2016. augusztus 28., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2016. augusztus 1. 18:40 Medjugorjéból a Szűzanya: „Itt vagyok köztetek. Lehoztam nektek a békét. Az Én Szent Fiam a ti békétek. Ha beengeditek Őt a lelketekbe, az Ő békéjét adja nektek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.”
2016. augusztus 2. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Hamarosan a véreteket fogják kiontani Értem. Ragadozó farkasok törnek az életetekre. Ne féljetek tőlük! A lelketek fölött nincs hatalmuk. Lelketek az Én tulajdonom. Úgy őrizlek benneteket, mint saját dicsőségemet. Ne legyetek szomorúak! Egy gyönyörű, csodálatos világ vár rátok. Onnan láthatjátok a földön lévő szeretteiteket, és még sokkal többet tudtok segíteni nekik, mintha köztük élnétek.  Bízzatok Bennem! Soha el nem múló, örök élettel, örök boldogsággal ajándékozlak meg benneteket. Ölelő karjaimba várlak. Szívembe zárlak, örök szeretetembe burkollak. Én vagyok a jó Pásztor, Aki az életemet adtam értetek. A mennyben örök otthont készítettem nektek.



Gyermekeim! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit készítettem nektek. Elképzelni, felfogni nem tudjátok azokat a végtelen távlatokat és lehetőségeket, amelyeket üdvözült társaitok birtokolnak. Ó, ha csak egy pillanatra láthatnátok, mi vár rátok odaát, mindent megtennétek, hogy azt elnyerjétek.



Gyermekeim! Szüntelen imádkozzatok magatokért és vértanú testvéreitekért, hogy megkapjátok a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Igyekezzetek követni Engem az önmegtagadásban és a kereszthordozásban! Akkor megosztom veletek igámat, ami édes, mert a menny felé vezetlek benneteket. Keresztetek nagyobbik felét Én viszem, ezért megkönnyítem terheteket. Csak az a kereszt nehéz, amit nem szeretetből visztek. Ha keresztutatokon szüntelen Rám szegezitek tekinteteteket, Aki mindig előttetek haladok, lángra gyújtom szíveteket, és Irántam való szeretetből könnyűnek és édesnek találjátok kereszteteket, amelyet azért kaptok Tőlem, hogy az üdvösségre segítselek benneteket. Mert csak a szenvedésekben egyesültök Velem, és csak a kereszt válik az üdvösségetekre. Ez a világ elmúlik minden élvezetével együtt, de aki Engem követ, rátalál a szűk ösvényre, amely az örök életre vezet.



Kicsinyeim! Készüljetek! Éljetek szüntelenül halálra készen! Csak egy a biztos: a halál. Erre készüljetek, mint életetek legfőbb vizsgájára, mert itt dől el örök sorsotok. Ha megtartjátok törvényeimet, a mennybe juttok. De ha süketek vagytok hívásomra, a kárhozatba zuhantok. Kerüljétek a világ élvezeteit! Vessetek meg mindent, ami ellenkezik törvényeimmel! Keressétek a csöndet kint, és bent a lelketekben! A csöndben találtok meg Engem. Az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat. Megtöltöm lelketeket derűvel. Nálam biztonságban vagytok. Veletek vagyok a világ végezetéig. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Maradjatok meg szeretetemben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Felejtsétek el a sérelmeket, amelyekkel megbántottak! Nézzetek Sebekkel és Vérrel áztatott Testemre! Halljátok meg imámat, amely a keresztről szállt Atyámhoz: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Merítsetek Belőlem erőt! Odaát a mennyben ennek fogtok a legjobban örülni, mert Atyám csak akkor bocsátja meg vétkeiteket, ha ti is megbocsáttok egymásnak. Szeressétek egymást Énbennem, Akiben mindnyájan testvérek vagytok!



Gyermekeim! Hamar véget ér életetek. Előttem csak a szeretetnek van értéke. Amit önzetlen, tiszta szeretetből tettetek, arra adom örök jutalmamat. Megáldalak benneteket Szívem csodálatos, végtelen, minden emberi értelmet meghaladó szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2016. augusztus 19. Itthon az Úr Jézus…


Ezt üzenem X családnak: Drága gyermekeim! Ez a szenvedés, jóllehet, nagyon nagy és fájdalmas, a lelkek megmentésére szolgál. Azért engedem meg, mert rengeteg lélek hull a pokolba. Én a keresztfán megváltottam a világot, de a ti közreműködésetek nélkül nem tudlak üdvözíteni benneteket. Ezért kérem a Hozzám hűséges lelkeket, hogy ajánlják föl szenvedéseiket és áldozataikat az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által, a lelkekért. Így a ti szenvedéseitekre és áldozataitokra úgy Tekint Atyám, mintha Én szenvedném el általatok. Mivel tiszteletben tartom szabad akaratotokat, ezért kérem a bűnös lelkekért a ti közbenjárásotokat. Így rengeteg lélek menekül meg a pokol tüzétől, akik mindörökké hálát adnak majd nagy szeretetemért és irgalmamért. Titeket pedig túlcsorduló mértékben foglak részesíteni dicsőségemben, a mennyben, mert a földön teljesítettétek szent akaratomat, és elfogadtátok a szenvedéseket is a lelkek megmentéséért. Így társaim lesztek Megváltásom hatalmas művében. Mindenkit be akarok vonni a lélekmentés csodálatos misztériumába, hogy odaát megjutalmazzalak érte. Így lássátok szenvedéseiteket és áldozataitokat! Adjatok Nekem hálát mindenért! Jóért és rosszért egyaránt, mert minden mögött Én állok. Én minden rosszból jót hozok ki. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, Szívem minden emberi értelmet meghaladó, végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Márk 8, 34: (Jézus)… így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.”



2016. augusztus 21. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most válik valóra mindaz, amit eddig prófétáltam nektek. Készüljetek! Most teljesülnek be az Evangélium szavai. (Márk 13, 19-20:) „Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.”



Gyermekeim! Ne féljetek! Bízzatok Bennem! Nem történhet több, mint amennyit Én megengedek. Egyházamnak meg kell tisztulnia. Egyházam most fog követni Engem, Mesterét a Golgotára és a keresztre. Legyetek hűségesek mindhalálig, mert csak így nyeritek el az Országot! Meg kell rostálnom Egyházamat. Elegem van már a képmutatásból, a hamis evangéliumból! Nem tűröm tovább, hogy gúnyt űzzenek Belőlem! Az Isten Én vagyok. Elegem van a hamis istenképből, amelyben úgy festenek le, mint egy nyájas öregapót, aki mindenkinek csak jutalmat ad, de igazságot nem szolgáltat. Pedig benne van a Szentírásban: „Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.” (Jelenés 2, 23.)

Amikor az ószövetségi választott nép elhagyta Istent, és bálványokat imádott, mindig ellenség tört rá, kardélre hányta és fogságba hurcolta. Amikor megsirattam Jeruzsálemet, ezt mondtam: „Bárcsak te is felismernéd - legalább ezen a napon, ami békességedre volna! De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lukács 19, 42-44.)

„Amikor azt látjátok, hogy Jeruzsálemet seregek veszik körül, tudjátok, hogy bekövetkezett pusztulása.  Akkor, aki Júdeában van, fusson a hegyekbe, aki a városban, meneküljön onnan el, aki pedig vidéken, ne térjen oda vissza. Ezek a bosszú napjai lesznek, hogy beteljesedjék mind, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy lesz a gyötrelem a földön, s az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket, a pogány népek közé, Jeruzsálemet pogányok fogják tiporni, míg idejük be nem teljesedik.” (Lukács 21, 20-24.)

Gyermekeim! Édesanyám 99 évvel ezelőtt megjelent Fatimában. Kérte a bűnbánatot és az engesztelést. Azóta hová fajult ez a világ?! Bűnt bűnre halmoznak. Bűneik büntetésért kiáltanak. Most megfosztom őket bálványaiktól, és megmutatom nekik igazságosságomat. Aki eddig nem folyamodott irgalmasságomhoz, amelyet kiárasztottam a világra, az ezután meg fogja tapasztalni igazságosságomat. Mert a bűnért büntetés jár. Már nem kérlellek tovább benneteket. Eddig is hiába tettem. Csak nagyon kevesen változtatták meg életüket. Most ünnepélyesen bejelentem, hogy karom lesújt minden bűnösre. Jaj azoknak, akiket nem talál készenlétben a halál! Örökre elvesznek. Ma még megbánhatjátok és meggyónhatjátok bűneiteket. Ma még tiszta lélekkel áldozhattok. De holnap már nem járulhattok a szentségekhez. Templomaimat feldúlják, Szent testemet széttiporják (a legméltóságosabb Oltáriszentséget), papjaimat felkoncolják, igaz híveimet pedig megölik a hitükért. Mindezt azért teszi ez a barbár nép, mert azt hiszi, hogy ezzel Istent szolgálja. Mint ahogy Engem keresztre feszítettek, úgy titeket is a halálba küldenek. De ahogy Én felmentem Atyámhoz, úgy ti is bejöttök Velem az Atyai Házba. Ne féljetek hát! Valljatok meg bátran ez előtt a barbár csőcselék előtt! Ne féljetek tőlük! Csak a testeteket tudják megölni, de a lelketek az Enyém. Azt Én viszem a Mennybe Atyám színe elé, ahol vég nélkül fogtok örvendezni Isten dicsőségében. Csak a bűnösök féljenek! Nekik van mitől rettegni, mert ha sürgősen meg nem térnek, a pokolra mennek, ahol az örök szenvedés, a tűz, a férgek és a démonok várnak rájuk.



Gyermekeim! Mindent tudtul adtam nektek. Szeretlek benneteket. Megváltottalak titeket. De nélkületek nem tudlak üdvözíteni. Szabad akaratot kaptatok. Én ezt tiszteletben tartom. Ezért van pokol és tisztítótűz. A bűnök már az égbe kiáltanak. Megfizetek kinek-kinek tettei szerint. Igazságosságom haragja nem várat magára. Térjetek meg most, hogy ti is az áldottak között lehessetek országomban. Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Az Úr Jézus ezután többször is kinyittatta velem az Újszövetségi Szentírást. Azt kérte, hogy mindegyik idézetet írjam be az üzenet után.



Filippi 1, 14: „Isten szava”

2 Tessz 1, 4-9: „Dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban: állhatatosságotokkal és hitetekkel, amelyet tanúsíttok a sok üldözés és zaklatás közepette. Ezeket elviselitek az Isten igazságos ítéletének előjeleként, hogy majd méltók legyetek az Isten országára, hiszen szenvedtek érte. Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától…”

2 Tessz 2, 1-12: „Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.”

Máté 25, 41-46: „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Róma 12, 19: „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr.”

1 Péter 4, 7. 11. 17: „Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában?”

2 Tim 3, 12: „S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban.”


2016. augusztus 25. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Az óra eljött. Most fognak kivégezni titeket Énértem. Ne féljetek! Én mindig veletek vagyok. Olyan hatalmas vágyat ébresztek a szívetekbe Hozzám, Szent Színem látására, hogy halált megvető bátorsággal fogtok tanúságot tenni Rólam. Olyan szeretetet adok belétek, hogy semmibe sem fogjátok venni fenyegetéseiket, hanem szembeszálltok velük, és tanúságot fogtok tenni Rólam.



Kicsinyeim! Hatalmas kegyelem a vértanúság.  Mindazok, akik kitartanak Mellettem mindhalálig, elnyerik Tőlem az örök életet. Olyan mértékben részesültök Isten dicsőségében, amilyen fokban teljesítitek a földön Isten akaratát. Csak ezért imádkozzatok, hogy maradéktalanul teljesítsétek Isten rátok vonatkozó örök szent tervét. Minden itt marad. Előttem csak a szeretet számít.



Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Én elhiszem, hogy eleged van, és már nagyon nehezen bírod elviselni sorsodat. Mégis azt kérem tőled, hogy légy nagyobb türelemmel és szeretettel a környezetedhez, mert erről fogsz Előttem számot adni. Amikor elviselhetetlennek tűnik a sorsod, imádkozz még többet azokért, akik ezt előidézik. Minden kereszt Tőlem származik. Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Így lásd s körülményeket! Gondolj arra, hogy mennyi lélek menekül meg az örök kárhozattól azért, mert felajánlod Nekem szenvedéseidet és áldozataidat az Én kínszenvedéseim és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve égi Édesanyád hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által a szegény bűnösökért, akik a te imáid nélkül örökre elvesznének. Így tekints sorsodra! Minden nap adj hálát minden apróságért, vagy éppen nagy dologért, amit megengedek számodra. Mindezt azért adom, hogy a derűt soha ne engedd ki a lelkedből. Leginkább azért adj hálát, hogy kegyelmemből megtértél Hozzám, Üdvözítő Istenedhez, és azért, hogy rengeteg lélek megmentőjévé teszlek.  Adj hálát azért, hogy Nekem felajánlott életedért rengeteg lélek menekül meg, akiknek nem lesz hiábavaló a keresztfán értük kiontott drága Szent Vérem. Ezekre gondolj, amikor szenvedsz, amikor már úgy tűnik, hogy beleroppansz. Nem különb a szolga Uránál. Te az Én kiválasztott menyasszonyom vagy. Méltó tehát, hogy osztozz sorsomban, a megaláztatásokban, a szenvedésekben, a megvetettségben, és az emberekben való csalódásokban. Te mindig csak Rám tekints! Rám, Aki a kereszten függök, mert érted, a te üdvösségedért adtam oda az életemet. Mindig csak Belőlem meríts erőt! Ilyenkor mondd Nekem gyakran: Jézusom! Szeretlek! Tégy velem bármit, én akkor is szeretni akarlak Téged, és soha, soha nem hagylak el Téged. Ehhez kérem Tőled a kegyelmet, hogy mindhalálig kitartsak, és maradéktalanul beteljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet. Soha nem akarok csalódást okozni Neked! Kérlek, áldj meg engem megerősítő áldásoddal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”



Szentírási megerősítés: 1 Péter 1, 24-25: „Minden test olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad.”



2016. augusztus 29. Itthon az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Kiragadtalak a sátán markából. Kihúztalak a bűn verméből. Légy hálás érte, és tedd meg akaratomat! Bánd, és gyónd meg súlyos, halálos bűneidet! A szentgyónásban Nekem mondod el, Én oldozlak fel. Érted kiontott drága Szent Véremmel hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra tisztítom lelkedet. Jobban őrködj lelked tisztasága fölött, mint szemed világa fölött! Vágyom tiszta lelkedbe betérni! Ha együttműködsz kegyelmemmel, szentté teszlek. Ezt azt jelenti, hogy mindig a lelkedben lakom, és Velem együtt eltaposod a sátánt. Örökre győzelmet aratsz fölötte. A mennyben pedig vég nélkül fogod dicsőíteni nagy irgalmamat, hogy kimentettelek a sátán csapdájából, és üdvözítelek téged. Az élet a földön nagyon rövid. Igyekezz úgy élni, hogy elnyerd az örök életet! Én mindig veled vagyok. Őrizlek, óvlak, Nálam biztonságban vagy. Megáldalak téged Szívem minden emberi értelmet meghaladó végtelen szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítés: 1 Tim 6, 3: „Krisztus szava”

Titusz 1, 2: „Isten megígért”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése