2016. január 20., szerda

A törökök minaretet építenének Szigetváron

Törökország többek között egy új minarettel emelné a szigetvári várostrom 450. évfordulója alkalmából tervezett államfői találkozó fényét – írta szerdán az Index.
Idén van a Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév, ennek alkalmából szeptember 7-ére nagyszabású nemzetközi találkozót hívtak össze a városba, melyen már biztosan ott lesz Recep Tayyip Erdogan török és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő. Az emlékév fényét pedig mi emelhetné jobban, mint Szigetvár várának felújítása.
Az Index értesülései szerint a törökök jelentős összeggel szálltak be a város környékének régészeti feltárásaiba, amely végül a türbe és az első török alapítású magyarországi település maradványainak megtalálását eredményezte. Nagyon szorgalmazták a dzsámi eredeti formájának helyreállítását, és azt is kitalálták, hogy a több mint 300 éve leomlott, csonka minaretet is felépítenék teljes magasságában. A török nagykövet szerint a minaret nem vallási épület lenne, hanem a vár turisztikai funkciója miatt lenne fontos a helyreállítása.
szig
Azért olyan fontos ez a törököknek, mivel az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb uralkodója, I. Szulejmán Szigetvár ostroma idején vesztette életét, és a nemrég feltárt síremlékben a szultán földi maradványait sejtik.
Állítólag a török fél hónapokkal ezelőtt L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárral tárgyalt, és tőle kapott szóbeli ígéretet a beruházás koncepciójának támogatására. Az Indexnek az államtitkár csupán azt erősítette meg, hogy az örökségvédelmi kérdésben a kormány még nem hozott döntést.
Január végén tárgyalják?
A felújításra nem hiába alapoznak a törökök: a meglehetősen lepusztult állapotban lévő szigetvári vár felkerült a Nemzeti Várprogram beruházási listájának első helyére.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere az Indexnek azt mondta, úgy tudja, hogy az egyik január végi kormányülésen foglalkoznak majd a vár ügyével. Erről ugyan még nincs pontos információ, csak ígéret, de a polgármester 1 milliárd forint körüli támogatásra számít. A város állami pénzből fizetné a Zrínyi emlékterem kialakítását, a két hosszanti várfal és a belső park felújítását, a világítás kiépítését, valamint a Várkapitány pince felújítását.
(MNO)

2015 a modern történelem legkeményebb éve volt a keresztényüldözés szempontjából

Egypt_churches

Az egész világon tapasztalt brutális keresztényüldözés eredményeként 2015 „a modernkori történelem legerőszakosabb és legtovább tartó keresztényellenes időszakának számít,” a folyamatot több évtizede figyelemmel kísérő figyelőszervezet szerint.
Az 1955-ben alapított és az üldöztetést szenvedő keresztényeket segítő Open Doors szervezet minden évben kiadja úgynevezett „Világfigyelő Listáját”, amelyben dokumentálják a keresztények elleni támadásokat és közzéteszik a velük szemben legellenségesebbnek számító nemzetek listáját.
„A 2016-os lista a keresztényekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények példanélküli emelkedéséről tesz tanúbizonyságot, ezzel a keresztény hittel szembeni erőszakos és hosszan tartó támadások legsúlyosabb évét eredményezve a modernkori történelemben,”
nyilatkozta David Curry, az Open Doors elnöke, a lista bemutatásakor.
„Az üldöztetés folyamatosan növekszik, erősödik és terjed a földön.”
A listát 14 éve Észak-Korea vezeti, ahol a becslések szerint 50-70 000 keresztény él munkatáborokban. A kommunista diktatúra utolsó bástyájának számító ország különösen kegyetlenül bánik a keresztényekkel, akik állandó emlékeztetőül szolgálnak a diktatúra számára, hogy egy napon mindenkinek számot kell majd adni életéről, méghozzá az állam felett álló hatalom előtt.
Észak-Koreában „nemcsak a nép ópiumának tekintik a keresztény hitet, ahogy ez a más kommunista országoktól megszokott, de egyúttal lenézendő nyugati trendnek is számít”.
2015-ben több ezer keresztényt próbáltak rákényszeríteni hitük megtagadására, akik közül többen életük kockáztatásával próbáltak menekülni.
A tavalyi jelentéshez hasonlóan az igazán súlyos keresztényüldözést tapasztaló országok többsége muszlim vallású. 2015-ben a lista élén szereplő 10 országból 9-ben a lakosság legalább 50 százaléka muszlim és ez a 2016-os listán sem változott.
A 2015-ös jelentés szerint a keresztényüldözés legfőbb hajtóereje egyértelműen az iszlám szélsőségesség volt a világon, ami a listán szereplő összesen 50 országból 40-et érint.
A 2016-os listán Irak a második helyen, közvetlenül Észak-Korea után szerepel. Ahogy a legtöbben nyilván a híradásokból is értesültek, a keresztények ezrével hagyták el otthonaikat és az országot.
Az ENSZ is éppen ezen a héten adott ki jelentést az iszlám Állam által Irakban elkövetett erőszakos cselekményekről, ami szerint a szervezet jelenleg hozzávetőleg 3500 főt, elsősorban nőt és gyereket tart fogva az országban.
Az ENSZ Segítségnyújtó Missziója Irakban és a szervezet Emberjogi Hivatalának közös munkájaként kiadott jelentés „háborús és emberiség ellenes bűntettnek minősítette az Irakban elkövetett atrocitásokat, de könnyen lehet, hogy ezek a népirtás fogalmát is kimerítik.”
A jelentésben felsorolt bűntettek között vannak fegyveres kivégzések, lefejezések, bulldózerrel történő mészárlások, élve elégetések és emberek halálba taszítása épületek tetejéről.
Az első 10 helyen szereplő országok között van még Eritrea, Afganisztán, Szíria, Pakisztán, Szomália, Szudán, Irán és Líbia, amelyek mindegyike többségében muszlimok által lakott nemzet.
A jelentés kihangsúlyozza a keresztényüldözés geopolitikai hatásait és globális természetét, külön kiemelve, hogy ez most már minden kontinens valamennyi országát és nem csupán elszigetelt térségeket érint.
„A keresztényekkel szembeni kirekesztés, diszkrimináció és erőszak példa nélkül álló és egyre terjed és erősödik. A hazájukhoz ragaszkodó keresztények kénytelenek elhagyni otthonaikat, saját és gyerekeik életben maradásáért,”
tette hozzá Curry.


Forrás: breitbart.com

„Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás vagy üldözés vagy éhség vagy mezítelenség vagy veszedelem vagy fegyver? Mert meg van írva: Teérted gyilkoltatunk mindennap, vágójuhoknak tekintenek bennünket. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.” – Róma 8:35-37
http://idokjelei.hu/2016/01/2015-a-modern-tortenelem-legkemenyebb-eve-volt-a-keresztenyuldozes-szempontjabol/