2013. augusztus 13., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ mely részeire haragszik a legjobban

2013. augusztus 12. hétfő, 3:00
Drága szeretett leányom, követőim mindenhol – beleértve azokat is, akik nem tudnak ezekről az üzenetekről -, Engem keresvén a Templomaimba fognak behúzódni. A Szentlélek által nekik adott Ajándékomnak köszönhetően, Szívem Menedékébe lesznek sodorva. Ők érzékelni fogják a világban lévő nyugtalanságot és tudni fogják, hogy szükségük lesz a segítségemre ahhoz, hogy továbbra is szilárdak maradjanak Tanításaimban.
Sokan érezni fogják a változást a levegőben, mivel Isten ellenségei kezdik megismertetni tervüket – a gyűlölet tervét -, hogy becsapják a világot, miközben aljas cselekedeteik, hogy a bűn minden formáját elnézzék, ismertté válnak. A világ a gyötrelem áradásába lesz sodorva, és sokan meg lesznek döbbenve a bűn bálványozására tett kísérletektől, melyeket mindenütt látni fognak.
A test bűneit meg fogják tapsolni. Hiúságot és egy megszállott önszeretetet lehet majd látni szerte a világon. A megszállott önimádatot olyan alapvető tulajdonságnak fogják tekinteni, mint még soha ezelőtt. Azokat, akik nem keresik az ilyen élvezeteket, félredobják, és a kitaszítottság érzését fogják bennük kelteni.
A gonosz bűneit dicsőíteni fogják, és miközben az ember beszippantva találja magát ebbe az őrületbe, a világnak a harag áradata lesz bemutatva, mely által Atyám számos ország nagy részét elsöpri. Az áradások mindennaposak lesznek, és ti tudni fogjátok, hogy Atyám a világ mely részeire haragszik a legjobban, amikor a vizek dühödten elárasztják a nemzeteket.
Minden gonosz nemzet első kézből fogja megtapasztalni azt, hogy a test bűnei hogyan lesznek megbüntetve.
Atyám meg fogja állítani a gonoszt abban, hogy megszerezze azok lelkét, akik ebben a bűnben vétkesek, megakadályozván így őket abban, hogy másokat is megfertőzzenek. Ők meg lesznek állítva. Nekik nem lesz többé megengedve, hogy folytassák fertőzésüket.
Ez a gonoszság orvosolva lesz, és az Isten Keze által történő isteni beavatkozásnak most tanúi lehetnek mindenhol a világon.
Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket elérnek ezek a büntetések. Én megvédem azokat, akik Hozzám fordulnak védelemért.
Jézusotok

Szép új világ - tízéves texasi lányt vádolnak nemi erőszakkal

Texasi rendőrök tartóztattak le egy tízéves kislányt azért, mert szerintük a lány megerőszakolt egy négyéves kisfiút a házuk kertjében. Az incidens korábban, áprilisban történt, de a múlt hétig vártak a letartóztatással: addig amíg a fiatalkorúak szexuális bűncselekményeivel foglalkozó nyomozót nem jelölték ki.
Az anyja szerint a kislány csak játszott a kertben, nem volt tisztában azzal, amit csinál. A kislányt letartóztatták és bevitték a fiatalkorúak börtönébe, ahol ujjlenyomatot vettek tőle, kapott egy börtönruhát és bezárták egy cellába. Az oldal szerint a gyermeket négy napig bent  tartották, ezalatt pedig ügyvéd sem találkozott vele.
A houstoni Új Fekete Párduc Párt vezetője szerint túlzás kriminalizálni egy tízéves kislányt, aki csak egy „nem megfelelő lovaglós játékot játszott". A gyermek édesanyja pedig azt mondta, hogy lehet, hogy bűncselekményt követett el a lánya, lehet hogy nem, de ettől függetlenül még csak egy gyerek.
(index)

Gyermekvédelem - ifjúságvédelem

A rendszerváltásnak hazudott időszakig ismeretesek, mi több, hatékonyak voltak ezek a fogalmak. Mára viszont gyomorforgató és ijesztő látványban lehet részünk akármerre nézünk. Akár a pestis járvány, vagy egyéb epidémia, úgy önti el életterünket a dekadens nyugati szemét az atlantista-cionista hódító hatalom egyértelmű szándékától vezérelve.
Ozora, szigetfesztivál, csak néhány a lélekmérgező, nihilista szeánszokból. Tombol a halál imádata, a kábítószer már minden harmadik kiskorúra komoly hatással bír, az amerikai (valójában zsidó) mozifilmek a becstelen, karriert hajszoló, prostituálódott életet reklámozzák, tűzik célul a gyermekeink számára.
Kábítószeres vizipipák az egyik trafikban - néhol a nyílt utcán szívják...
Ha élni akarunk, nemzetmegtartó intézkedésekre van szükség, elsősorban gyermek- és ifjúságvédelem kell, de nem amolyan tessék-lássék módon, hanem kőkeményen és eltökélten!
A gyermek lelkét (és testét) megrontókat átnevelő táborokba kell elszállítani, mindegy kiről van szó, médiacézárról vagy egy mocskos kis drogdílerről. Néhány esetben az azonnali, statáriális halálbüntetést is alkalmazni kell. Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék tőlünk a jövőnket - felemelő és előkelő érzés lesz foganatosítani az élni-akarás törvényeit!
Balassa Viktor

Folyamatos kilenced

A világ, benne hazánk és egyházunk nagyon nehéz helyzetben van. Hogy a gonoszság erői ne tudják maguk alá igázni családunkat, nemzetünket, egyházunkat és a földet, nagyon sok imára és engesztelésre van szükség. Ebben az engesztelésben kiemelt szerepe van Magyarországnak, a magyar engesztelőknek, a Szent Anna réten felépítendő Engesztelő Kápolnának. Ennek alapjait, amelyeket 1944-ben Serédi Jusztinián bíboros áldásával leraktak, és amelynek alapkövét Mindszenty bíboros 1947-ben újra letette, néhány héttel ezelőtt sikerült megtalálni 2 méteres törmelék, egy túzrakóhely és legalább 6 évtizedes fák alatt. A Szűzanya ma is, 70 év elmúltával akarja ezt a kápolnát. Bár a kormánydöntéssel jelentőset haladt előre a kápolna építésének az ügye, az akadályok még mindig nem hárultak el teljesen. A rendkívüli helyzet rendkívüli áldozatokra sarkall. Kezdjünk egy folyamatos kilencedet a mai napon vagy a litánia, vagy az imafüzér, vagy mindkettő elimádkozásával, hogy a gonosz tervei meghiusuljanak, hogy az Égiek tervei megvalósulhassanak, és minél több lélek megmeneküjön a kárhozattól!