2013. december 20., péntek

Bergoglio: „Isten egylényű velünk” (S aki ezek után azt mondja, nem ő a hamis proféta,

Bergoglio 77. születésnapján, 2013. december 17-én a Santa Marta vendégházban celebrált reggeli nyilvános miséjében a prédikációjában ezt mondta:
»És Jézus egy lényű az Atyával, Istennel, de anyja, egy nő lényével is. Isten egylényű velünk. .. Súlyos bűnöket elkövető emberek, és Isten történelmet csinált velük. Bűnösök, akik nem mindenben feleltek meg annak, amit Isten tőlük akart. Gondoljunk Salamonra. De Isten mégis vele volt. És ez a szép, nem? Történelmet csinál velünk. Még ennél is többet: Amikor Isten mondani akarja, hogy ki ő, ezt mondja: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene.” De milyen családi neve van Istennek? A mienk. Az, ami nekünk van. Veszi a nevünket, és abból csinálja a maga családnevét. Én vagyok Péter Istene, Marietta Istene, Armony Istene, Marisa Istene, Simone Istene, mindenkié! Isten családi neve minden egyes ember saját családi neve.«

A honlap tulajdonosa ezek után arra kérte blogjának olvasóit, hogy mondják el Bergoglio szavairól a véleményüket. Természetesen minden megszólaló itt is azt a kérdést járta körül, hogy most aztán „végleg” lebukott-e Bergoglio, vagy sem, azaz szavai kimerítik-e az eretnekség „szakmai” jellemzőit?
Az első hozzászóló szerint Bergoglio ezzel kiközösítette magát, „ez az istengyalázása már nem csak eretnekség, de egyenesen sátánizmus”!
A második óvatosságra inti, és azt írja, hogy ez „tipikus Bergoglio megnyilvánulás, bár kétes, de nem egyértelmű”.
A válasz erre a blog-tulajdonostól: „Tévedés! Isten Krisztusban sem egylényegű velünk. Krisztus mint ember ugyan egylényegű velünk, de Krisztus, aki Isten Fia, megtestesülése óta mindörökre ember és Isten, soha többé nem csak az egyik vagy a másik!
További hozzászólások:
Stephan: Bergoglio úr intenciója elég világos lesz itt. Az ember (nem egyedül Jézus, hanem mindenki) illetve az emberiség maga isten. … Isten valóban Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, de azért, mert ők igazhitűek. Isten természetesen minden teremtmény Teremtője. De Isten az itt tárgyalt értelemben csak azok Istene, akik hisznek benne: és nem csak úgy általában hiszik, hogy létezik valamilyen isten, hanem ahogy Jézus Krisztus mondja: Őt az igazságban imádják. Ebből következően Bergoglionak nyilvánvalóan egy másik istene van, és ez nyilván az ökumenizmus és a „mindenki meg van váltva tan” modernista bálványa.
Bergoglio ezt mondja: „Isten családi neve mindegyikünk saját családi neve.” – Mindenkié! Ez pontosan úgy hangzik, ahogy a kánon szavainak eretnek elferdítése. Jézus ezt mondta: „sokakért”. Isten minden teremtmény Teremtője, de a fenti értelemben nem mindenki Istene, hiszen a többség tudatosan elveti.
Hogy volt ez például a zsidókkal? Bár mint egész nemzet ők voltak a kiválasztott nép, Jézus közülük a nem-értőknek illetve nem-akaróknak mégis ezt mondta: „A sátán az atyátok (és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.)” (Jn 8,44) És ezt Ő mondta, holott Ő maga természetesen minden teremtmény Teremtője – tehát a megszólítottaké is. De mivel az általa kiválasztott nép nem akart az igazságban hinni Benne, ezt mondta nekik: „A sátán az atyátok.” – Ki akkor ezek alapján Bergoglio atyja?
Hans-Peter: Isten tehát minden emberből áll össze. Nem megy ez már a panteizmus irányába? És Isten történelmet csinál velünk. És hogy magát megnevezze, Istennek embernevekkel kell magát ékesítenie. Önmagát tehát a történelemben az emberek által bontakoztatja ki? Hegel üdvözletét küldi!
Josua: Mi az értelme Bergoglio úr fejtegetéseinek? Bergoglio úrtól láthatóan nem várható el más, mint semmitmondó és értelmetlen vacak.
Hans-Peter: Sajnos, ön téved. Az, amit itt Bergoglio úr közöl, semmiképpen nem érdektelen vacak, ellenkezőleg. Világosan megvallja a zsinati szekta hitét: Az ember isten. Ezért kellett a zsinati szektának új misét bevezetnie. Lex credendi lex orandi. Egy áldozat bemutatása egy magasabb, az emberen kívül létező Lénynek, akinek neve Isten, e szekta hitével nem egyeztethető többé össze.
Bergoglio fenti szavaival ritka világosan fejezte ki a lényeget, melyben a katolikus hit a modernista tévhittől különbözik. Az a probléma, hogy a legtöbb katolikus nem tudja, hogy a zsinati szekta és a „tradicionalisták” közötti egész színház nem a helyes rítusért vagy a gregorián korálért folyó vita, hanem itt két alapvetően különböző vallás áll egymással szemben úgy, ahogy a tűz és a víz nem összeegyeztethető.
(forrás: www.poschenker.wordpress.com – 2013. december 20.)

A karácsonyfa - ahogy talán még nem gondoltál rá

Németországban - ahonnan a karácsonyfa-állítás szokása származik - a karácsonyfának többféle neve van. Az egyik a Weihnachtsbaum, ami szentesti fát jelent, a másik a Tannenbaum, ami jegenye-fenyőfát jelent, a harmadik a Christbaum, ami Krisztus-fát jelent. Engem ez a 3. név nagyon megfogott, mert Jézus életét a fenyőfa életéhez hasonlítja. Hogy milyen okokat, párhuzamokat találtam erre, azt szeretném leírni.
Az örökzöld fenyő a teremtés rendje szerint jóval tovább képes élni, mint bármelyik ember: vagyis emberi szempontból örök életű, mivel születésünk előtt már volt, és halálunk után is lesz.
Az idők teljességében Isten beleültette magát az emberi sorsba, beleültette magát Mária méhébe. Isten megtestesült. Az örök Isten időbeli létezést vállalt: születést, szenvedést és halált.
A fenyőfa élete is az ültetéssel kezdődik. A fenyőt tőben kivágjuk, az alsó ágakat lemetsszük és belefaragjuk a karácsonyfatartóba.
Ez a bűnösségünkre emlékeztet! Ezt a fát nem a vihar döntötte ki, nem azért halt meg, mert megöregedett, nem betegség okozta az élete végét. Mi vágtuk és vágjuk ki, úgy bánva a testével, ahogy nekünk tetszik.
A fenyő nem hal el rögtön. Míg van benne életerő, addig zöldell és árasztja illatát. Isten - mikor emberré lett- elültette magát a földbe, ahol mi élünk. Közénk jött, növekedett, zöldellt és árasztotta az irgalom illatát az emberiségnek. Mi mégis kivettük őt az életet adó földből és halálra ítéltük. /Iz 53,8/ Kínszenvedése hasonló a fenyőfáéhoz, mely fokozatosan elfonnyad és végül összes tűlevelét, szépségét és illatát elveszti értünk.
Aztán a fát bevisszük a nappaliba. Nem eldugjuk az előszobába vagy az éléskamrába! A nappali - ahogy az angol mondja: living room - az a hely, ahol élünk, ahol a lakásban a legtöbb időnket töltjük. Azzal, hogy a fát ott helyezzük el, az életünk középpontjában állítjuk. Leülünk mellé olvasni, talán még imádkozni is, és belélegezzük kellemes illatát. Vendégeket is hívunk, hogy a fa alatt töltsék velünk az időt.
Miért díszítjük a karácsonyfát?
Ez egy jó kérdés. Mivel lehetne ékesíteni a tökéletes embert?
"Úgy nőtt fel színünk előtt, mint a hajtás, mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy csodáljuk őt. Nem volt olyan a külseje, hogy kívánjuk őt." /Iz 53,2/
Talán ezért díszítjük fel.
Miért távolítjuk el a szobából mielőtt a tüskéit lehullajtaná?
Miért dobjuk ki az út szélére, mintha soha semmi közünk nem lett volna hozzá?
"Megvetett volt. Az utolsó az emberek között. Fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől eltakartuk arcunkat. Megvetettük, s már nem becsültük sokra." /Iz 53,3/
Amíg mindenkit meggyógyított és Isten bölcsességével beszélt, tömegeket vonzott. Most - hogy halálra ítélték, megkorbácsolták és eltorzult az arca - már mindenki kerüli. Fáj nekünk látni ekkora nyomorúságot, ezért iszonyodva elfordulunk Tőle.
De vajon mennyire fájhatott Neki a mi bűneink elviselése?!
Ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?! /Lk 23,31/
Ez a költői kérdés nagy titkot rejt. Ha a bűntelen Jézusnak - az örök, zöldellő és illatozó fenyőnek - ez a sors jutott, akkor a mi bűnös életünk sem érdemel jobb sorsot. Megvan a mi életünkben is az ültetés, a növekedés és a kivágás ideje.
Kivágásunk nem egy alkalomból áll, hanem inkább többszöri, fokozatos roncsolódás. Fejszecsapások érik életünket: egy veleszületett betegség, egy-egy lelki trauma, egy autóbaleset vagy egy súlyos megbetegedés alkalmával, amikor megtörik az életünk és veszít az erejéből. Minél több csapáson vagyunk túl, annál inkább gyengülünk és kezdünk kiszáradni, hervadni.
Lehet azonban ezt passzívan elszenvedni és magunkba fordulni, és lehet még jobban kinyílva, illatozva odaajándékozni magunkat a ránkbízottaknak.
Jézus is a 2. utat járta: még a keresztúton is adott, még a kereszten is megbocsátott és imádkozott értünk.
Isten ajándékai vagyunk a környezetünk számára, de véges ideig!
Ezért ki kell használnunk a életünknek rendelt időt, hogy az emberek - látván jótetteinket - dicsőítsék a mennyei Atyát. /Mt 5,16/
Ki tudja, meddig szerethetünk?
Ki tudja, meddig szerethetnek minket?
A kivágott fenyőfa életünk mulandóságára is emlékeztet!
Ezt válaszolnám a címben feltett kérdésre: Azért fenyőfát teszünk a szoba közepére Karácsonykor, mert számunkra az Jézus Krisztus szimbóluma.
De talán nem is ez a válasz a lényeg, hanem az, hogy megértsünk valamit abból, hogy mit jelentett a Fiú számára a megtestesülés, és hogy mit jelentünk mi egymás számára.
Áldott ünneplést kíván: Balics Kornél