A német fővárosban kezdődő újévi ünnepségekre ezúttal “zaklatásmentes” övezetet alakítanak ki a hatóságok, ahol a nők biztonságban lehetnek a férfi kísérő nélküli nőkre csoportosan vadászó afrikai és arab migránsoktól.
A fővárosban kezdődő kordonépítésről a BBC azt írja, az intézkedés egyértelműen összefüggésben van azzal, hogy az utóbbi évek folyamán több millió migráns érkezett Németországba, emiatt egyre több szexuális zaklatás és nemi erőszak történt.
A lap visszaidézi, hogy miután 2015-ben több mint egymillió migráns érkezett Németországba, az év végén Kölnben több száz nő tett bejelentést rablás, szexuális zaklatás vagy nemi erőszak miatt. A Brandenburgi kapunál tartandó rendezvényen ennek megismétlődését akarják elkerülni a hatóságok.
Korábban a Kölnben történtek kapcsán a Süddeutsche Zeitung azt írta, hogy
több mint kétezer migráns zaklatta a rendezvényen résztvevő nőket, és összesen mintegy 1200 áldozat volt.
A rendőrség ezúttal kordonépítéssel akarja megakadályozni, hogy az afrikai és arab migránsok zaklassák a német nőket.
A városban építik fel a kerítést, amit a határon kellett volna.
A Brandenburgi kapu közelében több ilyen úgynevezett “biztonságos zóna” épül, amivel a rendőrség gyakorlatilag elismerte, hogy maga a város már nem biztonságos.
A “biztonságos zónákban” a Vörös Kereszt munkatársai is jelen lesznek, hogy segítsenek azokon, akiknek a zaklatás után orvosi segítségre van szüksége.
A Deutsche Welle lapnak ráadásul nyilatkozott egy rendőrszakszervezet vezetője, aki maga is elismerte, hogy a biztonságos zónák létrehozása a fent említett üzenetet hordozza. Rainer Wendt elmondása szerint ez az intézkedés a következőket jelenti;
“Ezzel az intézkedéssel azt mondjuk ki egyértelműen, hogy vannak biztonságos és nem biztonságos zónák.”
Wendt hozzátette, hogy ez egyúttal “az egyenlőség és a mozgás szabadsága végét” is jelenti.


http://www.hidfo.ru/2017/12/hatalmas-erenyovet-epitenek-a-nemetek-berlin-kozpontjaban/