2020. november 1., vasárnap

Schneider püspök: A keresztényeknek el kell utasítaniuk az abortált magzatok felhasználásával készült COVID védőoltást, még akkor is, ha ezért vértanúkká kell válniuk. (Itt hívóm fel mindenki figyelmét 1984 Salzburgban kapott kegyelmi ajándék alkalmazá

Athanasius Schneider, a kazahsztáni Astana segédpüspöke, a múlt hónap végén rövid látogatásra Franciaországban járt. Interjút adott a LifeSite-nak, a COVID-19 jelenlegi helyzetével kapcsolatban, ami Schneider püspök szerint „egészségügyi diktatúrát” eredményezett.


Megerősítette azt a véleményt, miszerint „rabszolgaságra ítélik az embereket”, amit „abszurd” intézkedések révén hoznak létre. Franciaországban [szerk. megj.: már Magyarországon, sőt, egész Európában is] ma már kötelező a maszkok viselése a munkahelyen, a templomokban és a tömegközlekedésben, valamint néhány városközpontban, sőt egész városokban (esetenként a vidéki külvárosokban is), például Párizs, Rennes, Bordeaux, Lyon és Nizza, függetlenül attól, hogy az emberek tömegesen vannak-e vagy teljesen egyedül.

A kötelező maszkokról szólva Schneider püspök elmondta: „A maszk, amelyet a lakosságnak viselnie kell, tulajdonképpen egy jel, amit eltúlzott mértékben alkalmaznak. Ez a jel azt szimbolizálja, hogy minden ember az ő kezükben van, és engedelmes rabszolgákként és marionett figurákként akarnak bánni velük. Ez nagyon veszélyes, és mély aggodalomra ad okot.”

Schneider püspök a LifeSite-nek elmondta, hogy attól tart, hogy a COVID-19 járványt úgy irányítják, hogy a „Világkormány” kialakulását segítse elő. Felszólította a katolikusokat, hogy ne csak imádkozzanak, hanem támogassák mindazokat, akik fellépnek a járványos helyzetben helyes és normális higiénián túllépő intézkedések abszurditása ellen, és tegyenek tanúbizonyságot az örök élet valódi reményéről: és ne essenek pánikba. Mindannyian Isten kezében vagyunk. A kormányok viszont azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy teljesen a ő kezünkben vagyunk, és majd ők megvédenek minket. Ez nagyon veszélyes” – mondta Schneider püspök. Felszólította a hithű katolikusokat is, hogy folytassák a tavaly júliusban indított eucharisztikus keresztes hadjáratot annak érdekében, hogy jóvátételt nyújtsanak a Legszentebb Szentség ellen elkövetett „szentségtörésért”, amelyeket a COVID-válság magával hozott. „Schneider püspök azt gyanítja, hogy a jövőben valamilyen módon az összes kormányt és minden embert kényszerítenek majd arra, hogy elfogadják a kötelező oltást, amik között lehet olyan is, amit abortált magzatok szöveteinek a felhasználásával hoztak létre”. „Most még nem erősítem meg, hogy ez meg fog történni, de az a gyanúm, hogy ez az idő hamarosan eljöhet.

A Sátán és a Világkormány - végső soron a szabadkőműves Világkormány - mindenkit, még az Egyházat is, arra kötelezheti, hogy ilyen módon fogadja el az abortuszt. És ezért nagyon erősen ellen kell állnunk, ha ez megtörténik. Sőt el kell fogadnunk azt is, hogy vértanúk legyünk”– mondta Schneider püspök.

(A magyar fordítás a délvidéki Tóthfaluban megjelenő Hírvivő katolikus lap fordítása alapján történt.)

angol nyelvű forrás: https://www.lifesitenews.com/news/bishop-christians-must-refuse-covid-vaccine-derived-from-aborted-babies-even-if-it-means-martyrdom

Istenkáromló rajzok: Demokratikus jog?

 

"Az istenkáromló rajzok demokratikus jognak minősülnek?" - kérdezte Jean-Pierre Cattenoz avignoni érsek (LeSalonBeige.fr, október 29).

A válasza: nem. Emlékeztet a Charlie Hebdo magazin elleni támadásokra, amikor mindenki azt mondta: "Én vagyok Charlie".

Cattenoz: "Mindig megerősítettem: nem vagyok Charlie." Elhatárolja magát egy újságtól, amely minden vallás ellen istenkáromlást tesz közzé.

Amikor Charlie újból megjelent, kiadott egy rajzot, amely XVI. Benedeket ábrázolta Mohamed által szodomizálva. A sajtó örült - emlékezik vissza Cattenoz.

Elismeri, hogy "sírtam egy ilyen karikatúra miatt, amely megsebesítette keresztény érzékenységemet". És: "Mindenki szabadsága ott áll meg, ahol megbántja testvérét."

"Párbeszédbe léphetek egy testvéremmel, aki nem osztja az álláspontomat, és felhasználhatom a meggyőzés minden erejét, de eleve kijelenthetem, hogy az istenkáromlás és a karikatúra, bármi is legyen az, a demokráciában jog, ez nem helyes, ez nem igaz. ”

https://gloria.tv/post/2BWiL7d6b3K3C6gChTLnQLXxt