2013. április 24., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket

 

2013. április 23. kedd 16:55
Drága szeretett leányom, látnokaim világszerte nagy szenvedésen mennek keresztül ebben az időben, mivel elviselik azt a fájdalmat, amelyre szükség van ahhoz, hogy az emberek lelke megmeneküljön. Ők miután az Én Szolgálatomra ajánlották fel magukat, egyedül fognak járni, amint azt Én is tettem, amikor felkapaszkodtam a Kálvária Hegyére, mert csak nagyon kevesen lesznek, akik a segítségükre fognak jönni.
Mint ahogy a Hozzám tartozó igaz lelkek elszenvedik a fájdalmat, a gúnyt és az elutasítást, úgy fogják felmagasztalni a hamis prófétákat és látnokokat is, akik sokakat be fognak csapni. A hamis próféták közületek fognak kiemelkedni és vonzani fogják a dicséretet és a dicsőséget. Az alázat látszata és az édes szavak mögött egy üresség lesz, amelyet a gonosz szelleme hordoz.
Figyelmeztetem a világot, hogy ne kövesse azokat a hamis prófétákat, akik az Én Nevemben dicsőséget, hízelgést és dicséretet keresnek a maguk számára. Azok közül, akiket Én, Jézus Krisztus küldök, senki sem fogja önmagát felmagasztalni azért, hogy a lábai elé hulljanak. Egyetlen Hozzám tartozó próféta sem fog emelvényre állni és azt mondani, hogy kiválóbb, mint ti. Neki nem kell azt mondania, hogy kiválóbb, mint felebarátai, ahhoz, hogy ezt tegye. Mindaz, amit tennie kell, hogy úgy hirdesse az úgynevezett bölcsesség szavait, mely elhiteti veletek, hogy őt az Istenhez való – saját értelmezése szerinti – hűségéért kellene dicsérnetek. A hamis próféta ahelyett, hogy imákra ösztönözne, és hogy közelebb vinne Istenhez benneteket, parancsolni fog nektek, de mindenekelőtt az iránta való tiszteletet fogja tőletek megkövetelni. Ő ezt azáltal fogja megtenni, hogy azokat a tulajdonságokat mutatja nektek, melyeket ti az egyszerű emberekkel hoztok kapcsolatba. Ezek a hamis próféták a büszkeség bűnével fogják magukhoz vonzani a lelkeket. A hamis próféta gőgje más lelkekbe is vonzani fogja a gőgöt. Egyik a másikat fogja dicsérni, Isten Nevét felhasználván, hogy nagyságukat hirdessék.
Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik arra fognak kérni benneteket, hogy az általuk „különlegesnek” mondott ajándékokkal, melyek vonzzák a szellemvilágot, biztosítsátok be magatokat. Nektek kerülnötök kell azokat, akik az Én Nevemben arra hívnak meg benneteket, hogy olyan szellemekkel foglalkozzatok, amelyekről azt fogják mondani, hogy nagy békét és vigasztalást hoznak nektek, de ahol Istent meg sem említik. Ha nem arra hívnak benneteket, hogy alázattal meghajoljatok Isten előtt, hanem e helyett azt kérik Tőletek, hogy előbb magatokat és saját jóléteteket helyezzétek mások szükségletei elé, akkor tudnotok kell, hogy az sohasem jöhet Istentől. Nektek sohasem szabad a saját vagy mások érdekeit Isten elé helyeznetek. Mindennek, amit tőletek kérnek, meg kell felelnie Isten Akaratának.
Az e világ hamis prófétái közül sokan olyan szellemekkel dolgoznak, amelyek nem Istentől jönnek. Ők a belső gyógyulás, a pozitív gondolkodás és a metafizika fontosságát fogják elősegíteni, melyek mindegyikének csak egy jelentősége van: arra fogják ösztönözni az embert, hogy felmagasztalja magát Isten előtt.
Minden hamis prófétát el fogok vetni Magamtól, és szigorúan megbüntetem őket. Büntetésük meghaladja majd az egyszerű halandó ember büntetését, mivel ők felelősek lesznek oly sok lélek elvesztéséért.
Jézusotok