A Neturei Karta (magyarul: „A város védelmezői”) egy ultra orthodox zsidó csoport, amely a következőket vallja: „Mielőtt a Mindenható nekünk adta a Szent Földet 3260 évvel ezelőtt, a következő feltételeket szabta: Ha megtartjuk a Tórát (Zsidó vallási törvényt), a föld a miénk, ha nem, akkor száműz minket. Népünk vétett az isteni törvények ellen, és kiűzettünk a földről… a cionisták eltulajdonították az „Izrael” nevet és nincs semmilyen jogalapjuk a zsidó emberek nevében beszélni.”
Yisroel Dovid Weiss rabbi, a Neturei Karta International szóvivője, az alábbi nyilatkozatot tette közzé az iráni elnök, Mahmoud Ahmadinejad érkezésének estéjén:
Különös megtiszteltetés volt számunkra, hogy több alkalommal is találkozhattunk Ahmadinejad elnökkel és más iráni vezetőkkel az elmúlt időkben. Továbbá megadatott számunkra az a lehetőség, hogy különféle okok folytán látogatást tehettünk Iránban. Az iráni vezetőkkel történt minden egyes találkozás alkalmával kihangsúlyoztuk, hogy a média hisztériakeltésével és néhány félreinformált zsidóval ellentétben, az iráni népet és vezetőiket barátságos és tiszteletteljes embereknek ismertük meg.
Hasonlóan, noha
mi, mint zsidók nem politizálunk (a zsidó törvényeknek megfelelően, vagyis a zsidók hűséges állampolgárai kell, hogy legyenek annak az országnak ahol élnek), az iráni elnököt egy mélyen vallásos embernek ismertük meg, aki elkötelezett egy békés világ iránt, amelynek alapja a kölcsönös tisztelet, méltányosság és párbeszéd.
A Judaizmus a békét keresi. Sajnos, ma van egynéhány zsidó, akik az alig egy évszázados cionista eszme hatása alatt álnak, akik úgy gondolják, hogy a megfelelő zsidó válasz az ellenségek felé - legyenek azok valósak vagy csak a fantázia szüleményei - csakis a támadás lehet, és ezért erőszakra uszítanak, és sajnálatos módon más nemzeteket is megpróbálnak a háború útjára terelni
Nagyon szomorú hogy valójában csak egy páran próbáltak az iráni elnökkel leülni beszélgetni, vagy megismerni az Iránban élő zsidók valódi véleményét, akik nem csak békében élnek az iráni nemzettel, hanem hitüket is szabadon gyakorolhatják. Megismertük ezt az embert, aki ez alkalommal újra bebizonyította, hogy neki őszinte érdeke az Iránban élő zsidó közösség jóléte és mélyen tiszteli a világ zsidóságát és hitüket, a Tórát. A cionista próbálkozás, vagyis hogy szociálisan elszigetelni ezt az embert és népét teljességgel erkölcstelen és végzetes hiba.
A cionizmus ellentétes a Tóra tanításaival. Ez előírja, hogy létrehozzuk saját felsőbbrendű életterünket, amely határozottan tiltott az Isten által elrendelt száműzetés miatt.
Ez a cionista ideológia vezet a nemzetek elleni agresszióhoz és ölt testet „Izrael” állam létében. Ez az állam folyamatos elnyomás alatt tart más embereket a Judaizmusra és az össz-zsidóságra hivatkozva. Ez a mozgalom erősíti a zsidók elleni gyűlöletet a világ minden táján. Mahmoud Ahmadinejad elnök átlátja a különbséget a hagyományos judaizmus és a cionista torzszülemény között.
Iránhoz való hozzáállásunk épp ezért legyen jó példa a világ zsidósága és az egész emberiség számára. A Tóra a mindenható könyve, amely az összes néppel szembeni megbocsátás és igazságosság jegyében íródott. Mi követtük ezt az utat az iráni elnökkel való kapcsolatunk kiépítésében és személyében egy hasonló eszmék iránt elkötelezett ember képét ismertünk meg. Annyi minden érhető el építő párbeszéddel és a másik fél meghallgatásával, ugyanakkor mindent elveszíthetünk a háborús irányt alapul vevő szópárbajokkal.
Korunk súlyos tragédiája a cionizmus által táplált eszement hatalom, amely a konfliktusok kezelését kizárólag az erő alkalmazásával akarja megoldani, rávéve sokakat hogy szembehelyezkedjenek a Tóra alapvető tanításaival. Mi reméljük és imádkozunk azokért a zsidókért, akik a cionizmus áldozatául estek, hogy visszatérjenek a hagyományos zsidó értékeken alapuló párbeszédhez, tisztelethez és békés együttéléshez.
A háború borzalmas dolog. A közel-keleten egy jövőbeni konfliktus sötét felhői már ott lebegnek a láthatáron. A Tóra zsidósága reméli és imádkozik azért, hogy ezek a felhők még időben szertefoszoljanak.
Az ünnepekre való készülődés jegyében imádkozunk a Mindenhatóhoz, hogy ez az újév a béke és jólét jegyében teljék befogadó hazánkban az Egyesült Államokban, az Iráni Iszlám Köztársaságban és a világ valamennyi országában. Minél előbb, már napjainkban lássuk meg a cionizmustól mentes Szent Földet, „Izrael” állam békés és gyors leépítését. Teljesüljenek be Ézsaiás próféta jövendölései (Ézsaiás 2.4): „Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést.”. Végezetül pedig kívánjuk, hogy jöjjön el az a nap, amikor minden nemzet felismeri a Mindenható Királyságát és közösen szolgálják Őt békében és harmóniában. Ámen.
Az alábbiak Rabbi Yisroel Dovid Weiss, a United Association for Studies and Research Studies (UASR), a Middle East Affairs Journal [MEAJ] kiadója által megrendezett kerekasztal-beszélgetés alatt elhangzott beszédének a szövegváltozata olvasható. A beszélgetés 2002. Március 14-én került megrendezésre a MEAJ felelős kiadója, Dr. Ahmed Yousef vezetése alatt.
Ma a judaizmusról és a cionizmusról szeretnék néhány gondolatot megosztani. A modern tömegmédia nézete szerint e két dolgot szinte felesleges különválasztani, hiszen álláspontjuk szerint e két megnevezés egy és ugyanazt a fogalmat takarja. Vagyis a judaizmus és a cionizmus lényegében azonos dolgot jelent. Nem így van? Avagy a zsidók nem magától értetődően cionisták is egyben? Csak remélni merem, hogy ez a feltételezés a beszélgetésünk végére egyértelműen hamisnak bizonyul. Mindenesetre ez a nézet láthatóan széleskörűen elfogadottá vált, úgy a nem zsidók, mint a tévesen tájékoztatott zsidóság köreiben is. Minden történelmi hamisítás korrigálása csak hasznos lehet, mert mint tudjuk, “a Teremtő bélyege az igazság”. A cionizmus esetében ráadásul nem csupán egy akadémikus tévedésről van szó. Az eszme annyi szenvedést, halált és pusztulást okozott a múltban, és ez csak folytatódni fog, ha Isten ne adja, kiigazítatlanul marad. Valójában azt remélem, hogy a mai beszélgetés az első lépését indítja el annak a folyamatnak, ami megoldásokat hoz a Közel-Kelet agóniájára, vagy legalábbis enyhíteni fog az ottani emberek szenvedésein.
Kezdjük egy nagyon egyszerű kérdéssel:
Minek köszönhető az, hogy a judaizmus a cionizmus hazugságaival lett azonosítva? Egyáltalán miért vehette be egy ilyen könnyen bizonyítható hazugság a nyugati világ közvéleményének fellegvárait? És végezetül, mit tehetünk a félreértések korrigálásának érdekében? Tudjuk, a történelmet azok írják meg, akik győztesen kerültek ki annak küzdelmeiből. A cionisták és a palesztinok között lefolyt évszázados küzdelem esetében nem nehéz megállapítani, hogy
Izrael állama, a maga propagandagépezetével és a befolyásos nemzetközi közbenjáróival, érdekképviselőivel, határozott nyertese ennek az ideológiai harcnak.
Egy másik ok az, hogy
amit a zsidóság elszenvedett a Második Világháború alatt, a háború végeztével páratlan szimpátiát keltett irántuk az egész földön, s éppen ez az őszinte és dicséretes szimpátia volt az,
amit aztán folytonosan kihasznált a cionista propagandagépezet 1945 óta.
És végül,
a cionista propagandisták állandó és hatékony módszere a teljes lehengerlési taktika, és a jól irányzott cenzúra. Ezzel kapcsolatban talán érdemes elolvasni az egykori képviselőnek, Paul Findleynek a „They Dared to Speak Out” (Akik szólni mertek) című könyvét. A könyv feltárja, hogy a cionista lobbi milyen mérhetetlen anyagi és egyéb eszközöket képes megmozgatni annak érdekében, hogy az Egyesült Államokban tönkretegyék minden olyan politikus karrierjét, akik megkérdőjelezték és ellenezték az Izrael iránti szinte behódolóan kedvezményes politikát.
Természetesen az anticionista zsidók – függetlenül a politikai vagy vallási meggyőződéstől - hosszú ideje elsőkként tapasztalták a cionizmus támadásait.
1924-ben Dr. Jacob Israel de Hahnt, egy holland származású zsidó akadémikust, aki Rabbi Josef Chaim Sonnenfeldnek (1849-1932), Palesztina főrabbijának titkára volt, hidegvérrel meggyilkoltak a jeruzsálemi Shaarui Zedek kórház közelében, amint hazafelé tartott az esti közös ima után. Bűne az volt, hogy részese volt olyan tárgyalásoknak, amelyeket bizonyos zsidó és arab vezetők folytattak, akik alternatív megoldást kerestek a problémák megoldására a cionista hegemónia mellett. Gyilkosai annak a Hagana nevű cionista szervezetnek voltak tagjai, akik “önvédelmi” szervezetnek nevezték azt. Mindenesetre Dr. de Hahnt a nyílt cionista erőszak vagy terror első áldozatának nevezhetjük, akit a Szentföldön az ügy érdekében meggyilkoltak.
Ennek ellenére ennek a gyáva és hidegvérű gyilkosságnak a ténye csaknem teljesen ismeretlen a meglehetősen korlátozott méretű anticionista mozgalmak körein kívül.
Hasonlóan jól eltakart az általános közvélemény elől a többi olyan esemény is, amikor a cionisták a zsidó vértestvéreik ellen alkalmaztak erőszakot, mint történt az az S.S. Patria nevű hajónak az elsüllyesztésével 1940-ben, vagy az S.S. Struma elsüllyesztésével 1941-ben. Az elsőn 276, a másodikon pedig 769 ártatlan ember lelte halálát amiatt, hogy a cionisták a világ szimpátiájának kicsikarásával előbbre juttassák céljaikat.
További jól ismert és dokumentált terrorcselekmények történtek úgy arab, mint brit polgárok, civilek ellen is. A mozgalom tagjainak semmit nem jelentett az ártatlan emberi élet kioltása a cél érdekében, és nem tűrték meg a nyilvános kritikát.
Szerencsére a cionizmus ideológiai arzenáljából hiányzott a leghatékonyabb fegyver, ami bármely mozgalmat sikerre vezethet - az igazság nem az ő oldalukon állt. Éppen ezért egyre nyilvánvalóbb, hogy bár a cionisták hatalma kétségtelenül ma is erős, ahogy a politikusok többsége, a média és a tanintézetek is továbbra is erősen a befolyásuk alatt állnak, a történelmi zárlat mégis feloldódóban van.
Egyre többen és többen merik megkérdőjelezni a cionisták által elénk vázolt történelmi képletet. Az ENSZ tagállamaiban, és különösen Európában nem csak kérdéseket tesznek fel a bajok okaira, de már válaszokat is adnak a megoldásra. A válaszaikban gyakran, és több területet érintő kritikákkal bírálják Izrael államát. Többek elsősorban Izrael állam módszerei ellen szólalnak fel, mások az a mögött álló filozófiát okolják.
A Neturei Karta International mindig is azok első sorában állt, akik felemelik hangjukat a cionizmus ellen. A cionizmus elleni harcunkban világszerte jelen vagyunk; az elmúlt évben ott voltunk Jemenben, Iránban, Dél-Afrikában és Genfben, ahol az ENSZ fajgyűlölet elleni konferenciáján is részt vettünk (tudtommal birtokában vagyunk az ott elhangzott beszédek hangszalagjainak).
Támogatóink kiálltak és felszólaltak a cionista cenzúra ellen Jeruzsálemben, Manhattan-ban, Londonban, Manchester-ben, Montreálban, és mindenhol, ahol jelen vannak az ortodox zsidó közösségek. De kissé előreszaladtunk. Ha valóban meg akarjuk érteni a Közel-Kelet jelenlegi fájdalmas állapotát, először is a terminológiákat kell behatárolnunk. Legfőképpen azt, hogy mi a judaizmus, és mi a cionizmus?
A judaizmus a zsidó nép hite, vallása. Gyökerei a Sínainál adott isteni kinyilatkoztatáshoz vezetnek vissza, amikor Isten megadta a Tórát az embernek. A Tórában meghatározott tanítások és törvények iránt Isten örökre elkötelezte a zsidóságot. A későbbi évszázadokban a zsidó bölcsek és tanítók magyarázatokat adtak a Tórához, amelyek szintén a hagyományaink részévé váltak. A judaizmus egy általánosan meghatározott és elfogadott fogalom volt a zsidók közt egészen az Európában végbement, úgynevezett “felvilágosodás” koráig. Onnantól kezdődően a zsidók tömegesen fordítottak hátat Istennek, ahogyan azt a keresztények és muszlimok közül is tömegesen tették ekkor, megtagadva korábbi hitüket. Az ember által létrehozott vallások szellemiségében jött létre a reformjudaizmus, a konzervatív judaizmus és a rekonstruáló judaizmus. Ezeknek a mozgalmaknak egy közös vonása volt: többé vagy kevésbé, de valamilyen szinten megtagadták az alapvető Tóra-hitet.
A Tóra egyik legalapvetőbb tantétele az, hogy a Teremtő az emberiség megjutalmazója vagy büntetője, az érdemeik szerint.
A bibliai próféciák többsége figyelmezteti a zsidó népet arra, hogy milyen szörnyű sorsra jutnak, ha Isten és akarata ellen lázadnak. Ha nem változtatnak útjaikon, a romlás addig fokozódhat, hogy a szent templomot lerombolják, a zsidók nemzete megszűnik, és szerteszóródnak a világban.
És barátaim, pontosan ezekkel az ószövetségi próféciákkal kezdődnek a judaizmus és a cionizmus konfliktusai. Eljött az ideje ugyanis annak, hogy
beteljesedett mindaz, amit a próféták figyelmeztetően megjövendöltek. A zsidóknak el kellett hagyniuk hazájukat, otthonukat és földjüket. Az első ilyen honvesztés a babiloni fogság alatt történt meg, ami hetven éven át tartott. Csodálatos módon e hetven év eltelte után még visszatérhettek hazájukba, és újraépíthették még a templomukat is. Ez a második templom a kétezerötszáz és ezerkilencszáz évvel ezelőtti időben állt, majd ez is el lett pusztítva. Amint korábban, ezt a pusztulást is a nép bűnhöz való visszatérése okozta, annak ellenére, hogy az isteni életmód szigorú elvárásai szerint kellett élniük.
A romlást, a veszedelmet és a pusztulást megjövendölő próféciákat azonban mindig a helyreállítás reményteli ígéretei követték. A hontalanság nem fog örökké tartani! Igen, nemzedékeknek kellett szórványban élni, gyakran üldözések közepette, de állandóan szem előtt tartva az ígéretet, hogy egyszer visszatérhetnek hazájukba. Egy dolog teljesen nyilvánvaló volt, a visszatérésük az ő erejükön és akaratukon felül volt. A visszatérést Illés megjelenésekor maga a próféta hirdeti meg, amit csodatételek mellett visz véghez.
És az időben nemcsak a zsidók számára jön el a megváltás, hanem az egész emberiség számára. A nemzetek mind felhagynak a háborúkkal, és együttesen élvezhetik a Teremtő gondoskodását. Nem lesznek háborúk, és ínségek sem. Egy igaz szellemi megújulás fogja egyesíteni az emberiséget az isteni szolgálatra. Ezért a második templom lerombolását követő száműzetés még ma is tart! A zsidók kétezer esztendőn át imádkoztak a száműzetésük megszüntetéséért, és ezzel egyben az egész világ megváltásáért is. A próféták és a régi bölcsek szavaiból jól tudták, hogy száműzetésük bűneiknek volt köszönhető.
Ez magától értetődően azt jelenti, hogy a visszatéréshez vezető út és az egyetlen megoldás, az egyedüli módszer: a teljes megtérés és ima gyakorlása.
Természetes módon eretnekségnek minősül minden olyan nézet, amely szerint a politikai és katonai eszközök bevetésével és manipulációkkal el lehet kerülni a Teremtő határozatait, hiszen ez lényegében tagadja az isteni gondviselést, a bűn büntetését, és annak megbocsátását. A zsidó nép hosszú évszázadokon át imádkozva várta a helyreállítás csodálatos eseményeit.
E hosszú évszázadok alatt sehol nem volt olyan zsidó – azok közt, akik a szent írásokat tanulmányozták és kötetnyi magyarázatokat írtak –, aki azt állította volna, hogy a száműzetést emberi akarat és erő által meg lehetne szüntetni.
A Szentföldet természetesen tisztelték, és kisebb kolóniákban mindig is éltek ott zsidók, akik imára és áhítatra adták magukat.
Csak a tizenkilencedik század végén ütötte fel fejét az a nézet bizonyos hitüktől messze került zsidók között, hogy a száműzetés a zsidó nép gyengesége miatt történt.
Theodore Herzl, és egy maroknyi hasonló társa, akik mindannyian tudatlanok voltak a Tórát illetően, nem gyakorolták annak tanítását; ők indították el azt a folyamatot, ami a következő évszázad végére kimondhatatlan szenvedést okozott úgy a zsidóknak, mint a palesztinoknak.
A rabbinikus ellenzék indokai:
A korai cionisták azonnal összeütközésbe kerültek a korszak rabbinikus vezetőivel. Ennek a megütközésnek négy fő okát a Tóra-hű rabbik az alábbiak szerint határozták meg:
1) A cionizmus eszméi megtagadták és elvetették a hagyományos Tóra értelmezést, miszerint a szórványságba kerülés az engedetlenség miatti büntetés volt, továbbá az attól való megváltást és szabadulást az isteni közbenjárás hozza meg, amelynek feltétele a bűnbánat és megtérés, vagyis az Istenhez való visszatérés.
2) A cionisták döntő többsége soha nem a mélyen vallásos zsidó rétegből tevődött ki. Így az az állításuk, miszerint ők az egyetemes zsidóság képviselői, egyszerűen nevetséges hazugság. Végülis nem abszurditás-e még csak a gondolata is annak, hogy olyan emberek legyenek a judaizmus érdekeinek igaz képviselői, akik maguk megtagadják és elvetik a bibliai judaizmus hitét, értékeit és nézeteit? A cionisták természetüknél fogva - ha úgy tetszik, ösztönösen – Tóra-ellenesek, s gyakorlati céljuk a Tóra értékeinek és utasításainak megtagadása és eltörlése.
3). Általánosságban szólva a cionistákat vészesen nem érdekli a nem zsidó emberek sorsa, különösen a helyben élő palesztin népé. Keménykezű eljárásaik sok szenvedést okoztak, és emellett szükségtelenül konfliktusba sodorták a zsidóságot a világ többi nemzeteivel.
4). A cionisták elvárásai és követelményei miatt sok zsidónak kérdésessé vált az adott befogadó országhoz való hűsége, bárhol is élt a szórványban. Ez gyengítette a befogadott zsidók hazaszeretetét, és növelte a zsidók–nem zsidók közti konfliktusokat.
A szórvány zsidóságban az elkötelezett cionisták mindig is egy kisebbséget képeztek. Még a Tóra tradícióktól eltávolodott zsidók többsége is felismerte, hogy a cionizmus rövid út a katasztrófa felé. Még a cionista mozgalmon belül is létezik egy olyan elenyésző kisebbség, amely állandó konfliktusban áll a mozgalom fő erőit képviselő munkás (labor) és revizionista irányzattal. Ez a csoport kapcsolatban áll a Brit Shalom mozgalommal, és támogatnák még egy olyan kettős nemzetségű demokratikus állam létrejöttét is, ahol esetleg a zsidók lennének kisebbségi státusban. E csoport egyik fő szószólója Judah Magnes, a Hebrew University kancellárja, aki szerint: “Ha nem találjuk meg a módját a békés egymás mellett élésnek, és egymás elfogadásának, ha csupán a szuronyok erejével tudunk hatalomban maradni, akkor az egész nem ér semmit, és jobb, ha az örök nép türelmes várakozásban marad.”
E szavak egy nem hívő, de tisztességes gondolkodású ember szájából hangzottak el. Az ő - és a kisszámú vele tartók - gondolatait elvetette a főirányzatú cionista többség. Természetesen a Tóra szemszögéből nézve a Szentföld fölötti zsidó önrendelkezésnek még a gondolata is tilos! Meg kell jegyezni azt is, hogy a visszatérni szándékozók közt voltak olyan, alapjában véve becsületes emberek, akik előre látták a gondokat, és tisztában voltak azzal, hogy valamiféleképpen ki kell egyezni a palesztinokkal.
A cionista bevándorlók hullámokban ömlöttek Palesztinába a huszadik század húszas és harmincas éveiben. A britek próbáltak mindkét fél számára elfogadható megoldást találni, de ezek a próbálkozásaik sikertelenek voltak. A cionista hódítás eszköze először az emigráció volt, ami aztán hamarosan fegyveres hódításba ment át; kegyetlen terrorcselekmények sorát követték el nap mint nap a palesztinok, britek, és a más felfogáson lévő zsidók ellen.
Ha nem történt volna meg a II. Világháború, illetve az alatta elszenvedett zsidó tragédia, akkor a cionisták minden fondorlatuk és erőszakuk ellenére sem lettek volna képesek létrehozni Izrael államát.
Mint már említettük, a holokausztot követően hatalmas szimpátia volt tapasztalható a zsidó nép iránt, amit a cionisták azonnal kisajátítottak, és ki is használtak a céljaik érdekében. Az adott helyzetben teljesen figyelmen kívül hagyták a maguk földjén élő palesztinok mélyről fakadó függetlenségi igényeit, de egyáltalán nem vergődtek az ott élő anticionista zsidók óhajaival sem.
Kissé olyan volt az egész, mintha egy embert elzavartak volna az otthonából, aki aztán bemegy valaki más házába, és ő is elzavarja az ott lakót, majd maga költözik be.
Csak azért, mert az ember maga is üldöztetést szenvedett másoktól, nem nyer jogot arra, hogy ő kiutasítson egy másik családot onnan, ahol évszázadokon át az otthonuk volt.
Én egyáltalán nem vonom kétségbe azt, hogy ha a palesztin nép független maradt volna saját hazájában, és a holokauszt után megkérték volna őket - ahogyan a többi nemzetet is - a zsidó menekültek befogadására - abba gond nélkül beleegyeztek volna. De azt nem várhatja el senki, hogy szó nélkül hagyják el otthonukat, birtokaikat és nemzeti identitásukat azért, hogy helyet adjanak több százezer olyan zsidó menekültnek, akik el kívánják őket hajtani, vagy uralkodni akarnak rajtuk. A huszadik század idején az ortodox zsidóság nagy része immúnis volt a cionizmus kísértései iránt. Ugyanakkor sajnálatos módon voltak olyan ortodox zsidók elemek is, amelyek magukévá tették a cionista gondolkodást, mások pedig megpróbáltak a cionizmussal együtt élni.
Azok, akik továbbra is kitartanak az évszázadokon át fenntartott, és nekünk továbbadott hit mellett, mindig is a cionizmus ellenségei voltunk, úgy a Szentföldön, mint szerte a világban. Ezek a zsidók, akiknek számos leszármazottja a mai napig is Jeruzsálemben él, megtagadták a cionista állam elismerését. Nem vesznek részt a szavazásokon, és nem szolgálnak a hadseregben sem. Ugyanakkor nem fogadnak el semmi anyagi támogatást az államtól a saját iskoláik fenntartásának érdekében, ami miatt állandóan nyilvános gyűjtéseket kell tartaniuk.
Szemükben Izrael államának puszta fennállása is megsérti a Tóra alapvető tanait. Emellett a cionisták mindennapos gyakorlatai ellentmondanak a Tórában meghatározott életvitelnek. Az állításuk, miszerint ők a zsidóság képviselői, aljas és nevetséges állítás. A Tóra-hű zsidóság számára Isten káromlásnak, és hatalmas bűnnek minősül az, amikor ezek a hitetlen emberek magukat a zsidóság vezetőinek adják ki.
Az istenfélő zsidók – akiknek a Neturei Karta tagjai mindössze egy csoportját képzik – mára már tapasztalt anticionista veteránok. Ha valaki tudja, mi tudjuk, hogy milyen nehéz áttörni a médiazárlaton, különösen az Egyesült Államokban. De át kell törni, ha békét szeretnénk látni a Közel-Keleten. A régi korok talmudi bölcsei figyelmeztettek bennünket arra, hogy ha idő előtt megkíséreljük a száműzetésből való hazatérést, az hatalmas vérontáshoz vezet. A vérontás pedig eljött és folyamatban van. Izrael állam megalakulása óta több vér folyt, mint bárki gondolta volna. Néhány évtizeddel a cionista állam megalakulása előtt kezdődött el, és azóta is egyfolytában megy a lázongás, a gyilkosság és szenvedés.
A halálos áldozatok száma a mai napig egyre csak növekszik. Úgy a keményebb irányvonalat képviselők, mint a rugalmasabbak reményei is romba dőltek. Mindkét irányzat a kormányt támogatta, és mindkettő teljes kudarcot vallott.
Barátaim, addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg a cionista Izrael állama fennáll.
A Tórát nem lehet megkerülni, és nem tölthetjük be azokat az elvárásokat, amelyeket a száműzetésre megszabott idő alatt kell betölteni, ha emberi erővel agitálunk a szórványi állapot megszüntetéséért. Nem engedhetjük meg, hogy a megváltásunkba vetett igaz reményünknek a jelen Izrael állama legyen a beteljesedése.
Természetesen a megoldások felé vezető első lépésként látni szeretnénk a nyugati övezet és a gázai települések azonnali megszüntetését, s az ott élőknek [zsidóknak] a lehető leghamarabb, és a lehető legemberségesebb módon, de el kell hagyniuk azokat a területeket. Ez persze csak része a teljes megoldásnak. A józan ész is azt diktálja, hogy a lehető legsürgősebb módon létre kell hozni egy palesztin államot. Mindez persze csupán ideiglenes megoldás lenne.
A valódi Tóra szerinti megoldás az lenne, ha egész Palesztinát azonnal visszaszolgáltatnák a palesztinoknak, beleértve a Templom-hegyet is.
Ez természetesen azt is jelenti egyben, hogy a palesztin menekültek mindannyian visszatérhetnének, hiszen ez az alapvető igazságosság elvárása. Ezt a megoldást diktálja úgy a Tóra, mint a józan emberi ész is.
A zsidók számára éppen elég mitzva (parancsolat) adatott, amelyek által élniük kell a szórványban, s a fegyvertelen palesztin gyermekek legyilkolása semmiképpen nem tartozik azok közé.
Természetesen tudjuk, hogy ma több millió zsidó él palesztin földön, s azt, hogy valamennyiük, néhányuk vagy akár egyetlen egy sem élhet majd a palesztin uralom alatt, azt majd a terület jogos tulajdonosai, a palesztinok döntik el. Csakis ezzel kezdődhet meg a békefolyamat a palesztinok és zsidók közt.
Addig is mit tehetünk különösen annak fényében, hogy a Szentföldön élő zsidóság nagy része a cionista propaganda áldozataivá lett? A mi részünkről megmaradunk elkötelezettségeink mellett az ügy érdekében, a továbbiakban is állandó felvilágosítást adunk majd a zsidó közösségnek a cionizmus doktrinális tévedéseiről, és a gyakorlatilag gonosznak mondható tetteiről.
Palesztin unokatestvéreink mellé állva továbbra is tiltakozni fogunk a cionizmus gonoszságai ellen, békét keresve minden nemzettel és minden emberrel egyaránt. Meg kívánunk maradni a hitünk gyakorlása mellett, amelyben alázatosan és tisztaságban szolgáljuk a Teremtőt. De emellett vizsgáljuk meg, milyen hatással lehet az anticionista zsidóság az iszlám világra. Számunkra fontos, hogy a palesztinok és általában véve a muszlim világ ne tévessze össze a cionizmust a judaizmussal, sem a mindennapi életben, sem morális területen. Ezzel egyrészt csak az antiszemita vádakat vonnák magukra, másrészt pedig
a palesztin ügynek csak hasznára válna, ha nyíltan népszerűsítenék az anticionista zsidókkal való jó viszonyukat, ugyanis lerontaná azt a médiában kialakult és terjesztett negatív nézőpontot, hogy ők csak gyűlölni tudnak.
Ez az anticionista zsidó és palesztin koalíció, amely feltárja a cionizmus embertelenségeit, talán egy morális erővé fog majd fejlődni a világunkban.
Abban az elhatározásban hagyjuk el ezt a találkozót, hogy kitartunk emellett a közös morális irányvonal mellett.
Tisztázzuk, hogy a Tóra-hű zsidóság nem kíván ellenségesen viselkedni sem a palesztinok, sem a muszlim világ egésze iránt. Ahogy az idő halad, a civil halálos áldozatok száma is, és a szenvedések foka is egyre csak növekszik mindkét oldalon.
Legyen a Teremtőnk akarata, hogy Izrael állama minél hamarabb, békés módon megszűnjék, és a zsidók újra békében éljenek a palesztinok mellett, világszerte is és a Szentföldön is, s mihamarabb jöjjön el az a nap, amikor az emberiség kiérdemli a mennyei megváltást, s alávetik magukat Isten országának.
