2016. augusztus 31., szerda

A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában

abortusz hidfo.ru
Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének. Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság.
“Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi keresztény, konzervatív államában.”írja a Magyar Idők. A lap egy civil szervezet, az Alfa Szövetség vezetőjét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország is célkeresztbe kerülhet, és a liberálisok azt akarják elérni, hogy lehetőleg minél több európai nő éljen az abortusz lehetőségével. “Ha az abortusz liberalizálását követelő csoportok elérik céljukat, azzal az amúgy is a lassú kihalás felé menetelő kontinens népesedéspusztulása felgyorsul, miközben épp hogy nem kevesebb, hanem több születendő gyermekre lenne szükség.” – írták.
2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit tartalmazzák. Ezekből többek között kiderült, hogy az amerikai milliárdos globális szinten működtet egy “politikai hálózatot”, és többek között Magyarországon is vannak “megbízható szövetségesei”, emellett anyagi támogatást biztosít olyan sajtóorgánumoknak, melyek a bevándorlást támogatják. Ezek az újságírók abból élnek, hogy Soros György fizeti őket, és főállásban dolgoznak az európai társadalmak felbomlasztásán.
A Magyar Idők azonban azt írja; a kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, hogy Soros György ügynökhálózata az abortusz népszerűsítésén is aktívan dolgozik, emellett megpróbálják liberalizálni a magzatgyilkosságot olyan országokban, ahol még viszonylag konzervatív törvények vannak érvényben.
Az Európai Unió tagállamaiban a születések száma 2015-ben összesen mintegy 5,1 millió volt, miközben az Eurostat adatai szerint az európai országokban átlagosan minden harmadik várandósságot szakítanak meg. Ez azt jelenti, hogy tavaly 1,7 millió európai gyermeket gyilkoltak meg saját szülei, mielőtt még megszületett volna. Egy évtized alatt ez megközelítőleg 20 millió magzatgyilkosság, ami az Európai Unió lakosságának mintegy 4 százaléka. A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában, és Soros György dollármilliárdokat költ arra, hogy az európaiak ezt ne népirtásnak tartsák, hanem szabadságjognak.
A liberálisok szerint nem népirtás, ha tíz év alatt legalizált formában megölik az összlakosság 4%-át.
A Magyar Idők szerint Magyarország viszonylatában “érzékenyítéssel és pozitív üzenetekkel, valamint a családok gazdasági alapjainak megerősítésével a negyvenezer fölöttiről harmincegyezer körülire sikerült csökkenteni az abortuszok számát.” A tiltás azonban elsöprő ellenállásba ütközik; a kiszivárogtatott Soros-aktákból kiderült, hogy egy globális ügynökhálózat dolgozik az európai lakosság fogyásának előidézésén, és eközben ugyanez az ügynökhálózat segíti több millió színesbőrű migráns Európában letelepítését.


http://www.hidfo.ru/2016/08/a-liberalisok-legalizaltak-a-tomeggyilkossagot-europaban/

2016. augusztus 30., kedd

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Iszlám veszedelem.

2016. 08. 07, Vasárnap
Jézus lélekben elvitt engem a Mennyországba, és egy homokórát mutatott, melyet az angyalok sírva vettek körül. Az egyik angyal így szólt: „Óvva intünk titeket, hogy megismerjétek Isten szent haragját. Az idő nemsokára lejár, és az emberiségnek szembesülnie kell a büntetéssel. A bűnök következménye a büntetés, amit nem tudtok elkerülni csak bűnbánattal, imával és megtéréssel. Eddig a bűnös emberek nyugalomban és biztonságban élhettek ragaszkodva a földi javaikhoz, ám most minden megváltozik. Boldogok azok, akik az Úrban bíznak, mert ők nem vesznek el.”
A homokóra tetején egy kelyhet láttam, ez a kehely betelt és az Úr drágalátos szent vére végig folyt egészen a Földig. Aztán a homokóra alján egy évszámot vettem észre 2017, ekkor Jézus azt mondta: „A 2017-es év vízválasztó lesz nemcsak a világ, hanem minden vallás számára is, elsősorban a kereszténységnek. Jaj azoknak, akiknek szíve nem hozzám ragaszkodik, hanem a világhoz, mert ők elvesznek. Az örök élet mindent felülmúl, ami a világon van. Lelketeket egyedül csak Isten töltheti be teljesen. Ne féljetek, akik hűségesek vagytok Hozzám, minden kegyelemben és gondviselésben részesedni fogtok.” Az Üdvözítő előtt megállt a négy lovas a Jelenések könyvéből (Jel 6, 1-8), akik már végigvonultak több földrészen, most Európa következett. Az Úr akarata által ezek a lovasok körbejárták Európa országait is.
Később a Megváltó számtalan római katolikus templom elé vezetett, és fájdalommal néztem, hogy templomok tornyairól leszedték a kereszteket és a templomokon belül már nem volt semmi. Mielőtt bementünk az egyik templomba, láttam, hogy a városokból és falvakból az emberek kivándorolnak, és a hegyekbe menekülnek. Ennek az volt az oka, hogy migránsok sokasága elvette az otthonaikat és üldözték mindazokat, akik nem térnek át az ő vallásukra. A templomon belül iszlám szertartás zajlott, és hallottam, ahogyan Allahhoz imádkoztak. Ez a többi templommal is megtörtént. Láttam, hogy a migránsok olyanok, mint a sáskák. Mindent elfoglalnak, mindent felemésztenek, de maguknak nem fognak termelni. Ennek az volt a következménye, hogy kitört az éhínség és egyre több járvány terjedt el nemcsak az emberek, hanem az állatok között is. Jézus azt mondta: „Európa hamarosan képtelenné fog válni arra, hogy ennyi embert ellásson. Megkérdeztem Jézustól, hogy jónak látja-e hazánkban az ősszel történő népszavazást, és Ő ezt válaszolta: „Gyermekem, Én és Édesanyám támogatjuk ezt a népszavazást, hiszen tudjuk, hogy mögötte tiszta szándékok vannak. Különösen örülök annak, hogy vezetőtök mindent megtesz azért, hogy hazátokat ne tiporja el a számtalan iszlám vallású ember. Az égiek támogatják őt, és ugyanezt a példát kövesse minden magyar ember. A szavazással döntést hoztok Magyarország sorsáról. Nyújtsatok méltó példát a többi nemzetnek! Az Európai Unió olyan intézmény, amely bár hatalmon van, mégsem az emberek javát képviseli. Nemsokára megdől a rendszere, mivel az ördög áll mögötte és az ő hatalma csak ideiglenes. Hogy mi lesz hazátokkal, az a ti hiteteken és imáitokon fog múlni. Édesanyám sosem hagy el titeket. Imádkozzatok hozzá úgy, miként elődjeitek is tették.”
Mária Magdolna



http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1120-iszlam-veszedelem



Üldözések, katasztrófák


2016. 08. 29, Hétfő
Keresztelő Szent János elvezetett engem a Keleti országokba, ahol nagy keresztényüldözés folyik. Láttam, hogy az ISIS fekete serege hogyan rombolja szét a templomokat és ölik a keresztényeket. Az ellenség előtt nem számít sem a kor, sem az, hogy családos emberekről van szó. Egy a parancsuk: „Ölj és pusztíts!” Ezek a keresztények igazi vértanúk, akik teljes szívből megbocsátottak ellenségeiknek és életüket adják Krisztusért. Láttam, hogy halálukkor megnyílt az égbolt és Isten angyala felvitte őket egy hosszú aranyozott lépcsőn, amelynek csúcsán a megdicsőült és feltámadt Üdvözítő állt. Amikor felértek észrevettem, hogy az utolsó lépcsőfok eltűnt. János azt mondta: „Azért tűnt el a lépcsőfok, mert az üldöztetés által egyre jobban lerövidül az idő és közelebb kerül az emberiség Jézus második eljöveteléhez, amely sokak számára ítéletet fog jelenteni.” Bennem is felmerült a vágy a vértanúság után, hiszen ezek a lelkek egyenesen üdvözülnek. János így szólt: „Ahhoz igazodj, amit az Úr kijelentett neked a küldetéseddel kapcsolatban még akkor is, ha vágyad az iránta való szeretetből fakad.”
Később láttam Jeruzsálem városát, amelyet körülvettek hadseregek, főként amerikai katonák voltak és rengeteg iszlám hitű katona. Egyetlen céljuk a város elfoglalása volt és az, hogy romba döntsék azokat a szent helyeket, ahol Krisztus járt. Kegyetlenül ölték nemcsak a keresztényeket, hanem a zsidókat is. Azután láttam az egyházat, ami úgy nézett ki, mint egy magas torony, amely az égig ér. A tornyot felülről megkezdve az emberek elkezdték lebontani és nem vették észre, hogy az épület bármikor összeomolhat. Ám Isten angyalai azon munkálkodtak, hogy a torony minden részét visszaépítsék, és helyreállítsák mindazt, amit az emberek tönkre tesznek. János: „Az ördögök embereket használnak fel eszközként, hogy romba döntsék Isten egyházát. Ám az egyház szilárd kősziklára épült, amelyet sem az angyalok, sem pedig az emberek nem képesek elpusztítani.” Az Amatrice-ben történt földrengéssel kapcsolatban azt mondta:„E földrengést tekintsétek Isten büntetésének a hitetlenség miatt. Nem véletlen, hogy ez a város közel van Rómához. Emlékezzetek a jövendölésre miszerint Róma elveszti hitét! Íme, a szemetek láttára minden beteljesül. Hamarosan Rómát hasonló csapások fogják érni, mint Egyiptomot Mózes idején. Amikor hallani fogtok a csapásokról, akkor tartsatok igaz és mély bűnbánatot, mert nem tudhatjátok, hogy mikor fogtok számot adni Isten színe előtt az életetekről.”

2016. augusztus 29., hétfő

Isten szemével

2016.08.21.
1.
Hang: Visszatérő láncok ezek
Jézus: A gonosz lélek nagyon ismer benneteket. Ismeri a gyenge
pontjaitokat. Jól tudja, mivel lehet titeket megkötni a legjobban. Ezért
mindig újra és újra ugyanazok a bűnök jelentkeznek a lelketeken.
2.
Hang: Minden megerőltetésnek megvan az ára
Jézus: Áldozataitok, jócselekedeteitek, melyek próbára teszik
akaratotokat, nem hiábavalók. Mennyei kincsek várnak ezekért
benneteket.
3.
Hang: Félelemben élni veszteség
Jézus: Érezzétek, hogy semmitől sem kell félni, mert mindig veletek
vagyok. ha mégis féltek, törekvésetek eredményei fuccsba mennek.
4.
Kép: Egy férfi megy egy alagútban, és egyet mutat
Jézus: Az üldözések idején a szent maradéknak egyetlen lehetősége
van, rejtekbe vonulni.
5.
Hang: Hadd mondja el neked azt, hogy…
Kép: Egy nagy kéz magához ölelt egy fiatal, rövid hajú férfit. A férfinek
nem volt felső ruházata.
Érzés: Hasonlított a tékozló fiú történetére
Jézus: Ha valaki megbánt, és megbánja, engedd, hogy bocsánatot
kérjen tőled, és te öleld át, mint az Atya a megtérő ifjút.
6.
Kép: Egy szem, de mint egy nyílt seb, csupa vér, nyílt szövet
Jézus: Ó, gyermekem, hát nem ismertél fel? A töviskoronával kiszúrták a
szememet.
7.
Hang: Az idők útjára lépni
Jézus: Vigyázzatok gyermekeim, hogy a szétválasztódáskor, amit a
Figyelmeztetés teljesít be, helyes útra lépjetek.
8.
Kép: egy férfi ült egy asztalnál, a jobb gyűrűsujján egy gyűrű világít.
Valamit összehajtogatott az asztalon, és beszélt valakihez
Jézus: Az antikrisztus hatalma teljében, ezt a fénylő gyűrű mutatja,
osztogatja parancsait.
9.
Kép: Egy összehajtogatott palást, sárga, piros szín is volt benne
Jézus: A földön élő gyermekeimnek nemcsak a hajléka van készen a
Mennyben, hanem a ruhája is szépen összehajtogatva. Mikor
üdvözülnek, felölthetik magukra.
10.
Kép: Rózsaszín rózsaszirmok vannak egymás felett rendezett sorokban
Jézus: Ezek a rózsaszirmok készenlétben vannak Nálam rendbe szedve,
hogy amikor letekintek a Földre, és látom, hogy valamelyiktek szomorú,
egy rózsaszín boldogságszirmot hullatok a lelkébe.
11.
Hang: Lemondás gyümölcseivel
Kép: Egy nyakék Jézus arcával rajta
Jézus: Csak gyűjtsétek a lemondásokat, mert rengeteg gyümölcsöt
terem számotokra, és jutalmul az Én arcommal díszített nyakékkel
ajándékozlak meg benneteket.
12.
Hang: Minden katolikus közösségnek mondom ezt
Jézus: Gyermekeim, egyre gyakrabban gyónjatok, hogy tiszta lélekkel
várhassátok Szentlelkemet.
13.
Hang: Sebeiteken keresztül gyógyítalak benneteket
Jézus: Csak az a lélek tud gyorsan haladni a tökéletesedés felé, aki átéli
a szenvedést, a keresztet, amit megengedek neki.
14.
Hang: Az alázatosság imája ez
Jézus: A dicsőítő ima az alázatosság imája, mert elismeri a
Szentháromság hatalmát, mindenhatóságát, szeretetét, és kifejezi
gyermekeink háláját.
15.
Hang: Drága törzsem vagy
Jézus: Pap fiaim és választottjaim, hozzátok szólok. Ti vagytok
Egyházam törzse, és belőletek ágazik ki a sok engesztelő.
16.
Hang: Kitárva karjaidat áldozz Engem
Jézus: Mindig, a legnagyobb örömmel járulj szentáldozáshoz, ne üres
lélekkel.
17.
Hang: Átváltoztatott véred
Jézus: Amikor szentáldozáshoz járulsz, Szent Vérem fizikailag belekerül
a vérkeringésedbe, és átváltoztatja a te emberi véredet az Én Véremmé.
18.
Kép: Egy nő fehér ruhában ül egy asztalnál, valakivel beszélget. Az
asztalon egy pohár bor, amely fehérarany színben csillog
Jézus: Akik hófehér lélekkel járulnak asztalomhoz, azokat boldogan
vendégelem meg Szentséges Véremmel.
19.
Hang: Látjátok magatokat bennem
Jézus: Amikor belétek költözöm, teljesen egy vagyok veletek, Engem
láthattok magatokban.
20.
Hang: Sehogy sem látom ezt a szótárakban
Hang: … az egészet…
Jézus: Gyermekeim mindenféléről beszélgetnek egymással, de a hit és
az Isten tabu előttük. Az egészet, ami Velem kapcsolatos, és a
túlvilággal, kihagyják a mindennapi életükből.
21.
Hang: Nem hagylak bűneidben szenvedni
Jézus: Amikor elesel, azonnal fölemellek, megtisztogatlak, letörlöm
könnyeidet, a bűnbánat jeleit, Szent Véremmel megöntözlek, és
homlokodra egy megbocsátó és vigasztaló csókot lehelek.
22.
Hang: Nem is tudod, milyen változatos a…
Jézus: Nem is tudod, milyen változatos a Mennyben az élet. Mindig új és
új meglepetés fog érni.
23.
Hang: Mindenkit a saját életében látok
Jézus: Nem hasonlítgatlak benneteket egymáshoz, mindenkit egyenként
vizsgálok a saját környezetében.
24.
Hang: Évekig eltartó események ezek
Jézus: A lélek fejlődése hosszú évek alatt folyik, először a halálos
bűnöktől próbál szabadulni, majd a következő szakaszban a bocsánatos
bűnöktől is óvakodik, a harmadik fejlődési szakaszban igyekszik egyre
jobban kiüresíteni lelkét.
25.
Hang: Föllendíteni birtokomat
Jézus: az Én birtokom a Mennyország, és választottjaimmal fel akarom
lendíteni birtokaimat olyképpen, hogy sok lelket mentenek Nekem.


2016.08.28.

1.

Kép: Fehér szekrénysor előtt állok

Jézus: Fehér szekrénysor egy üdvözült lélek lelkét jelenti, aki meg van

töltve jócselekedetekkel, áldozatokkal, önmegtagadásokkal, és így méltó

volt az üdvözülésre.

2.

Kép: Fekete tulipán vörös háttérben

Jézus: Pokolban élő elkárhozott lelket láttál.

3.

Hang: A hit bárkája

Jézus: Aki lemarad a hit bárkájáról, az örökre elvész.

4.

Hang: Most válik valóra az álmom.

Jézus: Most irgalmasság éve van, irgalmamat széles körben árasztom

az emberiségre, álmom valóra válik, hogy ebben az évben sokan

megtérnek.

5. Hang: Nézd a hadseregemet

Jézus: Azokat az engesztelőket mutatom neked, akik bátran kiállnak az

igazság mellett, és harcolnak szavaimért. Hirdetik azokat másoknak is.

6.

Kép: Egy virág, melynek minden szirma lángból volt

Jézus: Ez a virág az engesztelők szimbóluma, minden lángszirom egy-

egy buzgó engesztelő.

7.

Hang: Menyegzői ruhát vetted fel

Jézus: Amikor megszabadulsz bűneidtől, kilépsz a gyóntatószékből,

Mennyei Édesanyád egy fehér ruhát ad a kezedbe. Ilyenkor magadra

öltheted.

8.

Képsor: Egy nagy fény, egy vércsepp jelenik meg a fényben, majd egy

nagy szív

Jézus: A nagy fény az Én dicsőségem szimbóluma. A vércsepp az Én

Szent Vérem, mellyel megváltottalak. A nagy szív Én magam vagyok.

9.

Kép: Földgömb, rajta az Oltáriszentség, az Oltáriszentség felett egy

picivel egy szív, majd a tízparancsolat kő

Jézus: Mutatom neked, hogy Én, a szentségi Jézus az egész

emberiségért maradtam a Földön. Szentségi szívem értetek dobog.

Csak akkor érvényes az ígéretem, hogy: „aki eszi az Én testemet, és

issza az Én véremet, annak örök élete van”, ha minden akaratával

igyekszik betartani parancsaimat.

2016. augusztus 28., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. augusztus 1. 18:40 Medjugorjéból a Szűzanya: „Itt vagyok köztetek. Lehoztam nektek a békét. Az Én Szent Fiam a ti békétek. Ha beengeditek Őt a lelketekbe, az Ő békéjét adja nektek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.”
2016. augusztus 2. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Ragadozó farkasok törnek az életetekre. Ne féljetek tőlük! A lelketek fölött nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom. Úgy őrizlek benneteket, mint saját dicsőségemet. Ne legyetek szomorúak! Egy gyönyörű, csodálatos világ vár rátok. Onnan láthatjátok a földön lévő szeretteiteket, és még sokkal többet tudtok segíteni nekik, mintha köztük élnétek.  Bízzatok Bennem! Soha el nem múló, örök élettel, örök boldogsággal ajándékozlak meg benneteket. Ölelő karjaimba várlak. Szívembe zárlak, örök szeretetembe burkollak. Én vagyok a jó Pásztor, Aki az életemet adtam értetek. A mennyben örök otthont készítettem nektek.



Gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem nektek. Elképzelni, felfogni nem tudjátok azokat a végtelen távlatokat és lehetőségeket, amelyeket üdvözült társaitok birtokolnak. Ó, ha csak egy pillanatra láthatnátok, mi vár rátok odaát, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek.



Gyermekeim! Szüntelen imádkozzatok magatokért és vértanú testvéreitekért, hogy megkapjátok a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Igyekezzetek követni Engem az önmegtagadásban és a kereszthordozásban! Akkor megosztom veletek igámat, ami édes, mert a menny felé vezetlek benneteket. Keresztetek nagyobbik felét Én viszem, ezért megkönnyítem terheteket. Csak az a kereszt nehéz, amit nem szeretetből visztek. Ha keresztutatokon szüntelen Rám szegezitek tekinteteteket, Aki mindig előttetek haladok, lángra gyújtom szíveteket, és Irántam való szeretetből könnyűnek és édesnek találjátok kereszteteket, amelyet azért kaptok Tőlem, hogy az üdvösségre segítselek benneteket. Mert csak a szenvedésekben egyesültök Velem, és csak a kereszt válik az üdvösségetekre. Ez a világ elmúlik minden élvezetével együtt, de aki Engem követ, rátalál a szűk ösvényre, amely az örök életre vezet.



Kicsinyeim! Készüljetek! Éljetek szüntelenül halálra készen! Csak egy a biztos: a halál. Erre készüljetek, mint életetek legfőbb vizsgájára, mert itt dől el örök sorsotok. Ha megtartjátok törvényeimet, a mennybe juttok. De ha süketek vagytok hívásomra, a kárhozatba zuhantok. Kerüljétek a világ élvezeteit! Vessetek meg mindent, ami ellenkezik törvényeimmel! Keressétek a csöndet kint, és bent a lelketekben! A csöndben találtok meg Engem. Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat. Megtöltöm lelketeket derűvel. Nálam biztonságban vagytok. Veletek vagyok a világ végezetéig. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Maradjatok meg szeretetemben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Felejtsétek el a sérelmeket, amelyekkel megbántottak! Nézzetek Sebekkel és Vérrel áztatott Testemre! Halljátok meg imámat, amely a keresztről szállt Atyámhoz: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Merítsetek Belőlem erőt! Odaát a mennyben ennek fogtok a legjobban örülni, mert Atyám csak akkor bocsátja meg vétkeiteket, ha ti is megbocsáttok egymásnak. Szeressétek egymást Énbennem, Akiben mindnyájan testvérek vagytok!



Gyermekeim! Hamar véget ér életetek. Előttem csak a szeretetnek van értéke. Amit önzetlen, tiszta szeretetből tettetek, arra adom örök jutalmamat. Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, végtelen, minden emberi értelmet meghaladó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. augusztus 19. Itthon az Úr Jézus…


Ezt üzenem X családnak: Drága gyermekeim! Ez a szenvedés, jóllehet, nagyon nagy és fájdalmas, a lelkek megmentésére szolgál. Azért engedem meg, mert rengeteg lélek hull a pokolba. Én a keresztfán megváltottam a világot, de a ti közreműködésetek nélkül nem tudlak üdvözíteni benneteket. Ezért kérem a Hozzám hűséges lelkeket, hogy ajánlják föl szenvedéseiket és áldozataikat az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által, a lelkekért. Így a ti szenvedéseitekre és áldozataitokra úgy Tekint Atyám, mintha Én szenvedném el általatok. Mivel tiszteletben tartom szabad akaratotokat, ezért kérem a bűnös lelkekért a ti közbenjárásotokat. Így rengeteg lélek menekül meg a pokol tüzétől, akik mindörökké hálát adnak majd nagy szeretetemért és irgalmamért. Titeket pedig túlcsorduló mértékben foglak részesíteni dicsőségemben, a mennyben, mert a földön teljesítettétek szent akaratomat, és elfogadtátok a szenvedéseket is a lelkek megmentéséért. Így társaim lesztek Megváltásom hatalmas művében. Mindenkit be akarok vonni a lélekmentés csodálatos misztériumába, hogy odaát megjutalmazzalak érte. Így lássátok szenvedéseiteket és áldozataitokat! Adjatok Nekem hálát mindenért! Jóért és rosszért egyaránt, mert minden mögött Én állok. Én minden rosszból jót hozok ki. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, Szívem minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Márk 8, 34: (Jézus)… így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.”



2016. augusztus 21. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most válik valóra mindaz, amit eddig prófétáltam nektek. Készüljetek! Most teljesülnek be az Evangélium szavai. (Márk 13, 19-20:) „Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.”



Gyermekeim! Ne féljetek! Bízzatok Bennem! Nem történhet több, mint amennyit Én megengedek. Egyházamnak meg kell tisztulnia. Egyházam most fog követni Engem, Mesterét a Golgotára és a keresztre. Legyetek hűségesek mindhalálig, mert csak így nyeritek el az Országot! Meg kell rostálnom Egyházamat. Elegem van már a képmutatásból, a hamis evangéliumból! Nem tűröm tovább, hogy gúnyt űzzenek Belőlem! Az Isten Én vagyok. Elegem van a hamis istenképből, amelyben úgy festenek le, mint egy nyájas öregapót, aki mindenkinek csak jutalmat ad, de igazságot nem szolgáltat. Pedig benne van a Szentírásban: „Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.” (Jelenés 2, 23.)

Amikor az ószövetségi választott nép elhagyta Istent, és bálványokat imádott, mindig ellenség tört rá, kardélre hányta és fogságba hurcolta. Amikor megsirattam Jeruzsálemet, ezt mondtam: „Bárcsak te is felismernéd - legalább ezen a napon, ami békességedre volna! De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lukács 19, 42-44.)

„Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása.  Akkor, aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy lesz a gyötrelem a földön, s az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik.” (Lukács 21, 20-24.)

Gyermekeim! Édesanyám 99 évvel ezelőtt megjelent Fatimában. Kérte a bűnbánatot és az engesztelést. Azóta hová fajult ez a világ?! Bűnt bűnre halmoznak. Bűneik büntetésért kiáltanak. Most megfosztom őket bálványaiktól, és megmutatom nekik igazságosságomat. Aki eddig nem folyamodott irgalmasságomhoz, amelyet kiárasztottam a világra, az ezután meg fogja tapasztalni igazságosságomat. Mert a bűnért büntetés jár. Már nem kérlellek tovább benneteket. Eddig is hiába tettem. Csak nagyon kevesen változtatták meg életüket. Most ünnepélyesen bejelentem, hogy karom lesújt minden bűnösre. Jaj azoknak, akiket nem talál készenlétben a halál! Örökre elvesznek. Ma még megbánhatjátok és meggyónhatjátok bűneiteket. Ma még tiszta lélekkel áldozhattok. De holnap már nem járulhattok a szentségekhez. Templomaimat feldúlják, Szent testemet széttiporják (a legméltóságosabb Oltáriszentséget), papjaimat felkoncolják, igaz híveimet pedig megölik a hitükért. Mindezt azért teszi ez a barbár nép, mert azt hiszi, hogy ezzel Istent szolgálja. Mint ahogy Engem keresztre feszítettek, úgy titeket is a halálba küldenek. De ahogy Én felmentem Atyámhoz, úgy ti is bejöttök Velem az Atyai Házba. Ne féljetek hát! Valljatok meg bátran ez előtt a barbár csőcselék előtt! Ne féljetek tőlük! Csak a testeteket tudják megölni, de a lelketek az Enyém. Azt Én viszem a Mennybe Atyám színe elé, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Isten dicsőségében. Csak a bűnösök féljenek! Nekik van mitől rettegni, mert ha sürgősen meg nem térnek, a pokolra mennek, ahol az örök szenvedés, a tűz, a férgek és a démonok várnak rájuk.



Gyermekeim! Mindent tudtul adtam nektek. Szeretlek benneteket. Megváltottalak titeket. De nélkületek nem tudlak üdvözíteni. Szabad akaratot kaptatok. Én ezt tiszteletben tartom. Ezért van pokol és tisztítótűz. A bűnök már az égbe kiáltanak. Megfizetek kinek-kinek tettei szerint. Igazságosságom haragja nem várat magára. Térjetek meg most, hogy ti is az áldottak között lehessetek országomban. Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Az Úr Jézus ezután többször is kinyittatta velem az Újszövetségi Szentírást. Azt kérte, hogy mindegyik idézetet írjam be az üzenet után.



Filippi 1, 14: „Isten szava”

2 Tessz 1, 4-9: „Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától…”

2 Tessz 2, 1-12: „Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.”

Máté 25, 41-46: „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Róma 12, 19: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr.”

1 Péter 4, 7. 11. 17: „Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában?”

2 Tim 3, 12: „S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban.”


2016. augusztus 25. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Az óra eljött. Most fognak kivégezni titeket Énértem. Ne féljetek! Én mindig veletek vagyok. Olyan hatalmas vágyat ébresztek a szívetekbe Hozzám, Szent Színem látására, hogy halált megvető bátorsággal fogtok tanúságot tenni Rólam. Olyan szeretetet adok belétek, hogy semmibe sem fogjátok venni fenyegetéseiket, hanem szembeszálltok velük, és tanúságot fogtok tenni Rólam.



Kicsinyeim! Hatalmas kegyelem a vértanúság.  Mindazok, akik kitartanak Mellettem mindhalálig, elnyerik Tőlem az örök életet. Olyan mértékben részesültök Isten dicsőségében, amilyen fokban teljesítitek a földön Isten akaratát. Csak ezért imádkozzatok, hogy maradéktalanul teljesítsétek Isten rátok vonatkozó örök szent tervét. Minden itt marad. Előttem csak a szeretet számít.



Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Én elhiszem, hogy eleged van, és már nagyon nehezen bírod elviselni sorsodat. Mégis azt kérem tőled, hogy légy nagyobb türelemmel és szeretettel a környezetedhez, mert erről fogsz Előttem számot adni. Amikor elviselhetetlennek tűnik a sorsod, imádkozz még többet azokért, akik ezt előidézik. Minden kereszt Tőlem származik. Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Így lásd s körülményeket! Gondolj arra, hogy mennyi lélek menekül meg az örök kárhozattól azért, mert felajánlod Nekem szenvedéseidet és áldozataidat az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyád hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a szegény bűnösökért, akik a te imáid nélkül örökre elvesznének. Így tekints sorsodra! Minden nap adj hálát minden apróságért, vagy éppen nagy dologért, amit megengedek számodra. Mindezt azért adom, hogy a derűt soha ne engedd ki a lelkedből. Leginkább azért adj hálát, hogy kegyelmemből megtértél Hozzám, Üdvözítő Istenedhez, és azért, hogy rengeteg lélek megmentőjévé teszlek.  Adj hálát azért, hogy Nekem felajánlott életedért rengeteg lélek menekül meg, akiknek nem lesz hiábavaló a keresztfán értük kiontott drága Szent Vérem. Ezekre gondolj, amikor szenvedsz, amikor már úgy tűnik, hogy beleroppansz. Nem különb a szolga Uránál. Te az Én kiválasztott menyasszonyom vagy. Méltó tehát, hogy osztozz sorsomban, a megaláztatásokban, a szenvedésekben, a megvetettségben, és az emberekben való csalódásokban. Te mindig csak Rám tekints! Rám, Aki a kereszten függök, mert érted, a te üdvösségedért adtam oda az életemet. Mindig csak Belőlem meríts erőt! Ilyenkor mondd Nekem gyakran: Jézusom! Szeretlek! Tégy velem bármit, én akkor is szeretni akarlak Téged, és soha, soha nem hagylak el Téged. Ehhez kérem Tőled a kegyelmet, hogy mindhalálig kitartsak, és maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Soha nem akarok csalódást okozni Neked! Kérlek, áldj meg engem megerősítő áldásoddal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”



Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 24-25: „Minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad.”



2016. augusztus 29. Itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Kiragadtalak a sátán markából. Kihúztalak a bűn verméből. Légy hálás érte, és tedd meg akaratomat! Bánd, és gyónd meg súlyos, halálos bűneidet! A szentgyónásban Nekem mondod el, Én oldozlak fel. Érted kiontott drága Szent Véremmel hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra tisztítom lelkedet. Jobban őrködj lelked tisztasága fölött, mint szemed világa fölött! Vágyom tiszta lelkedbe betérni! Ha együttműködsz kegyelmemmel, szentté teszlek. Ezt azt jelenti, hogy mindig a lelkedben lakom, és Velem együtt eltaposod a sátánt. Örökre győzelmet aratsz fölötte. A mennyben pedig vég nélkül fogod dicsőíteni nagy irgalmamat, hogy kimentettelek a sátán csapdájából, és üdvözítelek téged. Az élet a földön nagyon rövid. Igyekezz úgy élni, hogy elnyerd az örök életet! Én mindig veled vagyok. Őrizlek, óvlak, Nálam biztonságban vagy. Megáldalak téged Szívem minden emberi értelmet meghaladó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: 1 Tim 6, 3: „Krisztus szava”

Titusz 1, 2: „Isten megígért”


2016. augusztus 25., csütörtök

Égi Édesanyánk üzenete 2016. augusztus 25-én Medjugorjéból

A menny örömét szeretném megosztani veletek

Üzenet, 25. augusztus 2016

Drága gyermekek! Ma a menny örömét szeretném megosztani veletek. Ti, gyermekeim nyissátok ki szívetek ajtaját, hogy szívetekben növekedhessen a remény, a béke és a szeretet, amelyet csak Isten ad. Gyermekeim túlságosan kötődtök a földhöz és a földies dolgokhoz, ezért a sátán úgy háborgat titeket, ahogyan a szél a tenger hullámait. Ezért életetek lánca a szívvel való ima és Fiam, Jézus imádása legyen. Neki adjátok át a jövőtöket, hogy Őbenne mások számára  öröm, életetekkel pedig példa legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Boldogságos Szűz Mária üzenetének első sorával örömöt hoz a szívünkbe. Az örömöt, amelyet a szívében hordoz, nem akarja megtartani önmagának, hanem meg akarja osztani velünk. Mária, Édesanyánk jót akar gyermekeinek. A mennyből jön hozzánk. Abból a valóságból érkezik, ahol nincs fájdalom, sem jajkiáltás. Ott nincs könnyhullatás és a szomorúságnak sincs helye. Ő végig járta azt az utat, amelyen nekünk is túl kell jutnunk ahhoz, hogy eljussunk a végső célhoz, a mennyországba.
Isten kinyilatkoztatta számunkra, hogy életünk út a mennyország felé. Isten a szívünkbe helyezte az utána való vágyat, a vágyat arra, hogy vele legyünk. A mennyországba vezető utunk tele van akadályokkal, ezért gyakran az árral szemben kell úsznunk és harcolnunk kell számos ellenséggel önmagunkban és környezetünkben is. Isten égi Édesanyánk, Mária által szeretne megerősíteni és bátorítani ezen az úton.
A Szűzanya egyik üzenetében a következőket mondta: „Drága gyermekek, jelenéseim célja az, hogy velem legyetek az égben és boldogok legyetek itt a földön.” A mennyországban minden félelemtől mentes lesz élet. Nem kell majd aggódnunk azért, hogy elveszítjük azt, amink van, és nem fogunk másra vágyakozni. A mennyország ezen állapotában Szent Péterrel együtt mondhatjuk majd: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” Péter és az apostolok a Tábor hegyén megkapták azt a kegyelmet, hogy egy pillanatra megtapasztalhatták Isten dicsőségét és mindenhatóságát. A mennyországban Isten mindenhatóságának ez a tapasztalata teljes lesz. Senki sem tudja majd elvenni tőlünk.
A menny e valóságából jön el hozzánk Szűz Mária, hogy az ég felé vezető lépteinket megerősítse, reményünket megszilárdítsa, hogy el ne lankadjunk az úton. Csak Isten tudja mindvégig betölteni szívünket. Csak az égben fogjuk tudni azt, amit Pál apostol mond: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem fogta azt, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.”
Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, mindannyian örömre vágyunk. Ezt az örömre, a teljességre való vágyat Isten helyezte a szívünkbe. Ez az örömre való vágy teszi szívünket alkalmassá arra, hogy befogadjuk az „Örömhírt”. Az Evangélium az öröm himnusza. Az Evangélium nagyon reális, mert nagyon konkrétan beszél az örömről. Az igazi örömök az áldozatban válnak éretté. Az igazi öröm a ráfordított fáradozás, a kitartó munka, a legyőzött kísértés és megpróbáltatás után érkezik meg. Az öröm igazi ellensége nem a szenvedés, hanem a bűn. Ezért a Szűzanya szeretne megőrizni minket ettől, azt ajánlva nekünk sokadszorra is, hogy, az ima útját vezet bennünket Jézushoz. Nélküle semmit sem tehetünk. Benne pedig mindent.
Imádság
Boldogságos Szűz Mária, Te, aki hozzánk hasonlóan éltél és ismersz minden szenvedést, keresztet és kísértést, amelyet átélünk, kérünk, segíts nekünk, járj közben értünk Fiadnál. Hozzád tartozunk Édesanyánk, szeplőtelen szívedhez, amely szeret, megbocsát, figyelmeztet és hív bennünket. Könyörögd ki számunkra Fiadnál az imádság útján való állhatatosságot, amely elvezet bennünket a Jézussal való találkozásra. Felajánljuk Neked önmagunkat, családunkat, mindazokat, akik a földiekhez és az anyagiakhoz kötődnek, amelyben nincs élet. Te, aki kegyelemmel teljes vagy nyisd meg szívünket mindarra, ami örök, égi és Isteni. Ámen.
M.M
Fordította: Sarnyai Andrea

2016. augusztus 23., kedd

A Szentkorona

Szent István királyunk nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűznek. Az Ő főünnepén, Nagyboldogszony napján végezte az ország irányítása szempontjából egyik legfontosabb tevékenységét, a törvénykezést. A törvénylátó napok mindig Nagyboldogasszony napjához kapcsolódtak. Szent István halála napja is ez a nap volt. Nagyboldogasszony napján fejezte be földi életét. Halála előtt pedig – ez közismert – Máriának ajánlotta országát, és annak szimbólumát, a Szentkoronát.
Ezért, és más okokból is a magyar koronát szent ereklyeként tiszteli a magyarság. Szent, mert rajta szentek és angyalok ábrázolásai láthatók, és ezek között az ábrázolások között ott szerepelt a Boldogságos Szűz Mária képe is, amelyet minden bizonnyal a kalapos király uralkodása idején – nem kizárt, hogy egyenesen az ő parancsára – távolítottak el róla, akinek nem volt fontos sem Mária, sem pedig a Szent Korona.
A koronát a magyarság szent ereklyeként tiszteli, egyrészt az említett okok miatt, hogy szentek és angyalok képeivel van díszítve, másrészt, mivel több szent király is viselte, elsőként Szent István, majd Szent László, és akit utoljára koronáztak meg vele, IV. Károly, akit nemrég avattak boldoggá. És voltak még más szent életű uralkodóink is, pl. Salamon és Nagy Lajos.
A korona két részből áll, egy alsó és egy felső részből. Ez a két rész a földi országot, birodalmat a mennyei Jeruzsálemmel köti össze. És szent koronaként tiszteljük az ország első közjogi jelvényét főleg azért, mert honalapító Szent István királyunk Máriának ajánlotta. Mária a szentek között az első. És ami Máriáé, az Jézusé is, Istené is, mert Mária semmit sem tart meg magának, semmit sem birtokol partikulárisan, csak a sajátjaként. Ami az övé, az mind Istené is. A királyok önmagukat Isten képviselőinek tartották. A szentkoronával való megkoronázás egy szentelés volt, amellyel a megkoronázott király a püspökhöz hasonló jogokat kapott az egyházban. A magyar királyok a népet és a földet védelmezték a hatalmasok ellen, a szentkorona, amit viseltek így az igazságosság élő szimbólumává is vált. A Szentkorona Tan szerint az ország földje elidegeníthtetetlen, a Szentkorona tulajdonát képezi. Senki más tulajdonosa nem lehet, legfeljebb használója. És ennek különleges jelentősége van éppen a mai globalizációs világban, ahol csak adják veszik a földeket országhatároktól függetlenül.
Egyetlen más koronát sem tisztelnek annyira szent ereklyeként, mint éppen a magyart. Ennek okait már láttuk. Mivel Szent István Máriának ajánlotta, ezért a Szentkorona igen gazdag tartalmat hordoz. Mivel a Szentkorona Márián keresztül Krisztusé, ezért hasonló ahhoz a koronához, amit Krisztus őse, Dávid király viselt. Magában hordoz valamit a pápai korona jelentéséből is, hiszen az Krisztus utódainak a koronája, és a pápától kapta annak idején Szent István. Az újabb kutatások szerint csak visszakapta, mert eredetileg is a magyarság tulajdonában volt, akkor készült, amikor a magyarság a Fekete-tenger mellett tartózkodott. Nagy Károly hódításai során kerülhetett az ő birodalmába, és ezzel a koronával temették el. És miután sírját felbontották került elő ez a korona, és így nyújthatta be rá igényét mint jogos tulajdonára Szent István király.
Magában hordozza a magyar Szentkorona Jézus tövis koronáját. És azt is mondhatjuk, hogy Krisztus győzelmi koronája is a magyar Szentkorona, amellyel a világ királyaként uralkodik. Ott is látható rajta Krisztus Pantokratorként.
Több ábrázolás is van országszerte, amelyeken Mária a magyar Szentkoronával a fején látható. A kereszténység 2000 éves jubileumán a magyar koronázó templomban, a budavári Mátyás templomban Mária szobrát megkoronázták a Szentkorona hiteles másolatával, amelyet gyalogos zarándoklaton vittek el a pápának, hogy áldja meg.
A magyarság úgy tiszteli Máriát, mint királynőjét. Ő az az asszony, aki ott szerepel már a Szentírás első lapjain, és győztes asszonyként, ő az, aki széttiporja a sátán fejét. A magyarság harcias nép. Egész történelmén végighúzódnak a harcok. Mária képe évszázadokon át ott díszlett a harci lobogókon, Őt Hadak Asszonyának, Törökverő Máriának szólították, a magyar királynénak járó hódolattal hajoltak meg előtte. Ennek kifejezése a Magyarok Nagyasszony ünnep is.
De hogy Mária a magyar nép királynője, a magyarok Nagyasszonya, ez nemcsak régi tartalmat hordoz, hanem, a jelenben is, a jövő alakítása szempontjából is nagyon fontos. Éppen a Máriával, és ezáltal Krisztussal való kapcsolata miatt a magyarság egy sajátos történelmi hivatást kapott Istentől. A pápaság védelmezője, a kereszténység védőbástyája volt évszázadokon át. De az kell, hogy legyen ma is, hiszen a kereszténységet ma sokkal nagyobb veszedelem fenyegeti, mint amilyen volt annak idején a török. Az Isten-ellenes erők ma is a megsemmisítésére törnek, és a végső nagy harcra sorakoztak fel. És a technikai eszközök és a globalizáció által, erre ma sokkal nagyobb az esélyük, mint a korábbi századokban. Ennek a végső nagy harcnak, amely eldönti nemcsak a kereszténység, hanem az egész emberiség sorsát, a mi oldalunkon a vezetője az a sátántipró Asszony, aki egyúttal a magyarok Nagyasszonya. Az utóbbi másfél-két évszázad eseményei, Mária-jelenései ezt a szemeink előtt kibontakozó végső nagy küzdelmet mutatják. Ebből a szempontból igen fontos jelentése van annak, hogy II. János Pál pápa a 2000. jubileumi évben éppen a Magyarok Nagyasszonyának ünnepén ajánlotta, szentelte a világot Máriának. Magyarország a máriás közösségek prototípusa. Feladata, hogy engesztelve, szenvedve, imádkozva kiálljon a kereszténység, és a világ védelmében, hogy annak sorsa ne a pusztulás, hanem a megmenekülés, az Isten által elgondolt szebb jövő legyen.
Éppen napjainkban éppen a mi szemeink előtt ez a „kereszténység védőbástyája” gondolat új aktuális tartalmat nyer. Ismét az Iszlámmal szemben, ahogy 200 éven keresztül már a török által képviselt Iszlámmal szemben, védelmezi most is Magyarország Európában az élen a kereszténységet, a saját és minden nép etnikai és vallási önazonosságát.

Bocsa Józsf Sch.P atya

Látomások a Szent Anna réti kápolnáról

Akin keresztül az alábbi látomásokat kaptuk, egy családanya, több gyermek anyja, gyakorló katolikus. Isten gondviselését, vezetését, gyógyítását tapasztalta meg eddigi életében. Egy ideje látomásokat, sugallatokat is kap különféle dolgokról, jövőbeli eseményekről, amikért imádkoznia kell. Így kapott látomásokat a Szent Anna réti kápolnáról is.
Első látomásairól így számol be.
„Az esemény, amit láttam, egy háború volt. Menekülnünk kellett. Menekülésünk célpontja egy rét volt, ahol egy kis templom, kápolna állt. A Szűzanya hangját hallottam, aki azt mondta: „Jöjjetek a szívbe!” Miközben mindenki imádkozott,  hirtelen angyalok jelentek meg. Fényesek voltak és akkorák, mint a Gellért hegyen a Szabadság Szobor. Körbevettek minket, háttal nekünk és  védelmeztek bennünket. Letérdeltek, és hirtelen nagy fényesség lett.
Ezt a helyet, álmomban láttam, és nem tudtam, hogy egy valóban létező hely-e. Foglalkoztatott az álom, és később keresni kezdtem, hogy létezik-e ez a hely. Eljutott hozzám egy video Natália nővérről.  Amikor végignéztem a felvételt, elhatároztam, hogy megnézem ezt a helyet.  Amikor először elmentem, sírtam és csodálkoztam. Ezt láttam álmomban.
Még két alkalommal kaptam pontos, szöveges üzenetet, utasításokat a kápolnáról. A legfontosabb az volt, hogy még sosem volt ilyen sürgető a kápolna megépítése. Azt láttam, hogy nagy vihar készülődik, az iszlám vihara. A Szűzanya azt mondta, ők is gyermekeim, de tévednek, a gonosz megfertőzi a lelküket. Azt kérte, hogy építsük fel a kápolnát. Mint Kapisztrán a török ellen úgy védi majd hitünket az Iszlám áradattól. Csodás események, zarándoklatok, gyógyulások történnek majd ennél a kápolnánál.
A kápolna további szerepéről, építéséről és működtetéséről is kaptam látomásokat.
Az a kérés fogalmazódott meg, hogy a tervek Isten rendelése szerint, emberi hívság nélkül készüljenek. Egyszerűséget, de ugyanakkor Isten nagyságát és erejét sugározzák.
A Szűzanya azt ígérte, hogy figyelemmel kíséri a kápolna sorsát és váratlan segítségeket is küld, figyeljünk erre. Azt is kérte, hogy azok között, akik ezt a kápolnát akarják, ne legyen széthúzás.
Azt mondta, betegek jöhetnek erre a helyre gyógyulást kérni, mise legyen, de egyéb szertartások (esküvő, keresztelő, elsőáldozás, stb.) ne legyenek, ennek a helynek különlegesnek kell lennie: az ima, a megtérés, az engesztelés helyének.
A Szűzanya azt mondta, óvó karomat kiterjesztem, palástomat föléje tartom. A kápolna épüljön fel minél előbb. A később bekövetkező különleges események miatt később épüljön majd egy nagyobb, szebb templom is ezen a helyen.

Bocsa József : A 10 legfontosabb az ördög elleni harcban

1. Legyen az embernek megfelelő világnézete, amelynek alapján helyesen látja, értékeli a világot és annak fő szereplőit: Istent, a szent angyalokat, az ördögöket (bukott angyalokat), önmagát, és a többi embert, és a teremtett világot.
  • Isten mindennek a teremtője. Ő a szeretet, a jóság, az igazság, a szépség maga.
    • Isten értelemmel és szabad akarattal rendelkező teremtményei az angyalok és az emberek.
    • Azért teremtette őket, hogy Vele és egymással szeretetközösségben éljenek, örökre boldogok legyenek.
Az angyalok egy része fellázadt Isten ellen, elutasította szeretetét és az általa teremtett rendet. Ezzel létrehozta a poklot, az Istennel való szembefordultság, az ő elutasításának az állapotát. Ők a bukott angyalok, vagy más néven ördögök, vagy démonok. Személyek, nem csupán erők vagy szimbólumok. Sokan vannak. Ha a közbeszédben egyes számban használjuk is (ördög, démon), akkor is sok értendő rajtuk. Egyeseket név szerint is ismerünk a Szentírásból. Például: Sátán, Belzebub, Lucifer. Tevékenységük alapján is meg lehet nevezni őket (Lásd 5.)
  • Mivel az angyalok tiszta szellemi lények, akiknek nincs testük és teljesen uraik saját döntéseiknek, ebbe az Istennel való szembefordultságba belemerevedtek, nem képesek már semmi jóra. Elvesztették az igazságot, a helyes látást, rúttá lettek, Isten ellen, az Ő teremtményei ellen, mindenek előtt az ember ellen harcolnak. Igyekeznek az embert is szembe fordítani Istennel, belevonni saját Isten elleni lázadásukba,  és az örök kárhozatba, a pokolba taszítani, ahol nincs szabadság és szeretet, hanem csak örök rabszolgaság és meg nem szűnő gyötrelmek vannak.
Azok az angyalok, akik hűségesek maradtak Istenhez, a szent angyalok. Ők is személyek. Egyeseknek a nevét is ismerjük a Szentírásból. Például Szent Mihály, Szent Gábriel és Szent Ráfáel. Őket is megnevezhetjük tevékenységük, Isten terveiben való funkciójuk alapján.
  • Ők harmóniában élnek Istennel. Istent, az Ő teremtett világát, Istennek a világgal és benne az emberrel való szeretettervét, üdvösségtervét szolgálják. Isten szolgálatában lévén Ők az ember legfőbb szellemi segítői, szövetségesei.

2. Hitre jutás, megtérés, döntés Isten mellett
  • Bár minden ember Isten teremtménye, mindenkit külön-külön szeretetből teremtett, mégis minden ember a földi életét a bukott angyalok uralma alatt kezdi, és egész életének, döntéseinek, küzdelmeinek a révén kerülhet Istennel és az Ő szeretetvilágával, jóságával, szépségével, igazságaival összhangba, juthat el a mennyországba, amely az örök, megzavarhatatlan boldogság állapota.
    • Hogyan tettek szert az ember feletti hatalomra?
      • A bukott angyalok az embert is belevonták az Isten elleni lázadásba, bűnbe vitték. Az ősszülők bűne, őseink bűnei és a saját bűneink miatt a bukott angyalok hatalma, befolyása alá kerültünk, az általuk létrehozott pokol, a kárhozat felé sodródunk.
    • Isten emberré lett irántunk való szeretetből, azért, hogy kiragadjon minket a bukott angyalok uralma alól, és megmutassa nekünk az Istenhez vezető utat.
    • Szabad döntésünkkel nekünk magunknak kell rálépnünk erre az útra és azt végig járnunk. Halálunk után kerülünk csak ki végleg a gonosz befolyása alól, ha üdvözültünk.
    • Ez az Isten melletti tudatos döntés a megtérés. Hogy ez mi-mindennel jár, a következő pontok fejtik ki részletesebben.
  • A megtérés, görög szóval metanoia a gondolkodás megváltoztatását és megváltoztatott cselekedeteket, viselkedésmódokat jelent. Vagyis, hogy az ember Isten értékrendjéhez igazítja gondolkodását és viselkedését.
  • A megtérés külső kifejezése a megkeresztelkedés, önmagunk Istennek való átadása, életünknek az Ő uralma alá helyezése. Illetve ha a keresztség már csecsemő- vagy kisgyermek korban megtörtént, a keresztségi ígéretek komolyan vételét jelenti.

3. A helyes értékrend
  • Aki hisz Istenben, az elfogadja az általa kialakított és elénk tárt értékrendet, a jót jónak, a rosszat rossznak ítéli, és eszerint alakítja életét.
    • Hogy mi a jó, és mi a rossz, azt Isten határozta meg.
Az ördög a hazugság atyja. Első hazugsága az volt az ember számára, hogy az embert akarta istennek hazudni, azt akarta elérni, hogy az ember határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt jelentette az a kísértése, hogy egyen a jó és a rossz tudásának a fájáról.
Mivel az ember engedett az ördög eme kísértésének, értelme elhomályosult, akarata rosszra hajlóvá lett. Vagyis nem látja már olyan tisztán, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a kerülendő és mi a követendő, és hajlamosabb a rossznak a követésére, amelyet az ördög (azt jónak hazudva, a jót pedig rossznak hazudva) mindenféle álcázott formában eléje állít.
Az embernek a Szentírásból és a Katolikus Egyház tanításából kell elsajátítania a helyes értékrendet.

4. A régi ember levetkőzése és az újnak a magunkra öltése.
  • Ezek által csökkenthetjük a leghatékonyabban az ördög befolyását az életünkben, és tehetjük ki magunkat azoknak a hatásoknak, amelyek Istentől és az Ő szolgálatában élő földi emberektől, vagy a mennyországban lévő szent emberektől és angyaloktól érnek minket.
Pál apostol ezt a gondolatot az Efezusiakhoz és a Galatákhoz írt levelében így fogalmazza meg:
  • Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.  (Ef 4,22-24)
Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. (Gal 5, 16-18)
Mit jelent a régi ember levetkőzése?
  • Pál apostol egészen konkrétan fogalmaz. Felsorolása nem kimerítő, inkább példáknak tekintsük. Folytassuk a gyűjtést a Szentírásból a magunk számára, hogy nekünk pontosan mit is jelent a régi ember levetkőzése!
Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! Ne adjatok teret az ördögnek! Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz! Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. (Ef4,25-32)
Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak! (Kol 3,5-9)
Mit jelent az új ember magunkra öltése?
  • Mint Istennek szent és kedves választottjai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket! Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának! (Kol 3,12-17)
A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően. (Gal 5,22-25)
Ha pontosabban összevetjük a két felsorolásban azt, hogy mit kell levetkőznünk, és mit kell magunkra öltenünk, akkor látjuk, hogy minden bűnnek megvan a vele ellentétes erénye, jó tulajdonsága is. A rosszakat jóval, a bűnöket erényekkel kell helyettesítenünk, és ezekben megszilárdulnunk. A 7. pontban fogjuk látni az ellenemondást, elhatárolódást, a gonosz lelkek önmagunktól való elkergetését, lelkünkből való kiűzését. Fontos, hogy miután ezt elvégeztük, kérjük a Szentlelket és a szent angyalokat, hogy azokat a területeket, amiket eddig a gonosz lelkek tartottak uralmuk alatt bennünk, azokat ők töltsék be ezekkel az erényekkel, jó tulajdonságokkal.
Mind a régi ember levetkőzése, mind pedig az újnak a magunkra öltése egy hosszabb, az egész életen át tartó folyamat. Eredményessége, intenzitása az egyéni elszánástól, akarástól függ.

5. Az ördög tulajdonságainak, stratégiájának és taktikájának az ismerete, az ellene való harci készség állandó éberen tartása és gyakorlása.
  • Milyen az ördög?
    • A név, mind az embernél, mind az angyalnál (láttuk a gonosz lelkek is angyalok, csak bukott angyalok) ki szokta fejezni a lényeget, illetve megnevezi a tevékenységet, amit végez, amiért „felelős” a szóban forgó gonosz lélek. Az egyház ősi ördögűző szertartása a Szentírás nyomán a következő nevekkel illeti a gonosz lelkeket.
      • a hit, az emberi nem ellensége; az élet elrablója; gyilkos; az igazság eltorzítója; minden a rosszak a gyökere; a bűnök előidézője; az emberek tévútra vezetője; a nemzetek elárulója; az irigység felszítója; a kapzsiság forrása; a viszály oka; mindenféle csel előidézője; kísértő, félrevezető; minden csellel és megtévesztéssel teli; az erény ellensége; az ártatlanok üldözője; tisztátalan lélek; a leggonoszabb cselekedetek szerzője; az eretnekek doktora; minden obszcénitás feltalálója…
Mi az ördög stratégiája?
  • Az ördög stratégiája, végső célja az ember Istennel való szembefordítása, tőle való elszakítása, rabságban tartása, örök kárhozatra (pokolba) juttatása. Ez utóbbi – hogy az ember a mennyországba, vagy a pokolba kerül-e, – véglegesen az ember halálának a pillanatában dől el.
A pokol létező valóság, nemcsak szimbólum, vagy fenyegetés.
Milyen az ördög taktikája?
  • Minden eszközzel igyekszik az embert megtéveszteni.
Abban érdekelt, hogy minél kevesebb tudása legyen róla és Istenről, az igazságról az embernek. Igyekszik tudatlanságban tartani, és elhinti mindenütt a hamis tudás magvait.
Minden lehetséges eszközzel álcázza magát. Igyekszik elrejteni igazi mivoltát és céljait.
  • Legfőbb álcázása az, hogy elhiteti magáról, hogy nem létezik (legtöbb emberrel szemben már ezzel csatát nyer) vagy szerepe nem fontos, vagy éppen túlságosan is fontos.
Az erények jegyeit is magára veheti, földi emberek, szent emberek és angyalok képében is mutatkozhat, sőt Isten képét is magára öltheti.
Igyekszik mindenüvé beépülni, még Isten szolgái közé, sőt az ördögűzők közé is. Reverendát, papi öltözéket is magára ölthet (akármilyen színűt). Igyekszik az embert bűnre csábítani és ez által Istentől elszakítani. Igyekszik az embert rabságba dönteni, szabadságát korlátozni különféle, főleg pszichés, vagy annak tűnő betegségek,  függőségek kialakításával (ital, dohány, kábítószerek, személyektől, tárgyaktól való függőség, viselkedési függőségek, stb.), amelyek elmehetnek a megszállottságig is, amikor az ember már egyáltalán nem ura cselekedeteinek.
Az ördög igyekszik bennünk Isten képét eltorzítani, őt például egy zsarnoknak beállítani. A bennünk és másokban eltorzult istenképnek a  helyreállítása, és az ördögi hazugságoknak a leleplezése állandó feladat.
  • Mivel a hazugság atyja, egy csomó hazugságot ültetett el és igyekszik bennünk elültetni nemcsak Istenről, hanem saját magáról, embertársainkról, különösen Isten szolgáiról, a papokról és az Egyházról is.
Arra kell törekednünk, hogy Isten szemével tekintsünk mindenre, úgy lássuk Őt, az ördögöt és önmagunkat, az üdvösségünkre rendelt személyeket és közösségeket, ahogyan Ő látja.
  • Ezt csak a Szentírás állandó tanulmányozásával, az igazság állandó keresésével és érvényesítésével érhetjük el.
Fő jellemzőit, stratégiáját és taktikáját végig gondolva és ismerve, már nagyobb eséllyel védekezhetünk ellene.
  • Soha ne bízzuk el magunkat, legyünk éberek, mert ravasz és nálunk nagyobb tudású és hatalmú szellemi ellenféllel állunk szemben, amely ráadásul nem is csak egy személy, hanem sokan vannak, és együttes támadást is intézhetnek ellenünk, és az Egyház ellen is, hiszen legfőbb céljuk, hogy erőt vegyenek Isten Egyházán. A legmagasabb egyházi pozíciókba is igyekszenek odahelyezni az általuk vezérelt embereket. Próbálják az „egy, szent és katolikus anyaszentegyházat” belülről is bomlasztani és tönkre tenni, hiszen a beépülés, a belülről való rombolás és bomlasztás az emberi hadviselésben is egy fontos taktika. Legyünk tehát állandóan éberek! De egyházán a Szent Péternek adott ígéretben bízva a pokol kapui nem tudnak erőt venni, bármennyire is, bármivel is próbálkoznak.
Gyakoroljuk szüntelenül a szellemek megkülönböztetését, hogy kiszűrjük a gonosz lelkek megtévesztéseit, kivédhessük támadásaikat, amelyekkel az élet minden területén próbálkoznak!
Az ellenük való védekezés és harc egyéb fogásait a következő pontok tartalmazzák.

6. A bűnbánat állandó gyakorlása
  • Szent Ágoston szerint az ördög olyan, mint egy megkötözött kutya. Csak akkor árthat, ha hozzá közel megyünk, vagy ha önként, óvatlanul beengedjük az életünkbe.
Hol jöhet be az életünkbe?
  • Bűnök által, átkok által, okkult tevékenységekben való részvétel által (Mindezeket őseinktől örökölhetjük is).
Az ember, minden jószándéka, Isten melletti döntése mellett is gyarló, állandóan hibázik és vétkezik. Ezért állandóan bűnbánatra, megbocsátásra és bocsánatkérésre van szüksége. Ahogyan az ember nap közben gyakran kezet mos, és időnként fürödni, vagy zuhanyozni kénytelen, mert beszennyeződik, ugyanígy alapfunkciója kell, hogy legyen, hogy napjában többször is bűnbánatot gyakorol, időnként pedig bűneit mások előtt is megvallja, meggyónja.
  • Ehhez jó, ha az ember lelki tükröket is használ, mint például a Tízparancsolatot, illetve ennek különféle élethelyzetekre, életállapotokra való lebontásait.
Akinek lehetősége van gyónásra, az járuljon gyónáshoz lehetőleg havonta.
Isten irgalmas, ha az ember bűnbánatot tart és bocsánatot kér, és őszintén meg akarja változtatni az életét, Ő megbocsát és segít a jobbá válásban.

7. A gonosz lelkek kísértéseinek, cselekedeteinek, függőségekben tartó próbálkozásainak való ellene mondás, tőlük való elhatárolódás, és a hatalom átvétel életünk felett, és annak gyakorlása.
  • Ha az ember felfedezi életében az ördög cselekedeteit, vagyis kísértéseit, függőségbe hajtani akaró próbálkozásait, hazugságait, betegítéseit, helyezkedjen ezekkel szembe, mondjon ellent nekik, ahogyan ez a keresztségi ígéretben történik, de ne csak általánosságban, hanem konkrétan megnevezve ezeket.
    • Például: ellene mondok a hazugság lelkének, a falánkság lelkének, a paráznaság lelkének, a mások feletti ítélkezés lelkének, a féltékenység lelkének, a kényszerképzeteket sugalló, káromló szavakat elmémbe adó, irigységre ösztönző, stb. lelkeknek, a különféle okkult lelkeknek, a jóslás, a jövendőmondás, a spiritizmus, a boszorkányság, stb. lelkeinek.
Jézus nevében, szent vérének erejében megtöröm ezek hatalmát az életemben, és megkérem Szent Mihály arkangyalt, hogy kergesse el ezeket tőlem, és taszítsa őket a kárhozat helyére, hogy tovább ne kísértsenek, és ne tudjanak leigázni, uralmuk alá hajtani engem.
  • Miután ellene mondtunk, kikergettük ezeket a gonosz lelkeket az életünkből, kérnünk kell a Szentlelket és a Szent angyalokat, hogy ők töltsék be azokat a helyeket, területeket, amelyeket eddig ezek a gonosz lelkek bitoroltak. Át kell vennünk saját életünk irányítását!
  • A bűnbánatra, ellene mondásra, folyamatosan szükségünk van. A gonosz lelkek halálunk pillanatáig nem fognak elhagyni minket. Éppen ezért állandóan ébernek kell maradnunk, és harcolnunk kell ellenük. Fontos harci eszközeink az ima, a böjt, a szentségekhez való járulás és a szentelmények használata, a lelki fegyverek magunkra öltése.

8. Böjt és imádság
  • Mikor az apostolok próbáltak kiűzni egy gonosz lelket egy fiúból, nem sikerült nekik. Megkérdezték Jézustól, hogy miért. Ő azt válaszolta, hogy ez a fajta csak böjttel és imádsággal űzhető ki. Jézus válasza egy általános szabálynak is felfogható. A gonosz lelkek elleni küzdelmünkben fontos szerep jut a böjtnek és az imádságnak.
A böjt önmegtagadást jelent. Vagyis a régi ember megtagadását bennünk, amiről már volt szó. Minden önmegtagadás erősíti bennünk az önfegyelmet, az éberséget és a harci készséget.
Az ima által kapcsolatban vagyunk Istennel és azokkal, akik a gonosz elleni harcban szövetségeseink, az üdvözült lelkekkel, védőszentjeinkkel, és a szent angyalokkal. Igazán ők tudnak a gonosz lelkektől megszabadítani minket és ellátni az ellenük való harchoz szükséges irányítással, munícióval.
A helyes imádság megtanulása és begyakorlása külön feladat, amely nemcsak a gonosz elleni harc szempontjából fontos.
Az imák között fontos szerepe van a szabadító és oltalomkérő imáknak. Gyűjtsük, és használjuk az ilyen hatékonynak bizonyult imákat!
Különösen fontos szerepe van a Rózsafüzérnek és a Szűzanyához mondott imáknak, hiszen ő az az asszony, akinek már a Szentírás első lapjain megígértetett, hogy ő fogja széttaposni az ősi kígyó fejét.

9. Szentségekhez járulás, főleg Krisztus testével és vérével való gyakori táplálkozás.
  • Jézus az általa alapított szentségeken keresztül tud a legközvetlenebb módon táplálni, felerősíteni minket, hogy szüntelenül harcra kész állapotban legyünk: tudjunk dolgozni Őérette és az Ő országáért, és tudjuk visszaverni a gonosz lelkek támadásait is.
A keresztségről és annak állandó gyakorlásáról, a bűnbánatról és a bűnbocsánat szentségéről már volt szó. Ezek készítenek fel minket és hoznak alkalmas állapotba a többi szentség vételére is. Ezekhez katolikusok járulhatnak, az Eucharisztiához csak azok, akik voltak már elsőáldozók, vagyis a legszükségesebb ismereteknek a birtokában vannak.
Továbbá azok járulhatnak csak szentáldozáshoz, akik kegyelmi állapotban vannak, nemcsak úgy együtt élnek egymással, hanem ha házasság jellegű kapcsolatban élnek, akkor szentségi házasságban, vagyis az Isten és az Egyház által elismert kapcsolatban.
A bérmálás szentségét is, amelyet életében csak egyszer vehet fel az ember, az veszi  gyümölcsözően, aki előtte vagy utólag a bűnbánat szentsége által méltó állapotba hozta magát.
A szentségeket érvényesen és gyümölcsöző módon a római katolikus papok tudják kiszolgáltatni, akik az egyházi rend szentségében részesültek. Hogy ezt valóban így tehessék, sokat kell értük imádkozni és segíteni őket.
A legfontosabb táplálék, a mindennapi kenyér számunkra Jézus Teste és Vére, amelyet minél gyakrabban méltó módon kell magunkhoz vennünk, és Jézust az Oltáriszentségben is imádnunk kell, ha erőre akarunk szert tenni a gonosz lelkek elleni harcban, és Istennel és az Ő törvényeivel összhangban akarunk élni.

10. A szentelmények használata
  • A szentségekben Jézus közvetlenül működik, a szentelményekben egyháza útján. A szentségekben maga cselekszik személyesen, a szentelményekben az Egyház, a földi, a mennyei és a tisztítótűzben lévő egyháza révén.
A szentelmények a pap áldó imája nyomán fejtik ki hatásukat, amely ima az egész egyház imáját közvetíti. A pap által megáldott szentelt víz magunkra és környezetünkre hintése, a pap által megáldott, megszentelt tárgyak viselése, a gonosz lelkek tevékenységét is korlátozzák és visszaszorítják, oltalmat jelentenek velük szemben.
A szentelmények között szerepel az exorcizmus, az ördögűző imádság, amit súlyosabb esetekben lehet kérni. De a gonosz lelkek egyik támadása következtében sok pap sincs tisztában ezek fontosságával, és nem tudnak segíteni ezáltal a hozzájuk fordulókon.
A legfontosabb szentelmények a szentelt víz, a szentelt olaj, a szentelt só, a tömjén, és a különféle érmék, skapulárék, keresztek, szentképek, amelyeket a gonosz lelkekkel szembeni oltalomként magunknál hordhatunk, viselhetünk, megóvhatjuk segítségükkel lakásunkat és környezetünket.
Földi életünk egy állandó szellemi harc. Ahogy a fentiekből is látszik, ha Isten mellett döntöttünk, akkor a jó oldalon harcolunk, miénk a győzelem, hiszen a sátán nem egyenrangú Istennel, hanem Jézus által a kereszten már legyőzetett.
  • Isten minden szükséges fegyverrel ellátott minket ehhez a harchoz. Rajtunk múlik, hogy használjuk-e a fegyvereinket.
Pál apostol az Efezusiaknak írt levelét a szellemi fegyverekkel zárja. Ez jó összefoglalása lehet ennek az összeállításnak is.
  • Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok! Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói, és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát. Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek, és imádkozzatok kitartóan! (Ef 6,11-18)
Összeállította: Bocsa József Sch.P. atya
http://engesztelok.hu/a-tiz-legfontosabb/1124-a-10-legfontosabb-az-ordog-elleni-harcban