2013. május 3., péntek

Ezoterikus tudatállapot-módosító technikát népszerűsítenek Budapesten

Az Integrál Akadémia szervezésében május 10-től 12-ig maga a módszer létrehozója, Stanislav Grof és felesége vezeti be az érdeklődőket a holotróp légzés rejtelmeibe.
A holotróp légzést népszerűsítő, háromszáz fős budapesti konferencia fővédnöke Bagdy Emőke professzor, díszvendége Müller Péter, házigazdája Gánti Bence, spirituális vendége pedig egy kanadai sámán, aki „rövid szertartást vezet a jelenlévőknek a közönség színe előtt szent kellékeivel” – olvasható a programismertetőben.
A teljes program kedvezményes részvételi díja 55.000 Ft/fő, de néhány előadást már fejenként 29.000 Ft-ért meghallgathatnak az érdeklődők. De mit is kínálnak nekik ezért az összegért?

A holotróp légzési technika eredete
Az alapító, Stanislav Grof (a képen) 1931-ben született Prágában. Pszichiáter, a transzperszonális pszichológia egyik alapítója, a módosult tudatállapotok és elsősorban az LSD tudatmódosító hatásainak kutatója. 1967 óta az Egyesült Államokban él. A Marylandi Pszichiátriai Kutatóközpontban, a baltimore-i John Hopkins Egyetem Pszichiátria Tanszékén, majd a New Age egyik központjában, a kaliforniai Esalen Intézetben dolgozott. 

Grof úgy véli, a megváltozott tudatállapot, amely az ember igazi, isteni énjéhez (hindu Atman-Brahman) kapcsolódik, egyedülállóan alkalmas arra, hogy a psziché tudattalan tartalmait felszínre hozza és tudatos beavatkozásra alkalmassá tegye. Ezért miután az Egyesült Államokban betiltották az LSD használatát, kifejlesztette a pszichedelikus drog nélküli tudatállapot-módosító technikát, a transzlégzést vagy holotróp légzést (Holotropic BreathingTM).  

A módszer lényege

A holotróp elnevezés jelentése: „a teljességre irányuló” (görögül „holosz”=teljes és „trepein”=valami felé fordulni). A módszer a különböző mélylélektani iskolák, a transzperszonális pszichológia, a keleti spirituális gyakorlatok és misztikus tradíciók elemeit ötvözi. A módosult tudatállapot elérése által mélyülő önismeretet, gyógyulást, boldogságot ígér.

A módszer felgyorsított mélylégzésből és érzelmeket felkavaró zenéből áll. A résztvevők egy matracon fekszenek, és a zenét hallgatva csukott szemmel lélegeznek. Az extrém hiperventilláció olyan módosult tudatállapotot hoz létre, amely különleges belső élményekhez juttatja az egyént (pl. előző életekből származó emlékek, az élet más formáival való azonosulás, testenkívüliség, az egység átélése, spirituális archetípusokkal való találkozás, a kollektív tudattalannal való kapcsolat élménye). A holotróp légzés rendszerint csoportban zajlik, páronként: míg az egyik fél lélegzik, a másik kíséri, vagyis szükség esetén segít a légzőnek. A folyamat része a célzott energiaoldás és a mandalarajzolás is.

Valós tapasztalatok

A holotróp légzést a test rángatózása, lihegés, sikoltozás kíséri. „Nem tudni, hogy a lihegés, vagy a rángatózás, vagy a kettőnek az együttes hatása következtében kapcsoltak ki az érzékszerveim. Sámán hörgött a cédéről, a dob hangját olykor megtörte egy velőtrázó sikoly, vagy egy megszünni nem akaró zokogás. Máskor a padló akart széttörni egyik tomboló alany alatt. Dobáltam magam jobbról balra, és balról jobbra, mintha epilepsziás roham tört volna rám” írja egy Gánti Bence által vezetett holotróp légzéses szeánsz egyik résztvevője.
Egy brit szemtanú leírja, hogy az 1990-es években Skóciában, a Findhorn Alapítványnál tartott alkalmakon, melyek közül néhányat maga Stanislav Grof tartott, „vödröket és műanyag zsákokat használtak a résztvevők heves hányása és kontrollálatlan bélműködése miatt”, és akkora volt a sikoltozás, hogy már az épületet körülvevő területre sem engedtek be senkit. Az ügyben szakértői vizsgálat indult, melynek eredményeként felfüggesztették a Findhorn Alapítvány által támogatott légzési szeánszokat (Network No. 81 (April 2003), pp. 15-18.).

Komoly fenntartások

A szeánszok nemcsak visszataszítóak, hanem egyesek szerint veszélyesek is. Az imént említett brit szerző, Kate Thomas súlyos utóhatásokra is figyelmeztet a Scientific and Medical Network folyóiratában megjelent, idézett tanulmányában. Több érintettel interjút készített, esetenként igen súlyos következményekről számol be, „az idegösszeomlástól a tébolyig”. „Személyesen beszéltem számos sérült és szellemileg zavart résztvevővel, sokukkal közvetlenül a skóciai Morayben a Findhorn Alapítványnál tartott alkalmak után, melyek közül néhányat maga Stanislav Grof tartott, az 1990-es évek elején” – írja.

Dr. Linda Watt glasgowi pszichiáter megerősíti, hogy „a hiperventilláció görcsrohamot okozhat, illetve sérülékeny személy esetében pszichózishoz vezethet. Fiziológiailag drámai hatást gyakorol a szervezetre.” (New Age meditation course cancelled on medical advice, The Scotsman, October 14th 1993. uo.)

A holotróp légzés keresztény szemmel

A holotróp légzésben a fiziológiai folyamatok spirituális tartalommal ötvöződnek. A keleti miszticizmussal, neosámánizmussal is keveredő módszert egyértelműen a New Age mozgalomhoz tartozó technikák közé sorolja és a Krisztushoz és Egyházához hűséges ember számára elfogadhatatlannak nevezi a New Age-ről 2003-ban kiadott, Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című vatikáni dokumentum:
„A pszichológia és a spiritualitás egymással való behelyettesítésének hajlama erősen jellemzi a Human Potential Movement mozgalmat, ahogy azt a 60-as évek vége felé a kaliforniai Esalen Intézetben kifejlesztették. (...) A tudattágítás módszereinek keresése és a kollektív tudattalan mítoszainak művelése mind arra bátorít, hogy keressük a „bennünk lévő istent”. Képességeink valóra váltásához túl kell lépnünk saját egónkon, hogy azzá az istenné váljunk, akik valahol mélyen vagyunk. Ez a megfelelő terápia kiválasztásával érhető el – meditáció, parapszichológiai tapasztalatok, hallucinogén drogok használata. Ezek révén érhetők el a „csúcsélmények”, az Istennel és a kozmosszal történő eggyé válás „misztikus” élményei.” (Jézus Krisztus az élő víz hordozója, 2.3.2).
„A New Age technikáknak az a célja, hogy tetszés szerint idézhessünk elő misztikus állapotokat, mintha az csak laboratóriumi anyag kérdése volna. A rebirthing, a biofeedback, az érzékszervi elszigeteltség, a holotróp légzés, a hipnózis, a mantrák, a böjtölés, az alvástól való megfosztás és a transzcendentális meditáció mind olyan próbálkozás, hogy uraljuk ezeket az állapotokat és folyamatosan megtapasztalhassuk azokat. Ezek a gyakorlatok mind a pszichikai gyöngeség (és sebezhetőség) állapotát idézik elő.” (Jézus Krisztus az élő víz hordozója, 4)
Magyar Kurír (mk)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni, és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben

Nick Vujicic előadásán Debrecenben

 
Tegnap Nick Vujicic előadásán Debrecenben volt egy igen érdekes gondolat (több is, de ezen különösen sokat gondolkozom, hiába nem vagyok vallásos): az élete pillanatin keresztül mutatta be, hogyan érte el a célját. Az ő célja a hit, Isten megtalálása volt, amit egy Biblia jelképezett.
"Letette" a Bibliát az asztalkája egyik végére, és átsétált az asztal közepére, majd elkezdte mesélni az életét. A szülei szerették, elfogadták őt olyannak amilyen, azt mondták neki, hogy gyönyörű... közben lassan a Biblia felé közeledett. Majd iskolába került, ahol a gyerekek kigúnyolták, azt mondták neki:
- Belőled sosem lesz valaki... egy senki leszel, mert nincsenek kezeid, nincsenek lábaid...
- Nem lesz munkahelyed,mert ki alkalmazna egy ilyen nyomorékot...
- Nem lesz családod, mert ki menne hozzá egy emberhez, aki így néz ki...
- Egy lány sem fog veled járni, mert még arra sem vagy képes, hogy megfogd a kezét..
- Ha netalán lenne egy feleséged és születne egy gyereked, nem tudod soha megölelni, ha bánata van...

Ezek a szavak nagyon fájtak, (mondta) nem hittem a szüleimnek, már nem hittem, hogy gyönyörű vagyok... ők szeretnek... de a szüleim, nekik ezt kell mondaniuk... de ez nem az igazság... (közben hátat fordított a bibliának és lassan sétált az asztal másik vége felé... egészen addig, míg kiért a peremére... addig, hogy már majdnem leesett...) 10 évesen öngyilkos akartam lenni (folytatta) meg akartam ölni magam a kádban... teljesen el voltam keseredve... véget akartam vetni az egésznek...

Majd megkérdezte a közönséget:

- Mit csinálok, mi változott???!!!
- Látom e így a célt (háttal a Bibliának az asztal peremén)
- Nem
- Ott van e még a cél a helyén?
- Ott van.
- Változott e a szeretet?
- Nem... akik fontosak, ugyanúgy szeretnek.
- Látom e így az utat ami odavezet a célomhoz?
- Nem.
- MI VÁLTOZOTT???

Én változtam! Én fordítottam hátat! A cél bármikor elérhető, az út ami elvezet hozzá, mindig ott volt és mindig ott is lesz... de amíg háttal állok neki, se nem láthatom, se el nem érhetem... hogy tudok megfordulni és újra a célom felé haladni? ha elfogadom magam... elkezdem érezni, hogy gyönyörű vagyok, csodálatos vagyok, a szüleim, a számomra fontos emberek szeretnek... feladatom van... okkal vagyok ilyen... elkezdek példát mutatni... segíteni, bátorítani, utat mutatni másoknak... utat mutatni... de nem úgy, hogy nézd csak ott arra menjél, menjél mert képes vagy rá... hanem így: nézd csak, én is képes vagyok rá... meg tudom csinálni... igaz, hogy sok dologban különbözünk, mégis egyformák vagyunk... ha nekem ment, neked is fog... gyere velem...

Azt mondták az orvosok is, semmire nem leszek képes... nos tudok járni... a lábam helyén lévő kis szárnyacskával 32 szót gépelek percenként... úszom... szörfözök, és ejtőernyőztem már... van egy csodálatos feleségem és most 2 hónapos a gyermekünk...

SOHA NE ADD FEL!!! CSINÁLD!!! KÉPES VAGY RÁ!!!