2018. március 31., szombat

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2018. március 1. Itthon az Úr Jézus: Nyisd ki a Szentírást! Ide nyílt ki: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét.”

„Drága gyermekeim! Újra keresztre feszítenek Engem ebben a világban. Még azok is, akiket meghívtam követésemre. Kigúnyolnak, tövissel koronáznak, elferdítik szavaimat, és a hazugságot hirdetik. Ez így nem mehet tovább. Ez a tanítás már nem csak a papjaimat fertőzi meg, hanem a körülöttük álló népet, az egész Egyházat is. A sátán füstje belepett már mindent. Itt az ideje, hogy megkötözzem, kisöpörjem, megtisztítsam Egyházamat és rendet csináljak.

Gyermekeim! Készüljetek! Nagyon-nagy üldözés vár rátok. Az idő eljött. Atyám karja lesújtani készül, súlyosan fenyít. A jók a gonoszokkal együtt fognak meghalni, de igaz követőim az örök boldogságra mennek, míg a hazug nyelvek és a rágalmazó szájak az örök tűzben kapják meg az isteni igazságosság büntetését.

Ellenfelem teleszórta a búzát konkollyal. A földeken már csak a konkoly látszik: alig vannak búzaszálak. Megtisztítom Egyházamat, kiírtok belőle minden hazug és eretnek nyelvet. Ezek az örök tűzre kerülnek, akik pedig megmaradnak, azokat a szenvedés tűzében még jobban megtisztítom, megedzem és szolgálatomba állítom. Ők lesznek az alap az új világban, akik a színtiszta igazságot fogják hirdetni, és akik valóban szent papokat fognak nevelni. Maga a Szentlélek műveli ezt általuk. Eltörlök minden eretnekséget. Az új világban minden papom szent lesz, mert a szentelés feltétele az életszentség és az Én tiszta, igaz tanításom: a Szentírás ismerete lesz. Nem lehet többé mellébeszélni, meghazudtolni, kiforgatni szavaimat. A sátán ezer évre meg lesz bilincselve és egy új korszak fog felvirágozni: az ezer éves béke és szeretet uralma.

Hamarosan beteljesülnek szavaim. Egyházam az eretnekek miatt megy fel a Golgotára. Egyházamat belülről támadja és veri szét a sátán. Ezért saját vérében és könnyeiben kell megtisztulnia, fölmenni a keresztre, meg kell halnia, mint Nekem. Aztán majd Én feltámasztom, amit az ezer éves béke uralmában fogok megtenni.

Drága gyermekeim! Már mindent elmondtam nektek. Higgyetek szavaimban! Magamra esküszöm: szavaim igazak és ámenek, és nem váratnak sokáig magukra, hogy valóra váljanak.

Most egy nagyon nehéz korszakban éltek, amikor mindenki mindenkinek az ellensége. Az igaz értékeket eltapossák és mindent a feje tetejére állítanak. Az alávalóságot és a bűnt magasztalják, a szentséget pedig lábbal tiporják és kigúnyolják. Ez egyben az Én kigúnyolásom és megvetésem, halálra ítélésem és keresztre feszítésem. De jaj azoknak, akik ezt művelik, mert a saját kárhozatukra teszik!
Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: 2Kor 6, 16-18: „Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük - mondja az Úr -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek - mondja az Úr, a Mindenható.”
2018. március 2. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ismét a keresztről szólok hozzátok: jöjjetek Hozzám mindnyájan! Gyűljetek keresztem alá, különösen most, a Nagyböjtben! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imáitokra még sok kegyelmet adok. Már sötét viharfelhők gyülekeznek az égen. Ellenfelem el akar veszejteni és ki akar irtani benneteket. De csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Engeszteljétek értetek átdöfött szeretettől lángoló, irgalmas Szívemet és a Mennyei Atyát, Akinek oly sok keserűséget okoznak az emberek bűneikkel. Most megismétlem Édesanyám Fatimában mondott felszólítását: Penitenza! Penitenza! Penitenza! Tartsatok bűnbánatot! Engeszteljetek a világ bűneiért, mert csak az imádkozó, engesztelő kicsinyek tartják fenn ezt a bűneiben elmerült világot.

Gyermekeim! Meg lehetett volna akadályozni a II. világháborút, ha az emberek megtértek volna. Ha lett volna elég imádkozó. Most figyelmeztetlek benneteket: megakadályozhatjátok a III. világháborút, vagy enyhíthetitek a csapásokat. Ahol elegendő imát és engesztelést látok, oda nem engedem be a pusztítás angyalát. Vegyetek példát Ninivéről! Ők megtérésükkel elkerülték a beígért büntetést. Hittek Jónás szavainak és engedelmeskedtek felszólításának. Ti miért nem hisztek? Azért, mert gőgösek vagytok, és nem akartok szakítani bűneitekkel. Ezért a sátán csapdájában vergődtök. Vegyétek komolyan figyelmeztetéseimet! Térjetek meg még ma, mert nem tudjátok, mikor kell itt hagynotok testeteket és mindazt, amit gyűjtögettetek. Szüntelen imát és készenlétet kértem. Erre fordítsátok Tőlem kapott időtöket! Minden percről számon kérlek benneteket. Az életetek rövid, mint egy szempillantás. Nem tudjátok, mikor jön el a vég. Vegyétek komolyan figyelmeztetéseimet! Nagyon sokan kárhoznak el, mert nem hallgatnak Rám, Aki oly nagy szeretettel akarlak megmenteni benneteket. Engem a földön, a kereszten találtok meg. Ne zúgolódjatok, ha keresztet kaptok! Egyesüljetek Velem a szenvedésekben és a próbatételekben, mert csak ez válik az üdvösségetekre. Úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet is odaadtam értetek. Szeressetek viszont! Jöjjetek Hozzám minél gyakrabban, Aki az Oltáriszentségben köztetek maradtam! Egyesüljetek Velem a Szentáldozásban minél gyakrabban! De előtte tisztuljatok meg a bűnbánat szentségében! Hívlak és várlak benneteket! Szomjazom rátok, hogy üdvözítselek benneteket! Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet Szívem minden emberi értelmet meghaladó szeretetével adom rátok, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Márk 8, 32: „(Jézus)…mondta”

2018. március 20. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Készüljetek föl egy hatalmas üldözésre! Készítsetek magatoknak rejteket, és a rejtekben mindazt, amire szükségetek lesz a Szentmise bemutatásához, mert Én hamarosan nem leszek köztetek a hivatalos Egyházban. Mint ahogy a világban az igaz értékeket fölcserélik a szeméttel, úgy Engemet is, az igaz Istent fölcserélnek a bálvánnyal. Mindazok, akik ezt teszik, az örök tűzbe fognak kerülni.
Most különösen nagy szükségetek van a sziklaszilárd, erős hitre, hogy megvalljatok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt: magaviseletetekkel, erényeim megtartásával, beszédetekkel és cselekedetetekkel. Ha így tesztek, Én is megvallak titeket Atyám és szent angyalai előtt. De akik megtagadnak Engem, azokat Én is megtagadom Atyám és szent angyalai előtt.
Így imádkozzatok: „Szentlélek Isten, jöjj! Világosítsd meg a sötét szíveket és elméket! Legszentebb fényed ragyogja be a legsötétebb zugokat is, megadván a tisztánlátást minden embernek, hogy kit válasszon, és azt a tudást, hogy választásukkal hozzák meg a döntést saját örök sorsuk felett aszerint, hogy kinek szolgálnak. Ha Jézust, az Üdvözítőt választották, akkor elnyerik az örök élet boldogságát. De ha a bálványt és a tévtanítást, akkor az örök kárhozat lesz osztályrészük.
Szentlélek! Kérlek, jöjj! Világosíts meg minden embert, hogy helyesen tudjanak dönteni! Szentlélek, kérlek, mutasd meg nekik az értük keresztre feszített és meghalt Üdvözítőnk sebekkel és vérrel borított drága, Szent Testét: milyen nagy árat fizetett a lelkekért. Indíts részvétre minden embert, hogy fölismerjék bűneiket, és zokogva megbánják azokat, igaz bűnbánatra térjenek, és soha többé ne vétkezzenek! Szentlélek, kérlek, jöjj! Add meg a tisztánlátást minden rendű és rangú embernek! Vezesd őket bűnbánatra, igaz megtérésre, végül az örök életre! Ámen.”
Ezt az imát mondjátok el mindennap, ha tudjátok. A környezetetekben élő és a világ végezetéig élő összes emberért.
Drága gyermekeim! Az idő itt van. Nem áll meg, hanem száll, mint a gyorsvonat, mint a madár az égen, és nektek döntenetek kell, mert ha nem, elragad titeket a sátán, amely készen áll, hogy ordító oroszlán módjára elkapjon és kárhozatra taszítsa lelketeket. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én vagyok a ti Üdvözítőtök, megváltó Istenetek. Én ontottam értetek drága, Szent Véremet, Én adtam Testemet rettenetes kínhalálra. Feltámadtam harmadnapra, és feltámasztom mindazokat, akik Bennem bíznak, és remélnek, akik igaz bűnbánatuk által Hozzám térnek, és tettekre váltják tanításomat.
Gyermekeim! Nagyböjt van. Merüljetek el kínszenvedésemben! Elmélkedjetek beszédeimen, amit az Evangéliumban hozzátok intéztem: különösen Szent János Evangéliumában, amelyből az Egyház most minden Szentmisén részleteket olvas fel. Véssétek jól az eszetekbe: titeket is ugyanúgy fognak üldözni Értem, mint ahogy Engem üldöztek a farizeusok és az írástudók. De ne féljetek! Veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig. Csak annyi történhet veletek, amennyit Én megengedek.
Megáldalak, titeket drága gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Mt 23, 34: „(Jézus mondja:) …prófétákat… küldök hozzátok. Közülük némelyeket megöltök…”
2018. március 21. Itthon az Úr Jézus: Nyisd ki a Szentírást! Ide nyílt ki: Máté 21, 13: „Meg van írva – mondta –, hogy az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

„Drága gyermekeim! Egyházamat ma is kiárusítják, mert az emberek tetszését keresik. Felrúgják törvényeimet, elvetik tanításomat. Helyettük a maguk tudományát hirdetik: az eretnekségeket, melyek által emberek tömegeit taszítják a kárhozatba. Ez így nem mehet tovább. Nem azért haltam meg a keresztfán, hogy sokakban hiábavalóvá legyenek szenvedéseim és megváltásom hatalmas műve. Azért jöttem, hogy üdvözítsem a világot, és hogy mindazoknak, akik elfogadják tanításomat és tettekre váltják, megadjam az örök életet.

Gyermekeim! Sokkal nagyobb a bűne annak, aki bűnös lélekkel áldozik, mint aki nem. De a legnagyobb bűn azokat terheli, akiket pásztorokként elöljárójukká rendeltem. Nekik kellene közvetíteni a hiteles tanítást. Ehelyett az embereknek való megfelelés miatt elhanyagolják az igaz tanítást, és rájuk hagyják, hogy bűnben éljenek. Szűzanyám Fatimában kimondott szavai most, a ti napjaitokban hatványozottan teljesülnek: a legtöbb ember a test bűne, a paráznaság miatt kerül a pokolra. Ma már annyira általánosak ezek a rendezetlen, parázna testi kapcsolatok, hogy nem is tartják bűnnek. De ez mit sem változtat az Én törvényemen. Mert Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, és törvényei megmásíthatatlanok. Az egyedüli Üdvözítő, Megváltó Én vagyok, Aki a halálom és kínszenvedésem árán váltottalak meg benneteket. Én vagyok az Igazság, Aki az életemmel fizettem az igazságért. Én hoztam le Atyámtól az Igét, ami az igaz tanítás. Ha ehhez szabjátok cselekedeteiteket: üdvözültök. Halálotok pillanatában a kétélű karddal: az isteni Igével, az örök igazsággal lesztek megítélve, mert ez az a mérce, ami meghatározza örök sorsotokat aszerint, hogy teljesítettétek-e, vagy nem.

Drága gyermekeim! Nagyon szeretlek benneteket. Szeretetem mély, lángoló, emésztő tűz, amely ég, de nem éget. Szelíden, de határozottan magába alakít, és fokról-fokra képmásommá változtat titeket. De isteni igazságosságom emésztő tüze égeti a bűnösök lelkét, az örökös nyugtalanság és lelkiismeret furdalás által, mintegy figyelmezteti őket, hogy térjenek le a rossz útról, és közeledjenek Hozzám. Ha nem teszik, akkor az isteni igazságosság tüze fogja őket égetni mindörökké. Íme, látjátok: a tűz, amely égett a csipkebokorban, de a bokor nem égett el, az a tűz, amit Mózes látott: az az Én szeretetem lángja volt, ami vezette a népet, amelyet kiválasztottam. De amikor háborúkról és természeti katasztrófákról hallotok, akkor az az Én isteni igazságosságom büntető tüze, amely égeti a bűnösöket azért, hogy legalább életük utolsó pillanatában jó útra térjenek és üdvözüljenek.

Gyermekeim! Fel nem tudjátok fogni, mekkora érték szememben az emberi élet. Meghaltam érte a keresztfán. De nem azért, hogy a Földön jólétben éljenek, hanem azért, hogy a Mennybe vigyem őket és üdvözüljenek. Én öröktől fogva azt a teljes, békés, boldog életet szántam az embernek, ami abban a másik világban, az Isten Országában vár rájuk. De az emberek zöme süket és vak, mert hitetlen, mert itt keresi a Mennyországot, amit ebben a siralomvölgyben soha nem talál meg, mert nincs itt. Nincs itt abban a formában, ahogy a Mennyben, de a lélek elkezdheti örök életét ezen a Földön, ha belesimul akaratomba, ha megéli a szeretet törvényét, mert ezt mondtam: ha szeretetben éltek egymással, a Mennyország köztetek van. A Mennyország nem az anyagi jólét és a földi luxus, a test kényeztetése, hanem az önfeledt, önzetlen, tiszta szeretet gyakorlása a másik ember felé, az igazi részvét, a másikkal való azonosulás. Akkor megtapasztaljátok a Mennyországot, mert a másik ember mosolya és megelégedettsége, amelyet a segítségetekre ad válaszul: az Én ragyogásom és jutalmam minden igaz léleknek. Ezeket a kincseket gyűjtsétek be, amíg itt éltek, mert csak ezt hozhatjátok magatokkal. Minden anyagi birtoklás, amit gyűjtögettek, itt marad.

Gyermekeim! Tanítalak benneteket, vágyva-vágyom, hogy tanításomat magatokba szívjátok, tettekre váltsátok, és üdvözüljetek általa. Nagyböjt van. Üresítsétek ki magatokat, nézzetek föl a keresztre, töltekezzetek be az Irántam való szeretettel! Elmélkedjetek kínszenvedéseimről és kereszthalálomról! Hasítson a fületekbe kiáltó szavam: „Szomjazom!”. Szomjazom a ti lelketekre, és mindazokéra, akiket imáitokkal, böjtjeitekkel, lemondásaitokkal, engesztelésetekkel és szenvedéseitekkel meg tudtok menteni az örök haláltól. Be tudtok imádkozni a tisztítótűzbe, ahonnan megtisztulva, ragyogó szépségben bejöhetnek a Mennybe. Ezt kérem tőletek most különösen a Nagyböjtben, ami lehet, hogy az utolsó lehetőség egyesek számára. Azért éljetek úgy, hogy egyetlen lehetőséget se hagyjatok ki: tegyétek meg mindazt, amire időt és kegyelmet adok. Fogadjátok megerősítő áldásomat, melyet a keresztről adok rátok. Arról a keresztről, ami a ti üdvösségetek és örök életetek forrása. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Máté 20, 13: „Jézus válaszolt”


2018. március 22. Itthon az Úr Jézus: Nyisd ki a Szentírást! Ide nyílt ki: Máté 13, 16: „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.”

„Drága gyermekeim! Hatalmas kegyelmet kaptatok. Önfeledt boldogsággal, szüntelen örömben adjatok ezért hálát. Azért, hogy a szívetekben hordoztok és halljátok szavaimat. Én vagyok a végtelen Szeretet, az örök Nap, Aki beragyogom szíveteket, lelketeket, Aki soha el nem hagylak benneteket. Én vagyok mindennek az irányítója, a kulcsa, a megoldója, a gondviselője. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Én vagyok az Úr, az Isten, Akinek szeretetéből és akaratából létezhettek. Én vagyok a Gondviselő, a Megváltó, Aki bűneitek láncából kiszabadítalak benneteket. Én vagyok a Messiás és az Úr. Előttem hajlik meg minden térd a Mennyben, a Földön és az alvilágban. Nagy kegyelem, hogy leszállok közétek, és tanítalak titeket. Vegyétek ezt olyan hatalmas kincsnek, amely felülmúlja az egész teremtett világot, mert a lélek milliószor magasabb rendű, mint a test. A lélek halhatatlan. A Mennyország örök, amely elképzelhetetlenül magasabban van, mint ez a teremtett világ, amiben most éltek. Ezért, kicsinyeim, vessetek meg mindent. Tekintsetek szemétnek minden akadályt, ami eltávolítana Tőlem. Csak Bennem bízzatok, csak Rajtam csüngjetek, csak Engem imádjatok, és tartsátok meg tisztán törvényeimet. Ha ezt teszitek, akkor már itt és most boldog részesei vagytok annak az Országnak, amelyet Isten azoknak szánt, akik szeretik Őt. Helyet készítettem nektek Atyám Országában. Csodálatos, pompás városokat, amelyeket emberi szavakkal nehéz leírni. De mindezeket felülmúlja a Szentháromság végtelen szeretete, amely beragyogja az egész Mennyországot, annak minden zugát. Megvilágítja a lelkeket, és boldoggá tesz minden üdvözültet. Ezért, gyermekeim, már itt és most, szüntelenül csak az odafönt valókra szegezzétek tekinteteket. Csak ezzel foglalkozzatok! Az Én igéim világítsanak bennetek, mert a szív bőségéből szól a száj. Hirdessétek Igémet életpéldátokkal, cselekedeteitekkel és tanításotokkal! Mentsétek a lelkeket! Legyetek munkatársaimmá Megváltásom hatalmas művében, mert minden megfogant embernek ezt a feladatot szántam. Mindnyájatokkal örök tervem van. Mindenkinek adtam hivatást: az egyiknek ezt, a másiknak azt. Mindnyájatok szívét be akarom tölteni és le akarom foglalni Magamnak, hogy biztos kézzel vezesselek titeket az örök üdvösségre. Én éljek és működjek általatok. Hívogassam a lelkeket, és vonzzam őket Magamhoz. Kiragadjam őket a sátán karmaiból, és az élő vizek Forrásához vezessem.

Ó, drága kicsinyeim, ha csak egy pillantást vethetnétek arra a csodára, amit a Mennyben készítettem nektek, gyönge porsátor testetek belehalna a boldogságba. Most még a hit szemével láthatjátok dicsőségemet – odaát majd megtapinthatjátok, mint Tamás, az Én Sebeimet, amelyekből fénysugarak áradnak. Ez most még a remény, odaát pedig a beteljesülés vár rátok.

Kicsinyeim! Az életetek rövid. Használjatok föl minden pillanatot, hogy beteljesítsétek törvényemet, és tettekre váltsátok tanításomat! Mentsétek a lelketeket, és vonzzátok Hozzám őket!


Gyermekeim! Ezen a Földön nincs nagyobb kincs, mint a szentségek. Amikor a Szentgyónásban letehetitek bűneiteket, és megszabadultok azok bilincseitől, kimondhatatlan boldogság és megkönnyebbülés járja át szíveteket. Amikor tiszta lelketekbe fogadtok Engem: a valóságos Isten - Embert, az Én feltámadott Testemet és Véremet, Én, az örök Nap beragyogom és fölmelegítem fagyos lelketeket, és előkészítem arra a hatalmas boldogságra, amely a Mennyben vár rátok. Ezért járuljatok a szentségekhez minél gyakrabban, és ezt tekintsétek életetek legfontosabb feladatának.

Már kevés az idő. A világ megtisztítása elkezdődött. Nemsokára befejeződik. Egy új, csodálatos korszak virrad a világra. Ellenfelemet ezer évre megbilincselem: nem lesz többé hatalma rajtatok. De meghagyom a szabad akaratotokat, hogy érdemeket szerezzetek. Döntéseitekkel akkor is igent mondhattok kegyelmemre, vagy ellenállhattok. De a kísértő már nem lesz jelen, így nem fog csapdákat állítani elétek, és nem tud rászedni benneteket. Akkor tisztán fogtok látni, és a szabad akaratotokat fogjátok gyakorolni. Nem úgy, mint most, amikor sokan azt hiszik, hogy rossz cselekedeteik az ő akaratuk: valójában pedig a sátán kísértései. Mert minden kísértés csak úgy lehetséges, ha vágyakoztok egy dologra. Ha elszakadtok mindentől és mindenkitől, és szüntelenül keresitek Isten akaratát, és egyedül csak Neki akartok megfelelni, akkor a gonosz sokkal gyengébb lesz veletek szemben, és nem tud kísérteni.

Gyermekeim! Ezt kértem: legyetek mindnyájan szentek, tökéletesek, mint Mennyei Atyátok. Nem kértem lehetetlent: ezt minden ember tudja teljesíteni, ha megtagadja magát, fölveszi Tőlem kapott keresztjét, és követni akar Engem a keresztúton úgy, hogy megtartja törvényeimet, és mindig azt kutatja, hogy mi kedves Előttem. Mi az Én akaratom, hogy az ő helyében Én hogyan cselekednék. Ha így éltek, gyermekeim, akkor már az életszentség útján jártok.

Szentnek lenni annyit jelent, mint beteljesíteni rád vonatkozó örök, szent tervemet. Ezért gyermekeim mély alázattal adjatok hálát Nekem a kapott kegyelmekért. Kérjétek mindig, hogy Én vezesselek benneteket és irányítsam sorsotokat. Rejtselek el a sátán és csatlósai elől, és mindazok elől, akik árthatnak nektek. Mély alázattal és lángoló szeretettel vessétek magatokat szerető Szívem áldott tűzkohójába, amely kiéget belőletek minden salakot, minden tökéletlenséget, és fokról-fokra átformál az Én képmásomra. Én legyek a ti Uratok, Istenetek és Mindenetek! Csak Bennem és Értem szeressétek a teremtményeket! Mindenkit, kivétel nélkül, akiket elétek hozok. Mert azért vezetem őket hozzátok, hogy megitassátok őket Velem, az örök élet Vizével. Hirdessétek nekik szavaimat, hogy elteljenek Velem, és békességük legyen Bennem. Ha mindig Engem adtok az embereknek, és ragaszkodtok igaz tanításomhoz, rengeteg lélek fog megmenekülni az örök kárhozattól. Radikális keresztényeknek kell lennetek! Soha nem térhettek el az igazságtól, senki kedvéért! Mindig egyedül Istennek kell megfelelnetek, soha nem az embereknek! Nem lehet két úrnak szolgálni. Mindig csak fölfelé tekintsetek, Rám, a Keresztre feszítettre, Aki úgy szerettelek titeket, hogy a Véremet ontottam és az életemet adtam értetek. Én legyek mindig erőforrásotok! Csak Engem hirdessetek, Rólam beszéljetek! Én betöltöm szíveteket csordultig azzal a békével, és örök szeretettel, amelyet egyedül csak Én tudok megadni. Megáldalak titeket, drága gyermekeim, Szívem bensőséges, örök szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 22, 1: „Jézus szólt hozzájuk”


2018. március 29. Nagycsütörtök Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagycsütörtök van. Vérrel verítékezésem és elfogatásom ideje. Példát adtam nektek: halálfélelmemben remegtem, vérrel verítékeztem. Mint Isten, beleláttam ellenségeim gondolatába. Előre tudtam, hogy mi vár Rám. Kegyetlenségeiket és gyűlöletüket nehéz szavakba foglalni. Halálfélelemben remegve, térdre borulva Atyámhoz imádkoztam: „Abba, Atyám! Minden lehetséges Neked. Vedd el Tőlem ezt a kelyhet! De ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” (Márk 14,36) Ezt háromszor megismételtem. Ezután megerősített egy angyal. Én pedig elindultam a legkegyetlenebb szenvedés, passió útján. Ezért jöttem a Földre, ezért lettem Emberré, hogy szenvedni és meghalni tudjak értetek. Szeretetem odáig vitt, hogy Magamra vettem bűneiteket és elégtételt fizettem érte az Isteni Igazságosságnak. Nézzetek ártatlan, halálra kínzott Testemre! Tetőtől talpig folyt a Vérem. Az egész Testemen megszámlálhatatlan ostorcsapások nyomai voltak. Az ólomgolyók, melyeket a gonoszság rögzített az ostor végére, ártatlan Testemből húscafatokat szaggatott ki. Az egész Testemből ömlött a Vér. Még ehhez jött a töviskorona és a keresztre feszítés. A legbrutálisabb kínhalál végzett Velem. Keresztemen fuldokoltam. Tetanuszgörcsökben vonaglott Testem. Magas láz és szomjúság gyötört. Rettenetes kínokat álltam ki, amelyeket kifejezni nem lehet. Mindezeket értetek ajánlottam fel, mert annyira szeretlek benneteket. Azt akarom, hogy mindenki üdvözüljön. Gyulladjatok részvétre Irántam! A legjobban az fáj szerető Szívemnek, ha hátat fordítotok Nekem és bűnben éltek.
Gyermekeim! Szeretlek titeket! Forduljatok el a bűntől! Tekintsetek Rám! Ne okozzatok már több fájdalmat Nekem! A legjobban az fáj, ha örökre elszakítjátok magatokat Tőlem, és ellenfelem csapdájába estek, aki a kárhozatra taszít benneteket. Ott örökké szenvedni fogtok. Az életeteket arra kaptátok, hogy Engem megismerjetek, kövessetek és elnyerjétek az örök életet, és másokat is ide vezessetek.
Kicsinyeim! Szabad akaratot kaptatok, amelyet Én tiszteletben tartok. Csak ebben az életben tudtok megtérni Hozzám. Most még hívlak benneteket. De ha süketek vagytok kiáltásomra, magatokra hagylak titeket. Döntésetek következményeit nektek kell viselni egy egész örökkévalóságon át. A Megváltás rátok is vonatkozik. Fogadjátok el segítő jobbomat! Térjetek le még ma a bűn útjáról! Forduljatok Felém, adjátok át az életeteket Nekem, és Én üdvözítelek benneteket. Fogadjátok Szívem szeretetteljes áldását az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. március 30. Nagypénteken Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagypéntek van. Feláldoztatásom és kereszthalálom napja. Nézzetek föl a keresztre! Fogjátok fel végre, mennyire szeretlek benneteket! Megváltásom kiterjed minden népre. A világ végezetéig élő összes emberre. De csak azokat tudom üdvözíteni, akik együttműködnek kegyelmemmel.
Gyermekeim! Szabad akaratot kaptatok. Figyeljetek lelkiismeretetek szavára! Az mindig a jóra int benneteket. Ha hallgattok rá, üdvözültök. De ha elnémítjátok, és a gonoszt követitek, elkárhoztok.
Gyermekeim! Én, Aki soha nem követtem el bűnt, Magamra vettem az egész világ bűnét, hogy elégtételt adjak érte helyettetek. Nézzetek Rám! Mennyit szenvedtem értetek. Áldozattá lettem. Ne vegyétek semmibe Megváltásomat! Ha Én ártatlanul ennyit szenvedtem bűneitekért, nektek is sokat, rengeteget kell szenvedni mindazokért, amit Isten törvényei és a szeretet főparancsa ellen elkövettetek. Isten törvénye nagyon egyszerű. Egyetlen szó csupán: szeretet. Ha szerettek Engem, nem tudtok vétkezni. Ha szeretitek felebarátaitokat, akkor mindig meg tudtok bocsátani, és jót tudtok tenni vele. Ne legyetek bosszúállók! Én vagyok az Örök Bíró. Enyém a bosszú. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Mindenkinek meg kell állni ítélőszékem előtt. Ti egymásnak nem bírái, hanem testvérei vagytok. Szánjátok ellenségeiteket! Tegyetek velük jót! Imádkozzatok értük! Amikor megálltok ítélőszékem előtt, csak két kérdést teszek fel: Szerettél-e? Követtél-e? Ha nem találok szeretetet bennetek, nem tudlak befogadni az örök hajlékba. Énértem szeressetek minden embert! Az Én kedvemért bocsássatok meg ellenségeiteknek, és imádkozzatok értük! Kérjétek, hogy kegyelmemből újjászülessenek, és szeressenek benneteket. Higgyétek el, hogy ez megtörténik. Én Mindenható vagyok.
Drága gyermekeim! Most még tanítalak és figyelmeztetlek benneteket. Az életetek rövid. Nem tudjátok, hogy a holnapot megéritek-e. Szüntelen készenlétet kértem tőletek. Imádkozzatok üldözőitekért, hogy ők is megtérjenek Hozzám. Ha ezt teszitek, csodákat fogtok megtapasztalni.
Kicsinyeim! A keresztről szólok hozzátok. Engem a Földön, a kereszten találtok meg. Ha azonosulni akartok Velem, vegyétek fel magatokra Tőlem kapott kereszteteket, mert ez visz az üdvösségre. A kereszt által formállak benneteket. Tagadjátok meg magatokat! Ne ragaszkodjatok bűneitekhez! Adjátok át az életeteket Nekem! Hagyatkozzatok Rám! Adjatok hálát jóért és rosszért egyaránt! Higgyétek, hogy mindent az üdvösségetekért teszek! Minden rosszból jót tudok kihozni. Ha szerettek Engem, minden a javatokra válik.
Gyermekeim! Amíg a Földön éltek, a kereszten tudtok Velem tökéletesen egyesülni. Elmélkedjetek szenvedéseimről, és adjatok hálát Megváltásomért. Ha megteszitek, részesítelek benneteket dicsőségemben, az örök boldogság részesei lesztek. Erre áldalak meg benneteket Szívem végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2018. március 30. Nagypéntek Szentségimádáson a Szentlélek: „Most egy imát diktálok neked.
Drága Jézusom! Itt állok kereszted alatt. Hallom tüdőd zihálását. Fulladás gyötör. Szent Véred nagy része már elfolyt. A Szíved kihagy. Tetanusz görcsök gyötörnek. Magas láz gyötör. Torkod kiszáradt, nyelved elepedt. Már szólni sincs erőd. Amit akartál, elmondtad: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Szomjazom. Éli, Éli, lamma szabaktani? Istenem, Istenem, miért hagytál el Engem? Beteljesedett. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
Vajon mi, mielőtt meghalunk, ki akarjuk-e mondani ezeket a szavakat? Meg tudunk-e bocsátani szívből ellenségeinknek? Tudunk-e értük imádkozni? Ki tudjuk-e mondani teljes hittel, bizalommal: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”? Kérjük Jézust, hogy Ő mondja ki újra ezeket a szavakat általunk. Hogy Ő legyen velünk halálunk óráján, és adja meg a békét. El tudjunk szakadni ettől a világtól, és erősen higgyünk Megváltó Krisztusunkban, hogy amikor földi sátrunk összeomlik, akkor kezdődik el örök életünk. Az Ő kereszthalála és feltámadása a mi egyetlen reményünk. Az Ő ígérete biztos, mert Ő igazmondó: „aki Bennem hisz, ha meghal is, élni fog. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Aztán visszajövök, és Magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol Én és lássátok dicsőségemet.” Jobb, ha már jó előre meghalunk ennek a világnak és minden csábításának, mert akkor nem ér váratlanul a halál. Sőt, ha igazán szeretjük Jézust, akkor vágyakozzunk is rá, hogy hazamenjünk Hozzá. Meglássuk Őt színről színre, és a szent angyalok és szentek megszámlálhatatlan seregével örökre imádjuk és dicsőítsük Őt.
Testvérek! Itt és most van az ideje a megtérésnek. Ne halogassuk, mert ha kifutunk az időből, könnyen úgy járhatunk, mint a balga szüzek, akik kinn rekedtek a menyegzőről. Ott pedig lesz sírás és fogcsikorgatás. Az örök tűz és a férgek lesz az osztályrészünk. Éljünk szent Istenfélelemben! Fogadjuk meg Jézus tanítását, a Szent Evangéliumot, és váltsuk azt tettekre! Akkor nem érhet meglepetés. Vele leszünk az egész örökkévalóságon át. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak készített, akik Őt szeretik. Ámen.”




2018. március 30., péntek

"Nincs tűz a pokolban" - a londoni bíboros mellőzi az evangéliumokat

"A pokol nem létezik" - Ferenc pápa megerősíti, hogy eretnek


”Non esiste un inferno”, azaz "A pokol nem létezik" - mondta Ferenc pápa barátjának, a katolikus ellenes La Repubblica lap Eugenio Scalfari újságírójának.

A pápa azt mondta, hogy a rossz lelkeket "nem büntetik meg". A bűneit megbánó lelkeknek megbocsátanak és a Mennyországba kerülnek; "De azoknak, akik nem bánják meg bűneiket, nem lehet megbocsátani, ők eltűnnek. A pokol nem létezik. A bűnös lelkek egyszerűen eltűnnek."

Ferenc pápa véleménye megegyezik a Jehova tanúi nézeteinek.

Azonban az egyház Jézus Krisztussal együtt kimondja, hogy a rossz lelkek "örök tűzben fognak égni; És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás".

A katolikus egyház Katekizmusa szerint az "egyház tanítása megerősíti a pokol és az örökkévalóság létezését".

A westministeri Vincent Nichols bíboros azt mondta a BBC-nek a pokollal kapcsolatban, hogy "a tűz és a kénkő soha sem volt része a katolikus tanításnak". A bíboros azt állítja, hogy ezek csak az ikonográfiából származik.

Nichols egy kalap alá vette Lenint, Hitlert vagy a dresdeni mészárost, Churchillt a szentekkel, ezzel arra utalt, hogy a pokol üres, pedig Krisztus Máté 26:24-ben azt mondta, hogy Júdás a pokolban van.

Nichols nem tudja továbbá azt sem, hogy Máté 13:50-ben Krisztus "tüzes kemenczét" emleget, ahol "tüzök el nem aluszik".

Szent János a Jelenések könyvében a pokolt olyan helyként írja le, ahol a gonoszt "kínoztatik tűzzel és kénkővel" (Jelenések könyve 14:10-11) a "tűznek tavába" (Jelenések könyve 20:14-15).

Máté 7:13-14-ben Krisztus azt mondja: "Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt." - ezzel utalva arra, hogy sok ember megy a pokolba.

A hiedelmet, miszerint a pokolban nincs fizikai tűz, az 1950-es években találták ki Németországban.

https://gloria.tv/article/eThc72LbNzAY2Rvj3py2j8LSn

2018. március 29., csütörtök

A kétszeres szentélyromboló Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozata a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.

Az alábbiakban Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozatát tesszük közzé a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.


2017. november 16-i határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.
A fentiek és egyéb, már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017. számú levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálóbizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgatót, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.
A vizsgálóbizottság tagjai közül ketten – dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök és Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébános – két alkalommal személyesen megtekintették a három Mária-szobrot. Az első látogatás 2018. január 4-én történt. Másodszor szakértőkkel keresték fel és tekintették meg a három szobrot. A vizsgálóbizottság két tagja egyik alkalommal sem tapasztalt könnyezést vagy arra utaló nyomokat. A szobrok vizsgálata tapintással is történt, de folyadék nem volt észlelhető. A vizsgálatra felkért szakértők laboratóriumban vizsgálták a szoborhoz érintett anyagot, melynek segítségével könnyekre utaló maradványokat nem lehetett kimutatni.
Ezek alapján a hivatalos vizsgálat eredményét az alábbiakban fogalmazom meg: a könnyezést illető természetfölötti jelenség nem állapítható meg.
Miklós püspök
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír


Június 25., vasárnap óta könnyezik Pásztón a Szentlélek Templomban a Rosa Mystica Szűzanya Kegyszobor és.......és június 29., szombat reggelre a nagy Szűz Mária Kegyszobor szeme is könnyezik...egészen a szája sarkáig lefolyt már a könnye...

Jézus válasza arra a kérdésre, hogy a pásztói Szűzanya könnyezése valódi-e – egy választott lelken keresztül:

"Igen, Pásztón könnyezik Édesanyám, mert fájdalom tölti el a szívét, hogy hiába küldi általa a Mennyei Atya a jelenésekkel a figyelmeztetéseket a bűnbánatra, a megtérésre, a sok rózsafűzér-imádságra, csak kevesen hallgatnak Rá. Siratja a széles úton haladó bűnös gyermekeimet."


Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

A kegyelem hatása

2018. 03. 02, Péntek
A keresztre feszített Jézus megjelent az égbolton Európa fölött, és testét fájdalmas sebek borították. Láttam és hallottam, hogy egyes nemzetekben a keresztény közösségek összegyűltek és Istenhez imádkoztak hazájuk megmentéséért pl. Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Ausztria, Szlovákia, Csehország. Az emberek imái fénysugarakként szállt fel Krisztus elé, akinek sebei misztikus módon begyógyultak (a sebek valószínűleg a nemzetek bűnei által keletkeztek). Abban a pillanatban megnyílt az égbolt, és a Mennyei Atya dicsőséges fényével körülvette szeretett Fiát, akinek sebeiből a fény áradt. Láttam, hogy Krisztus testéből háromszoros kegyelem áradt ki azokra a nemzetekre, ahol az emberek imádkoztak. A kiáradás során e nemzetek földje megremegett misztikusan és a bukott angyalok szétszéledtek, majd visszamentek a pokolba és újabb sereggel támadtak a nemzetekre. Rádöbbentem, hogy az imádkozó emberek imái és Krisztus kegyelme között kölcsönhatás van, amely oda-vissza hat. Ez egy folyamatosan fennálló harc a jó és a rossz között, ám végül az emberek kitartása által Isten kegyelme fog győzedelmeskedni.
Mária Magdolna

Magyarország felajánlása a Szentháromságnak

2018. 03. 05, Hétfő
Az Úr a mai napon így szólt a magyar néphez:
„Azt kérem minden magyar engesztelőtől, hogy április 8. előtt háromszor látogassák meg a Szent Koronát a parlamentben. Az első alkalmat az Atyának ajánljátok fel, a másodikat a Fiúnak, a harmadikat pedig a Szentléleknek lehetőleg egy felszentelt pap jelenlétében. Annak idején az országot a Világ Győzelmes Királynőjének ajánlottátok fel (ez 2015-ben történt), most eljött az ideje, hogy a Szentháromság felé is megtegyétek ezt a lépést. A felajánlás kegyelme nagy részben meg fogja határozni nemzetetek jövőjét, ha eleget tesztek a kérésemnek. Minél nagyobb áldozatot hoztok, annál nagyobb kegyelemben fogtok részesülni.”
Megkérdeztem Jézustól, hogy a távolról utazó vidékiek esetében hogyan történjék a felajánlás. Az ő helyzetük ugyanis egészen más, mint akik Budapesten laknak vagy ahhoz közelebb, mert könnyebben eljutnak a parlamenthez.
Jézus: „A távolról érkező vidékiek esetében elfogadom, ha a Szentháromságnak való felajánlást az első látogatás során megteszik a Szent Korona előtt. Az ő áldozatuk (utazás) fel fog érni a többiek áldozatával, akik a felajánlást három külön alkalommal meg fogják tenni.”
Mária Magdolna

Pio atya próféciája

2018. 03. 08, Csütörtök
Az égiek az egyik üzenetben nemrég azt mutatták, hogy Isten parancsára az angyalok egy hatalmas aranykerítést (amit fény vett körül) helyeztek el a nagy Magyarország határaihoz. Akkor láttam, hogy a kerítés fölfelé emelkedik és egyre magasabb lesz. Azt is észrevettem, hogy ahogyan az ég felé halad a teteje egy kupolához hasonlít, de egy ponton megállt. A távolból Isten hangját hallottam, aki így szólt:
„Ha a mostani keresztény kormányotok nyeri idén a választást, akkor az aranykerítés teljessé válik, amely hatalmas oltalmat fog jelenteni számotokra.”
Ez a látomás mélyen megérintett, mert világossá vált számomra, hogy az arany kerítés valójában azt a kalitkát jelenti, mely Pio atya próféciájában szerepelt: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!”
Jézus a kalitkával kapcsolatban azt mondta:
„Jól láttad gyermekem, hogy az arany kerítés egy azzal a kalitkával, melyet Pio atya annak idején megjövendölt. A kalitka nem mást jelent, mint biztonságot és védelmet. A madár kirepül belőle, és ezzel megnyitja az ajtót mindazoknak, akik Magyarországra akarnak jönni. Itt nemcsak a magyar testvéreitekről van szó, hanem mindazokról a testvéreitekről is, akik Európából, Izraelből és a világ más területéről fognak érkezni. Ezek az emberek készek lesznek arra, hogy alkalmazkodjanak a ti törvényeitekhez és keresztény értékeitekhez. Azt akarom, hogy Magyarország a kereszténység bástyája legyen. Egy olyan jövő áll előttetek, amely történelmet fog írni a XXI. század korszakának nagy zűrzavara közepette. A döntés a magyar nép kezében van. Minden magyar embernek dönteni kell arról a szavazás során, hogy Isten oldalára fog állni (ami felvirágzást jelent) vagy az ellenkező oldalra (ami mindent romba dönt).”
Mária Magdolna

Állam és Egyház egysége

2018. 03. 10, Szombat
Láttam az égben, hogy Szűz Mária, a mi királynőnk a trónon ült, amelyet Isten angyalai által készítetett neki. Előtte baloldalon Orbán Viktor térdelt, aki mögött Szent István király állt és kezét a vállára helyezte. Mellettük középen Erdő Péter térdelt, aki mögött Mindszenty József bíboros állt. A másik oldal szélén Natália nővér térdelt és imádkozott. Láttam Natália nővér arcán a természetfeletti öröm kisugárzását, miközben ő maga mellé hívott engem, hogy közelebbről szemlélhessek minden eseményt.
Natália nővér azt mondta: „Ne féljetek, az engesztelő kápolna fel fog épülni, mert Isten tervében a kápolnának nélkülözhetetlen szerepe van Magyarország felemelkedéséhez. A világ szeme most Magyarországra tekint, ezért eljött az ideje annak, hogy népetek a világ tekintetét Szűz Máriára és rajta keresztül Jézus Krisztusra irányítsa, aki a világmindenség fölött áll az Atyával és a Szentlélekkel. Látni fogjátok áldozataitok és imáitok gyümölcsét, amelyen keresztül Isten hatalmas ajándékot fog ajándékozni népetek és a világ számára. Tartsatok ki mindvégig, mert a sátán nem tud mit kezdeni a kitartó és alázatos lelkekkel, akik az ő vereségét okozzák. Szűz Mária veletek van, akinél nagyobb pártfogót nem is kaphattatok volna.”
A Szűzanya rátekintett a magyar miniszterelnökre és a magyar egyház vezetőjére, majd így szólt: „Isten sok kegyelemmel és ajándékkal halmoz el engem a Mennyországban, mégis a legkedvesebb és legbecsesebb ajándék számomra nem más, mint a Szent Korona, amely nemcsak a teljes Magyarország területét foglalja magába, hanem a benne lakozó magyar népet is. Szent István király a tulajdonomba helyezett mindent, amely jogilag az övé volt. Ő egész életét Istennek és népének szentelte. Tudta, hogy egyedül Isten az, aki a nép biztos jövőjét fenntartja. Gyermekeim, királynői uralmam csak úgy valósulhat meg országotokban, ha az állam mögött az egyház áll és az egyház mögött az állam. Az állam nem tudja keresztény küldetését beteljesíteni az egyház támogatása nélkül. Isten áldása akkor száll le különleges módon országotokra, ha a kettő egységben van. Szent István királyotok ezt a példát követte, ezért nem tudták sokszor a csatában legyőzni. Gyakoroljatok bűnbánatot, amely új és alázatos szívet ad nektek. Alázat nélkül senki sem léphet Isten színe elé, aki jobban ismer titeket, mint ti önmagatokat. Csak egységes erővel küzdhetitek le az előttetek álló akadályokat. Minden döntésetekkel a keresztény magyar nép javát szolgáljátok, akik nélkül nem lennétek ott, ahol most vagytok.”
Láttam, hogy Orbán Viktor könnyes szemmel hallgatta a Szűzanya szavait, melynek hatására Erdő Péter felé fordította arcát és jobb kezét nyújtotta felé. Erdő Péter az államfő felé nézett és félig megnyitotta a szívét előtte. Imádkozzunk, hogy a közöttük lévő egység mielőbb létre jöjjön.

Mária Magdolna

Szent Jobb és a Szent Korona

2018. 03. 11, Vasárnap
Szent István Bazilika
Szent István jobb kezének ereklyéjét hatalmas fény vette körül és láttam, hogy a kézben az erek cikáznak a fénytől. Az ereken belül a vér természetfölötti módon áramlott úgy, mintha élne. Az Úr így szólt:
„Szent István jobb keze épségben maradt, ami egyedülálló a világtörténelemben. Bizony mondom nektek, hogy Szent István királyotok Istenhez méltó módon tudta gyakorolni az igazságosság, az irgalmasság és a bölcsesség erényét. Ő osztatlan szívvel szeretett engem és a földi világ mulandó javaihoz sohasem ragaszkodott. Tudta, hogy az egyedüli kincs az Istennel való kapcsolatban rejlik és ezt a tanítást a családjának is átadta, különösen Szent Imrének. Gyermekeim, az Én kegyelmem által köszönhetitek, hogy ez a kéz ereklye ma is látható számotokra. Ugyanakkor ez egy jelzés a Föld egyes királyainak és az országok politikai vezetőinek, hogy Szent István király példás kormányzását kövessék, aki mindig megvallotta a Szentháromságban való hitét családja, népe és a hadserege előtt. Szent István király intelmeit Szentlelkem sugallta. Azt akarom, hogy ez legyen a mérce minden vezető és nép előtt. Mindazok a királyok és politikai vezetők, akik a Szentháromságot tagadják és nem hajlandók alázattal meghajolni előtte, el fognak bukni és nevük semmivé válik a történelemben.”
Magyarország felajánlása a Szentléleknek
Láttam, hogy a Szent Koronát angyalok sokasága veszi körül, akik Isten parancsára őrzik és védelmezik, mint Szűz Mária királyságának jelképét. Láttam, hogy a Szent Korona egy fényből álló oszlopon belül van, amely összeköti az eget és a földet. Amikor közelebbről szemléltem a magyar koronát, akkor a korona tetején egy élő fehér galamb állt, aki egy pillanatra sem szállt le róla. Ez a galamb néha kitárta szárnyait, máskor pedig a tollait igazgatta.
Szentlélek: „A Szent Korona összeköti az eget és a földet, mert a benne rejlő törvények és őseitek tanítása méltó Atyám akarata előtt. Egy pillanatra sem szállok le a koronáról, hiszen ez Krisztus és Szűz Mária országának földi jelképe. Országotokat nem hagyom el, miképpen az egyházat sem. Nemzeteteknek az a küldetése, hogy óvja és védelmezze a kereszténységet, mint a világ egyetlen és igaz vallását. Kegyelmemet kiárasztom Magyarországról a világ minden népére, hogy az emberek szívét felébresszem az igazságra és figyelmüket ráirányítsam Istenre és az Ő szent törvényeire. Jelenlegi kormányotok Istent nem tagadja, sőt megvallja, így olyan kegyelem száll a magyar népre, amely hosszú ideig megtartja a nemzetet és annak jövőjét. Imádkozzatok, hogy a magyar nép felismerje a hazugság atyját, aki eszközein keresztül megosztást és gyűlöletet akar kelteni!"

Mária Magdolna


Békemenet

2018. 03. 15, Csütörtök
Láttam, ahogyan a Parlament fölött az égbolt megnyílt, ahol a Szűzanya megjelent karjában a kisded Jézussal. Mennyei Édesanyánk a magyar Szent Koronát viselte a fején és a Messiás jobb kezében egy fehér galamb volt. A galamb kirepült Urunk kezéből és a tömeg (békemenet résztvevői) fölött végig repült.
A Szentlélek ezt sugallta közben: „Békémet adtam nektek, miképpen a feltámadt Krisztus békességgel köszöntötte az apostolokat! A békemenetet Atyám megáldotta, hiszen sokakat az egységre és a haza iránti szeretetre szólított. A kegyelem és áldás leszállt a lengyelekre és az erdélyiekre is, akik szeretettel hordozzák szívükben nemzetetek jövőjét. Örüljetek, mert az Ég figyelemmel kísérte a magyarok táncát, zenéjét és szónoklását. Mindezeknek nagy értéke volt, mert szívből fakadt telve hazaszeretettel. Sokan hallgattak a hívó szóra, és ez mutatja számotokra, hogy nemzetetek fel fog emelkedni úgy, miként nagy királyaitok idején (pl. Mátyás király, Szent László…). Egységetek és imáitok hatására ellenségeitek meggyengültek, akik hazátok ellen cselekszenek. Ők nem tudják, hogy a sátánnal való szövetségkötésük (ezt tehetetlenségükben tették) nem fogja őket előrébb vinni céljaik elérésében, sőt inkább a saját vesztükbe fognak rohanni. Aki harcba száll Istennel a sátán oldalán, az végül csak vesztes lehet.”
Magyarország fölött egy tűzmadár jelent meg, egy főnix és ekkor az Úr így szólt:
„Hazátok olyan, mint egy főnix madár, amely a feltámadást és az örök életet szimbolizálja. Ez a madár soha nem hal meg és hamvaiból képes újjászületni. Ilyen a magyar nemzet is, amely mindig talpra tudott állni az idegenek elnyomása után. Eljött az ideje annak, hogy a magyar nép kezébe vegye a maga jelenét és jövőjét! Legyen egységes az akaratotok, és őseitek példáját követve védjétek meg hazátokat az Istenbe vetett hit erejével!”

Mária Magdolna

A felajánlás előzménye

2017. december elején láttam, hogy a Sátán megjelent a Szent Korona előtt és arra törekedett, hogy a koronát megsemmisítse, hiszen a vereségét okozza. Ahogyan a Sátán megközelítette a koronát azonnal kővé dermedt, mert nincs ereje fölötte.
A Mennyei Atya hangját hallottam, aki így szólt: „Bár e világ fejedelme vagy és a világtörténelem legtöbb királyának koronáját birtokoltad, nem lesz hatalmad soha a Szent Korona fölött, melyhez hasonló nincs a földön. Ez az egyetlen korona, amely a magyar szent királyok által a Szentháromság szolgálatában állt. Hivatalosan most nincsen királya Magyarországnak, ám a korona most is ugyanúgy betölti feladatát, amelyre eredetileg is rendeltetett.”
A Sátán Isten akarata által kilépett kővé dermedt állapotából, és visszahátrált a koronától, miközben így szólt: „Add nekem Magyarországot, hogy próbára tegyem úgy, ahogyan az Egyház fölött is felhatalmazást kaptam.” Az Úr erre azt felelte: „Nem.”
Isten nem adta ki nemzetünket a gonosznak. De ezt a kegyelmet a magyar nép felajánlása és áldozata által fogja fönntartani. A felajánlásoknak olyan ereje van, amellyel szemben a Sátán tehetetlenné fog válni.

Mária Magdolna


Magyarország felajánlása a Mennyei Atyának

2018. 03. 21, Szerda
A Mennyei Atya megjelent az Országház fölött, és miközben hazánkat fölajánlottuk a Szent Korona előtt Ő megnyitotta szívét és két tenyerét lefelé fordította. Az Atya szívéből és két tenyeréből fénysugarak áradtak ki, ami áldást és kegyelmet jelentett hazánk számára. Láttam, hogy a Parlament épülete fényben van, és belülről Isten világossága kiáradt minden ülésteremre, irodára és egyéb helységekre. A démonok kúszva-mászva hagyták el az Országházat, mert elviselhetetlen volt számukra Isten szeretetének és kegyelmének a kiáradása. A felajánlás erejének hatása olyan erős volt, hogy maga a Sátán személyesen eljött, hogy megnyilvánulhasson és valamiképpen megakadályozza Isten tervét, amit természetesen nem tudott, hiszen ő csak egy teremtmény, egy bukott angyal. A Sátán szemei lángoltak a gyűlölettől és fekete láncok lógtak a derekáról. Ezek a bűn láncait jelentették, mert a bűnök elkövetése által ő magához köt minket az adósságaink révén.
Hallottam, ahogyan a Sátán őrjöngve ezt kiáltotta: „Pusztulás fog várni a ti nemzetetekre! Az Isten iránti hitet ki fogom tépni a magyar emberek szívéből! Nézzétek csak meg templomaitokat, amelyek alig telnek meg hívő emberekkel! Templomaitok éppolyan üresek lesznek, mint Európa többi országában. Isten házát lerombolom, és helyére a magam templomát állítom fel, ahol egyedül engem fognak imádni. Most már Európát is kezemben tartom a hitetlenség miatt. Ezek az országok le lesznek rombolva, és ez a tervem Magyarországgal is, amely kezdettől fogva gyűlöletes számomra.”
Láttam, hogy a Szent Korona mögött Szent István király a három arkangyallal (Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Rafael) az oldalán megjelent. Szent István kezébe vette a koronát és lassan fölemelte, közben Szent Gábriel arkangyal is fölemelte a jogart, Szent Rafael az aranyalmát és Szent Mihály pedig a kardot. Amikor Szent István a koronát magasra emelte azt mondta: „Ahogyan a koronát fölemelem, úgy kell ennek az országnak is lassan fölemelkednie Istenhez.” Láttam, hogy a koronából kiáradó fényáradat és a természetfölötti erő hatására a Sátán a földre roskadt, és jobb kezével az arcát eltakarta, mert elviselhetetlen volt számára a korona ereje. A Sátán gyötrelmei közepette ezt kiáltotta Szent István király felé: „Nem, nem, nem! Tedd vissza, tedd vissza! Ez a korona a vesztemet okozza! Nem bírom tovább!” A Sátán kígyó alakot váltott végül és elnyelte a pokol mélysége. Szent Mihály arkangyal a kardot személyesen elvitte Orbán Viktorhoz és így szólt hozzá: „Emlékezz Viktor arra, hogy már Brüsszelben megkaptad Szent István király kardját, mert méltóképpen kiálltad a próbatételt! Meríts erőt belőle ellenségeid ellen, akik nem Istent szolgálják, hanem a Mammont!” A démonok távozása a fő bukott angyallal együtt nem jelenti azt, hogy nem térnek vissza, hiszen a politika az ő színterük. De a felajánlás hatására gyengült az erejük és megnyertük az első nagy csatát.
Láttam, hogy Szűz Mária Isten felszentelt szolgájához odament, majd Szeplőtelen Szívét megnyitotta előtte és a pap felajánlását (háromszoros értéke volt) a többiekével együtt fölvitte a Szentháromság elé. Szent István már nem helyezte fejére a Szent Koronát, mert az jogilag Szűz Mária tulajdonában van Magyarországgal együtt. Ám egy kis idő elteltével Szent István mellé állt Szent Imre herceg és köréjük gyűltek a magyar királyok pl. Attila, Csaba királyfi, Árpád vezér, Szent László, IV. Béla, Hunyadi Mátyás. A királyok jobb kezükkel felemelték kardjaikat, melyek csúcsai összeértek és közben azt mondták: „Egységben a hitünk és akaratunk, miképpen kardjaink is egységesen eggyé válnak. Isten Magyarországot kezdettől fogva kiválasztotta és mi törekedtünk arra, hogy hazánkat több mint 1000 év alatt az Ő akaratának és tervének megfelelően fölépítsük. Nem hagyjuk, hogy a Sátán és eszközei e nemzetet egy szempillantás alatt megsemmisítse. Itt az idő, hogy a magyar nép fölébredjen mély álmából és észrevegye az iszlám veszedelmet, amely ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el (1Pt 5, 8).
A Szent Koronából szivárvány sugarak áradtak ki és hallottam, ahogyan a Mennyei Atya így szólt: „Emlékeztetlek titeket arra, hogy a Szent Korona által szövetségben vagytok velem.” Isten egy fényből álló keresztet helyezett el az Országház fölé, melynek közepére az angyalok egy lángnyelvet helyeztek el úgy, hogy még két lángnyelv odaférhessen. Jézus:A három lángnyelv a Szentháromság szeretetének tüzét fogja jelenteni, amit a felajánlások után az áldás kegyelmeként fogtok kapni.” Láttam, hogy a Szent Koronából egy piros és egy fehér fénysugár ágazott ki és középen a Szentlélek fehér galamb alakjában leszállt, miközben így szólt: „A magyar nép döntésén fog múlni, hogy Isten oltárán véráldozatot mutat be (üldöztetés, háború) vagy fehér áldozatot, amely vérnélküli. Mindkét áldozat Isten dicsőségét fogja szolgálni.”

Mária Magdolna

Magyarország felajánlása a Fiúnak

2018. 03. 28, Szerda
Ma a Fiúnak ajánlottam országunkat a Szent Korona előtt. A felajánlás alatt az angyalok körbe vettek minket és nemzetünk védő angyala tömjénezőt tartva a kezében körbejárta a Szent Koronát, miközben a tömjénfüst folyamatosan áradt. Az ima fénysugárként hatolt fölfelé ajkunkról és eggyé vált a tömjénfüsttel, amely a korona körül folyamatos körforgásban volt és spirális formában az ég felé áramlott. Láttam, ahogyan Krisztus misztikusan a kereszten függött hazánk fölött és sebei lassan begyógyultak, melyek a magyar nép bűnei miatt keletkeztek. Jézus azt mondta: „Ezt a felajánlást nemzetetek javára fordítottam, amely engesztelésül szolgált Atyám színe előtt. A magyar nép rászorul Isten kegyelmére, ám a kegyelemért a bűnöket folyamatosan engesztelni kell. Bizony mondom nektek, hogy a felajánlást Atyám is látta, és tetszését lelte bennetek.”
Bementünk az alsóház üléstermébe, ahol a parlamenti ülések zajlanak. Nemzetünk angyala körbejárta a termet tömjénezőjével, és a bukott angyalok ismét eltakarodtak. Láttam, hogy a házelnök helyén Jézus Szent Istvánnal az oldalán angyalok kíséretében megjelent és kezében tartotta a két kőtáblát, amelyből fény áradt. A Megváltó fölemelte a kőtáblákat, melynek fénye végig áramlott a teremben és közben így szólt: „Azt akarom, hogy Atyám törvényének ereje hasson át mindent, amely ebben a teremben zajlik. Vannak, akik szembe mernek szegülni a tízparancsolattal és a hazát Júdáshoz hasonlóan elárulják. Ezeknek az embereknek jobb lett volna, ha meg sem születnek, mert tettük igen súlyos Isten színe előtt. Bizony mondom nektek, hogy azok a pártok, akik gyűlöletre és hazugságra építenek és buzdítanak végül meg fognak gyengülni, majd maguk is annak áldozatává fognak válni. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a lelket meg a testet is a pokolba taszíthatja (Mt 10, 28).”
Később is alkalom volt arra, hogy újra a Szent Korona elé mehettünk. Láttam, hogy a korona mögött Jézus, mint Örök Bíró jelenik meg és mellette állt a mi édesanyánk is, aki folyamatosan az Ő szeretett fiára tekintett. Csodálattal szemléltem Szűz Máriát, aki a koronában nem hatalmat lát, hanem Isten akaratát. Rajtuk kívül még három személy mutatkozott meg előttem: Noé, Mózes és Illés. Mindhárman meghajoltak a Szent Korona előtt, hiszen ez az ország Szűz Mária tulajdonában van. Hallottam, ahogyan Noé így szólt: „Ti gyermekeim, az én ivadékaim vagytok Nimród által, amelyről őseitek is tudtak. Amikor Isten szövetséget kötött velem, akkor a szövetség kegyelme nemcsak a teremtett világra áradt ki, hanem az én vérvonalamra is. Örvendezzetek és ujjongjatok, mert a magyar nép előtt lassan fényre fog derülni igaz történelmük.”
Noé után Mózes így szólt: „Gyermekeim, Isten törvénye a szívetekbe van írva. Sokan el akarják taposni országotokat, mert félnek tőletek. Szent királyaitok ismerték és gyakorolták az erényeket, amelyekben kimagaslottak a világ más királyaival szemben, akik közül többen gőgből csak önmagukat szolgálták és nem Istent, ezért buktak el és lett sokaknak szégyenletes a halála.” Illés a próféták atyjaként pedig a következőt mondta: „Nemzetetekből sokszor kiemelkedtek olyan személyek, akik Isten akaratát közvetítették az emberek felé. A Kármel-hegyén sokáig remeteként éltem. Nagy tisztelője vagyok Szűz Máriának a Mennyben, aki méhében hordozta Isten egyszülött fiát. Ti Szűz Máriához tartoztok és általa a Szentháromsághoz. Imádkozzatok, hogy minél többen (a papok is) Mária lelkületét hordozzák szívükben, mert aki őt követi az hamarabb eljut a Fiúhoz, mint saját önerejéből!”
Láttam, hogy megnyílt az égbolt és a Mennyei Atya tűzoszlopot küldött hazánk határa köré. Ez a tűzoszlop olyan volt, mint annak idején a zsidó nép átkelése során, amely védte őket az egyiptomi fáraótól és seregétől. Az égből tűzeső hullott Magyarországra, amely nemcsak megtisztít, hanem növeli is a magyar emberek szívében a haza iránti szeretetet, amely jelen pillanatban igen meghatározó a jövőnket érintve.
Végül az Úr a következőt mondta: „Olyan próbatétel elé állítottalak titeket, amely hasonló volt Ábrahám próbatételéhez. Láttam, hogy sokan eleget tettek kérésemnek. Annak idején Izsák életben maradhatott, mert Ábrahám hitt Istenben és megtette az Ő akaratát, így igaz vérvonala fönnmaradt. Ezt a kegyelmet akarom most nektek is adni, hogy nemzetetek jövője védve legyen generációról generációra. A próbatétel megtörtént. A kegyelmeket elkészítettem. Most türelemmel várakozzatok.”
Mária Magdolna

2018. március 28., szerda

Kiss-Rigó László: Most ölik meg Európát, és bennünket, keresztényeket is!

Már nem valahol messze, hanem itt a szomszédban üldözik a keresztényeket – nyilatkozta a SzegedMa portálnak Kiss-Rigó László. A katolikus püspök szerint drámai a helyzet, Európát pedig elsősorban azok az európaiak fenyegetik, akiknek keresztény gyökereik vannak, de megtagadták Istent és Krisztust. A keresztény embernek nem jelent dilemmát a választás, de az már sokkal inkább, hogyan kezelje azokat az embereket, vagy „filantrópokat”, akik anyagi érdekből, vagy pusztán csak tévedésből olyan eszmékért küzdenek, amelyek egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is - tette hozzá a főpap.
Kiss-Rigó László szerint Krisztus követőinek egyáltalán nem kell, nem szabad félniük, még ebben, a modern kori keresztényüldözés időszakában sem.
-Korábban úgy tudtuk, hogy főleg szélsőséges muzulmán közegben érik súlyos támadások a keresztényeket, sok áldozattal. Ma már nem csak így van! A keresztényeket nem „valahol messze üldözik”, hanem már itt, a szomszédban. Őszintén és döbbenten csodálkozom azon, hogy európaiak tudatosan tagadják meg identitásukat, keresztény gyökereiket, és még csak erkölcsi felelősséget sem éreznek. Manapság sokkal nagyobb hírt jelent az, ha egy állatfajt valahol a kihalás veszélye fenyeget, mint ha ezer keresztényt lemészárolnak
– fejtette ki a Csongrád megyei portálnak a katolikus püspök.
– A keresztényüldözés tehát már itt van Európában, itt van az európai emberek között. A legnagyobb baj pedig az, hogy azok művelik a leginkább, akik maguk is keresztény gyökerekkel rendelkeznek, európaiak, de megtagadják saját identitásukat. Ami pedig felfoghatatlan, hogy ezek az emberek még örülnek is annak, hogy önpusztítók – tette hozzá Kiss-Rigó László.
A portálnak arra a kérdésére, hogy lehet -e függetleníteni magát a keresztény embernek attól, hogy Húsvét után egy héttel választás lesz Magyarországon Kiss-Rigó László azt válaszolta, hogy
értelmes, keresztény, hívő ember nem akarja egyáltalán függetleníteni magát a környezetétől, sőt kötelessége a környezetében is tanúságot tenni az értékeiről. Egy politikai választás egy közösség életét, jövőjét alapvetően meghatározza.
– A keresztény, hívő ember pedig kiáll az értékek mellett, ami a család, a házasság, az emberi élet méltósága, a munka becsülete, a hazaszeretet, az egészséges nemzeti identitás, vagy a szolidaritás – mondta a püspök.
– A keresztény embernek tehát nem jelent dilemmát a választás. Az már sokkal inkább, hogyan kezelje azokat az embereket, vagy „filantrópokat”, akik anyagi érdekből, vagy pusztán csak tévedésből olyan eszmékért küzdenek, amely egyértelműen veszélyesek Magyarországra és az európai, keresztény közösségre is.
A nemzeti identitás feladása, az uniformizálás ugyanis káros, és a vége nem lehet más, mint nemzeti öngyilkosság. Sokan pedig ebben örömmel és önként vesznek részt, mert nem látják (vagy nem akarják látni), hogy ezzel „megölik” Európát és benne bennünket keresztényeket is
– húzta alá Kiss-Rigó László.
A főpap elmondta, hogy a Húsvét üzenete örök, de hogy ki hallja meg, az függ attól, milyen füle van. A hívő emberek számára ez az Ünnepek Ünnepe, a Föltámadásé: Krisztus győzelmének ünnepe. Manapság inkább a Karácsony vette át a főszerepet, de ettől még a keresztények számára a Feltámadás Ünnepe a legfontosabb. A Húsvét az élet értelmét jelenti és a végső győzelmet, aminek a részesei vagyunk. Krisztus győzelme pedig olyan erőforrás, amiből táplálkozhatunk.
Csak rajtunk múlik, hogy ebből mit hozunk ki.
A teljes interjú elolvasható a SzegedMa portálon.

Így ünnepli a Húsvétot a Püspök

Locsolkodni nem szoktam, nálunk nem volt igazán szokás – meséli. Rokonai Ausztráliában élnek már nagyon régóta, így velük nem tud most személyesen találkozni.
– Önellátó vagyok, magamnak főzök az ünnepek alkalmával is. Ha Húsvétkor meghívnak vendégségbe, akkor ott természetesen én is húsvéti ételeket eszem. Éhen nem halok az biztos. A sonkát nem szeretem, ahogy én Karácsony idején a kocsonyát sem eszem meg – mondja.