"Drága gyermekek, a Szentlélek a Mennyei Atya által édesanyává tett, Jézus édesanyjává, és ezzel a ti édesanyátokká is. Azért jövök hozzátok, hogy meghallgassalak benneteket, hogy kitárjam felétek édesanyai karjaimat, hogy szívemet adjam nektek és arra hívjalak titeket, hogy maradjatok velem, mert a Fiam a kereszten rám bízott benneteket. Sajnos, sok gyermekem nem ismerte meg Fiam szeretetét, sokan nem is szeretnék megismerni. Ó, gyermekeim, milyen sok rosszat tesznek azok, akiknek látniuk kell és magyarázatot kapniuk ahhoz, hogy higgyenek. Ezért, ti, gyermekeim, apostolaim, szívetek csendjében hallgassátok Fiam hangját, hogy szívetek az Ő otthona legyen, és ne legyen sötét és szomorú, hanem Fiam fénye ragyogja be. Hittel kérjétek a reményt, mert a hit a lélek élete. Újra arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok. Imádkozzatok azért, hogy a hitet alázatban tudjátok megélni, lelki békében, világossággal beragyogva. Gyermekeim, ne törekedjetek arra, hogy azonnal megértsetek mindent, mert én sem értettem meg mindent, de szerettem és hittem Isten szavában, amelyet Fiam mondott, Ő, aki az első világosság és a megváltás kezdete volt. Szeretetem apostolai, ti, akik imádkoztok, áldozatot hoztok, szerettek, ne ítéljetek, ti menjetek és terjesszétek az igazságot, Fiam igéjét, az Evangéliumot, mert ti vagytok az élő evangélium, ti vagytok Fiam világosságának fénysugarai. Fiam és én mellettetek leszünk, bátorítunk és próbára teszünk benneteket. Gyermekeim, mindig kérjetek áldást azoktól, és csak azoktól, akiknek kezét Fiam megáldotta, pásztoraitoktól. Köszönöm nektek."