74. Üzenet.
1997. november2. Halottak napja.
Az Ember:
" Az Istenanya kilép a megjelent fénykeresztből. Egy bő köpenyt visel."
Az Istenanya:
" Úgy jövök, mint SZERETET ASSZONYUNK A FÉNYBŐL, mert Én kinyilvánítom a ti imáitok hatalmát, amit a SZEGÉNY LELKEKÉRT mondotok, akiknek erősítésre van szükségük. A ti imáitok segítik őket, hogy megkapják a fényt, ami meggyógyítja az ő sebeiket. Nyerjetek részükre az Egyház kincseiből, hogy megrövidüljenek az ő szenvedéseik( a tisztítótűzben). Ezek a SZEGÉNY LELKEK buzgón imádkoznak értetek és esedeznek Isten szeretetéért részetekre. Ők viszont tőletek várják, hogy segítsétek őket imáitokkal.
Sokaknak a Földön fogalmuk sincsen, hogy mennyire veszélyeztetve van az emberiség. A sátán minden eszközt kihasznál, hogy titeket a szentség útjáról eltérítsen. Ő azt akarja, hogy ti elvesszetek, és mindent megtesz, hogy bármivel foglalkozzatok, csak ne a lelketek üdvösségével.Ezért próbálja megsemmisíteni az Egyházat. A sátán elbújik a jónak a köntöse mögé. Ő olyat ígér, ami jónak látszik. Nagyon sok egyesület van, amelyik jónak látszik, jót tesznek,valójában csak az anyagi dolgokról gondoskodnak, hogy eltereljék a figyelmeteket az Istenről. Gondoljatok lelketek hallhatatlanságára, a test csak egy burok, ami hamuvá válik. A lélek az, amely az örökkévalóságra van rendelve. Egy vizsgának, egy próbának azért kell még jönnie, hogy sok lélek megmenekülhessen. Meg lehessen még menteni őket. Ti a keresztetek hordozásával szentelődtök meg. Viseljétek azt csendben és alázattal! Ne féljetek! Őrizzétek a világosságot, amely bennetek van! Én megáldalak titeket, és nektek adom Szeplőtelen Szívemet."