Isten vigasztaljon meg benneteket! Hogy a többiek a templomokat erőszakkal megszállva tartják, miközben nektek ezen időkben e templomok előtt kell állnotok, nagyon elszomorít benneteket. Sajnos, ma ez van: Nekik vannak épületeik, nektek megvan az apostoli hitetek. Szállták bár meg templomainkat, de a hiten kívül állnak ők. Ti azonban hűségesek maradtok, akkor is, ha az istenházakon kívül kell maradnotok, mert bennetek van a hit. Gondoljuk csak meg: Mi a fontosabb? Az épület vagy a hit? Természetesen az igaz hit! Ki nyert ebben a harcban, és ki vesztett? Az, aki az épületet birtokolja, vagy az, aki a hitet megőrzi?
Az épület persze jó, ha ott az apostoli hitet tanítják; szent, ha ott mindent szentül cselekszenek. Ti vagytok a szerencsések, akik hitetek által az Egyházban maradtatok, ti, akik szilárdan ragaszkodtok a hit alapjaihoz, ami az apostoli tradíció által át lett rátok hagyományozva. És ha szörnyű körülmények a hitet, mint oly sokszor, meg akarják ingatni, ez valójában soha nem jár sikerrel. A többiek azonban a mai válságos helyzetben eltértek a hittől.
Senki nem fogja a ti hiteteket legyőzni, szeretett testvéreim! Hisszük, hogy Isten egy napon egyházi épületeinket vissza fogja adni nekünk. Minél jobban erőlködnek a többiek, hogy a szent helyeket elfoglalják, annál inkább elszakadnak az Egyháztól. Bár azt állítják magukról, hogy ők alkotják az Egyházat, valójában azonban elszakadnak tőle, és tévútra térnek. A hagyományhoz hűségesnek maradt katolikusok azok – akkor is, ha csak egy tucatnyian vannak –, akik Jézus Krisztus igaz Egyházát alkotják.

Link: www.einsicht-aktuell.de, illetve www.einsicht-online.de