2021. június 2., szerda

Az Apostoli Szentszék amerikai nagykövetsége az undort "ünnepli"

 

Az Egyesült Államok szentszéki nagykövetsége a homoszexuális ideológiát "ünnepli" a homlokzatán június hónapban kifüggesztett zászlóval - jelentette be a Twitteren (június 1).

"Az Egyesült Államok tiszteletben tartja az LMBTQI+ emberek méltóságát és egyenlőségét. Az LMBTQI+ jogok emberi jogok" - állította a nagykövetség. Felmerül a kérdés, hogy Ferenc pápa Vatikánjában maradt-e még tisztességes ember, aki tiltakozik e nyílt provokáció ellen.

Az a Biden-rezsim, amely állítólag tiszteletben tartja a "méltóságot és egyenlőséget" és az "emberi jogokat", ugyanaz, amelyik részt vesz a folyamatban lévő népirtásokban Szíriában, Jemenben, Palesztinában, Irakban, Afganisztánban, Libanonban és más országokban.

Jelenleg Patrick Connell a nagykövetség ügyvivője. Mielőtt a Vatikánba érkezett, részt vett az illegális amerikai tevékenységekben Északkelet-Szíriában, ahol a Biden-rezsim szíriai olajat lop és Irakba csempészi. Connell jogi doktorátust szerzett az Ágoston-rend által vezetett antikatolikus Villanova Egyetemen.

https://gloria.tv/post/KHxY9tiPbNBc4wRF86KpKC7nH

A szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerek

 

Az Ószövetségnek két jól ismert passzusa van, ami az Egyház szentmiseáldozatának a szentségére utal. Melkizedek áldozatát a Teremtés könyvéből (Ter 14,18-19: „Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt”) a római kánonban már a legkorábbi időktől fogva a szentmiseáldozat előképének nevezték. A másik, a mannáról szóló passzus, amit az Úr a sivatagban vándorló népének adott a túléléshez szükséges eledelként.

Szent Pál apostol a korinthusiakhoz írott első levelében a mannával kapcsolatban kifejezetten „lelki ételről” beszél, és a vizet adó sziklával együtt egyenlővé teszi Krisztussal. 1 Kor 10,3-4: „Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt.” – Ez a szentírási rész is bekerült a szentmise liturgiájába, mégpedig hetvenedvasárnap szentleckéjébe.
Kevésbé ismert azonban az Ószövetségnek ama passzusa, amelyben kifejezetten a templomi kultusz részeként van szó a kenyérről és a borról – talán azért, mert ez nem került be az Egyház liturgiájába, és a forgalomban levő Biblia-kiadások fordításai a megértését inkább gátolják, mint segítik. A szövetség sátrában őrzött tizenkét kovásztalan kenyérről van szó, amit a templom szentélyében egy arany asztalra helyeztek, együtt az égőáldozat-oltárral és a hétágú gyertyatartóval, egy függönnyel elválasztva a Legszentebbtől, amiben a szövetség ládája állt.
A Kivonulás könyvének 25. fejezetében a szentély kialakításának és tárgyainak minden részlete pontosan le van írva. („Az asztalon rakd ki elém mindig a felajánlott kenyereket.” (Kiv 25,30))

Az ószövetségi nyelvek ismerői szerint a „szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerek” helyett, amit németül „Schaubrote”, azaz szó szerinti fordításban „kiállítási kenyerek”-nek hívnak, „a jelenlét kenyerei” vagy az „arc kenyerei” szónak kellene itt állania, mert az év azon három nagy ünnepén, melyen a zsidóknak fel kellett keresniük a jeruzsálemi templomot, „hogy Isten arcába tekintsenek”, ezt az asztalt rajta a kenyerekkel kivitték a szentélyből és megmutatták a jámbor tömegnek. Mindazonáltal csak letakarva, hiszen „arcomat [Isten arcát] nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon” (Kiv 33,20).

A „jelenlét kenyerei” voltak az élő jelei annak, hogy Isten jelen van az Ő templomában és népe körében. E kenyereket mindig sabbaton – amikor különben minden munka tiltva volt – a lehető legkisebb részletekbe menő előírások szerint sütötték meg. Míg az új kenyeret sütötték, addig az előző hét kenyereit a leviták fogyasztották el, rajtuk kívül senki nem ehetett belőlük: „Szent helyen egyék meg, mivel ez az Úr eledelének nagyon szent része az ő számukra” (Lev 24,9).

A kenyerekkel együtt boros edények is álltak az asztalon. Mózes törvényében „tálakról, csészékről, kancsókról, amelyekkel az italáldozatot bemutatják” (v. ö. Kiv 25,29) van szó, de azt nem tudjuk, hogy az ezekben lévő bort csupán áldozatként kiöntötték, vagy a kenyerek elfogyasztásakor a leviták megitták. Ez utóbbi ellen szól az, hogy a Leviták könyvében, ahol az előző hét kenyereinek elfogyasztásáról van szó, nem történik említés a borról. Ugyanakkor az első templom, a szövetség sátrának részletes leírása Mózesnek a Sinai hegyen kapott látomásaira megy vissza, amikor Mózes a nép vénjeivel találkozott Istennel – a fent idézett szabálytól eltérően: „Mózes és Áron, Nadab és Abihu, s Izrael vénei közül hetvenen újra felmentek. Látták Izrael Istenét. A lába alatt olyan valami volt, mint a zafír kövezet, és fénylett, mint a tiszta ég. De a kezét nem emelte fel Izrael fiainak képviselői ellen, ezért láthatták az Istent. Ettek és ittak.” (Kiv 24,9-11).

„A szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerek” mindenekelőtt arra utalnak, hogy a vérontás nélküli áldozat, amit először Ábrahám és Melkidezek idejében mutattak be, a templom kultuszában is kiemelt szerepet játszott. És ellentétben a nyilvános és messziről látható égőáldozatokkal ezt a szentély belsejében mutatták be.
Miközben a Tóra a Kivonulás könyvében a szövetség sátrának, illetve a későbbi templomnak csupán a materiális berendezését írja le, a Leviták könyve a kenyerek spirituális jelentőségének megértésére is útmutatást ad (v. ö. Lev 24,2-8). A régebbi Szentírás-fordításokban e kenyerek felajánlásánál ez áll: „mint örök szövetségi járandóságot Izrael fiai részéről” (Lev 24,8), míg az újak ugyanezt így fordítják: „Izrael fiai vigyék oda az örök szövetség jeléül”. – E kifejezéseknek a szentmiseáldozatban az átváltoztatáskor elhangzó szavaival – „EZ AZ ÉN VÉREMNEK KELYHE, AZ ÚJ ÉS ÖRÖK SZÖVETSÉGÉ” – való egybecsendülését nem lehet nem észrevenni. Az apostolok az Utolsó Vacsoránál egészen biztosan felfigyeltek erre a hasonlóságra, hiszen, mégha a szó szoros értelmében nem is voltak írástudók, azért a templomba való évenkénti zarándoklataik alatt nyilván tudomást szereztek „a szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerekről”, és ismerték ezek jelentőségét.

De egy másik párhuzam is fellelhető az Ószövetség „szövetség sátrában őrzött kovásztalan kenyerei” és az Újszövetség Eucharisztiájának kenyere és bora között: „A jelenlét kenyerei” egyfelől Izrael áldozati adománya Istenének, másrészt e kenyerek az Úrnak népe körében való jelenlétét jelzik, és ezért egyik elő-formája a sacrum commercium, ama csodálatos cserének, ami az Eucharisztia áldozatában megy végbe.
Az Úr minél jobban kinyilatkoztatta magát népének, azok annál jobban felismerték, hogy Isten jelenléte a szövetség kenyerének folytatólagos kicserélésében mutatkozik meg – amíg a Megváltó megtestesülése a valóságot egy új síkra nem emelte, amivel a szövetség áldozatának tartalma és formája is megváltozott.

Az Új szövetség, valamint tana és liturgiája ily módon nőtt ki szervesen az Ó szövetség hitéből és gyakorlatából. A templom lerombolásával ez drasztikusan megváltozott. A szakadás, ami ezt követően egyre jobban elmélyült, lényegét tekintve abból származik, hogy az egyik oldal elismeri názáreti Jézust az Ószövetségben megígért Messiásnak, míg a másik oldal ezt vehemensen visszautasítja.

(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2021. június 2.)
http://katolikus-honlap.hu/2101/kenyerek.htm