2018. március 29., csütörtök

A kétszeres szentélyromboló Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozata a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.

Az alábbiakban Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozatát tesszük közzé a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.


2017. november 16-i határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.
A fentiek és egyéb, már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017. számú levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálóbizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgatót, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.
A vizsgálóbizottság tagjai közül ketten – dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök és Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébános – két alkalommal személyesen megtekintették a három Mária-szobrot. Az első látogatás 2018. január 4-én történt. Másodszor szakértőkkel keresték fel és tekintették meg a három szobrot. A vizsgálóbizottság két tagja egyik alkalommal sem tapasztalt könnyezést vagy arra utaló nyomokat. A szobrok vizsgálata tapintással is történt, de folyadék nem volt észlelhető. A vizsgálatra felkért szakértők laboratóriumban vizsgálták a szoborhoz érintett anyagot, melynek segítségével könnyekre utaló maradványokat nem lehetett kimutatni.
Ezek alapján a hivatalos vizsgálat eredményét az alábbiakban fogalmazom meg: a könnyezést illető természetfölötti jelenség nem állapítható meg.
Miklós püspök
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír


Június 25., vasárnap óta könnyezik Pásztón a Szentlélek Templomban a Rosa Mystica Szűzanya Kegyszobor és.......és június 29., szombat reggelre a nagy Szűz Mária Kegyszobor szeme is könnyezik...egészen a szája sarkáig lefolyt már a könnye...

Jézus válasza arra a kérdésre, hogy a pásztói Szűzanya könnyezése valódi-e – egy választott lelken keresztül:

"Igen, Pásztón könnyezik Édesanyám, mert fájdalom tölti el a szívét, hogy hiába küldi általa a Mennyei Atya a jelenésekkel a figyelmeztetéseket a bűnbánatra, a megtérésre, a sok rózsafűzér-imádságra, csak kevesen hallgatnak Rá. Siratja a széles úton haladó bűnös gyermekeimet."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése