Mi a teendő? A hétéves epitímia.

Az advent a bűnbánat időszaka, az Úr Ézsaiás próféta által szól azokhoz, akik felvették az oltást, és különösképpen azokhoz, akik szorgalmazzák azt:
„Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe!”(Ezs 1,10) „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár Urának jászolát, csak a Vatikán nem ismer meg engem, ez a nép nem tud semmit megérteni!”(Ezs 1,3)
„Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek, ami keserű, azt édesnek, az édeset meg keserűnek.” (Ez 5,20) „Tisztátalanná lett ugyanis a föld lakóinak lába miatt, mert áthágták a törvényt, megszegték a parancsokat, s megtörték az örökre szóló szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és megbűnhődnek, akik rajta laknak.”(Ezs 24,5-6)

Aki felvette az oltást, súlyos bűnt követett el.
Mi a súlyos bűn?
Az az Isten megszentelő kegyelmének elvesztése. Aki súlyos bűnben hal meg, az örökre elvettetik. Ez az egyház tanítása.

Ki követ el súlyos bűnt?
A katekizmus válasza: Aki áthágja Isten parancsolatait
1) tudatosan
2) önként
3) komoly dolgokban.

Tehát az, aki nem szereti és nem keresi az igazságot, aki könnyen, tudatosan hagyja magát becsapni az egyházi tekintéllyel takarózó hazudozók által.
Az mRNS oltás felvétele súlyos dolog, mert

a) ez a vakcina beavatkozik az ember génállományába, ami lázadás a Teremtő Isten ellen;

b) ez a vakcina meggyilkolt gyermek szövetét tartalmazza, ami sátáni rituálé;

c) ez a vakcina a becsippelési folyamat részét képezi, amelytől a Biblia a kénköves tüzes tó kilátásba helyezésével óv;

d) súlyos egészségkárosításról, azaz az ötödik parancsolat elleni bűnről, és egyúttal tömeges autogenocídiumról van szó.

Mit köteles tenni az, aki felvette a vakcina első vagy második adagját?
Bűnbánatot kell tartania! Tehát meg kell vallania bűnét Isten előtt, hogy nem kereste az igazságot, meg kell bánnia bűnét és a bűnbánat részeként türelemmel kell hordoznia a következményeket. A vakcina összefügg a meg nem született gyermek megölésével, ezért annak felvétele a sátáni antikeresztség felvétele. Ehhez a bűnhöz kapcsolódik az egyházból való kizárás büntetése. A hosszantartó őszinte bűnbánatnak a célja az ember lelki ébredése és üdvössége.
A 3., 4. és az 5. században, Szent Cypriánus, Nagy Szent Vazul, Szent Ágoston korában, vezették be az ún. epitímiát, vagyis a többéves bűnbánatot. A traditorok, azaz a hitben elesettek kérdésével foglalkoztak, akik a kínzásoktól való félelmükben pogány isteneknek áldoztak. Manapság a vakcinálás után – vagyis a sátáni antikeresztség után – hasonló a helyzet. A keleti kánonok, pl. Szent Vazul 81. szabálya 11 éves epitímiát szab ki azokra, akik „különösebb erőszak nélkül árulták el a hitet“. Némelykor az epitímia több évig is tartott, főleg a jóslás, mágia vagy a sátánizmus egyéb pogány formái előtti megnyílás miatt. Az epitímia célja a lélek meggyógyítása volt.
A világi bíróság is életfogytiglani szabadságvesztéssel vagy halálbüntetéssel bünteti ( pl. USA-ban) a súlyos bűntetteket. Isten törvényének súlyos áthágásáért örök kárhozat jár. Egyedül az őszinte bűnbánat ment meg a pokoltól. Aki a szabadító bűnbánatot elutasítja, elvettetik (v.ö. Lk 13,3).
Ha a pap vagy a püspök a vakcina propagálásával tévútra vezette a rábízott lelkeket, ugyanúgy súlyos bűnt követett el és büntetése ugyanúgy az exkommunikáció – egyházból való kiközösítés. Az ilyen püspök vagy pap, ha meg akarja menteni a lelkét, megfelelő bűnbánatot kell tartania, tehát legalább hét évig tartót! Ez alatt nem működhet sem papként, sem püspökként.
A súlyos bűn és az egyházból való kiközösítés komoly dolog. Különösen akkor, amikor a művileg előidézett fertőzés vagy inkább a vakcinálás következtében sokak meghalnak, és még sokan meg fognak halni. Ha valaki súlyos bűnben hal meg, pokol vár rá. Ez az egyház tanítása.

Hogyan kell megvalósítani a hétéves epitímiát?
1) A vezeklő szentelje naponta Istennek a nap tizedét, azaz 2,5 órát. A szent óra 20,00 órától 21,00 óráig tart, imádkozzék otthon családjával együtt, a személyes imáján kívül. Időt nyer az internetről származó fölösleges információk követéséről való lemondással, a fölösleges mobiltelefonos beszélgetések mellőzésével, a fősodratú média, főleg a televízió kiiktatásával. A nyugdíjasok legalább napi négy órát szánjanak imádságra (lásd bit.ly/3IeP8IV).
2) A vezeklő csatlakozzon az imaőrséghez. Minden negyedik héten az adott órában imádkozik. (lásd bit.ly/3I9RPv7).
3) A vezeklő gyakoroljon naponta 7 imádságban való megállást (v.ö. Zsid 119,164), mégpedig ébredéskor, aztán 9,00, 12,00 15,00, 18,00 és 21,00 óra körül és elalvás előtt (lásd bit.ly/352Bx8A). Az ószövetségi és az újszövetségi hagyomány gyakorlásáról van szó.
4) A vezeklő szerdán és pénteken tartson böjtöt vízen és kenyéren, ha nincs súlyos egészségi problémája.
5) A vezeklő hét évig el van tiltva a szentáldozástól. Csak lelkileg élhet vele.
6) A vezeklő szentelje meg a vasárnapot, a feltámadás napját. Már szombat este 21,00 órától kezdődik, otthon, egy óra imádsággal Krisztus feltámadásának igazságára figyelve. Reggel 5,00 órától 7,00 óráig a feltámadás igazsága feletti két órás elmélkedéssel folytatódik (bit.ly/3DxjXVT, bit.ly/31n8XNu, bit.ly/3DkaxNk).
8,00 és 10,00 óra között egy órát a Szenlélek elküldetésének igazságáról imádkozik. (lásd bit.ly/3xNaIQ0).
A vezeklő részt vesz az istentiszteleten szentáldozás nélkül. Ha a pap aposztázisban van, vagyis ha a vakcinálást szorgalmazza vagy tévtanításokat hirdet, amelyek tagadják a megváltó tanokat, mint a neomodernizmus és a bergoglianista bálványimádás, akkor a katolikus lelkiismerete szerint kötelezve van arra, hogy ne vegyen részt az ilyen liturgián. Valahol már a templomba lépés feltétele a vakcináltság!
A vezeklő lélekben átélheti a szent liturgiát az igazhitű papokkal és püspökökkel való egyesülés által, akik abban az időpontban a liturgiát kiszolgálják.
Este, a vasárnap megszentelésének befejezéseképpen átéli a Krisztus feltámadásának igazságát 20,00 órától 21,00 óráig (lásd bit.ly/3Ehe9ki).
7) A vezeklő havonta egyszer éljen át egy vezeklési napot. Erre a legmegfelelőbb az első szombat – a fatimai szombat, vagyis a bibliai újhold ( Ézs 66,23).

Mennyi időt szánjon a vezeklő ezen a szombaton a lelki programra?
Annyit, amennyit a munkanapon a munkára szán – 8 órát. Ebből a 8 órából legalább 4 órát szánjon imádkozásra. A fennmaradó időt töltse közös Biblia olvasással vagy a vértanúk és a szentek életének olvasásával, valamint az Ige feletti elmélkedéssel. Mindenki bizonyságot tehet arról, hogy hogyan vezekel és teljesíti az adott feltételeket. A hónap első szombatjának átélését segíti a 3-10 férfiből álló közösség. Ha valamely pap bevezeti az első szombaton a 40 órás dicsőítést, akkor ezt kihasználhatnák a nők. A férfiak is részben kihasználhatnák a dicsőítő napot az imádságra és a vezeklésre.
Testvéreim a Krisztusban! Közületek a többség hagyta, hogy megtévesszék és felvette a sátán antikeresztségét – az oltást. Ezzel súlyos bűnt követtetek el, és kizártátok magatokat Krisztus titokzatos testéből – az egyházból is. Isten szabadítást kínál nektek az őszinte bűnbánat által. Ha kifogásokat fogtok keresni és elutasítjátok a felkínált bűnbánat útját, nagy valószínűséggel örökre elvettettek azokkal együtt, akik megátalkodottak maradtak. Lehet, hogy sokan közületek meg sem érik ennek a hétéves epitímiának a végét. Ám, ha elkezditek a vezeklést és ha Isten hamarosan kihív benneteket az örökkévalóságba, részesültök Isten irgalmasságában és a bűnök bocsánatában. Ezért még ma lépjetek a bűnbánat útjára – a szabadítás útjára!

+Illés
A Bizánci Katolikus Patriarchátus pátriarkája

+ Metód +Timóteus
Püspök-titkárok

2021.11.30.

Naprakész aktuális információk a BKP-tól (ez ingyen van)
sendpulse.com/827f6dad0a/