2014. április 25., péntek

Égi Édesanyánk 2014. április 25-ei üzenete Medjugorje-ből

Imádság és szeretet legyetek

„Drága gyermekek !
Úgy nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek, ahogyan a virág kinyílik a napsugár melegére. Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért fiamnál, Jézusnál, és mérhetetlen szeretettel szeretlek benneteket.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
2014. április 25.

A Szűzanya üzenetének eleje Jézus Jelenések könyvében található szavaira emlékeztetnek bennünket: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja a szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3,20). Isten kopogtatása és Isten beszéde szüntelenül szól az emberi szívekhez, egészen a világ végéig. Most, a mi időnkben különleges módon kopogtat Isten ajtónkon és Fia édesanyján, Márián keresztül beszél hozzánk. A Szűzanya arra hív bennünket, hogy nyissuk meg szívünket Isten kegyelme előtt. Gyakran megtörténik, hogy nem tudjuk megnyitni szívünket, sőt azt sem tudjuk miért záródott be. A szív bezáródásának különböző okai lehetnek. Leggyakoribb ok a félelem, a csalódás, a sértettség és a bűn. A bűn szeret az emberrel négyszemközt lenni, ezért elvon a közösségtől. Minél magányosabbá lesz az ember, a bűn annál pusztítóbbá válik benne, és minél mélyebbre süllyed a bűnbe, annál szörnyűbbé válik a magánya. A bűn szeret láthatatlan maradni, fél a világosságtól. Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség – mondja János apostol. Megnyílni Isten kegyelmére azt jelenti, kilépni magányosságunkból és megengedni, hogy Isten világossága belépjen sötétségünkbe. Szívünk ajtaja belülről nyílik. Isten sohasem akar erőszakkal belépni lényünk mélységeibe. Azt szeretné, hogy szabadon fogadjuk be.
Az apostolok Jézus halála után csalódottságot éltek meg. Habár együtt voltak, egy helyiségben az ajtók mégis zárva voltak – mondja az evangélium. A zárt ajtó a bezárt szív jele. A zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. És a zárt ajtók ellenére eljön Jézus. Nem töri be az ajtót, nem erőszakkal jön, hanem keresztülmegy a zárt ajtón is. Jézus ismeri az emberi szív legmélyebb vágyát. És akkor is, ha nincs erőnk kinyitni az ajtót vagy félünk, Jézus el szeretne jönni, és meg szeretne ajándékozni bennünket feltámadásának erejéből az új élettel.
„Nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyet Isten általam ad nektek” – mondja Szűz Mária. Monforti Grignion Szent Lajos „A legszentebb Szűz Mária igazi tiszteletéről szóló értekezésében” átszellemülten mondja: „A Szentlélekisten Máriának, hűséges jegyesének adta kimondhatatlan ajándékait, s őt választotta mindannak adományozójává, aminek birtokában van, oly módon, hogy minden adományát és kegyelmét annak adja, akinek akarja, annyit, amennyit akar, úgy és akkor, amikor akarja. Egyetlen égi adomány sem adatik az embereknek, amely ne az ő szűzi kezén menne át.” Ez az, amire tanít bennünket minden időben az egyház és a szentatyák. Ezt erősíti meg a Szűzanya is ebben az üzenetében, arra buzdítva bennünket, hogy nyissuk meg szívünket őelőtte, akit Isten ajándékoz nekünk ezekben az időkben.
„Imádság és szeretet legyetek mindazok számára, akik távol vannak Istentől” – biztat bennünket a Szűzanya. Akkor válunk imádsággá és szeretetté mások számára, ha ezt először önmagunkban valósítjuk és éljük meg. Assisi Szent Ferencről mondják, hogy nem csak imádkozott, hanem ő maga vált imádsággá. Az ima, a szeretet és a hit együtt jár. Lehetetlen szeretni Istent és a felebarátot, ha nem imádságban élünk. Az ima az ember ereje és Isten gyengesége – mondja Szent Ágoston. Ez az, az erő, amely először bennünket változtat meg, és azután másokat. Az imádság a mi Színeváltozásunk hegye, Getszemáni kertünk és Cenákulumunk, ahol befogadhatjuk a Szentlélek erejét. Az imádság élet. Az imában Isten örömteli dicsőítését és a neki való hálaadást éljük meg, de a kísértést is, hogy abbahagyjuk, feladjuk. A hiteles ima nem menekülés vagy elrejtőzés az élettől és a problémáktól, hanem erőért való ima, könyörgés, hogy szembesülni tudjunk az élet minden nehézségével. A problémák nem azok átlépésével vagy a tőlük való elmeneküléssel oldódnak meg. Fontos Isten és önmagunk közé helyezni őket, hogy Isten minden keserűségünket édessé és az élet teljességévé változtathassa. Az imában Isten minden akadályt üdvösségünk és megszentelődésünk eszközévé tud változtatni. Fontos addig keresnünk az Urat, míg meg nem találjuk. Istennel nincs hiábavaló és meg nem hallgatott ima. Szűz Mária vezessen bennünket az imádság útján, hogy hittel várhassuk Istentől az életünk megújulását.
Könyörögjünk
Szűz Mária, tied vagyok, hozzád tartozom, aki Isten minden kegyelmének közvetítője vagy. Hozzád, akit a Mennyei Atya ajándékozott nekünk, hogy ezekben az időkben meglátogass, meghívj és az Istenben való új életre buzdíts bennünket. Köszönöm neked Édesanyám, Mária, hogy nem fáradtál el velünk lenni, velünk járni. Köszönöm, hogy nem mondasz le rólunk akkor sem, amikor mi feladjuk és elfáradunk. Köszönöm, hogy szeretsz, és nem szűnsz meg nem csak hívni, hanem imádkozni sem értünk azért, hogy megnyissuk előtted szívünket. Te tudod legjobban, hogy csak Isten tudja betölteni szeretet utáni legmélyebb vágyunkat és szükségletünket. Kérünk, segíts, hogy el tudjuk fogadni az új életet és így megszabaduljunk mindattól, ami le akarja bennünk rombolni azt. Könyörögd ki számunkra a kegyelmet Szűz Mária, hogy megnyissuk szívünket számodra, és megtapasztaljuk a szentség útján való élet szépségét és örömét. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea

Sükösdi Jelenések.

Kedves Testvérünk!
Isten hozott a sükösdi Jézus-jelenések és a Sükösdi Szeretetközösség honlapján!
Ezen a honlapon a Sükösdi Jézus-jelenésekkel, azok helyszíneivel, Jézus Krisztus Urunk kéréseivel, tanításaival, a sükösdi Golgotákkal, valamint a sükösdi engesztelő mozgalommal ismerkedhetsz meg.
Mint minden hiteles magánkinyilatkoztatás, így Jézus Krisztus Urunk sükösdi működése is a Szentháromság szeretet-megnyilvánulása, kegyelmi ajándéka az Egyház megsegítése, építése céljából.
A Feltámadott jelképszobra
A Feltámadott jelképszobra
A sükösdi Jézus-jelenések 1993. április 25-én kezdődtek. Ekkor Takács Zoltánné Rogács Mária, a 37 éves, két gyermekes sükösdi családanya Jézus Krisztus Urunk kiválasztottja lett. Ezen a napon került Mária első alkalommal kiválasztotti kegyelmi állapotba. Mária ebben az állapotában hangot hallott. Ettől kezdve a vissza-visszatérő hang egy hónapon át a szeretet és a béke szükségességéről, valamint a Földön élő emberiség között túlszaporodott haragról, gyűlöletről, békétlenségről, irigységről beszélt neki, és arra kérte, hogy amit Tőle hall, azt adja tovább testvéreinek. Ebben az egy hónapban „Mária, kiválasztott szolga”1 körül kialakult egy közösség magja. Egy hónap múlva megjelent Mária előtt a hang „tulajdonosa”, és Jézus Krisztus Uraként mutatkozott be.
Ettől kezdve Jézus Krisztus Urunk nagyon sűrűn, akár heti több alkalommal is megjelent Takács Zoltánné Rogács Máriának, aki megkapta Tőle a nyelveken szólásnak, a nyelvek megértésének és a gyógyító karizmának az ajándékát is. A Szentlélek ajándékai sokakat meggyőztek arról, hogy Sükösdön a Takács család portáján valóságos Jézus-jelenések történnek. Viszonylag gyorsan kialakult egy rendszeresen összegyűlő közösség, melyet Jézus Krisztus Urunk Szeretetközösségnek nevezett el.
Jézus Krisztus Urunk az első naptól kezdve tanításokat adott. Ezek a tanítások az Ő evangéliumi tanításainak „felújításai”, a mai korszak emberének szóló újramagyarázásai, melyekkel példát ad a II. János Pál pápa által meghirdetett újraevangelizáláshoz. Az első években az Úr Jézus tanításokat adott az örömről, a boldogságról, a békéről, a gyermeknevelésről, a pénzhajhászásról, a küldetés nehézségeiről és a kereszthordozásról, az adakozásról és a rágalmazásról; a léleknek a test halála utáni útjáról; a szentgyónásról, a méltó szentáldozásról; a közbenjárásról; a szentatyáról; hamvazószerdáról és a nagyböjti időszakban illő viselkedésről; az imádságról, és mindenek előtt a szeretetről, valamint a megbocsátásról. Az első évben Mária képeket is kapott a jövőből.
A tanítások a következő években is folytatódtak. 1994 nagyböjtjének kezdetén új szakasz kezdődött a sükösdi jelenések történetében. Ekkor Jézus Urunk hat héten át minden pénteken ízelítőt adott Mária szolgájának az Ő golgotai szenvedéseiből. Nagyhét keddjén pedig Jézus Krisztus Urunk felkérte Máriát arra, hogy vállalja el az Ő golgotai szenvedései egy „parányi” részének átélését minden hónap első péntekén és nagyböjtben minden pénteken — az ifjúság megtéréséért. Mária nagycsütörtökön vállalta el a Golgotai szenvedéseket. Azóta tartanak a sükösdi Golgoták.
A következő évben Mária fokozott szenvedést vállalt a papok megtéréséért, majd 1999-ben még nehezebb golgotai szenvedést az egész emberiségért.
Az évek során Mária golgotai szenvedései fokozatosan nehezedtek. 2005 szeptemberében Jeruzsálemben a Getszemáni-templomban (Minden népek temploma) Mária — látva a Szentföld áldatlan nemzetiségi és vallási megosztottságát — önként ajánlotta fel Jézus Krisztusnak, hogy bármennyi szenvedést elvállal azon kívül, amire meghívást kapott. Ezután Mária golgotai szenvedései még sokkal nehezebbek lettek.
1996 januárjától Jézus Krisztus Urunk az addig nagyon sűrű nyilvános jelenéseit és üzeneteit ritkította és rendszeressé tette. Ettől kezdve a nyilvános jelenések és tanítások (ún. üzenetek) Mária golgotai szenvedéseihez igazodtak, vagyis minden hónap első péntekén, illetve nagyböjtben minden pénteken mindenki által láthatók és hallhatók. Jézus Krisztus Urunk a tanítások témáját rendszeresen az illető hónap vasárnapjain, a Római Katolikus Egyház szentmiséin felolvasandó evangéliumi részletekből választja ki. Így a sükösdi tanítások mintául szolgálnak a keresztény papság számára az Evangéliumok magyarázatához, a szentbeszédekhez és az újraevangelizáláshoz.
Mária beszédeit, a Golgoták eseményeit és Jézus Urunk tanításait (üzeneteket) a kezdetektől videóra veszik, a Golgotákat 2002-től, a tanításokat és Mária beszédeit pedig 2003-tól diktafonra is rögzítjük. 1996 januárjától Jézus Krisztus Urunk tanításait videóról legépelték és a Sükösdi Nagyboldogasszony Alapítvány „Golgota” c. kiadványában megjelentették. 2003-tól a tanításokat szalagos diktafonról, 2004-től pedig digitális diktafonról írjuk le, és ezek a leírások jelentek meg a „Golgota” c. kiadványban. Jézus Krisztus Urunk első pénteki tanításai, kérései (üzenetei) minden hónap 13-án jelennek meg a „Golgota” c. kiadványban, a nagyböjti 6 tanítás — mely rendszeresen egy összefüggő sorozatot képez — pedig egyetlen „Golgota” c. kiadványban jelentek meg a feltámadási tanítással együtt. 2014. januárjától a Golgota c. kiadvány a régi formájában már nem jelenik meg, így Jézus Krisztus Urunk tanításai ezen a honlapon olvashatók.
Jézus Krisztus Urunk sükösdi tanításainak fontos részét képezik a Magyar Szent Koronáról, a magyarság küldetéséről, a Szentkorona-eszméről, Szent István királyunk Intelmeiről, és nem utolsó sorban Szűz Máriáról, az Égi Édesanyáról és Magyarország Királynőjéről szóló tanítássorozat, melynek egyik következménye az volt, hogy Jézus Krisztus Urunk kérése alapján, II. János Pál pápa engedélyével és intelmével, az egyházjog és a Szent István-i államjog szerint érvényesen 2000. augusztus 15-én Szűz Máriát a Mátyás-templomban Kada Lajos érsek, pápai legátus Örökös Magyar Királynővé koronázta. Fontos kiemelni, hogy Jézus Krisztusnak a magyarság küldetésére és a Regnum Marianumra, valamint a Magyar Szent Koronára vonatkozó tanításai éppúgy szentírási megalapozottságúak, mint bármely más sükösdi tanítása.
A sükösdi jelenések fontos és rendszeres eseménye minden évben április 25-én, az első jelenés (1993. április 25.) évfordulóján tartott ünnepi megemlékezés. Ezen alkalmakkor Jézus Krisztus Urunk új tanítás keretében összefoglalja az addigi évek tanításait, eseményeit.
A sükösdi jelenség kiemelkedő eleme a Szentlélek egy másik adománya is. Jézus Krisztus Urunk — a Szentlélek által — már a kezdetektől a Közösség egyes tagjainak kegyelmi ajándékként imákat és énekeket adott. Ezekből egy csokorra való megjelent 1995-ben a „Magyar énekek éneke” c. könyvben, majd a 2002-ig kapott imák és énekek a „Sükösdi énekek éneke 1993—2002” c. kötetben 2005-ben.
1997 és 2000 között a sükösdi Takács család udvarán felépült az engesztelő kápolna, melyet Jézus Krisztus Urunk a Szeretet Házának nevez. Azóta az engesztelésekre és a szentmise-bemutatásokra itt kerül sor. A kápolna felépítése után elkészült a Kálvária és a Lourdes-i barlang is.
Szólni kell még a sükösdi engesztelő mozgalomról is. Jézus Urunk kérésére Sükösd kiemelt helyszíne lett a magyar engesztelő mozgalomnak is. Jézus Krisztus Urunk kérésére engesztelés folyt itt minden keddi, csütörtöki és pénteki napon este 8 órától 10 óráig, valamint Szűz Mária fatimai jelenéseinek emlékére minden hónap 13. napján reggel 10 órától. A 13-i engeszteléseken rendszerint szentmise is van. 2013 nagyböjtjétől kezdve a heti engeszteléseket minden kedden és csütörtökön tartják. Az engeszteléseken a kezdetektől fogva rendszeresen részt vesznek a Sükösdi Szeretetközösség tagjai, és különösen sok zarándoktestvér érkezik a 13-ai engesztelésekre és szentmise-bemutatásokra.
Terveink szerint ezen a honlapon folyamatosan közzé tesszük majd Jézus Krisztus Urunk újabb és újabb tanításait, valamint fokozatosan feltöltjük a korábbiakat is. Ezen kívül feltüntetjük programjainkat is.
http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/jezus-krisztus-urunk-tanitasai/


A Golgoták programja

A Golgoták időpontja: minden hónap első péntekén és nagyböjtben minden pénteken.
A Golgoták programja:
15 órától: engesztelés
18 órától: szentségimádás litániával, majd szentmise
kb. 19:30 órától: Mária beszéde a jelen lévő zarándokokhoz, majd a Szűzanya köszöntése imával
kb. 20:30 órától: Golgota
kb. 24 órától: tanúságtételek
kb. 0:30 órától Jézus Krisztus Urunk tanítása
kb. 1:30 órától éjszakai szentmise

A Nagypéntek programja

15 órától Golgota
kb. 19 órakor csonkamise

Nagyszombat és Húsvét vasárnap

feltámadási programja

Nagyszombaton: kb. 21:30 órától tűzszentelés és feltámadási szertartás
kb.23 órától virrasztás engeszteléssel
Húsvét vasárnap hajnalban: kb. 04. órától Jézus Krisztus Urunk feltámadásának ünnepe és feltámadási tanítása
Kb. 05:30-tól hajnali feltámadási ünnepi szentmise

Az Évforduló ünnepének programja

minden évben április 25-én

kb. 16 órakor ünnepi szentmise és körmenet
17.25 órától Jézus Krisztus Urunk évfordulós megemlékezése és tanítása

Az engesztelések programja

Heti engesztelések: kedd és csütörtök.
Kezdés: 20 órától.
Fatimai engesztelések: minden hónap 13-án.
Kezdés: délelőtt 10 órától.

Az engesztelések és a Golgoták helyszíne:

Sükösd (az 51-es számú főút mentén Kalocsa és Baja között), Dózsa György út. 293.

Zarándokbusz:

Tájékoztatjuk a testvéreket, hogy minden hónap első péntekjén külön autóbuszjárat indul a BUDAPEST NÉPLIGET autóbusz pályaudvarról délelőtt 10:30 órakor Sükösdre. Ugyanez az autóbusz az éjszakai szentmise után visszaindul a BUDAPEST NÉPLIGET autóbusz pályaudvarra.

http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/programjaink-2/

Agyonvágott egy férfit II. János Pál keresztje


Ómen a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfő vasárnapi szentté avatása előtt.
Eldőlt és megölt egy férfit szerdán egy II. János Pál tiszteletére emelt kereszt az észak-olaszországi Cevo mellett – írja az AFP francia hírügynökség. A 30 méteres fakeresztről egy ünnepségen tört el és vált le a rá felfüggesztett 600 kilogrammos Jézus Krisztus-szobor, amely azonnal végzett a férfival, a 21 éves Marco Gusminivel. Egy másik embert sérülések és sokk miatt kórházba vittek.
A 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt, II. János Pált egyik elődjével, XXIII. Jánossal együtt vasárnap avatták a Vatikánban szentté. Azt a keresztet, amely Gusminit most maga alá temette, tizenhat éve, 1998-ban emelték a tiszteletére egy bresciai látogatás miatt. Cevóba innen vitték a halála évében. A kábelekkel rögzített kereszt – Enrico Job szobrász műve – egyébként hajlított alakú volt. Ez az AFP cikke szerint a második világháború alatt szerzett sebekre akart emlékeztetni.
Az ünnepségen, amelyen Gusmini meghalt, részt vett egy gyermekekből álló csoport is.
II. János Pál keresztje nem az első, amely embert öl Olaszországban. Nyolc éve a dél-olaszországi Sant’Onofriában vágott agyon egy eldőlt fémkereszt egy 72 éves asszonyt.
(NOL)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Közeledik annak az ideje, hogy a bűnt ne nyilvánítsák többé bűnnek

2014. április 24. csütörtök, 16:45
Drága szeretett leányom, most már közel van annak az ideje, amikor az Egyház úgy fog tekinteni az ember bűnére, mintha az jelentéktelen és ártalmatlan lenne az Én Szememben.
Az Én megítélésem szerint a bűn nem olyasvalami, ami gyengeség, vagy hiányosság lenne. A bűn e két jellemvonás miatt jön ugyan létre, de a Sátán létezése az oka annak, hogy a bűn megtörténik. Hamarosan Egyházam meg fogja nyugtatni követőimet, belevezetvén őket azon hazugság elfogadásába, hogy a bűn csupán egy metafora, amelyet csupán szimbólumként használnak Isten gyermekei számára, ösztönözvén őket arra, hogy megmaradjanak egy olyan úton, amely „Isten számára kedves”. A bűn miatt nem kell azt éreznetek, hogy elkülönültök a többiektől – fogják mondani. A bűn – fogják mondani – nem igazán számít, mert Isten mindent megbocsát. Igen, Én Mindent – Megbocsátó – Vagyok, és minden bűnt megbocsátok – kivéve az örök (a Szentlélek elleni) bűnt –, ha a bűnös bűnbánatot mutat és erőfeszítéseket tesz arra, hogy elhárítson és elkerüljön minden kísértést, hogy a bűn ne ismétlődjék meg. Ti addig nem kérhetitek Tőlem, hogy bocsássam meg bűneiteket, amíg ti abban éltek. A gyilkos, aki gyilkol, aki másokat megnyomorít és megöl, nem kérheti Tőlem, hogy bocsássak meg neki, miközben továbbra is gyilkol, és nem áll szándékában abbahagyni bűntetteit. Mi haszna van kérni Tőlem, hogy váltsalak meg benneteket bűneitektől, ha mindenekelőtt nem fogadjátok el, hogy vétkeztek.
A bűnt a gyengeség okozza, és Én megbocsátok annak a bűnösnek, aki őszinte bűnbánatot tart. Amikor a bűnös már nem hiszi, hogy ő valóban bűnt követ el, akkor ez beleivódik a lelkébe. Közeledik annak az ideje, hogy a bűnt ne nyilvánítsák többé bűnnek. Amikor ez az idő elérkezik, nagy megkönnyebbülés és ünneplés lesz, mert ami egykor bűnnek számított az Én Szememben, azt többé már nem fogják annak tekinteni.
A bűnre úgy fognak tekinteni, mint egy természetes dologra, amelyet mindnyájatoknak el kellene, hogy fogadjatok. Nektek nemcsak azt fogják mondani, hogy a bűnöst úgy kell szeretnetek, ahogyan Én szeretem őket. Nem, hanem még biztatni is fognak benneteket arra, hogy fogadjátok el: a bűn mint olyan, nem létezik. Mindez Istenségem végső elárulásához fog vezetni, amikor a világ addig fogja önmagát, tehetségeit, intelligenciáját bálványozni, amíg – Istennel, az Örök Atyával szemben dacolva – be nem jelenti a saját nagyságát.
Ó, hány embert fognak a megtévesztésbe, a kétségbeesésbe és a gonosz tettek elkövetésébe vezetni! Egyházamat arra fogják felhasználni, hogy az Én Szent Nevemben eretnekséget hirdessenek ki. Ezeket a félrevezetetteket fejre fogják állítani és ki fogják fordítani és nem Én leszek az, Jézus Krisztus, Aki ezeknek a változásoknak bármelyik részét is irányítanám. A Szentlélek nem fog működni az utálat fölött és nagy lesz a zűrzavar, a szomorúság és a tehetetlenség érzése azokban, akik hűségesek maradnak Egyházam Tanításaihoz. A hagyományos tanításokat többé már nem fogják megtűrni. Aztán, amikor mindaz, amit szentnek tartanak, összeomlik, az idő érett lesz arra, hogy a kárhozat embere elfoglalja a helyét Egyházamban.
Jézusotok

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2014. április 1. Szentségimádáson Jézus…

Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottai! Most arra kérlek benneteket, hogy virrasszatok és imádkozzatok! Kérjétek a Szentlelket, hogy ragyogja be elméteket és szíveteket, hogy világosítsa meg minden gondolatotokat, és Ő vezesse minden cselekedeteteket, egész életeteket, mert most olyan idők jönnek, és már vannak is, amikor egyre nagyobb lesz a zűrzavar és a káosz. Ellenfelem már régóta készül erre, hogy jól összekuszáljon mindent, és belopja magát az Egyház szívébe, hogy Helyettem őt imádják és bálványozzák.
Gyermekeim! Legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Maradjatok meg a keskeny úton! Ha el is vesznek Engem, az Oltáriszentséget, ti akkor is csak Engem imádjatok! Ne menjetek azok közé, akik bálványisteneket imádnak! A rejtekben, ha ritkán is, de lesz Szentmise, amelyet szentéletű papjaim fognak bemutatni. Ti oda menjetek! Minden Szentáldozásotokat úgy fogadjátok, mint utolsó útravalótokat, mert egyáltalán nem biztos, hogy halálotok előtt még meg tudtok áldozni.
Gyermekeim! Ez a sátán legnagyobb támadása, amióta fennáll a világ. Most mindent bevet, hogy a legtöbb lelket a pokolba taszítsa. Ti, akik olvassátok, és tettekre váltjátok üzeneteimet, biztonságban vagytok. De jaj azoknak, akik lesöprik, és figyelmen kívül hagyják, sőt ellene beszélnek. Ők süketek és vakok. Behódolnak a sátánnak, és minden csatlósának, mert nem ismerik fel ellenfelem ravaszságát, hogy kilencven kilenc igazságot mond, csakhogy egy hamisságot belecsempésszen. De ez olyan, mint amikor a finom friss ételbe belefullad egy egér. Akkor már senkinek sem kell.
Gyermekeim! Ti, akik elfogadjátok Tőlem a tisztánlátást, imádkozzatok vak és süket testvéreitekért, hogy lehulljon szemükről a hályog, és felismerjék az idők jeleit! Mert most azokat az időket élitek, amelyek le vannak írva a Jelenések könyvében és a Szentírás más helyein, és amiket előre megjövendölt Szűz Anyám. De a legegyszerűbb ezeket félre dobni, és behódolni a sátán embereinek. Mondom nektek, az ilyen emberek az örök üdvösségüket teszik kockára. Imádkozzatok értük, hogy megkapják és befogadják a tisztánlátás kegyelmét.
Drága gyermekeim! Az idő rövid. Hatalmas keresztényüldözés fog végigsöpörni a földön. Sokakat ki fognak végezni Énértem. Készüljetek, és imádkozzatok! Váltsátok tettekre üzeneteimet! Akkor bevezetlek titeket Atyám országába, ahol vég nélkül fogtok Velem együtt örvendezni. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Jézusom, Te ott függsz a keresztfán. Látom, amint a Véred ömlik. Szentmise van. Te a kereszten a földgolyó fölött vagy. Drága, Szent kiomló Véred beborítja az egész földgolyót. Ez azt jelenti, hogy mindenütt, ahol Szentmise van, a Te drága Szent Véred tisztít meg minden áldozót bocsánatos vétkeitől, amelyeket nem gyónt meg. A Te Véred a mi üdvösségünk és menedékünk. Szent Véred a hatalom, a mi védőpajzsunk, amely elűzi közelünkből a sátánt. Ha a Mennyei Atya a Te drága Szent Véredet látja rajtunk, megenyhül irántunk, nyomorult bűnösök iránt. Rád való tekintettel megbocsátja minden bűnünket. Jézusom, köszönjük Neked ezt a kegyelmet, hogy annyira szerettél, hogy a Véredet ontottad, az életedet adtad oda értünk. A magunk számára csak egyet kérek: Adj nekünk hűséges, szeretettől lángoló szívet, amely sohasem mondja: elég az áldozatból, hanem mindig készséggel öleljük át a keresztet, amelyet megosztasz minden Téged szerető gyermekeddel. Fogadjunk el Tőled mindent, jót, rosszat egyaránt! Minden döntéshelyzetben Veled együtt mondjuk: Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Ezt kérem Tőled Jézusom, és azt, hogy végy fel minket is választottaid körébe, ahol vég nélkül imádunk Téged, és örvendezünk Veled. Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”



2014. április 3. Szentségimádáson Jézus…


„Drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő rövid. Hamarosan olyan eseményeknek lesztek tanúi, amelyekről nem hinnétek, hogy megtörténhetnek. Éljetek szüntelen készenlétben, mert hamarosan kitör a harmadik világháború. Rengeteg lesz a halott. Ne féljetek a haláltól, mert ez minden halandó sorsa. Ezt senki sem kerülheti el. Inkább nézzetek szembe a halállal, és készüljetek fel rá! Ne az elmúlást lássátok benne, mert az csak a testre vonatkozik, amely porból lett, és újra porrá lesz. A lélek életére fordítsátok figyelmeteket, amely halhatatlan. Ezért mondtam: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” A szüntelen készenlét, amelyet az Evangéliumban kértem, azt jelenti, hogy éljetek halálra készen. Más szóval: várjátok kitörő örömmel a nagy találkozást Velem, Isteni Megváltótokkal, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy az életemet adtam oda értetek, hogy aki hisz Bennem, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Gyermekeim! Az idő elszáll. Itt a földön minden ember élete véget ér. Ezért aki bölcs, arra készül, ami felé halad. Ha előkelő vendéget vártok, milyen körültekintő felkészüléssel előzitek meg. Kitakarítjátok a házat, mindenféle finomságokat vásároltok be, és jó ebédet készítetek a tiszteletére. Engem, a második Isteni Személyt hogyan vártok? Először is vegyetek fürdőt a bűnbocsánat szentségében! Bánjátok meg, és gyónjátok meg minden bűnötöket, így tegyétek ragyogó tisztává lelketek szobáját, amely az Én lakásom. Gyűjtsetek be minél több tiszta, önzetlen szeretetből fakadó jócselekedetet! Ezzel ajándékozzatok meg Engem! Amit a kicsinyek közül egynek adtok, azt Nekem adjátok. Végül lángoljon a szívetek az Irántam való szeretettől, így várjátok epekedve a Velem való nagy találkozást, kérve magatokra a jó halál és a végső állhatatosság kegyelmét! Ha így éltek, nem lesz félelmetes a halál, hanem a földi lét velejárója. Ha hisztek az örök életben, amelyet megígértem, minden Bennem hívőnek, akkor örülni fogtok, és várjátok halálotok napját, amely örök boldogságotok kezdete lesz, ha úgy éltek, hogy megtartjátok parancsaimat. A főparancs a szeretet. Az első az Isten szeretete, a második a felebarát szeretete. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Igyekezzetek megmaradni a keskeny úton, amely a mennybe visz! Éljetek bűn nélkül, akkor tágasra nyitom előttetek országom kapuját, és bevezetlek benneteket az örök boldogságba. Erre áldalak meg mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2014. április 6. Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan nagy keresztényüldözés lesz. Minden hirtelen jön. Az Egyház szétválása már megkezdődött. Szinte észrevétlenül, de már itt van. A tévtanítások már rég beszivárogtak az Egyházba. Ilyenek: „Mindenki üdvözül. Isten nem büntet. Isten igazságossága az Ő végtelen irgalma.” Ezek féligazságok. Az Én irgalmasságom csak a bűnbánó lelkekre árad ki. A megátalkodott bűnösökre igazságosságom haragja sújt le. A mennyországban Isten irgalma érvényesül. A pokolban Isten igazságossága, a földön pedig Isten türelme. De türelmem nem végtelen. Az igaz, hogy hosszan tűrő és könyörületes vagyok a bűnösökhöz, és minden lelket üdvözíteni akarok, de ez mindig az ember válaszától függ. Ezért figyelmeztettelek benneteket oly sokszor a megtérésre, a bűnbánatra, mert rajtatok múlik örök sorsotok. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Az antikrisztus még nem lépett fel, de a rejtekből már régóta manipulálja a világot és az Egyházat. Letagadja a sátánt, a poklot és a bűnt. Ami nincs, az ellen nem kell harcolni, védekezni. Ez ellenfelem félrevezetése azért, hogy még könnyebben elbánjon veletek. Az egész világ erről szól: lefoglalni a gondolatotokat, minden percet a világi és a bűnös dolgokkal, hogy Rám, Istenre ne jusson idő. 
Gyermekeim! Kérve kérlek benneteket, hagyjatok Rám időt! Ismerjétek meg az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Ismerjetek meg Engem, és szeressetek viszont úgy, hogy megteszitek tanításomat! Az életetek rövid. Arra kaptátok, hogy elnyerjétek az üdvösséget. Ahhoz, hogy elnyerjétek, azt kell tenni, amit tanítok nektek. Ne rendezkedjetek be erre a rövid földi életre! A hídon nem építenek házat, csupán átmennek rajta. A földi életetek is erről szól. Tőlem jöttetek, és Hozzám kell visszaérkezni. Tartsátok meg törvényeimet, tegyétek a jót, és éljetek mindenkivel szeretetben! Akkor elnyeritek az örök életet. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Szeressétek Őt úgy, ahogy tanítottalak benneteket! Teljes szívetekből, teljes lelketekből, teljes elmétekből és minden erőtökből. A felebarátot pedig úgy, ahogy Én szerettelek titeket, hogy az életemet adtam oda értetek. Ezt mondtam: aki követni akar Engem, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, és úgy kövessen. Ha így mentek végig a szűk ösvényen, elnyeritek az örök boldogságot.
Drága gyermekeim! Már itt az óra, amikor színt kell vallanotok: vagy Mellettem, ami a Szent Evangélium megtartását jelenti, vagy az antikrisztus mellett, ami az ő tévtanításainak az elfogadása, és a bálványimádás, melynek vége az örök kárhozat. 
Kicsinyeim! Óvakodjatok attól, hogy elfogadjátok az antikrisztust és az ő tévtanításait! Őrajta keresztül maga a sátán működik, akinek csak egy célja van: minél több lelket a pokolra taszítani.
Gyermekeim! A pokolból nincs visszaút. Addig tartsatok bűnbánatot, amíg még itt élek! Fogadjátok meg szavaimat! Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. 
Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik még kerestek, és nem találtatok meg.
Gyermekeim! Ott vagyok a lelketek legmélyén, a legbelső szobában. Teremtsetek magatokban csendet bent és kint! Szólítsatok meg Engem! Beszéljetek Hozzám! Én Isten-Ember vagyok. Megértem szavaitokat, belelátok gondolataitokba. Mondjátok el Nekem örömeiteket, bánataitokat, megoldatlan problémáitokat! Én Mindenható és végtelenül gazdag vagyok. Én minden gondotokat meg tudom oldani, de csak úgy, ha bizalommal kértek Engem, és Rám bízzátok a megoldást. Ezt azért kérem, mert egyedül Én tudom, mi válik az üdvösségetekre, és azt meg is adom. 
Gyermekeim! Az élet rövid. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még ebben a testben éltek, mert ha már kirepült lelketek testetekből, akkor lezárul életetek. Lepereg előttetek minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek. Minden válaszotok, amelyeket hívásomra, indításaimra adtatok. Addig jöjjetek Hozzám, amíg még időt és alkalmat adok rá! Használjátok fel a nektek juttatott kegyelmet, amely az örök életre vezet benneteket!
Drága kicsinyeim! Én a Véremet ontottam a ti üdvösségetekért. Nektek is együtt kell működni kegyelmemmel, ha üdvözülni akartok. Nélkületek nem megy. 
Drága gyermekeim! Nézzetek föl a keresztre! Ott függök rászegezve. Elmélkedjetek kínszenvedéseimen és kereszthalálomon! Nagy árat fizettem a lelketekért. Nem vagytok a magatokéi, hanem az Enyéim. Meg akarlak menteni benneteket! Válaszoljatok hívó szavamra! Lépjetek személyes kapcsolatba Velem! Szerető Barátotok vagyok. Azt várom, hogy kérjetek, mert segíteni akarok nektek! Jöjjetek Hozzám mindnyájan, és Én felüdítelek benneteket! Itt várlak a lelketekben. Szomjazom a lelketekre, figyelem minden rezdüléseteket! Szólítsatok meg, és Én válaszolok nektek! Mennyei békét és örömöt árasztok a lelketekbe. Innen tudjátok meg, hogy veletek vagyok. Nálam nélkül semmit sem tehettek. De ha hívtok, mindenben segítek nektek. Mindnyájatokat meg akarlak hívni oltáromhoz, ahol drága Szent Testemmel és Véremmel akarom táplálni, erősíteni a lelketeket. Előtte tisztuljatok meg a bűnbocsánat szentségében! A szívetekbe akarok térni. Egyesíteni akarlak benneteket Magammal! Azt akarom, hogy merüljetek el Bennem, mint parányi vízcsepp a hatalmas szeretet óceánban! Azt akarom, hogy Bennem éljetek, és Én tibennetek, elválaszthatatlanul, mindörökre! Akkor elnyeritek a boldog örök életet, amely Én Magam vagyok. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Hőn imádott édes jó Jézusom! Te lépdelsz előttem a keresztúton. Drága Szent Fejedből patakzik a Vér. Rajta a szúrós töviskorona. Az egész Fejedet belepi, hogy mindenütt szúrjon. Te némán tűröd, nem veszed le. Csendben lépdelsz, és Válladon cipeled a nehéz keresztgerendát. Inognak Lábaid a kimerültségtől, sajgó Sebeid fájdalmától, amelyek egész Testedet beborítják a megostorozás kínjai miatt. A nap, forró tüze csak fokozza kimerültségedet. Végül is fáradt Lábad nem bírja tovább. Megbotlasz, mert már vonszolni sincs erőd, és elesel. Rád zuhan a súlyos keresztgerenda, hatalmas ütést mérve mindenütt vérző, csupa Seb Testedre. Szent Édesanyád kísér, és sírva, könnyezve néz. Felemelni Téged, nincs ereje, csak imádkozik félig elaléltan. Veronika kilép a tömegből, és odanyújtja kendőjét Neked. Te az Arcodhoz teszed, letörlöd vele Szent Véredet, és az izzadtságot, majd visszaadod neki. Rajta hagyva Szent Arcod képét. A durva hóhérok ordítanak: elég! Láncokkal felhúznak, dorongokkal ütnek. Aztán lassan újra elindulsz felfelé a Golgota csúcsára. 
Jézusom! Engem is idehívtál, hogy kövesselek Téged. „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponta keresztjét, úgy kövessen Engem!” A mi számunkra is ez az egyetlen út, amely az üdvösségre vezet. Jézusom, Szent Sebeidre kérlek, amelyeket ártatlanul értem szenvedtél, adj erőt, segíts feljutni a Golgotára! Segíts minden nap újra meg újra odaadni az életemet Neked, hőn imádott drága Megváltómnak, Aki úgy szerettél, ahogy soha senki más. Te az életedet adtad oda értem. Jézusom, segíts, hogy mindig csak Téged lássalak magam előtt a keresztúton! Téged szeresselek, imádjalak és kövesselek egész életemben! Soha ne térjek le a keskeny ösvényről! Mindig csak Rád figyeljek, és megtegyem akaratodat! Szeresselek Téged egyre jobban, hogy ha az életemet kéred tőlem, azt is Neked tudjam adni, szabadon, boldogan. Soha ne mérlegeljek, hanem mindig csak szeresselek úgy, ahogy Te szerettél engem! Erre áldj meg, kérlek, megerősítő áldásoddal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”


2014. április 17. Nagycsütörtökön, Szentségimádáson Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagycsütörtök van. Ma éjjel megverték a Pásztort, és szétszéledt a nyáj. Most, a ti korotokban is így van. Ellenfelem beszivárgott Egyházamba. Folyamatosan tévtanításokat hirdet. Csak egy a cél: megnyerni a tömegeket, és lehetőleg mindenkit egyesíteni. Azért, hogy ha majd fellép az antikrisztus, a megtévesztett tömegek minél többen imádják őt, és leboruljanak a fenevad előtt. Mindez ellenfelem műve, aki most az utolsókat rúgja, és minél több lelket akar a kárhozatra magával rántani.
Gyermekeim! Most színt kell vallanotok. Ne higgyetek a gonosznak, aki most mindent összezavar azért, hogy káoszt teremtsen, és ha lehet, még a választottakat is megtévessze.
Gyermekeim! Ti tartsatok ki Mellettem! Ne higgyetek az antikrisztusnak, aki imádtatni akarja magát! Ne boruljatok le a bálványaik előtt! Ti szigorúan csak az Evangéliumban higgyetek: Egy Isten van, Aki három Személy, Atya, Fiú és Szentlélek. Én, a második Isteni Személy, Emberré lettem. A Szentlélek ereje által Szűz Anyám méhében megtestesültem, és megszülettem. Majd felléptem az emberek között. Megkeresztelkedtem, és hirdettem Atyám Igéjét, az örömhírt. Számos csodát műveltem. Minden betegséget meggyógyítottam. Halottakat támasztottam fel. Mivel Isten Fiának neveztem Magam, mert Az is vagyok, és az Igazságot nem lehet elhallgatni, és ezt csodáimmal is bizonyítottam, ezért a zsidók csúfos kereszthalálra ítéltek, mert szerintük káromkodtam. A keresztfán értük imádkoztam: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Majd harmadnapra feltámadtam. Megjelentem apostolaimnak. Velük ettem, és megérinthették feltámadott Testemet, Szent Sebeimet. Majd fölmentem a mennybe, ahol most is Atyám jobbján ülök, és uralkodom. Előttem hajol meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban. Mint ahogy ezt már többször is megmondtam, most újra megismétlem: nem fogok többet úgy visszajönni a földre, mint először. Másodjára az ég felhőin térek vissza dicsőségben, mint Isten-Ember. Minden szem meglát Engem, még azok is, akik keresztülszúrtak. Olvassátok el a Szentírást! Csak így jövök vissza. Ne higgyetek az antikrisztusnak, aki hamis csodáival fogja megtéveszteni a világot, és azt fogja hazudni, hogy ő Én vagyok. Ő nem a Messiás. Ő csak a sátán megtévesztett áldozata, aki azt hiszi magáról, hogy ő a messiás.
Gyermekeim! Ne hallgassatok rá! Ne boruljatok le előtte! Ne kérjetek segítséget tőle, és ne higgyetek a sátán által művelt hamis csodáiban! Fogadjátok meg szavam, mert ha szóba álltok vele, és igénybe veszitek a segítségét, már eladtátok a lelketeket a sátánnak, aki úrrá lesz fölöttetek, és a pokol szakadékába taszít.
Gyermekeim! Ne kövessetek el bűnt! Akkor a Szentlélek mindent megmutat nektek. Kérjétek Tőle a tisztán látás kegyelmét, és azt, hogy vezessen el az örök életre!
Gyermekeim! Most nagy a tét. Mindenkinek meg lesz rostálva a hite és a hűsége. Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, mert csak így üdvözülhettek! Az idő vészesen fogy. Éljetek szüntelen készenlétben, mert hamarosan sokan meg fogtok állni Szent Színem előtt! Ellenfelem már eltervezte a harmadik világháborút. Sok embert ki fog irtani. De ti ne féljetek! Atyám házában sok lakóhely van. Ti csak legyetek lélekben kisdedek, hagyatkozzatok Rám teljesen, és határtalanul bízzatok Bennem! Az ilyeneké a mennyek országa. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. A mennyország sokkal szebb és tökéletesebb, mint a föld. Igyekezzetek elnyerni az örök életet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Nagyon-nagyon kedves vagy Nekem. Kiválasztottalak téged az Én szent szolgálatomra az új világba. Megadtam neked a tudást, mint annak idején apostolaimnak. Továbbra is megkapod Tőlem a bölcsességet és a tisztán látást, hogy tudj követni Engem, és tudd Hozzám vezetni a lelkeket. Légy nagyon-nagyon alázatos! Magasztalj és dicsőíts Engem! Légy állandóan tudatában annak, hogy minden az Én kegyelmem benned! Nélkülem egy elkárhozott bukott lélek lennél. De Én megmentettelek. Lehajoltam hozzád, és Magamhoz emeltelek. Szent Testemmel és Véremmel táplállak, hogy megerősödj a hitben és a bölcsességben. Tanítalak, hogy tanításomat add tovább a lelkeknek, mint egykor apostolaim. Téged is lélekhalászommá teszlek. Nagyon-nagyon szeretlek. Meggyújtom szívedet, hogy lángoljon Értem, és ebben a szeretet izzásban és lángolásban ne találj nehéznek semmi áldozatot a lelkekért. Ha mégis nehéz, nézz Rám, a keresztre! Belőlem meríts erőt! Én megtanítalak rá, hogy mily édes az a szolgálat, amelyet Irántam való szeretetből tesznek gyermekeim. Nekem is édes volt a kereszt minden gyötrelme, amikor arra gondoltam, hogy lelkek végeláthatatlan sokaságát mentem meg a pokoltól, és ők Velem együtt örvendeznek örökké Atyám országában. Édes volt a kereszt minden kínja és szenvedése, amikor Atyámra gondoltam, Akinek jogos haragját ártatlan Szent Véremmel és Sebeimmel engeszteltem ki az emberi nem bűneiért. Végül édes volt a kereszt minden kínja és szenvedése, ha arra gondoltam, hogy az ördögnek semmi hatalma nem lesz azok fölött, akik Szent Vérem oltalmát kérik, és Atyám szeretetteljes tekintete nyugszik azokon, akiken az Én drága Szent kiontott Véremet látja. Szent Vérem és keresztáldozatom tartja fenn az egész világot.
Kisfiam! Tiszteld, imádd és szeresd az Én érted kiontott Véremet, és egész életedben arra gondolj, hogy milyen nagy volt a lelked ára! Élj méltóan életed minden pillanatában ehhez a nagy áldozathoz, amelyet a keresztfán meghoztam érted! Szeress Engem lángolóan, úgy, ahogy Én szerettelek téged, amikor vállaltam érted a rettenetes kínszenvedést és a kereszthalált! Nézd, milyen értékes a lelked, amelyért Maga a második Isteni Személy ekkora áldozatot hozott, hogy megmentse! Soha ne engedd, hogy ellenfelem beszennyezze a lelkedet! Őrizd jobban lelked tisztaságát, mint szemed fényét! Ha mégis megengedem, hogy megbotolj, az csak azért van, hogy el ne bízd magad. De azonnal fuss a gyóntatószékbe, és Én hónál fehérebbre, napnál ragyogóbbra mosom lelkedet, hogy újra meg újra örömömet találjam benned. Légy az Én hű szolgám mindhalálig! Lelked az Én palotám, király trónom. Én legyek a te Kincsed, Mindened, örök boldogságod! Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
„Drága jó Jézusom! Te itt függsz a keresztfán. Szent Tested már halott. Tanítványaid levesznek a keresztről, és Szent Édesanyád ölébe fektetnek. Ó mily nagy volt az Ő szomorúsága! Csak a hit és a remény tartotta benne az életet, hogy meg nem szakadt az Ő Szeplőtelen Szíve. Erősen hitt és remélt szavaidban: „Harmadnapra feltámadok.” Imájával siettette feltámadásod óráját. Amikor feltámadtál, megjelentél Neki. Elsőnek Ő látott meg, és forró öleléssel, lángoló szeretettel Szeplőtelen Szívére szorított. Ó mily nagy volt az Ő boldogsága! Soha többé nem veszít el, mert az első halál már elmúlt, és a feltámadás örökké tart. Már csak egyetlen vágya volt, hogy Veled együtt Ő is felmenjen a mennybe. Később, amikor a megalakuló Egyháznak nem volt már rá szüksége, ez a vágya is teljesült.                               
Édes jó Jézusom, imádott Krisztusom! Köszönöm, hogy feltámadtál és örökké élsz, hogy köztünk maradtál, és hiszünk Benned, hogy Veled együtt mi is feltámadunk. Köszönöm, hogy nekünk is helyet készítettél a mennyben, ahol Veled együtt örökké örvendezni fogunk. Jézusom, imádott Királyom! Már csak egy nagy vágyam van: vigyél fel engem is Magad mellé a mennybe! Kérlek, add, hogy mindörökké gyönyörködjek Szent Színed látásában! Örökké imádjalak, és dicsőítselek! Magasztaljam örök jóságodat, szeretetedet és irgalmadat! Jézusom, örömöm, örök boldogságom! Kérlek, add meg a kegyelmet, hogy amíg e földön élek, egyfolytában csak engeszteljelek, imádjalak, és mindenekfölött szeresselek! Úgy akarlak Téged szeretni, mint Ahogy Te engem, hogy az életedet adtad oda értem! Erre áldj meg, kérlek, megerősítő áldásoddal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”

2014. április 24. Szentmisén, Szentáldozás után Jézus…

„Szeretlek. Felfogni nem tudod, mennyire szeretlek. Merülj el Szívem szeretetének lángtengerében, mint parányi vízcsepp a hatalmas szeretetóceánban! Semmisülj meg teljesen Bennem! Hagyd, hogy Én éljek, és működjek általad! A szíved lángoljon Értem! Szeress úgy, ahogy Én téged! Add az életedet Értem! Mindnyájatoktól ezt kérem. Áldozzátok az életeteket Értem a szent szolgálatban, amelyet felebarátaitokért kérek! Az életáldozatban egészen a vértanúságig. Már nagyon közel az óra, amikor színt kell vallani: vagy Velem, vagy Ellenem. Készüljetek! Én mindnyájatoknak megadom a szükséges kegyelmet, hogy hűségesen kitartsatok Mellettem mindhalálig. Én mindnyájatok fejére fel akarom tenni az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”