteni Fiamtól, aki itt, ezen a Földön született, az emberiség üdvösségére. Gyermekeim, most arra kérlek benneteket, hogy folytassátok az imáitokat, és köszönöm a fiatokat. Arra kérlek benneteket, gyermekeim, hogy minden nap jöjjenek ide hatodikáig, mert sok kegyelem van, amit felajánlok mindazoknak, akik minden nap idejönnek, hogy összegyűjtsék az Isten által felajánlott kegyelmeket. Ó, gyermekeim, kérlek, olvassák el újra ezeket a szavakat, vegyék a szívükbe Gyermekeim, mert sok minden fog kibontakozni az újévben, de bízzatok bennünk Gyermekeim, mert végig mellettetek leszünk. Légy békés, mert az út nehéz lesz, de a kegyelem sok lesz. Szeretlek titeket Gyermekeim és megáldalak benneteket. Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, Ámen.

FÉNYES CSILLAG: Anya most velünk marad, én pedig csendben maradok.


Égi Édesanyánk üzenetei 2019. december 25-én Medjugorjéból

„Fiamat, Jézust hozom nektek”

Üzenet, 25. december 2019

Drága gyermekek! Fiamat, Jézust hozom nektek, hogy megáldjon benneteket és felfedje számotokra szeretetét, amely a mennyből érkezik. Szívetek sóvárog a béke után, amelyből egyre kevesebb van a földön. Ezért az emberek távol vannak Istentől, a lelkek betegek és a lelki halál felé tartanak. Gyermekeim, veletek vagyok, hogy az üdvösségnek azon az útján vezesselek benneteket, amelyre Isten hív titeket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

„Fiamat, Jézust hozom nektek” – mondja szüntelenül üzeneteiben Mária. Elhozta Őt ide, Međugorjéba a jelenések első napján is, amikor a látnokok – akkor még gyermekek – látták Őt, karján a gyermek Jézussal. Az első naptól kezdve szüntelenül árad a kegyelem folyója ezen a helyen, amelyet sok zarándok megtapasztalt. Sokan találkoztak a Szűzanyával, mint élő édesanyával, annak ellenére, hogy fizikailag nem látták. A találkozás ugyanis a szívben történik.
          Mária Betlehemben hozta világra Jézust, de, szüntelenül világra hozza Őt lelki módon az emberi szívekben is. Ő a legmélyebb és legfájdalmasabb módon tapasztalta meg Jézus világra szülését nemcsak Betlehemben, hanem az emberi lelkekben is.
          Amikor a gyermek elhagyja édesanyja méhét, akkor ez az első lépése a világba. Gyermeket szülni ugyanaz, mint elválni tőle. Ez az első elválás csak a kezdete minden mélyebb és fájdalmasabb elválásnak és szabaddá válásnak. Minden édesanya számára nehéz és gyakran fájdalmas feladat elfogadni a fokozatos eltávolodást, és mindinkább szabadon hagyni gyermekét, hogy a gyermek elindulhasson a saját útján.
          Mária tudja, hogy nem birtokolhatja gyermekét, annak ellenére, hogy ajándékként szülte a világra. Számára világos, hogy nemcsak neki van joga ölelni gyermekét. Más játékszabályt kell elfogadnia: odaadni mindenki szolgálatára.
          Világra szülni Jézust ugyanaz, mint részt venni az Eucharisztiában. Itt nincs határ: meg kell osztani, a végsőkig szét kell osztani.
          Mária valóban Isten anyja, édesanya, aki világra szülte Istent Betlehemben. De, mit jelent ez a mi számunkra? Az egyházatyák a következőt mondták: „Mit használ nekem, ha Krisztus egyszer Máriától megszületett Betlehemben, és nem születik meg a hit által a lelkemben?” Mária pontosan azt szeretné, hogy Jézus megszülessen a lelkünkben, hogy felfedezhessük és megtapasztalhassunk azt a szeretetet, amely a mennyből érkezik. Isten az ő szeretete által akar bennünk mindent újjáteremteni és ezt meg is teszi.
Imádság
          Szűz Mária, te, aki befogadtad Isten Igéjét, tőled ered a Szentlélekben való élet. Általad és benned növekedett az Élet, Aki mindent életre keltett. Ó Mária, kérünk Téged, add nekünk azt a szeretetet, amellyel te szeretted Jézust, amikor a méhedben hordoztad, add nekünk azt a szeretetet, amellyel a világot szeretted, amikor a világ Üdvözítőjéül adtad, add nekünk azt a szeretetet, amellyel Jézust simogattad. Járj közbe értünk Istennél a Szentlélek kegyelméért, hogy meg tudjuk érteni az akadályokat életünkben és úgy tudjuk átalakítani életünket, hogy az isteni élet éljen benne és kiáradjon a világra. Ámen.


A Szűzanya éves jelenése Jakov Čolo látnoknak


Az utolsó mindennapos jelenésén, 1998. szeptember 12-én a Szűzanya azt mondta Jakov Čolo-nak, hogy ezentúl évente egyszer, december 25-én, karácsonykor jelenik meg neki. Így volt ez ebben az évben is. Az jelenés 14 óra 25 perckor kezdődött és 9 percig tartott. Jakov ezt követően továbbította az üzenetet:
Drága gyermekek! Ma ezen a kegyelmi napon különleges módon hívlak benneteket arra, hogy nyissátok meg szíveteket és kérjétek Jézust, hogy erősítse meg a hiteteket. Gyermekeim, a szívvel, hittel és cselekedettel való ima által meg fogjátok ismerni mit jelent őszinte keresztény életet élni. Gyermekeim, életeteket és szíveteket gyakran hatalmába keríti a sötétség, a fájdalom és a keresztek. Ne inogjatok meg a hitben és ne kérdezzétek miért, amikor azt gondoljátok, hogy egyedül vagytok, elhagyatottan. Nyissátok meg szíveteket, imádkozzatok és erősen higgyetek és akkor szívetek érezni fogja Isten jelenlétét és azt, hogy Isten sohasem fog elhagyni benneteket, hisz minden pillanatban ott van mellettetek. Az ima és az Istenbe vetett hit által választ fogtok kapni minden miért kérdésetekre és minden fájdalmatokat, sötétségeteket és kereszteteket világossággá változtatja. Köszönöm nektek.

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által


Isten áldása

2019. 12. 04, Szerda
Éppen a vonaton utaztam, miközben a Szentlélek így tanított:
„Ha a szív egészen Istené, akkor az ember cselekedetein, megérzésein, apró döntésein is Isten áldása lesz. Ennek gyümölcse abban mutatkozik meg, hogy az élet szépen elrendeződik az ember körül és a jó megérzések visszaigazolódnak. Akinek a szívében a Mammon vagy az önimádat uralkodik, ott az élet is rosszul alakul. Áldás helyett átokká válik minden, ami kihat a személyre és annak környezetére.”
Mária Magdolna




Karácsony emléke

2019. 12. 05, Csütörtök
Pesten a Deák Ferenc téren sétáltam, ahol felfigyeltem arra, hogy minden a karácsonyi vásárról szólt. Semmi sem utalt arra, hogy ez az ünnep Jézus születését jelenti. A szívemben nagy fájdalmat éreztem, mert sokan nem gondolnak Istenre, Aki elküldte egyszülött Fiát a mi világba, hogy megváltson minket. Ahogy haladtam a tömegben az Úr váratlanul megjelent előttem és könnyes szemmel így szólt:
„Látod leányom, hogy a Sátán hogyan feledteti el az emberekkel az Én születésem ünnepének emlékét? Figyelmüket elvonja az igazi lényegről méghozzá hasztalan dolgokkal, ami a lelket nem felemeli, hanem gúzsba köti.”
Mária Magdolna





A lélek haldoklása

2019. 12. 06, Péntek
Csendes szentségimádás közben az Úr fölséges Királyként mutatkozott előttem. Közben láttam egy forrást, ami fölött Jézus Szentséges Szíve lobogott. Ebből a Szívből fakadt maga a forrás. Az emberek ittak a forrásból, melynek hatására lelkileg-testileg egyre egészségesebbek lettek. Az egészség mellett a boldogságuk is növekedett. Az Úr olyan emberekhez vezetett még, akik a világ élvezeteit keresték. Ettek, ittak, szórakoztak. Úgy éltek, mint ahogy a világ szelleme diktálja: Élj a mának! Láttam, hogy bár bőségesen étkeztek és élvezték az életet, mégis egyre csak soványabbak lettek. Érdekes volt ez számomra, mert természetellenesnek tűnt. De az Úr elmondta nekem, hogy a lelkük haldoklik és ezért soványak.
Mária Magdolna





Lelkek megmentése

2019. 12. 07, Szombat
Akik betegségük folytán ágyhoz vannak kötve és nem hisznek Istenben, nem tudják, hogy a szenvedéssel mit kezdjenek. Ekkor láttam, hogy az Úr a betegek ágyának szélére ült. Minden betegnek más volt a keresztje. Volt, akinek kisebb kereszt jutott, míg másnak jóval nagyobb. De egyik kereszt sem hasonlított a másikra. Mindegyik kereszt egyedi volt, mint ahogyan az ember maga is egyedi, megismételhetetlen. Jézus így szólt:
„Leányom, ajánld fel szenvedésedet a lelkek üdvösségéért és az ő lelkük megmentéséért. Így egyesítem keresztemet az ő keresztükkel. Lelkük a felajánlásod által nem vész el.”
Mária Magdolna



A csömöri templom csodája

2019. 12. 12, Csütörtök
Egy lelkitestvéremmel a csömöri templomban történt Eucharisztikus csodáról beszélgettünk. Ugyanis itt az a csoda történt, hogy a monstranciában kettétört a Szent Ostya. Az Úr megmagyarázta a csodát:
„Egyházam kettészakadt, ezért hasadt ketté az Én Szívem is. A kettészakadás nemcsak az egyetemes egyházra vonatkozik, hanem minden egyházközségre is. A szakadás kihat a kisebb-nagyobb közösség tagjaira is. Minden közösségnek más-más küldetése van. Bizony mondom nektek, hogy a szakadás alól egy közösség sem lesz kivétel, mert az Írásnak be kell teljesednie. Igaz követőimet – legyenek hívek vagy papok – már most üldözik és félre állítják, mert az igazság hirdetését el kell némítania azoknak, akik sötétségben járnak, és nem kérnek a világosságból. Szentséges Szívemben újra és újra megforgatják a tört mindazok, akik nem akarnak hinni abban, hogy Én valóságosan jelen vagyok az Eucharisztiában. Még hány csodát adjon Atyám nektek, hogy végre elhiggyétek mit jelent számotokra az Eucharisztia, mint az üdvösség tápláléka?”
Mária Magdolna



Az ember boldogtalansága

2019. 12. 19, Csütörtök
Amikor utazom vagy sétálok az utcán, akkor gyakran megfigyelem az embereket. Úgy gondolom, hogy az emberek tekintete, öltözködése és viselkedése sokszor megmutatja azt, hogy milyen az életük és boldognak mondhatják e magukat ebben a világban. Miközben őket figyeltem az Úr Jézus megjelent mellettem és így szólt:
„Leányom, az emberek többsége boldogtalan, mert az életükből kizárnak Engem annak ellenére, hogy sokszor kopogtatok az ő szívük ajtaján. A boldogtalanságuk legfőbb oka nem a mindennapi nehézségeikben (testi, lelki, szellemi, anyagi gondok) rejlik. Valójában bűneik terhe alatt nyögnek, ezért nem látod őket szabadnak. Mivel nem kérnek Tőlem szabadulást, így a bűn még mélyebb boldogtalanságba sodorja őket. Az ember az igazi lelki-testi szabadulást csak Nálam nyerheti el, mert az igazság szabaddá tesz. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Bármerre mentek szabadulást keresve, ott megkötözés és rabság vár rátok. Egyedül Nálam gyógyulhattok meg igazán. A lélek csakis a Teremtőjénél találhatja meg a békéjét.”
Mária Magdolna




A megtestesülés kegyelme

2019. 12. 23, Hétfő
Láttam Szent Józsefet és a Szűzanyát karjában a kisded Jézussal. A szívük pulzált a szeretettől és erősen lángolt. Az Úr szívéből kiemelkedett az Eucharisztia, amely folyamatosan növekedett, vagyis egyre nagyobb lett. E jelenség közben a szentek és az angyalok a Szent Család köré gyűltek. Hallottam, hogy a szentek szíve hangosan dobogott. Hallottam, ahogyan hangos énekszóval dicsőíti a Mennyország a Szentháromságot. Éreztem, hogy az én szívem is együtt dobog az övéikkel. A szentek között megláttam Szent Ferencet és Pio atyát, akik jobb kezüket a szívükre helyezték, míg másik kezükkel a kisded Jézusra mutattak, miközben így szóltak:
„Jézus Krisztus megtestesülésének ünnepe határozta meg az egész emberiség életét. Nézzétek Őt és hódoljatok Előtte, miként a három bölcs király tette! Nála alázatosabb nincs az égben és a földön. Mi többször karunkban tarthattuk a kisdedet, mert megértettük az Ő szeretetének titkát, lényegét. A boldogság legmagasabb fokát éltük meg, amikor Őrá tekinthettünk. E gyermek egyszerre Isten és ember, aki egy lett közülünk.”
Mária Magdolna



 

Nagy Figyelmeztetés titka

2019. 12. 24, Kedd
A Mennyei Atya előtt jelen volt a Szent Család, mint minden család mintaképe, és mellettük állt Ádám és Éva gyermekeikkel (Káin, Ábel és Szet) együtt. A Mennyei Atya arról beszélt, hogy az Ő akarata az volt, hogy az első emberpár olyan családot alkosson, mint amilyet Szent József és a Szűzanya. Ez volt Isten eredeti terve. Csak az ember szaporodásának titka rejtve volt. Láttam, hogy a Sátán folyamatosan minden erejét beveti, hogy a családokat szétrombolja. Az Atya arról is beszélt, hogy a Nagy Figyelmeztetéskor megadja a kegyelmet, hogy a családok újra egyesüljenek. De ez csak rövid ideig fog tartani, mert az ördög nem alszik. Még az Egyház is fog kapni a szent egység kegyelméből, hogy újra talpra tudjon állni. Mondta az Úr, hogy most a szétválasztódás ideje van. A Nagy Figyelmeztetés után fog eldőlni, hogy ki marad véglegesen Isten mellett vagy Isten ellen. Az Atya így szólt:
„Ha a Nagy Figyelmeztetés nem lenne, akkor nem maradna hit a földön mire Fiam visszatér a felhőkön!”

Megkérdeztem, hogy hogyan lehetséges a hit fennmaradása, hiszen igen sok csapás, üldöztetés és büntetés várható a Nagy Figyelmeztetés után? Az Úr így felelt:
„Az Én gyermekeim lelkében maradandó nyomot fogok hagyni, ami hitüket szilárddá fogja tenni. Ez egy örök nyomot jelent, ami nem más, mint az, hogy az enyéim egy pillanatnyi időre látni fogják szeretett Fiamat színről-színre. Ez keveseknek fog megadatni. Akik halálos bűnben lesznek, azok nem részesülnek ebben a kegyelemben.”

Ez az örök nyom kegyelme hasonló lesz ahhoz, mint amiben Szent Pál részesült a damaszkuszi úton vagy amiben az apostolok részesültek, miután Krisztus feltámadt testben megmutatkozott előttük. Az Atya arról is beszélt, hogy amikor Fia eljön a felhőkön, akkor sokakat el fog ragadni. Csak azok lesznek elragadva, akiket az Atya erre kiválasztott. Igen alázatos lelkek lesznek azok, akik megkapják azt a kegyelmet, hogy lelkestül-testestül Isten magához ragadja őket úgy, mint Illést.

A francia egyházmegye bevezeti a homoszexuális keresztség kérvényezési űrlapját


Franciaországban egy új keresztség kérvényezési űrlap a következő szöveget tartalmazza: "a szülők vagy gondviselők keresztneve és vezetékneve" - írja a HommeNouveau.fr.

Az űrlapot 2018 decemberében küldte el minden püspöknek Langres püspöke, Joseph de Metz-Noblat, a francia kánonjogi kérdések püspöki tanács elnöke.

A kísérőlevélben leírja, hogy a családok helyzete egyre "összetettebb". Ezért a papoknak nem "ítélkezni" kell ezekben a helyzetekben, nem tagadhatják meg a keresztséget.

Egyértelmű, hogy Metz-Noblat a homoszexuális párokra gondol.

Már egy előző űrlap is volt, ami mellőzte az "anya és apa" megnevezését, helyette a gyerekről úgy beszéltek, mint név és név "fia vagy lánya".

https://gloria.tv/post/8ErxXhM39cuT684hKXu9gtnC8

2019. december 24., kedd

Hamis béke grafikusan - december

Nincs szükség a reform reformációjára

Személyazonosság lopás

Bergoglio Temetési Kft.

Boldog Karácsonyt!

Régimódi Jézus Krisztus

Karácsony Krisztus nélkül!

Hamispróféta felkészül az új karácsonyra

Tükörkép

A kis nyáj még mindig harcol

Az egyház pusztítása felkészíti a helyreállítást

kirohanásai irányítás alatt

mindig megszakítja a bíborosaival való találkozókat

"A kommunisták gondolkodnak úgy, mint a keresztények!" - mondta a hamispróféta Scalfarinak (2016)

"Lásd, én mindent megújítok" (Jelenések 21,5)

2019. december 20., péntek

Hamispróféta bemutatja: Mentőmellény feszület


Ferenc pápa december 19-én egy kiválasztott bevándorlóval találkozott, és megáldotta azt, amit ő "mentőmellény feszületnek" hívott; egy mentőmellényt, ami egy műanyag feszületre volt akasztva Jézus teste helyett.

A rondaságot a Vatikánba vitték.

Ferenc pápa azt mondta, hogy ennek a feladata az, hogy "emlékeztessen mindenkit arra, hogy kötelességünk megmenteni minden emberi életet".

Állítólag a mentőmellényt egy ismeretlen bevándorló használta, aki júliusban belefulladt a Földközi-tengerbe.

Ez egy újabb próbálkozás, amivel megpróbálják kihasználni a vallásos szimbólumokat a politikai célok és az embercsempészet, tömeges bevándorlás hirdetésének érdekében, ami egyébként elpusztítja az anyaországokat, valamint a célországokat is.

https://gloria.tv/post/qjjrS9g4pivg12ByR1nnqruwo


A Vatikánban új könyv jelent meg, amely Szodoma bűnét a „vendégszeretet hiányának” minősíti

RÓMA, 2019. december 19. (a LifeSiteNews cikkének részlete)
Sokan a Katolikus Egyház homoszexualitás normalizálása érdekében tett erőfeszítésének tekintik azt a Vatikánban kiadott új könyvet, amely Szodoma bűnét (Ter, 19: 1–29) csupán „a vendégszeretet hiánya”-ként tünteti fel.

A Szodoma városával kapcsolatos történet… olyan bűnt szemléltet, amelyben a vendégszeretet hiánya, az idegennel szembeni ellenségeskedés és erőszak nyilvánul meg, amely nagyon elítélendő viselkedésnek tekinthető, ezért megérdemli, hogy a lehető legszigorúbban szankcionálják” - írja az új könyv...

Az új kötetet, amely az ember szentírásbeli megértését kívánja segíteni „Mi az ember? Útmutató a bibliai antropológiához” (Che cosa è l'uomo? Un itinerario di antropologia biblica) címmel a Pápai Biblikus Bizottság december 16-án adta ki. Pietro Bovati jezsuita atya, a Pápai Biblikus Bizottság titkára elmondta, hogy a könyv kiadása Ferenc pápa kifejezett kívánságára történt.

Luis Ladaria bíboros, S. J., a Hittani Kongregáció prefektusa és a Pápai Biblikus Bizottság elnöke bevezetésével íródott kötet négy fejezetből áll: 1) Az Isten által teremtett ember; 2) Az ember a kertben; 3) Az emberi család; és 4) Az ember a történelemben.

A homoszexualitás témakörének tíz oldalas részletezése a harmadik fejezetben található, a „transzgresszív módok” című szakaszban, amely a vérfertőzést, a házasságtörést és a prostitúciót is magában foglalja.

A homoszexualitás tárgyalása azzal kezdődik, hogy a szerző kijelenti, hogy „a házasság intézményét, amelyet a férj és a feleség közötti stabil kapcsolaton alapul folyamatosan nyilvánvalónak és normatívnak mutatják be a teljes bibliai hagyományon keresztül. Nincsenek példák az azonos nemű személyek között jogilag elismert „életközösségekre”...

Mindezt azonban egy archaikus, történelmileg kondicionált mentalitás tükröződésének tekinti. Tudjuk, hogy a különböző bibliai állításokat a kozmológia, a biológia és a szociológia területein fokozatosan elavulttá tette a természet- és társadalomtudomány folyamatos fejlődése. Hasonló a helyzet - egyesek szerint - az ember új és jobb megértése terén, ahol a heteroszexuális életközösségek kizárólagos fenntartása helyett támogatandóak a homoszexualitás és a homoszexuális életközösségek, mint az ember legitim és méltó kifejeződései... (forrás: www.lifesitenews.com)

A Tízszarvú Fenevad rá akarja kényszeríteni az azonos neműek házasságát a tagállamokra.

Megdöbbentő és egyben felháborító dolog derült ki az Európai Parlament üléséről. A Parlament elfogadott egy olyan határozatot, mely a tagállamokra akarja kötelezni az azonos neműek házasságát és az "LMBTQI személyek védelmét". Deutsch Tamás EP-képviselő közösségi oldalán számolt be róla.

"Tegnap az Európai Parlament a Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Interszexuális (rövidítve: LMBTI) személyek helyzetével foglalkozó határozatot fogadott el.

A szöveg javarészt az unalomig ismert jogvédő mantra. A határozat F. pontja például így szól: “mivel az LMBTI-közösség biztonsága és Európa teljes lakosságának biztonsága egymástól nem független”. Igen, nem tévedés, jogvédőék szerint a tömeges illegális migráció jelentette terrorfenyegetés és az európai emberek biztonsága egymástól teljesen független dolgok, ezeket illetlenség összekapcsolni, viszont az LMBTI-közösség biztonsága és Európa biztonsága szorosan összefüggenek.

Egy másik helyen, a határozat 18. pontjában az szerepel, hogy az Európai Parlament “ismételten felkéri a Bizottságot, hogy (...) fogadjon el uniós szintű LMBTI-stratégiát”. Igen, nem tévedés, uniós szintű LMBTI-stratégia közeleg.

A dübörgő genderizmus idején mindez már szinte szóra sem érdemes. A határozat viszont arról is rendelkezik, hogy az Európai Parlament “25. elítéli a kiskorúak számára hozzáférhető információkról szóló jogszabályokkal való, különösen az oktatás és a média területén folytatott visszaélést, amely arra irányul, hogy cenzúrázzák az LMBTI-vonatkozású tartalmakat és anyagokat,”.

Az Európai Parlament többsége tehát a virtigli LMBTI-ideológia jegyében elítéli és megváltoztatandónak minősíti azokat a tagállami törvényeket, és a törvényekre épülő gyermekvédelmi gyakorlatokat, amelyek szerint a kiskorúak védelme érdekében - más, rájuk veszélyes tartalmak mellett - az LMBTI tartalmak hozzáférését is szűrik, korlátozzák a gyermekek számára. Az EP határozat szerint az LMBTI tartalmak nem korlátozhatóak.

A határozat rendelkezése szerint az Európai Parlament “6. (...) felhívja a tagállamokat, hogy vezessenek be az azonos neműek közötti házasságok (...) egyenlő elismerésére vonatkozó jogszabályokat,”.

Az Európai Parlament többsége tehát, az összes DK-s, a megmaradt egyetlen MSZP-s és az összes Momentum-os képviselő lelkes támogató szavazatával - az uniós szerződésekkel egyébként teljesen ellentétesen - arra akarják rákényszeríteni a tagállamokat, hogy mindenhol kerüljön be az országok jogrendjébe az azonos neműek házassága."Az EP többsége szerint tehát nincs alkotmányos szuverenitás, nincs demokratikus népképviselet, nincs szabad akarat, ha az azonos neműek házasságáról van szó. A Fidesz és a KDNP képviselői nem támogatták a határozatot.
Talán ezek után lenne értelme elgondolkodni Bayer Zsolt javaslatán.


A tízszarvú vadállat maga az Európai Unió.

2012. február 19. vasárnap, 3:00
Drága, szeretett leányom, nem kell félned ezektől az üzenetektől.
Mert ezek szeretetem által adatnak a világnak, amelyet az egész emberiség iránt érzek.
Az elkövetkezendő események ismerete segíteni fog gyermekeim felkészítésében, hogy meg tudják védeni az igazságot.
Figyelmeztetéseim segíthetnek a megtérések terjedésében, és képessé teszik gyermekeimet azon Ígéreteim igazságának elismerésében, hogy Én még egyszer vissza fogok jönni.
Második Eljövetelem még a ti életetekben fog bekövetkezni, gyermekeim.
Ti, a kiválasztott generáció, Dicsőséges Uralkodásom csodáit fogjátok learatni a Földön.
Én azokat is közétek számítom, kiválasztott gyermekeim, akik hátat fordítottak Nekem, és megtagadják szeretett Atyám, a legmagasságosabb Isten létezését.
Szeretetem betakarja majd mindazokat is, akik megvetnek Engem. Idővel ők is meg fognak térni.
Nem elegendő csupán üzeneteim elismerése, melyek neked, az Én prófétámnak, a végidők prófétájának adatnak, neked, a hét pecsét felnyitásának felelőssége is megadatott.
Ami valóban számít, az minden testvéred üdvözülése a világon.
A két szövetséges, Oroszország és Kína egyesíteni fogják erőiket. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor a tízszarvú vadállat felemelkedik, hogy uralja a hosszú szenvedésnek kitett ártatlan embereket.
A tízszarvú vadállat nem más, mint az Európai Unió, leányom, és Babilonként van megnevezve a Jelenések könyvében.
Babilon el fog esni, és a vörös sárkány, Kína és ezek szövetségesei fogják azt uralni.
Amikor ez megtörténik, akkor már a kommunizmus fog uralkodni, és jaj annak, aki ezek jelenlétében a saját vallását fogja majd gyakorolni.
Minden vallást be fognak tiltani, de a keresztények fogják a legnagyobb üldöztetést elszenvedni.
A Római Katolikusokat egyáltalán nem fogják megtűrni, nekik titokban kell majd misét tartaniuk.
Gyermekeim, valamennyi követőim, eljött az idő, hogy megtervezzétek a jövőtöket.
Én minden időben vezetni foglak benneteket.
Kezdjétek el most a felkészülést, mert idő lesz adva nektek arra, hogy ezt megtegyétek.
Ismételten mondom nektek, az ima, és abból egyre több, gyengíteni fogja a vadállat és a vörös sárkány hatalmát.
Ők csak nagyon rövid ideig fognak uralkodni. Mert azt követően el lesznek pusztítva.
Szeretett Megváltótok,
Az emberiség Megmentője,
Jézus Krisztus.

2019. december 19., csütörtök

Pap: Az egyház többet szenved az új misétől, mint a kommunista üldözéstől


Még az erőszakos kommunista üldözés is kevésbé volt komoly, mint az egyházon jelenleg uralkodó zűrzavar - mondta a 33 éves John Song a Paix-Liturgique.org lapnak.

Song egy katolikus kínai családba született, jelenleg Németországban tanul teológiát.

Elítéli a "gonosz üldözést", amelyet a katolikus hit elvetése és a liturgia megrontása okozott.

A régi latin mise és a hagyományos katolikus doktrínát az 1990-es évekig megőrizték Kínába, mert az egyház nem tudott a zsinatról és a "reformokról".

Azonban “1990 után csatlakoztak a zsinati reformokhoz, és megkezdődött a zuhanás, mint a világ bármely területén” - mondta Song.

Túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen a régi liturgiára, de meggyőzték az idősek és a "sok fiatal", hogy azt ünnepelje.

https://gloria.tv/post/MQqeEuQ4GRvo2NSjWs9TQsQ4q

2019. december 18., szerda

Engedjük-e, hogy az Úr bennünk éljen tetszése szerint?

Egy kolostor karácsonyi üdvözlete
„Az Isten Igéje az emberben lakozott, Emberfiává lett, hogy az embert hozzászoktassa Isten megragadásához és Istent hozzászoktassa az emberben lakáshoz, az Atya tetszése szerint.” (Szent Iréneusz)
Kedves Testvéreink!
Mit mondhatunk ma Szent Iréneusz, II. századi püspök fenti szavaira? Vajon a régebbi korok emberéhez képest a ma embere jobban hozzászokott ahhoz, hogy Isten benne él? Nem a régi korok letűnése és az új korok megjelenése segíti ezt a kegyelmi történést, hanem az egyes ember Istennel való személyes kapcsolatának elmélyülése. Kinek-kinek a belső életútja foglal magába mindent.
Nyilvánvalóan tapasztaljuk, hogy a történelem eseményeiből az ember nem tanu1. Ezt leginkább az bizonyítja, hogy képes ugyanazokat és általa már elítélt borzalmas tetteket újra elkövetni. A történelmi korok egymásutánisága nem képes szilárd változásokat előidézni, eredményezni. A szilárd, maradandó változásokat az egyes ember megtérése, átalakulása és az abból fakadó cselekedetei hozzák meg.
Ezért csak a személyes életünkre kérdezhetünk rá: mi történik bennünk életünk folyamán; engedjük-e, hogy az Úr bennünk éljen tetszése szerint? Tudjuk-e Őt választani saját magunk helyett?
Az emberiség igazi haladásának feltétele és lényegi tényezője a személyes megtérés. S itt a kérdés az, hogyan élünk egyre természetesebben, egyre állandósultabb formában Istennel olyannyira, hogy az Ő végtelen jósága, szeretete áthassa mind a magunk, mind pedig világunk életét. Hiszen ezt akarta az Úr, amikor megteremtette a mindenséget és benne az embert! A szeretetben és a szeretet által épülő világ nem emberi mű, hanem olyan lelkek legszentebb belső útjának külső lenyomata, akik mindenben az Urat keresik, még akkor is, ha sok esetben ezt nem is tudják. Ezért a szeretetben élő világ legapróbb megnyilvánulása is mindig a kegyelem műve. Az ember csak megnyílik, csak befogad, csak enged Istennek, aki benne és általa megvalósítja művét.
Magában a megtestesült és bennünk élő Igében valósul meg Isten hozzászokása az emberben lakáshoz. Ezért ereszkedik bennünk mélyre az Ige, Jézus Krisztus, oda, ahol teremtésünk óta bennünk él, s ahol kezdetben az ember számára oly természetes volt, hogy Istennel él. Így írunk történelmet, üdvtörténetet vertikális vonalakkal, vagyis a teremtményt mindenben a Teremtőhöz fűző szálakkal.
Hiszen Urunk megmondta, hogy mit sem ér, ha az egész világot megragadjuk is, de lelkünk elvész. „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja?” (Mt 16,26)
http://katolikus-honlap.hu/1901/karacsony.htm

„A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall” (Mt 13,16)

Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!
Látva a mai világunkat egyre nagyobb ütemben elöntő újpogányságot, Isten tökéletes semmibevevését, önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: Vajon mennyivel lehettek gonoszabbak az emberek a vízözön előtt, hogy őket Isten elpusztította? Mennyivel lehetett nagyobb „az emberek gonoszsága a földön”, mennyivel inkább „irányulhatott szívük állandóan a rosszra”, hogy „megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében”; és úgy döntött, hogy „eltörli a föld színéről az embert, akit a földön teremtett: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbánta, hogy teremtette őket.” (Ter 6,5-7) – Magyarul, mit tehettek az akkori emberek, hogy az a világ még a mienkénél is gonoszabb volt? Minek kellene ma még megtörténnie, hogy Isten megelégelje, és miként ezt Noé idejében tette, „eltörölné a föld színéről az embert”?
Aki azonban idáig eljut a gondolkodásban, annak az is eszébe jut, hogy mit mondott Isten Noénak a vízözön után: „Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: "Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van… Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet."” (Ter 9,8-11) – Vagyis Isten csak azt ígérte meg Noénak, hogy bármi történjék is a jövőben, vízözön által többé nem pusztítja el a földet. Ha tehát a Biblia szavait szószerint értelmezzük, akkor látjuk, hogy Isten azt nem ígérte meg, hogy más módon, más „áradattal”, például nagy természeti katasztrófával, vagy barbárok pusztító seregével sem fogja soha többé megtorolni az emberek gonoszságait, például úgy, ahogy később később Szodomával és Gomorrával tette (lásd: Ter 18,20-19,29).
A Szentírás arról is pontosan beszámol, hogy Jézus mit mondott tanítványainak Noéról és a vízözönről: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39) – Jézus tehát világosan megmondta, hogy az újraeljövetele előtt élő emberek ugyanolyan istentelenek lesznek, mint a vízözön előtti emberek voltak. Mint ahogy arra is világosan utalt, hogy újraeljövetelekor alig fog hitet találni a földön (lásd Lk 18,8).
A Biblia azt is részletesen leírja, hogy Noé 100 évig építette családja tagjaival a bárkát, vagyis éppen elég sokáig ahhoz, hogy látva őket és munkálkodásukat, rajtuk kívül mások is észre térhessenek. A vízözönt mégis csak ők nyolcan élték túl, Noé és három fia feleségeikkel. A Biblia egyetlen szóval sem említi, hogy bárki is csatlakozott volna hozzájuk, vagyis, hogy a bárka építése alatt bárki is letért volna gonosz útjáról. A katolikus prédikációkban sokkal inkább arról hallunk, hogy az emberek kigúnyolták Noét és családja tagjait a bárka építéséért. Vagyis rajtuk kívül se Isten döntése előtt, se a bárka építése alatt nem akadt senki, akinek az akkori világ gonoszsága annyira fájt volna, hogy megtérjen Istenhez.
Tehát amit tudunk, az a következő: A végidőkben járunk, emberi erőből képtelenség a mostani romlottság iszonyú áradatát visszafordítani, de még megállítani sem. Hogy ez a végidő meddig tart, azt ugyan nem tudjuk, de azt a jelek alapján jogosan feltételezhetjük, hogy a „visszaszámlálás” már elkezdődött. Az emberiség történelmében még soha nem volt olyan kor, amelyre annyira illettek volna Urunk Jézus Krisztus fent idézett szavai, mint a mostanira: Az emberek semmi mást nem csinálnak, mint esznek, isznak, mulatnak, a kimerülésig, jobban mondva az őrületig hajszolják az élvezeteket, a szórakozásokat: Ráadásul – amire eddig még soha nem volt példa – a világon mindenütt ez történik, ily módon ez a szuper-hedonizmus nem csak egyes területeket, országokat, hanem mára már az egész földgolyót elárasztotta. A világ legkülönbözőbb, egymástól legmesszebb levő vidékein ugyanúgy és ugyanazért élnek az emberek: A lehető legnagyobb anyagi előnyökért, a legtöbb szórakozásért. Az a tény, hogy ma mindenütt, mindenki ugyanazoknak az anyagi dolgoknak és vágyaknak a rabja, miközben ugyanúgy elfordul minden értelmes, szellemi értéktől, de elsősorban Istentől, és mindenestül tagadja a természetfelettit, sőt ennek még a lehetőségét is, és csakis a mának, az eviláginak él, megdönthetetlenül bizonyítja, hogy a hazugság atyja, e világ fejedelme uralkodásának tetőpontján van: az egész földet a maga uralma alá hajtotta.
A legmegdöbbentőbb ebben az, hogy még az is, aki mindezeknek tudatában van, sőt ezen állapotokat az Istentől való elfordulás logikus, kikerülhetetlen következményének tartja (lásd a honlapra nemrég feltett írást: „Senki sem jó, csak az Isten”), a feltárulkozó valóság elképesztő durvaságán, aljasságán mégis megdöbben, szinte kővé dermed, amikor a saját szemével látja a mai mindennapi életet. Aki most, Karácsony szent ünnepe előtti hetekben kimegy az utcára, az eszeveszett, mintegy démonoktól felkorbácsolt, űzött vadembereket lát mindenütt. Aki csak egy kicsit is megőrzött emberségéből, e látványtól, ha korábban nem is gondolta volna rá, rögvest Jézus Urunk fent idézett szavai jutnak az eszébe: „Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,37-39)
Az ószövetségi próféták jövendölései, Urunk Jézus Krisztusnak a végidőkről mondott szavai (lásd Mt 24), és a Szent János apostol Jelenések Könyvében leírt történésekről a bibliamagyarázók azt mondják, hogy e jövendölések mind a közeli, mind a távoli jövőre, azaz mind a zsidók árulására, illetve Jeruzsálem pusztulására, mind Jézus újraeljövetelére egyaránt vonatkoznak. Mindezek után nem logikátlan az a feltételezés, hogy a mai iszonyú mértékű elpogányosodás, a barbarizmusnak technikailag a réginél jóval fejlettebb és rombolóbb formája lesz az, ami a világot nemsokára elpusztítja, ugyanolyan alaposan, mint tette ezt mintegy 6 ezer évvel ezelőtt a vízözön. Hogy a katolikusok erre már korábban is gondoltak, nem meglepő, a meglepő az, hogy korunkban naponta jelennek meg új könyvek, tanulmányok erről a jelenségről, erről a világot egyre jobban fenyegető jövőről. A különbség csak az, hogy míg a nem-katolikus gondolkodók ezt a pusztulást csupán a mai emberiség ostobaságának logikus következményének tartják, addig a katolikusok tudják, hogy ez Isten büntetése, amit a mai emberiség, élén a zsinati szektával, ezerszeresen megérdemelt.
A katolikus vallás nem csak az egyetlen igaz vallás, de egyúttal a legnehezebb is. Katolikusnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy soha, egy pillanatra nem szabad megállni a lelki fejlődésben, vagyis annak akarásában, hogy jobbak, Istennek tetszőbbek legyünk. Egy katolikus, ha megáll, már vissza is csúszott, mert az Istenhez vezető úton nincsenek megállók, nincsenek pihenőhelyek, ezen csak előre lehet haladni, vagy visszafelé lehet csúszni.
Egy további kihívása a katolicizmusnak, hogy egyfelől azt követeli, hogy állapotbeli kötelességünknek egyre jobban és határozottabban tegyünk eleget, másfelől viszont megtiltja, hogy olyasmiért ügyködjünk, ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik. Ez utóbbit teljes egészében rá kell bíznunk Istenre, az Ő ítéletére és igazságszolgáltatására. Vagyis az első esetben erőnket megfeszítve állandóan jobbá kell válnunk, míg a másodikban úgymond passzívan kell végignéznünk a számunkra többnyire felfoghatatlan eseményeket, anélkül, hogy közbe akarnánk avatkozni (lásd ezzel kapcsolatban a következő imát).
Ugyanígy: egyfelől nem szabad felháborodnunk mások hibáin, bűnein, szemtelenségein, aljasságain, sőt, azokat nyugodtan, egyre szenvtelenebbül kell elviselnünk, másfelől viszont kínosan vigyáznunk kell arra, hogy a mindennap átélt, elszenvedett kellemetlenségek, embertársainktól átélt atrocitások minket ne utánzásra, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb buzgóságra sarkalljanak, hogy mi ne váljunk durvák embertársaink és érzéketlenné a világ bajai iránt. Vagyis ne adjuk vissza azt a rosszat, amit mások követnek el ellenünk, nap mint nap, egyre gyakrabban, egyre több helyen, egyre általánosabban, sőt, lehetőségeinkhez képest mindenütt segítsünk, ahol ezt kérik tőlünk, vagy ahol ezt megtehetjük.
A katolikus vallás az egyetlen vallás, ami képessé teszi az embert, hogy 1) megértse a körülöttünk levő világot, a körülöttünk folyó eseményeket; 2) erőt adjon minden baj, minden keserűség elviselésére; 3) és ami a legfontosabb, képessé tegye az embert arra, hogy megváltozzon, hogy a bajokon saját maga „megmunkálásával” próbáljon meg felülkerekedni. Persze, ez egy katolikusnak sem könnyű, de neki vallása legalább megadja erre a lehetőséget, az eszközöket! Semmilyen más vallás híveinek nem állnak a rendelkezésére ilyesfajta eszközök, pláne nem a pogányoknak! Ezért hullik ma darabokra a világ, hullanak darabokra a családok, a közösségek, ezért betegednek meg a gyermekek és öregek, ezért lesz az élet minden helyzetben elviselhetetlenné. A katolikus vallás az egyetlen, ami állandóan erőfeszítéseket követel híveitől, ami állandóan azt követeli, hogy emelkedjünk fel mindennapi gondjainkon, és tekintetünket Istenre és a természetfelettire vessük!
Adjunk hálát Istennek azért a kimondhatatlan jótéteményéért, hogy katolikusok lehetünk!
(a szövegben már említetteken felül különösen ajánlott bibliai versek: Iz 6,9-13; 29,9-12; Zsolt 68(9),22-28)

http://katolikus-honlap.hu/1901/ozonviz2.htm
FOLYTATÁS

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2019. december 5. Az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Elérkezett az óra. Ha látnátok, mi van a kulisszák mögött, megrémülnétek. Én, Aki mindent tudok és látok, a szívek és a vesék vizsgálója vagyok, tudom, hogy már minden elő van készítve megsemmisítésetekre. Amint mondtam: „gyűlölni fognak titeket az Én Nevemért”. Ez most hatványozottan érvényes. Hasonlítsátok össze életszentségeteket a bűn fertőjével, amiben a világ fiai dagonyáznak, mint sertések a pocsolyában. Emiatt a különbség miatt gyűlölnek titeket, mert ti messze fölötte álltok ezeknek, és életszentségetek úgy világít, mint a Nap. Maradjatok meg mindig ilyennek, éljetek szüntelen készenlétben, legyetek éberek, mert hamarosan lecsap a világra a pusztítás, amint azt a jövendölésekben, a Szentírásban tudtul adtam nektek. De még mielőtt a nagy világégés bekövetkezne, démonok milliárdjai folytatnak ádáz szellemi harcot a lelkekért, hogy mindenkit elveszejtsenek, ha lehet, még a választottakat is.
Kicsinyeim! Egyedül Nekem akarjatok mindig megfelelni! Csak az Én törvényeimet tartsátok meg: a világgal ne foglalkozzatok! Határolódjatok el minden bűntől és minden bűnre vezető alkalomtól! A bűn képviselőit nagy ívben kerüljétek! Ezekkel nemcsak, hogy nem kell, hanem nem is szabad békét kötni. Mert, ahogy a tűz meg a víz, nem fér össze, úgy a bűn és az életszentség sem fog soha közös nevezőre jutni.
Imádjatok Engem a tabernákulum csöndjében, s ha nincs rá mód, akkor a lelketek hetedik szobájában! Én mindig bennetek vagyok, és kitartok egyik Szentáldozástól a másikig. Engeszteljetek a szegény bűnösökért! Sok ember azért kap keresztet, hogy általa üdvözítsem. Akik pedig már leszenvedték a bűneikért járó vezeklést, azok másokért szenvednek, hogy általuk mentsem meg a lelkeket. Ti vagytok az Én kinyújtott kezeim, bennetek folytatom életemet a Földön, ezért nagyon kedvesek vagytok Nekem. Nagy lesz a jutalmatok a Mennyben.
Fogadjátok áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen, örök szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Mt 26, 1: „Jézus szólt”

2019. december 8. Ima a Szentlélek által…

„Uram, jó nekem mindaz, amit Tőled kaptam. Egyedül, Te tudod, mi válik az üdvösségemre, és azt meg is adod.
Köszönöm, hogy parányi szálkát adtál hatalmas keresztedből.
Egyedül a kereszt visz közelebb hozzád. Szívesen osztozom sorsodban, és boldog vagyok, hogy meghívtál követésedre.
Add kegyelmedet, hogy tagadjam meg magam, és vegyem fel a keresztet naponta, mint a Te ajándékodat. Szívesen fölmegyek hozzád a keresztre, mert a szenvedésekben is százszor jobb Veled, mint nélküled. 
Köszönöm, hogy keresztedre várod az egész világot. Nem keresek, és nem akarok kívüled más boldogságot. Egyedül, csak Téged akarlak! Boríts be engem drága Szent Véreddel, hogy megrészegüljek az irántad való szeretettől! Mindig csak Téged imádjalak és szeresselek teljes szívemből! Annak, aki Istené, semmi sem hiányzik, Isten egy maga elég.
Jézusom, kérlek, szabadíts meg engem önmagamtól, hogy ennek a csodálatos imának minden szava gyökeret verjen bennem! Szakíts el minden félelemtől, aggódástól, egyedül Te légy reményem, örök boldogságom!

Hálát adok Neked, minden kegyelmedért. Ámen.”


2019. december 12. Az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Elérkezett az óra. A sátán támadása a tetőfokára hágott. Még a ti korotokban fel fog lépni az antikrisztus. Én pedig visszajövök dicsőségben, és szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Jóllehet, nagyon nehéz korban éltek, de oltalmam alatt vagytok. Megóvlak titeket, mert a szívetek tele van Irántam szeretettel. Sokan szerették volna látni és hallani, amiben nektek részetek lesz, ezért örüljetek és emeljétek föl fejeteket, mert amikor visszatérek dicsőségemben az ég felhőin, elérkezik a ti megváltásotok. Akkor az igazakat, akik Bennem hunytak el, feltámasztom, dicsőséges testben visszahozom őket, és az ezer éves béke uralmában Velem együtt fognak uralkodni. A kárhozottak nem támadnak fel: ők majd a végítéleten nyerik el csúfos külsejüket, amiben örökkön-örökké fognak szenvedni.
Ó, drága kicsinyeim, ha láthatnátok, mit jelent elkárhozni, és ha csak egy pillantást vethetnétek a Mennyre, mind szentül élnétek. Még a legnagyobb kínszenvedéseket is vállalnátok, csakhogy bekerüljetek a Mennybe. Helyesen írta Szent Pál: „ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.” (Róm 8, 18) Mindezt azért mondtam nektek, hogy bár üldözést szenvedtek, és sokféle nyavalyák, betegségek és egyéb gondok terhelnek, tartsatok ki mindhalálig Mellettem, mert csak aki mindvégig kitart, az üdvözül. Tegyétek meg törvényeimet, és akkor nincs mitől félnetek!
Kicsinyeim! Teljes szívetekből kérjétek, hogy mielőbb jöjjek vissza a Földre, és elhozzam nektek az oly nagyon áhított békét és az Én szeretetemet! Addig is tekintsetek Rám, a Megfeszítettre! Merüljetek el Bennem, Aki oly nagyon szerettelek titeket, hogy az életemet áldoztam értetek! Magamra vettem bűneiteket, és rettenetes kínszenvedéssel és kínhalállal fizettem le adósságotokat. Ezért soha ne kövessetek el bűnt! Inkább meghaljatok, mint hogy vétkeznétek! Mert ha bűn nélkül haltok meg, lelketek egy boldog örökkévalóságban egyesül Velem, de ha vétkeznétek, a bűn elszakítana titeket Tőlem, és lelkestül-testestül az örök tűzbe kerülnétek. Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat. Fogadjátok áldásomat, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Máté 24, 44: „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” Máté 25, 13: „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

2019. december 17. Ima a Szentlélek által…

Hőn imádott Jézusom! Leborulva áldalak és imádlak Téged, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben valóságosan jelen vagy. A szent angyalok milliárdnyi serege vesz körül Téged a Föld minden tabernákulumában. Egyetlen pillanatra sem szűnik meg az ő imádásuk és dicsőítésük. Ahol jelen vagy, mindenütt imádnak Téged éjjel és nappal. Akkor is, amikor üres a templom, de Te ott vagy a tabernákulumban. Méltó hogy imádjanak Téged, Aki az ég és Föld Ura és Istene vagy.
Általad lett minden. Atyád azért teremtette, mert kiárasztotta szeretetét, és ez a szeretet arra késztette, hogy megalkossa ezt a csodálatos bolygót, amit Földnek nevezünk. A legkisebb virágszál és minden, ami rajta van, dicsőíti és magasztalja Isten végtelen gondviselő szeretetét. Emberi szó nincs rá, mekkora a Te irántunk való szereteted, amely betölti a Mennyet és a Földet. Nincs egyetlen zug sem, ahol ne lennél jelen. kiárasztod ránk békédet. Ha megnyitjuk szívünket, belénk árad a fény, a kegyelem. De ha elzárjuk magunkat, meg leszünk fosztva mindattól az örömtől és boldogságtól, amit jelenléted okoz. Egyedül Benned van boldogság. Ahol Te vagy, ott a Mennyország.
Imádott Jézusom! Köszönöm, hogy megváltottál minket, és beléphetünk Országodba. Köszönöm, hogy megtisztítottál vétkeinktől, értünk ontott drága, Szent ártatlan Véreddel. Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy hálát adjak Neked.
Kérlek, add nekem azt a szeretetet, amit irántam éreztél, amikor értem a keresztfára mentél! Gyújtsd szívemet lángra, hogy teljesen elégjek, elhamvadjak az Irántad való szeretettől! Mindig csak Neked éljek, Téged magasztaljalak és dicsőítselek örökké!

Ó, szelíd Jézusom! Tégy engem olyan alázatossá és engedelmessé, mint amilyen Te voltál! Egyedül Neked akarok mindig megfelelni! Még akkor is, ha ez az életembe fog kerülni. Te mondtad: senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. Te értem adtad az életedet. Engem arra indítottál, hogy felajánljam Neked az enyémet. Törvényeidet megtartva, csak Érted éljek. Téged szolgáljalak mindazokban, akiket elém hozol. Drága Jézusom, mindenkiben Téged akarlak látni! Mindazt, amit kegyelmedből másokkal teszek, Veled teszem. Hála és dicsőség legyen Neked, Atyádnak és a Szentléleknek mindenért, most és mindörökké. Ámen.”